USA
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Irak
- iraki konfliktus
- Barack Obama
- Amerika
- New York
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Nem hétköznapi kutyák sétálgatnak a michigani Ford gyárban
A forró sivatag közepén rekedt a sérült túrázó
A Boeing akár egy évvel elhalaszthatja a 777X repülőgépeinek leszállítását
A Boeing azt tervezi, hogy több hónappal, de akár egy évvel is elhalaszthatja szélestörzsű 777X repülőgépeinek a leszállítását.
- címkék:
- USA
- Boeing
- Boeing
- Címkefelhő »
Tizenkét év után ismét megmutatta magát a Dirty Dancing tava
Tombol a radikális baloldal az Egyesült Államokban: Portland lángokban, Chicagóban és New Yorkban elszabadult az erőszak
A radikális baloldali zavargások és rendőrellenes megmozdulások nyomán az USA-n végigsöprő erőszakhullám legsúlyosabban a demokrata párti politikusok által irányított városokat érinti. A baloldali városvezetők mégsem hajlandóak elfogadni a szövetségi rendfenntartók segítségét, és aktívan tiltakoznak az ellen, hogy Trump elnök a városukba vezényelje őket. Ahol pedig a szövetségi rendfenntartók jelen vannak, ott a demokraták minden eszközzel igyekeznek aláaknázni a munkájukat. Pillanatképek a diliházból: az Alapjogokért Központ összefoglalójából közlünk részleteket.
Evezzen a filmvászonhoz, a csónakázó tavakra épített mozi már a jelen!
- címkék:
- USA
- Párizs
- Amerika
- mozi
- csónak
- csónakázó tó
- vizpart
- Címkefelhő »
Több amerikai államban kötelezővé tették az utcán is a szájmaszkot
- címkék:
- USA
- kötelező
- Maszk
- koronavírus
- Címkefelhő »
Több amerikai államban kötelezővé tették az utcán is a szájmaszkot
Az Egyesült Államok több tagállamában kötelezővé tették helyi idő szerint szerdán az utcán is a szájmaszkot. Ohióban, Minnesotában és Indianában is folyamatosan emelkedik az újonnan diagnosztizált vírusfertőzöttek száma, és ezért mindhárom államban mindenkinek kötelező lesz a szájmaszk viselése az utcán és a munkahelyen egyaránt.
- címkék:
- USA
- koronavírus
- szájmaszk
- Címkefelhő »
Az androidosokat is vonzza az új iPhone SE
A várakozásokat felülmúló mértékben fogy a mobil.
- címkék:
- USA
- okostelefon
- iPhone SE
- Apple
- Címkefelhő »
Donald Trump szövetségi erőket küld azokba a városokba, ahol eluralkodott az erőszak
Szövetségi rendfenntartó erőket küld az amerikai elnök azokba a városokba, ahol elharapódzott az erőszak. Ezt ígérte Donald Trump amerikai elnök hétfőn újságírókkal beszélgetve a Fehér Házban. Közben a belbiztonsági minisztérium már arra készül, hogy 150 szövetségi ügynököt telepít Chicagóba, ahol eluralkodott a fegyveres erőszak.
- címkék:
- Donald Trump
- USA
- erőszak
- Címkefelhő »
Vírusszerűen terjednek a katolikusok elleni támadások az Egyesült Államokban
Donald Trump kampányának egyik vezetője a Daily Caller Newsnak arról beszélt, egyre több a katolikusok elleni támadás Amerikában. Ken Farnaso szerint Joe Biden Amerikájában az emberek nem lennének biztonságban - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség.
- címkék:
- Joe Biden
- Donald Trump
- USA
- V4NA
- Címkefelhő »
A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban
A harmadik szövetségi halálos ítéletet hajtották végre a héten az Egyesült Államokban - jelentette be a szövetségi igazságügyi minisztérium pénteken Washingtonban.
- címkék:
- USA
- halál
- gyilkosság
- halálos ítélet
- Címkefelhő »
Az online eladások mentik meg az autóipari cégeket?
Noha az autóvásárlók többsége egyelőre még ragaszkodik ahhoz, hogy élőben is lássa a járművet, mielőtt megveszi, a koronavírus-járvány időszaka rámutatott, hogy a gyártók és az eladók számára is egyre nagyobb lehetőséget jelentenek az online értékesítési csatornák.
- címkék:
- USA
- autó
- eladás
- Ford
- General Motors
- Címkefelhő »
Nem lassul a járvány terjedése a világban
Továbbra sem lassul a koronavírus-világjárvány terjedése, Európában a második hullámra készülve szigorítják a járvány elleni intézkedéseket.
Bátor tette miatt egész Amerika és világsztárok sora egy hatéves kisfiút ünnepel
- címkék:
- USA
- Wyoming
- kutyatámadás
- kutya
- fiú
- testvér
- megvédte
- Címkefelhő »
Minden harmadik bankjegy hamis volt, ezért alapították meg az USA titkosszolgálatát
Nehéz lenne megmondani, melyik körülmény az érdekesebb: az, hogy 1865-ben az Egyesült Államok azzal a körülménnyel zárta le véres polgárháborúban kicsúcsosodó belviszályát, hogy forgalomban lévő pénzeinek nagyjából harmada hamis volt, vagy pedig az, hogy a manapság az elnök védelméről ismert titkosszolgálatot (U.S. Secret Service) eredetileg ez az áldatlan állapot hívta életre. Összeállításunkban bemutatjuk, milyen előzményei voltak a hamis pénzek akkor már hosszú évek óta tartó virágkorának, és azt, hogyan kapcsolódott össze a szövetségi kormányzat törekvése a sufnipénzek szanálására az ezt megvalósító szervezet felállításával.
Amerikában rekordot döntött az újonnan fertőzöttek száma
Az Egyesült Államokban szerdán újabb rekordot döntött az újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzöttek száma. Közben az egyik gyógyszergyártó cég bejelentette, hogy utolsó szakaszába ért egy ígéretes vakcinája próbája.
Nevadában több bárt is bezárnak, de a kaszinók nyitva maradhatnak
- címkék:
- USA
- Nevada
- Las Vegas
- bár
- bezárás
- koronavírus
- Címkefelhő »
Három ország indít külön-külön Mars-szondát
Az Egyesült Államok, Kína és az Egyesült Arab Emírségek hamarosan gyors egymásutánban indít ember nélküli űrhajókat a Marshoz. A szondák újabb hulláma egyfelől az élet nyomait kutatja, másfelől a jövendőbeli űrhajósok számára készíti elő a landolást a vörös bolygón.
- címkék:
- Kína
- USA
- Egyesült Arab Emírségek
- szonda
- Mars
- Címkefelhő »
Hamarosan megépülhet Las Vegas első városi parkja
- címkék:
- USA
- Las Vegas
- park
- Címkefelhő »
Tíz város, ahol a kerékpárosok a mennyországban érezhetik magukat
A koronavírus-járvány hatására Európa-szerte egyre többen választják a kerékpárt a tömegközlekedés helyett, remélve, hogy így elkerülhetik a fertőzés kockázatát. A trendre a kormányok is reagálnak, és számos városban, köztük Rómában, Bolognában, Lisszabonban, Barcelonában, Párizsban és Berlinben is új kerékpársávokat festettek fel az utakra. Áprilisban a BKK is kiadott egy térképet az új és ideiglenes bicikliutakról, június elején pedig évtizedes rekordot döntött a Nagykörúti kerékpársáv forgalma.
Molotov-koktéllal felgyújtott egy rendőrautót két sztárügyvéd New York-ban
George Floyd halála példátlan erőszakhullámot váltott ki az egész Egyesült Államokban, amely rövid időn belül átterjedt Nyugat-Európára is. Világos, hogy az indulatok felerősítésében súlyos felelősség terheli azokat a szélsőbaloldali aktivitástákat, anarchistákat és a baloldali sajtót, akik George Floyd halálát a jobboldali republikánus kormányzat és az amerikai nemzeti identitás megroppantására, saját szélsőséges ideológiájuk erőszakos térnyerésére kívánják felhasználni. Mivel ezek a folyamatok világosan rámutatnak a nyugati társadalom súlyos válságára, a politikai korrektség jelszavába csomagolt, de valójában a szavak jelentését áátíró, ...
- címkék:
- USA
- Címkefelhő »
A kínai jüan még mindig nem alternatíva a dollárral szemben
Egyelőre nem várható, hogy a kínai jüan stabil alternatíva legyen az amerikai dollárral szemben a biztonságos befektetési eszközök piacán – vélik a Citi elemzői. A szakértők szerint ugyanis a kínai devizából számos olyan tulajdonság hiányzik, amely valódi biztonságos menedékként pozícionálná a fizetőeszközt.
Idén nyáron már új csúcsokat dönthet a részvénypiac
Bár az amerikai részvénypiac historikus távlatban manapság igen drágának számít, a JPMorgan elemzői szerint jelenleg nem ez a legfontosabb szempont a befektetők számára. A banknál úgy látják, a következő hetekben még tovább folytatódhat az emelkedés, és idén nyáron már új történelmi rekordok jöhetnek.
- címkék:
- USA
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- alapkezelők
- Címkefelhő »
A szakértők nem hitegetik az amerikaiakat azzal, hogy hamarosan levehetik a maszkokat
Ezek az országok most az olajpiac legnagyobb szereplői
Az Egyesült Államok tartósan a világ legnagyobb olajfogyasztója, és az új számítások szerint már a kitermelésben is globális éllovasnak számított 2019-ben. Mindeközben a világ legnagyobb olajkészletével rendelkező Venezuela továbbra is szenved attól, hogy nem képes gazdaságosan kitermelni a nyersanyagot.
- címkék:
- USA
- Venezuela
- Oroszország
- olaj
- nyersanyag
- OPEC
- Címkefelhő »
Hatvannyolc évesen meghaltak a világ leghosszabb életű sziámi ikrei
Hatvannyolc évesen meghaltak a világ leghosszabb életű sziámi ikrei, az amerikai Ronnie (Ronald) és Donnie (Donald) Galyon.
Meghalt Charlie Daniels
83 éves korában meghalt Charlie Daniels legendás amerikai country-énekes.
- címkék:
- Charlie Daniels
- USA
- country zene
- Címkefelhő »
A radikális baloldal ledöntötte Frederick Douglass szobrát
Tovább folytatódik a radikális baloldal rombolása és történelemhamisítása. A múlt hét végén ledöntötték a New York államban lévő Rochesterben található Frederick Douglass 19. századi fekete bőrű emberi jogi aktivista szobrát - jelentette hétfőn az amerikai közszolgálati rádió (NPR).
- címkék:
- USA
- New York (állam)
- Címkefelhő »
Orbán Viktor: Közösen valljuk a szabadság, a szuverenitás és a függetlenség értékeit
Orbán Viktor miniszterelnök levélben köszöntötte Donald Trump amerikai elnököt az Egyesült Államok szövetségi ünnepe, a függetlenség napja alkalmából - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke szombaton.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Donald Trump
- USA
- Címkefelhő »
Amerikában fertőzésversenyeket tartanak a diákok
Koronavírus - Fertőzésversenyeket rendeznek diákok egy amerikai városban
Koronavírus-fertőzési versenyeket rendeznek kollégiumi diákok az Egyesült Államok egy városában, ráadásul nevezési díjat is szednek - adta hírül az AP amerikai hírügynökség helyi illetékesek beszámolója alapján.
- címkék:
- USA
- koronavírus
- Címkefelhő »
Még mindig nem állt helyre a rend Seattle-ben a radikális baloldal által elfoglalt területen
Továbbra sem állt helyre a rend Seattle-ben, miután a demokrata polgármester rákényszerült, hogy engedélyt adjon a radikális baloldaliak által megszállt, úgynevezett "autonóm zóna" kiürítésére - írja a Fox News.
Donald Trump: Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához
Az amerikai gazdaság dübörögve tér magához - mondta az amerikai elnök a Fehér Házban tartott rövid sajtótájékoztatóján csütörtökön.
- címkék:
- Donald Trump
- USA
- amerikai gazdaság
- Címkefelhő »
Egy magazin letesztelte, mennyire takarítanak alaposan a New York-i hotelekben
Koronavírus - Az Egyesült Államokban ismét rekordot döntött az új fertőzöttek száma
Az Egyesült Államokban az elmúlt 24 órában csaknem 53 ezer új koronavírus-fertőzöttet regisztráltak, ez napi rekordnak számít - közölte a baltimore-i Johns Hopkins egyetem és kórház helyi idő szerint szerda este.
Egy család megsérült, miután hajójuk egy bálnával ütközött Alaszka partjainál
A Nasdaq index simán maga mögött hagyta az amerikai tőzsdét
A technológiai cégeket tömörítő amerikai Nasdaq index 1983 óta nem látott előnyt szerzett magának az amerikai tőzsdeindexek között. Ráadásul a mutató a történetének egyik legerősebb első félévét hozta a társaival szemben.
A lezárások miatt Amerika és az Egyesült Királyság lakóinak új ellenséggel kell szembenézniük
Az amerikaiak dühösek lesznek, ha kizárják őket Európából
- címkék:
- USA
- Európa
- nyaralás
- kizárás
- turista
- koronavírus
- Címkefelhő »
Műalkotásokkal lehet majd meditálni ebben a művészeti és wellnessközpontban
A világ aranykészletének a fele tíz országban van
A friss adatok szerint a világ unciában számított aranykészletének felét mindössze tíz ország tudhatja magáénak, írja a Buy Shares riportja alapján a Mining.com. Mutatjuk, melyik az a tíz ország, illetve szervezet, amelynek a legnagyobbak az aranytartalékai.
Neves amerikai ügynökséggel szerződött Harry herceg és felesége
Egyik parancsnok sem élte meg az okinavai csata végét
Hetvenöt éve, 1945. június 23-án ért véget a második világháború utolsó és a csendes-óceáni hadszíntér legvéresebb csatája, az Okinava szigetéért vívott két és fél hónapos ütközet a japán és az amerikai hadsereg között.
Konyhakéssel a fejében sétált egy férfi New York utcáin
Kedden egy férfi és barátnője szóváltásba keveredett egy idegennel New York egyik utcáján. Az idegen férfi konyhakést rántott, majd miután megvágta a nőt, annak barátjának a fejébe döfte a kést, majd elmenekült. A járókelők között komoly riadalmat keltett, hogy az erősen vérző áldozat perceken át sétált az utcán a mintegy 40 centis pengével a koponyájában - számoltak be a FoxNews hírportálon.
- címkék:
- USA
- New York
- késelés
- Címkefelhő »
Medve mama játszótérre vitte a bocsait
- címkék:
- USA
- Észak-Karolina
- Asheville
- medve
- játszótér
- kert
- Címkefelhő »
Az amerikai külügyminiszter két kanadai állampolgár szabadon bocsátására szólította fel Kínát
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter két, kémkedéssel megvádolt kanadai állampolgár azonnali szabadon bocsátására szólította fel Kínát. A közleményben az amerikai diplomácia irányítója azt írta, az Egyesült Államok rendkívül aggódik és megítélése szerint a két kanadai férfi fogva tartása semmivel nem igazolható.
- címkék:
- Mike Pompeo
- Kína
- USA
- Kanada
- Egyesült Államok
- Címkefelhő »
Úsznak a pénzben az amerikai bankok
Rekord mértékben, 2000 milliárd dollárral nőttek az amerikai bankbetétek a koronavírus megjelenése óta. A rendkívüli helyzetet jól mutatja, hogy csak áprilisban több pénz áramlott a bankbetétekbe, mint tavaly egész évben.
- címkék:
- USA
- készpénz
- bankbetét
- Címkefelhő »
Mike Pompeo képmutatással vádolta az amerikai rendőri brutalitást elítélő ENSZ-testületet
Mike Pompeo amerikai külügyminiszter szombaton képmutatással vádolta az ENSZ Emberi Jogi Tanácsát (UNHRC), amiért ez a testület az előző nap elítélte a hátrányos megkülönböztetésnek minősített, erőszakos rendőrségi intézkedést, amely az afroamerikai George Floyd halálához vezetett május 25-én az egyesült államokbeli Minneapolisban.
- címkék:
- George Floyd
- USA
- ENSZ
- Címkefelhő »
Újabb szobrot döntött le a radikális baloldal Amerikában - videó
Radikális baloldali zavargók péntekről szombatra virradóra megrongálták egy konföderációs tábornok szobrát Washingtonban, az egyetlent, amelyet az amerikai fővárosban egy déli katonatisztnek emeltek - derült ki a helyi médiában bemutatott videofelvételekről.
Bécsben tárgyal az amerikai és az orosz követ a fegyverzetkorlátozásról
Bécsbe utazik hétfőn Marshall Billingslea, az amerikai elnök különmegbízottja, ahol kedden Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettessel tárgyal a fegyverzetkorlátozás kérdéseiről - tudatta az amerikai külügyminisztérium Washingtonban, helyi idő szerint pénteken.
Egy 19 éves, alvó nőre támadt egy medve Los Angelesben
Háza mögötti udvarában alvó fiatal nőre támadt egy medve San Gabriel Valley-ben - közölte a helyi halászati és vadászai hivatal.
A frissen nyomott bankjegyek felfutásában reménykedik a brit pénznyomda
Az országok a jövőben sokkal gyakrabban cserélhetik le a bankjegyeiket, hogy megelőzzék a járványok terjedését, ami megtámogathatja a pénznyomdákat. Mindeközben az Egyesült Államokban épp kezd hiány kialakulni a pénzérmékből.
- címkék:
- USA
- Nagy Britannia
- bankjegy
- pénzérme
- nyomda
- Címkefelhő »
Alapjogokért Központ: Új globális divat van születőben, az erőszak és az anarchia
Korábban már többször beszámoltunk arról, hogy a Black Lives Matter mozgalom által kirobbantott zavargásokkal egy újabb liberális trend ütötte fel a fejét a világban. A demonstrálók erőszakhoz, vandalizmushoz fordulnak, és akár lincseléseket, gyilkosságokat is elkövetnek. Az Alapjogokért Központ egy videóban foglalta össze a jelenséget.
Egy hagyományos kiskereskedelmi lánc lehet az idei év legjobbja
A járvány az azt megelőző várakozásoknál erőteljesebb mértékben segítette elő az online kiskereskedelem fejlődését. Ugyanakkor egy friss előrejelzés szerint az idei év legeredményesebb, legtöbb bevételt elérő kiskereskedelmi vállalata globálisan továbbra is egy, eredetileg hagyományos üzletláncként indult óriáscég lehet.
A baloldali radikálisok megint szobrot akartak rongálni Amerikában
Tüntetők megpróbálták ledönteni helyi idő szerint hétfő este az egyesült államokbeli Új-Mexikóban egy spanyol hódító szobrát. Eközben dulakodásba keveredtek a szobor védelmére érkező fegyveres csoporttal, és az incidens során egy embert lövés ért - jelentette be a város rendőrsége Twitteren, hozzátéve, hogy a meglőtt férfi állapota súlyos, de stabil.
- címkék:
- USA
- Új-Mexikó
- tüntetés
- szobor
- Címkefelhő »
Korlátozott számban, de újraindulnak a repülőjáratok az USA és Kína között
A Reuters értesülései szerint az Egyesült Államok és Kína is engedélyezte, hogy heti négy-négy járat közlekedjen az országok között. Az amerikai kormányzat abban reménykedik, hogy hamarosan teljesen helyreáll a légi kapcsolat a két ország között, azonban a kínaiak továbbra is óvatosak.
- címkék:
- Kína
- USA
- repülés
- Címkefelhő »
Tudja, melyik országban működik a világ legnagyobb tejipari cége?
A globális piac tíz legnagyobb tejipari vállalatának listáján öt kínai, három amerikai, egy orosz és a lista élén egy szaúd-arábiai vállalat foglal helyet.
- címkék:
- Kína
- USA
- Szaúd-Arábia
- tejipar
- tej
- tehén
- Címkefelhő »
A jávorszarvas és borjai egy alaszkai család kertjében piknikeztek
- címkék:
- USA
- Alaszka
- internet
- kert
- fotó
- borjú
- jávorszarvas
- népszerű
- Címkefelhő »
Még nincs vége az olajár csökkenésének
Noha az olajár az elmúlt időszakban jelentős emelkedést mutatott, a Goldman Sachs elemzői szerint még korai arra számítani, hogy tartós lesz a drágulás. Mi több, a banknál úgy vélik, hogy hamarosan akár 20 százalékos további esés várható. Ez pedig az amerikai palaolaj-termelőket is igen nehéz helyzetbe hozhatja.
- címkék:
- USA
- olaj
- nyersanyag
- Goldman Sachs
- Címkefelhő »
Elmarad Chicago legjobban várt fesztiválja
Amerikai vadászgépek kísértek négy orosz harci repülőgépet
Amerikai vadászgépek kísértek négy orosz harci repülőgépet nemzetközi vizek fölött az Egyesült Államok közelében egy gyakorlat során - jelentette szerdán a RIA Novosztyi hírügynökség az orosz védelmi minisztériumra hivatkozva.
New York-ban gigantikus aszfaltfestménnyel tisztelegnek az egészségügyi dolgozók előtt
Nemzetbiztonsági normakeret – eltérő jogpolitikai irányok az Egyesült Államokban és az Európai Unióban
Tíz éve keresték a kincsekkel teli ládát a Sziklás-hegységben, most egy szerencsés állítólag rálelt
Egy utazni vágyó nő elképesztően vicces videóval lepte meg magát a szülinapjára
- címkék:
- USA
- repülés
- videó
- születésnap
- élmény
- Címkefelhő »
Kísértetházak, amelyeknek még az ára is rémisztő
Bár valószínűleg az emberek többsége nem szeretne olyan házban lakni, amely kísértetházként lett híres, mégis vannak olyan ismert ingatlanok, amelyek épp ezért keltek el igen komoly összegekért. Ráadásul az egyik leghíresebb amerikai kísértetházban még Nicolas Cage is lakott.
- címkék:
- USA
- ingatlan
- Kísértetház
- Címkefelhő »
Holtan találtak egy hatfős családot Texasban
Egy hatfős családot - köztük négy, 11 hónapos és négy év közötti gyermeket - találtak holtan egy családi ház garázsában álló autóban, a texasi San Antonio külvárosában - számolt be Skynews hírcsatorna.
- címkék:
- USA
- Texas
- szén-monoxid mérgezés
- Címkefelhő »
Követi a boltjaiból lopott holmikat az Apple
Csúnya meglepetés érheti a fosztogatókat és a vevőket.
Kínának sok olajra van szüksége, és ez jó jel
Növekszik az olaj iránti globális kereslet, és ebben Kína jár az élen - írja az Oilprice. A friss jelentések más, globálisan jelentős gazdaságok olajszükségletének növekedéséről is szólnak.
- címkék:
- Kína
- USA
- olaj
- gazdaság
- kereslet
- koronavírus
- Címkefelhő »
Színkóddal látnák el az óceánjárókat
- címkék:
- USA
- személyzet
- óceánjáró
- színkód
- koronavírus
- CDC
- Címkefelhő »
Ehhez az online táborhoz most igazán jól jönnek majd az angol különórák
- címkék:
- USA
- New York
- opera
- online
- nyári tábor
- ingyen
- Met opera
- Címkefelhő »
Hatalmas pénzért kelhet el az Egyesült Államok első aranyérméje
Rendkívüli numizmatikai értéket, valódi különlegességet kínálnak közvetlen eladásra magánúton, azaz nem aukción az Egyesült Államokban: az ország első, 1787-ben vert aranyérméjét - írja a Bloomberg.
- címkék:
- USA
- gazdaság
- numizmatika
- aranyérme
- Címkefelhő »
Aki lemondott álomesküvőjéről, most álmai nászútját nyerheti meg
Online követhetjük, ahogy ebben a texasi épületben változnak a fények
- címkék:
- USA
- Texas
- kortárs művészet
- múzeum
- templom
- Címkefelhő »
Átlépte az álomhatárt az amerikai kötvénypiac
Az amerikai jegybank történelmi léptékű mentőcsomagja hatalmas lendületet adott a vállalati kötvénypiacnak. Akkorát, hogy a vállalati kötvénykibocsátások mérete átlépte az 1000 milliárd dolláros szintet, ami rekord gyorsaságnak számít.
Lefújták a Boston Marathont, az esemény eddigi, 124 éves történetében először
Az állatkert szerint hamisak a fotók, amelyeken vadállatok portyáznak a városban
Új hosszútávú repülőútvonal született
Ezek voltak az egykori first lady, Jackie Kennedy szépségtitkai
Jackie Kennedy egykor Dr. László Ernő (az Erno Laszlo márka alapítója) páciense volt. A bőrgyógyász régi feljegyzéseiből kiderül, milyen lépésekből állt a first lady szépségápolási rutinja.
Szétvert és kifosztott üzletek, felgyújtott autók és épületek - fotókon a vandalizmus Amerikában
- címkék:
- George Floyd
- USA
- tüntetés
- Címkefelhő »
Gyújtogatás és fosztogatás már Los Angelesben is, New Yorkban egyszerű járókelőket is összevernek az utcán
Háborús övezetté változtak Minneapolis utcái, az utcai háborúk már napok óta tartanak. A zavargások kiváltó oka, hogy hétfő este egy fekete férfi meghalt a rendőri intézkedés közben. A rendőrt egyébként letartóztatták. Az eset után tüntetni kezdtek, amelyek gyorsan zavargásokká változtak. A radikális baloldal által rasszizmus elleni tüntetésnek nevezett felfordulás példátlan erőszakká és fosztogatássá változott.
- címkék:
- USA
- Minneapolis
- Címkefelhő »
Amerikában sorra nyitnak a Disney parkok, de nem úgy, mint régen
Amerikában önkéntes pilóták repülőin jutnak célba a legédesebb segítők
- címkék:
- USA
- Kalifornia
- szállítás
- kutya
- pilóta
- segítőkutya
- Címkefelhő »
Különleges márkák is jól teljesítettek az elmúlt időszakban
Az elmúlt néhány hét akkora lendületet adott az amerikai online kiskereskedelemnek, mint a megelőző tíz év együttvéve. Ahogy ugyanis a járvány miatt milliók kényszerültek hirtelen otthon maradni, az internetes vásárlás hatalmas felfutást produkált. Ráadásul nemcsak az olyan óriások, mint az Amazon, hanem kisebb, különlegesebb márkák is kiélvezhették a felívelést.
Ezeket a filmeket nézze meg, ha már nagyon vágyik az USA-ba!
Az utazásokat pótolni igyekvő filmes sorozatunk következő részében az USA-ba csábítjuk olvasóinkat. Szubjektív listánkban olyan filmeket gyűjtöttünk össze, amelyekről úgy gondoltuk, valami jellemzőt mutatnak meg az országból, és azt kreatív, szórakoztató módon teszik. Válogatásunk vegyes: van, amit azért választottunk, mert egy adott város hangulatát adja vissza, míg egy másikat azért, mert egy tipikus államot vagy tájat idéz meg. Tekintve, hogy az ország meglehetősen nagy kiterjedésű, nem tudtunk minden földrajzi egységet lefedni. Meg aztán az USA-hoz hozzátartozik jó néhány elgondolkodtató politikai botrányfilm is, így ezekből is ...
Története legerősebb hónapját zárhatja az olaj
Az elmúlt két hónapban hatalmas mozgásokat produkált a kőolajpiac, aminek következtében történelmi léptékű számokat ért el az amerikai nyersanyag. Miután áprilisban először fordult negatív tartományba az olajár, májusban már a valaha volt legerősebb hónapját zárhatja.
- címkék:
- USA
- olaj
- energia
- Brent
- WTI
- nyersanyag
- Címkefelhő »
USA: a mobilok kijelzőire sem nézhetnek a nyomozók
Kutatási engedély kell a záróképernyő megtekintéséhez.
- címkék:
- USA
- okostelefon
- nyomozás
- Címkefelhő »
Hetven éve nem volt ilyen szakadék a részvények és a kötvények között
Az amerikai részvények az 1940-es évek óta nem voltak ilyen vonzók a kötvényekhez képest – mondják a Bank of America elemzője. A pénzintézetnél ráadásul további emelkedésre számítanak a részvénypiacon.
- címkék:
- USA
- tőzsde
- befektetés
- részvény
- kötvény
- Címkefelhő »
Egy amerikai cég még a mobilfertőtlenítésre is gondolt
Egy tehetséges kutyus a festményeivel gyűjt pénzt jótékonysági célokra
- címkék:
- USA
- festészet
- kutya
- művészet
- jótékonyság
- Címkefelhő »