vádemelés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- krimi
- gyilkosság
- lopás
- börtön
- Budapest
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vádat emeltek Abe Sindzó merénylője ellen
Vádat emeltek Abe Sindzó volt japán miniszterelnök merénylője ellen japán ügyészek pénteken - írta a Jomiuri című japán napilap.
Erőszakkal akartak visszakényszeríteni egy férfi Törökországba
Fegyveresen elkövetett kifosztás, és személyi szabadság megsértése miatt kell felelnie annak a három török férfinak, akik megverték és kifosztották egyikük riválisát, egy szintén török férfit majd erőszakkal akarták visszakényszeríteni Törökországba.
Megkéselte egykori barátját egy férfi: az arcát, a nyakát és a felsőtestét is megszúrta
Vádat emelt a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy férfi ellen, aki késsel okozott életveszélyes sérüléseket egykori barátjának.
Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott
Emberkereskedelmi ügyben tervezett elfogásokról szivárogtatott ki információt egy volt rendőrségi alkalmazott 2021 májusában, a gyanúsított ellen vádat emeltek - tájékoztatta a Somogy Vármegyei Főügyészség hétfőn az MTI-t.
- címkék:
- rendőrség
- vádemelés
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a fiúval szemben, aki gyermekek ellen követett el szexuális erőszakot
A Somogy Vármegyei Főügyészség tizenkettedik életévét be nem töltött személy sérelmére erőszakkal elkövetett szexuális erőszak bűntette és más bűncselekmények miatt emelt vádat egy 15 éves fiúval szemben, aki két Somogy vármegyei gyermekotthonban is szexuálisan zaklatta társait.
Kinyomta a barátnője szemét egy kemecsei férfi
Egy 35 éves, kemecsei férfival többször is szakított a barátnője, de mindig sikerült visszaédesgetnie magához. Amikor a nő végleg szakítani akart, és már nem tudta rávenni a folytatásra, a férfi rátámadt, meg akarta ölni. Fojtogatni kezdte, és mindkét szemét kinyomta. Vádat emeltek a brutális férfi ellen.
Vádat emeltek egy tiszakeszi férfi ellen, aki vadászpilótákat vakított el lézerrel
Több rendbeli, közlekedés biztonsága elleni bűntett miatt vádat emelt a Miskolci Járási Ügyészség egy 45 éves férfi ellen, aki lézerrel vakított el három gyakorlatozó vadászpilótát - közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség szerdán az MTI-vel.
- címkék:
- lézer
- vadászpilóta
- vádemelés
- vakítás
- Címkefelhő »
Megfojtotta a férje szeretőjét egy nő Tiszadadán
Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés bűntettével vádolja a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Főügyészség azt az 52 éves nőt, aki júniusban megfojtotta férje szeretőjét Tiszadadán.
- címkék:
- Tiszadada
- emberölés
- szerető
- vádemelés
- Címkefelhő »
Vádat emeltek a zebrán elgázolt gyalogos ellen, aki a piros jelzés ellenére lépett az úttestre
Halálos balesetet okozott egy piros lámpánál zebrára lépő gyalogos: vádat emeltek ellene - közölte a Fővárosi Főügyészség szerdán az MTI-vel.
Hangfalakba zsúfolva csempészett migránsokat egy szerb férfi - Videó
Üres hangfalládákba rejtve szállított hét migránst egy szerb férfi februárban, úgy, hogy az utasok órákon keresztül alig jutottak friss levegőhöz, és mozdulni sem tudtak. Bécsbe akarta juttatni őket, persze pénzért. Röszkénél lecsaptak le rá a pénzügyőrök.
Agyonlőtte gyönyörű barátnőjét, miután az rajtakapta egy sztriptíztáncossal
A 24 éves Haider Rana tavaly májusban fegyvert rántott, és lelőtte barátnőjét, a 25 éves Maame Amuah-t, miután a nő késő éjjel váratlanul megjelent nála. A férfi ugyanis épp egy sztriptíztáncosnővel tévézett a szobában, amiben barátnője megzavarta. A férfi ellen gyilkosság miatt emeltek vádat, noha azt állította, önvédelemből lőtt rá, mert azt hitte, betörő jár a lakásában.
Vádat emeltek Galambos Lajos zsarolói ellen
Tavaly nyáron robbant a hír, miszerint egy állítólagos bűnbanda környékezte meg a népszerű trombitást, mondván: 200 millióért cserébe segítenek neki elkerülni a börtönt. A zenész azonban nem fogadta el az ajánlatot, sőt, filmbe illő módon segítette a rendőrséget, hogy lebuktassák a zsarolókat.
Idős házaspárra ijesztett rá egy agresszív sofőr - videó
Közúti veszélyeztetés miatt emeltek vádat a győri ügyészek az ellen a férfi ellen, aki ráijesztett két 82 éves emberre az M1-es autópályán.
Unokázós csaló ellen emelt vádat az ügyészség Szombathelyen
Üzletszerűen, bűnszervezetben elkövetett, nagyobb kárt okozó csalás bűntette miatt emelt vádat a Szombathelyi Ügyészség azzal a férfival szemben, aki a vád szerint egy külföldről irányított bűnszervezet tagjaként pénzt és ékszereket csalt ki idős emberektől - közölte a Vas Megyei Főügyészség.
- címkék:
- vádemelés
- unokázós csalás
- Címkefelhő »
Emberölés miatt emeltek vádat egy hajléktalan férfi ellen Borsodban
A Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Főügyészség vádat emelt egy 26 éves férfi ellen különös kegyetlenséggel, több ember sérelmére elkövetett emberölés bűntette és más bűncselekmények miatt - közölte a vádhatóság az MTI-vel hétfőn.
Kifosztással és veréssel állt bosszút ismerősén egy kalocsai férfi
Egy fiatal kalocsai férfi idén nyáron megütötte és meglopta ismerősét. Mindezt azért, mert az megvádolta, hogy gyerekként ellopta a kisautóját.
Fejér megyei sztárügyvédek is részt vettek a többmilliós pénzmosásban
Egy 28 éves férfi és hét társa, köztük két ügyvéd is részt vett egy több millió forintos pénzmosásban a gyanú szerint. Úgynevezett számlaeltérítéses csalásból származó pénzösszegeket szereztek meg, majd utalták tovább vagy készpénzben felvettek.
Egy busznyi migránst próbált Németországba csempészni egy három migráns
Két török, és egy iráni férfi 20 migránst próbáltak Magyarországról Németországba juttatni úgy, hogy egyilkük egy kisbusszal szállítottak őket, társai előfutóként haladtak előtte. Mindenannyiukat elfogták a rendőrök.
Nem ízlett a halászlé, a pincérre borította - Vádat emeltek a balhézó bajai házaspár ellen
A Bajai Járási Ügyészség garázdaság vétsége miatt vádat emelt egy házaspár mindkét tagjával szemben, akik egy bajai étteremben kifogásolták az étel minőségét, majd a feleség hirtelen a felszolgálóra borította a halászlével teli tányért. A férj mindezek után rátámadt az őket távozásra felszólító pincérre, míg a feleség távozóban még a földre borította és összetörte a terítéket.
- címkék:
- Baja
- halászlé
- vádemelés
- balhé
- Címkefelhő »
34 milliós csalás miatt vádat emeltek egy korábbi focista ellen
Vádat emeltek egy korábbi labdarúgó ellen, aki nem létező befektetési lehetőségekkel csalt ki mintegy 34 millió forintot 29 sértettől - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
- címkék:
- foci
- csalás
- labdarúgás
- vádemelés
- Címkefelhő »
Két évig tartotta otthon apja holttestét, csalás miatt vádat emeltek ellene
Minősített költségvetési csalás miatt vádat emeltek egy mosonmagyaróvári férfi ellen, aki több mint két évig nem jelentette be apja halálát, a holttestét otthon tartotta és felvette a nyugdíját - tájékoztatta a Győr-Moson-Sopron Megyei Főügyészség kedden az MTI-t.
Fagyállót itatott az apósával egy szentesi férfi
Mérgező folyadékot küldött apósa születésnapjára egy férfi, még a jókívánságait is leírta neki egy cetlire. Most fejezték be a nyomozást az ügyben.
Újabb fejlemény az édesanya ügyében, aki szexet ajándékozott 15 éves fiának a születésnapjára
A Pest Megyei Főügyészség vádat emelt az anya és két bűntársa ellen, akik a nő fiának 10. születésnapjára szexuális együttlétet szerveztek. Az aktusról egy másik kamasz készített videót, majd szétküldte ismerőseinek.
- címkék:
- szex
- anya
- születésnap
- vádemelés
- Címkefelhő »
Hamis műszaki cikkekkel csapott be több embert egy internetes csaló
A Szigetvári Járási Ügyészség olyan internetes csalóval szemben emelt vádat, akinek 59 embert sikerült becsapnia.
Lányokat futatott egy idős asszony Pécsett a koronavírus-járvány idején - videó
Üzletszerűen elkövetett kerítés és más bűncselekmények miatt emelt vádat a Pécsi Járási Ügyészség három emberrel szemben, akik részben prostituáltakat közvetítettek kuncsaftoknak, részben szobát biztosítottak a szexhez.
Megkötöztek és kis híján halálra vertek egy létavértesi férfit
Társtettesként, nyereségvágyból elkövetett emberölés kísérlete és társtettesként, aljas indokból, az áldozat sanyargatásával elkövetett személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat a Hajdú-Bihar Megyei Főügyészség két férfi ellen, akik a közös ivás után megkötöztek és brutálisan megvertek egy embert, aztán elvették a pénzét és a mobilját.
Kis híján agyonverte a kolléganőjét egy szabolcsi férfi, mert nem fogadta a közeledését
Emberölés kísérletével vádolja az ügyészség azt a férfit, aki egyik este a munkából hazafelé tartó nőt egy kapupánttal többször fejbevágta azért, mert nem fogadta a közeledését.
Elf Barral kereskedett egy budapesti házaspár
Költségvetési csalás miatt vádat emelt a Budapesti IX. Kerületi Ügyészség egy Elf Bar elektromos cigarettával kereskedő fővárosi házaspár ellen, amelynek tagjai tevékenységükkel több mint 45 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az államnak. Erről tájékoztatta a Fővárosi Főügyészség kedden a médiát.
Vonattal ütközött egy autó Szentesnél
Közlekedés biztonsága elleni gondatlanságból elkövetett vétség miatt emelt vádat a Szegedi Járási Ügyészség azzal a nővel szemben, aki tavasszal Szentesen okozott közel 1 millió forintos kárt a MÁV-nak.
Milliókat sikkasztott egy közös képviselő Kapuváron
Öt rendbeli minősített sikkasztás miatt emelt vádat a Győri Járási Ügyészség azzal a férfival szemben, aki rendszeresen sikkasztott társasházaktól, amelyeket ő menedzselt.
Lefejelt egy focistát egy dühös szurkoló Nógrádsipeken
Egy 52 éves szurkoló egy labdarúgó mérkőzés után olyan erővel fejelt meg egy játékost, hogy annak eltört az orra. A Balassagyarmati Járási Ügyészség ügyészei börtönbe küldenék.
Életbiztosítási díjakkal csalt egy budapesti férfi
Jelentős értékre, üzletszerűen, folytatólagosan elkövetett sikkasztás miatt emelt vádat a Bajai Járási Ügyészség egy biztosítási ügynökkel szemben, aki az ügyfelektől készpénzben átvett biztosítási díjakkal nem számolt el maradéktalanul a biztosító társaság felé, és több mint 20 millió forintot ellopott.
Gyerek késelt meg egy másikat Budapesten
Két, 14 éves gyerek tavaly tavasszal egy korábbi nézeteltérés miatt összeveszett egymással Józsefvárosban, majd az egyikük megütötte a másikat, aki válaszul egy zsebkéssel életveszélyesen megsebesítette őt. A késelő gyerek barátnője segített a kés elrejtésében. A Fővárosi Főügyészség vádat emelt a gyerekek ellen.
Vádat emelhetnek Alec Baldwin ellen Halyna Hutchins operatőr halála miatt
Ahogy arról a Life is írt korábban, Alec Baldwin a Rust című film forgatásán véletlenül lelőtte a fiatal operatőrt, Halyna Hutchinst. Az éles fegyvert a fegyverszakérető adta a kezébe, ezért tagadja felelősségét munkatársa halálában, most mégis vádat emelhetnek ellene a nő halála miatt.
Idős, beteg édesanyja megölése miatt emeltek vádat egy hatvani férfi ellen
Idős, beteg édesanyja megölése miatt emelt vádat a Heves Megyei Főügyészség egy hatvani férfi ellen - közölte a szervezet sajtószóvivője szerdán az MTI-vel.
- címkék:
- Hatvan
- gyilkosság
- vádemelés
- Címkefelhő »
Kisdiákokon töltötte ki a dühét egy férfi Kapuváron
Garázdaság és könnyű testi sértés miatt egy év felfüggesztett börtönt kapott az a férfi, aki három gyereket is megütött egy kapuvári iskola udvarán.
Gyereket ütött meg egy rasszista egy Kaposvár melletti faluban
Bántalmazással elkövetett közösség tagja elleni erőszak miatt emelt vádat a Kaposvári Járási Ügyészség azzal a negyvenes éveiben járó férfival szemben, aki hasonló vendéglátóhelyi verekedés miatt már ült börtönben.
Eltörte kutyája combcsontját egy agresszív budapesti férfi
Akár börtönbe is kerülhet az a budapesti férfi, aki annyira elverte kiskutyáját, hogy eltörte a combcsontját. Az egyik szomszéd hívta ki a rendőröket.
- címkék:
- Budapest
- állatkínzás
- kutya
- vádemelés
- Címkefelhő »
Unokázós csalók ellen emelt vádat az ügyészség Békés megyében
A Gyulai Járási Ügyészség vádat emelt egy 15 tagú bűnszervezettel szemben, amelynek tagjai "unokázós" módszerrel becsapott idős sértettektől vettek el összesen közel tízmillió forintot - közölte az MTI-vel a Békés Megyei Főügyészség pénteken. A banda 2019. december 19. és 2020. január 30. között országszerte 10 idős embert csapott be. A bűnszervezet tagjai alkalmanként több százezer forinttól közel hárommillió forintig terjedő összegeket és ékszereket csaltak ki tőlük - írták a közleményben.
- címkék:
- vádemelés
- unokázós csaló
- Címkefelhő »
Hamis okirattal szerezte meg idős férje vagyonának felét egy nő: elfogták
A Dabasi Járási Ügyészség vádat emelt egy nő ellen, aki egy ügyvéd segítségével - az ügy másik vádlottjával - hamis okirattal szerezte meg idős férje nagyértékű ingatlanjának felét - közölte a Pest Megyei Főügyészség csütörtökön az MTI-vel.
Börtönbe kerülhet a budapesti telefontolvaj – videó
Lopással vádolják azt a fiatalt, aki több embernek is ellopta a telefonját Budapesten.
- címkék:
- Budapest
- lopás
- villamos
- vádemelés
- Címkefelhő »
A kerti WC-ben találtak rá egy idős asszony holttestére Gersekaráton
Vádat emeltek a Vas Megyei Főügyészség ügyészei azzal a férfival szemben, aki 1996 decemberében, a Vas megyei Gersekaráton meggyilkolt egy asszonyt.
Felajánlotta ismerősének élettársa testét egy baranyai férfi
Kerítés, súlyos testi sértés, zaklatás és könnyű testi sértés miatt emelt vádat a Szigetvári Járási Ügyészség az ellen a baranyai férfi ellen, aki először felajánlotta volt élettársa szexuális szolgálatait, majd amikor új élettársa lett a férfinek, féltékenységből rátámadt az ismerőseire.
Ököllel ütöttek egy nyugdíjas asszonyt Hajdúböszörményben
Minősített rablás kísérlete és más bűncselekmény miatt emelt vádat a Hajdúböszörményi Járási Ügyészség azzal a fiatal férfival szemben, aki azért, hogy pénzt szerezzen, betört egy idős asszony házába, ahol ököllel megütötte, majd a falhoz lökte.
Saját otthonában támadtak meg egy siklósi férfit
Rablás miatt felelhet az a két férfi, akik közösen támadtak rá falubeli ismerősükre a saját házában. Az egyik férfival szemben kifosztás és rongálás miatt is vádat emeltek.
Vádat emeltek Cristiano Ronaldo ellen
Az Angol Labdarúgó Szövetség (FA) vádat emelt Cristiano Ronaldo ellen, aki egy vesztes meccs után összetörte egy szurkoló telefonját.
Több emberre is rátámadt egy részeg Tatabányán
Súlyos testi sértés kísérletével és garázdasággal vádolják a Tatabányai Járási Ügyészség ügyészei azt a férfit, aki több emberre rátámadt az utcán, amikor nem teljesítették a kérését. Az erőszakos férfi elfogását térfigyelő kamera rögzítette.
Felakasztotta testvére kutyáját egy kecskeméti férfi
Különös szenvedést okozva elkövetett állatkínzás miatt emelt vádat a Kecskeméti Járási Ügyészség egy férfival szemben, aki a testvére kutyáját egy fejsze nyelével fejbe csapta, majd a nyakára kötelet tekert és az udvaron lévő melléképületben felakasztotta.
Kővel dobtak fejbe egy kisgyerekes családanyát Mátészalkán
Életveszélyesen megsérült az a nő, akit egy utcai csetepaté során fejbe dobtak egy téglával.
- címkék:
- Mátészalka
- verekedés
- vádemelés
- kő
- Címkefelhő »
Bűnszervezetben dílerkedett egy szegedi férfi
Az ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki élettársával és két lánytestvérével árult kristályt Szegeden, néhány vevőjük pedig továbbértékesítette a drogot.