ügynöklista

címke rss

Péterfalvi nem támogatja az ügynöklisták nyilvánosságát

Itthon2005.03.08, 16:49

Az adatvédelmi biztos keddi állásfoglalása szerint a hatályos törvények szerint nem szabad nyilvánosságra hozni az ügynöklistákat. Véleményét azzal indokolja, hogy a jelenlegi szabályozás - amely lehetővé teszi a közszereplők adatainak nyilvánosságra hozatalát - a rendszerváltás előtt nem volt még érvényben, így az nem is alkalmazható az állampárti idők ügynökeire. Múlt héten a Political Capital kérte Péterfalvi állásfoglalását az ügyben.

Kövér Gyurcsányt támadja az ügynöklisták miatt

Itthon2005.03.06, 11:57

Kövér László szerint az ügynöklistáknak a titkosszolgálatok működését is veszélyeztető napvilágra kerülése a miniszterelnök környékén keresendő központ forgatókönyve szerint zajlik. Nem kizárt azonban szerinte az sem, hogy ellenérdekű titkosszolgálatok, államok állhatnak az ügy mögött.

Az ügynöklista a [vizsla24] toplistájának élén

Techbázis2005.03.04, 13:40

Az [origo] webes keresőjébe  február hónapban begépelt keresőszavak összesített listáján az első helyre került az ügynöklista, amely ideiglenesen letaszította szinte örökös első helyéről a szex szót is.  

Közzétették a rendszerváltáskori III/III-as tisztek névsorát

Itthon2005.03.04, 14:11

A többféle "ügynöklista" után a III/III-as tisztek listája jelent meg az interneten. A listán szereplő tisztek szervezték a hálózati munkát, irányították az ügynököket. Ezek a nevek néhány évvel ezelőtt egy könyvben már megjelentek.

Még 1989-ben is szerveztek be ügynököket

Itthon2005.03.03, 18:28

Németh Miklós volt szocialista miniszterelnök elismerte, hogy átadott egy ügynöklistát utódának, Antall Józsefnek, de hozzátette: a dokumentumot nem ő állíttatta össze, a tartalmára pedig nem emlékszik. A hvg.hu eközben kiderítette: a rendszerváltás előtti utolsó hónapokban is szerveztek be ügynököket a szocialista állambiztonsági szervek. Összesen 165 ezer embert figyeltek meg az országban a titkosszolgálatok közvetlenül a rendszerváltás előtt.

Péterfalvi ledarálta az ügynöklistát

Itthon2005.03.02, 14:27

Az adatvédelmi biztos ledarálta a legújabb, a Political Capital által készített, több mint 1300 nevet tartalmazó ügynöklistát. Péterfalvi meg sem nézte a névsort, mielőtt megsemmisítette volna. Szerinte ugyanis az elvi állásfoglaláshoz nem kell megismerni a neveket.

Hazafiasságból mentek ügynöknek az MSZMP-sek

Itthon2005.03.01, 17:35

Az MSZMP tagjai sem úszták meg a beszervezést, így nem igaz az az állítás, hogy nem szerepelhetnek az ügynöklistákon azok az MSZP-s politikusok, akik tagjai voltak az állampártnak is - derül ki a HVG internetes kiadásában megjelent cikkből. Burány Sándor szocialista politikus korábban azt mondta, vélhetően azért hiányoznak a hétvégén megjelent ügynöklistáról az MSZP-s politikusok, mert az MSZMP tagjait tilos volt beszervezni. A hvg.hu által közölt dokumentumokból azonban kiderül: az 1960-as években a beszervezettek 20 százaléka párttag volt.

A rendőrség keresi az ügynöklista publikálóját

Itthon2005.03.01, 12:50

Ismeretlen tettes ellen nyomozást indított a Nemzeti Nyomozó Iroda a hétvégén interneten megjelentetett ügynöklista ügyében. Eddig két listán szereplő tett büntetőfeljelentést, amiért nevük szerepelt azon a listán, amelyet állítólag Németh Miklós adott át utódjának, Antall József miniszterelnöknek. 

Bocsánatot kérnek az ártó ügynök papok nevében

Itthon2005.03.01, 13:56

A Magyar Katolikus Püspökkari Konferencia nyilatkozatban kért bocsánatot azon papok nevében, akiket beszerveztek az előző rendszerben, és "akik ártó szándékkal, súlyosan vétettek embertársaik ellen". Ugyanakkor azt állítják, hogy 15 évvel a rendszerváltás után már késő tisztázni a múltat. A rendőrség eközben ismeretlen tettes ellen nyomozást indított az ügynöklista ügyében.

A papok hallgatnak, a tévések magyarázkodnak

Itthon2005.03.01, 09:40

Többen jelentettek a szocialista titkosszolgálatoknak azok közül, akik szerepelnek azon az állítólagos ügynöklistán, amely szombaton jelent meg az interneten. Néhányan tagadják, hogy kapcsolatban álltak volna az állambiztonsági szolgálatokkal, az 1990-ben vezető tisztséget betöltő politikusok közül pedig többen kétségbe vonják a lista hitelességét. Egy [origo]-nak nyilatkozó kutató szerint az egyházi vezetőket egytől egyig beszervezték, nagy többségük még most is egykori ügynök.

Politikusok, egyházi vezetők a legújabb ügynöklistán

Itthon2005.02.27, 23:02

Egy internetes oldalon megjelent egy 219 nevet tartalmazó ügynöklista, amely állítólag megegyezik azzal az összeírással, amelyet 1990-ben, távozása előtt Németh Miklós akkori miniszterelnök adott át Antall József volt miniszterelnöknek. A listán az egyes pártok tagjai mellett újságírók és egyházi vezetők szerepelnek. A lista hitelességéről a dokumentumot ismerők eltérően nyilatkoznak. Boross Péter volt miniszterelnök szerint egyértelműen hamis a lista, Antall Péter - Antall József fia - szerint ugyan ez az a lista, de "mazsolázott" anyagról van szó, Fodor Gábor SZDSZ-es politkus  viszont azt mondta: az interneten megjelentetett listta ...

Az 56-os Intézet egy teljes ügynöklistára készül

Itthon2005.02.16, 12:18

Elege van néhány történésznek abból, hogy a rendszerváltás után 15 évvel sem lehet tudni, hogy kik voltak az ügynökök. Ezért tudományos kutatásba fognak, hogy a sok tízezer nevet tartalmazó listát összeállíthassák és nyilvánosságra hozzák. Az 56-os Intézet főigazgatója ígérete szerint erre akkor is sor kerül, ha a parlament nem fogadja el az ügynöktörvényt. A Fidesz szerint egy ügynöklistának kell lenni a Miniszterelnöki Hivatalban is.

Vizsla: a keresések élén az ügynöklista

Techbázis2005.02.14, 14:47

Az ügynöklistával kapcsolatos keresések uralták pénteken a Vizslába érkező keresőszavak toplistáját.      

Lavinát indított el az ügynöklista

Itthon2005.02.11, 22:10

Rainer M. János történész pénteken egy kereskedelmi rádiónak adott nyilatkozatában közölte: hajlandó egy teljes ügynöklista összeállítására.

Csak 19 nevet tartalmaz az első ügynöklista

Itthon2005.02.11, 17:14

A Political Capital feltette az oldalára ügynöklistáját, amely egyelőre összesen 19 nevet tartalmaz. A lista készítői az adatvédelmi biztos aggályai miatt jelentősen leszűkítették azt a kört, amit nyilvánosságra hoztak. A névsor semmilyen meglepetést nem tartalmaz, ráadásul lemaradt néhány olyan név is, akiknek érintettségét szakértői bizottság mondta ki.

Felkerülnek az internetre a lebukott ügynökök

Itthon2005.02.09, 14:02

A Political Capital nevű intézet pénteken felteszi az internetre a már ismert ügynökök, beszervezettek és együttműködők névsorát. Ezzel nyomást akarnak gyakorolni a politikai elitre, hogy "a 15 éves adósságuknak" eleget téve, hozzák nyilvánosságra a teljes ügynöklistát. Az adatvédelmi ombudsman szerint csak azok a nevek szerepeltethetők ezen a listán, amelyeket jogszerűen hoztak nyilvánosságra.  

A szlovák ügynöklista újabb részlete a világhálón

Nagyvilág2005.02.07, 19:40

A csehszlovák államrendőrség ügynökeinek újabb listája kerül fel az intenetre. Kedden hozzák nyilvánosságra az egykori államrendőrség közép-szlovákiai ügynökeinek listáját. Az ügynöklista harmadát már novemberben közzétették, az utolsó részlet várhatóan márciusban kerül fel a világhálóra.

Összeállítható lesz a magyar ügynöklista

Itthon2005.02.01, 10:14

Egy javított és bővített változatú ügynöktörvény-javaslatot nyújtott be az MSZP frakcióvezető-helyettese, Burány Sándor a házelnöknek. Ennek alapján sok levéltári anyag felkerülhet a világhálóra, azonban az ügynöki jelentéseket nem sorolja ebbe a körbe a javaslat. Az új változatról a tervek szerint márciusban szavazhat az Országgyűlés.

Internetre kerülhetnek az ügynöklisták

Itthon2005.01.28, 14:51

A kormánypártok feltennék az összes ügynökaktát az internetre, így ha ez megvalósulna,a világháló segítségével bárki megtudhatná, hogy miket jelentett például Medgyessy Péter volt kormányfő szt-tisztként az előző rendszerben. Az MSZP és az SZDSZ továbbá erősítené a civil kontrollt az iratátadás kérdésében.

Hofit is figyelte a csehszlovák titkosszolgálat

Nagyvilág2005.01.24, 07:06

Hofi Géza 1982-es szilveszteri műsoráról is készített jelentést a csehszlovák titkosszolgálat, az StB. Ez a közelmúltban nyilvánosságra hozott kelet-szlovákiai ügynöklistákból derül ki. Az StB éberen figyelte a nyolcvanas években, hogy a magyarországi események miképp csapódnak le a magyarlakta területeken - írja a pozsonyi Új Szó.

Nyilvánosak lehetnek a titkos ügynöklisták

Itthon2005.01.20, 18:03

Március végére elfogadhatja a parlament az ügynökakták nyilvánosságáról szóló törvényt a javaslat kidolgozója szerint. Ha a jogszabály életbe lép, akkor az állambiztonsági levéltár bármely, eddig titkos iratába bárki betekinthet. Két korlát lesz, a megfigyeltek intim adatai és a nemzetbiztonsági érdekek.

Interneten a kommunista Szlovákia besúgói

Nagyvilág2004.11.17, 07:56

Kedden mindenki számára közzétették a szlovák kommunista titkosrendőrség kelet-szlovákiai ügynöklistáját. Az internetre most felrakott 21 ezer nevet hamarosan követik a közép-, majd a nyugat-szlovákiai informátorok, besúgók és titkosrendőrök nevei.

Szent Aranypoloska díj jár az ügynöktanulmányért

Itthon2004.02.27, 14:19

"Közös ügynöklistával az Európai Unióba!" címmel egy képzőművész és egy író pályázatot írt ki, amelyre olyan tanulmányokat várnak, amelyek összefoglalják, hogy a volt kommunista diktatúrákban hogyan oldották meg a titkosszolgálati iratok megismerését. St. Auby Tamás és Jánossy Lajos szerint ugyanis máig átláthatatlan a rendszerváltás előtti megfigyelések ügye. A pályázat nyertese Szent Aranypoloska díjat kap, amelyet az egykor szintén megfigyelt és Magyarországról kiutasított St. Auby készít majd el.

Nyomozás az ügynöklista kiszivárogtatása miatt

Itthon2003.05.05, 13:57

Az ügyészség nyomozást rendelt el államtitoksértés gyanúja miatt egy fideszes képviselő feljelentésére. Ugyanis a rendszerváltás utáni kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság működése alatt a sajtó már azelőtt közölt titkos információkat, fedőneveket, hogy a testület tagjai hivatalos tájékoztatást kaptak volna ezekről az adatokról. 

Mécs nyilvánosságra hozta az ügynöklistát

Itthon2002.08.30, 21:04

Összesen tíz név szerepel a Mécs-bizottság listáján. Az SZDSZ-es politikus több hét vitája után úgy döntött, hogy az Országgyűlés és a bizottság tagjainak többségi döntése nélkül is nyilvánosságra hozza a neveket, amelyek egyébként már megjelentek a sajtóban. A fordulatot a Fidesz vezetőinek pénteki bejelentése váltotta ki, amelyben közölték, hogy két kormánypárti politikus érintettségét elhallgatja a bizottság. A Fidesz részéről Répássy Róbert tragikus és szomorú színjátéknak nevezte a lépést.

Fidesz: Mécs amnéziában szenved

Itthon2002.08.30, 21:00

Az ellenzéki párt közleményben reagált arra, hogy Mécs Imre nyilvánosságra hozta az ügynöklistát. A Fidesz szerint a szabad demokrata politikus politikai ámokfutásának mélypontjára jutott, és egyetlen célja, hogy Medgyessy Péter múltját tisztára mossa.

Ügynöklista: jogi megoldást keresnek

Itthon2002.08.27, 16:58

A Mécs-bizottság keddi ülésén meghallgatta Péterfalvi Attila adatvédelmi biztost, aki törvénytelennek tartja a testület működését, mert sem törvényi, sem személyes felhatalmazása nincs az érintettek személyes adatainak kezelésére. Az adatvédelmi biztos jogi véleményét nem kötelező elfogadni. A bizottság ülésén az is eldőlt, hogy egyelőre nem hozzák nyilvánosságra a 10 érintett nevét, mert ehhez Mécs Imre, a bizottság elnöke nem járult hozzá.

Mégsem lesz ma ügynöklista

Itthon2002.08.27, 08:57

Valószínűleg a volt és jelenlegi kormánytagok titkosszolgálati múltját vizsgáló bizottság mai ülésén mégsem hozzák nyilvánosságra az érintettek nevét.

Sólyom-bizottság: indokolt az ügynöklista közzététele

Itthon2002.08.26, 22:51

A választópolgároknak joguk van tudni, kire szavaznak - tartalmazza Medgyessy Péter kormányfő által felkért szakértői bizottság elkészített jelentése a készülő ügynöktörvény kapcsán. A bizottság leszögezi: a rendszerváltozás előtt Magyarország nem volt jogállam, ezért a titkosszolgálatok működése sem lehetett jogállami, és egyes személyek titkosszolgálati múltját sem lehet arra való hivatkozással titokban tartani, hogy a szolgálatok tevékenysége "a jogállammal összeegyeztethető volt".

Martonyi János is érintett az ügynökügyben

Itthon2002.08.24, 16:49

A Mécs-bizottság által érintettnek találtak listáját közli a Magyar Hírlap. Eszerint a rendszerváltás előtt kapcsolatban állt a titkosszolgálatokkal az Orbán-kormányból Martonyi János, Nógrádi László, Járai Zsigmond, Boros Imre és Bogár László, a Horn-kormányból Medgyessy Péter és Fazakas Szabolcs, az Antall-kormányból pedig Kádár Béla, Raffay Ernő, Rabár Ferenc és Sárossy László. A névsor azonban még bővülhet.

Kedden nyilvános lesz az ügynöklista

Itthon2002.08.23, 13:28

Tóth Károly szocialista képviselő kedden nyilvánosságra hozza a Mécs-bizottság által érintettnek talált kormánytagok és államtitkárok listáját. Akik felhatalmazást adtak ehhez, azokról azt is, hogy mikor milyen feladatot láttak el, akik nem járultak hozzá, azoknak csak a nevük lesznek benne az anyagban - mondta el az [origo]-nak. Mécs szerint a parlamentnek kellene nyilvánosságra hozni a listát.

Már három név ismert az ügynöklistáról

Itthon2002.08.16, 14:40

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai által nyilvánosságra hozott adatok szerint tíz volt és jelenlegi kormánytag állt kapcsolatban az elmúlt rendszer titkosszolgálataival. Közülük Medgyessy Péter miniszterelnök, egykori pénzügyminiszter neve már a bizottság felállítása előtt ismert volt. A számok nyilvánosságra kerülése után elsőként Járai Zsigmond volt pénzügyminiszter, majd Boros Imre volt PHARE-pénzekért felelős tárca nélküli miniszter ismerte el, hogy együttműködött a titkosszolgálatokkal. Mindketten az Orbán-kormány tagjai voltak.

Törvényi kiskapukat keres az ügynökbizottság

Itthon2002.08.12, 13:50

Miután az ellenzék felfüggesztette tagságát a Mécs-bizottságban, a paritásos alapon működő testület kormánypárti tagjainak már csak tanácskozási joguk van. A kormánypárti tagok mindenképpen be akarják fejezni munkájukat. A politológusok szerint az ügynöklista olyan nagy mértékben foglalkoztatja a közvéleményt, hogy még akkor is megéri a kormánypárti képviselőknek nyilvánosságra hozni az érintettek nevét, ha ezzel esetleg törvényt sértenek.

A Torgyán-ellenes kisgazdák sürgetik az ügynöklistát

Itthon2002.08.10, 19:02

A "torgyáni" vezetés miatt teljesen szétzilálódott Független Kisgazdapárt méltatlanná vált a párt történelmi hagyományainak folytatására - összegezte a 19 megye FKGP-ből kizárt, felfüggesztett politikusainak szombati gödöllői tanácskozásáról kibocsátott közleményében a szervező Kisgazdapárt a Kisgazda Szövetség Pártja.

Szűkült a kör, de még nincs kész ügynöklista

Itthon2002.08.09, 11:09

A volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság valamennyi olyan szervnél ellenőrizte a fellelhető dokumentumokat, amelyek adatokat juttattak el hozzájuk. Mécs Imre elnök szerint azonban ezzel még nincs vége munkájuknak, hiszen újabb dokumentumokat várnak még a Történeti Hivataltól.

Újra ellenőrzik az ügynöklistát

Itthon2002.08.08, 14:36

Csütörtökön a Belügyminisztériumba és az Információs Hivatalba látogatott el a Mécs-bizottság két kormánypárti tagja. A bizottság annak ellenére folytatja munkáját, hogy az adatvédelmi biztos ajánlása szerint a vizsgálódáshoz az érintettek beleegyezése kellene. Mécs Imre, a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság elnöke szerint azonban az ajánlás túlzó megállapításokat tartalmaz.

Az érintettek hozzájárulásával lehet nyilvános az ügynöklista

Itthon2002.08.07, 17:06

Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos ajánlása szerint a volt és jelenlegi kormánytagok múltját vizsgáló bizottság csak az érintettek hozzájárulásával hozhatja nyilvánosságra személyes adataikat. Ráadásul ahhoz is az érintettek beleegyezése kellene, hogy a testület jogszerűen vizsgálódhasson. Mécs Imre, a bizottság elnöke közölte: a testület jogi szakértői vizsgálják, hogy nyilvánosságra hozható-e az ügynöklistát.

Kihúzták az ügynöklistáról a megfigyelteket

Itthon2002.08.06, 17:13

A Mécs-bizottság kormánypárti tagjai kedden a Történeti Hivatalban és a Nemzetbiztonsági Hivatalban ellenőrzték a megküldött dokumentumokat. Az iratok alapján több személy esetében bebizonyosodott, hogy csupán azért szerepelt a neve a nyilvántartásban, mert őt magát megfigyelték. Így csökkent azoknak a száma, akikről feltételezik, hogy együttműködtek az előző rendszerben a titkosszolgálatokkal. A későbbiekben az érintettek meghallgatására is sor kerül, ezt teljes titoktartásban akarják megszervezni.

Az ügynöktörvény története 1990-től 2002-ig

Itthon2002.06.20, 13:56

A rendszerváltás egyik adósságának nevezhető, hogy nem lehet ismerni az előző rendszer besúgóit és titkos ügynökeit, csak néhány esetben, sokszor politikai támadás során derült ki valakiről, hogy a múltjában van takargatnivalója. Jelenleg csak átvilágítás létezik, nyilvános ügynöklista nem. A Medgyessy-ügy hozadékaként úgy tűnik, az MSZP támogatja az SZDSZ régi vágyát, hogy nyilvános lehetnek az ügynöklisták.

Forró nyarat jósolnak az ügynöklisták miatt

Nagyvilág2002.06.20, 13:00

A német és francia lapok amellett hogy tudósítanak, elemzést is közzétettek a magyar kormányfő ügyéről. A Le Figaro szerint nem lesz jó hatása az EU-csatlakozás küszöbén, annak a kezdeményezésnek, hogy hozzák nyilvánoságra az ügynöklistákat. A Die Welt forró nyarat és mozgalmas őszt prognosztizál. Több angolszász híradás lengyel párhuzamot említ.

Medgyessy marad, az SZDSZ mégis támogatja

Itthon2002.06.19, 17:38

Az SZDSZ frakciója többségi szavazással úgy döntött, hogy mégsem vonja meg a bizalmat Medgyessy Péter miniszterelnöktől. A döntés a jelenlegi helyzetnek szól, ha újabb dokumentumok kerülnének elő, az új helyzetet jelent - mondta Kuncze Gábor pártelnök. Úgy vélte, Medgyessynek meg kell követnie a választókat, mert nem tájékoztatta őket titkosszolgálati múltjáról. Az SZDSZ bizalmáért cserébe az ügynöklisták nyilvánosságra hozatalát kéri.

Gesztusok az SZDSZ-nek az ügynöklistákról

Itthon2002.06.19, 12:02

Az SZDSZ álláspontját Medgyessy Péter ügyében befolyásolhatja, hogy a kormányfő a szabad demokraták régi igényeit kielégítő javaslattal állt elő. Eszerint megnyitnák a teljes III/III-as ügynöklistát, és megneveznék az azóta közéleti szerepet vállalt III/I-es és II-es kémeket, illetve elhárítókat is.

Az MSZP szerint meg tudnak egyezni az SZDSZ-szel

Itthon2002.06.19, 11:27

Az MSZP frakcióvezetője szerint azután, hogy Medgyessy az Országgyűlésben nyíltan beszélt kémelhárító tevékenységéről és támogatja a III/III-as ügynöklisták megnyitását, teljesültek az SZDSZ feltételei, és meg tudnak egyezni a folytatásról.

Medgyessy marad az MSZP szerint

Itthon2002.06.19, 15:00

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Gesztusok az SZDSZ-nek az ügynöklistákról

Itthon2002.06.19, 20:21

Az SZDSZ álláspontját Medgyessy Péter ügyében befolyásolhatta, hogy a kormányfő a szabad demokraták régi igényeit kielégítő javaslattal állt elő. Eszerint megnyitnák a teljes III/III-as ügynöklistát, és megneveznék az azóta közéleti szerepet vállalt III/I-es és II-es kémeket, illetve elhárítókat is.

Az MSZP szerint meg tudnak egyezni az SZDSZ-szel

Itthon2002.06.19, 15:51

Az MSZP frakcióvezetője szerint azután, hogy Medgyessy az Országgyűlésben nyíltan beszélt kémelhárító tevékenységéről és támogatja a III/III-as ügynöklisták megnyitását, teljesültek az SZDSZ feltételei, és meg tudnak egyezni a folytatásról.

Az MSZP szerint a koalíció megerősödött

Itthon2002.06.19, 17:17

Medgyessy Péter 1977 és 1982 között a KGB-től védte a magyar érdekeket - közölte Tóth András titkosszolgálati államtitkár. Gál J. Zoltán kormányszóvivő bejelentette, hogy a koalíció megerősödött az ügyben, mert az MSZP az SZDSZ-szel teljes egyetértésben nyújtja be javaslatát az ügynöklisták nyilvánosságáról. Az MSZP feljelenti a Magyar Nemzetet a szerdai számában megjelent, általuk hamisítottnak nevezett dokumentumok miatt.

Előző
  • 1
Következő