tárgyalás

címke rss

Újra tárgyalnak az elrabolt koreaiakról

Nagyvilág2007.08.28, 12:49

Dél-Korea képviselői és a 19 koreait már másfél hónapja foglyul tartott tálibok újra tárgyalásokban kezdtek. Az afgán kormányzat továbbra sem hajlandó azonban teljesíteni a tálibok követeléseit, és lehetséges, hogy erővel próbálják kiszabadítani őket.

Megegyezett az FVM a gazdákkal

Itthon2007.08.06, 21:31

Megegyeztek a fagykár-enyhítés módjáról a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési minisztérium (FVM), illetve az érintett gazdák képviselői nyíregyházi tárgyalásukon hétfőn.

Ismét meghiúsult a világkereskedelmi alku

Archívum2007.06.21, 17:27

Megállapodás nélkül értek véget azok a legutóbbi tárgyalások, amelyek egy új, globális kereskedelmi alkut voltak hivatottak megalkotni. A WTO ezzel gyakorlatilag fél évtizede képtelen a saját maga által meghatározott célt elérni a tárgyalófelek kompromisszumképtelensége miatt.

Újra tárgyal a társulásról az EU Szerbiával

Nagyvilág2007.06.13, 13:49

Az Európai Unió és Szerbia szerdán felújította társulási tárgyalásait. Szerbia nem működött együtt megfelelően a hágai Nemzetközi Törvényszékkel, ezért az EU tavaly májusban beszüntette az együttműködést.

Vádat emeltek a magyar buszsofőr gyilkosai ellen

Nagyvilág2007.06.13, 16:04

Előzetes letartóztatásba helyezték azt a két férfit, akiket egy glasgow-i magyar buszsöfőr meggyilkolásával vádolnak, és jövő hétfőn már a tárgyalásuk is elkezdődik. A Skóciában élő magyart és testvérét látszólag ok nélkül támadták meg.

Továbbra sem kérnek lengyel húst az oroszok

Gazdaság2007.04.23, 10:24

Nem ért el áttörést az Európai Unió Oroszország lengyel húsimport tilalma ügyében hétvégi ciprusi tárgyalásain. Az Oroszországgal folytatott kétnapos egyezkedés után Markosz Kiprianu uniós fogyasztóvédelmi biztos elmondta: a felek képtelenek voltak túllépni a vitás kérdések meghatározásán, és elkötelezni magukat a tárgyalások folytatására.

Eredménytelen volt a bécsi Koszovó-konferencia

Nagyvilág2007.03.10, 19:31

Megegyezés nélkül ért véget szombaton a szerb és albán vezetők részvételével megtartott utolsó bécsi találkozó az ENSZ különmegbízottja, Martti Ahtisaari által Koszovó tartomány jövőbeni státusáról kidolgozott tervezetről. A tárgyalásokon a szerb és a koszovói fél egyaránt ragaszkodott korábbi, a másikéval ellentétes álláspontjához.

Nincs még döntés a névhasználati perben

Gazdaság2007.02.15, 18:18

Az OTP-s Hild Imre bizonyítékainak hiányában elhalasztotta a tárgyalást a Fővárosi Bíróság a Hild Kft. elleni névhasználati perben. Az OTP Életjáradék Zrt. vezérigazgatója el akarta tiltatni konkurensét, a Hild Ingatlanbefektető Kft.-t Hild József nevének használatától.

Tárgyalást sürget Libanonban az Arab Liga

Nagyvilág2006.12.23, 11:22

Tárgyalásra szólította fel szombaton az egymással szembenálló libanoni felek vezetőit a válság megoldására Amr Musza, az Arab Liga főtitkára.

Ázsiában oldódhat a világkereskedelmi vita

Gazdaság2006.11.18, 13:42

Az Ázsiai-Csendes-óceáni Gazdasági Szervezet ülésén a megnyitó után rögvest a szabadkereskedelmi tárgyalások mihamarabbi felújítását sürgették. Ennek érdekében a legfontosabb kérdésekben engedményeket is tennének, így például hajlandóak lennének csökkenteni a mezőgazdasági támogatásokat.

Szocdem ultimátum Schüssel pártjának

Nagyvilág2006.11.12, 11:35

Kisebbségi kormányt alakítanak az osztrák szociáldemokraták, ha a néppárt a jövő hét közepéig nem tér vissza a nagykoalíciós tárgyalásokhoz. Wolfgang Schüssel pártja a tárgyalások folytatása előtt kivizsgálna néhány botrányos ügyet.

Megállapodtak az új nepáli kormányról

Nagyvilág2006.11.08, 00:09

Ideiglenes kormány alakul Nepálban a maoista lázadók részvételével decemberig - jelentették be kedd éjjel a nepáli kormány illetékesei és a kommunista lázadók közötti maratoni tárgyalások után Katmanduban.

Szaddám ügyvédje figyelmeztette Busht

Nagyvilág2006.10.30, 11:36

Tíznapos szünet után hétfőn folytatódott Szaddám Huszein elleni per Irakban. A kurdellenes népirtással vádolt Szaddám ügyvédje a tárgyaláson kivonult a teremből, majd kijelentette, hogy levélben figyelmeztette az amerikai elnököt.

Titkos izraeli-szaúdi tárgyalások Iránról

Nagyvilág2006.10.05, 17:17

Egy izraeli lap szerint az izraeli miniszterelnök és az izraeli titkosszolgálat, a Moszad vezetője az elmúlt időszakban titkos tárgyalásokat folytatott Jordániában a szaúdi királyi család tagjaival. A feltételezések szerint a tárgyalásokon szóba került az iráni atomügy és a palesztin probléma. A szaúdiak tagadták a találkozó létrejöttét, hiszen az arab országnak hivatalosan nincsenek kapcsolatai Izraellel.

A G17 kilépéssel fenyeget a szerb kormányból

Nagyvilág2006.09.19, 20:32

A legkisebb szerb kormánypárt, a G17 Plus, amelynek a tagjai kulcsfontosságú posztokat töltenek be, kedden megerősítette, hogy október 1-jén kivonul a kormányból, ha nem folytatódnak Szerbia és az EU májusban felfüggesztett tárgyalásai.

Üzleti siker: a tárgyalás helyszínén is elbukhat

Állás 20112006.09.18, 12:43

A jó tárgyalástechnika még nem elég a sikerhez: az üzleti találkozók helyén, a körülményeken is rengeteg múlik. Könnyen megközelíthető, zajmentes helyszínt célszerű választani. A hangulatvilágítás, a szögletes tárgyalóasztal, az ital és a dohányzás kerülendőek. A reptereken bérelhető irodák is megoldást jelenthetnek.

Solana haladást lát az iráni tárgyalások terén

Nagyvilág2006.09.15, 21:37

"Igazi haladás" mutatkozik az iráni tárgyalások terén - jelentette be pénteken Javier Solana, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője.

Csak a folytatás biztos a bécsi konferencián

Nagyvilág2006.09.10, 16:43

Nem értek el áttörést Javier Solan EU-megbízott és Ali Laridzsáni iráni főtárgyaló bécsi találkozóján Teherán vitatott atomprogramjával kapcsolatban: a felek csak annyit jelentettek be, hogy tárgyalásaikat a jövő héten folytatják.

Nincs előrehaladás a bécsi albán-szerb tárgyalásokon

Nagyvilág2006.09.08, 22:18

Ezúttal sem értek el lényeges előrelépést Belgrád és Pristina képviselői Bécsben a koszovói decentralizálásról szóló tárgyalásokon, az újabb forduló péntek este ért véget.

Tovább csúszik az M0-ás engedélyezése

Gazdaság2006.09.05, 18:18

A Fővárosi Bíróság (FB) 2006. szeptember 11-re halasztotta a SZIKE Környezet- és Természetvédelmi Egyesület kontra Közlekedési Főfelügyelet (KF) közigazgatási per tárgyalását kedden, az M0-ás körgyűrű 31-es számú főút és M3-as autópálya közötti szakasza építési engedélyezése ügyében.

Szlovákiában szabályoznák a Slovnaft árait

Archívum2006.07.27, 08:28

Lubomír Jahnátek gazdasági és Ján Pociatek pénzügyminiszter tárgyalásokat kezdenek Szlovákia vezető gáz-, olaj- és áramtermelő társaságaival - értesült a Napi Gazdaság.

Az EU üdvözölte a Mladic elfogását célzó akciótervet

Nagyvilág2006.07.17, 23:27

Üdvözölte hétfőn az Európai Unió a háborús bűnök elkövetésével vádolt Ratko Mladic volt boszniai szerb tábornok kézre kerítését célzó belgrádi akciótervet. A terv hozadéka lehet, a májusban megszakított stabilizációs és társulási tárgyalások újraindítása.

Irán kész tárgyalni az európai ajánlatcsomagról

Nagyvilág2006.07.16, 12:17

Irán tárgyalásra hívta a nagyhatalmakat arról a júniusban, európai vezetőktől kapott ajánlatcsomagról, amelyért cserébe le kellene mondania urándúsító programjáról. Irán kész tárgyalni, de nem hajlandó semmilyen előfeltételt elfogadni, így nem hajlandó felfüggeszteni az urándúsítást sem.

Újra egy asztalnál a ciprusi görögök és törökök

Nagyvilág2006.07.08, 19:22

Ciprus görög és török vezetői szombaton megegyeztek, hogy újrakezdik a két fél között két éve szünetelő tárgyalásokat. A ciprusi konfliktus megoldása elengedhetetlen feltétele Törökország Európai Uniós csatlakozásának.

A Hamász szerint jól bánnak az elrabolt izraeli katonával

Nagyvilág2006.07.07, 20:51

Jól bánnak az elrabolt izraeli katonával, és csak a tárgyalások vezethetnek el kiszabadulásához - közölte pénteken a palesztin területeken kormányzó Hamász radikális iszlám mozgalom, amelynek ez az első közvetlen nyilatkozata az izraeli Gilad Salit tizedes állapotáról.

Ártatlannak tartja magát a volt Postabank-vezér

Itthon2006.06.27, 14:31

Ártatlannak tartja magát Princz Gábor, az egykori Postabank-vezér, aki ezt az utolsó szó jogán jelentette ki az ellene és hat másik bankvezető ellen folytatott eljárás keddi tárgyalásán. Sőt, az egykori bankelnök szerint a vádolt vezetők megsokszorozták a pénzintézet értékét. Azt a kérdést is feltette: miért volt szükség a Postabank 150-160 milliárd forintos állami konszolidációjára, és hol van ez a pénz.

Kostunica elégedetlen a bécsi tárgyalások menetével

Nagyvilág2006.05.22, 19:07

Elégedetlen a Bécsben folyó szerb-albán tárgyalások eddigi menetével Vojislav Kostunica szerbiai miniszterelnök, aki ebbéli kifogásait hétfőn Belgrádban tolmácsolta Martti Ahtisaarinak, az ENSZ-főtitkár koszovói különmegbízottjának.

Újra tárgyalni kezd a két Korea

Nagyvilág2006.04.07, 06:30

Dél-Korea és Észak-Korea áprilisban folytatja Phenjanban a korábban felfüggesztett magas szintű tárgyalásokat.

Irakban tárgyal Amerika és Irán

Nagyvilág2006.04.04, 07:12

Bagdadban tartják az Irak jövőjéről szóló amerikai-iráni tárgyalásokat az iraki fél részvételével - közölte Irán iraki ügyvivője.

Nem jut dűlőre Iránról az ENSZ sem

Nagyvilág2006.03.21, 06:52

Eredménytelenek azok a tárgyalások, amelyet az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjai és Németország képviselői között folytak az iráni atomprogramról hétfőn.

Ősszel folytatódik a szegedi betegcsere-per

Itthon2006.03.20, 18:02

Szeptemberre napolta el a Szegedi Városi Bíróság hétfőn a szegedi betegcsere-ügy tárgyalását, mivel a bizonyítás folytatásához szükséges szakértői vélemények nem készültek el.

Áprilisban folytatódnak a koszovói albán-szerb tárgyalások

Nagyvilág2006.03.17, 21:32

Április elején folytatódnak a koszovói decentralizálásról kezdett koszovói albán-szerb tárgyalások Bécsben, amelyek pénteki, egynapos második fordulóját "témákra koncentráltnak és polemizálástól mentesnek" minősítette az ENSZ közvetítője.

A bíró szerint jót akartak a házfoglalók

Itthon2006.03.03, 15:47

Megszüntette a házfoglalók ellen indult szabálysértési eljárást a Pesti Kerületi Bíróság. A pénteki ítélet szerint nem vonják felelősségre a Centrum csoporthoz tartozó fiatalokat, akik október elején illegálisan elfoglalták a Kazinczy utca 41. szám alatti, évek óta üresen álló önkormányzati épületet, hogy ott szociális és kulturális központot hozzanak létre. A centrumosok már a tárgyalás után elkezdték megszervezni következő akciójukat. 

Bojkottálják perüket Szaddámék

Nagyvilág2006.02.01, 08:41

Szaddám Huszein és védői szerdán bejelentették: bojkottálják a volt iraki diktátor ellen indult pert. A védők egyebek mellett új főbírót követelnek és azt, hogy a pert egy másik országban folytassák. A per újabb tárgyalását szerdára tűzték ki, de Szaddámék várhatóan nem jelennek meg.

Szaddám kivonult peréről

Nagyvilág2006.01.29, 16:15

Káoszba torkollott Szaddám Huszein perének vasárnapi tárgyalása. A volt diktátor - és előzőleg védői is - elhagyta a tárgyalótermet, miután kivezettették a teremből féltestvérét, Barzan Ibrahim al-Haszan at-Tíkritit, aki szidalmazta a bírókat. Szaddám, perének nyolcadik tárgyalási napján így alig pár percig ült a bírók előtt, akikkel ezúttal is heves vitába keveredett.

A petárdaraktározó fizethet a törökbálinti károkért

Itthon2006.01.23, 15:39

A törökbálinti petárdaraktár felrobbanásával okozott károkért a Pyro-Technik Kft.-nek kell felelnie a Pest Megyei Bíróság hétfőn kihirdetett elsőfokú, még nem jogerős ítélete szerint. Nemsokára az ügy büntetőbírósági tárgyalása is megkezdődhet.

A Hamász közvetítő útján tárgyalna Izraellel

Nagyvilág2006.01.23, 18:44

A Hamász szélsőséges palesztin mozgalom egyik prominense hétfőn annak lehetőségét vetette föl, hogy a szervezet harmadik fél útján tárgyalásokba bocsátkozzon Izraellel.

Nem ment el tárgyalására a feldühödött Szaddám

Nagyvilág2005.12.07, 13:15

Nem jelent meg perének szerdai tárgyalásán Szaddám Huszein. A volt iraki diktátor ügyvédei a bírókkal, majd védencükkel egyeztettek, a tárgyalás ezért egy órával később kezdődött. Azt ugyanakkor nem tudni, Szaddám végül megjelent-e bírái előtt.

Külön akarnak kisebb önkormányzatot a kormánypártok

Itthon2005.12.06, 15:54

Bár a kisebb önkormányzatról szóló négypárti tárgyalások még el sem kezdődtek, a két kormánypárt külön-külön már benyújtotta javaslatát arról, hogy miként csökkentenék a helyi képviselők számát. A két beadvány több ponton is különbözik.

Újabb tárgyalások az EU-költségvetésről

Gazdaság2005.12.05, 17:56

Újabb meggyőző tárgyalássorozatra készül a héten - Franciaországgal azonban nem veszi fel külön a kapcsolatot - az új EU-költségvetésre kidolgozott brit elnökségi javaslatról Tony Blair kormányfő.

Már tárgyalnak Bosznia uniós társulásáról

Nagyvilág2005.11.25, 17:01

Megkezdődtek a Bosznia-Hercegovina és az Európai Unió közötti társulási és stabilitási egyezményről szóló tárgyalások. Ez az első lépés a Bosznia reménybeli teljes jogú uniós tagsága felé vezető úton.

Megoldást keres az EU az iráni atomprogram ügyében

Nagyvilág2005.11.22, 19:31

Javaslatot tett az Európai Unió Teheránnak az iráni atomprogrammal foglalkozó tárgyalások felújításának időpontjára, ami a diplomácia erőfeszítések folytatására utal a konfrontációs politika helyett.

Joschka Fischer: ötödször is igen

Nagyvilág2005.11.01, 11:30

Miközben Németországban tartanak a nagykoalíciós tárgyalások az SPD és a CDU-CSU között, a leköszönő Schröder-kormány külügyminisztere, Joschka Fischer Rómában kimondta a boldogító igent. Életében ötödször.

Elkezdődtek a tárgyalások a horvát és török csatlakozásról

Nagyvilág2005.10.20, 18:00

A gyakorlatban is megkezdődtek a horvát és a török EU-csatlakozási tárgyalások. Ezeket a horvátok reményei szerint 2009-ig sikerül lezárni, a törököknél a szakértők szerint 8-10 évig is eltarthatnak a tárgyalások. Hosszas viták után a hónap elején egyeztek meg a tárgyalások megkezdéséről a jelenlegi tagállamok külügyminiszterei.

Eredménytelen volt a német nagykoalíciós tárgyalások első fordulója

Nagyvilág2005.10.17, 23:23

Konkrét eredmény nélkül, de a további menetrend rögzítésével ért véget hétfő este Berlinben a német nagykoalíciós tárgyalások első fordulója. A tárgyaló küldöttségek legközelebb a jövő héten ülnek össze.

Nyilvános lesz Szaddám pere

Nagyvilág2005.10.14, 10:22

Jövő kedden kezdődik Szaddám Huszein iraki diktátor pere. A tárgyalás nyilvános lesz.

Még hétfőn megkezdődnek a tárgyalások Törökországgal

Nagyvilág2005.10.04, 00:24

Az Európai Unió még hétfőn megkezdi a csatlakozási tárgyalásokat Törökországgal - jelentette be Jack Straw, a soros EU-elnök Nagy-Britannia külügyminisztere hétfőn este Luxembourgban tartott sajtóértekezletén.

Washington tárgyalásokra szólította fel Iránt

Nagyvilág2005.09.27, 01:48

Felszólította az Egyesült Államok Iránt arra, hogy folytassa a tárgyalásokat az Európai Unióval vitatott atomprogramjáról.

Megszületett az EU Törökországhoz intézendő nyilatkozata

Nagyvilág2005.09.19, 22:31

Megállapodtak az Európai Unió tagországai hétfő este annak a nyilatkozatnak a szövegéről, amelyet Törökországhoz intéznek a csatlakozási tárgyalások megkezdését megelőzően, és amellyel gyakorlatilag elhárult az akadálya annak, hogy október 3-án meginduljanak a tárgyalások - jelentették be uniós tagországokhoz tartozó diplomaták Brüsszelben.

Tárgyalás külföldi partnerrel- tippek a felkészüléshez

Állás 20112005.09.14, 14:45

Az üzleti sikerhez elengedhetetlen a viselkedési szabályok ismerete és helyes alkalmazása. Ellenkező esetben éppúgy tönkretehetjük renoménkat, mintha szakmailag, üzletileg tűnnénk felkészületlennek partnerünk szemében. Görög Ibolya protokollszakértő (képünkön) ad tanácsokat a külföldi tárgyalópartnerek megnyeréséhez.

Rugova kijelölte csapatát a Koszovó státusáról szóló tárgyalásokra

Nagyvilág2005.09.13, 18:59

Noha egyelőre nem tudni, hogy mikor kezdődnek meg a tárgyalások Koszovó jövőbeni jogállásáról, Ibrahim Rugova tartományi elnök máris kinevezte a pristinai tárgyalóküldöttséget.

Kóser ételért perel Tasnádi

Itthon2005.09.01, 18:05

Beperelte a büntetés-végrehajtási intézetet Tasnádi Péter, mert nem kap kóser ételt a börtönben. Az első tárgyalási napon újabb kifogásokat is bejelentett a börtön ellen, ezért az ügyet elnapolták, a tárgyalás decemberben folytatódik.

Rácsaphatták az ajtót a szakszervezetisre

Itthon2005.08.10, 10:27

Szándékos testi sértésért feljelenti a Légiforgalmi Dolgozók Független Szakszervezetének egyik képviselője a Malév takarító cégének ügyvezetőjét. A képviselő állítása szerint július 15-ei tárgyalásukon az ügyvezető egy szóváltást követően dühében kétszer rácsapta az ajtót, és emiatt agyrázkódást kapott. Az ügyvezető szerint ilyesmi nem történt, a szakszervezet pedig képtelen követelésekkel állt elő a tárgyaláson, ami ezért hiúsult meg.

Teherán visszautasítja az EU figyelmeztetését

Nagyvilág2005.08.02, 19:31

Teherán visszautasította kedden az Európai Unió figyelmeztetését, amely szerint az EU felfüggeszti tárgyalásait Iránnal, és válaszlépéseket tesz, ha az ázsiai ország felújítja uránfeldolgozó tevékenységét.

Egyeztették álláspontjukat a fuvarozók

Itthon2005.07.21, 19:50

A meghatározó közúti fuvarozói érdekképviseletek csütörtökön egyeztették álláspontjukat a kormánnyal folytatandó pénteki tárgyalásra, egyidejűleg levélben fordultak Szanyi Tiborhoz, a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium (GKM) politikai államtitkárához - mondta el Dittel Gábor, a Magánvállalkozók Nemzetközi Fuvarozó Ipartestülete (NiT Hungary) ügyvezető főtitkára csütörtökön.

Újra tárgyal kereskedelmi vitáiról az USA és Kína

Archívum2005.07.11, 11:13

Kereskedelmi tárgyalásokon igyekszik rendezni vitáit az Egyesült Államok és Kína. A leghevesebb összecsapás a kalózfilm, -CD és -szoftver, valamint a kínai textildömping miatt várható.

Visszatér a tárgyalásokhoz Észak-Korea

Nagyvilág2005.07.09, 18:37

Visszatér a hatoldalú atomtárgyalásokhoz Észak-Korea (KNDK). Az észak-koreai hírügynökség jelentése szerint Phenjan azután döntött úgy, hogy visszaül a tárgyalóasztalhoz, hogy Pekingben találkozott a KNDK külügyminiszter helyettese az USA külügyi államtitkárával. A tárgyalások újraindulása előtt több jel is arra utalt, hogy Észak-Korea végül mégis részt vesz az atomválságot megopladni hivatott találkozón.

Halálos fenyegetést kapott a maffiaper egyik védője

Itthon2005.06.06, 13:56

A Kecskeméten folyó maffiaper hétfői tárgyalásán az elsőrendű vádlott, R. László védője bejelentette, hogy őt és családját életveszélyesen megfenyegették. Elmondása szerint azt üzenték, hogy ne nagyon kérdezgesse a védett tanút, mert "ki lesz irtva" a családjával együtt.

Autonómiát ajánl a moldovai kormány a szeparatistáknak

Nagyvilág2005.05.18, 19:53

Széles körű autonómiát készül felajánlani a moldovai kormány az ország keleti sávját hatalmukban tartó szeparatistáknak, akikkel tavaly óta megszakadtak a tárgyalások.

Peking szerint Washington hátráltatja a tárgyalásokat Észak-Koreával

Nagyvilág2005.05.13, 20:49

Az Egyesült Államok hátráltatja a tárgyalások felújítását Észak-Koreával egy kínai külügyi illetékes szerint, aki a The New York Times pénteki számának nyilatkozva vitatta, hogy Phenjan valóban kísérleti atomrobbantásra készülne.

Élnek az Irakban elrabolt román újságírók

Nagyvilág2005.05.13, 20:45

Él a március végén Irakban elrabolt három román újságíró, s a bukaresti kormány tárgyalásokat folytat kiszabadításuk érdekében - közölte pénteken Szófiában Calin Popescu Tariceanu román miniszterelnök.

Utakat zárnának le a benzinár miatt a fuvarozók

Itthon2005.04.14, 17:16

A Magyar Közúti Fuvarozók Egyesülete azt követeli, hogy az üzemanyagárak jövedéki adóját csökkentsék tíz forinttal. Ha ezt tárgyalások útján nem sikerül elintézniük, akkor akár az utakat is lezárják.

Az ETA tárgyalna a spanyol és a francia kormánnyal

Nagyvilág2005.04.02, 13:09

Két héttel a spanyol baszkföldi regionális választások előtt a Baszk Haza és Szabadság (ETA) földalatti szervezet tárgyalásokat ajánlott a madridi kormánynak. A spanyol kormányfő korábban már jelezte, hogy a tárgyalások előfeltétele az, hogy az ETA mondjon le az erőszakról.

Csütörtökön megállapodnának a gazdák

Itthon2005.03.10, 06:43

A demonstráló gazdák megbízottai csütörtökön 13 óráig meg kívánnak állapodni az agrártárca képviselőivel - közölte Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) elnöke a szerdai tárgyalások befejezését követően.

Folytatódnak a tárgyalások a gazdákkal

Itthon2005.02.25, 07:00

Péntek reggel folytatódnak a tárgyalások a tüntető gazdák és a kormány képviselői között. A megbeszélések várhatóan a hétvégén is folytatódnak.

Lassú fordítás miatt csúszik a ciánper

Itthon2005.02.22, 07:30

Elhalasztották a tiszai ciánszennyezés miatt indított per hétfői tárgyalását, mivel nem készült el a román szakértői vélemény magyar fordítása. Az új tárgyalási nap május 2 - írja a Népszabadság.

Telekügy miatt ejtették túszul egy város vezetőit

Nagyvilág2005.02.22, 15:34

Egy férfi túszul ejtette a rijekai városi tanács tagjait, mert egy önkormányzati döntés miatt sok pénzt bukott telekvásárlásán. A horvát rendőrök tárgyalásra bírták a túszejtőt, aki végül megadta magát.

A határon túliakról egyeztettek a pártok

Itthon2005.01.13, 18:05

Négypárti egyeztetést tartottak az új nemzetpolitikáról csütörtökön a Parlamentben. Az MDF által kezdeményezett tárgyaláson azonban nem tudtak közös álláspontot kialakítani a pártok. Eközben a miniszterelnök határon túli magyar vezetőkkel beszélt nemzetpolitikai kérdésekről.

Akadoznak a koalíciós tárgyalások Izraelben

Nagyvilág2004.12.20, 06:44

Akadoznak a tárgyalások a kormányzó Likud és az ellenzéki Izraeli Munkapárt között. Nem tudtak megegyezni egyelőre a munkapárti Simon Peresz követelésén, aki a miniszterelnök-helyettesi tárcát szeretné betölteni a létrehozandó új egységkormányban.

Az IRA hajlandó folytatni a leszerelést

Nagyvilág2004.12.08, 01:38

Az Ír Köztársasági Hadsereg (IRA) újrakezdte a tárgyalást a leszerelésről - jelentette be kedd éjszaka rövid közleményében az északír katolikus félkatonai szervezet.

Ciprus tárgyalásokat kezdeményezett Törökországgal

Nagyvilág2004.11.13, 00:42

Ciprus tárgyalásokat kezdeményezett Törökországgal azokról a kötelezettségekről, amelyeket szerinte Ankarának teljesítenie kell a Törökország európai uniós csatlakozási törekvéseinek szempontjából kulcsfontosságú decemberi uniós csúcstalálkozó előtt és után - közölte pénteken Tászosz Papadopulosz ciprusi elnök.

A koszovói ENSZ-misszió nem vár Belgrádra

Nagyvilág2004.11.04, 20:55

A koszovói ENSZ-igazgatás (UNMIK) nem vár Belgrádra és a koszovói szerbekre, nélkülük is hozzálát a tartomány jövője szempontjából kulcsfontosságúnak tekintett decentralizációs elképzelések megvalósításához - szögezte le csütörtökön belgrádi tárgyalásai után Soren Jessen-Petersen UNMIK-vezető.

Még nincs egyezség a minimálbérről

Itthon2004.11.04, 00:33

Nem sikerült megegyezni a szerda éjjelig tartó egyeztetésen sem az Országos Érdekegyeztető Tanácsban a jövő évre kötelező minimálbérről, pedig csak 500 forintnyi közeledés kellett volna az eredményhez. A tárgyalást a jövő hét péntekjén folytatják.

Eredmény nélkül zárultak az indiai-pakisztáni tárgyalások

Nagyvilág2004.09.07, 20:04

Komoly eredmény nélkül zárultak le az India és Pakisztán közti hétfőn megkezdett tárgyalások. A tárgyalások barátságos hangnemben zajlottak, de a felszín alatt továbbra is komoly feszültségek vannak a két dél-ázsiai atomhatalom viszonyában. Pakisztán azzal vádolja Indiát, hogy a Kasmír tartomány hova tartozásával kapcsolatos vitából ki akarja hagyni a tartomány lakosságát. A tárgyalások összes eredménye annyi, hogy a két ország képviselői hamarosan New Yorkban, ENSZ közvetítéssel folytatják tárgyalásaikat.

A cigaretta miatt úszhatja meg Milosevic

Nagyvilág2004.07.19, 17:28

Kútba eshet a volt jugoszláv elnök tárgyalása, Slobodan Milosevic rossz egészségi állapota miatt. A hágai nemzetközi bíróság újra és újra elnapolni kényszerült a tárgyalást, mert Milosevic nem érezte elég jól magát, hogy el tudja látni saját védelmét.

Életfogytiglanit kértek Dutroux-ra

Nagyvilág2004.06.21, 12:16

Életfogytig tartó börtönbüntetést kért az ügyész Marc Dutroux-ra a pedofil bűnöző perének hétfői tárgyalásán. Az ítéletet várhatóan kedden vagy szerdán hirdetik ki.

Nem veszi meg a Viacom az EA-t

Techbázis2004.06.09, 06:31

Megrekedtek a tárgyalások a Viacom illetve az Electronic Arts között. A két cég vezetői azért ültek tárgyalóasztalhoz, mert a médiacsoport célul tűzte ki az egyik legnagyobb játékkiadó megvásárlását, de végül nem tudtak megállapodni többek közt az anyagi feltételekben sem.

Tárgyalás az e-bíróság kiépítéséről

Techbázis2004.05.03, 16:09

Az elektronikus bíróság kiépítéséről tárgyaltak a Legfelsőbb Bíróság és informatikai minisztérium vezetői. Az e-ügyintézés várhatóan jelentősen meggyorsítja a bírák munkáját.  

Púpja ellenére folytatták Dutroux keddi tárgyalását

Nagyvilág2004.04.06, 17:15

A pedofilügyéről hírhedt Marc Dutroux kedden nem akarta, hogy megmotozzák, ezért fogvatartói leteperték, később állítólag szándékosan az őt a tárgyalásra szállító rabomobil oldalába verte a fejét. Most egy hatalmas púpja van a jobb szeme fölött, ami miatt egy időre felfüggesztették perének keddi tárgyalását.

Megszakadt a tárgyalás Ciprus újraegyesítéséről

Nagyvilág2004.03.17, 19:58

Megszakította a ciprusi görög féllel ENSZ-védnökség alatt folyó tárgyalásokat Rauf Danktas, a ciprusi török népcsoport vezetője.

Két év után áprilisban folytatódnak a bősi tárgyalások

Itthon2004.03.15, 19:02

A bős-nagymarosi vízlépcsővel kapcsolatos tárgyalások hosszabb szünet után április 13-án felújulnak, miután 2002 áprilisában félbeszakadtak.

Rosszul lett a tárgyaláson a Nyugati téri robbantó

Itthon2004.03.03, 11:45

Rosszul lett a zárt ajtók mögött megkezdett tárgyaláson a Nyugati téri robbantó, ezért szerdán félbe kellett szakítani a tárgyalást. Az ügy várhatóan március végén, április elején folytatódik. A fiatalember hátizsákjában tavaly nyáron robbant fel egy házilag összeállított anyag a budapesti 6-os villamoson, a Nyugati téren.

Késik a megállapodás Ciprus újraegyesítéséről

Nagyvilág2004.02.11, 01:31

Egyelőre nem született megállapodás a Ciprus újraegyesítéséről folytatott csúcsszintű tárgyalásokon, de a megbeszéléseket helyi idő szerint szerda este folytatják New Yorkban.

Verstappen távolodik a Jordantől

Gphírek2004.01.27, 20:14

Könnyen elképzelhető, hogy idén nem szerepel Forma-1-es futamon Jos Verstappen, miután menedzsmentje megszakította a tárgyalásokat a Jordan-Forddal.

Villongások Kasmír indiai részén

Nagyvilág2004.01.13, 18:58

Összesen tizenegy ember életét követelő összecsapások voltak ismét Kasmír indiai fennhatóságú részében a muzulmán elszakadási törekvésekkel összefüggésben. India és Pakisztán a közelmúltban tárgyalásokat kezdett a több évtizede tartó harci cselekmények beszüntetéséért.

Folytatódik az osztrák vasutassztrájk

Nagyvilág2003.11.13, 23:26

Folytatják pénteken is meghatározatlan idejű sztrájkjukat az osztrák vasutasok - így döntött csütörtök késő este a sztrájkot hirdető vasutasszakszervezet, miután újabb sikertelen tárgyalást folytatott a kormánnyal.

Kormánymegbízott tárgyal a taszári kétmilliárd dolláros üzletről

Itthon2003.10.10, 12:10

Külön kormánymegbízottat jelölt ki a miniszterelnök a taszári légi támaszpont hasznosításával kapcsolatban, aki segíti a svájci befektetőcsoporttal való tárgyalásokat. A kétmilliárd dolláros befektetés sorsa nagy mértékben függ az amerikai állásfoglalástól, amelyben további balkáni terveikről nyilatkoznak.

Észak-Korea: decemberben folytatódhatnak a tárgyalások

Nagyvilág2003.10.10, 18:31

Egy észak-koreai diplomata szerint országa decemberben folytatná a tárgyalásokat atomprogramjáról. A pekingi hatoldalú találkozó után úgy tűnt, Észak-Korea elzárkózik minden további, nukleárisfegyver-fejlesztési programját érintő tárgyalástól. Ugyanakkor a jövő héten kínai és orosz találkozóra kerül sor a koreai atomprogram ügyében.

Ma ítélet várható S. Kitti ügyében

Itthon2003.09.05, 11:37

Zárt tárgyaláson folyik a nevelőapja meggyilkolásával vádolt S. Kitti büntetőperének utolsó tárgyalása az első fokon eljáró Somogy Megyei Bíróságon. A tavaszi ítélkezési időszak óta húzódó ügyben pénteken minden bizonnyal ítéletet hirdetnek.

Már tárgyalnak Brüsszellel a fejlesztésekről

Nagyvilág2003.07.24, 10:53

Elkezdődtek a hivatalos uniós tárgyalások a strukturális és kohéziós forrásokból rendelkezésre álló mintegy 3 milliárd forint felosztásáról a Nemzeti Fejlesztési Terv operatív programjai között - közölte Juhász Endre szerdán az MTI-vel.

Lehet, hogy a Half-Lifeból is film készül

Techbázis2003.07.15, 20:12

Bizonyos források szerint a Valve, a Half-Life kiadója tárgyalásokat folytat több hollywoodi stúdióval is egy film elkészítéséről, melyben értelemszerűen a kedvelt akciójáték jelenetei elevenednének újra.

Tárgyalások Brüsszellel a jövő évi EU-pénzről

Nagyvilág2003.07.10, 14:41

A július 20-át követő héten kezdődnek a tárgyalások az Európai Bizottság és Magyarország között a 2004 és 2006 közötti regionális fejlesztési programokról - értesült a Bruxinfo. Hazánkkal Lengyelország és Csehország után harmadikként startol a megbeszélés-sorozat, amelynek tétje a 2004. január 1-től rendelkezésre álló felzárkóztatási források felhasználására feljogosító megállapodás megkötése. Az olasz pénzügyminiszter-helyettes szerint a tagállamok nagy többsége a 2007 utáni kohéziós politika nemzeti hatáskörbe vonása helyett annak regionalizálását támogatja.

Izrael szerint még nincs megegyezés

Nagyvilág2003.06.27, 11:26

Izrael cáfolta azt a korábban megjelent hírt, amely szerint izraeli és palesztin biztonsági tisztségviselők pénteken megállapodást kötöttek az izraeli hadsereg azonnali kivonulásáról a Gázai övezet északi részéről, illetve a ciszjordániai Betlehem városából. A tárgyalás tényét megerősítették.

Folytatódik a kormány és a fuvarozók tárgyalása

Itthon2003.06.25, 22:39

Nem született megállapodás a közúti fuvarozói érdekképviseletek és a kormány képviselőinek szerda esti tárgyalásán, ezért a szakértői megbeszélések folytatódnak.

Csak ősszel hirdetnek ítéletet S. Kitti ügyében

Itthon2003.06.02, 11:50

A nevelőapja megölésével vádolt S. Kitti ügyében elnapolták a tárgyalást. A tárgyalást azért halasztották el, mert a másodrendű vádlott - a lány édesanyja - jelezte, egészségügyi állapota miatt nem tud részt venni a hétfői tárgyaláson. Az ügyben már csak ősszel várható döntés.

Egy hét múlva ítéletet hozhatnak S. Kitti ügyében

Itthon2003.04.24, 16:44

A nevelőapja meggyilkolásával vádolt S. Kitti első tárgyalási napján 21 tanút hallgatott meg a Somogy Megyei Bíróság. A tárgyalás pénteken folytatódik, és várhatóan jövő hét végén ítéletet is hirdetnek.

Phenjan atombombával fenyeget

Nagyvilág2003.04.24, 21:30

Váratlanul megszakadtak a Pekingben folyó amerikai-észak-koreai tárgyalások a kommunista ország atomprogramjáról. Az amerikai részről tárgyaló James Kelly szerint a tárgyalások az észak-koreai fél fenyegető magatartása miatt szakadtak meg. Colin Powell bizonyítottnak látja az eddigi aggodalmakat: Phenjan hivatalosan is beismerte, hogy van atombombája.

Megkezdődtek a tárgyalások Észak-Korea atomprogramjáról

Nagyvilág2003.04.23, 15:07

Az USA, Észak-Korea és Kína pekingi tárgyalásaitól nem várható áttörés. A találkozó célja a tárgyalási folyamat beindítása, vélik Washingtonban.