szerződés

címke rss

Ellehetetleníthetik az oktatást a szerződéskötési tilalmak a rektorok szerint

Itthon2011.10.10, 15:56

A költségvetés egyensúlyát biztosító kormányrendelet hatálybalépése előtt a felsőoktatási intézmények már összeállították az egyes kurzusok tanrendjét. A Magyar Rektori Konferencia szerint éppen emiatt a szeptemberben kezdődött tanulmányi félévet is ellehetetleníti a határozat azon rendelkezése, amely többek között megtiltaná a szerződéskötést külsős óraadó tanárokkal.

A WikiLeaks-alapító beleegyezése nélkül csütörtökön megjelenik önéletrajzi könyve

Nagyvilág2011.09.21, 20:24

Csütörtökön már a könyvesboltokban lesz a WikiLeaks-alapító Julian Assange önéletrajzi könyve. A "Letiltott önéletrajz" címet viselő kötet kiadásához Assange nem járult hozzá, a kiadó ennek ellenére úgy döntött, megjelenteti a dokumentumot. A kiadó szerint a könyv pont olyan, mint akiről szól: szenvedélyes, provokatív és nagyképű.

Feladták az önkéntes raboskodást a Promenád kávézó vezetői

Itthon2011.09.15, 16:14

Elhagyta a budapesti Mammut bevásárlóközpont egyik kávézóját a helyet korábban üzemeltető cég két vezetője, aki csaknem egy hónapon át nem jött ki az épületből. A II. kerület jegyzője birtokvédelmet jegyzett be a Promenád kávézó belső egységére, míg a létesítményhez tartozó terasz felett a Mammut gyakorolja a jogokat.

Túl messzire mentek a kávézóba beköltözők a Mammut szerint

Itthon2011.09.08, 17:43

A bérleti szerződés meghosszabbítása körül kialakult vita miatt költözött be a budapesti Mammut bevásárlóközpont egyik kávézójába a helyet korábban üzemeltető cég két vezetője. Az üzletház szerint az akció önkényes és jogszerűtlen, a szerződést azért mondták fel, mert közel két év alatt nem tudtak megegyezni az árról. A bérlő szerint azonban a Mammut járt el önkényesen, és megszegte korábbi megállapodásukat.

A semmisség alapján támadnák a devizahitelesek szerződéseit

Jog2011.08.23, 13:25

A svájci frank alapú hitelszerződések értékelése eltérő, az egyik álláspont szerint akár egyes szerződések semmisségét is kimondhatja bíróság, más vélemények szerint a jogszerű és engedélyezett hitelek felvevői hosszú éveken keresztül jól jártak az ügylettel.

Népszabadság: Az Átrium moziba költözhet a Merlin Színház

Itthon2011.08.17, 08:46

Az évek óta üresen álló Átrium mozi épületébe költözhet a Merlin Színház, amelynek hamarosan lejár az V. kerületi, Gerlóczy utcai bérleti szerződése. A költözés a főváros ötlete volt, a Népszabadság úgy tudja, a főpolgármesteri kabinet csütörtökön dönt arról, milyen formában induljon el a projekt közgyűlési előkészítése.

A Facebook ügyvédei szerint bizonyított, hogy hamis iratokkal perlik a vállalatot

Nagyvilág2011.08.17, 20:06

Hamisak, és csupán egy utcanevekről szóló adatbázis összeállításáról szólnak azok a szerződések és dokumentumok, amelyekre hivatkozva egy New York-i üzletember a Facebook felét követeli Mark Zuckerbergtől - állítják a vállalat ügyvédei.

Nyomoz a rendőrség az MNB 45 milliós szerződése miatt

Itthon2011.07.29, 12:39

Nyomozás indult az V. kerületi rendőrségen egy, a Magyar Nemzeti Banknál kötött, 45 millió forintos kommunikációs szerződés miatt. A jegybank arculatváltását célzó szerződés ügyében a Jobbik tett feljelentést a Magyar Nemzet szerint.

Az előző kormány két szerződésének ügyében nyomoz a rendőrség

Itthon2011.07.15, 12:50

Hűtlen kezelés gyanúja miatt elrendelte a nyomozást a rendőrség a korábban Borovszky Tímea vezette, a volt oktatási tárcán belül működő Esélyegyenlőségi Főigazgatóság szerződéskötéseinek ügyében az elszámoltatási kormánybiztos feljelentése alapján. Nyomoz a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) - ugyancsak Budai Gyula feljelentése nyomán - a vidékfejlesztési intézet korábbi szerződéseinek ügyében is.

Fellegi: Nem kötöttünk háttéralkut a Szurgut Mol-részvényeinek megvásárlásakor

Gazdaság2011.07.05, 13:31

Az uniós kohéziós politika jövőjéről, a Széchenyi-terv elindításának sikeréről beszélt kedden Fellegi Tamás fejlesztési miniszter, aki azt ígérte, hogy őszre elkészül az állami vagyonleltár. A miniszter szót ejtett a Mol-ügyletről is, amelyben elmondása szerint nem született háttéralku, a Malév ügyét pedig a legnehezebb megoldandó erkölcsi, pénzügyi kérdésnek nevezte.

Akár fel is mondhatják a Mol-INA szerződést egy horvát lap szerint

Gazdaság2011.06.30, 08:30

A horvát kormány megvizsgálhatja annak lehetőségét, hogy felmondja a korábbi kabinet és a Mol közötti szerződést - írja a  Vjesnik című zágrábi napilap internetes kiadása szerdán. A lap jogi szakértők véleményére hivatkozva közölte, hogy a szerződést akár meg is lehet semmisíteni, ha a volt kormányfő kenőpénzért cserébe többségi jogokat engedett át a Molnak az INA-ban.

A VEKE szerint nincs miről tárgyalni az Alstommal

Itthon2011.06.17, 07:46

Nehezen tartja elképzelhetőnek a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület (VEKE), hogy a metrókocsikat gyártó Alstom a jövőben tartaná magát a BKV-val kötött szerződéshez, ezért a főváros vezetésével szemben az egyesület úgy véli: nincs miről tárgyalni a francia céggel - írja a pénteki Népszabadság.

Bírósági döntés ellenére is csak részadatokat közöltek a paksi bővítés költségeiről

Itthon2011.06.09, 15:50

Bírósági döntésre megkapta az Energiaklub a paksi atomerőmű bővítését megalapozó Teller-projekt szerződéseit. Ezekből kiderül: eddig közel 470 millió forintot költöttek a szerződéses megbízásokra - közölte a szervezet csütörtökön. A projekt összköltségét az ítélet ellenére sem közölte az atomerőmű.

Aláírták a Nabucco-gázvezetékről szóló szerződést

Gazdaság2011.06.08, 16:04

Az érintett kormányok illetékesei, köztük a magyar fejlesztési miniszter is aláírta a Nabucco-projekt támogató megállapodásait a kivitelező konzorcium vezetőivel.

Horvátországban újratárgyalják a Mol befolyását az INA-ban

Gazdaság2011.06.02, 16:24

Várhatóan újratárgyalják a Mol-INA részvényesi szerződést, miután a horvát kormány jóváhagyta, hogy az INA egyeztetéseket kezdjen az ügyben. A horvát gazdasági miniszter szerint erre azért van szükség, hogy hatékonyabbá váljon az eredeti, 2003-ból származó szerződésben foglalt célok megvalósítása. A Mol közölte, hogy nyitott a tárgyalásokra.

Aláírják a Nabucco projekttámogatási szerződéseit

Gazdaság2011.06.01, 14:20

Véglegesítették és június 8-án aláírják a projekttámogatási megállapodásokat a tranzitországok kormányainak felelősei a Nabucco vállalatok képviselőivel. Utóbbi megegyezések ellenjegyzése jelzi minden részt vevő állam elkötelezettségét a gázvezeték megépítésére. A tervek szerint 2017-ben kezdenének szállítani a vezetéken.

Hűtlen kezeléssel gyanúsítják a volt titokminiszter testvérét

Itthon2011.05.10, 16:03

A rendőrség szerint több mint négymillió forint értékben kötött kétes szerződéseket Szilvásy István, az Állami Egészségügyi Központ volt főigazgatója.

Milliárdos autóbérlési szerződés miatt tett feljelentést Budai Gyula

Itthon2011.04.23, 13:57

Feljelentést tett az elszámoltatási kormánybiztos a mezőgazdasági szakszolgálat autóparkjának ügyében. Budai Gyula szerint a hivatalnál előnytelen autóbérlési szerződést kötöttek, amely a futamidő végére akár hárommilliárd forintos kárt is okozhat az államnak.

Két szerződést is kötött a Fidesz a Századvéggel

Itthon2011.03.27, 10:12

A Századvég Alapítvánnyal és a gazdaságkutató cégével is szerződést kötött a Fidesz országgyűlési frakciója: közvélemény-kutatásokat, és gazdasági elemzéseket kell készíteniük. Az egyikért 12,3, a másikért 24,3 millió forintot fizet a Fidesz.

Az egykor drogfüggő sztár táncosait tiltja még az alkoholtól is

Archívum2011.03.21, 22:33

Titoktartási szerződés, drog- és alkoholtesztek - ez vár azokra a táncosokra és stábtagokra, akik Britney Spearsszel turnéznak.

Baján tíz évig az Orangeways szállítja az utasokat

Archívum2010.12.01, 10:59

Az elkövetkező tíz évben az Orangeways buszai szállítják az utasokat Baján - erről állapodott meg a város vezetése a társasággal.    

Matolcsy: Biztosan nem lesz új hitelszerződés az IMF-fel

Gazdaság2010.09.17, 11:44

Matolcsy György szerint a kormány biztosan nem köt újabb hitelszeződést az IMF-fel. A nemzetgazdasági miniszter egy rádióinterjúban emellett ismét bírálta a jegybankot, amiért kötvényvásárlással nem élénkíti a gazdaságot.

Ausztria rábólintott a Déli Áramlat-szerződésre

Archívum2010.04.20, 16:12

Az osztrák kormány kedden, szokásos heti ülésén, elfogadta a Déli Áramlat gázvezeték megépítéséről szóló államközi szerződést, amit várhatóan szombaton írja alá Vlagyimir Putyin orosz kormányfő és Werner Faymann osztrák kancellár. A megállapodást még jóvá kell hagynia a parlamentnek, mielőtt életbe léphet.

Már az ORFK-n is gyanús szerződések miatt nyomoznak

Itthon2010.04.12, 16:38

Hűtlen kezelés miatt indított nyomozást a Központi Nyomozó Főügyészség egyes az ORFK által kötött megbízási szerződések miatt. A korábban Bencze József országos rendőrfőkapitány ellen tett feljelentés ügyben feljelentéskiegészítést rendeltek el.

Donald Trump is a gazdasági válságra hivatkozott

Jog2010.03.19, 15:10

Európában, Amerikában és Ázsiában is precedensperek indultak arra hivatkozással, hogy a globális válság hatására jelentősen terhesebbé vált a szerződés teljesítése. A Kovács Réti Szegheő Ügyvédi Iroda szakértője nem tartja valószínűnek, hogy magyar bíróság a kérelmezők javára döntene.

Megszűnt Csécsei betonbiztos szerződése

Itthon2010.03.09, 09:01

Megegyezett egymással Csécsei Béla és a VIII. kerületi önkormányzat a volt polgármester tanácsadói szerződésének megszűnéséről - olvasható a keddi Magyar Nemzetben. A megegyezés alapján Csécseit kéthavi díja, másfél millió forint illeti meg.

Blikk: 370 millió forintot fizetett a Magyar Televízió külsősöknek

Itthon2009.11.19, 07:30

Többszáz millió forintot adott ki a Magyar Televízió külsős szerződésekre, holott milliárdos adóssággal küzd - írja a Blikk. Csak egy hírügynökségnek 205 millió forintot fizettek. Az MTV azzal védekezik, hogy csak a legindokoltabb megállapodásokat tartották meg, és havonta átnézik a az egymillió forint feletti szerződéseket.

Ujfalusit 875 ezer euróra büntették

Sport2009.09.25, 15:48

Szerződésszegés miatt 875 ezer eurót (235 millió forint) köteles fizetni a Sevillának Tomas Ujfalusi, 78-szoros cseh válogatott labdarúgó.

Kénytelenek engedni a nagy áruházláncok

Gazdaság2009.02.04, 18:43

Több kiskereskedelmi vállalkozás módosította a beszállítóival 2009-re kötött szerződéseit, miután a Gazdasági Versenyhivatal (GVH) eljárást indított ellenük - közölte a GVH hétfőn az MTI-vel.

Szerz�d�st bontott a Mol �s az Oman Oil

Gazdaság2008.12.28, 18:42

A Mol Nyrt. �s az Oman Oil Company S.A.O.C. (OCC) meg�llapodott az eszk�z- �s r�szv�ny-ad�sv�teli szerz�d�sek felbont�s�r�l - k�z�lte a t�rsas�g kedden a B�T honlapj�n.

Szerződés féknyomokkal

Vélemény2008.12.20, 13:26

  // A nép - minden elévülhetetlen érdeme ellenére - nem érdemli meg ezt a rendíthetetlen közbizalmat. //

Megismételnék az uniós népszavazást az írek

Nagyvilág2008.12.11, 11:03

Újabb népszavazást írhat ki Írország a lisszaboni szerződésről. Az uniós tagállamok közötti integrációt erősítő szerződést a korábban elbukott uniós alkotmány helyett dolgozták ki, ám idén nyáron az írek elutasításával - népszavazáson mondtak rá nemet - megrekedt az életbe léptetése.

Továbbra is népszerű a lakás-előtakarék

Gazdaság2008.12.04, 11:47

Nem csappant meg a lakossági érdeklődés a lakás-előtakarékosság iránt a pénzügyi válság idején sem, legalább is erre enged következtetni, hogy a Fundamenta-Lakáskassza Zrt. az idén, az első kilenc hónapban lényegesen magasabb értékben kötött lakás-takarékpénztári szerződést, mint egy évvel korábban - közölte a társaság.

Elkerülte a bírságot a Tesco

Archívum2008.11.03, 12:06

Jogsértés megállapítása nélkül zárul a Tesco ellen, a kereskedelmi törvény előírásainak megsértésének gyanújával indult eljárás - döntött a Gazdasági Versenyhivatal (GVH). A kiskereskedelmi lánc vállalta, hogy beszállítói szerződéseinek visszáruzásra és kötbérezésre vonatkozó előírásait átalakítja.

Aláírta a nukleáris szerződést India és az USA

Nagyvilág2008.10.11, 01:06

Az amerikai és az indiai külügyminiszter aláírta Washingtonban a két ország nukleáris együttműködési szerződését. A dokumentum véget vet az embargónak, amelyet 34 vezettek be India ellen.

Veres: rendben van a Malév magánosítása

Gazdaság2008.09.24, 16:23

A kormány nem készül a Malév privatizációs szerződésének felülvizsgálatára.

A BKV-pénzekben kutakodna a Főpolgármesteri Kabinet

Itthon2008.09.16, 20:09

Részletesebb előterjesztést kell készítenie a BKV vezetésének az elmúlt három év tanácsadói szerződéseiről a Főpolgármesteri Kabinet részére. A most benyújtott összegzés hiányos, sőt helyenként olvashatatlan. A múlt év eleje és ez év márciusa között a tanácsadói szerződések összértéke 3 milliárd forint körüli volt a BKV-nál.

Egyre kevésbé lehet átverni a fogyasztót

Gazdaság2008.09.09, 15:14

A tömegesen előforduló fogyasztói szerződésekben sokszor éppen a mellékesnek tűnő részletekben rejlik a lényeg. Az új polgári törvénykönyv (Ptk.) éppen ezen kíván változtatni, amikor a gyengébb fél védelmét tűzi ki célul például olyan előírással, hogy a megszokottól eltérő feltételeket a cég honlapján is közzé kell tenni a jövőben.

4 milliárdot keresett a BKV a peronreklámokon

Itthon2008.08.25, 16:25

Másfél éve húzódó pereskedés után a BKV beadta a derekát, és nyilvánosságra hozta a közérdekű adatnak számító, reklámfelületek bérbeadásáról szóló szerződését. A dokumentum eltitkolása miatt májusban már rendőrségi nyomozás indult.

Ellenzéki kurátorok teregetik ki az MTV titkait

Itthon2008.08.19, 14:44

Külön honlapon teszi közzé az MTV kuratóriumi elnökségének négy ellenzéki tagja a köztévé azon szerződéseit, amelyeket szerintük törvényi előírások ellenére sem hozott nyilvánosságra a Magyar Televízió - közölte a három fideszes és egy KDNP-s kurátor. Korábban már az [origo] is kérte az MTV-től szerződéseket, de a több ezer dokumentumból eddig mindössze néhány tucat nyilvános.

Parafálják a lengyel-amerikai rakétaszerződést

Nagyvilág2008.08.14, 19:55

Még csütörtökön parafálják a lengyel-amerikai szerződést az amerikai hadászati rakétapajzs egy részének Lengyelországba telepítéséről - közölték varsói külügyi források.

Ráül az MTV a Nap-kelte szerződésére is

Itthon2008.07.25, 10:05

Nem lesz nyilvános az MTV szerint az a dokumentum, amellyel a köztévé kuratóriuma két évvel meghosszabbította a Nap-kelte szerződését. Az MTV csak a dokumentumban foglalt közérdekű adatokat hozza majd nyilvássogra, a szerződés teljes szövegét nem. A Nap-kelte szerződésének meghosszabbítására igennel szavaztak az MSZP, az SZDSZ és az MDF által delegált kurátorok. A két fideszes delegált nem volt jelen a szavazásnál, a harmadik pedig tartózkodott.

Mégsem lehet a Richteré a Polpharma

Archívum2008.07.07, 14:29

Az eladó Genefar BV álláspontja szerint megszűnt a Richter Gedeon Nyrt.-vel 2007 őszén kötött, a lengyel Polpharma eladásáról szóló szerződés, ezért valószínűleg nem valósul meg a Polpharma megvásárlása - jelentette be a magyar gyógyszergyártó cég a Budapesti Értéktőzsde honlapján hétfőn.

Születőben a Nabucco

Archívum2008.07.01, 13:10

Néhány hónapn belül aláírhatják a Nabucco fölgázvezetékkel összefüggő kormányközi szerződéseket, illetve a szerződéseket a tranzitországokkal - közölte Tayyip Erdogan török kormányfő.

A cseheknél is gubanc lehet az EU-szerződéssel

Nagyvilág2008.06.20, 17:19

Az írek elutasítása után Csehországban is gondok lehetnek az Európai Unió áramvonalasítására tervezett lisszaboni szerződés elfogadásával. Az EU vezetői csütörtöki-pénteki csúcstalálkozójukon nem találtak megoldást a szerződés ratifikációs folyamatának elakadására. Problémák merültek fel ráadásul Nagy-Britanniában is.

Bebetonozná utódát Bush az iraki szerződéssel

Nagyvilág2008.06.19, 11:04

Irak ragaszkodik az amerikai katonai hadműveletekkel kapcsolatos vétójogához - állítja egy bagdadi kormányhivatalnok, aki szerint e nélkül az iraki kormány nem köt új biztonsági szerződését az Egyesült Államokkal. Az amerikai vezetés a The Guardian szerint hajlik az alkura egy hosszútávú megállapodásért cserébe.

Hulladékkezelő épül Győr mellett

Gazdaság2008.06.18, 18:35

Szerdán Győrött aláírták a szerződést a Győr-sashegyi regionális hulladékkezelő központ kivitelezésére.

Nem kérhetik az adóazonosítót a szemetesek

Itthon2008.06.18, 15:12

Törvénysértőnek tartja az ombudsman, hogy egyes szemétszállító cégek szerződéseikben a megengedettnél több adatot kérnek. Jogtalanul kíváncsiak például az adóazonosító jelre, a munkahelyre vagy a házastárs adataira.

A megbízási szerződésekről adott számot a miniszterelnöki kabinet

Itthon2008.06.15, 21:30

Összesen több mint 90 millió forint értékben kötött ötmillió forintosnál kisebb értékű megbízási szerződéseket az elmúlt egy évben a miniszterelnöki kabinet. A listát Daróczi Dávid kormányszóvivő adta ki a távirati iroda kérésére.

Cascoval erősít a Genertel

Archívum2008.06.11, 07:30

Az év végéig 15 ezer szerződést kíván szerezni a jelenleg 864 ezres hazai casco-piacból a Genertel Biztosító Zrt., amivel a 8-9. helyet foglalhatják majd el a 15 szereplős piacon - értesült a Napi Gazdaság.

Önként lehet majd heti 48 óránál többet dolgozni

Állás 20112008.06.11, 09:08

Az EU miniszteri tanácsa tegnap politikai megállapodást kötött arról: a kölcsönzötteknek ugyanolyan jogok járnak, mint a határozatlan idejű szerződéssel foglalkoztatottaknak. Az EU emellett elfogadta azt a módosítás-javaslatot, amely lehetővé teszi, hogy egy alkalmazott heti 48 óránál többet dolgozzon, ha akar.

Makóba megy a Duna Döner Kft.

Archívum2008.05.29, 21:28

Makó polgármestere és a Duna Döner Kft. képviselői aláírták a napokban azt a szerződést, amely alapján a török befektető 1,4 hektár területet vásárolt a Makói Ipari Parkban.

Malév-charterrel Japánba

[origo] utazás2008.05.14, 10:12

A Malév az idén nyáron, júliusban, augusztusban és szeptemberben 15 alkalommal indít charter-járatot japán városokba, a csütörtökön Tokióban aláírt szerződés szerint.

Szerződést bont a BKV és az AAM tanácsadó cég

Itthon2008.04.22, 19:28

Felbontja a milliárdos tanácsadási szerződést a BKV Zrt. és az AAM nevű cég  - jelentette be Szűcs Zoltán, a tanácsadó cég vezérigazgatója kedden Budapesten. Az AAM hamarosan nyilvánosságra hozza a szerződések teljesítésének körülményeit.

Szembeszáll az Apple-lel az olcsó Mac-klón gyártója

Archívum2008.04.16, 08:57

Az olcsó asztali PC-jét Mac OS X-szel árusító floridai cég szerint az Apple végfelhasználói szerződése sérti az amerikai trösztellenes törvényeket.

Az MTV-nél beleférnek az utólag véglegesített szerződések

Itthon2008.04.13, 08:52

Számos szabálytalan szerződést, köztük négy háromszázmillió feletti összegről szóló megállapodást talált a köztévénél a Magyar Televízió felügyelő bizottsága. Az MTV évekig tartó titkolódzás után március elején kezdett feltenni a honlapjára adatokat olyan szerződésekről, melyek nyilvánosságra hozatalára törvény kötelezi. A megismerhető szerződések azonban még mindig csak elenyésző hányadát adják a közpénzből gazdálkodó tévé összes érvényben lévő megállapodásának.

Németekben bízik a Duna tévé

Tévé2008.04.10, 15:43

Együttműködési szerződést kötött a Duna Televízió és a közel 30 nyelven sugárzó Deutsche Welle.

Szabálytalan szerződéseket talált az MTV közalapítvány

Itthon2008.04.09, 20:40

A Magyar Televízió (MTV) egymillió forintnál nagyobb értékű szerződéseinek négyötödében "van valamilyen szabálytalanság" - nyilatkozta a közmédiumot felügyelő közalapítvány kuratóriumi elnökségének egyik tagja, a felügyelőbizottság (fb) ezzel foglalkozó jelentését tárgyaló ülésük szünetében. A kuratóriumi elnök annyit mondott: "nincs minden rendben" a szerződésekkel.

A Strabag épít autópályát Boszniában

Archívum2008.03.28, 12:27

Az osztrák Strabag partnerével, az Alpine céggel közösen építi ki a boszniai Szerb Köztársaság autópálya- és gyorsforgalmiút-hálózatát, a szerződést a tervek szerint május 26-án írják alá, írta pénteki számában Nezavisne novine bosnyák lap.

Gyorsítanák a közbeszerzési jogvitákat

Archívum2008.03.26, 14:47

Módosítaná a közbeszerzési eljárásokhoz kapcsolódó jogorvoslati rendszert az igazságügyi tárca. Jelenleg egy vitás ügy megoldása annyira elhúzódhat, hogy a szerződés gyakran már rég teljesül, mire a per véget ér. A közbeszerzési törvényt módosító javaslat bevezetné az előzetes vitarendezés lehetőségét, és növelné a választottbíróságok szerepét.

Aláírták az amerikai-magyar vízummentességi memorandumot

Nagyvilág2008.03.17, 21:40

Ünnepélyes keretek között aláírták az amerikai-magyar vízummentességi szerződés alapjául szolgáló egyetértési nyilatkozatot hétfőn Washingtonban.

Újabb szerződéseket adott ki az MTV

Itthon2008.03.14, 13:15

Harmincegyre nőtt azoknak a közérdekű szerződéseknek a száma, amelyeknek fontosabb adatait a Magyar Televízió közzétette a honlapján. A köztévé csak március elején kezdte el kiadni az adatokat, amelyek nyilvánosságát már évek óta több törvény is előírja. Becslések szerint az MTV évente körülbelül ötezer szerződést köt, így a nyilvános adatoknak még mindig csak elenyésző töredéke olvasható. Az [origo] a múlt hét kedden valamennyi szerződést kikérte a közpénzből működő tévétől.

Egyetlen készüléket frissít a Nav N Go

Archívum2008.03.10, 17:41

Továbbra is frissíti termékeit a Nav N Go magyar navigációs programgyártó, miután szerződést bontott a Mio Technologyval, amely a világ személyi GPS (globális helyzetmeghatározó-rendszer) készülékforgalmazói közül az egyik legnagyobb.

Verseny nélkül adták a milliárdos állami munkát

Itthon2008.03.06, 06:53

Alaposan bebetonozódott egy cég a Nemzeti Fejlesztési Ügynökségnél, és verseny nélkül kapja sorra a milliárdos összértékű megbízásokat. Eredetileg épp ezt akarta elkerülni az állami hivatal, de a szándék megbicsaklott. Az első szerződések idején a cég főtulajdonosa MSZP-s önkormányzati képviselő volt. A vállalkozás 3,8 milliárdnyi megbízást kapott eddig, ebből csak 262 millióért kellett versenyeznie.

Nem lesz többé iGo a Mio készülékein

Archívum2008.03.06, 15:47

Szerződést bontott a Nav'N'Go magyar navigációs szoftvergyártó a világ egyik legnagyobb személyi GPS (globális helyzetmeghatározó-rendszer) készülékforgalmazójának számító Mio Technologyval.

Csak 14 közérdekű szerződést tud mutatni az MTV

Itthon2008.03.05, 11:48

Évi körülbelül 5000 szerződést köt az MTV, ennek ellenére csak 14-ről közölt adatokat honlapján. A közpénzek elköltésének nyilvánosságáról több törvény is rendelkezik, egy tévéelnöki utasítás pedig március elsejét jelölte ki a nyilvánosságra hozás kezdőnapjának. Az MTV azt mondja: ami közérdekű, azt nyilvánosságra hozzák.

Kikérte az [origo] az MTV szerződéseit

Itthon2008.03.04, 12:41

Továbbra is csak 14 szerződésről olvashatók adatok a Magyar Televízió honlapján, pedig egy 2007-es ombudsmani ajánlás kimondta: a szerződések közérdekűek, tehát közzé kell azokat tenni. A kuratórium elnöke elérhetetlen, az MTV ugyanazt a közleményt küldi el újra és újra, ezért az [origo] kikérte a szerződéseket. A tévének 15 napja van, hogy előálljon a szerződésekkel.

Vizsgálnák a BKV tanácsadói szerződéseit

Itthon2008.02.28, 21:14

Az ellenzék, a szabad demokraták és a teremben lévő két szocialista képviselő szavazataival hozott döntést a közgyűlés csütörtökön arról, hogy vizsgálatot kér a BKV Zrt. felügyelőbizottságától a cég vezetése által tavaly kötött több milliárd forint értékű, jórészt tanácsadásról szóló szerződésekkel kapcsolatban.

A Gazprom vezérével tárgyalt Veres János

Gazdaság2008.02.08, 17:44

A Gazprom pontosan teljesíti Magyarországgal fennálló szerződéseit - tudta meg pénteken Moszkvában Veres János pénzügyminiszter Alekszej Millertől, a Gazprom elnökétől.

Megállapodott a PSZÁF-fal az Euro Credit

Gazdaság2008.01.25, 16:15

A Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) a fogyasztók érdekének védelmére tekintettel 2008. január 23-án hatósági szerződést kötött az Euro Credit Consulting Kft.-vel. A hatósági szerződés a hatóság és a felügyelt intézmény megállapodása, melyben utóbbi önként vállalja, hogy a szerződésben megfogalmazott kötelezettségeknek eleget tesz.

Senkit sem zavar a Hankook-féle távoltartás

Gazdaság2008.01.11, 13:30

A jelek szerint sem az EU versenyt felügyelő hivatalnokai, sem a riválisok nem kifogásolják a GKM és a Hankook közötti szerződés "távoltartó" garanciáját. Az uniós indoklás azt sugallja, hogy az Európai Gazdasági Térség magasabb érdekeit tartották szem előtt.

A biztosítóváltókat érheti meglepetés

Archívum2007.12.18, 09:03

Annak a hétszázezer autósoknak azonban, akik november végéig úgy döntöttek, felmondják kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) szerződésüket, a meglepetések elkerülése érdekében célszerű újra áttekinteniük, mire kell még figyelniük, illetve mire érdemes számítaniuk. A Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ) csokorba szedte a legfontosabb szempontokat.

Koncesszóba kerül az M6-os újabb szakasza

Archívum2007.11.26, 08:05

Még alig írták alá az érintetetk az M6-os Bóly-Pécs közötti szakaszára vonatkozó szerződést,  még az idén kiírják az M6-os újabb, Dunaújváros-Szekszárd közötti szakaszának koncesszióba adására vonatkozó tendert - derül ki a hétfő Napi Gazdaságból.

Kesztyűs kézzel terelgette a Gripent a kormány

Itthon2007.11.16, 19:24

Feloldotta a titkosítását, és átadta az [origo]-nak a Gripen-beszerzés ellentételezési megállapodását a gazdasági tárca. A múlt héten kértük, hogy betekinthessünk a 191 milliárdos programról szóló szerződésbe, amely az adatvédelmi ombusman szerint közérdekű és így nyilvános. A 2001-ben kötött megállapodás kevés konkrétumot ír elő a svédeknek arra nézve, hogyan teljesítsék az ellentételezési kötelezettségüket. Voltak ugyan preferált területek és iparágak, de gyakorlatilag szabad kezet kaptak az üzletkötésre.

Távol tartja a GKM a Hankooktól a riválisokat

Gazdaság2007.11.16, 11:24

Csaknem 16 milliárdos állami támogatást kapott a Hankook gumiabroncsgyártó a GKM-mel aláírt, bírósági döntés után nyilvánosságra hozott szerződés értelmében. Ráadásul a minisztérium vállalta azt is, hogy a cég szószólója lesz. Kóka János tárcája ezen kívül kizárta a dél-koreai cég gyárának 100 kilométeres körzetéből a konkurenciát.

Megjelentek a jövő évi kötelező tarifák

Auto2007.10.30, 10:25

Meghirdette a 2007. évi kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) tarifákat 15 biztosító kedden a Magyar Nemzetben és a Népszavában, a szerződéseket november végéig lehet felmondani, az újak december utolsó napjáig köthetők meg.

Tető alatt az EU- reformszerződés

Nagyvilág2007.10.19, 01:58

Megállapodtak az Európai Unió tagországainak állam- és kormányfői péntek hajnalban arról a két nyitott kérdésről, amely leginkább akadályozta a reformszerződés jóváhagyását. A kétoldalú egyeztetéseken mind az olasz, mind a lengyel küldöttséggel sikerült kompromisszumot kidolgozni. A vezetők ezt követően plenáris találkozót kezdtek a szerződés véglegesítésére.

Két új áramalku született

Archívum2007.10.18, 08:26

Titkos az MVM Zrt. által a paksi és a mátrai erőművel aláírt új kereskedelmi szerződések tartalma, az uniós illetékeseknek még rájuk kell bólintaniuk. Két másik erőművel még nem folynak tárgyalások az újrafogalmazásról - írja a Világgazdaság.

Bulgária késleltetheti Montenegró EU-s menetrendjét

Nagyvilág2007.10.11, 22:18

Késedelmet szenvedhet európai uniós diplomaták csütörtöki közlése szerint a huszonhetek és Montenegró közötti stabilizációs és társulási szerződés hétfőre tervezett aláírása a közös európai pénz bolgár írásmódjával kapcsolatos vita miatt. Bulgária ragaszkodik az "evro" írásmódhoz, mivel az "euro" fonetikusan mást jelent a bolgár nyelvben.

Régi embereinek ad megbízást a kancellária

Itthon2007.10.10, 13:17

Nem Batiz András egykori kormányszóvivő az egyetlen, akivel távozása után szerződést kötött a Miniszterelnöki Hivatal. Egy volt helyettes államtitkár és egy korábbi miniszteri biztos is felkérést kapott a kancelláriától tanácsadásra, illetve tanulmányírásra. Érdekesség, hogy egyikük jelenleg is egy állami intézetnél dolgozik.

Elkészült az új EU-szerződés szövege

Nagyvilág2007.10.02, 20:25

Elkészítették a jogi szakértők az Európai Unió új szerződésének szövegét - jelentette be a soros, portugál EU-elnökség kedden Brüsszelben.

Aláírták a szerződést a bezenyei óriáskaszinóról

Itthon2007.09.25, 07:51

Aláírták a Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett óriási kaszinó-beruházás megkezdéséhez elengedhetetlen 20 plusz 10 évre szóló koncessziós szerződést. A szerződők az Eurovegas Hungary és a Pénzügyminisztérium - írja a Népszabadság.

Közérdekű a Hankook-szerződés

Gazdaság2007.09.04, 15:06

A Gazdasági és Közlekedési Minisztériumnak (GKM) tizenöt napon belül ki kell adnia a Hankook-abroncsgyár támogatási szerződését az azt kérő újságírónak - döntött kedden első fokon, nem jogerősen a Fővárosi Bíróság.

Százezer négyzetméter felett az irodakereslet

Ingatlan2007.08.21, 11:50

Idén augusztusig már több mint 100 ezer négyzetméternyi területre írtak alá irodabérleti vagy előbérleti szerződést. A legnagyobb tranzakció a Magyar Posta nevéhez köthető.

Marad az RTL Klub vezérigazgatója

Tévé2007.07.20, 16:56

Meghosszabbították az RTL Klub vezérigazgatójának, Dirk Gerkensnek menedzseri szerződését.

Lesújtó tapasztalatok az internetszolgáltatóknál

Techbázis2007.07.04, 12:21

Megrázó eredménnyel zárult a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH) nemrég lezajlott vizsgálata. Ebben a legnagyobb hazai internetszolgáltatók és telefontársaságok előfizetői szerződéseit vizsgálták, és egyetlen olyan szolgáltatót nem találtak, amelynek minden szerződése rendben lett volna.

Bezenyén továbbra is csak ígéret a kaszinó

Archívum2007.06.26, 06:56

Mégsem kezdődik meg a kitűzött időpontban a bezenyei kaszinóberuházás. Elvileg június 20-ig kellett volna aláírni a koncessziós szerződést, amit egy úgynevezett menedzserszerződés miatt nem tudtak megtenni eddig. Az újabb dátum július 13-a.

EU-csúcs: állítólag megállapodás született

Nagyvilág2007.06.23, 01:40

Több forrás szerint szombatra virradó éjszaka megszületett a megállapodás a brüsszeli EU-csúcson Lengyelországgal az uniós alkotmány felváltására szolgáló szerződésről. Német részről viszont egyelőre nem erősítették meg a hírt, s a lengyel delegáció egyik tagja is azt közölte: egyelőre túl korai lenne ezt bejelenteni.

Új holland javaslat az EU alkotmányos válságának megoldására

Nagyvilág2007.06.05, 19:46

Új EU-alkotmány helyett klasszikus "módosító szerződést" javasol az Európai Unió országainak Maxime Verhagen holland külügyminiszter.

Gisele Bündchen felmondott

Női Lapozó2007.05.02, 12:57

Otthagyta a Victoria's Secret fehérneműcéget Gisele Bündchen. A brazil származású topmodell azért nem volt hajlandó meghosszabbítani a szerződését, mert a cég nem akart neki évi ötmillió dollárnál több fizetést adni.

Földgáz-megállapodást kötött Iránnal az OMV

Archívum2007.04.21, 18:43

Szándéklevelet írt alá egy átfogó földgázügyletről a osztrák OMV és az iráni National Iranian Oil Company (NIOC) - közölték az osztrák cégnél szombaton. Az iráni rádió értesülése szerint 18 milliárd dolláros szerződésről van szó.

Club Aliga: aláírták a szerződést

Ingatlan2007.03.29, 22:53

Majdnem 5 és fél milliárd forintot fizet az ártárgyalás győztese a balatoni Club Aliga komplexumért. Az összesen 55 ingatlan 47 hektáron terül el.

E-mailekről vitázik Mikola Molnárral

Itthon2007.03.28, 18:33

A Fidesz arra kérte az Egészségügyi Minisztériumot, hogy az ágyszámcsökkentéseket szentesítő szerződéseket ne kelljen hétfőig megkötni, mivel a kórházak az erről szóló dokumentumokat még nem kapták meg. A tárca viszont állítja: a szerződéséket kedden megkapták a kórházak. A Heim Pál Gyermekkórház igazgatója az [origo]-nak azt mondta: a fővárosi kórházak vezetői már hétfőn olvasták az ezt tartalmazó e-mailt.

Újratanítják az olvasást a tizenéveseknek

Itthon2007.03.20, 10:19

Felső tagozatban is folytatódik szeptembertől az olvasástanítás az általános iskolákban. A szaktárgyak rovására felszabadított időben azért kell visszatérni az alapokhoz a szaktárca szerint, mert a magyarok 20-30 százaléka funkcionális analfabéta. Az olvasási problémákkal küszködőknek egy szerződés aláírása is kockázatos vállalkozás lehet, a Magyar Olvasástársaság elnöke szerint pedig egyes szolgáltatók kifejezetten jól járnak ezzel.

Továbbra is sok a színlelt szerződés

Állás 20112007.02.23, 08:46

Nem ért célt a színlelt szerződések átalakítására vonatkozó moratórium - mondta el a Magyar Hírlapnak Zara László. A Magyar Adótanácsadók és Könyvviteli Szolgáltatók Országos Egyesületének elnöke szerint a művészet és a média területén kívül a színlelt szerződéseknek mindössze tizenöt-húsz százaléka szűnt meg.

Egymilli� szerz�d�s a Fundament�n�l

Gazdaság2007.01.18, 16:48

December v�g�n sz�letett�meg az egymilliomodik szerz�d�s, amelyet a Fundamenta-Lak�skassza Zrt.�k�t�tt.�A�lak�s-el�takar�koss�g ir�nt n�vekv� kereslet j�l mutatja, hogy a lakoss�g egyre nagyobb szerepet tulajdon�t az �ngondoskod�snak, �ll a�Fundamenta sajt�k�zlem�ny�ben.

Visszaveszi Persányi a túl olcsón adott lakást

Itthon2006.12.01, 12:52

Etikátlannak és aggályosnak minősítette a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium azt a szerződést, amely alapján a tárca korábbi gazdasági igazgatója hárommillió forintért vehette meg a frissen felújított szolgálati lakását.

Kioktatja Hillert egyház-ügyben az SZDSZ

Itthon2006.11.29, 17:11

Bár Hiller István oktatási miniszter szerint nem kell változtatni a magyar állam és a Vatikán közötti évtizedes szerződésen, az SZDSZ még egyáltalán nem tartja lezártnak az ügyet. A párt úgy fogalmaz: "Dönteni közösen fogunk, ehhez természetesen várjuk Hiller István javaslatait is." A megállapodást felülvizsgáló bizottság elnöke, Tamás Pál is árnyalta az oktatási miniszter álláspontját, de mint mondta, egyelőre csak "kóstolgatják egymást" a magyar és a vatikáni tárgyalófelek.

Békén hagyja a vatikáni szerződést a kormány

Itthon2006.11.28, 12:51

Változatlan marad a vatikáni szerződés, miután a megállapodás felülvizsgálatára létrehozott bizottság szerint nincs szükség módosításra. A szerződést főleg az SZDSZ bírálta korábban, a szocialista Hiller István azonban kijelentette: "A vatikáni szerződés érvényes és érvényben is marad."