vidék

címke rss

Komolyan leparasztozol, csak mert vidéki vagyok?

She2019.11.29, 11:00

Laktam már egy csomó helyen, egzotikus ázsiai szigettől kezdve egyiptomi halászfalun át a ködös Albionig. De azt valahogy mégsem tudtam elképzelni, hogy ha már Magyarország, akkor az ne Budapest legyen. Pláne, hogy ott születtem, és ott is nőttem fel.

Jelentős forrásokat fordít a kormány a tanyákon élők életminőségének javítására

Itthon2019.11.05, 14:59

Költségvetési forrásokból, illetve uniós támogatásból a kormány jelentős összeget fordít arra, hogy a tanyákon élők életminősége javuljon. Ezt mondta az Agrárminisztérium agrár-vidékfejlesztésért felelős államtitkára kedden Mórahalmon.

Az ország legmodernebb hulladékfeldolgozóját adták át Debrecenben

Gazdaság2019.09.12, 15:04

A korszerű hulladékválogató üzem kialakítása 827 millió forintba került, a beruházáshoz szükséges összeget saját forrásból, illetve banki hitelekből fedezték - jelezte az üzemavatón Kardos Marianna, a cég ügyvezető igazgatója.

Több halálos baleset is történt vidéken szombat délután

Itthon2019.09.07, 19:33

Összesen négyen haltak meg két balesetben is az utakon szombaton délután.

Elfogytak az olcsó ingatlanok a fővárosban

Gazdaság2019.09.06, 14:37

Minél kisebb egy település, annál nagyobb az esély arra, hogy 15 millió forint alatt találjon ingatlant a vásárló, ezért a nagyvárosoktól távolabb eső lakóingatlanok értékesítése is komoly piaci szegmens. Ilyen értékben akár családi ház is vásárolható, míg ugyanennyiért a fővárosban legfeljebb egy rossz állapotú, felújításra váró 27 négyzetméteres garzon kapható.

Hihetetlen számok: így tünteti el Kína a vidéki szegénységet

Gazdaság2019.08.14, 18:51

Megjelentek Kína statisztikai hivatalának friss adatai a vidéki térségekről, az ott élők jövedelmi helyzetéről, és a statisztikai értelemben tekintett szegénység alakulásáról, írja az Asia Times. Az elmúlt néhány évben ismét látványos javulás volt Kínában ezekben a társadalmi-gazdasági kérdésekben.

Kiderült, van-e különbség a vidékiek és a budapestiek szexuális szokásai között (18+)

Life.hu2019.08.01, 14:58

Kiderült, hogy mi a különbség a budapestiek és a vidékiek szexuális szokásai között. 

Kormánybiztos: Újabb pályázati felhívások a Magyar falu programban

Itthon2019.07.29, 12:49

Kilencmilliárd forint értékben, újabb négy pályázati felhívást tesz közzé a kormány a Magyar falu programban - közölte Gyopáros Alpár, a modern települések fejlesztéséért felelős kormánybiztos hétfői sajtótájékoztatóján.

Országszerte károkat okoztak a viharok - videó

Itthon2019.07.29, 10:42

Országszerte több 100 helyszínre riasztották a tűzoltókat a hatalmas felhőszakadások és viharok miatt. 

Akár anyáinkkal is bringázhatunk a dombokon - e-bike-oztunk a Völgyben

Kultúra2019.07.27, 10:39

Alig néhány évvel ezelőtt egy (amúgy zseniális) alsó-ausztriai túra alkalmával találkoztam először az e-bike okozta élménnyel. Akkor a wachaui völgyszorosban cikáztunk fel-alá, tulajdonképpen az egyik pincészettől a másikig, végigvedelve a közel száz Parker-pontos borokat. Nem gondoltam volna, hogy nem sokkal később szinte grammra pontosan ugyanazt az élményt megkaphatom majd Budapesttől nagyjából két órányira a Káli-medencében is a Művészetek Völgyében. Márpedig pontosan ez történt. Balatonnal, balaton-felvidéki borokkal, e-bike-okkal, mindennel. A legjobb pedig az, hogy hamarosan ez már nem csak a Völgy egyik sportprogramja (a jógga, ...

Ha a hétvégére nincs programja, a Művészetek Völgye jó döntés lesz

Kultúra2019.07.26, 11:41

Keresnem kellett egy darabig a fényképeim között azt, hogy kiderítsem mikor is esett meg első alkalommal az, hogy ellátogattam a Művészetek Völgyébe. Öt éve történt. Szinte véletlenül. Munka miatt kellett lenéznem pár órára, végül 3 napnyi teljesen véletlenszerű, felejthetetlen, jellemformáló, fantasztikus élmény kerekedett belőle. 5 évvel később, az említett alkalom és emlék jubileumán ismét felkerekedtem, hogy megtudjam mi maradt abból a varázsból, amit akkor megtapasztaltam. Röviden lelövöm előre: minden és még több is. Ha hétvégére még mindig nincs programja, ide el kell jönni!

Környezetpszichológia: Ezért vidámabbak a vidéki emberek!

She2019.03.21, 09:19

Vidéki lány vagyok, így a természet mindig is fontos volt számomra. Egy kis faluban nőttem fel, és már gyerekkoromban is sokat kóboroltam a mezőkön, egyedül vagy a kutyámmal. Akkor még nem tudatosan, csak olyan kézenfekvő volt.

Ha eladná a családi házát, akkor most lehet itt az ideje

Gazdaság2019.03.07, 15:59

A közelmúltban bejelentett kibővített családi otthonteremtési kedvezmény és a kedvező piaci környezet kiváló lehetőséget kínál a családi házak értékesítésére. Az Otthon Centrum közreműködésével létrejött tranzakciók alapján a nagyvárosok ingatlanpiacán az elmúlt 5 évben átlagosan két hónappal csökkent a családi házak értékesítési ideje, ami a csok hatására idén még rövidebb lehet - írja a csoport Origóhoz eljuttatott közleményében.

Magyarország top 10 vidéki étterme

[origo] Gasztro2019.03.07, 09:48

A Dining Guide idén is összeállította a legjobb éttermeket felvonultató listáját. Jó hír, hogy a vidéki éttermi kínálat egyre erősebb, illetve az is, hogy nem egy régióban összpontosulnak a legjobb helyek. Encs, Tata, Balatonszemes, Szeged, Villány, Balatonfüred, Őriszentpéter, Eger és Érsekcsanád – ha idén szeretnénk sokat kirándulni a családdal, ezeket a helyeket érdemes végiglátogatni.

Japánban már van, ahol ingyen adják a házakat

Gazdaság2018.11.23, 10:34

A csökkenő és elöregedő népesség miatt egyre nagyobb gond a vidéki családi házak eladása, ami akár teljes falvak elnéptelenedését hozhatja.

Ilyen a Provence ihlette vidéki stílus

Archívum2018.11.13, 21:15

Egy francia vidéki stílusban kialakított otthonba belépve, a világ bármely pontján is legyen, olyan, mintha Provence-ban lennénk. Annyira könnyed és lélekmelengető ez a lakberendezési stílus, hogy csak imádni lehet. 

Vasárnapi iskolából családi ház: 200 milliót érő vidéki idill

Archívum2018.11.06, 23:08

Csodálatos brit vidéken álló rusztikus házikó került fel nem is olyan régen az ingatlanpiacra. A vidéki idill ebben az esetben igencsak drága, 200 millióért árulják az ingatlant. Eláruljuk, miért. 

A legjobb egynapos kiruccanások Porto városából indulva

Travelo2018.10.19, 13:47

Porto gyönyörű város, de arra is tökéletes, hogy kiindulópontja legyen egy észak-portugáliai felfedezőútnak. A város környékén ugyanis számos nyüzsgő települést, történelmi kisvárost és bájos falut találhatnak, melyeket a kiterjedt tömegközlekedésnek hála, könnyedén elérhetnek. Következő tippjeink és ajánlataink segítségével a legjobbat hozhatják ki egy portói üdülésből.

Ingázó, áttelepülő vidékiek százmilliói Kínában - képek a szegénynegyedből

Gazdaság2018.09.06, 11:33

Úgy tűnik, megállíthatatlan a kínai vidékiek városokba áramlása, azon szegényebb emberek tömegeié, akik a jobb megélhetés reményében költöznek - vagy legalább ingázást vállalnak - a legnagyobb városokba. Történik ez aközben, hogy míg Sanghaj, Sencsen, Kanton vagy épp Peking mind gigantikusabbra - és ezzel az élhetőség határára - növekszik, addig az országban sok, méregdrágán felhúzott város tátong az ürességtől. A számos tévedés, hibás előzetes elemzés következtében megépült szellemvárosok helyett még mindig a történelmi nagyvárosok, illetve a technológiai központok a legfontosabb célállomásai a vidéki munkavállalóknak - akkor is, hha ...

7 hónap alatt 52 előadással turnézik az Opera

Kultúra2018.09.05, 08:09

7 hónap alatt 52 előadást, köztük 10 megyeszékhelyen négyestés bérletet kínál a Magyar Állami Operaház szeptember 8-án kezdődő, Operát az Operából! programsorozatában. A 2018/19-es Puccini Itáliája elnevezésű évad tematikájába illeszkedő és a 2019. április 24-ig tartó turné nyitóestjén az Opera Zenekar ad koncertet szombaton Békéscsabán.

Tovább emelkednek a lakásárak: alig ér valamit egy vidéki ház ára Budapesten

Archívum2018.08.31, 13:55

Az utóbbi években az egekbe szöktek a budapesti lakásárak, és bár a vidéki nagyobb városokban is tapasztalható némi emelkedés, mégsem eléggé. Ha valaki például egyes településeken rendelkezik egy 200 négyzetméteres családi házzal, lehet, hogy a fővárosban mindössze egy 18 négyzetméteres minigarzont kap érte. 

Így tették tönkre a kommunisták a vidéket

Itthon2018.07.24, 10:19

Az 1945. évi váltóállítás 1948-at követően egyértelműen zsákutcát - vagy, maradva a vasúti metaforánál: vakvágányt - jelentett a hazai vidéki társadalom számára – többek között ezt a vakvágányt mutatja be egy igazán hiánypótló műben a Nemzeti Emlékezet Bizottsága. A Vakvágány című könyv a Nemzeti Emlékezet Bizottsága és a Magyar Tudományos Akadémia Bölcsészettudományi Kutatóközpontja közös Vidéktörténeti kutatócsoportjának munkája. A kiadvány több tucat tanulmányon keresztül próbálja bemutatni, hogy a vidéki elittől kezdve a kisember életéig, milyen változásokat hozott a kommunista diktatúra kiépülése majd pedig megszilárdulása.

Vidéken nagyon felpörgött a lakásépítés

Gazdaság2018.06.15, 12:15

Újabb lendületet vett az építőipar, hiszen áprilisban az ágazat termelése 14,2 százalékkal nőtt éves szinten, ez pedig gyorsulást jelent a márciusi, mindössze 1,4 százalékos növekedéshez képest. Az év első négy hónapjában emellett 17,5 százalékkal növekedett a termelés is.

Muszlim migránsok népesítik be az orosz vidéket

Nagyvilág2018.06.05, 14:53

Erőteljes mértékben nő a történelmileg orosz területen élő muszlim népesség: tádzsik és üzbég migránsok tömegei érkeznek az elvándorlás és szegénység sújtotta vidéki kistelepülésekre. A helyi lakosság ezt erős ellenszenvvel nézi, a gazdasági eliteknek viszont szüksége van az engedelmes és olcsó munkaerőre.

Félmillió lakás áll üresen

Gazdaság2018.04.25, 11:36

Jelentősen nőtt a nem lakott – vagyis átmenetileg lakott, más célra használt és üresen álló – lakások aránya az elmúlt években. 2016-ban több mint 550 ezer ilyen lakás volt országszerte, szemben a 2011-es közel 480 ezres állománnyal – derül ki az ingatlan.com friss elemzéséből, amely a KSH 2016-os időközi népszámlálásának (mikrocenzusának) adatait dolgozta fel.

Egyre gyorsabban elkelnek a dráguló vidéki lakások

Gazdaság2018.03.28, 12:01

Az idei év lendületesen indult a lakáspiacon, ráadásul a fővárosban és a vidéki nagyvárosokban is egyaránt nőttek az átlagos négyzetméterárak - derül ki az ingatlan.com több mint 10 ezer magánszemély hirdetésén alapuló átfogó negyedéves elemzéséből.

Műholdak és rádióhullámok kötnék össze az iskolabuszokat a világgal

Gazdaság2018.03.10, 20:53

A Microsoftnál, a világ egyik vezető technológiai vállalatánál, új kihívások után néztek: mozgó internetes hotspotokká akarják alakítani az iskolabuszokat. Az elsőre szokatlan ötlet mögött racionális magyarázat rejlik. A techóriás olyan vidéki térségek gyerekei számára szeretne hozzáférést adni a világhálóhoz, ahol semmi, de tényleg semmi nincs kiépítve.

Egyre kijjebb és egyre kisebb lakásokba költözünk

Gazdaság2018.03.06, 12:04

Egyre inkább úgy tűnik, hogy az emberek ingatlanvásárláskor egyre inkább "az olcsót", keresik, reakcióként az elmúlt évek ingatlanár-emelkedésére. A KSH szerint ez az oka a kistelepülések megélénkülő forgalmának is. De mit tapasztalnak most Budapesten az ingatlanközvetítő szakemberek? Mi jelent kiutat a vevőknek a magas árak elől?

Gengszterektől indult kulturális jelenséget számolna föl Peking

Gazdaság2018.02.24, 18:54

Háborút hirdetett Kína a leginkább temetési sztriptízként ismert, sajátos jelenség ellen. A hivatalos állásfoglalás szerint, kulturális és gazdasági zavart is okoz az abban megjelenő pornográf, illetve vulgáris tartalom. Pekingben úgy gondolják, nincs rendben, ha a kevésbé fejlett vidéki térségekben ilyesmikre költik a pénzüket az emberek.

Segítség érkezhet a kisebb vidéki kereskedőknek

Gazdaság2018.01.29, 19:32

Adókönnyítéssel vagy más közvetlen támogatással segíthetik a jövőben azokat a kisvállalkozásokat, amelyek a kétezer főnél kisebb lakosságú települések napi fogyasztási cikkekkel való ellátásában vesznek részt. Aránytalan versenyhelyzetet teremt ugyanis, hogy az ágazati béremelésekkel járó költségek kigazdálkodása jobban megterheli a kisebb kereskedőket, mint a tőkeerősebb piaci szereplőket. A Coop-üzletek tömeges bezárásáról azonban – a sajtóhírekkel ellentétben – szó sincs.

Egyre nagyobb a pörgés a vidéki lakáspiacon

Gazdaság2018.01.18, 10:41

A 2017-es évben is folytatódott a drágulás a magyarországi lakáspiacon. A múlt év harmadik negyedévében a hivatalos adatok szerint a használt lakásoknál a tiszta árváltozás alapján a 9,9 százalékkal drágultak az előző év azonos időszakához képest, az új lakásoknál pedig 15,7 százalékkal nőttek az országos átlagárak - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből, amely ismerteti többek között a KSH előzetes adatait.

Szegényeket költöztetnek a kínai szellemvárosokba

Gazdaság2018.01.18, 11:05

A külföldi óriásberuházásokkal párhuzamosan Peking egyik fő problémája a kínai szegénység: több tízmillió nyomorban élő vidékit költöztetnének városokba, részben az üres szellemvárosokba. Az ezzel járó társadalmi feszültség azonban óriási: az áttelepítésre kijelöltek nem akarnak megválni földjüktől, és képzettség híján aligha találnának állást a városokban. Kína a szegénység kezelésében sokat lépett előre a gazdasági nyitás óta: a napi két dollárból élők arányát 97 százalékról három százalékra csökkentették, ám az európai mércével mért mélyszegénység még így is közel félmilliárd embert érint.

Mi az, amit hiányolok a nagyvárosból?

She2017.12.26, 13:55

Emlékszem, 2000 őszén, amikor a fővárosba költöztem, már annyira vártam az elutazásom időpontját, hogy számoltam vissza a napokat. Sőt, az a vonatjegy, amivel akkor jöttem, valamelyik emlékeket őrző kis dobozomban még mindig meg is van.

Rákosi Mátyás rettenetesen gyűlölte a vidéket

Tudomány2017.10.23, 12:11

Az 1956-os forradalmat megelőzően komoly ellátási problémák voltak a városokban, ez is az egyik tényezője volt a forradalomnak - mondta Boros Imre közgazdász az M1 aktuális csatorna hétfői műsorában.

Elindult az albérletroham

Gazdaság2017.07.25, 09:41

Egy hét alatt 5 százalékkal nőtt a kiadó lakások kínálata Budapesten, ahol átlagosan 150 ezer forintos áron indul az albérletszezon. Szegeden 90 ezer forintért, Debrecenben 84 ezerért, Pécsen 82 ezerért kínálják a lakásokat.

Így tűnt el a minőségi élsport Budapestről

Sport2017.04.28, 17:04

A hetvenes-nyolcvanas években szinte természetes volt, hogy a csapatsportokban a fővárosi klubok csatáztak az aranyérmekért. Korábban szinte elképzelhetetlennek tűnt, hogy a legjobb együtteseket a fővároson kívül kell keresnünk, hogy a vidéki csapatok egyeduralkodók legyenek a nagy, hagyományos csapatsportokban. Ma már inkább az a kuriózum, ha egy fővárosi alakulat szól bele a bajnoki cím sorsába. Mi történt az évtizedek során? Elemzés.

A magyar vidék és a Bálint-napi hagyományok

She2017.02.10, 16:06

Kérem, amikor felmerült az ötlet, hogy én (!) a Valentin-napról fogok írni, felgerjedt bennem a szittya magyar! Majd ha New York utcáit ellepik augusztus huszadikán a Happy Steve transzparensek! Majd ha ők is méltón megülik a mi ünnepeinket, na majd akkor én is belekúszok ebbe a rózsaszín vattacukorba mártott, negédes buzulásba, amit február tizennegyedike alkalmával sokan művelnek.

Vérszemet kaptak az eladók

Gazdaság2017.02.08, 11:01

Budapesten továbbra is nőnek lakásárak, ám az eladók az áremelés mértékéből visszavettek az elmúlt három-négy hónapban. A vidéki nagyvárosokban viszont jobban alkalmazkodnak az eladók a kereslethez, ott inkább stagnálnak vagy enyhén csökkennek az átlagárak – derül ki az Otthontérkép friss elemzéséből.

Kelemen Anna szerelméről és pótgyerekeiről mesélt

Life.hu2016.10.18, 12:40

Kelemen Anna tényleg kapcsolatban él, hiába jelentek meg arról hírek, hogy ő nem akar maga mellé párt. A playmate vallott kedveséről, és annak gyermekeihez fűződő viszonyáról is.

Jó ebédhez szól a nóta

[origo] Gasztro2016.07.31, 11:04

Szeptember 11-én, amikor a veszprémi templom harangja elüti a delet, és Kalló Zoltán cigányzenekara elhúzza a nép első nótáját, akkor kezdődik a jó ebéd a vár főterén. E kissé rejtélyes bevezető megfejtése sokkal egyszerűbb annál, amit gondol az olvasó. Középkori keretek között rendezik meg ugyanis a Stílusos Vidéki Éttermiség immáron nyolcadik gasztronómiai fesztiválját. Királyi ételek a királynék városában, a minőséget az a 16 étterem garantálja, amely tagja ennek a tömörülésnek. Az egyik alapítóval, Szikora Eszterrel éppen Veszprémben találkoztam a minap.

A sünök jobban érzik magukat a városokban, mint vidéken

Tudomány2016.07.05, 13:57

Egy olyan fajnak, amely 15 millió éve él a földön, sokféle környezetváltozáshoz kellett alkalmazkodnia, többek közt az urbanizációhoz is. Meglepő módon a sünöknek annyira tetszik a városi életforma, hogy a városokban sokszor nagyobb sünpopulációt találunk, mint vidéken. Ennek okának megértése segíthet e tüskés állatok jövőbeni megvédésében.

A stressz a városi madarak életét is megrövidítheti

Tudomány2016.06.21, 09:52

Svéd kutatók szerint a városban élő széncinegék nagyobb valószínűséggel pusztulnak el fiatalon, mint a vidéken élő fajtársaik. Ennek oka valószínűleg a stresszesebb városi környezet.

Egyest adtak tüntető tanárok a kormánynak

Itthon2016.06.11, 17:31

Újabb pedagógustüntetést szervezett a Tanítanék Mozgalom. Szombaton Budapesten és az ország több pontján tiltakoztak: kiosztották a kormány bizonyítványát: Orbán Viktor és a miniszterek megbuktak. A fővárosi demonstráción bejelentették: erőt gyűjtenek, hogy ősszel "olyan jöjjön, amit még nem látott az ország." Reagálásában a Fidesz kifejtette: a szervezők elutasították a párbeszédet, és "a tárgyalások helyett politikai tüntetéseket és utcai akciókat szerveznek".

Vidéken még tudnak a lányok tisztességesen kézimunkázni

Archívum2016.03.09, 20:34

Hamarosan indul a Farm című műsor az RTL Klubon, ahol biztos, hogy a múlt századi körülmények kifognak majd a városból érkezett szereplőkön.

A fővárosból vidékre: "Sokan azt hiszik, hogy itt is megáll a hatos villamos, amivel percek alatt bejutnak a boltba"

Life.hu2016.03.04, 16:21

Egyfajta missziós és edukációs szándék is megbújt Zaja Péter és felesége, Anikó döntése mögött, mikor 24 évvel ezelőtt, az egyetem elvégzése után Visnyeszéplakon vágtak bele új, közös életükbe. Egy olyan, önellátásra berendezkedett falusi közösséget szerettek volna létrehozni, amely másoknak is kivezető út lehet a fogyasztáscentrikus, materialista városi életből. 

A fővárosból vidékre: "Nem volt víz, nem volt áram, nem volt pénzünk, semmi nem volt"

Life.hu2016.02.26, 16:54

Mindenkinek van egy helye a világban, és ott kell megtalálni a boldogulását - vallja ezt Máté László, aki bár tősgyökeres pesti, húsz évvel ezelőtt mégis egy eldugott, aprócska faluban kezdett új életet. A fővárosból vidékre sorozatunk következő részében egy újabb visnyeszéplaki család életét mutatjuk be.

A fővárosból vidékre: "Összepakoltunk, felültünk a lovakra, és eljöttünk"

Life.hu2016.02.19, 14:03

Földúton döcögve, erdőn át kóvályogva vezetett az út Visnyeszéplakra. Távol a város zajától, a Zselicség délnyugati peremén fekvő apró faluban nagyjából 180 lakos éli mindennapjait a természetközeliségre, önellátásra és közösségi életre alapozva. A fővárosból vidékre sorozatunk következő részeiben egy önfenntartó ökofalu lakóinak életébe nyerhetünk bepillantást.