teszt munkajog
címke rss- kapcsolódó címkék:
- munkaügy
- munkavállaló
- bíróság
- Magyarország
- Kiss Péter
- legfrissebb
- legrégebbi
Kilencszáz céget bírságoltak feketemunkáért
Kilencszáz céget bírságolt meg a munkaügyi felügyelet fekete munka miatt, június óta elkezdett vizsgálata során. Az ellenőrök a "hagyományosan" feketemunkásokat foglalkoztató ágazatok mellett most a vagyonvédelmi cégeket és a könnyűipari vállalkozásokat is vizsgálják - írja a Világgazdaság A felügyelet a bírság összegének emelésével igyekszik elrettenteni a feketefoglalkozástól a cégeket.
A WTO elismeri meleg dolgozóit
A Világkereskedelmi Szervezet (WTO) az első olyan nemzetközi munkahely, amelyik elismeri meleg munkavállalóinak házasságát.
Sorra bizonyulnak jogtalannak a KSH-s kirúgások
Törvénytelenül mentették fel 2004-ben a Központi Statisztikai Hivatal alelnöki posztjáról Vukovich Gabriellát - mondta ki a munkaügyi bíróság. Vukovich szerint a bíróság ötödszörre mondta ki, hogy törvénytelen volt a KSH vezetésének leváltása 2003-4 között.
Csizmár Gábor: Még várni kell az uniós bérszínvonalra
Csizmár Gábor munkaügyi miniszter járt az [origo] Vendégszobájában. Olvasóink az elhelyezkedés nehézségeiról, a kényszervállalkozásokról, és a munkaerő-kölcsönzőkről faggatták a minisztert. A miniszter elmondta: egy évtizedet még várni kell az uniós bérszínvonalra.
A brandenburgi miniszterelnök lehet az SPD új enöke
Feltehetően Matthias Platzeck brandenburgi miniszterelnök lesz a Német Szociáldemokrata Párt (SPD) új elnöke. Platzek a hétfőn visszavonulását bejelentő Franz Müntefering utódja lehet. Müntefering - aki az alkancellári és munkaügyi miniszteri poszt várományosa volt az új kormányban - hétfői távozása válságba sodorta az SPD-t, és bizonytalanná tette a német nagykoalíciós tárgyalásokat is.
Nagy a szakadék a főnök megítélésében
Jelentős különbségek figyelhetőek meg, hogyan látják a vezetők és a munkatársak a cégen belüli folyamatokat - derül ki egy amerikai felmérésből, amit magyar adatok is alátámasztanak. A túl nagy differencia elégedetlenséget, nagy fluktuációt okozhat. Magyarországon a munkavállalók 38 százaléka gondolja azt, a vezető jól irányítja a céget, 17 százalék szerint egyáltalán nem.
Három újabb, munkaügyi lépés a százból
A száz lépés program részeként újabb három munkaügyi intézkedéssel kívánja javítani a foglalkoztatási lehetőségeket a kormány - ismertette Csizmár Gábor foglalkoztatáspolitikai és munkaügyi miniszter a hétfői kormányszóvivői tájékoztatón.
A britek a leginkább elégedetlenek a munkahelyükkel
Európában a német és a svájci munkavállalók fognak felmondani jövőre a legkisebb, és a britek a legnagyobb eséllyel, derül ki egy tíz országban végzett munkavállalói felmérésből.
Hóesés, köd, dugó: munkahelyi késés és kezelése
Kivédhetetlen, hogy mindig pontosan érkezzünk a munkahelyre. Előfordul, hogy lerobban az autó, nem érkezik meg idejében a busz vagy éppen egy nagyobb hóesés miatt leáll a közlekedés. Számos munkaügyi per is történt már a késésekből kifolyólag, pontatlan érkezés miatt már több munkáltató bocsátott el munkatársakat. Dr. Sipos Márta munkajogászt kérdeztük arról, hogyan járjunk el késés esetén, illetve hogy mely esetekben jogszerű az elbocsátás.
Jövőre az idei béremelés felére számíthatunk
A magyarországi nemzetközi vállalatoknál 2005-ben 11 százalékkal emelték a dolgozók jövedelmét, a következő évre azonban csak 5-6 százalékos emelést terveznek. A Német-Magyar Ipari és Kereskedelmi Kamara bérezési tanulmánya szerint a szakképzett munkavállalók négyszeresét keresik a felső vezetők - írja a Figyelőnet.