terrorizmus
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Iszlám Állam
- USA
- Irak
- Afganisztán
- merénylet
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Terrorcsoportot számoltak fel Belgiumban, országszerte rajtaütések
Legalább két halottja van egy terrorellenes akciónak a belgiumi Verviers központjában. Állítólag a Charlie Hebdo elleni terrortámadáshoz hasonló merényleteket elõztek meg a hatóságok, szinte az utolsó pillanatban. Országszerte rendõrségi rajtaütések zajlotak csütörtök késõ éjjelig, még éjfél körül is érkezett hír üldözésrõl és lövésekrõl. Az országban a négyfokozatú skálán hármasra emelték a terrorkészültséget.
Így radírozott le egy falut a Boko Haram
Háborús és emberiesség elleni bûncselekményeket követett el, mások mellett egy vajúdó nõt gyilkolt meg a Boko Haram szélsõséges iszlamista szervezet a Nigéria északkeleti határvidékén, a Csád-tó partja mentén elkövetett támadása során – közölte az Amnesty International nemzetközi jogvédõ szervezet.
Hivatalosan is magára vállalta a párizsi terrort a jemeni al-Kaida
A jemeni al-Kaida tervelte ki és finanszírozta a párizsi terrortámadást. Ezt a jemeni al-Kaida egyik vezetõje jelentette be egy videofelvételen. Azt mondta Mohamedért álltak bosszút, és további támadásokkal fenyegetõzött. A franciák már 50 embert vettek õrizetbe terrorizmus miatt.
Közösségi szimbólumokat védene a terroristáktól a kormány
Bizonyos közösségi szimbólumokat kiemelten védene a kormány a terrorizmustól. A szólásszabadság nem terjedhet ki a vallásgyalázásra. Ezek hangzottak el a terrorizmussal kapcsolatos ötpárti egyeztetés után.
Elkapkodták a Charlie Hebdót Franciaországban
Franciaországban reggelre sok helyen elfogyott a Charlie Hebdo vicclap friss száma, pedig a szokásos példányszámnál nyolcvanszor többet nyomtattak belõle. A múlt heti terrortámadásra reagáló új számban csak egy mohamedes karikatúra van.
Két és fél ezer potenciális terrorista térhet vissza az EU-ba
Az Európai Unió országaiból akár ötezren is csatlakozhattak szélsõséges fegyveres szervezetekhez a szíriai és az iraki válságövezetekben, és ha hazatérnek, terrorveszélyt jelentenek az európai országokban - mondta kedden a brit parlamentben az Europol vezetõje.
- címkék:
- terrorizmus
- Europol
- Címkefelhõ »
Különleges intézkedéseket ígér a terrorra Franciaország
Az emberi jogokat tiszteletben tartó, különleges intézkedések bevezetését ígérte a terrorfenyegettség miatt a közbiztonság megerõsítésére kedden Manuel Valls francia miniszterelnök a francia nemzetgyûlésben tartott beszédében.
- címkék:
- Franciaország
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Betiltaná a titkosítást a brit kormányfõ
Kiterjesztené a hatóságok jogkörét, és betiltaná az olyan üzenetküldõ appok használatát a brit miniszterelnök, melyre nincs rálátása a kormánynak. A májusi választásokig nem lépnek életbe az új jogszabályok.
Kollégájuk kivégzése tartotta ébren a párizsi kommandósokat
Három nap telt el, de a francia közvélemény még mindig nem tért magához a 17 embert követelõ párizsi merényletek óta. A sajtóban egyre több túsz szólalt meg, akik órákon át voltak Amedy Coulibaly foglyai a belvárosban található kóserboltban, de nyilatkoztak az akcióban részt vevõ kommandósok is.
- címkék:
- Amedy Coulibaly
- Párizs
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Jemenben képezték ki a Charlie Hebdo támadóit
A Charlie Hebdo címû szatirikus hetilap párizsi székházát megtámadó Kouachi-fivérek Jemenben kaptak fegyveres kiképzést 2011-ben – közölték jemeni magas rangú biztonsági források vasárnap.
A terrorizmussal azonosítják Ibráékat
A PSG 2-0-ra vezetett a Bastia othonában, ám a hazaiak fordítottak és 4-2-re nyertek. Nemcsak ezért kapott azonban kiemelt figyelmet a mérkõzés, hanem azért a drapériáért is, amit a Bastia szurkolói kifeszítettek: Katar pénzeli a PSG-t és a terrorizmust. A drukkerek a héten történt franciaországi terrortámadásokra utaltak, és arra, hogy a PSG-nek közel-keleti tulajdonosa van. A Bastia komoly büntetésre számíthat szurkolói miatt.
- címkék:
- terrorizmus
- PSG
- Bastia
- Címkefelhõ »
Minden zsidó iskolát és zsinagógát õriznek Franciaországban
Franciaország szerte megemlékeznek ma a párizsi terrortámadás áldozatairól. A fõvárosba egymillió embert várnak. A biztonsági intézkedéseket megszigorították, a környezõ metróállomásokat már 11 órakor lezárták.
Merényletektõl tartanak Nagy-Britanniában
Vasárnapi brit sajtóértesülések szerint a brit hatóságok hamarosan elrendelhetik a legmagasabb szintû terrorkészültséget, mivel attól tartanak, hogy dzsihadista csoportok Nagy-Britanniában is a párizsi vérengzéshez hasonló terrorcselekményre készülnek.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Az egyik terrorista családja is elítélte a párizsi merényleteket
Amedy Coulibaly édesanyja és nõvérei szombat éjjel közleményt juttattak el az AFP francia hírügynökséghez, amelyben mélységesen helytelenítették azokat a cselekményeket, amelyek egyikét a családtagjuk követte el.
Terrorellenes fellépés: Tóbiás József is ott lesz
Az MSZP is részt vesz a Fidesz álta kezdeményezett a terrorellenes fellépésrõl szóló egyeztetésen.
Gyurcsány is ott lesz a párizsi meneten
Gyurcsány Ferenc is ott lesz a vasárnap esti párizsi emlékezõ meneten. Korábban Orbán Viktor is jelezte, hogy elmegy a rendezvényre.
Túszok életét mentette meg egyetlen mobil
Miközben Franciaországban folytatódik a hajtóvadászat a kóser élelmiszerboltban túszokat ejtõ terrorista cinkosa ellen, egyre több részlet válik ismeretessé arról, mi történt valójában Párizsban és a környékén. De egyre több a kérdõjel is.
Párizsi terror: Hibáztak a nemzetbiztonságiak?
Miért nem tûnt fel, hogy merényletre készülnek a Kouachi-fivérek? Miét nem védték jobban a Charlie Hebdo szerkesztõségét? Jönnek a kellemetlen kérdések a francia nemzetbiztonságnak a 17 halottal járó terrorcselekmények után, és Hollande elnöknek is szembe kell néznie a politikai következményekkel.
Amatõr videón a kóser üzlet elleni kommandósakció
Úgy látszik egy hátsó bejáraton támadtak a kommandósok a párizsi kóser üzletben túszokat ejtõ szélsõségesre pénteken a France2 tévécsartorna által bemutatott amatõr felvételen. Látható, ahogy valaki megpróbál kitörni, de lelövik. Ebben az akcióban a terroristán kívül négy túsz vesztette életét.
Orbán Viktor is ott lesz a vasárnapi párizsi emlékmeneten
Hollande: Nem ért véget a fenyegetettség
Franciaország terrorfenyegetettsége nem ért véget, óvatosságra van szükség. Errõl Francois Hollande francia államfõbeszélt a pénteki túszejtések lezárása után.
Életfogytiglanit kapott Abu Hamza radikális imám
Elítélték New Yorkban Abu Hamza radikális imámot. Életfogytiglanit kapott, mert lázított, terroristákat segített, és kiképzõtábort próbált meg létrehozni.
A muszlimok vesztésre állnak
Aggódnak az arab világban, miként reagálnak a nyugati társadalmak a párizsi vérengzésre. Attól félnek, összemosódnak a mérsékelt muszlimok és a terroristák.
Terror Franciaországban: 2017-ben érhet révbe a szélsõjobboldal
Nem lehet kizárni, hogy a már most is a legnépszerûbbnek számító radikális Nemzeti Front további erõsödése várható Franciaországban, de a kormány sikeres válságkezelése, és a jelenlegi politikai elit összezárása gátat szabhat ennek – mondták el az Origónak Franciaország szakértõk a párizsi terrortámadás várható hatásairól. Franciaországban 2017-ben tartanak legközelebb elnök-és parlamenti választást, a 2014-es európai parlamenti voksolást a Nemzeti Front nyerte.
Munkahelyi kiégéshez vezethet a terrorizmus
A franciaországi terrortámadás állampolgárok millióinak okoz álmatlan éjszakákat. Ez az állapot a munkahelyi kiégés kapuja lehet izraeli kutatók szerint.
88 ezren keresik a párizsi merénylõket
Kommandósok zárták körbe Crépy-en-Valois települését, mert feltehetõleg a környéken bujkál az a két férfi, akik szerda délben vérfürdõt rendeztek a Charlie Hebdo címû lap szerkesztõségében. A speciális osztagok a térség minden települését tûvé teszik a merénylõk után.
Kommandósok kerítették körbe a Charlie Hebdo támadóit
A France 3 Picardie TV-csatorna helyszíni tudósítása szerint a körözött Chérif és Said Kouachi Crépy-en-Valois-ban bujkál.
Jövõ héten is megjelenik a Charlie Hebdo
A megszokott idõben megjelenik a jövõ héten a szatirikus hetilap következõ száma, amelyhez a világ minden részérõl ajánlottak fel rajzokat karikaturisták. A kiadó nem aprózza el: a szokásos 45 ezer helyett egymillió példányt nyomtatnak ki.
Így reagált a világsajtó a párizsi merényletre
Világszerte tragikusan beszédes címoldalakkal jelentek meg a csütörtöki lapok, hiszen kivétel nélkül a Charlie Hebdo címû francia szatirikus hetilap szerkesztõségében elkövetett, 12 áldozatot követelõ támadással foglalkoztak. A legtöbb európai újság állásfoglalást is közölt a szalagcímben, míg mások a nyers adatokra szorítkoztak. Skandinávia ezúttal is a visszafogottságával tûnt ki.
A dzsihádisták ünneplik a Charlie Hebdo elleni merényletet
Miközben tízezrek vonultak szerda este Párizs utcáira, hogy elítéljék a terrorizmust és a Charlie Hebdo munkatársainak hidegvérû lemészárlását, az Iszlám Állam és az al-Kaida támogatói a közösségi oldalakon ünneplik a merényletet, és egymást licitálják felül abban, hogy a propagandájukat erõsítsék vele.
Hét ember van õrizetben a párizsi terrortámadás miatt
Hét embert vettek õrizetbe Franciaországban a párizsi terrortámadás miatt. Kihallgatásra vitték be õket, mert a gyanúsítottak környezetébe tartoznak. A rendõrök még keresik a támadókat, Franciaország gyászol.
Putyin telefonon fejezte ki részvétét Hollande-nak
- címkék:
- terrorizmus
- Charlie Hebdo
- Címkefelhõ »
Lefejezték az Iszlám Állam egyik rendõri vezetõjét
Megölték az Iszlám Állam egyik rendõri vezetõjét. A férfit lefejezték Szíria déli részén. Állítólag fontos posztot töltött be a terrorszervezetben.
Meghalt a börtönben egy feltételezett al-Kaida vezér
Meghalt az 1998-as amerikai nagykövetségek elleni bombamerényletek egyik feltételezett kiötlõje. Az 50 éves férfi májrákos volt, január 12-én kezdõdött volna a pere New Yorkban.
Terrorizmussal vádolják a nõjogi aktivistákat
Terrorizmussal foglalkozó különleges törvényszék elé állítanak Szaúd-Arábiában két letartóztatott nõjogi aktivistát, akik azért küzdenek, hogy nõk is vezethessenek autót a konzervatív muszlim királyságban.
Az Egyesült Államokban készül merényletre az Iszlám Állam
Az FBI arra figyelmeztette a helyi hatóságokat, hogy egy névtelen bejelentés szerint az Iszlám Állam terroristái a Mississippi folyó Memphis-Arkansas hídjának felrobbantására készülnek. Ezen a hídon vezet át a Tennessee és Arkansas államokat összekötõ fõközlekedési utak egyike.
- címkék:
- merénylet
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Az RMDSZ-t terrorizmus miatt vizsgálja a román ügyészség
- címkék:
- Románia
- terrorizmus
- RMDSZ
- Címkefelhõ »
Az izraeli példával igazolta a CIA a kínzásokat
- címkék:
- USA
- Izrael
- terrorizmus
- kínzás
- kihallgatás
- CIA
- Sin Bét
- Címkefelhõ »
Ikerfiai is az Abu-Dzabiban megkéselt magyar nõvel voltak
- címkék:
- Abu-Dzabi
- terrorizmus
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Az volt Ibolya bûne, hogy külföldi
Nem magányos merénylõ volt a magyar származású amerikai tanítónõ gyilkosa. Ibolya Ryant hétfõn szúrta halálra egy burkába öltözött nõ Abu-Dzabi egyik bevásárlóközpontjának nõi mosdójában. A tettest kommandósok fogták el, házában rengeteg kést és házi készítésû pokolgépeket találtak.
- címkék:
- Abu-Dzabi
- terrorizmus
- gyilkosság
- Címkefelhõ »
Háborút indít Kenya a terroristák ellen
Háborút hirdetett Kenya elnöke azután, hogy az Al-Sabab lemészárolta egy kõbánya 36 dolgozóját. Ez hadüzen a kenyaiak ellen, és mi nem fogunk meghátrálni - üzente Uhuru Kenyatta államfõ. A terrorszervezet már évek óta tizedeli Kenya nem muszlim lakosságát.
Öngyilkos merénylet egy temetésen
Imára gyûlõ muszlimokat robbantottak fel Nigériában
Több mint százan is meghalhattak a nigériai Kanóban történt hármas robbantásban pénteken. Az elkövetõk imára gyûlõ muszlimokat támadtak, három pokolgépet robbantottak egyszerre, majd lõtték is a tömeget a nagymecsetben.
Túszokat mentettek az al-Kaida markából
Lefejezésre készült három terroristajelölt Londonban
A vádhatóság szerint a két hete õrizetbe vett csoport arra készült, hogy az utcán elrabol valakit és lefejezi, hasonlóan ahhoz, ahogy az Irakban és Szíriában tevékenykedõ, Iszlám Állam nevû szélsõséges terrorcsoport tette több nyugati túszával.
- címkék:
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Újabb várost foglaltak el a nigériai szélsõségesek
- címkék:
- Nigéria
- terrorizmus
- Boko Haram
- Címkefelhõ »
Fegyveresek támadtak egy egyiptomi hadihajóra
Öt másodperc alatt megsütik a drónokat
Kína tesztelte új, lézeres drónvédelmi rendszerét. Eddig száz százalékos a pontossága.
- címkék:
- terrorizmus
- drón
- Kína
- Címkefelhõ »
14 éves fiú akart bombát robbantani Bécsben
Terrorizmus gyanújával õrizetbe vettek egy 14 éves fiút az alsó-ausztriai Sankt Pöltenben. A török származású gyerek feltehetõleg azt tervezte, hogy robbanószerkezetet helyez el a bécsi Westbahnhof pályaudvaron.
- címkék:
- Ausztria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Csatlakozni akartak az Iszlám Államhoz a tinilányok
80 dzsihádistát keresnek Kanadában
- címkék:
- Kanada
- terrorizmus
- dzsihád
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Elemzik a brit túsz kivégzésérõl készült videót
A brit hatóságok megpróbálják minél gyorsabban ellenõrizni annak a felvételnek a hitelességét, amelyet az Iszlám Állam hozott nyilvánosságra Alan Henning kivégzésérõl.
Brüsszel ellen is támadást tervezett az Iszlám Állam
A NOS holland állami televízió értesülése szerint Szíriából visszatérõ szélsõséges fegyveresek az Európai Bizottság brüsszeli központi épülete ellen is támadást terveztek.
A lefejezett Foley-ék nem tudták, hogy halál vár rájuk
Snowdent hibáztatja az amerikai hírszerzés
Az Iszlám Állam terrorcsoport "nyilvánvalóan" felhasználta az Edward Snowden által kiszivárogtatott titkos információkat arra, hogy kijátssza az amerikai hírszerzést - jelentette ki Chris Inglis, az amerikai Nemzetbiztonsági Ügynökség volt igazgató-helyettese a The Washington Times pénteki számában megjelent interjújában.
Átvette a CIA módszerét az Iszlám Állam
Az Egyesült Államoknak nincs tudomása a területe ellen irányuló konkrét fenyegetésrõl az Iszlám Állam részérõl. Mint kiderül, a dzsihádisták vízbefojtásos módszerrel is kínozzák a nyugati foglyokat.
- címkék:
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Terrortámadásra számít Nagy-Britannia
Az öt fokozatból a második legmagasabb, „súlyos” szintre emelte a nemzetközi terrorfenyegetés veszélyét Nagy-Britannia. Ez azt jelenti, hogy „nagyon valószínû” egy esetleges támadás.
Nem az James Foley gyilkosa, akit keresnek?
Elképzelhetõ, hogy nem az az álarcos dzsihádista végezte ki James Foley újságírót, akinek a hangja hallható a videón. Amerikai szakértõk apró jelekbõl arra a következtetésre jutottak, hogy a felvételt megvágták, és azon tulajdonképpen az Iszlám Dzsihád két tagja látható – és a második a gyilkos.
A síita szent helyeket félti Irán az Iszlám Államtól
Elfoglalt egy szíriai légi bázist az Iszlám Állam
Kiûzték a szíriai kormányerõket utolsó jelentõs támaszpontjukból er-Rakka tartományban az Iszlám, Állam szélsõséges fegyveresei. több mint 500 áldozata van a csatának. Damaszkusz ezzel elveszítheti az észak-szíriai légtér feletti ellenõrzést.
Kiszabadult egy Szíriában fogva tartott amerikai
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- túszejtés
- újságíró
- túsz
- Címkefelhõ »
Volt londoni rapper lehetett James Foley hóhérja
Apja amerikai nagykövetségek felrobbantása miatt várja perét. Õ maga tavaly hagyta ott London egyik gazdagabb negyedét, hogy Szíriába menjen harcolni. Úgy tûnik, azonosították a James Foley amerikai riportert lefejezõ szélsõségest, aki egy rapper volt korábban. Állítólag már SAS kommandósok vadásznak rá Észak-Irakban.
Rendszeresen bántalmazta a hóhérja a kivégzett amerikait
Brutálisan verte a túszokat, és rendszeresen bántalmazta a meggyilkolása elõtt James Foleyt a „John” nevû brit dzsihádista – derült ki az egykori rabok vallomásaiból.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- terrorizmus
- dzsihád
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Hajtóvadászatot indítottak a britek James Foley gyilkosa után
A brit hírszerzés próbálja azonosítani azt a maszkos dzsihádistát, aki meggyilkolta James Foley amerikai újságírót. A felvételen hosszan beszél, angolnak hangzó akcentussal.
- címkék:
- Irak
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Õ az az újságíró, akit kivégzett az Iszlám Állam
Több közel-keleti válságövezetben is dolgozott James Foley, akinek a lefejezésérõl most hozott nyilvánosságra egy videót az Iszlám Állam. Családja szerint tisztában volt a veszélyekkel, de ez sem gátolta meg abban, hogy végezze a munkáját, amelyet imádott.
Skizofrén a gyerekét levágott fejjel fotózó terrorista
Súlyos skizofrén az ausztrál terrorista, aki feltette a világhálóra a kisfia fényképét, amint felemeli egy meggyilkolt szíriai katona fejét. Khaled Sharrouf már kamaszkorában nehéz eset volt, kábítószerrel is kereskedett, mielõtt dzsihádista lett. Öt gyerekével és az iszlámra áttért ausztrál feleségével menekült Szíriába.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Meggyilkolt katona fejével pózol a terrorista kisfia
Újabb bizonyíték került nyilvánosságra az Iszlám Állam brutalitásáról: egy ausztrál dzsihádista tett közzé egy fényképet a Twitteren, amelyen a kisfia tartja a kezében egy kivégzett szíriai katona fejét.
- címkék:
- terrorizmus
- Iszlám Állam
- Címkefelhõ »
Az al-Kaida tagjai csoportosan állnak át az Iszlám Államhoz
Amerikai titkosszolgálati értesülések szerint az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat jemeni és afrikai fiókszervezeteinek tagjai csoportosan állnak át az Irakban és Szíriában elõrenyomuló, Iszlám Állam nevû szélsõséges szunnita csoporthoz.
Vérszomjasak az Iszlám Állam fegyveresei
Az egységeik mára elfoglalták Szíria egyharmadát, Irakban pedig a terrorcsoport kezén van az ország északi és nyugati területeinek jelentõs része.
- címkék:
- Irak
- Szíria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Saját pokolgépük végzett a terroristákkal Kairóban
Idõ elõtt mûködésbe léptek a robbanószerkezetek, hárman meghaltak.
- címkék:
- Egyiptom
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
29 embert öltek meg fegyveresek Kenyában
Az al-Kaida követte el ezt a vérengzést is: elképzelhetõ, hogy további áldozatokat is találni fognak.
- címkék:
- Kenya
- terrorizmus
- al-Kaida
- Címkefelhõ »
Fegyveresek támadtak egy kenyai városra
Szállodákat gyújtottak fel és emberekre lövöldöztek a valószínûleg iszlámista, de ismeretlen kilétû támadók.
- címkék:
- Kenya
- iszlám
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Iraki katonákat mészárolhattak le a szunniták
A szélsõségesek az interneten publikálták a vérengzésrõl készült fotókat.
Irak megkezdte az ellentámadást
Az iraki kormányerõk ellencsapást indítottak a több várost elfoglaló iszlamista szélsõségesek ellen.
- címkék:
- Irak
- Bagdad
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Veszélyesek a konfliktusövezeteket megjárt európaiak
Az Europol jelentése szerint sokan szereznek jártasságot terrorcselekmények elkövetésében Szíriában és más polgárháborús országban.
- címkék:
- Szíria
- terrorizmus
- Europol
- Címkefelhõ »
Megtámadták a szomáliai parlamentet
A szanaszét darabolt Szomália parlamentjét újabb támadás érte. A fõvárost irányító kormány két éve kitette az iszlamistákat, akik viszont most vissza akarják szerezni a hatalmat.
- címkék:
- Szomália
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Terroristának ítélték az USA-ban a kampóskezû hitszónokot
Házassága révén telepedett le Angliában Abu Hamza egyiptomi hitszónok. 2006-ban ott elítélték, de az USA is kikérte magának, és most ott is elítélték terrorizmus vádjában.
- címkék:
- USA
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Jelentkezett a hétfõi nigériai robbantó csoport
Mi voltunk azok - jelentette be a Boko Haram nevû szervezet, amely egy 28 perces videóban vállalta magára a hétfõi nigériai robbantást.
- címkék:
- Nigéria
- terrorizmus
- robbantás
- Címkefelhõ »
Iszlamisták raboltak el több mint száz lányt egy nigériai iskolából
Egy forrás szerint száz, a BBC szerint kétszáz középiskolás diáklányt raboltak el Nigériában iszlamista fegyveresek. A feltételezett elkövetõk szervezete korábban már többször bûnnek nevezte a nyugati oktatást.
- címkék:
- Nigéria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Robbantással akadályozzák az afgán voksok számlálását
Útszéli bomba végzett két szavazatszámlálóval és egy rendõrrel, továbbá szavazócédulákat is megsemmisített Kunduzban.
Rálõttek két külföldi újságírónõre Afganisztánban
Rálõtt két külföldi újságírónõre egy rendõrnek öltözött férfi pénteken Afganisztán keleti részén. Egyikük, egy német fotóriporter a helyszínen meghalt, a másik, egy kanadai újságíró állapota válságos – közölte a rendõrség és egy helyi vezetõ.
- címkék:
- Afganisztán
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Lézerfegyverrel szerelik fel az izraeli utasszállítókat
A szerkezet képes eltéríteni és megsemmisíteni azokat rakétákat, amelyeket a földrõl lõnek a repülõre.
- címkék:
- terrorizmus
- utazás
- Izrael
- lézerfegyver
- El Al
- Címkefelhõ »
Rengeteg gyereket mészároltak le egy nigériai iskolában
Iszlamista fegyveresek megtámadták és felgyújtották egy bentlakásos középiskola hálótermét Nigéria északkeleti részén, a lövöldözésben és a lángokban legalább negyvenhárom tanuló vesztette életét – közölte kedden a hadsereg és Damaturu város kórházának egyik illetékese.
- címkék:
- Nigéria
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Olimpiai földrengésért imádkoznak
Egy iszlamista csoport felszólította a híveit, hogy imádkozzanak az olimpiai játékokat sújtó földrengésért, így bosszulva meg a "hitetlen oroszok" elleni harc áldozatait - közölte a Reuters hírügynökség.
Néha rossz mobilozókat lõttek szét az amerikai drónok
Telefonjaikat bemérve küldte támadó robotrepülõit a terroristákra az amerikai hadsereg. Néha utólag derült ki, hogy a készülékeket nem is szélsõségesek használták.
- címkék:
- terrorizmus
- drón
- dróntámadás
- NSA
- Címkefelhõ »
Washington fogkrém-bombákra figyelmezteti a légitársaságokat
Washington fogkrém-bombákra figyelmezteti a légitársaságokat
Fogkrémbombák tarthatnak Szocsiba
Az amerikai belbiztonsági minisztérium arra figyelmeztette a Szocsiba járatokat indító légitársaságokat, hogy terroristák fogkrémes tubusokban próbálhatnak meg robbanóanyag-komponenseket felcsempészni repülõgépekre.
Végeztek a volgográdi robbantás lehetséges szervezõjével
Az orosz hatóságok tûzharcban megöltek egy 30 éves férfit, akit azzal gyanúsítottak, hogy részt vett a volgográdi robbantásos merényletek megszervezésében.
Szaúd-Arábia terroristát csinál az ellenzékbõl
Egy új törvény értelmében bárkit terroristaként lehet üldözni, aki reformokat követel. Emberi jogi aktivisták szerint katasztrofális a jogszabály.
- címkék:
- Szaúd-Arábia
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Egy fekete özvegytõl féltik a szocsi olimpia biztonságát
A dagesztáni Ruzanna Ibragimova egy agyonlõtt kaukázusi muszlim szélsõséges özvegye, aki a biztonsági ellenõrzések dacára állítólag be tudott jutni a téli olimpiára készülõ Szocsiba. Attól tartanak, hogy öngyilkos merényletre készül.
FBI-ügynökök a téli olimpián
Az amerikai Szövetségi Nyomozó Iroda többtucatnyi ügynököt küld Oroszországba, hogy segítséget nyújtson az ottani hatóságoknak a február 7-én kezdõdõ szocsi téli olimpiai játékok biztosításában - közölte pénteken a Washington Post.
- címkék:
- terrorizmus
- téli olimpia
- FBI
- Címkefelhõ »
Teljes folyadékstop a moszkvai reptereken
A nemzetközi szinten engedélyezett egy deciliteres kiszerelésû folyadékot sem lehet felvinni mostantól Moszkva két legnagyobb repülõterén, Vnukovón és Seremetyjevón a repülõgépekre. A tilalom vonatkozik a spray-kre, körömlakkokra, de a folyékony gyógyszerekre is.
Nem terrorista, csak kukkoló volt
A New Yorkba tartó gép kényszerleszállást hajtott végre egy gyanús tárgy miatt, amelyet a vécében találtak.
Volgográdban kezdi az újévet Putyin
Szlovákia befogad három guantanamói foglyot
Szlovákia börtöneibe telepítenek át három kínai-ujgur foglyot az amerikaiak guantanamói börtönébõl.
- címkék:
- Guantanamo
- terrorizmus
- ujgur nép
- Címkefelhõ »
Putyin: Elpusztítjuk a terroristákat
Vlagyimir Putyin orosz elnök már meg is tartotta az újévi beszédét, mivel Oroszország távol-keleti részein már 2014 volt, amíg Moszkva még csak készült az ünneplésre. A beszédben kiemelt szerepet kapott a volgográdi robbantás.
A volgográdi vérfürdõ csak a bemelegítés
Két nap alatt kétszer is robbantottak Volgográdban. A merénylõk valószínûleg szélsõséges muszlimok, akik a kaukázusi orosz uralom ellen küzdenek. Orosz terrorelhárítók szerint könnyen elképzelhetõ, hogy csak altatni próbálnak, és egy nagyobb akcióra készülnek a februári szocsi olimpián. A merényletek mögött feltehetõleg Putyin egy régi nagy ellensége áll.
Öngyilkos merénylõ robbantott egy orosz pályaudvaron
Egy öngyilkos merénylõ robbantott a dél-oroszországi város pályaudvarán: legalább tizenhárom embert megölt, sokat pedig megsebesített. Sajtóértesülések szerint az elkövetõ valószínûleg az októberben egy volgográdi buszt felrobbantó nõ egyik közeli ismerõse volt.
- címkék:
- Oroszország
- Volgográd
- terrorizmus
- Címkefelhõ »
Öngyilkos merénylet a jemeni védelmi minisztériumnál
- címkék:
- Jemen
- merénylet
- terrorizmus
- Címkefelhõ »