vallás

címke rss

Jézus Krisztus állíthatja meg a torrentezést

Archívum2016.02.08, 11:05

Jézus Krisztus hívei szerint a kalózkodás lopás, a torrentezés pedig erkölcsi kérdés. Az illegális letöltéseket úgy próbálnák megállítani, hogy a fiatalokat már korán ebben a szellemben nevelnék.

Ferenc pápa: "A múlt szolgáljon tanítással a jelenre és a jövõre"

Archívum2016.01.18, 16:30

Soha nem szabad elfelejteni a holokauszt áldozatainak szenvedését - mondta a római zsinagógában tett elsõ látogatásán Ferenc pápa. Szavait a népirtás túlélõi hallgatták.

Halottak és 1200 sebesült a fülöp-szigeteki körmeneten

Archívum2017.10.18, 11:16

Két ember meghalt és mintegy 1200-an megsérültek a hét végén a Fülöp-szigeteken, amikor tumultus alakult ki Manilában a távol-keleti szigetország egyik legjelentõsebb vallási ünnepén, azon a körmeneten, amelyen egy hat kilométer hosszú útvonalon körbehordozzák a "Fekete Názáreti" Jézus-szobrot.

Íme, az 5 kedvenc pillanatunk a ma 79 éves Ferenc pápától

Archívum2015.12.17, 11:59

A katolikus egyház feje ma ünnepli a születésnapját, ezért összeszedtük azokat a dolgokat, amikért igazán imádjuk õt. A pápai székben XVI. Benedeket követte, aki 2013-ban mondott le. A Time magazin 2013 végén az év emberének választotta. Õ Minden idõk legújítóbb szellemû egyházi vezetõje, és a világon milliók szívébe lopta be magát kedvességével, és nyitottságával. 

Európa ütõkártyája: Málta, a tengeren ringatózó történelem

Archívum2015.12.07, 09:45

A Földközi-tenger közepén megbújó apró szigetország csodálatos természeti képzõdményekkel, lenyûgözõ lovagkori történetekkel és lüktetõ éjszakai élettel várja, hogy a kalandokra éhes utazók felfedezzék maguknak. 

Mégis maradhatnak a keresztek a norvég templomokban

Archívum2015.12.01, 12:02

A norvég bevándorlási hivatal cáfolta azt a hírt, hogy a skandináv országban kötelezõ lesz a templomokból eltávolítani a kereszteket a muszlim menekültek érzékenységére való tekintettel. Az Origo megtalálta azt is, honnan származnak az álhír illusztrálására használt képek.

A vallások közti párbeszédre szólít Ferenc pápa

Archívum2015.11.26, 07:53

A keresztény-muzulmán párbeszéd elengedhetetlen a békéhez, az iszlám szélsõségesek barbár támadásainak megelõzéséhez, amelyek közül több sújtotta Kenyát is - jelentette ki Ferenc pápa csütörtök reggel egy afrikai vallásközi és ökumenikus találkozón.

Megdöbbentõ! Vallási szektába járatták szülei Pásztor Annát

Archívum2015.11.14, 16:44

Megdöbbentõ családi titokról rántotta le a leplet egy tévémûsorban Pásztor Anna. 

Ganxsta Zolee: "Nem a vasárnapi templomba járástól fog valaki a mennybe jutni"

Archívum2015.11.09, 14:28

A zenésznek már régóta kiforrott álláspontja van a különbözõ vallásokról, és elmondása szerint õt nem lehet elõre megszabott rendszerrel beszabályozni. 

Isten halott? Vagy csak haldoklik? Szüksége van-e vallásra az Y-generációnak?

Archívum2015.11.05, 13:55

"Isten halott. És mi öltük meg" - hangzik Nietzsche gyakran idézett kijelentése. A 19. századi német filozófus ezen állítását sokan egy ateista kiáltvány felütésének gondolják, mások úgy értelmezik, hogy Nietzsche ezzel a mondattal hirdette a modern ember talajvesztését, azt, hogy a nyugati ember eljelentéktelenítette, majd megölte az értékek valódiságát garantáló Istent. Nietzsche vitatott kinyilatkoztatása óta több mint 130 év telt el. Beigazolódott vajon a jóslata?

Tom Cruise volt felesége jelentéseket írogatott

Tévé2015.11.03, 19:32

A szcientológiát támadó Leah Remini Katie Holmes egyházon belüli tevékenységérõl is beszámolt, azt állítja, Tom Cruise akkori felesége jelentéseket írogatott róla.

Mágneses stimulációval befolyásolható az istenhit és az elõítéletek

Archívum2015.10.14, 10:49

Brit és egyesült államokbeli kutatók elõször mutatták ki, hogy mind az istenhit erõssége, mind a bevándorlókkal szembeni elõítéletek jelentõsen csökkenthetõk, ha az agy bizonyos területére mágneses energiát irányítanak.

Egy férj, több feleség, tucatnyi gyerek - Boldog élet poligám módra

Archívum2015.10.09, 18:47

Egy apuka, négy anyuka, 16 gyerek - a Feleségtársak címû, idehaza is futó amerikai realitysorozatban egy poligámista család hétköznapjait kísérhetjük figyelemmel. Az igazat megvallva, a mormon Kody Brown terjedelmes famíliájának életét nézve bennünket általában egy jó adag döbbenet és hitetlenkedés fog el - valóban mûködõképes lehet a poligám családmodell? Ennek a kérdésnek jártunk utána a Life.hu szakértõjének segítségével.

Rekordáron kelt el Darwin istentagadó levele

Archívum2015.09.23, 12:21

Rekordáron, 197 ezer dollárért kelt el Charles Darwin brit természettudós egy levele a Bonhams aukciósház New York-i árverésén.

Meghalt a vudu vallási vezetõ

Archívum2015.09.13, 16:00

Haitin 79 évesen, Port-au-Prince-i otthonában elhunyt Max Gesner Beauvoir, a vudu vallás legfõbb méltósága. A vudu vallási vezetõ szombati halálát hozzátartozói jelentették be.

Meteora-kolostorok, ahol minden szikla titkokat rejt

Archívum2015.08.29, 10:57

A Meteora-kolostorok legbelsõ, zárt világába ma is csak kevesen léphetnek be. Budapesttõl 15 órás autóútra csodálatos középkori tájat találunk, mesebeli vidéket, ahol a föld és az ég összeér. 

Pénzért váltják meg az Iszlám Állam rabszolgáit

Archívum2015.08.27, 09:28

Egy kanadai zsidó üzletember és egy iraki protestáns lelkész kiszabadított 130 iraki nõt és gyereket, akiket szexrabszolgaként tartottak az Iszlám Állam fogságában. A jezidi és keresztény foglyokat kivásárolták a rabszolgaságból, amivel kiváltották azok haragját, akik szerint még így sem lenne szabad terroristáknak pénzt adni. Pedig a közelmúltban valószínûleg több állam is milliós váltságdíjakat fizetett ki iraki szélsõségeseknek. 

Körülmetélték, majd férjhez adták a kenyai kislányt (18+)

Archívum2015.08.18, 19:12

A most 14 éves, Kenyában élõ Damaris Montynak három évvel korábban mindenféle érzéstelenítés nélkül csonkították meg nemi szervét rokonai beleegyezésével. A lány túlélte a szörnyû procedúrát, de azt mondja, ha elõre tudta volna, mi vár rá, elmenekült volna.

Idén kétszer is vége lesz a világnak

Archívum2015.08.16, 13:35

Ha azt hinné, hogy a 2012­-es maja apokalipszis túlélésével elmúlt a veszély, hátradõlhetünk, és élvezhetjük világvége­mentes napjainkat, nagyot téved. A következõ néhány száz évben véres holdak, antikrisztusok, messiások és természeti katasztrófák várnak ránk – egyes teóriák szerint.

Újabb ateista bloggert öltek meg Bangladesben

Archívum2015.08.10, 14:49

Még egy ateista bloggert és aktivistát öltek meg Bangladesben machetés támadók. Niloy Neel a negyedik a sorban.

Zsoltárokat énekelve lépett a máglyára

Archívum2015.07.06, 10:03

Hatszáz éve, 1415. július 6-án halt Konstanzban máglyahalált Husz János cseh vallásreformátor és teológus.

Templomban robbantotta föl magát egy merénylõnõ

Archívum2015.07.05, 14:38

Egy zsúfolásig megtelt evangélikus templomban felrobbantotta magát egy öngyilkos merénylõnõ vasárnap Nigéria északkeleti részén, szemtanúk szerint a terrorcselekményben legalább öten meghaltak.

Azt beszélik: Tom Cruise szakít a szcientológiával

Archívum2015.07.02, 12:48

Meglepõ híresztelések kaptak szárnyra Tom Cruise-ról: egy telefonbeszélgetés után hihetetlen elhatározásra jutott a színész.

Megdöbbentõ vallomást tett Madonna a vallásról! Most elvetette a sulykot!

Archívum2015.05.23, 16:35

Az énekesnõ meglepõ képet posztolt Instagram oldalára, melyben vallásaként a ribanckodást jelölte meg.

Megfejtettük Paulo Coelho titkát

Archívum2015.06.10, 11:50

Sokan utálják, még többen rajonganak érte, de azt senki sem tagadja, hogy Coelho korunk legolvasottabb írója. A 67 éves brazil mester valamire nyilvánvalóan ráérzett - legyen az a valami spirituális igazság vagy hatékony marketingstratégia. Két kritikussal igyekeztünk megfejteni a brazil írópápa legféltettebb titkait.

Szexmentes életre váltott a vallásos PSG-védõ

Archívum2015.05.19, 10:41

A PSG jelenlegi brazil védõje, David Luiz egy Instagramon közzétett fényképpel számolt be arról, hogy barátja, az ugyancsak a párizsiaknál futballozó Maxwell segítségével a Pünkösdi Egyház tagja lett, és mindezt bemerítkezéssel pecsételte meg.

Idén is lesz zarándokvonat Budapestrõl Csíksomlyóra

Archívum2017.10.09, 14:01

Idén is lesz zarándokvonat Budapestrõl Csíksomlyóra

Bloggereket gyilkolnak a machetés támadók

Archívum2015.05.12, 11:04

Ananta Bijoy Das a munkahelyére tartott, amikor ismeretlenek támadtak rá. Das idén már a harmadik bangladesi blogger, akit megöltek.

Öt hagyományos tértisztítási módszer – te is zsályát égetsz?

Archívum2015.04.29, 13:00

A legtöbb vallás és a legkülönbözõbb spirituális utakon járó ember is úgy gondolja, a tavaszi nagytakarítás nem merülhet ki abban, hogy fizikai síkon megtisztítjuk a teret, amelyben a mindennapok és az ünnepek zajlanak. Elkerülhetetlen a tér spirituális nagytakarítása is.

Magunkban hordozzuk a boldogság magját

Archívum2015.06.10, 14:02

Két spirituális vezetõ öt napig beszélget a boldogságról. Különleges könyv készül a beszélgetésbõl.

Szent szajhák, kurtizánok és papnõk: szakrális prostitúció, avagy paráználkodás vallási célból

Archívum2015.03.07, 14:42

Ha vallás és szex kapcsolatáról van szó, legtöbbünknek kapásból a hetedik parancsolat ugrik be, ami tiltja a paráználkodást. Pedig a történelemben jó néhány olyan kultusz volt, amelyek nemhogy tiltották a bujálkodást, hanem egyenesen vallásos kötelességnek tartották azt.  

Nem az istenhit lehetett a civilizáció hajtómotorja

Archívum2015.03.05, 18:40

Túlhaladott berögzülés sokak fejében, hogy akik nem követik valamelyik világvallást, vagy a többség által követendõnek tartott hitet, egyszerûen civilizálatlan barbárok. Egy új kutatás szerint a mindenható istenek megjelenése nem hajtóereje, hanem következménye volt a komplex, fejlett civilizációk kialakulásának.

Most minden vágyad teljesülhet - Csütörtökön tízmilliószoros nap lesz

Archívum2015.03.04, 15:39

Március 5-e tízmilliószoros nap. Ilyenkor érdemes fokozottan odafigyelni a tetteidre, gondolataidra, a kimondott szavaidra, mert minden fokozottan hat rád és a környezetedre.

Újabb beteg karácsonyi ajándék: Ken, mint Jézus Krisztus, Barbie, mint Mária

Archívum2014.12.15, 11:14

A keresztre feszített Jézust ábrázoló Ken babát dobtak a piacra. De az ötletgazdák megalkották Barbie baba Szûz Mária mását is. Vajon mit szól ehhez az anyaszentegyház?

Gyerekkínzás vagy rituálé? Szétvágták a kisfiú fejét a vallási ceremónián

Archívum2014.11.13, 09:31

A gyermeknek a muszlimok véres ashura szertartásán ejtettek hatalmas vágást a fején. A rituálé során az emberek nyilvánosan korbácsolják magukat, és láncokkal vagdossák a testüket. A felvonulással Mohamed próféta unokájára emlékeznek.

Bûn és megváltás - tudtad, mi mindent jelent az alma?

Archívum2014.10.31, 11:20

Alma... Sose szerettem. Sõt! Pedig úgy nyomta belém a nagyi, mintha fogyasztása, sõt, pukkadásig való bevitele az egészség elengedhetetlen kritériuma lenne.

Lelkész miniszter adta át a felújított templomot

Archívum2017.12.06, 17:59

Az emberi erõforrások minisztere is beszélt a hálaadó istentiszteleten vasárnap a felújított szilvásváradi református kerektemplomban. Balog Zoltán ugyanis civilben református lelkész.

Vallások és a Földön kívüli élet

Archívum2014.10.02, 17:09

Egy amerikai csillagász új könyvében az emberek világnézete szerint csoportosítva vizsgálja meg, hogy hányan hisznek a Földön kívüli életben. A nagy világvallások követõi közül a keleti vallások hívei tartják a legvalószínûbbnek a Földön kívüli élet létezését, a legkevésbé pedig a keresztények.

Véres vallási fesztivál Phuketen

Archívum2014.09.30, 06:56

A thaiföldi Phuket inkább strandjairól híres, de a Bang Neow szentélyénél tartott vegetáriánus fesztivál sem mindennapi esemény. A kilencedik holdhónap elsõ napján a transzba esett hívõk átszúrják arcukat, éles pengéket nyalogatnak, pirszingeikre pedig nehéz tárgyakat aggatnak, hogy tisztelegjenek isteneik és õseik elõtt. Fotógaléria csak erõs idegzetûeknek!

Istentelen gyülekezet szervezõdik Budapesten

Archívum2014.09.26, 21:33

Elsõ hazai összejövetelére készül a két humorista alapította Sunday Assembly, egy nemzetközi ateista egyházmozgalom Budapesten. Külföldön már 28 településen mûködnek, év végére világszerte 100 városban szeretnék hirdetni sajátos igéjüket.

Magyar lányok külföldi pasival: Ha kell, felkötöm a hidzsábot (18+)

Archívum2014.08.04, 08:56

Egyszerûen nem tudjuk elengedni ezt a topikot. Sem az olvasók, sem a kommentelõk, általuk pedig mi sem. Harmadik hete jönnek a vélemények, hozzászólások és tapasztalatok a témában, európai fiúkról, chilei és muszlim férfiakról, kurvákról, pénzrõl és szexrõl. Általatok most ismét távoli vizekre evezhetünk...

George Clooney kiakadt a híreszteléseken és nagyon dühös

Archívum2014.07.10, 11:36

A színész cáfolta, hogy menyasszonyának édesanyja ellenezné lánya közelgõ esküvõjét. A Daily Mail bocsánatot kért a sztártól és családjától - írja az MTI.

George Clooney anyósa nem támogatja az esküvõt

Archívum2014.07.10, 10:31

Baria Alamuddin nincs odáig a gondolattól, hogy lánya, Amal nem vallása szerint választott magának férjet - olvasható a DailyMail oldalán.

Pünkösd, a tüzes nyelvek ünnepe

Archívum2014.06.08, 08:06

A pünkösd jelentõsége az, hogy Jézus mennybemenetelét követõen a tanítványok immáron nem rejtõzködtek tovább, hanem elkezdték terjeszteni a tanítást az emberek között.

Közel félmilliárdos fejlesztés a Tisza-tavi templomok útján

Archívum2017.12.07, 11:06

Közel félmilliárdos fejlesztés a Tisza-tavi templomok útján.

Boldogtalanabbak, akik hisznek a pokolban

Archívum2014.02.25, 16:41

Általában kevésbé boldogok és kevésbé elégedettek az életükkel azok az emberek, akik hisznek a pokolban, állítják amerikai pszichológusok. A kutatók a nagy közvélemény-kutató intézetek boldogságfelméréseit és az emberek pokolba, illetve mennyországba vetett hitét vizsgálták.

Hívõk milliói vesznek rituális fürdõt a Gangeszben

Archívum2017.12.08, 14:04

Hindu hívõk többmilliós hada sereglik a Gangeszhez minden évben, hogy rituális fürdõz vegyen. Bár a víz piszkos és hideg, mégis úgy érzik, erõsebben, egészségesebben térnek haza: ez az Indiában jelenleg is zajló ünnep, a Magh Mala.

Templomban imádkoznak VV Alexáért

Archívum2014.01.16, 13:42

A ValóVilág 6 érzékeny Alexájáért mélyen vallásos édesanyja imádkozik. Fél, hogy a lánya lelke sérül a valóságshow-val járó megpróbáltatások során. 

Ilyen az ideális muszlim nõ

Archívum2014.01.10, 15:13

Összesen 7 muszlim többségû országot kérdezett meg a Michigani Egyetem arról, mi a leginkább elfogadott viselet a nõk számára. Íme a válasz.

Gyakrabban szülnek fiút a szûz anyák

Archívum2013.12.18, 08:26

Közel negyven fiatal amerikai nõ állítja, hogy természetes vagy mesterséges beavatkozás nélkül esett teherbe.

Katolikus tévé indul itthon

Tévé2013.11.13, 18:05

A Bonum TV csatorna 24 órás adása 2014 januárjától több kábelhálózaton is elérhetõ lesz.

Ki akarta ûzni a gonoszt, kalapáccsal verte agyon az élettársát

Archívum2013.09.25, 11:10

Megölte az élettársát egy férfi Mélykúton, mert úgy érezte, ki kell ûznie belõle a gonoszt. A férfi a gyilkosság után a templomba ment imádkozni.

Erdõ Péter a kormányt bírálja a hittanoktatás miatt

Archívum2013.09.05, 15:43

Nem kérték az egyházak a hittanoktatás mostani formáját, amellyel több problémát is lát Erdõ Péter bíboros, a Magyar Katolikus Püspöki Konferencia elnöke. Erdõ Péter bírálta a kormányt, mert szerinte másfél éve képtelen meghatározni például azt, hogy hogyan fizetik a hittanoktatókat, vagy ki fizesse a hittankönyveket.

Sült patkány csak négyéves kor felett jár

Archívum2013.08.30, 08:09

Van, ahol a répa lelke szent, van, ahol a salátát szállta meg a gonosz, és akad, ahol a harcsa tisztátalan. Vallási tabukosztokat gyûjtöttünk.  

42 év után adták vissza az ellopott Bibliát

Archívum2013.08.24, 17:36

A kétszáz éves Bibliát még 1971-ben lopták el egy brit templomból.

Agyonlõtték a kuruzslók nagy ellenségét

Archívum2013.08.22, 18:15

Lelõtték az indiai Narendra Dabholkart, aki évtizedek óta kérlelhetetlen harcot folytat a babonák, a kuruzslás és a vakhit ellen. Szerinte ezek nem csak megkárosítják a legszegényebb embereket, de sokak egészségét is veszélyeztetik. Gyilkosairól még nem tudni sokat, de munkájával sokakat megára haragított, nem voltak vele jóban a hullákból falatozó szent emberek sem.

Ahol kétnaponta húznak fel egy templomot

Archívum2014.04.14, 09:28

Európa egyik legvallásosabb országában óriási ütemben építik a templomokat, hamarosan a Balkán legnagyobb temploma is elkészül Bukarestben. Hiába szentelnek fel kétnaponta egy templomot, így sincs elég belõlük Romániában, a vasárnapi miséken százak rekednek kívül. Bár egy svéd lutheránus csak röhögne rajtuk, a románok életritmusának része a vallás, még a tolvajok elátkozására is elmondanak egy misét.

Háromezer kilométert gyalogol, hogy lássa a pápát

Archívum2013.07.19, 22:47

Majdnem háromezer kilométert gyalogol egy brazil férfi, hogy láthassa Ferenc pápát. A pápa a július végén tartott Katolikus Ifjúsági Találkozó alkalmából látogat Brazíliába. A férfi március 15-én indult, és napi tíz órát gyalogol.

Hogyan lesz valakibõl szent?

Archívum2013.07.14, 11:24

Július 5-én Ferenc pápa aláírta a XXIII. János és II. János Pál pápa szentté avatásáról szóló dokumentumokat. Az aláírás egy bonyolult és hosszadalmas eljárás végére tett pontot.

Az anglikán egyház bocsánatot kért a szexuális visszaélésekért

Archívum2013.07.08, 14:15

Sajnálják a molesztálásokat az anglikán egyház vezetõi, és rendszeres gyermekvédelmi képzést dolgoznának ki a papságnak, hogy megelõzzék a további eseteket.

Motoros szerzetes és házi pogácsa a budapesti sziklakolostorban

Archívum2013.06.25, 18:31

Budapest szívében, a Gellért-hegy oldalában sokan ismerik a sziklatemplomot, azonban a hozzá tartozó pálos kolostorba és az ott élõ szerzetesek életébe ritkán kaphatunk bepillantást. Sajtot ugyan nem készítenek a budapesti szerzetesek, de paradicsomot termesztenek, a pogácsát is maguk gyúrják, a tartományfõnök pedig igazi nagyvárosiként motorral közlekedik. Képriport a Magyar Pálos Rend tulajdonában lévõ Magyarok Nagyasszonya Sziklatemplom és kolostorról.

Rászálltak a brit muszlimokra a katonagyilkosság után

Archívum2013.05.25, 21:36

A korábbinál sokkal több több inzultus éri a muszlim vallásúakat Nagy-Britanniában a szerdai gyilkosság óta. Rasszista kommentek miatt már eljárások is indultak.

Magányos gyereklelkek miatt piszkálják a kormányt

Archívum2013.05.24, 12:01

Mi lesz azokkal a gyerekekkel, akik egyedül szeretnének megismerkedni valamelyik vallás hitelveivel az iskolában? És ki fogja fizetni a településrõl településre zarándokoló hittantanárokat? E két kérdésre szeretnének választ kapni az egyházak a hittanoktatás indulása elõtt alig három hónappal. A kormány szerint minden rendben van, de oktatással foglalkozó fideszesek is elismerik, hogy a rendszer még nem áll készen az indulásra.

Buddha a vörös szõnyegen

Archívum2013.05.17, 22:44

A buddhizmus egészen a 19. századig jórészt ismeretlen volt Európában, azóta azonban az egyik legintenzívebben terjedõ vallás. Az Egyesült Államokban a legszerényebb becslések szerint is másfél millió buddhista él, Európában pedig nagyjából hárommillió. A szimpatizánsok száma ennek a többszöröse.

Nem tûzi ki az angol zászlót egy angliai kisváros

Archívum2013.05.16, 08:43

Az Angliában élõ muszlim vezetõk is túlzásnak tartják, hogy egy kisváros rájuk tekintettel nem tûzi ki Anglia lobogóját - mondván, hogy egykor az alatt vonultak a keresztesek.

Megrázták a visító csecsemõket a japán síróversenyen

Archívum2013.04.29, 13:53

Tokió híres buddhista kolostorában megtermett szumóbirkózók ríkatják a kisbabákat, hogy a csecsemõsírással ûzzék el a gonosz szellemeket. A különös rituálén az a birkózó nyer, akinek a kezében hangosabban bömböl a gyerek.

Egyre kevesebben mondják magukat vallásosnak

Archívum2013.04.24, 17:28

A 2011-es népszámlálás vallási hovatartozást firtató kérdéseire 16,3 százalékkal kevesebben válaszoltak, mint a tíz évvel azelõtt tartott cenzuson. Csökkent a katolikusok és a reformátusok aránya is, a legateistább város Budapest.

Két gyerekük ment rá, hogy hittel akartak gyógyítani

Archívum2013.04.23, 17:43

2009 után most sem vitte el fiukat orvoshoz egy amerikai pár, akik hit általi gyógyításban hisznek.

Az új pápa rögtönözve beszélt elsõ imáján

Archívum2013.03.17, 14:30

A Szent Péter téren és környékén összegyûlt több tízezer hívõ elõtt Ferenc pápa nem elõre megírt szöveget mondott el, hanem rögtönözve beszélt Isten bûnmegbocsátó hatalmáról.

Óriási tömeg az új pápa elsõ imáján

Archívum2013.03.17, 12:11

Már órákkal Ferenc pápa elsõ Úrangyala-imája elõtt megtelt a Szent Péter tér és a Vatikán környéke. A pápa vasárnap délelõtt a vatikáni Szent Anna plébániatemplomban mutatott be szentmisét.

Van, ami Isten parancsa

Archívum2013.03.13, 08:19

Hiába hallunk folyamatosan a vatikáni ármánykodásokról vagy gyerekeket molesztáló papokról, hazai egyházi emberek szerint ezeknél sokkal fontosabb kihívások elõtt áll a katolikus egyház. Õk nem azt várják az egyháztól, hogy óvszereket osztogasson és a pedofil papokkal legyen elfoglalva, hanem hogy bástyák építgetése helyett nézzen szembe a belsõ problémáival, ne ijedjen meg a világtól, és találjon választ a hozzájuk forduló emberek problémáira.

Hittérítéssel vádolnak keresztényeket Líbiában

Archívum2013.03.01, 17:00

Félszáz egyiptomi kopt keresztényt tartóztattak le Líbiában, miután túl sok kegytárgyat találtak náluk. Elsõsorban illegális határátlépéssel vádolják õket, de hittérítés kísérlet miatt is bajba kerülhetnek.

Visszajárnak-e a kisegyházak milliói?

Archívum2013.03.01, 16:02

Miután az Alkotmánybíróság döntése miatt több kisegyház visszakapja korábbi státusát, elkezdtek lobbizni, hogy ezzel együtt kapják vissza a tavaly elmaradt pénzüket is. Azt is szeretnék elérni, hogy a hívek újra felajánlhassák nekik adójuk egy százalékát. A kormány egyelõre számol.

Sztárpápa kell a széledõ nyájnak

Archívum2013.02.21, 10:39

Bár Európából úgy tûnik, a fogamzásgátlás, a nõk pappá szentelése és a melegek kapcsolata a katolikus egyház elõtt álló legfontosabb kihívás, a probléma az, hogy már messze nem Európa a legfontosabb a Vatikánnak. Ki tudja összefogni a papi nõtlenségre fittyet hányó, az ördögûzõkkel vagy a kínai állampárttal küszködõ, esetleg a marxista térítõk által elcsábított hívõket?

12 millió zarándok lepheti el a Gangeszt

Archívum2013.02.10, 14:45

Csak vasárnap 12 millió zarándokra számítanak az indiai Kumbh Mela hindu vallási ünnepségen. Az 55 napos fesztiválon mintegy 100 millióan mártózhatnak meg a Gangesz és a Yamuna folyók torkolatánál. Több mint 14 ezer rendõrt vezényeltek a helyszínre.

Ez Jézus sírja egy japán legenda szerint

Archívum2013.01.31, 20:11

Egy japán falucskában másképp ismerik Jézus történetét, mint a világ többi pontján. Jézus szerintük békés fokhagymatermelõként, a távol-keleti szigetországban halt meg 106 évesen - helyette Iszukirit, az öccsét ölték meg a Közel-Keleten. Egy japán áruházban azonban õket is összekeverték a Mikulással, akit állítólag keresztre feszítve ábrázoltak.

Zsinagóga épül Csepelen

Archívum2013.01.25, 17:30

Nyolcvan éve nem volt rá példa, hogy új zsinagóga épüljön Budapesten. A zsidó hitközség szerint 100 tagú zsidó közösség él a környéken.

Meztelenkedés, hamu és fürdõzés a vallási õrület jegyében

Archívum2013.01.23, 14:09

A Kumbh Mela a hinduk egyik szent ünnepe, melyet a világ legnagyobb vallási rendezvényének tartanak. A hívõk tömegével érkeznek megmártózni a kiválasztott szent folyók partjához, ahol rituálékkal övezett megtisztuláson esnek át. Az eseményre minden tizenkét évben négy alkalommal kerül sor, négy különbözõ városban: Prajagban, Haridvarban, Uddzsainban és Nasikban. Hogy pontosan mikor tartják, azt a Nap, a Hold és a Jupiter állása határozza meg.

Tyúkokat, lovakat, szamarakat áldottak a Vatikánban

Archívum2013.01.17, 23:21

Állatfarmmá alakult egy rövid idõre csütörtökön a vatikáni Szent Péter tér: a háziállatok védõszentjének napján tyúkok, kecskék, nyulak és szamarak kaptak áldást, illetve hallgathattak misét.

Nem árulhat óvszert a pozsonyivánkai Tesco

Archívum2013.01.03, 16:02

A Tesco brit áruházlánc Szlovákiában lévõ mintegy negyven szupermarkete közül a legtöbb vasárnap is nyitva tart, a pozsonyivánkai azonban nem. Az áruház a katolikus egyháztól bérli a területet, ezért óvszert sem árul - írja a Parameter.sk.

Minden ötödik percben meghalt egy keresztény idén

Archívum2012.12.27, 12:24

Összesen 105 ezer keresztény embert öltek meg hite miatt 2012-ben a Vatikáni Rádió szerint. Az áldozatok nem mindegyike halt azonban mártírhalált. Kereszténynek Pakisztánban, Nigériában, Szomáliában, Maliban a legrosszabb lenni.

Veszélyes szekták: belépés csak tagoknak

Archívum2012.12.17, 22:50

"Ha bízol bennünk, nem kérdõjelezed meg a módszereinket... mi csak a legjobbat akarjuk neked és az emberiségnek" - ez az a mondat, amely egyértelmûen elárulja, hogy a felekezet, amely az önzetlen szeretet égisze alatt tevékenykedik valójában nem más, mint egy szekta. Ha egy vallási vezetõ helyettünk hoz meg döntéseket, akkor az sokkal inkább szól agymosásról, mint önmagunk vagy a világ megsegítésérõl. A Life.hu utánajárt, hogyan ismerhetjük fel, ha egy veszélyes szekta tagjaivá váltunk.

Melegeknek nyitottak mecsetet Párizsban

Archívum2012.11.30, 19:46

Párizs egyik keleti elõvárosában megnyílt Európa elsõ, homoszexuálisok számára is nyitott muzulmán imahelye, ahol a transzszexuális vagy feminista muzulmánokat is szívesen látják. A mecsetet nem ismerte el egyetlen muzulmán szervezet sem Franciaországban, és volt olyan vallási vezetõ, aki aberrációnak tartja a mecset megnyitását.

Akiknek minden nap egy idõutazás

Archívum2012.11.30, 22:31

Nem használnak villanyt, a pajtába járnak telefonálni, és nincs autójuk sem. Az amisok úgy élnek, mintha egy véget nem érõ történelmi film forgatásán lennének, de a furcsának tûnõ életmódjuk ellenére is megtalálták a helyüket az amerikai társadalomban. Washingtoni tudósítónk ismerkedése a szigorú szabályok szerint élõ közösséggel.

Halálra ítélték a Mohamed-film készítõit

Archívum2012.11.29, 07:48

A vádlottak távollétében ítélte el egy egyiptomi bíróság A muszlimok ártatlansága címû film készítõit. A film miatt több muszlim országban erõszakos zavargások törtek ki.

Évekkel korábban született Jézus

Archívum2012.11.22, 07:47

Téves számításokon alapszik a keresztény kalendárium, írja most megjelent könyvében XVI. Benedek pápa.

Kegyeleti szobát akar a kórházakba a KDNP

Archívum2012.11.09, 11:53

A kereszténydemokrata Varga László csak folyó vízben engedné szétszórni a halottak hamvait, és lehetõség szerint kötelezõvé tenné, hogy minden kórházban legyen kegyeleti szoba.

Kézigránátot dobtak egy keresztény templomra Kenyában

Archívum2012.11.04, 14:30

Legalább hét sérültje van annak a támadásnak, amelyben egy kenyai keresztény templomot támadtak meg ismeretlenek vasárnap. A helyi sajtó szerint a megtámadott templomnál lövések is dördültek.

Bekötött szemû kisfiú döntött a koptok új pápájáról

Archívum2012.11.04, 14:00

Megválasztották az egyiptomi keresztények új vezetõjét, a kopt egyház 118. pápáját Kairóban. A márciusban elhunyt III. Senuda utódja egy 60 éves püspök lett, akinek a nevét egy bekötött szemû fiú húzta ki a jelölteké közül.

Most még lélegzem, most már nem

Archívum2012.11.02, 11:15

Miért nincs halottak napja a muszlimoknál? Miért visznek a sírra követ a zsidók virág helyett? Miért nincs halálélményük a zen buddhistáknak? Egy muzulmán nõ, egy rabbi és egy zen buddhista beszél arról, hogyan gondolkodnak a halálról, milyen szokások, rítusok, hiedelmek kapcsolódnak hozzá a vallásukban.

Fejlesztik Délkelet-Európa vallási turizmusát

Archívum2017.10.11, 09:17

Fejlesztik Délkelet-Európa vallási turizmusát

Kétmillió zarándok az Arafát-hegyen

Archívum2017.12.07, 10:47

Száznyolcvankilenc országból több mint kétmillió fehérbe öltözött muzulmán zarándok gyûlt össze csütörtökön a szaúd-arábiai Arafát-hegyen, hogy ott a mekkai zarándoklat, a háddzs csúcspontján együtt imádkozzanak és meditáljanak.

Katie Holmes újra összejönne Tom Cruise-zal

Archívum2012.10.23, 21:25

Katie Holmes állítólag azt fontolgatja, hogy újra összejön volt férjével, Tom Cruise-zal, ha a színész kilép a szcientológiai egyházból - írja az EntertainmentWise.com.

"Hiába könyörgök, nem engednek meghalni" - A vallásos szülõk ragaszkodnak a lebénult lányuk életéhez

Archívum2012.10.13, 00:50

A 28 éves amerikai Grace Sung Eun Lee nyaktól lefelé teljesen megbénult, miután súlyos agytumorja következtében rohamot kapott. A fiatal nõt csak a lélegeztetõ gépek tartják életben, és szeretne meghalni, de mélyen vallásos szülei bûnnek tartanák, ha lekapcsolnák lányukat a géprõl.

Az egyházat szolgáló nõk egyenlõségéért harcolnak a püspökök

Archívum2012.10.12, 19:14

Egy kanadai püspök szerint a nõk számára bármilyen magas egyházi beosztás nyitva kellene, hogy álljon. Ehhez képes a trend, hogy a nõket legtöbbször hátrányos megkülönböztetés éri az egyházon belül.

Már prédikál Ezékiel, a tizenegy éves pap

Archívum2012.10.11, 16:25

Alig éri fel a szószéket, de magabiztosan prédikál az a  washingtoni kisfiú, aki még csak 11 éves, de máris papként prédikál. Ezekiel Stoddard, legjobb barátjának pedig Jézust tartja. Persze a számítógépes játékokat sem veti meg és szívesen néz teniszmeccseket, de legfõbb álma egy saját gyülekezet. Esküvõt és temetést azért még nem tarthat

Már vizsgálják Strasbourgban a magyar egyháztörvényt

Archívum2012.10.10, 19:50

Az Index úgy tudja, hogy a strasbourgi Emberi Jogi Bíróság már elküldte kérdéseit a magyar kormánynak.

Milliókért árverezik el Einstein levelét

Archívum2012.10.07, 16:37

A jövõ héttõl árverésre bocsájtják Albert Einstein Istenrõl írt levelét az interneten. Az irányár hárommillió dollár, de ennek a háromszorosáért is elkelhet. A világhírû fizikusnak nem volt jó véleménye se Istenrõl, se a Bibliáról.

Rituális szex egy újabb rejtélyes papiruszon

Archívum2012.09.26, 12:49

A Jézus feleségére utaló lelet után most egy másik, majdnem kétezer éves papirusz került elõ. Egy kitalált történetet ír le, amely utalásokat tartalmazhat a papok közötti rituális szexre.