telekommunikáció

címke rss

Ahol okosórával méri a vezérigazgató a gitártok páratartalmát

Techbázis2016.11.10, 11:26

Szédületes sávszélesség, önjáró autók, távsebészet, mesterséges intelligencia és egyéb izgalmas, jövőt meghatározó fejlesztések azok, amelyekre figyel mostanában a Telekom, és amelyek fejlesztésében maga is részt vesz. Közben pedig próbálják újradefiniálni a jelenlegi üzleti modellt, mert úgy tűnik, a jövő hamarabb fog elérkezni, mint ahogyan mi azt most gondoljuk. Christopher Mattheisennel, a Magyar Telekom vezérigazgatójával beszélgettünk a fentieken kívül a hálózatfejlesztés kihívásairól és arról, hogyan nevelik ki a jövő informatikusait.

Kémkedéssel keresett milliókat a nagy amerikai szolgáltató

Techbázis2016.10.27, 14:06

Több millió dollárt kereshetett eddig az amerikai AT&T telekomszolgáltató azzal, hogy kémkedett ügyfelei után, a róluk szerzett információkat pedig eladta az amerikai hatóságoknak.

Nagy a baj az Ericssonnál

Gazdaság2016.07.25, 12:13

Azonnali hatállyal lemondott az Ericsson elnök-vezérigazgatója, mert a svéd távközlési óriáscég nem hozta a várt eredményeket.

Vezetékes telefonja is lesz a Vodafone-nak

Gazdaság2016.06.03, 11:31

A Vodafone Magyarország is belép a vállalati vezetékes adatszolgáltatások piacára. Az új szolgáltatással, amit Fixed Connectivity nevet viseli, a Vodafone egy kézből tudja nyújtani ügyfeleinek az összes távközlési szolgáltatást, így a vállalati mobil szolgáltatások piacán is tovább erősíti pozícióit, mondta Király István, a Vodafone Magyarország Vállalati szolgáltatásokért felelős vezérigazgató-helyettese.

Lesz még magasabb osztalék is a Telekomnál

Gazdaság2016.02.25, 08:24

A vártnál jobb számokat közölt a Magyar Telekom: a konszolidált nettó eredmény 3,35 milliárd forint lett a tavalyi utolsó negyedik negyedévében, duplája az egy évvel korábbi 1,54 milliárd forintnak. Elemzők 2,9 milliárd forintra számítottak. A cég negyedéves beszámolójában jelezte azt is, hogy az idei eredményektől függően részvényenként kifizetett osztalék jövőre akár 25 forintra is emelkedhet.

Szegényebbek lettek a világ leggazdagabb emberei

Gazdaság2016.01.03, 10:26

Bill Gates milliárdokkal lett szegényebb, de így is ő maradt a leggazdagabb, Amancio Ortega sokat nyert, de végül nem tudta megőrizni vezető helyét. Voltak persze mellette mások is, akik jó évet zártak, összességében azonban csökkent a 400 leggazdagabb ember vagyona 2015-ben.

India keresztbe tett a Facebook terjeszkedésének

Techbázis2015.12.28, 14:33

A Facebook ingyen szállta volna meg Indiát, a kormány azonban beleköpött Mark Zuckerberg levesébe. A vezetés szerint nem jó kivételezni egy adott portállal, minden oldalt ugyanolyan áron kell elérni, különben veszélybe kerül a netsemlegesség. A Facebook persze kitart, az egész világot be szeretné hálózni.

A banknak, ahogy most ismerjük, befellegzett

Gazdaság2015.11.27, 10:01

A bankfiókban üldögélős, aláírós-pecsételős ügyintézésnek meg vannak számlálva a napjai. A digitális nemzedék tagjai egyre többen vannak a pénzintézetek ügyfelei között, és ők bizony elvárják, hogy a bankok is belépjenek a digitális korba. A jövő bankjában kevés aláírás lesz, a dokumentumok egy részét pedig akár befényképezve is el lehet majd küldeni. Eljöhet az idő, amikor teljesen eltűnik a papír a fiókokból, az emberek pedig mesterséges intelligenciákkal chatelnek majd ügyintézők helyett.

15 éves fiú lehet a legnagyobb kibertolvaj

Techbázis2015.10.27, 11:52

Az ág is húzza a brit TalkTalk telekommunikációs céget. Egy kibertámadás során több millió ügyfél banki adatait szerezhették meg a támadók. A rendőrség egy 15 éves fiút tartóztatott le az ügyben.

Budapesten járt Malcolm Johnson

Gazdaság2015.06.19, 10:45

Budapesten tett hivatalos látogatást Malcolm Johnson, a Nemzetközi Telekommunikációs Egyesület főtitkár-helyettese.

Kétéves csúcsok közelében a Telekom

Gazdaság2015.03.31, 14:20

Rendkívül jó erőnek örvend a Magyar Telekom részvénye, az internetadó tavalyi elvetése után ugyanis úgy néz ki, hogy csökkenhet a távközlési szektor adóterhelése. Ennek köszönhetően pedig mintegy 23 százalékos pluszt mutat fel a még októberben megfogalmazott kereskedési ötletünk, ami a 420-430 forintos ellenállás zóna áttörésével tovább hízhatna. Persze az elmúlt héten látott emelkedés után nem zárható ki egy korrekció sem.

Erőt gyűjt a Magyar Telekom

Gazdaság2015.03.24, 09:12

Az elmúlt két hét a korrekció jegyében telt a Magyar Telekom részvénye esetében, ami nem is akkora meglepetés, látva az ezt megelőző hegymenetet. Egyelőre azonban igen jól vizsgázott a 380 forintos támasz, ahonnan megpattanva ismét nekifeszülhetne a 400 forintos szintnek a telekompapír.

Régi önmagát idézi az Ericsson

Archívum2015.03.21, 16:34

Továbbra is úgy gondoljuk, hogy hatalmas lehetőség rejlik a világ adatéhségének kielégítésében, amely egyrészt a növekvő okostelefon használattal, másrészt az egyre nagyobb adatforgalommal hozható összefüggésbe. Ráadásul most a folyamat egyik lehetséges nyertese, a svéd Ericsson technikai képe is igen kecsegtetően fest.

Fontos szinteket tesztel a Telekom

Gazdaság2015.03.17, 10:40

Bizonyára több befektető is megijedt a Magyar Telekom péntek délután látott lejtmenetét követően, ami ráadásul annak fényében sem túl jó jelzés, hogy egy markáns szintről fordult le az árfolyam. Habár azóta egy fontos támasz megállította a csökkenést, nem árt óvatosnak lenni, hiszen a technikai kép további romlása már igazán kedvezőtlen hír volna.

Mi lesz a Magyar Telekommal?

Gazdaság2015.03.05, 11:42

Rendkívül bizakodóak lehetnek a jövőt illetően a Magyar Telekom részvényesei a KBC Equitas elemzői szerint. Véleményükben fontos szerepe van, hogy az árfolyam közel két éve nem látott szintekre jutott el, nem egyszer kiemelkedő forgalom mellett. Mindeközben a menedzsment is optimistábban látja a jövőt, ami további lendületet kölcsönözhet az árfolyamnak. Ennek ellenére ne feledjük, hogy a soron következő osztalékfizetés még odébb van. Az alábbiakban a KBC részletes elemzését olvashatják.

Anyacége sem tudja követni a Magyar Telekomot

Gazdaság2015.02.26, 14:32

A Magyar telekom mellett anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak is jól sikerült a negyedik negyedéve. Ennek ellenére a két cég gyorsjelentését eltérően fogadták a piacon.

Bombaformában az Alcatel

Gazdaság2015.02.12, 10:25

Rendkívül jól teljesített az elműlt bő két hónap során a francia Alcatel részvénye. A 20 százalékos árfolyam emelkedésnek ráadásul az Investor Trader ügyfelei is örülhetnek, hiszen a papírra már novemberben is felhívtuk a figyelmet. A jövőt illetően bíztató jelzés, hogy idén már ismét nyereséges lehet a cég, ráadásul az értékeltsége alapján is még jókora tér mutatkozik az árfolyam emelkedésben.

Gyorsít a T-Mobile

Gazdaság2015.01.09, 11:47

A T-Mobile US által közzétett adatok szerint a menedzsment előrejelzésénél nagyobb mértékben nőtt a vállalat ügyfélállománya, melynek hatására a részvény árfolyama áttörte a tavaly május óta tartó csökkenő trendvonalat. Ráadásul egyéb jelentős akadályokat is legyűrt, így akár a legutóbb szeptemberben elért 200 napos mozgóátlagot is célba veheti.

Feltámadt az Alcatel

Gazdaság2014.12.01, 15:32

Jókora ráncfelvarráson ment keresztül az elmúlt másfél évben a francia Alcatel-Lucent, aminek köszönhetően ismét visszatért a befektetők bizalma a cégbe. Habár stabil nyereségtermelésről még nem számolhatott be a vállalat, mindenképp kedvező jel, hogy a tavaly érkezett vezérigazgató ismét a jövedelmezőség javításának irányába fordította az Alcatelt. Mindez tetten érhető a részvény technikai képében is, ami jelenleg kedvező beszállási pontot kínál a jelenlegi, illetve az új részvényesek számára is.

Kirobbanó formában a Vodafone

Gazdaság2014.11.21, 10:41

Rendkívül nagy volt a sürgés-forgás a Vodafone háza táján az elmúlt évben. Az amerikai érdekeltségének eladása mellett főként a kábelpiacon való terjeszkedéssel hívta fel magára a figyelmet a világ második legnagyobb ügyfélszámú mobilszolgáltatója. Ráadásul az elmúlt hetekben a londoni parketten is igen jól szerepelt a telekompapír, a lendület pedig könnyen lehet, hogy nem most fog kifulladni.

Cáfol a Vodafone

Gazdaság2014.11.20, 11:55

Habár reggel még arról szóltak a hírek, hogy elhagyhatja hazánkat a Vodafone, nem kellett sokat várni a brit mobilszolgáltató válaszára. Ezek szerint ugyanis tévedés, hogy erre a lépésre készülnének. Mindenesetre nem először merült már fel a Vodafone magyar leányának eladása.

Visszatért felfüggesztéséből a BTel

Gazdaság2014.11.06, 11:31

Ugrándozva tért vissza a BÉT parkettjére a BTel, ugyanis a pluszos nyitás után rövid időre visszatért a negatív tartományba az árfolyam, viszont jelenleg már 5 százalékos emelkedésben van. Ma 11 órától lehet újra kereskedni a cég részvényeivel.

Orosz kézbe kerül a BTel

Gazdaság2014.11.04, 14:10

Komoly tőkeemelésről számolt be tegnap a Business Telecom, a távközlési cég ugyanis duplázni készül jelenlegi 1 milliárd forintos alaptőkéjét. Mindezt az orosz érdekeltségű Skrillinvest Kft. viheti véghez, amely a friss tőkéért cserébe meghatározó elsőbbségi jogokat szerezhet meg. A folyamat eredményeképpen viszont jócskán felhígulhat a jelenlegi részvényesi struktúra.

Folytatódhat a távközlési konszolidáció

Gazdaság2014.11.03, 14:42

Egyelőre úgy fest, hogy nem fogy ki Európa a távközlési szektort érintő felvásárlásokból. Az egyik legfrissebb fejlemény, hogy Franciaország után Portugáliában terjeszkedne az Altice.

Most figyelj a Magyar Telekomra

Gazdaság2014.11.03, 11:17

Orbán Viktor péntek reggeli szavai szerint az eddig ismert formában nem vezethető be az internetadó, vagyis a Magyar Telekom számára is jelentős terheket jelentő adótétel egy időre mindenképp parkoló pályára került. Mindezek miatt ezzel egy igen jó lehetőség nyílt meg a Magyar Telekom piacán, hogy az amúgy is alulárazott részvények ismét emelkedő pályára álljanak - vélik a KBC Securities elemzői.

Elszipkázza a nagyok ügyfeleit a T-Mobile

Gazdaság2014.10.28, 13:24

Hajnalban tette közzé harmadik negyedéves számait a T-Mobile US mobilszolgáltató. Elsőre úgy tűnt, hogy nem sikerült elkápráztatni a befektetőket, hiszen a fontosabb sorok mindegyikén alulmúlta az elemzői várakozásokat. Ugyanakkor az ügyfélszerzés terén bemutatott teljesítményének köszönhetően nem csak, hogy közel 3 százalékos emelkedéssel készül indítani a ma kereskedést, de rövidesen akár az USA harmadik számú mobilszolgáltatójává is kinőheti magát.

Hogyan érinti a Magyar Telekomot az internetadó?

Gazdaság2014.10.22, 15:48

Szinte teljes egészében letörölte elmúlt heti emelkedését a Magyar Telekom a tegnap bejelentett internetadó következtében. Habár egyelőre még nem látott napvilágot minden részlet az újabb teherrel kapcsolatban, a KBC elemzőinek becslései szerint 14 milliárd forintos nagyságrendű adóval kell szembenéznie a társaságnak.

Jön az internenetadó

Gazdaság2014.10.21, 16:56

Délután jelentette be Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a 2015-ös adócsomag részleteit, amely igazából komoly változásokat nem tartalmaz. Igaz, a távközlési különadó kiterjesztésére készül a kormány.

London tarthatja lázban a Telekomot

Gazdaság2014.10.18, 12:48

Ismét terítékre került a legnagyobb brit mobilszolgáltató, az EE értékesítése, amiért a tulajdonosok akár 15 milliárd eurót is bezsbelhetnek. Ráadásul a sztori pikantériája, hogy egy magyar szálat is felfedezhetünk a történetben, ami akár ismét reflektorfénybe helyezheti a Magyar Telekomot. 

Lehűtötte a kedélyeket a T-Mobile

Gazdaság2014.10.14, 11:31

Egyelőre biztosan nem kerül francia tulajdonba az Egyesült Államok negyedik számú mobilszolgáltatója, a T-Mobile US. Ennek oka, hogy német anyacége, a Deutsche Telekom nem fogadta el az Iliad újabb ajánlatát, aki így végül megfutamodott.

Három csomagot szerzett meg a Telekom

Gazdaság2014.09.29, 13:32

Délelőtt kihirdette a még májusban kiírt frekvenciatender végeredményét a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság. A pályázaton a Magyar Telekom, Vodafone, Telenor és Digi négyes végül közel 131 milliárd forintot költött el a 104 milliárdos minimumdíjjal szemben.

Világranglistán dobogós a Magyar Telekom

Gazdaság2014.09.24, 14:44

Harmadik helyen végzett a Magyar Telekom a világ 108 telekom cége közül az Oekom Research cég fenntarthatósági szempontok szerinti vizsgálatában.

Az Erste már adná a Telekomot

Gazdaság2014.09.23, 14:57

A Citi múlt heti elemzése után már az Ersténél is úgy látják, hogy az eddig várthoz képest többet költhet el a jelenleg is folyó frekvenciatenderen.

Újabb milliárdokkal gazdagodik a francia médiaóriás

Archívum2014.09.19, 15:35

Közel három hétnyi tárgyalás után sikerült dűlőre jutnia a Vivendinek és a Telefónicának a francia cég brazil leányának megvételéről. Ezzel pedig újabb milliárdos nagyságrendű bevételre tehet szert a francia médiacég, amely az elmúlt bő egy évben már több egységétől is megvált.

Jól elbántak a Magyar Telekommal

Gazdaság2014.09.19, 17:25

Jókora árfolyamesésen ment keresztül az elmúlt napokban a Magyar Telekom részvénye, ráadásul a képet az is nagyban rontja, hogy mindez igen vaskos forgalom mellett valósult meg. Végül 351 forinton fejezte be a napot a részvény.

Jóárasíthatják a T-Mobile-t

Gazdaság2014.08.29, 10:13

Akár kétszámjegyű hozamot is zsebrevághatnak a T-Mobile US részvényesei, ugyanis egyes értesülések szerint ilyen szinten a nagytulajdonos, Deutsche Telekom már megfontolna egy ajánlatot. Ez az ár egyébként mintegy 17 százalékkal múlja felül a tegnapi záróárat. A tengerentúli felvásárlási sztorira a Magyar Telekom miatt is érdemes lehet odafigyelni, hiszen egy újabb bejelentés akár a kivásárlási pletykát is felhevíthetné.

Izzik a brazil távközlési piac

Gazdaság2014.08.28, 23:50

Újabb eurómilliárdokkal gazdagodhat a Vivendi abban az esetben, ha sikerül tető alá hoznia brazil egységének értékesítését. Erre jó esély van, hiszen ma reggel két ajánlat is érkezett. Ráadásul az egyik érdeklődő, a spanyol Telefónica máris előnyben van, hiszen az elkövetkezendő három hónapban csak velük fognak a franciák leülni tárgyalni, amihez nagy szükség volt 7,45 milliárd eurós ajánlatukra.

Jövőre is elmarad a Telekom osztalék?

Gazdaság2014.08.08, 11:42

Az Erste Bank elemzője megerősítette várakozását, miszerint a Magyar Telekom jövőre sem fog osztalékot fizetni. Ebben pedig komoly szerepe lehet annak, hogy a nettó eladósodottsági ráta továbbra is a menedzsment komfortzónáján kívül maradhat.

Beszakadt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.08.06, 11:59

Hatalmas zuhanást produkált röviddel nyitás után a Magyar Telekom részvénye, az árfolyam hirtelen 5 százalékot esett 355 forintig. A háttérben az állampapírpiaci hozamok emelkedése, illetve egy tengerentúli felvásárlási csata elmaradása játszhat kulcszerepet.

Nem adják fel a spanyolok, irány Brazília!

Archívum2014.08.05, 18:07

Egy újabb felvásárlási sztorival gazdagodott a világ a távközlési piacon, miután a francia Vivendi ajánlatot kapott brazil egységére. A befektetők igazán örültek a hírnek, az árfolyam közel 4 százalékot szárnyalt.

Mindenki a T-Mobile-t akarja

Gazdaság2014.08.01, 18:30

Hatalmast port kavart a francia Iliad távközlési cég vezérigazgatójának nyilatkozata, miszerint felvásárlási ajánlatott tettek, a Deutsche Telekom amerikai leányára, a T-Mobile US-re. Érdemes lehet egyébként a sztorit követni, hiszen a felvásárlásnak egy magyar szála is van.

Rákaptak a Telenorra

Gazdaság2014.07.23, 16:25

Növekvő árbevétel, emelkedő okostelefon-eladások és a mobilinternet töretlen növekedése jellemezte a Telenor Magyarország teljesítményét 2014 második negyedévében. Ráadásul a norvég telekomcéget csoportszinten is hasonló teljesítmény jellemezte, amit kedvezően fogadtak a befektetők.

Csúszik a T-Mobile óriási bejelentése

Gazdaság2014.07.18, 16:08

A japán Kyodo News értesülései szerint csúszhat a T-Mobile US-nek a felvásárlása, miután az ügyletben érintettek felek várhatóan nem fognak az eredetileg eltervezett időpontig egyezségre jutni.

Mérföldkőhöz érkezett a távközlés

Gazdaság2014.06.24, 11:08

Véleményünk szerint rövidesen komoly átalakuláson mehet keresztül az európai távközlési szektor, amely igen komoly gondokkal nézett szembe az elmúlt években. A nagy áttörést vélhetően egy németországi gigafúzió hozhatja el, melyet a szolgáltatók precedensként értelmezhetnek, beindítva ezzel egy nagyobb felvásárlási hullámot. Megéri idejében szétnézni a piacon, hiszen akár néhány kincsre is bukkanhatunk, ha időben lépünk.

Hihetetlen, amit a T-Mobile művel

Archívum2014.06.22, 10:15

Folytatódik az amerikai mobilpiaci háború, miután a T-Mobile US újabb akcióval kívánja átcsábítani a versenytársak ügyfeleit. Eddig egyébként bejött a stratégia, hiszen jó pár ügyfelet sikerült már elcsábítani.

Egy lépéssel közelebb a T-Mobile felvásárlása

Gazdaság2014.06.20, 14:12

Egy lépéssel közelebb került a japán SoftBank ahhoz, hogy amerikai leányán keresztül felvásárolja a T-Mobile US-t, miután 8 bankkal sikerült megállapodnia az ügylet finanszírozásával kapcsolatban.

Mégis felvásárolna a régióban a Deutsche Telekom?

Gazdaság2014.06.20, 10:11

A Deutsche Telekom érdeklődik a szerb Telekom Srbija felvásárlása iránt, írja a szerb Blic hírportál.

Forrong a francia mobilpiac

Archívum2014.06.12, 16:33

Franciaország mindent szeretne annak érdekében megtenni, hogy háromra csökkenjen a mobilszolgáltatók száma az eddigi négyről – mondta el Arnaud Montebourg gazdasági miniszter.

Fokozódik a hangulat a T-Mobile US körül

Gazdaság2014.06.10, 16:42

Kedvező hírek láttak napvilágot a körvonalazódó Sprint-T-Mobile US friggyel kapcsolatban. A Macquarie elemzője ugyanis közel 70 százalékos esélyt lát arra, hogy az amerikai hatóságok rábólintsanak az USA harmadik és negyedik számú mobilszolgáltatójának egyesülésére.

Most figyeld a T-Mobile-t!

Gazdaság2014.06.11, 15:44

Jelentős felértékelődési potenciállal kecsegtet az amerikai távközlési szektor talán utolsó nagy felvásárlási sztorija. melynek keretében a japán SoftBank felvásárolná a Deutsche Telekom amerikai leányát, a T-Mobile US-t.

5 milliárd forint osztalékot kap a Magyar Telekom

Gazdaság2014.05.28, 16:47

Mintegy 5 milliárd forintnyi osztalékot kap montenegrói leányától a Magyar Telekom a 2013-as év eredménye után.

Hollandia felé kacsintgat a mexikói milliárdos

Archívum2014.05.20, 16:45

A holland De Financiele Telegraaf pénzügyi napilap szerint azzal, hogy az AT&T eladja az América Móvilban meglévő részesedését, nő annak az esélye, hogy a mexikói telekomcég ismét Európa felé vegye az irányt.

Nagy nyomás helyezdőik a Vodafone-ra

Archívum2014.05.20, 10:39

Sorozatban már a hetedik negyedévben számolt be csökkenő szolgáltatás-bevételről a Vodafone. Ráadásul a közeljövőt illetően sem túl rózsás a brit telekomóriás helyzete, aminek következtében a befektetők 4 százalékos mínuszba tolták a telekompapír.

Csőben az 50 milliárdos megaüzlet

Archívum2014.05.19, 12:57

Közel 50 milliárd dolláros felvásárlási ajánlatott tett a második számú amerikai mobilszolgáltató a piacvezető szatellit kábelszolgáltatóra, a DirecTV-re. Az AT&T részvényenként a pénteki záróárnál 10 százalékkal magasabb, 95 dolláros ajánlattal állt elő, ahol ráadásul még soha nem járt az árfolyam.

Szakad a Deutsche Telekom

Gazdaság2014.05.16, 14:05

Közel 4 százalékos árfolyamesést mutat a Deutsche Telekom a mai kereskedés során, ugyanakkor pánikra semmi ok, hiszen a telekompapírról éppen ma esett le az osztalékszelvény.

50 milliárd dolláros megaüzlet készül a kábeltv piacon

Gazdaság2014.05.19, 08:57

Újabb hatalmas kábeltelevíziós összefonódásról kezdtek pletykálni az Egyesült Államokban, egyes források szerint ugyanis a második számú amerikai mobilszolgáltató, az AT&T mintegy 50 milliárd dollárért készül felvásárolni a DirecTV-t.

Pert vesztett a Magyar Telekom

Gazdaság2014.05.09, 08:50

Jogerősen is pert nyert a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Magyar Telekom ellen indított sárgacsekk-perben.

Izzik a levegő a T-Mobile US körül

Archívum2014.05.08, 15:10

Hiába tartogatott pozitív meglepetéseket a Magyar Telekom mai gyorsjelentése, anyavállalata nem tudta a hazai cég példáját követni, emiatt pedig mintegy 1 százalékos mínuszban található az árfolyama.

Mire figyelnek a Magyar Telekomnál?

Gazdaság2014.05.08, 10:25

Idén elsősorban az újabb rezsicsökkentések, illetve a frekvenciatender lehet hatással a Magyar Telekom működésére - mondta el Szabó János gazdasági vezérigazgató-helyettes a mai gyorsjelentést követő sajtótájékoztatón az MTI beszámolója szerint.

Jóval többet is érhet a Magyar Telekom

Gazdaság2014.05.05, 11:36

Az elmúlt hetekben igencsak elült a Magyar Telekom felvásárlási sztorija, a régiós akvizíciós hullám folytatódásával azonban nem tartjuk kizártnak, hogy ismét felerősödjön a hazai távközlési céggel kapcsolatos kivásárlási spekuláció. Ezen túl az iparági környezet is javulással kecsegtet, ráadásul most technikai szemszögből is jól fest a telekompapír. Ha az árfolyamnak sikerül legyűrnie a fontos ellenállását, akkor jelentős emelkedés elé nézhet a KBC szerint.

Zsebre vágjuk a profitot

Gazdaság2014.05.06, 11:23

Örömhírről számolhatunk be, hiszen végleg elhárult az akadálya, hogy a világ második leggazdagabb emberének, Carlos Slimnek az érdekeltségi körébe tartozó Amércia Móvil egy felvásárlási ajánlattal álljon elő a Telekom Austriára. Mindez üdvözítő hírnek számít az Investor Trader ügyfelei számára is, hiszen így februárban kiküldött befektetési ötletünkkel mintegy 13 százalékos hozamora tehettek szert.

Happy enddel zárul az osztrák Telekom-sztori

Gazdaság2014.04.24, 12:11

Kisebb huzavona után végül, de pont került a Telekom Austria felvásárlási sztorijára. A befektetők számára jó hír lehet, hogy végül a világ második leggazdagabb emberének, a mexikói Carlos Slimnek az érdekeltségi körébe tartozó América Móvil rövidesen hivatlaosan is előállhat ajánlatával. Ennek megfelelően az árfolyam is jelentős megugrással reagált a tegnapi nagyubb zuhanást követően.

Mexikói milliárdossal akadékoskodnak az osztrákok

Archívum2014.04.23, 16:17

Hirtelen nagyot fordult a hangulat a Telekom Austria körül, ugyanis olyan hírek láttak napvilágot, miszerint egyelőre nem született döntés a vállalat jövőjével kapcsolatban. A vállalat első számú tulajdonosának felügyelőbizottsága állítólag döntésképtelen volt az ügyben, amire a telekompapír jókora árfolyamzuhanással reagált. Nagy gond azonban még nincs, a sztori még így sem sérült.

Bonyolódik a Telekom-ügy Szlovákiában

Gazdaság2014.04.22, 13:14

Új fordulatot vehet a Telekom-sztori Szlovákiában, miután a jelenlegi privatizációs törvény alapján nem lehetne a 49 százalékos állami tulajdonban lévő Slovak Telekom részesedést a tőzsdén keresztül értékesíteni.

Összejöhet a milliárdos ördögi terve

Gazdaság2014.05.06, 11:25

Már-már pattanásig feszült a hangulat a Telekom Austria körül, az ezt fűtő felvásárlási sztori a korábbi várakozásainknak megfelelően halad előre. Ráadásul most egy fontos mérföldkőhöz érkeztünk, az América Móvil akár már a jövő héten megkaphatja a "zöld utat" részesedésének növelésére. Ilyen esetben véleményünk szerint bő kétszámjegyű prémiumot jelenthet a felvásárlási ár a jelenlegi piaci árhoz képest.

1 milliárdot kérnek a Telekomért a szlovákok

Archívum2014.04.17, 16:14

1 milliárd eurós, azaz több mint 300 milliárd forintos bevételre szeretne szert tenni Szlovákia a Slovak Telekom 49 százalékos csomagjának eladásából a 2015-ös költségvetési tervezet szerint.

Párizs is támogatja a forradalmat

Gazdaság2014.04.10, 14:14

A távközlési cégek vezetői mellett immáron a politikai elit is kiáll az európai telekomszektor konszlidációja mellett, legalábbis Franciaországban. Az idei év akár vízválasztó is lehet az iparág számára, ha a hatóságok jóváhagyják a német gigafúziót.

Örömtáncot járhatnak a Vivendi részvényesei

Gazdaság2014.04.08, 10:28

Várakozásunknak megfelelő összegű bevételre tehet szert a Vivendi az SFR eladásából, ami a részvényesek nagy örömére egy jelentősebb osztalékfizetéssel is párosulhat. Ráadásul ne feledjük, hogy a médiacég igen jól áll az átalakulással, ami a fundamentális sztorink alapja.

Jövőre sem lesz Telekom osztalék?

Gazdaság2014.04.08, 09:05

A Concorde elemzője ismét fenntartotta 350 forintos célárát a Magyar Telekom részvényére legfrissebb elemzésében, ugyanakkor nagy kérdés szerinte, hogy lesz-e jövőre osztalék.

17 milliárdért kelt el a francia mobilszolgáltató

Gazdaság2014.04.07, 13:54

Szombaton pont került a Vivendi francia mobilegységének, az SFR-nek az értékesítésére. Az eladó elnöke ezt követően egy rendkívüli osztalékfizetést, illetve egy saját részvény vásárlási programot is megszellőztetett.

Tárgyalóasztalhoz ülne a Magyar Telekom

Gazdaság2014.04.07, 14:35

A Forbes után a Napi Gazdaságnak, illetve a hvg.hu-nak is interjút adott a Magyar Telekom vezérigazgatója, Christopher Mattheisen. Szerinte igenis szexi a szektor, csupán a körülmények változtak sokat az elmúlt években.

Ötezer milliárd forint egy mobilcégért? Igen!

Gazdaság2014.04.04, 16:02

Mindent bevet a Bouygues, hogy sikerüljön bekebeleznie a második számú francia mobilszolgáltatót, az SFR-t. Nem csoda a nagy igyekezet, hiszen a jelenlegi tulajdonos, a Vivendi és a másik érdeklődő, az Altice között ma fejeződnek be a tárgyalások a mobilcég sorsáról.

Árverezik a Magyar Telekom korábbi célpontját

Gazdaság2014.04.04, 14:34

Hosszú idő után ismét meghirdették a Magyar Telekom egykori célpontjának, a Telekom Slovenijének a privatizációját. A horvát kormány állítása szerint igen nagy az érdeklődés, sajtóértesülések szerint a legnagyobb eséllyel a Deutsche Telekom pályázik az első számú szlovén telekomcégre, aminek az értékesítéséből az állam 1 milliárd eurós bevételre szeretne szert tenni.

Eladó az Invitel

Archívum2014.04.03, 12:15

Rövidesen új gazdája lehet hazánk egyik meghatározó vezetékes távközlési cégének, az Invitelnek, a többségi tulajdonos ugyanis eladná részesedését. A hazai mobilszolgáltatók mellett a DIGI román anyavállalatával is összeboronálták már a telekomcéget.

Nincs terítéken a Magyar Telekom felvásárlása

Gazdaság2014.04.02, 18:12

A Magyar Telekom német anyavállalata, a Deutsche Telekom egyelőre nem tervezi leánya kivásárlását - mondta el a hazai távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen a Forbes Magazinnak adott interjújában.

Nem garasoskodik a Vivendi kérője

Gazdaság2014.04.02, 10:01

Nem mindennapi ajánlattal állt elő a Vivendi francia telekommunikációs leányának egyik kérője a Bouygues. Az eladó ugyanis két ajánlat között is mérlegelhet.

Így profitálhatsz a Vivendi milliárdjaiból

Gazdaság2014.03.27, 16:17

Óriási átalakuláson megy keresztül a francia Vivendi médiacég, amely jelentős részvényesi értéket teremtene a tulajdonosoknak a távközlési operációk eladása révén. A folyamat következtében euró milliárdokkal gazdagodhat a vállalat, melynek egy részét vélhetően a részvényesek között oszthatja szét. Ráadásul még a legkonzervatívabb megközelítés szerint is kétszámjegyű hozampotenciállal kecsegtet a Vivendi.

Terv szerint halad az osztrák telekomsztori

Gazdaság2014.03.26, 18:13

Jelentős előrelépésről számolt be Rudolf Kemler, az osztrák állami vagyonkezelő és a Telekom Austria elnöke az América Móvillal folytatott egyeztetésekkel kapcsolatban, ami tovább fűti a telekomcég felvásárlásával kapcsolatos spekulációt. 

Még többet akar a Vivendi

Gazdaság2014.03.25, 13:20

A Vivendi azt szeretné, hogy az SFR leányának egyik kérője, az Altice emeljen felvásárlási ajánlatán. A rivális Bouygues ugyanis két hete bekeményített, emiatt az Altice-nak is tartania kellene a lépést a Vivendi szerint. 

Izzik a levegő a Vivendi körül

Gazdaság2014.03.21, 11:17

Folytatódik a küzdelem a második legnagyobb francia mobilszolgáltató, az SFR kegyeiért, miután egyik kérője, a Bouygues újabb ajánlattal állt elő.

Ilyen, ha egyszer beindul a T-Mobile US

Gazdaság2014.03.19, 19:04

Hatalmas fordulatot láthattunk tavaly az egyik legnagyobb amerikai mobilszolgáltatótól, a T-Mobile US-től, amely jó eséllyel pályázik arra, hogy idén is hasonló teljesítményt rakjon le az asztalra.

Milliókért vásárolt Magyar Telekomot a vezérigazgató

Gazdaság2014.03.14, 13:28

13  millió forint értékű Magyar Telekom részvényt vásárolt tegnap a távközlési cég vezérigazgatója, Christopher Mattheisen.

20 milliárdot is érhet a Vivendi leánya

Gazdaság2014.03.13, 16:15

Folytatódik a küzdelem a Vivendi francia mobilegységéért a Bouygues és az Altice között. A legújabb felvonásában a Bouygues 1 milliárd euróval emelte meg ajánlatát a SFR-ért, míg vetélytársa nem változtatott.

Heteken belül eldőlhet a Telekom Austria sorsa

Gazdaság2014.03.12, 10:25

Egyelőre még nem léptek hivatalos útra az egyeztetések a Telekom Austria két nagytulajdonosa, az osztrák állam, illetve az América Móvil között – jelentette be tegnap az osztrák állami vagyonkezelő (ÖIAG).

Az ősember találta fel a lájkot

Techbázis2014.03.11, 14:45

Februárban lett tízéves a Facebook, ami pár év alatt újított akkorát az emberek közti kommunikáción, mint előtte szinte semmi. De csak szinte, az emberiség történetében ugyanis majdnem minden kommunikációs újítás ugyanazt szolgálta, mint a Facebook: gyorsabbá, hatékonyabbá és minél kiterjedtebbé tenni az emberek közti kapcsolatot. Hogy erre Mark Zuckerberg és kollégái jó érzékkel nagyszabású üzleti vállalkozást építettek, az más kérdés. Így előlegezte meg az ékírás a lájkot.

Az uniónál kopogtatnak a távközlési cégek

Gazdaság2014.03.07, 11:14

Európa maghatározó távközlési cégei, mint a Magyar Telekom anyavállalata, a Deutsche Telekom, vagy a Vodafone levélben fordultak az Európai Bizottság digitális területért felelős biztosához, Neelie Kroeshoz.

Sötétebb jövőkép a Deutsche Telekomnál

Gazdaság2014.03.06, 11:10

Több mint 4 százalékos zuhanásban található a Deutsche Telekom részvénye, miután a menedzsment a várttól gyengébb előrejelzésekkel állt elő, amit a befektetők korántsem díjaznak.

Óriási lehetőség előtt a Magyar Telekom

Gazdaság2014.03.07, 16:20

Továbbra is impozáns képet fest a Magyar Telekom árfolyamának grafikonja, melyet rövidesen egy újabb vételi jelzés támogathat, akár már napokon belül is.

Megkeverte a paklit a Magyar Telekom nagytulajdonosa

Gazdaság2014.02.27, 16:32

A Magyar Telekom közleménye szerint a Deutsche Telekom újabb portfólió-átrendezést hajtott végre, aminek eredményeképpen megváltozott tulajdonosi struktúrán keresztül birtokolja a hazai távközlési cég 59,21 százalékát.

Telekom Austria: Jó úton halad a felvásárlási sztori

Archívum2014.02.26, 10:48

Nem sikerült túl jól a Telekom Austria negyedik negyedéves gyorsjelentése, ráadásul idén további bevételcsökkenésre számít az osztrák telekomcég. Ennek ellenére hosszabb távon akár tovább folytatódhat a telekompapír emelkedése, ugyanis a második számú tulajdonos megerősítette a korábbi pletykát, ami pedig tovább fűtheti a felvásárlási sztorit.

Mobilháború aprítja a Vivendit

Gazdaság2014.02.25, 13:42

A francia mobilpiacon dúló árháború továbbra is komoly nyomás alá helyezi a Vivendi helyi telekommunikációs egységét. Nem csoda, hogy a cég meg kíván válni leányától, amely egyes vélemények szerint mintegy 12 milliárd eurót is megérhet neki. Bár ma is az eladók dominálják a Vivendi piacát, hosszabb távon mégis arra lehet számítani, hogy a profiltisztítás meghozza a gyümölcsét.

Újabb milliárdok hullhatnak a Vivendi ölébe

Gazdaság2014.02.24, 11:14

Újabb leányának eladásából juthat milliárdokhoz a Vivendi, a Les Echos értesülései szerint ugyanis egy kábelszolgáltató társaság venné meg a médiacég francia távközlési egységét. Az ügyléet állítólag 15 milliárd euróra értékeli az értékesítés előtt álló SFR-t.

1 milliárd okostelefon talált gazdát

Gazdaság2014.02.23, 14:41

1 milliárd okostelefont értékesítettek globálisan az Ericsson friss riportja szerint, aminek köszönhetően a mobi adatforgalom is jócskán, mintegy 70 százalékkal megugrott.  

Megállapodott a kormány és a Magyar Telekom

Gazdaság2014.02.21, 15:22

Partnerségi együttműködési megállapodást kötött Magyarország digitális fejlesztése érdekében a kormány és a Deutsche Telekom Csoporthoz tartozó Magyar Telekom.

Az állam is beszáll a Telekom Austria felvásárlásba?

Archívum2014.02.20, 15:40

Ismét felröppent a Telekom Austria felvásárlásának lehetősége. A News értesülései szerint ugyanakkor a mexikói América Móvil nem egyedül, hanem az osztrál állammal karöltve kebelezné be a szomszédos telekomcéget.

Megállapodást köt a kormány a Magyar Telekommal

Gazdaság2014.02.20, 11:37

A Magyar Telekommal köthet együttműködési megállapodást a kormány a Magyar Közlönyben tegnap megjelent határozat szerint.

Spanyol-francia telekomrománc a láthatáron

Gazdaság2014.02.19, 16:59

A francia Orange a hazai piacán dúló hatalmas árháború miatt Spanyolországban vígasztalódna, a Bloomberg értesülései szerint több céget is kinézett magának felvásárlás céljából. Persze mellette más érdeklődők is akadnak, akik mind-mind feljebb strófolják a célpontok árfolyamát.

A kormányon múlhat a Magyar Telekom felvásárlása?

Gazdaság2014.02.19, 11:51

A Citi elemzője szerint a Magyar Telekom felvásárlása azon is múlhat, hogy anyavállalatának, a Deutsche Telekomnak sikerül-e megegyeznie a magyar kormánnyal.

Folytatódik az árzuhanás a Telenornál

Gazdaság2014.02.12, 13:47

5 százalékot zuhant a norvég Telenor árfolyama, miutána  társaság a várakozásoktól jócskán elmaradó nyereségről számolt be. Ráadásul a 2014-es üzelti év sem lesz túl acélos az elemzői előrejelzésekhez képest.

Mitől ugrott meg a Magyar Telekom?

Gazdaság2014.02.15, 10:34

Nagyon jól teljesít a Magyar Telekom részvénye, amire idejekorán már mi is felhívtuk a figyelmet. A folyamat pedig akár folytatódhat is, ugyanis a KBC elemzői szerint a felvásárlási spekuláció csak tovább fűtheti majd a papírt. Ezek szerint több jel is látszódik, ami a Deutsche Telekom részéről történő esetleges kivásárlást erősíti, de persze biztosak nem lehetünk abban, hogy a lépésre valóban sor kerül. 

Előző
Következő