üzemeltető

címke rss

Feladták az önkéntes raboskodást a Promenád kávézó vezetői

Elhagyta a budapesti Mammut bevásárlóközpont egyik kávézóját a helyet korábban üzemeltető cég két vezetője, aki csaknem egy hónapon át nem jött ki az épületből. A II. kerület jegyzője birtokvédelmet jegyzett be a Promenád kávézó belső egységére, míg a létesítményhez tartozó terasz felett a Mammut gyakorolja a jogokat.

Túl messzire mentek a kávézóba beköltözők a Mammut szerint

Itthon2011.09.08, 17:43

A bérleti szerződés meghosszabbítása körül kialakult vita miatt költözött be a budapesti Mammut bevásárlóközpont egyik kávézójába a helyet korábban üzemeltető cég két vezetője. Az üzletház szerint az akció önkényes és jogszerűtlen, a szerződést azért mondták fel, mert közel két év alatt nem tudtak megegyezni az árról. A bérlő szerint azonban a Mammut járt el önkényesen, és megszegte korábbi megállapodásukat.

Fogyasztóvédelmi központ a WestEndben

Archívum2008.08.06, 17:17

WestEnd Vevőkör névvel fogyasztóvédelmi tanácsadó központot alakított ki a WestEnd Bevásárlóközpont üzemeltetője saját költségére, a Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság szakmai támogatásával - jelentette be Posch Péter, a WestEnd ügyvezető igazgatója szerdán sajtótájékoztatón Budapesten.

Új üzemeltető a siófoki reptéren

Gazdaság2008.03.18, 11:41

A siófoki önkormányzat úgy döntött, hogy az Artic Group Kft.-vel és a KÉSZ Holding Zrt.-vel alakít közös céget a múlt év végén megvásárolt balatonkiliti repülőtér működtetésére - írja a Napi Gazdaság.

Újraindult a ThePirateBay fájlcserélő-oldal

Archívum2006.06.06, 17:37

A svéd rendőrség a múlt héten foglalta le a ThePirateBay.org szervereit, ám az üzemeltetőknek nem kellett sok idő az oldal feltámasztásához.

Becsuktak egy holland fájlcserélő oldalt

Techbázis2006.04.21, 12:18

A napokban a holland szerzői jogvédő szervezet, a BREIN (Protection Rights Entertainmant Industry Netherlands) benyújtotta követeléseit egy illegális BitTorrent oldal üzemeltetőjének. Az oldal közel kétezer linket kínált a látogatóknak, melyekről filmeket, televíziós sorozatokat, zenéket, számítógépes játékokat és egyéb jogvédett tartalmakat, köztük hivatalosan még meg sem jelent filmeket lehetett letölteni.

Februárban bezár a kínai piac

Itthon2003.11.05, 15:24

A MÁV nem hosszabbítja meg a józsefvárosi piac bérlőjével a jövő év február végén lejáró szerződést, vagyis a többezer kereskedőnek munkát adó piac már csak négy hónapig működhet. Az ott dolgozókat azonban erről nem értesítette a piacot üzemeltető cég, pedig a MÁV állítja, hogy az üzemeltetőt már tavaly értesítették a szerződés 2004-es felbontásáról.

Országos fogadóhálózat lesz a Lovin

Gazdaság2003.10.14, 07:38

A Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. (MLSZ Kft.) mostanáig kétszázötven hazai vállalkozóval kötött előszerződést, amelyben az üzemeltetők vállalták, hogy ügynöki rendszerben bekapcsolódnak az országosan kiépülő lóversenyfogadó-hálózatba. Ötven helyen már komoly előkészületi munkák folynak - tudósít a Világgazdaság.

A játszóterek nyolcvan százalékát bezárhatják

Itthon2003.06.04, 15:05

A közel kétezer fővárosi játszótér összesen 10-20 százaléka rendelkezik tanúsítvánnyal arról, hogy megfelel az uniós előírásoknak. A többi játszótér üzemeltetője 2008-ig kap haladékot az átalakításokra, de ha a szakemberek veszélyes játékot találnak, azonnal intézkedniük kell. A játszóterek bevizsgáltatása és átalakítása is hatalmas költséget jelent, ezért sok játszóteret bezárás fenyeget.

Előző
  • 1
  • 2
Következő