tárgyalás

címke rss

Egyiptom, Etiópia és Szudán folytatja a tárgyalásokat

Nagyvilág2018.05.03, 07:45

Szudán és Etiópia szerdán közölte, hogy továbbra is kiáll a Níluson épülő óriásgátról 2015-ben Egyiptomban kötött háromoldalú megállapodás mellett, amelynek célja rendezni a beruházással kapcsolatos nézeteltéréseiket.

Dél-Korea eltávolítja a propaganda-hangszórókat az északi határról

Nagyvilág2018.04.30, 12:36

A kétoldalú kapcsolatok helyreállításának egyik kis kezdeti lépéseként Dél-Korea eltávolítja propagandaanyagot sugárzó hangszóróit az észak-koreai határról - jelentették be hétfőn Szöulban.

Nem tudták, hova tűnt Oszter Sándor, amikor az ügyét tárgyalták volna

Archívum2018.04.27, 17:52

A védőbeszédeknek kellett volna elhangozniuk Oszter Sándor tárgyalásán, de erre nem kerülhetett sor, a rendőrség elfogatóparancsot is kiadott - adta hírül a Ripost.

Putyin örül a Koreai tárgyalásoknak

Nagyvilág2018.04.27, 17:28

A Kreml üdvözli az dél- és az észak-koreai vezető találkozójának tényét és pozitívan értékeli a megbeszélések eredményét - jelentette ki orosz elnöki szóvivő Szentpéterváron újságíróknak.

Elmaradt Oszter Sándor védőbeszéde, mert K. Sándor nem jelent meg a tárgyaláson

Life.hu2018.04.26, 14:43

Nem jelent meg a tárgyaláson a negyedrendű vádlott K. Sándor, a rendőrök sem találták meg. Oszter Sándor védőbeszéde elmaradt. 

Megkezdődött a kislányát kis híján halálra forrázó kiskunmajsai férfi pere

Itthon2018.04.17, 17:33

Megkezdődött Kecskeméten annak a kiskunmajsai férfinak a tárgyalása, aki kis híján halálra forrázta kislányát – tájékoztatta a Kecskeméti Törvényszék sajtószóvivője kedden az MTI-t.

Börtönbe zárhatják Sneider Tamás Jobbik-alelnök fiait

Itthon2018.04.13, 09:37

Sneider két fia a Betyársereg tagjaként egy cigány családot fenyegetett meg a vád szerint - írja a 888.hu.

A szakértő szerint hazudik Peter Madsen a svéd újságíró haláláról

Nagyvilág2018.04.03, 18:17

A dán haditengerészet szakértője a vád tanújaként kétségbe vonta Peter Madsen dán autodidakta feltaláló, tengeralattjáró-építő azon állítását, hogy Kim Wall svéd újságírónő szén-monoxid mérgezésben halt meg búvárhajójában.

Április 23-án hirdetnek ítéletet Salah Abdeslam büntetőperében

Nagyvilág2018.03.29, 14:18

Április 23-án lesz ítélethirdetés Salah Abdeslam gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőperében – jelentette be csütörtökön az ügyben eljáró belga bíróság.

A bíróság dönt Berki Natasa Zselyke felügyeleti jogáról

Life.hu2018.03.27, 13:07

Bírósághoz fordult Hódi Pamela és Berki Krisztián, hogy ott döntsenek kislányuk, Nati felügyeleti jogáról.

Dél-Korea szerint Észak-Korea beleegyezett a március végén tartandó magas szintű tárgyalásokba

Nagyvilág2018.03.24, 07:45

Dél-Korea szerint Észak-Korea szombatra virradóra belegyezett abba, hogy március 29-én tartsanak magas szintű tárgyalásokat a két országot elválasztó demarkációs vonalon fekvő Panmindzsonban, ahol előkészítenék az áprilisban esedékes csúcstalálkozót.

Nem lehetett szén-monoxid-mérgezés Kim Wall halálának oka

Nagyvilág2018.03.22, 17:02

Újabb részeleteket tudhattunk meg Kim Wall halálának körülményeiről,a bíróság ma meghallgatta az orvosszakértőt aki az újságíró maradványait vizsgálta.

Elárverezik Kozso belvárosi lakását

Life.hu2018.03.22, 13:25

Áramlopással gyanúsítják Kozsót, akinek most a belvárosi lakását is elárverezik.

Rejtélyes módon rendezték Lagzi Lajcsi százmilliós tartozását

Life.hu2018.03.22, 10:04

Rejtélyes módon valaki rendezte Lagzi Lajcsi tartozásait a szolgáltatók felé. A büntetőeljárás azonban ezzel még nem szűnik meg.

Lagzi Lajcsi tárgyalását megint elhalasztották

Life.hu2018.03.21, 11:51

Ha így haladnak, Lagzi Lajcsi ügyének végére sosem fog pont kerülni: ismét elhalasztották a tárgyalást. 

A Teréz körúti robbantóhoz, P. Lászlóhoz mentőt kellett hívni a tárgyaláson

Life.hu2018.03.19, 10:44

Folytatódott a Teréz körúti robbantó ügyében a bírósági tárgyalás, de a gyanúsítottnak nem volt kedve az egészhez: lefeküdt és nem volt hajlandó mozdulni, ezért mentőt hívtak hozzá.

Félholtra erőszakolta ismerősét a kelenföldi pályaudvarnál

Itthon2018.03.16, 10:24

Brutálisan megerőszakolta ismerősét egy férfi a kelenföldi pályaudvarnál 2016 áprilisában. A nő életveszélyes sérüléseket szenvedett. Az ügyben felmerült, hogy a férfinek az erőszak közben tört el a keze, ami a szakértő szerint sem kizárt. Védője azonban úgy véli, több tisztázatlan kérdés is van az ügyben.

Óriási bukásokat hozhat a brexit-tárgyalások bedőlése

Archívum2018.03.13, 14:20

Összesen akár több mint 80 milliárd dollárra is rúghat a számla Nagy-Britannia és az Európai Unió vállalatai számára, ha a felek nem tudnak megállapodni egy brexit utáni kereskedelmi egyezményben – derül ki egy friss kutatásból.

Viaszbaba: a leszbikus színésznő volt szerelme, Krencsey Hella elárulta, miért nem volt még tárgyalás

Life.hu2018.03.10, 07:30

Nyolc éven át voltak párkapcsolatban, és Krencsey Hella állítása szerint éppen ennyi időre akarja börtönbe zárni őt a művésznő: kapcsolaton belüli erőszakkal vádolja őt, de a tárgyalás időpontja még nincs kitűzve. A volt szerető elárulta, hogy miért.

Pécsi Ildikó unokája nem jelent meg a legújabb tárgyaláson

Life.hu2018.03.07, 07:50

Kedd délután folytatódott Pécsi Ildikó és Pártos Csilla pere, amelyre beidézték Pécsi Ildikó fiát és unokáját is. Utóbbi nem jelent meg a tárgyaláson, így azt elnapolták. 

Megkezdődött Carlos, "a Sakál" legutolsó pere

Nagyvilág2018.03.05, 16:21

Megkezdődött hétfőn a párizsi különleges, terrorcselekményekkel foglalkozó törvényszék előtt a Carlos, a Sakál néven ismertté vált elítélt terrorista, a venezuelai Ilich Ramírez Sánchez legutolsó pere.

Így hallgatta végig apja vallomását a Teréz körúti robbantó

Itthon2018.03.05, 14:01

A Teréz körúti robbantó apja szerint nem tudják bizonyítani, hogy a fia robbantott, valamint azt sem, hogy ott volt. Azt állította a bíróságon, hogy a fia be volt kábítószerezve akkor is, amikor vallomást tett. Közben a robbantó csak a lélekvándorlásról hajlandó beszélni. 

Megdöbbentő választ adott a Teréz körúti robbantó - Erre senki nem számított

Itthon2018.03.05, 12:33

A Teréz körúti robbantó apja szerint fia be volt kábítószerezve akkor is, amikor beismerő vallomást tett. Ugyanezt mondta a férfi testvére is. Az apa szerint nem a fia robbantott, és nem is tudják bizonyítani, hogy ott volt. Közben a robbantó csak a lélekvándorlásról hajlandó beszélni.

A tanúk meghallgatásával folytatódik Bróker Marcsi tárgyalása

Itthon2018.03.01, 05:14

A Szolnoki Törvényszéken márciusban három tárgyalási napon, 1-én, 8-án és 12-én további sértettek tanúkénti kihallgatásával folytatódik a médiában Kun-Mediátor ügyként ismertté vált, tavaly novemberben indult büntetőper tárgyalása. A bíróság mindhárom napra egész napos tárgyalást tűzött ki - közölte a törvényszék sajtóosztálya.

Áprilisban tartják Radovan Karadzic fellebbviteli tárgyalását Hágában

Nagyvilág2018.02.27, 21:50

Április 23-24-én tartják Hágában a háborús bűnökért, köztük népirtásért 2016-ban 40 évi börtönre ítélt Radovan Karadzic volt boszniai szerb vezető fellebbviteli tárgyalását.

A Teréz körúti robbantó tárgyalásán rajongói is megjelentek

Life.hu2018.02.27, 09:02

Hétfőn folytatódott a Teréz körúti robbantással gyanúsított P. László tárgyalása. Ott voltak a szimpatizánsai is, akik még a bíróval is akartak beszélni.

Ezt mondta a lúgos orvos áldozata az ítélethirdetés után

Itthon2018.02.22, 21:16

Nem lepte meg az ítélet, és már nagyon fáradtnak érzi magát. Szakember segíti, hogy fel tudja dolgozni a borzalmas támadást. Az ügynek viszont még nincs vége, hiszen a mai ítélet sem jogerős.

Kakucsi gyilkosság: sokkolták a bíróságot K. Bálint videói

Life.hu2018.02.22, 08:50

A bírósági tárgyaláson levetítették azokat a brutális videókat, amelyeket az M. Vivien meggyilkolásával vádolt férfi táblagépén találtak.

Elkezdődött K. Bálint tárgyalása, akit M. Vivien megölésével gyanúsítanak

Life.hu2018.03.18, 07:44

Megkezdődött K. Bálint tárgyalása, akit azzal gyanúsítanak, hogy viszonzatlan szerelem miatt 2016. március 4-én egy vadásztőrrel megölte M. Vivient. Számítógépén olyan elvételeket találtak, amelyeken nőket kínoznak. 

Ismét ártatlannak vallotta magát az utolsó szó jogán a lúgos orvos

Itthon2018.02.17, 07:18

A támadás körülményeiről, az orvosok és a nyomozók hanyag munkájáról, és védence ártatlanáságól beszélt a lúgos orvos védőügyvédje perbeszédében a mai tárgyaláson. Az ügyész viszont keményen visszavágott. B. Krisztián az utolsó szó jogán ártatlannak vallotta magát ,és kérte a bíróságot, hogy mentsék fel.

Három órán keresztül tárgyalt Erdogan az amerikai külügyminiszterrel

Nagyvilág2018.02.15, 22:19

Recep Tayyip Erdogan török elnök csütörtökön fogadta Rex Tillerson amerikai külügyminisztert Ankarában. A több mint három órás tanácskozásról a török államfői hivatal rövid közleményt tett közzé, miszerint a felek a találkozón a szíriai és iraki helyzet mellett egyéb regionális kérdésekről, valamint a terrorizmus elleni harcról és a kétoldalú kapcsolatokról is egyeztettek.

Megkezdődött Budaházy György másodfokú tárgyalása

Itthon2018.02.13, 17:49

A vádlottak felszólalásaival megkezdődött a terrorcselekmény és más bűncselekmények miatt bíróság előtt álló Budaházy Györgynek és 16 társának másodfokú tárgyalása a Fővárosi Ítélőtáblán kedden.

Tizenegy év 8 hónap börtönre ítélték a gödöllői gázolót

Itthon2018.02.13, 15:45

A bíróság 11 év 8 hónapra ítélte Sz. Lajost, aki 2016-ban megpróbálta ellopni B. Zsófia autóját. A fiatal lány ezt megpróbálta megakadályozni, belekapaszkodott az autóba. A férfi gázt adott, és bezuhantak az árokba. B. Zsófia a helyszínen meghalt - írja a Blikk.

Megkezdődött a stockholmi muszlim terrorista pere

Nagyvilág2018.02.13, 11:27

Megkezdték annak az üzbég férfinek a tárgyalását, aki beismerte, hogy ő hajtott neki teherautóval a tömegnek, még a tavalyi évben Stockholmban.

Bevallotta tettét S. Attila, Tompa Eszter gyilkosa

Life.hu2018.02.09, 07:39

13 évig hiába keresték Tompa Eszter gyilkosát, teljesen véletlenül sikerült a nyomára bukkanni. S. Attila tárgyalása csütörtökön kezdődött, beismerte tettét.  

Salah Abdeslam felmentését kéri ügyvédje

Nagyvilág2018.02.08, 18:53

Salah Abdeslam ügyvédje eljárási hibákra hivatkozva védence felmentését kérte csütörtökön a gyilkossági kísérlet miatti brüsszeli büntetőper tárgyalásán, illetve azt állította, hogy nem a 2015. novemberi párizsi terrortámadások feltételezett főszervezőjének tartott férfi lőtte meg a búvóhelyére kiérkező rendőröket a belga fővárosban.

Rékasi Károly a tárgyalása után Pikali Gerdához rohant

Life.hu2018.02.07, 15:26

Rékasi Károly motorbalesetének tárgyalása sok sebet téphetett fel a színészben, a tárgyalóterem elhagyása után ugyanis egyből szerelme karjaiba rohant. 

Trükközik Vivien gyilkosa: kidobta az ügyvédjét

Itthon2018.02.07, 13:58

Ahogy elkezdődött a második tárgyalása a népligeti gyilkossággal vádolt K. Bálintnak, szinte azonnal véget is ért, mert a férfi az első percekben kirúgta az ügyvédjét- írja a Bors.

Salah Abdeslam nem akar résztvenni a tárgyalása utolsó napján

Nagyvilág2018.02.06, 15:17

Salah Abdeslam, a 2015. november 13-i párizsi terrortámadások feltételezett főszervezője nem kíván részt venni brüsszeli büntetőperének utolsó tárgyalási napján - közölte kedden a gyilkossági kísérlet ügyében eljáró belga bíróság.

A Teréz körúti robbantó ismét nem mondott semmit a tárgyaláson

Life.hu2018.02.06, 07:47

A Teréz körúti robbantó második tárgyalása sem hozott sok eredményt, P. László a vádlottak padján ülve, olykor mosolyogva szemlélte az eseményeket, és a két sérült rendőr beszámolóját.

Márciusban kerül madridi legfelsőbb bíróság elé a spanyol király sógora

Nagyvilág2018.02.05, 16:57

A madridi legfelsőbb bíróság március 21-ére tűzte ki a tárgyalást a spanyol király sógorának, Inaki Urdangarinnak ügyében, akit közpénzek elsikkasztása miatt ítéltek el egy évvel ezelőtt – közölte a bíróság sajtóhivatala hétfőn.

Erre gondolt a rendőr, aki mellett felrobbant a bomba a Teréz körúton

Itthon2018.02.05, 14:25

Mindkét dobhártyája beszakadt, egy repesz fúródott a mellüregébe, ami a mai napig benne van, egy szög pedig megsértette a vastagbelét és a csípőlapátja is eltört annak a rendőrnek, aki megsérült a Teréz körúti robbantásban. Társa, egy fiatal nő, még rosszabbul járt, neki koponyalapi törése lett, a fülében elmozdultak a hallócsontok, és eltört a lábszár- és a sarokcsontja. Ő a robbantás óta irodai munkát végez. Ma mindkettejüket meghallgatta a bíróság, így találkozhattak azzal a férfival, aki a vád szerint robbantott.  A rendőrnő a bíróságon azt mondta, szerinte ő a támadó, vagyis az a férfi, akit hetekkel a robbantás után elfogtak, ...

Teréz körúti robbantó: már annak is örülhet, ha valaha kijöhet a börtönből

Itthon2018.01.31, 17:30

Saját bevallása szerint sincs jó helyzetben a Teréz körúti robbantással megvádolt 24 éves P. László Gergely ügyvédje, annak ellenére (vagy tán éppen azért), hogy védence ma visszavonta korábban tett, részletes beismerő vallomását. A fiatal férfi volt az a gyanú szerint, aki 2016 szeptemberében felrobbantott egy bombát,  amitől két rendőr súlyosan, egy járókelő pedig könnyebben megsérült. Bár korábbi beismerő vallomásában P. László Gergely elég sok zavaros dolgot állított, az őszi elmeorvosi vélemény alapján egyértelműen beszámítható. 

Káromkodva küldte el a riporternőt Terry Black: videó! (18+)

Life.hu2018.01.18, 16:07

Terry Black igen sajátos stílusban fogalmazta meg, hogy nem szeretne interjút adni. 

Kína szerint hidegháborús gondolkodásmódot képvisel a vancouveri tárgyalás

Nagyvilág2018.01.17, 12:42

Élesen kritizálta Kína az észak-koreai válságot tárgyaló vancouveri külügyminiszteri találkozót, "hidegháborús" gondolkodásmóddal vádolva a konferenciát.

Fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán

Nagyvilág2018.01.16, 20:31

Az észak-koreai válságról Vancouverben tárgyaló országok képviselői szerint fenn kell tartani a nyomást Észak-Koreán, hogy elálljon atomfegyver-fejlesztési programjától.

Orbán Viktor az Országházban tárgyalt az Audi Hungaria vezetőivel

Gazdaság2018.01.15, 15:26

Orbán Viktor miniszterelnök munkamegbeszélést az Audi Hungaria vezetőivel a Parlamentben. 

Orbán Viktor január 30-án találkozhat az osztrák kancellárral

Itthon2018.01.11, 12:57

Egyelőre még folyamatban van Orbán Viktor miniszterelnök látogatásának előkészítése, a tárgyalásokra január 30-án kerülhet sor – reagált az osztrák sajtóban megjelent hírekre Havasi Bertalan, a kormányfő sajtófőnöke.

Az ENSZ BT üdvözölte a két Korea tárgyalását

Nagyvilág2018.01.11, 05:32

Az ENSZ Biztonsági Tanácsa üdvözölte, hogy a két Korea ismét felvette egymással a magas szintű kapcsolatot.

A dél-koreai elnök kész tárgyalni Észak-Koreával

Nagyvilág2018.01.10, 12:59

Mun Dzse In dél-koreai elnök szerdán nem zárkózott el egy csúcstalálkozó elől az észak-koreai rezsimmel azt követően, hogy a két ország előző nap két év szünet után újra felvette a hivatalos kapcsolatot egymással.

Katonai tárgyalásokat kezd egymással a két Korea

Nagyvilág2018.01.09, 14:48

Észak- és Dél-Korea megállapodott abban, hogy katonai tárgyalásokat kezdenek a két ország közötti feszültségek csökkentéséről - derül ki a Szöul és Phenjan képviselői által kedden megkezdett hivatalos tárgyalásokról kiadott közös közleményből.

Szöul szerint Észak-Korea nyitott lesz a tárgyalásokra

Nagyvilág2017.12.26, 12:29

A dél-koreai országegyesítési minisztérium előrejelzése szerint Észak-Korea jövőre nyitott lesz arra, hogy tárgyalásokat kezdjen az Egyesült Államokkal.

Orbán Viktor a nemzetközi judo-szövetség elnökével tárgyalt

Sport2017.12.19, 15:23

A judo magyarországi sportágfejlesztési stratégiájáról és az utánpótlás-nevelés fontosságáról is tárgyalt egymással Orbán Viktor miniszterelnök és Marius Vizer, a Nemzetközi Cselgáncsszövetség (IJF) elnöke kedden délután az Országházban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.

Elkezdődött az ügyvédet vesztegető férfi pere

Itthon2017.11.29, 19:57

Megkezdődött szerdán annak a férfinak a pere, aki ellen bírósági eljárásban elkövetett vesztegetés miatt emelt vádat az ügyészség. A vádhatóság szerint a férfi húszmillió forintot ajánlott egy ügyvédnek azért, hogy egyik védencét beszélje rá a szökésre és a belügyminiszterrel kapcsolatos állítólagos dokumentumok külföldre vitelére.

Rágalmazással vádolják Matyi Dezsőt

Itthon2017.11.24, 14:53

Az Alexandra könyváruház hálózat tulajdonosa saját központi e-mail címéről küldött körüzenetet a könyvesboltok dolgozóinak, melyben azzal vádolta meg őket, hogy miattuk ment csődbe a vállalkozás. Emiatt kell most felelnie. 

Galambos Lajos tárgyalását elhalasztották: csalódott az egész család

Life.hu2017.11.22, 16:20

Lagzi Lajcsi abban bízott, hogy december 6-án bíróság elé állhat, és ha nem is zárul le akkor az ügy, de legalább elkezdheti tisztázni magát. Értesítették azonban, hogy a tárgyalás csúszik.

Az iráni atomalkuról tárgyalnak Iszfahánban

Nagyvilág2017.11.20, 20:21

Megkezdődtek hétfőn a közép-iráni Iszfahán városban azok a tárgyalások Teherán és az Európai Unió között, amelyek legfőbb napirendi pontjai között szerepel Teheránnak a nemzetközi közösséggel kötött atomalkuja és az emberi jogok helyzete Iránban.

Bróker Marcsi a bíróságon: órákon át sorolták a károsultak neveit

Itthon2017.11.06, 18:40

12 milliárd forintnyi kár, 60 ezer oldal nyomozati anyag, 1700 oldalas vádirat, 767 áldozat, több mint 200 tanú és egyetlen egy csaló. Ma reggel, 8:30-kor, a Szolnoki Törvényszéken elkezdődött D. Sándorné tárgyalása, akit a köznyelv csak Bróker Marcsiként ismer. Ott jártunk.

Mosolyogva érkezett a bíróságra Bróker Marcsi

Itthon2017.11.06, 16:01

Elkezdődött D. Sándorné, ismertebb nevén Bróker Marcsi pere. A Kun-Mediátor cég vezetőjét azzal vádolják, hogy 12 milliárd forintot csalt ki 767 embertől. Az ügy kirobbanása után elmenekült az országból, Belize-ből hozták haza.

Megkezdődött a Koszovóról szóló nemzeti konzultáció Szerbiában

Itthon2017.10.31, 12:13

Megalakult a Koszovóról szóló nemzeti konzultációval megbízott munkacsoport Szerbiában, amelynek feladata a következő néhány hónapban a politikai, civil és tudományos élet képviselőinek meghallgatása lesz - közölte a szerbiai közszolgálati televízió (RTS) kedden.

Bombariadóval akarta megúszni a tárgyalását

Itthon2017.10.13, 12:27

Az ügyészség fenyegetés miatt emelt vádat azzal a férfival szemben, aki a tárgyalása előtt telefonon azt hazudta, hogy bombát helyeztek el a bíróságon.

A kurd vezetők tárgyalni akarnak Bagdaddal

Nagyvilág2017.10.12, 10:49

Az iraki Kurdisztán vezetői csütörtökre virradóra kiadott közleményükben jelezték: készek tárgyalni a bagdadi központi kormánnyal a kurdisztáni repülőterek, határátkelők és bankok helyzetéről, amelyek ellenőrzését az iraki kabinet igyekszik átvenni az általa törvénytelennek tartott kurd függetlenségi népszavazás után.

Novemberben tárgyalja a Fővárosi Ítélőtábla a lúgos támadó ügyét

Life.hu2017.10.07, 07:38

Újratárgyalják a lúgos támadás néven elhíresült bűntettet, ugyanis a kúria hatályon kívül helyezte a másodfokon meghozott elmarasztaló ítéletet. Novemberben folytatják a tárgyalást a Fővárosi Ítélőtáblán.

Elhalasztották Lagzi Lajcsi tárgyalását

Life.hu2017.09.20, 06:47

Közleményt adott ki a Budaörsi Járásbíróság.

Oszter Sándor megint elszundított a tárgyaláson

Life.hu2017.09.13, 11:21

Újabb tárgyaláson vett részt tegnap Oszter Sándor, aki lassan már sportot űz abból, hogy a bíróságon szundikál. Nem is nézték jó szemmel a viselkedését. 

Öt év börtönt kaphat a Samsung trónörökös

Gazdaság2017.08.25, 11:59

Egy szöuli bíróság - első fokon - bűnösnek találta Li Dzse Jongot, a Samsung örökösét és alelnökét sikkasztás, korrupció, hamis tanúzás és vesztegetés vádjában. A dél-koreai vállalat legfontosabb embere öt év börtönre számíthat.

Egyetért a török elnök és az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2017.08.23, 21:46

Recep Tayyip Erdogan török elnök és James Mattis amerikai védelmi miniszter szerdai ankarai találkozójukon egyetértettek abban, hogy meg kell őrizni mind Irak, mind Szíria területi egységét - jelentette a török sajtó.

Az észak-koreai külügyminiszter nem tartja őszintének Szöul közeledését

Nagyvilág2017.08.07, 09:08

Észak-Korea külügyminisztere elutasította Dél-Korea legutóbbi tárgyalási kezdeményezését, őszintétlennek nevezve a javaslatot azon a rövid alkalmi találkozón, amelyre vasárnap került sor a Dél-kelet-ázsiai Országok Szövetsége (ASEAN) manilai biztonsági fórumának margóján - közölték szöuli kormányforrások.

Jöhet a tűzszünet Líbiában

Nagyvilág2017.07.25, 20:51

Feltételekhez kötött tűzszünet és jövő tavasszal esedékes választások mellett kötelezte el magát kedden a francia főváros közelében folytatott egyeztetéseik eredményeként a líbiai konfliktus két fő riválisa, Fájez esz-Szarrádzs, a líbiai egységkormány vezetője és az ország keleti részét ellenőrző Halifa Haftar tábornok.

Andrzej Duda nem hajlandó Donald Tuskkal konzultálni

Nagyvilág2017.07.20, 12:10

A lengyel államfő, Andrzej Duda visszautasította a lehetőséget, hogy személyesen konzultáljon az Európai Tanács elnökével, Donald Tuskkal a lengyelországi igazságügyi reformokról.

Lehetetlen, hogy létrejöjjön a koreai tárgyalás

Nagyvilág2017.07.20, 08:44

Észak-Korea még mindig nem adott hivatalost választ a katonai tárgyalások megkezdésére.

Újratárgyalnák a NAFTA alapelveit

Gazdaság2017.07.18, 08:17

Az Egyesült Államok kidolgozta az Észak-amerikai Szabadkereskedelmi Egyezmény (NAFTA) újratárgyalásának alapelveit, melynek dokumentumát le is küldték a kongresszusnak.

Szexuálisan zaklatta diákjait egy soroksári tanár

Itthon2017.07.13, 21:42

Több diáknak is tett szexuális tartalmú célzásokat egy tanár - állítják egy soroksári iskola tanulói. Két diák fel is jelentette a férfit, majd további diákok is jelezték, hogy nekik is hasonló megjegyzéseket tett a tanár az órákon. A férfi ellen eljárás indult.  

Orbán Viktor: A magyar zsidóság a kormány védelme alatt áll

Itthon2017.07.06, 14:04

Izrael askenázi főrabbijával tárgyalt Orbán Viktor kormányfő. A magyar miniszterelnök arról is beszélt David Launak, hogy a hazai zsidóság a kormány védelme alatt áll.

Ha kell, a hadsereget is beveti az USA, hogy megállítsa Észak-Koreát

Nagyvilág2017.07.06, 10:22

Észak-Korea keddi rakétatesztje után az Egyesült Államok bejelentette: ha szükségét látja, katonai erőkkel lép fel Észak-Koreában, hogy rendet tegyen.

Sebestyén Balázs nem használhatja többé a Reggeli Show nevet

Life.hu2017.07.05, 12:42

A Fővárosi Törvényszék meghozta a döntést: Sebestyén Balázs és a Rádió 1 sem használhatja többé a Reggeli Show elnevezést. 

Az orosz külügyminiszterrel tárgyalt Szijjártó Péter

Itthon2017.07.04, 15:20

Moszkvában tárgyalt egymással Szijjártó Péter és Szergej Lavrov külügyminiszter. A magyar diplomácia vezetője többek között arról beszélt orosz kollégájával, hogy Magyarország Washington és Moszkva viszonyának normalizálódásában érdekelt.

Vörös szőnyegen sétál be az indiai miniszterelnök Izraelbe

Nagyvilág2017.07.04, 09:26

Narendra Modi az első indiai miniszterelnök, aki 70 év után személyesen utazik el Izraelbe. A történelmi látogatás egyik fő célja, hogy egyűttműködésről tárgyaljon az izraeli Benjamin Netanjahu miniszterelnökkel. 

A Vatikán tárgyalásra szólította fel a Venezuelában szembenállókat

Nagyvilág2017.06.22, 12:34

A Vatikán komoly és őszinte tárgyalásra szólította fel az egymással szemben álló feleket Venezuelában.

Sor került Bálint Antónia és Sarka Kata tárgyalására: mindenki megjelent

Life.hu2017.06.22, 08:08

Bálint Antónia és Sarka Kata a bíróságon folytatták azt a bizonyos telefonbeszélgetéses ügyet, amiből hatalmas botrány kerekedett....

Háború lehet a vége az Öböl menti államok konfliktusának

Nagyvilág2017.06.11, 15:21

A Frankfurter Allgemeine Sonntagszeitung (FAS) című lapban közölt interjúban a német külügyminiszter, Sigmar Gabriel, hogy a térség országai között kialakult "drámai" viszály háborúvá szélesedhet.

Lagzi Lajcsi felesége nem ment el a tárgyalásra: elnapolták

Life.hu2017.06.07, 13:50

Szerdán állt volna bíróság elé Lagzi Lajcsi feleségével, és a többi gyanúsítottal együtt. Ketten azonban betegségre hivatkozva nem jelentek meg a tárgyaláson, egyikük Galambos Lajos felesége.

Elnapolták Lagzi Lajcsi tárgyalását

Itthon2017.06.07, 13:21

A felesége és még egy vádlott betegsége miatt nem tárgyalták ma a zenész ügyét. Lagzi Lajcsi legközelebb szeptember végén állhat bíróság elé.

Brexit: 759 egyezményt kell újratárgyalniuk a briteknek

Gazdaság2017.06.01, 06:25

Óriási feladat előtt áll az Egyesült Királyság, mert a brexit miatt 168 nem uniós országgal kell újrakötnie a nemzetközi egyezményeket. Ezeket az új két- vagy többoldalú szerződéseket ráadásul tanácsos lenne a 2019. márciusi tényleges kilépésig megkötni.

Donald Trump amerikai elnök és felesége megérkezett Izraelbe

Nagyvilág2017.05.22, 16:45

Donald Trump amerikai elnök Izraelbe érkezett. Már a tel-avivi Ben Gurion repülőtéren rövid beszédet mondott, kiemelte az Egyesült Államok és Izrael erős szövetségét, valamint reményét fejezte ki, hogy az arab országok is készen állnak a terror elleni harcra és a kapcsolatok javítására Izraellel.

Merkel két év után meglátogatta Putyint

Nagyvilág2017.05.02, 16:44

Vlagyimir Putyin orosz elnök Szocsiban fogadta Angela Merkel német kancellárt, a megbeszélésük előtt elmondta, hogy elsősorban a kétoldalú kapcsolatokról, kiemelten az ukrajnai válságról és a szíriai konfliktusról fognak tárgyalni.

Klapka György örökösei meg tudnak egyezni: Sandy viszi az üzletet

Life.hu2017.04.26, 11:02

Nem veszekednek, nem marakodnak. Klapka örökösei között a lehető legjobban megy az együttműködés, felosztották egymás között az üzletet. Klapka lánya viheti tovább a kereskedést, de még nem zárult le minden. A gyászra sem volt idejük a nagy káoszban.

Moszkvába megy az amerikai külügyminiszter

Nagyvilág2017.04.05, 18:06

Rex Tillerson, amerikai külügyminiszter Moszkvába fog látogatni a jövő héten. A miniszter április 11-én és 12-én Szergej Lavrovval, hivatali partnerével fog tárgyalni. Téma lesz többek között a terrorizmus elleni harc.

Váratlan színjáték Oszter Sándor perében

Kultúra2017.04.05, 13:06

Oszter Sándor ügyének negyedrendű vádlottja kedden szólalt meg a bíróságon. Értelmes vallomás helyett azonban valami sokkal meglepőbbel állt elő.

Orbán Viktor nehéz napja

Itthon2017.03.30, 07:26

Nagyon sok politikussal tárgyalt egyetlen nap alatt Orbán Viktor miniszterelnök. A máltai Európai Néppárt kétnapos közgyűlését tartják, ott találkozott vezető európai politikusokkal.

Nem tárgyalhatják újra a vörösiszap-katasztrófát

Itthon2017.03.14, 10:01

Nem tárgyalhatja a Veszprémi Törvényszék a vörösiszap-katasztrófa miatti megismételt elsőfokú büntetőpert, kizárási okok miatt a Győri Ítélőtáblának másik bíróságot kell kijelölnie.

Lassan döntés születik a lúggal leöntött Erika ügyében

Life.hu2017.03.03, 19:21

Hamarosan kiderül, mi az ítélet a lúggal leöntött Erika és a vádlott orvos bírósági ügyében.

Oszter Sándor sietősen távozott a tárgyalásáról

Life.hu2017.03.03, 13:35

Oszter Sándort befolyással való üzérkedéssel vádolják, ami miatt akár 8 év börtönt is kaphat. A színművész ezúttal megjelent a tárgyaláson, de utána gyalog menekült a kamerák és a fotósok elől. 

Rékasi Károly és Peller Károly zaklatója nem jelent meg a tárgyaláson

Life.hu2017.02.14, 11:37

Feljelentette Peller Károly színész azt a fiatal nőt, aki őt és többek között Rékasi Károlyt is zaklatta. Az illető azonban most bujkál, nem jelent meg a tárgyaláson.

Pártos Csilla és Pécsi Ildikó ügye folytatódik

Life.hu2017.02.15, 07:16

Pártos Csilla és exanyósa, Pécsi Ildikó viszálya évek óta zajlik, és még egy jó ideig nem is fog lezárulni. A jelen állás szerint volt férjének nincsen vagyona, ezért továbbra is Pécsi Ildikótól követel rokontartást. A művésznő persze nem akar fizetni, és szeretné minél előbb kiköltöztetni házából Csillát unokájával együtt.

Sarka Kata és Bálint Antónia tárgyalása elmaradt: egy boszorkányt hallgattak volna ki

Life.hu2017.02.02, 14:42

Sarka Kata azzal vádolta Bálint Antóniát, hogy jóssal, kuruzslóval próbál rontást küldeni a családjára. Ennek az ügynek a tárgyalása azonban elmaradt, pedig Katát és a boszorkányt hallgatta volna meg a bíróság.

A Malévról is szó lesz az Orbán-Putyin találkozón

Itthon2017.02.01, 15:00

A paksi bővítés mellett szó lesz az ukrajnai helyzetről, tárgyalják a találkozón a Malév adósságának rendezését valamint az Északi Áramlathoz csatlakozás lehetőségét is - derül ki Jurij Usakov orosz elnöki tanácsadó szerdai tájékoztatásából.

Oszter Sándor betegség miatt nem ment el a vesztegetési ügyének tárgyalására

Life.hu2016.12.13, 14:35

Oszter Sándort - több társával együtt - vesztegetéssel gyanúsítják. Állítólag egy szökésben lévő bűnözőtől csaltak ki pénzt, cserébe azt ígérték, ismerőseiken keresztül elintézik, hogy kedvező ítélet szülessen az ellen folyó ügyben. Ennek az ügynek a tárgyalásán nem jelent meg Oszter, állítólag betegség miatt.