tandíj

címke rss

Hoffmann Rózsa: Nem kötünk röghöz senkit

Itthon2012.03.12, 10:12

Az oktatási államtitkár a Népszabadságnak azt mondta, kedvezhet a minõségnek, hogy az idén kevesebben jelentkeztek a felsõoktatásba, mint az elõzõ években.

Én nem hiszem, hogy bekerülhetnék közéjük

Itthon2012.02.23, 19:48

Kevesen voltak a Nemzeti Erõforrás Minisztérium felsõoktatási tájékoztatójának zárórendezvényén, a résztvevõk többsége azt mondta, sok újat már nem hallott itt az új felvételi rendszerrõl. A megkérdezettek közül többen is módosítottak korábbi terveiken, miután kiderült, a legtöbb szakon kevesebben jutnak be államilag finanszírozott képzésre. A minisztertõl nem kérdezett senki. Nem lehetett. Egyetemre, fõiskolára péntekig lehet jelentkezni.

Matekozás borítja fel a kormány szigorú egyetemi keretszámait

Itthon2012.01.31, 14:27

Határozott döntéssel szabta meg a keretszámokat a kormány az egyetemeken és fõiskolákon, de könnyen lehet, hogy egyszerû matematikai okokból kénytelen lesz módosítani rajtuk. Ha több diák ér el ugyanannyi pontot a felvételin, akkor ugyanis nehéz lesz tartani a megszabott kereteket. Így pontszámítási játék és alkudozás kísérheti a végleges keretszámok meghúzását.

Ez úgy tûnik, hogy ugrott - felvételizõk az új keretszámokról

Itthon2012.01.27, 10:41

Van, akinek az álmait zúzta szét, és lemond a tervezett szakról, más munkával próbálja majd elõteremteni a tandíjra valót, és akad, aki több szakot is megjelöl a jelentkezési lapján, hogy biztosan felvegyék. A kormány januárban csökkentette drasztikusan az államilag támogatott felsõoktatási férõhelyeket. Az [origo] által kérdezett diákokat lelombozta az utolsó pillanatban bejelentett változtatás, de sokan akkor is ragaszkodnak az évekkel ezelõtt kinézett pályához, ha fizetni kell a képzésért.

Több mint 76 millió forint felnevelni egy brit gyereket

Nagyvilág2012.01.26, 13:35

A gyerekek felnevelésével járó költségek a legnagyobb kiadást jelentik a brit szülõk számára - derül ki egy friss felmérésbõl. A megkérdezettek háromnegyede súlyos megszorításokra is képes, csak hogy egyetemre mehessen a gyerek: van, aki az akciós termékekre vadászik, mások az eBayen árulják feleslegessé vált dolgaikat.

Éles árharcba kezdtek az egyetemek és fõiskolák

Itthon2012.01.26, 07:43

A korábbi évekhez képest is nagyobb küzdelem indult az egyetemek és a fõiskolák között a diákokért, fõleg a legnépszerûbb gazdasági szakokon, amelyek finanszírozását a leginkább kurtította meg a kormány.  A nagy egyetemeknek erõs konkurenciát támasztanak a kisebb fõiskolák, van olyan intézmény, amely egy év alatt több százezer forintot vágott az árain. Az elitképzésben is beindult az árverseny, még az eddigi legdrágább MBA-szakokon is zuhantak a tarifák.

Hoffmann Rózsa az életre tanít

Vélemény2012.01.25, 16:07

Nagyon rossz üzenetet küldött a kormány a felsõoktatási keretszámok és a tandíjfizetés módjának radikális átszabásával, valamint a döntés utolsó utáni pillanatban való bejelentésével - ráadásul pont annak a korosztálynak, amelyre a legjobban kellene vigyáznia.

Legfeljebb orvosi egyetemre érdemes Bécsbe menni

Itthon2012.01.24, 17:08

Orvosi és mûvészeti képzésekben érdemes lehet Ausztriában próbálkozni az állami finanszírozásból kimaradó, de egyetemre vágyó magyar diákoknak. Nem sokkal lesz olcsóbb az egyetemi élet így sem, de a sok százezres, esetleg milliós magyar tandíjat megspórolhatják. Igaz, megélhetési költségeik jóval magasabbak lesznek, mint itthon, viszont jó nevû egyetemeken tanulhatnak, ráadásul németül. Felvételizni az osztrák egyetemekre is kell, és csak nagyon biztos német nyelvtudással érdemes nekivágni ennek.

Kihirdették a tandíjakat: 150 ezer és egymillió között a slágerszakokon

Itthon2012.01.23, 09:48

Félévente 150 ezer és egymillió forint közötti összeget kell szeptembertõl fizetni azoknak az egyetemi és fõiskolai hallgatóknak, akik nem kerülnek be az állami ösztöndíjasok közé. Ráadásul a legnépszerûbb szakok állami finanszírozását vágta vissza leginkább a kormány: gazdasági képzésre összesen 250 ingyenes hely jut, jogot pedig csak két budapesti egyetemen lehet majd állami támogatással tanulni. Idén tízezerrel kevesebb ingyenes hely lesz az alap- és az osztatlan képzésen.

Hoffmann Rózsa szerint Hiller István keveri a szezont a fazonnal

Itthon2011.12.07, 12:26

A legnagyobb vitát az önköltséges képzés váltotta ki a felsõoktatásról szóló törvényjavaslat részletes vitáján a parlamentben. Az MSZP-s Hiller István az önköltséget tandíjnak tartja, de Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár szerint Hiller keveri a szezont a fazonnal. A Jobbik a nyelvvizsga szabályait, míg a Fidesz a pedagógusképzés szabályait módosítaná.

Több ezer diák tüntet Londonban a tandíjak ellen

Nagyvilág2011.11.09, 16:50

Négyezer rendõr próbálja megakadályozni, hogy elfajuljon a tandíjak és az oktatás költségvetésének a csökkentése ellen tiltakozó diákok tüntetése Londonban. Tavaly ilyenkor erõszakba torkollt a diáktüntetés. Szerdán többezren vonulnak végig a brit fõvároson.

Több volt a rendõr, mint a diák a londoni tüntetésen

Nagyvilág2011.11.09, 20:18

Négyezer rendõr vigyázott a rendre a szerdai londoni diáktüntetésen, amelyen mintegy kétezer diák vett részt az emelkedõ tandíjak, valamint szociális megszorítások miatti tiltakozásul. Mindösszesen húsz embert vettek õrizetbe, miután megpróbáltak sátrat verni a Trafalgar-téren. Decemberben több tízezer diák zavargásokat robbantott ki Londonban, ezért volt most ekkora készültség.

A "bújtatott tandíj" és a "röghöz kötés" ellen hirdet tüntetést a HÖOK

Itthon2011.10.06, 19:39

Országos tiltakozó demonstrációt hirdet a fõvárosba október végére a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK), mert a hallgatói szervezet elfogadhatatlannak tartja a készülõ felsõoktatási törvényben tervezett "bújtatott tandíjat és a diákok röghöz kötését".

Pokorni szerint a munkaadók törleszthetnék a diplomások diákhitelét

Itthon2011.09.27, 07:53

Pokorni Zoltán szerint szükség van a diákhitelre, mert a magas tandíj rontja a hozzáférési esélyeket, a magas törlesztõrészlet azonban akadályozza a fiatalok otthonteremtését. A Fidesz alelnöke szerint a friss diplomásokat alkalmazó cégek átvállalhatnák a törlesztést, aki külföldön vállalna munkát, az viszont maga fizetne - írja a keddi Magyar Nemzet.

Alternatív felsõoktatási terveket kért Pokornitól Orbán

Itthon2011.05.22, 13:39

Az oktatási államtitkárságtól független felsõoktatási javaslatok kidolgozására kérte Pokorni Zoltánt Orbán Viktor miniszterelnök- jelentette ki Pokorni egy az MTI-nek adott interjúban. Az oktatáspolitikus szerint már januárban felkéte õt a kormányfõ, hogy "gondolkozzon el" a lemorzsolódó halllgatók és külföldre távozó diplomások képzésének finanszírozásán. Pokorni állítja, hogy senkivel nem áll harcban a véleménye miatt.

Oktatási államtitkárság: Nincs tervben az utólagos tandíj bevezetése

Itthon2011.05.18, 07:56

Nem tervezi a felsõoktatási tandíj bevezetését a kormány - közölte az oktatási államtitkárság. Pokorni Zoltán kedden arról beszélt egy tévémûsorban, hogy utólagos tandíjat kellene fizetniük azoknak, akik nem fejezik be tanulmányaikat.

Pokorni: "Nincs asztalon" a tandíj bevezetése

Itthon2011.03.13, 22:08

Nem lesznek finanszírozhatóak az egyetemek, ha nem tartják fenn a költségtérítéses rendszert - jelentette ki a HírTV-ben  a parlament oktatási bizottságának fideszes elnöke. Pokorni Zoltán ismét cáfolta, hogy a kormány tandíjat vezetne be.

Népszabadság: A kormány az utólagos tandíj bevezetését fontolgatja

Itthon2011.03.10, 07:16

Ebben a rendszerben az államilag támogatott képzésben részt vevõ hallgatóknak végzésük után, már munkavállalóként kellene visszafizetniük a képzésük árát - írja a Népszabadság.

Petárdákkal dobálták meg a rendõröket a Hágában tüntetõ diákok

Nagyvilág2011.01.22, 00:15

A holland kormány által tervezett tandíjemelés ellen tüntetõ diákok öszecsaptak a hágai rendõrökkel. Huszonöt randalírozót kellett elõállítani. 

A levizelt Churchill csak a felszín - miért tüntetnek a brit diákok?

Nagyvilág2010.12.12, 12:15

Károly herceg kocsiját megtámadták, Churchill szobrát levizelték, a vezetõ kormánypárt székházát megszállták - egyre durvábbak a brit diáktüntetések, amelyek a felsõoktatási tandíjak tervezett emelése miatt robbantak ki. A miniszterelnök keménységet ígért a vandál tüntetõkkel szemben, de a feszültség mögött a tandíj mellett más okok is meghúzódnak. A briteknek barátkozniuk kell az évtizedek óta nem látott koalíciós kormányzással és a brit gazdaság súlyos problémáival is.

Ütötték-verték Károly herceg kocsiját Londonban

Nagyvilág2010.12.10, 11:24

Üvegekkel, festékpatronokkal és petárdákkal dobálták meg a hercegi pár kocsiját Londonban az egyetemi tandíjemelés ellen tüntetõk. Károly és felesége, Kamilla nem sérült meg. A brit miniszterelnök sokkolónak nevezte az esetet.

Összecsapások Londonban a tandíjemelés miatt

Nagyvilág2010.12.10, 09:17

Elfogadta a brit parlament alsóháza csütörtök este az angliai állami egyetemi tandíjak felsõ határának háromszorosára emelésérõl szóló kormányzati indítványt. A tandíjemelési javaslat miatt délután összecsapások törtek ki Londonban és a brit egyetemi nagyvárosokban. A törvény a jelenlegi háromszorosára emeli a tandíj felsõ határát.

Tüntetõ diákok támadtak Károly herceg autójára

Nagyvilág2010.12.09, 23:32

Megtámadták a trónörököst és feleségét szállító autót a tandíjemelés ellen tüntetõ brit diákok Londonban. A hercegi párnak nem esett baja.

Szétverték a kormánypárt székházát a tandíj ellen tüntetõ brit diákok

Nagyvilág2010.11.10, 22:28

Erõszakba torkollott a tandíjemelés ellen tüntetõ brit diákok londoni tömegdemonstrációja, miután a tüntetõk egy része megostromolta a kormányzó konzervatív párt székházát. A békés tüntetésre számító párszáz rendõr nem tudta megvédeni a párt irodáit, ezért a tüntetõk szabadon törtek-zúztak és gyújtogattak a székházban. Az erõszakossá váló tüntetésben többen, köztük rendõrök is megsérültek.

Veszélyes lehet egyetem mellett dolgozni

Állás 20112010.09.20, 22:14

Az egyetem mellett végzett részidõs munka rossz hatással van a tanulmányi eredményekre - derült ki egy amerikai professzorok körében végzett felmérésbõl.

Mi a tandíj?

Itthon2008.03.03, 12:35

Idén õsszel kellene elõször tandíjat fizetni a másodéves felsõoktatási hallgatóknak egy 2006-os törvénymódosítás értelmében. Ha a népszavazáson az igenek kerülnek többségbe, akkor az erdetileg tervezett formában ez nem valósulhat meg, ha a nemek gyõznek, akkor viszont lesz tandíj õsztõl.

Elõrehozná a tandíj eltörlését Pokorni

Itthon2008.03.02, 00:25

Meggyõzõ választási eredmény esetén a Fidesz törvényjavaslatot nyújt be, hogy a tandíjat, a vizitdíjat és a kórházi napidíjat ne csak január elsejétõl töröljék el, hanem már idén se kelljen megfizetni - mondta Pokorni Zoltán egy pécsi pártrendezvényen. Az ellenzéki párt alelnöke szerint Gyurcsány Ferenc helyzetét igen, de a koalíciót nem rengeti meg a népszavazás.

HÖOK: a tandíj nem politikai kérdés

Archívum2008.02.15, 09:35

A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) folytatja tandíj ellenes küzdelmét, a tandíj ugyanis nem politikai kérdés, és rendkívül fontos a társadalom véleménye a március 9-i népszavazáson - mondta Miskolczi Norbert, a hallgatói szervezet elnöke.

Pénteken indul az MSZP népszavazási kampánya

Itthon2008.01.17, 15:01

Hirdetésekkel, tájékoztató füzetekkel, telefonos megkeresésekkel próbálja meggyõzni a lakosságot az MSZP arról, hogy a Fidesz által kezdeményezett népszavazáson a vizitdíj és a tandíj mellett szavazzanak. A kampány pénteken kezdõdik. A Marketing Centrum felmérése szerint a lakoság 44 százaléka venne részt a népszavazáson.

A tandíj miatt dolgoznak az egyetemisták

Állás 20112008.01.17, 08:49

Minden korábbinál többet dolgoztak az egyetemisták és a fõiskolások tavaly. A legtöbben keresetükbõl fedezik a tandíjat - áll a Diákvállalkozások Országos Érdek-képviseleti Szövetségének (DiákÉSZ) most elkészült összesítésében. 2007-ben legalább 70 ezren vállaltak munkát - írja a Népszabadság.

Nem szívesen, de fizetnék a tandíjat

Archívum2007.12.30, 01:59

A diákok többsége fenntartásokkal ugyan, de elfogadja a fer (fejlesztési részhozzájárulás) bevezetését. A Studium Generale, Budapesti Corvinus Egyetemen (BCE) mûködõ ingyenes elõkészítõ felmérésébõl kiderül, hogy teljes elutasítás a leendõ egyetemisták között 20 százalékos.

Ismét tüntettek a tandíj ellen

Itthon2007.10.06, 15:35

Kilencszáznál több "no tandíj!" és "tandíj nem" feliratú léggömböt eresztettek a magasba a dunaújvárosi fõiskolások a kedd este rendezett demonstráció végén. Veszprémben fáklyás menetben tüntettek a tandíj bevezetése ellen.

A tandíj ellen tüntettek Kecskeméten

Itthon2007.09.20, 21:27

Több mint száz kecskeméti fõiskolás vonult fáklyákkal a város központjába csütörtök este; a diákok a tandíj jövõ évi bevezetése ellen tiltakoztak. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) az õsz folyamán minden egyetemi városban figyelemfelkeltõ demonstrációt tart.

Ezren tiltakoztak a tandíj ellen Debrecenben

Itthon2007.09.19, 23:06

Fáklyás felvonuláson tiltakozott mintegy ezer egyetemi hallgató a tandíj ellen szerdán este Debrecenben. Az elsõ tüntetést Szegeden tartották szeptember 5-én.

Mindenkinek fizetni kell az ELTE-n

Itthon2007.07.05, 12:05

Az Eötvös Loránd Tudományegyetemen is 105 ezer forint lesz a képzési hozzájárulás, vagyis nem lesz magasabb annál az összegnél, amelyet a rektori konferencia ajánlott. Nem kap viszont mentességet senki a tandíj alól, maximum utólag kérhet visszatérítést a legjobban teljesítõk 5 százaléka. Még nem minden egyetem döntött a tandíj összegérõl, de legtöbb intézményben tartják magukat az ajánlott összeghez.

Nem nyugszik bele a Fidesz a tandíjas kérdés törlésébe

Itthon2007.03.30, 15:07

Elutasított népszavazási kérdése miatt ismét az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz - jelentette be pénteken az ellenzéki párt. Azt kifogásolják, hogy Országos Választási Bizottság csütörtökön ismét elutasította a tandíjjal kapcsolatos kérdésüket.

Elzárná Gyurcsány a fûtést a kisszobában

Itthon2007.02.01, 23:32

"Gyermekeink dolgát is el kell kezdeni menedzselni" - magyarázta Gyurcsány Ferenc miniszterelnök az ATV-n, Friderikusz Sándor interjúsorozatának negyedik részében, hogy miért tartja fontosnak az oktatási- és a nyugdíjrendszer átalakítását. A kormányfõ megvédte a tandíjat, mert az szerinte az igazságosságot szolgálja, miközben nyugdíj-ügyben nagyon óvatosan nyilatkozott. A mûsort megnézheti az [origo]-n.

Egyforma lehet az egyetemek tandíja

Itthon2007.01.10, 10:57

A tandíjak mértékében nem lesz verseny az egyetemek és fõiskolák közt. A rektori konferencia ajánlása alapján az intézmények nem térnek el a fejlesztési részhozzájárulásnak hívott tandíj központilag megadott összegétõl, annak ellenére, hogy lehetõségük lenne 50 százalékkal többet vagy kevesebbet kérni. Verseny csak abban lehet, hogy mit juttatnak vissza a hallgatóknak.

Nem adja fel Fidesz a tandíjas népszavazást

Itthon2006.11.21, 17:52

Az Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, mert "jogi nonszensznek" tartja, hogy az Országos Választási Bizottság nem engedélyezte a tandíjról szóló népszavazást. A Fidesz hét kérdésben szeretne népszavazást tartani, eddig csak kettõrõl döntöttek.

A kórházprivatizációról lehet népszavazást tartani, a tandíjról nem

Itthon2006.11.20, 21:43

Nem lehet népszavazást tartani a Fidesz által feltett egyik kérdésrõl, amelyik a tandíj bevezetése ellen irányul. Az ellenzéki párt kórházprivatizációval kapcsolatos kérdésérõl viszont ki lehet írni népszavazást - döntött az Országos Választási Bizottság. A többi kérdésrõl kedden dönt a testület.

Nyugtatgat és a tandíj ellen lép a Fidesz

Itthon2006.10.14, 20:13

Meg akarjuk akadályoznia a tandíj bevezetését - jelentette be a fideszes gyûléssorozat szombati szónoka, Pokorni Zoltán, mert az ellenzéki párt szerint a kormány intézkedése nyomán csak a gazdagok gyerekei tanulhatnának. Ezért a Fidesz hétfõn az Alkotmánybírósághoz fordul a felsõoktatási törvény módosítása miatt. Az ellenzéki párt alelnöke arról is beszélt: a jelenlegi helyzet megoldása, ha a politikusok hátralépnek egy lépést, és egy szakértõi kormány veszi át a kormányzást.

A Szabadság hídon demonstrált a HÖOK

Itthon2006.09.28, 23:11

A tandíj ellen tüntetett mintegy félezer hallgató fáklyával kezében csütörtök este a budapesti Szabadság hídon a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciájának (HÖOK) Budapesti Regionális Szövetsége szervezésében.

Lefújták a tandíj elleni tüntetést

Itthon2006.09.20, 16:03

Mégsem lesz csütörtökön tandíjellenes tüntetés Budapesten. A demonstrációt az erõszakba torkolló kormányellenes tiltakozások miatt fújták le. A hallgatói szervezetek ugyanakkor ismét felszólították a kormányt a tandíj eltörlésére, ellenkezõ esetben mégis megtartják a tüntetést.

Tandíjellenes tüntetés Szegeden

Itthon2006.09.13, 07:00

A tandíj bevezetése ellen demonstrálnak a diákok szerdán délután Szegeden. A fõvárosban szeptember 21-én tiltakoznak a hallgatók.

Egymillió aláírást akar a tandíj ellen egy diák

Itthon2006.08.31, 13:08

Egymillió aláírást akar összegyûjteni a tandíj ellen az interneten egy diák. Eddig azonban csak mintegy 64 ezren csatlakoztak a június végén indított akcióhoz.

Tízezer diákot várnak a tandíj elleni tüntetésre

Itthon2006.08.29, 15:00

Szeptember 21-én a Kossuth téren tüntetnek a hallgatói önkormányzatok a tandíj bevezetése ellen. A demonstrációt elõkészítõ szervezet legkevesebb 10 ezer diák részvételére számít, de más, egyelõre titkos akciókra is készülnek több vidéki egyetemvárosban. A diákszervezetek szerint képtelenség, hogy a hallgatókat büntetik a tandíjjal, ahelyett, hogy elõbb rendbe tennék az egyetemek gazdálkodását.

Egy nap alatt bebiztosítaná a tandíjat az MSZP

Itthon2006.08.03, 17:20

Az MSZP szerint egy nap alatt kiküszöbölhetõ a csorba, ha alkotmányellenesnek találják a felsõoktatási törvénynek - többek között a tandíj bevezetését is tartalmazó - módosításait. A köztársasági elnök szerdán küldte meg a törvényt az Alkotmánybíróságnak. Az államfõ nem a tandíjat, hanem a gazdasági tanácsok túlzott vétójogát kifogásolta, a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája mégis abban bízik, hogy a kormány átgondolja a tandíjjal kapcsolatos terveit.

Kreatív tüntetésre készülnek a diákok

Itthon2006.07.26, 11:59

Szeptember végén tartja a Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája azt a demonstrációt, melyen a tandíj visszavonását és valódi felsõoktatási reformokat fog követelni a kormánytól. A tüntetésnek van úgynevezett kreatív felelõse is. A részleteket várhatóan az elkövetkezõ két hétben hozzák nyilvánosságra, de a szervezet már jelezte, folyamatosan figyelemfelkeltõ akciókat fognak tartani.

A legtöbb európai országban van tandíj

Itthon2006.07.25, 07:07

Kevés olyan európai ország van, ahol ne kellene tandíjat fizetni az egyetemistáknak, több államban pedig jelenleg zajlik a fizetõs felsõoktatási rendszer kialakítása - írja a Népszabadság. Van olyan ország, ahol csak utólag, a munkába állást követõen kell kiegyenlíteni a tandíjat.

Az igazán rászorulóknak mindegy a tandíj

Itthon2006.06.29, 08:20

Aki nagyon jól tanul, ingyen kapja a diplomát, aki kevésbé, még mindig számíthat ösztöndíjra, amibõl jó esetben kifizetheti a tandíjat. A halmozottan hátrányos helyzetûek sem fizetnek majd, a nehéz helyzetben lévõk pedig kaphatnak szociális ösztöndíjat. A többség mindenesetre havonta tíz-tizenöt ezret fizet majd másodéves korától. Az [origo] által megkérdezett szociológus szerint egyébként az igazán hátrányos helyzetûeknek arra sincs esélyük, hogy az egyetem közelébe kerüljenek.

Hamar lesz tandíj és fizetõs egészségügy

Itthon2006.06.27, 08:10

A kormányzat még ebben a ciklusban bevezeti a tandíjat, és fizetõssé teszi egészségügyet - írja a Népszabadság. A lap szerint errõl hétvégi ülésén döntött a kabinet. Az utólagos tandíj ötletét elvetették.

Új díjakat nem szavaz meg a Fidesz

Itthon2006.06.06, 13:48

A Fidesz nemmel fog szavazni számos reformtervre, köztük az adóemelésre, az esetleges vizitdíjra és a tandíj bevezetésére - jelentette be Szijjártó Péter, a Fidesz kommunikációs vezetõje kedden. Az ellenzéki párt frakcióvezetetõje, Navracsics Tibor az új kormányzati rendszert bírálta, átláthatatlanabbnak, drágábbnak és kevésbé demokratikusnak tartja azt a korábbinál.

Oktatási reformok ellen tüntettek a diákok Ljubljanában

Nagyvilág2006.05.25, 10:31

Több ezer hallgató tüntetett szerdán a szlovén fõvárosban a tervezett felsõoktatási reformok, köztük az egyetemi tandíj bevezetése ellen.

Kutatóorvos nyert az MBA ösztöndíjpályázaton

Állás 20112006.04.14, 09:40

Eredményt hirdetett a CEU Business School a múlt hónapban kiírt ösztöndíjpályázán. A nyertes egy magyar kutatóorvos, aki részt vehet az iskola Executive MBA (IMM) képzésén. A magyar vezetõképzés érdekében az állami és a gazdasági szféra fogott össze: a tandíj nagy részét három minisztérium, egy magyar vállalkozó alapítványa és az iskola végzett hallgatói finanszírozzák. A nyertesnek a tandíj egy nyolcadát kell elõteremtenie.

MBA ösztöndíjpályázatot indított a CEU

Állás 20112006.02.28, 17:28

A CEU Business School közép- és felsõvezetõk számára ösztöndíjpályázatot indít, melynek nyertese részt vehet az iskola Executive MBA (IMM) képzésén. A 48 ezer eurós tandíj nagy részét három minisztérium, egy magyar vállalkozó alapítványa és az iskola végzett hallgatói finanszírozzák. A nyertesnek a tandíj egy nyolcadát, 6 ezer eurót -mintegy másfélmillió forintot- kell elõteremtenie.

Pozsonyban megbukott a tandíjtörvény

Nagyvilág2005.05.18, 01:26

Harmadszorra sem fogadta el kedden a szlovák parlament a kötelezõ tandíjakról és a diákhitelekrõl szóló törvénytervezetet, ami a korábbi jelzések szerint várhatóan súlyos kormányválságot von maga után.

A tandíj bevezetése ellen tüntettek Németországban

Nagyvilág2005.02.04, 00:58

Német városokban körülbelül 25 ezer diák tüntetett csütörtökön az egyetemi tandíjak bevezetése ellen. Gerhard Schröder kancellár a diákok esélyegyelõségének betartására figyelmeztetett.

A hallgatók fele fizet tanulmányaiért

Itthon2003.09.10, 08:00

Közel 170 ezer olyan felsõoktatási hallgató van, akik több tízezer forintos tandíjat fizetnek tanulmányaikért. Jogi végzettség megszerzése öt év alatt egymillió forintba kerül, ami egy jó állással egy év alatt megtérül. Egyre nehezebb azonban jól fizetõ diplomás állást találni - írja a Magyar Hírlap.

Elõzõ
  • 1
  • 2
Következõ