Szeged
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyarország
- kékfény
- kosárlabda
- krimi
- vízilabda
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Szeged is felbukkan egy amerikai krimisorozatban
Az FBI: International című sorozathoz forgatott a stáb Budapesten és Székesfehérváron, de egy újabb kép alapján úgy tűnik, Szegeden is jártak, méghozzá a vasútállomásnál. A képet leközlő sorozatjunkie.hu szerint az első rész horvátországi sztorit hozott, a második magyarországit. A főbb szereplők Luke Kleintank, Heida Reed, Christiane Paul, a sorozat az amerikai CBS-en fut, az FBI franchise része, idén szeptemberben startolt. A szegedi állomáson felvett jelenetek egy része már a 2. epizódban adásba került, de később is feltűnik majd az alföldi nagyváros pár jellegzetes tere, épülete - egyszer például egy spanyol települést "alakít".
- címkék:
- Szeged
- sorozat
- krimi
- Címkefelhő »
Kiderült, milyen lesz az új szegedi híd - képek
A harmadik szegedi híd tervezésére 2020 végén különített el forrást a kormány. Most pedig a beruházó kiírta a közbeszerzési eljárást, amelyben megjelölik az új műtárgy pontos paramétereit is.
- címkék:
- Szeged
- Tisza
- fejlesztés
- közlekedés
- gazdaság
- híd
- Címkefelhő »
Gyógyító programok várják a Múzeumok Őszi Fesztiválján
A testi és szellemi egészség megőrzésére, a jóllétre fókuszál a szeptember 27-én megkezdődött Múzeumok Őszi Fesztiválja, amelynek keretében több mint egy hónapon keresztül lesznek programok az ország múzeumaiban.
Brutálisan összeverte egymást egy férfi és egy nő a szegedi postán
Vádat emeltek azzal a férfival és nővel szemben, akik tavaly tavasszal egy szegedi postahivatalban verekedtek össze.
51 migránst kaptak el Csongrád-Csanád megyében
Ötvenegy határsértőt tartóztattak fel Szeged-Gyálarét külterületén vasárnap délelőtt - közölte a rendőrség a honlapján.
- címkék:
- Szeged
- migráció
- Címkefelhő »
Több, mint két tucat migránst vitt magával egy szerb embercsempész
Börtönbe kerülhet az a szerb férfi, akit a héten Szegednél értek tetten, amint 25 szír migránst vitt egy kisteherautóval.
Bosszúból leütötte, majd felakasztotta a barátját, mert az lopott az anyjától
A Szegedi Ítélőtábla az ügyészség indítványával egyezően továbbra is börtönben tartja azt a férfit, aki bosszúból leütötte, majd felakasztotta barátját, hogy az öngyilkosságnak tűnjön.
Már zajlik az ősz legizgalmasabb eseménye, a daruvonulás
A hatalmas, V-alakba rendeződő csapatokban repülő darvak látványa a lenyugvó nap fényében elválaszthatatlanul összeforrt az Alföld képével. Aki járt már őszi estén az Alföldön, biztosan látott ilyet, sőt messziről esetleg hallhatta is a darvak hangját, mégha nem is tudta pontosan mekkora jelentőségű eseményben van része.
Mikrobusszal csempészte a migránsokat
A rendőrök Szegeden ellenőriztek egy mikorbuszt, kilenc migránst találtak a járműben - írja a police.hu.
- címkék:
- Szeged
- migráció
- mikrobusz
- Címkefelhő »
Bővül az MCC: Szegeden alakítanak ki újabb tehetséggondozó központot
A Mathias Corvinus Collegium legújabb regionális tehetséggondozó központja az egykori Bartók Béla Művelődési Ház felújított épületében fog létrejönni 2021 szeptemberében.
35 illegális migránst fogtak el Szegednél
35 illegállis migránst tartóztattak fel a rendőrök Szeged külterületén szombat délután. A csoport tagjai szír, szomáliai, valamint egyiptomi állampolgárnak vallották magukat.
- címkék:
- Szeged
- elfogás
- illegális migráns
- Címkefelhő »
Bútorokba pakolta a migránsokat egy román férfi, így próbálta Magyarországra csempészni őket
Megpróbált elszökni a rendőrök elől egy romániai embercsempész, miután elfogták, a furgonjában kialakított búvóhelyen találtak rá a csoportra - írta a Ripost.
- címkék:
- Szeged
- autós üldözés
- migráns
- Címkefelhő »
Ki ne hagyja: máskor nem látogatható épületek nyitnak ki ezen a hétvégén
Ezen a hétvégén rendezik meg a Kulturális Örökségek Napjait, aminek alkalmából olyan történeti jelentőségű épületeket járhatunk be, amelyek többnyire el vannak zárva a nyilvánosság elől. Szeptember 18-án és 19-én Budapest számos épülete várja vezetett sétákkal, de Kecskeméten,Kalocsán, Pécsen és Szegeden is lesznek programok, sok más város mellett. Ezekből válogattunk.
Brutálisan elverte a feleségét egy szegedi férfi a nyaralásuk alatt
A marcali rendőrök őrizetbe vették azt a férfit, aki Balatonberényben, nyaralásuk alatt megverte feleségét.
Eltűnt egy nyugdíjas Szegeden
A szegedi rendőrök a 76 éves, helyi Gera Jánosné eltűnésének ügyében nyomoznak és a lakosság segítségét kérik a megtalálásához.
- címkék:
- Szeged
- krimi
- eltűnés
- idős nő
- Címkefelhő »
Nem szabadulhat a szentesi férfi, aki majdnem megölte volt élettársát
Helybenhagyták a letartóztatása fenntartását annak a szentesi férfinak, aki többször is zaklatta volt élettársát, bemászott a lakásába, egy alkalommal pedig késsel esett neki, és több helyen megszúrta.
Rovarfogó növények napja a szegedi füvészkertben
Vasárnap rendezik a rovarfogó növények napját a Szegedi Tudományegyetem füvészkertjében, az érdeklődőknek több mint hatvan szárazföldi húsevő fajt és fajtát mutatnak be - tájékoztatta Németh Anikó igazgató az MTI-t.
- címkék:
- Szeged
- rovar
- növény
- Címkefelhő »
Több mint ötven migránst fogtak el a rendőrök Szegednél
Szeged-Gyálarét külterületén a rendőrök 56 migránst fogtak el, akik illegálisan léptek be az ország területére.
- címkék:
- Szeged
- rendőrség
- migráns
- Címkefelhő »
Többtucatnyi afgán és szír migráns jelent meg Ásotthalomnál és Szegednél
Jogellenesen próbált meg bejutni az országba hat csoportban összesen 77 határsértő Csongrád-Csanád megyében. A rendőrök feltartóztatták őket.
- címkék:
- Szeged
- Ásotthalom
- migráció
- migráns
- Címkefelhő »
44 szír migránst fogtak el a rendőrök Szeged külterületén
Negyvennégy határsértőt tartóztattak föl a rendőrök Szeged külterületén szerda délután - írta meg a police.hu
Újabb népszerű magyar hal kapott uniós oltalmat
Varga Judit: Minden Magyarországon bajba jutott állampolgárt azonnali segítséghez kell juttatni
Az a cél, hogy Magyarországon minden bajba jutott állampolgár, minden bajba jutott honfitárs azonnali és testreszabott segítséghez juthasson - mondta az igazságügyi miniszter kedden a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
Halálos baleset történt Szegeden: zebrán gázoltak el egy gyalogost
Kijelölt gyalogátkelőhelyen gázolt el egy gyalogost egy teherautó kedden reggel Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense az MTI-t.
- címkék:
- Szeged
- baleset
- gyalogos
- Címkefelhő »
Halálos baleset történt Szegeden
Halálos baleset történt Szegeden a Boldogasszony sugárút és a Galamb utca kereszteződésénél - írta meg a Police.hu
- címkék:
- Szeged
- baleset
- gázolás
- gyalogos
- Címkefelhő »
Kifosztott egy padon alvó fiatalt két férfi Szegeden
Börtönbe kerülhet az a két férfi, akik múlt hét elején a szegedi puszpályaudvaron elvették egy alvó diák pénztárcáját, benne a pénzével és irataival.
Tárolókat fosztogatott egy férfi Szegeden
A szegedi ügyészség a letartóztatását javasolta annak a helyi férfinak, aki a múlt héten egy társasház három tárolóhelyiségét is feltörte és kifosztotta.
Elfogtak egy sofőrt, aki autóval driftelt a deszki focipályán - videó
A szegedi rendőrök elfogták a 37 éves férfit.
Másfél hétre színházzá alakul a szegedi Tisza-part
Fehéres fénygyűrű jelent meg a Nap körül a Fehér-tónál
- címkék:
- Magyarország
- Szeged
- Hold
- Nap
- fénygyűrű
- Címkefelhő »
Megkapta a vasúthatósági engedélyt a tramtrain
Megkapták a vasúthatósági engedélyt a Hódmezővásárhely-Szeged tramtrain járművei, így megkezdődhet az ötvenezer kilométeres futópróba, a tesztet mind az öt hibrid villamosszerelvénynek hiba nélkül kell teljesítenie - írta a Magyar Nemzet pénteken.
Több utasba is belekötött, majd egy biztonsági őrre támadt egy férfi a szegedi buszállomáson
Az ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak aki Szegeden, a buszpályaudvaron több emberbe is belekült, a biztonsági őrt pedig ököllel többször megütötte.
Hatalmas siker: két hónap alatt már 20 ezren nézték meg a Sisi-kiállítást Szegeden
Vádat emelt a szegedi ügyészség egy afgán és egy bolgár embercsempész ellen
Mind a két férfi migránsokat akart átcsempészni az országon. Mind a ketten lebuktak.
31 migránst fogtak el az éjjel Szegednél és Ásotthalomnál
Szeged-Gyálarétnél huszonegy, Ásotthalomál tíz migránst fogtak el az éjszaka folyamán - írta honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Szeged
- Ásotthalom
- migráns
- Címkefelhő »
Két nagyvárosban tovább nőtt a koronavírus koncentrációja a szennyvízben
A 33. héten a szennyvízminták koronavírus-eredménye országos átlagban emelkedő tendenciát mutat, a SARS-CoV-2 koncentrációk megegyeznek a második hullám felszálló ágában mért értékekkel.
Letartóztatták a szír migránsokat szállító, magyar embercsempészt
A szegedi bíróság elrendelte a letartóztatását annak a férfinak, akit csütörtökön éjfélkor értek tetten Csongrád-Csanád megyében, amint migránsokat szállított.
Hatvanöt migránst tartóztattak fel a Tisza árterében Szegednél
Hatvanöt migránst tartóztattak fel a Tisza árterében, Szeged-Gyálarét külterületén vasárnap délelőtt rendőrök és katonák - közölte a rendőrség a honlapján.
Megvette a legolcsóbb vadászfegyvert, kivégezte szerelmét és annak párját, majd agyonlőtte magát a szegedi gyógyszerész
Beszűkült tudatállapotban ölhette meg saját magát a szegedi gyilkos, miután egy vadászpuskával kivégezte plátói szerelmét és annak párját. A kifejezetten jómódú, saját lakással rendelkező, Mercedesszel járó V. Dániel a Bors információi szerint a legolcsóbb vadászfegyvert vásárolta meg, miután nem sokkal előtte megszerezte a fegyvertartási engedélyét.
- címkék:
- Szeged
- gyilkosság
- gyógyszerész
- Címkefelhő »
Az ügyészek szerint nem érdemel enyhébb büntetést a kecskeméti drogdíler
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség a Kecskeméti Törvényszék ítéletének helybenhagyását javasolta annak a 49 éves, kecskeméti férfinak az ügyében, akit a bíróság kábítószer-kereskedelem kísérlete miatt 6 és fél év fegyházbüntetésre, és 6 év közügyektől eltiltásra ítélt.
Egy szegedi áruház felrobbantásával fenyegetőzött egy férfi
A Szegedi Járási Ügyészség javasolta a letartóztatását annak a férfinak, aki tegnap robbantással fenyegette meg az egyik helyi bevásárlóközpontot.
Rátámadtak egy buszsofőrre Szegeden
Balhé tört ki egy szegedi buszon, amikor egy baráti társaságot le akart szállítani a buszsofőr szombaton. Egy férfi combon rúgta a sofőrt. Letartóztatták.
- címkék:
- Szeged
- támadás
- buszsofőr
- vádemelés
- Címkefelhő »
Szatírt fogtak Szegeden: a villamoson mutogatta magát
Elfogták a rendőrök azt a szegedi szatírt, aki elképesztő dolgokat művelt egy villamoson.
- címkék:
- Szeged
- rendőrség
- szatír
- Címkefelhő »
Ismerje meg Magyarország legkedveltebb helyeit a National Geographic térképén
Negyed évszázad után először marad el a gasztronómiai fesztivál
Fel akart gyújtani egy bankot, mert nem kapott ingyen bankkártyát egy szegedi férfi
Egy szegedi férfi azzal fenyegetőzött egy helyi bankban, hogy rágyújtja az épületet az alkalmazottakra, ha nem kap ingyen bankkártyát.
- címkék:
- Szeged
- bank
- zsarolás
- ügyészség
- bankkártya
- Címkefelhő »
Tíz évre börtönbe kerül egy sofőr
A Szegedi Járási Ügyészség gyorsított eljárás keretében bíróság elé állította azt a többszörösen büntetett előéletű férfit, aki jogosítvány nélkül, részegen vezetett, annak ellenére, hogy korábban eltitották tőle.
Albérletpiaci körkép: Szeged, Pécs, Debrecen
Sehol egy kégli? Mit, hol, mennyiért? Felvettek, de még nem tudod, hol fogsz lakni? Válaszolunk a kérdéseidre: mutatjuk, mi a helyzet Szegeden, Pécsett és Debrecenben. Albérletpiaci körkép következik.
Egy nőre és a vele lévő gyerekekre támadt egy férfi Szegeden
Egy Szegeden élő, izraeli-amerikai kettős állampolgárságú férfi marihuánás cigit szívott, majd az utcán rátámadt egy nőre és a vele lévő gyerekekre. A nőnél lévő süteményeket a csomagolással együtt megette.
- címkék:
- Szeged
- ügyészség
- garázdaság
- Címkefelhő »
Az utcán éjszakázott Csonka András: ezért nem volt fedél a feje felett
Pórul járt a minap Csonka András. Bár bérelt magának lakást keddi fellépése után Szegeden, egy apró malőr miatt nem tudott bejutni, így a kocsijában töltötte az éjszakát. Elmondta, mi történt.
- címkék:
- Csonka András
- Szeged
- lakásbérlés
- Címkefelhő »
Büszkén kampányol Gyurcsány Ferenccel a Jobbik szegedi jelöltje - fotó
A szombati LMBTQ-rendezvényen való vonulással kétségkívül új fejezet kezdődött a Jobbik történetében, amit most Tóth Péter, a párt szegedi jelöltje újra bebizonyított. A jobbikos politikus ugyanis tegnap közösen pultozott Gyurcsány Ferenccel a dél-magyarországi településen, amit ráadásul büszkén reklámozott közösségi oldalán. A Jakab Péter vezette párt teljesen a baloldal vezetőjének hatása alá került.
Újabb botrány a Gyurcsány-show-n: verekedés volt Márki-Zay Péter szegedi fórumán - videó
Dulakodás alakult ki Márki-Zay Péter hódmezővásárhelyi polgármester vasárnapi szegedi fórumán, miután a politikus stábjából egy testes férfi durván lökdösni kezdte az esemény egyik résztvevőjét. A férfinak az volt a bűne, hogy kritikus kérdést tett fel a szónokló városvezetőnek. Továbbra sem működik a Gyurcsány-show, állandósultak a tiltakozások a baloldali színház állomásain.
Szeged középkori városmagjára bukkantak a régészek egy belvárosi ásatás során
Szeged középkori városmagját találták meg a régészek
Szeged középkori városmagjának egy részletét tárják fel a Móra Ferenc Múzeum régészei egy belvárosi műemlékrekonstrukción és ásatáson. Az Árpád-kortól egészen a 20. századig terjedő időszakból kerültek elő tárgyi leletek - tájékoztatta a múzeum csütörtökön közleményben az MTI-t.
Halálosan megfenyegették egy szegedi hamburgerező alkalmazottjait
A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt azzal a férfival szemben, aki még télen, egy szegedi hamburgerező alkalmazottait azzal fenyegette meg, hogy leszúrja őket.
- címkék:
- Szeged
- kés
- fenyegetőzés
- Címkefelhő »
A Buddhának életet adó növényt ünneplik a hétvégén Szegeden
- címkék:
- Magyarország
- Szeged
- Címkefelhő »
Rátámadt volt barátnőjére egy szegedi férfi
Egy férfi rátámadt volt élettársára szegedi otthonában. A Szegedi Járási Ügyészség vádat emelt a támadóval szemben.
Villanyoszlopnak csapódott egy autó a 4-es főúton, a sofőr meghalt
Villanyoszlopnak rohant és meghalt egy autós a 4-es főút szolnoki elkerülőjén - tudatta a Baleset-infó.
- címkék:
- Szeged
- 4-es főút
- halálos baleset
- Címkefelhő »
Századeleji tárgyak kerültek elő a földből Csongrádban
Férfiaktól csalt ki pénzt egy szegedi nő
Egy 33 éves szegedi nő éveken keresztül úgy csalt ki pénzt idősebb férfiaktól, hogy behálózta őket és a bizalmukba férkőzött. Az egyik férfi még kölcsönt is vett fel, hogy pénzt tudjon adni a csalónak.
- címkék:
- Szeged
- csalás
- ügyészség
- nő
- Címkefelhő »
Szerelmet ígért idős áldozatainak, aztán megszerezte a pénzüket egy szegedi nő
A szegedi rendőrök elfogták azt a 33 éves, helyi nőt, aki nyugdíjasokat vert át azért, hogy megszerezze a pénzüket, emellett több főbérlőjét is átverte.
Prostitúcióra kényszerítette élettársát, volt, hogy ájulásig verte a gyereke előtt
A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványával egyezően helybenhagyta a Szegedi Ítélőtábla a Szegedi Törvényszék letartóztatást fenntartó határozatát annak a 40 éves makói elkövetőnek az ügyében, akit a Makói Járásbíróság nem jogerős ítéletében számos bűncselekmény mellett kitartottság bűntette miatt mint erőszakos többszörös visszaesőt 7 év 6 hónap fegyház fokozatú szabadságvesztésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt - olvasható a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség közleményében.
- címkék:
- Szeged
- prostitúció
- erőszak
- kényszerítés
- Címkefelhő »
Futómadarat vett üldözőbe egy járőr Szegeden
- címkék:
- Magyarország
- Szeged
- rendőr
- emu
- üldözés
- Címkefelhő »
Gallusz Niki brutális dekoltázst villantott napozás közben - Fotó
Gallusz Niki épp Szegeden van a Jézus Krisztus Szupersztár előadás miatt, ám még a munka mellett is szakít egy kis időt a nyári nap élvezetére.
Emu kóborolt Szeged belvárosában
Szombaton egy elkóborolt emuhoz hívták a szegedi rendőröket.
- címkék:
- Szeged
- rendőrség
- emu
- Címkefelhő »
Halálos kerékpáros baleset történt Szegeden
Halálos kerékpáros baleset történt vasárnapra virradóra Szegeden - tájékoztatta a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI-t.
- címkék:
- Szeged
- kerékpáros baleset
- Címkefelhő »
Fának ütközött és meghalt egy biciklis Szegeden
Halálos baleset történt szombat éjjel Szegeden, egy biciklis lesodródott a bicikliútról és egy fának ütközött - írta honlapján a rendőrség.
- címkék:
- Szeged
- biciklibaleset
- Címkefelhő »
Az ikonikus magyar festő három képe került az alföldi múzeumba
Több százmillió forintot csalt ki ügyfeleitől egy szegedi ügyvéd
Egy szegedi ügyvéd azzal kért kölcsönöket az ügyfeleitől, hogy a pénzt befekteti, és majd kamatostul fogja nekik visszafizetni. Valójában kicsalta tőlük, hogy ezekből az összegekből fizesse ki korábbi tartozásait. Van olyan károsult, aki 66 millió forintot adott neki.
- címkék:
- Szeged
- csalás
- ügyészség
- ügyvéd
- Címkefelhő »
Kezdődik a Szegedi Szabadtéri Játékok 90. évada
A Szegedi Szimfonikus Zenekar ajándékkoncertjével nyitja meg jubileumi évadát a Szegedi Szabadtéri Játékok ma, vagyis csütörtök este a Dóm téren. A szegedi közönség az idei évadban sztárszereposztásban láthatja többek között Puskás Ferenc és az Aranycsapat történetét feldolgozó produkciót, a Puskás, a musicalt, valamint színpadra állítják az Apáca show-t és Bernstein West Side Story-ját is.
"Iszonyatos vértócsát láttam" - Megszólaltak a szegedi kettős gyilkosság áldozatának szülei
A szegedi kettős gyilkosság egyik áldozatának szülei nyilatkoztak arról, milyen kapcsolat is volt lányuk és a támadó között. Elmondták, Zoét az egyetemen nézte ki magának a 28 éves gyógyszerész.
Megtéveszthette a pszichológust, így juthatott fegyverhez a kegyetlen szegedi kettős gyilkos
Megtéveszthette a pszichológust V. Dániel, aki a hétvégén megölt egy fiatal párt Szegeden, majd magával is végzett. A férfi reménytelenül szerelmes volt a lányba, az önértékelése akkor sérülhetett, amikor rádöbbent, hogy nem kaphatja Zoét.
Ezért ölhetett a szegedi kettős gyilkos: "Inkább pusztuljon a másik is, ha ő nem kell neki"
A 28 éves gyógyszerész előbb szerelme párjával végzett, majd a lányt is meggyilkolta. Nem bírta elviselni, hogy Zoé más oldalán találta meg a boldogságot. Gyarmati Rita pszichológus és Kátai Elek volt nyomozó beszéltek az ügy hátteréről.
Megszólalt a szegedi kettős gyilkos szomszédja: ez volt a férfiról a véleménye (18+)
A 28 éves gyógyszerész meggyikolta a szerelmét és annak új párját. A még haldokló Zoét meg is erőszakolta. A fiatal sosem viszonzta V. Dániel érzelmeit, akiről most egy szomszédja nyilatkozott: nem volt jó véleménnyel a férfiról.
Újabb részletek a megrázó szegedi kettős gyilkosságról
Jómódú családba született és a város elitgimnáziumában végzett Attila, aki a hétvégén egy vadászpuskával megölt egy fiatal lányt és annak párját Szegeden. A férfi reménytelenül szerelmes volt a lányba, a tette után magával is végzett.
- címkék:
- Szeged
- kettős gyilkosság
- Címkefelhő »
Szegedi kettős gyilkosság: az elkövető megerőszakolta a még haldokló lányt (18+)
A szegedi kettős gyilkosság elkövetőjéről kiderült, hogy reménytelenül szerelmes volt áldozatába, nem bírta elviselni, hogy az más férfi oldalán találta meg a boldogságot. Miután lelőtte a lányt, megerőszakolta, ezt követően hajtott el a házból és végzett saját magával is.
Ötezer forintot rabolt, hat évet kapott - a virágboltos megsajnálta a férfit, ezért adott neki pénzt
Megsajnálta a virágboltos a fegyveres rablót, csak ezért adott neki ötezer forintot. A férfi, aki egyébként jogász végzettségű, korábban egy szegedi postán is fegyverrel hadonászott, akkor azonban pénz nélkül kellett elmenekülnie, mert az ott dolgozók azonnal segítséget hívtak. A rablót most ítélte el a bíróság - derül ki a TV2 Tények riportjából.
Sokkoló részletek derültek ki a szegedi kettős gyilkosságról
A Tények riportjából kiderült, hogy a szegedi kettős gyilkosság után a nő anyja talált rá a holttestekre, ám a férfi ekkor már elmenekült a helyszínről. Egy fiatal férfi elmondta, hogy a lakása erkélyéről látta azt az autót, amellyel a férfi elmenekült. A körözött autót Szanazug mellett találták meg, ahol a rendőrök helikopterrel kutatták át a területet az elkövetőt keresve, végül azonban már csak a férfi holtteste került elő.
Jakab Péter szegedi bizalmasa a vírustagadókat megszégyenítve hergel
Gődény Györgyék logikája mentén lázított a maszkviselés ellen Tóth Péter, a Jobbik Csongrád megyei elnöke. A posztját megrohamozták a vírustagadók szintjén mozgó kommentelők, akik többek között arról írtak, hogy a maszkokat egyáltalán nem kellett volna hordani. Jakab Péter szegedi bizalmasa egyetértett ezekkel a véleményekkel. A baloldal ugyanott folytatja, ahol abbahagyta: továbbra is minden eszközzel támadják a kormány járványügyi intézkedéseit.
Megölte magát a szegedi kettős gyilkosság miatt keresett férfi
Egy fiatal nőt és a szerelmét ölte meg szombat éjjel az a 28 éves férfi, akinek ma találhatták meg a holttestét Szeged mellett - írja a Blikk.
Kiderült, kik voltak a szegedi kettős emberölés áldozatai
A húszas éveikben járó fiatal felnőttek voltak a vasárnap este felfedezett szegedi kettős emberölés áldozatai - értesült a helyszínen hétfőn az MTI tudósítója.
- címkék:
- Szeged
- rendőrség
- emberölés
- áldozat
- Címkefelhő »
Sokkoló! Kettős emberölés történt Szegeden: itt a feltételezett elkövető fotója
Kettős emberölés történt Szegeden - tájékoztatott a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője. Később elfogatóparancsot adtak ki a 28 éves Dr. Vitális Dániel Attila ellen, aki megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.
- címkék:
- Szeged
- emberölés
- Címkefelhő »
Egy 28 éves férfit keresnek a rendőrök a szegedi kettős emberölés miatt
Elfogatóparancsot bocsátott ki a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya Dr. Vitális Dániel Attila ellen. A 28 éves férfi megalapozottan gyanúsítható több emberen elkövetett emberölés bűntettével.
- címkék:
- Szeged
- emberölés
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Kettős emberölés történt Szegeden
Kettős emberölés történt Szegeden - közölte a Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője vasárnap.
- címkék:
- Szeged
- gyilkosság
- Címkefelhő »
Lerobban a kamionja Szegednél, 45 migránst találtak a benne
Az ügyészség vádat emelt azzal a török férfival szemben, aki tavaly decemberben 45 migránsnak próbált Nyugat-Európába csempészni. Szegednél robbant le a kamionja, a javítóműhelyben pedig felfigyeltek az autóban rejtőzködő migránsokra.
Kádár Jánosnénak is tervezett ruhát a divatkirálynő
Vádat emeltek egy embercsempész bűnszervezet négy tagja ellen
Bűnszervezetben elkövetett embercsempészés miatt vádat emeltek négy szerb férfival szemben, akik tavaly május végén kétszer akartak migránsokat szállítani a szerb-magyar határtól az osztrák határig, de a rendőrök elfogták őket.
Megnyitott a közkedvelt, mediterrán hangulatú hazai szabadstrand
Közeleg a szegedi kerékpáros irodalmi fesztivál
Bőröndben próbált átcsempészni fajtatiszta kutyakölyköket egy szerb férfi - videó
Egy bőröndben, élelem és víz nélkül próbált átcsempészni a röszkei határon öt párhetes fajtatiszta francia buldogot egy szerb férfi. Mire a kölyköket megtalálták, három elpusztult, az életben maradt állatokat a a Szegedi Vadaspark fogadta be.
Daganatos betegek korszerű kezelését segíti a Szegeden kialakított szuperlaboratórium
A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pathológiai intézetében - tájékoztatta a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága az MTI-t.
Modern rákdiagnosztika a Szegedi Tudományegyetemen
A daganatos elváltozások hatékony diagnosztikáját segítő laboratóriumot alakítottak ki uniós támogatással a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) pathológiai intézetében - tájékoztatott a felsőoktatási intézmény közkapcsolati igazgatósága.
Méretes pókok lepték el Szegedet
Kissé félelmetes események történnek Szegeden. Hatalmas pókokkal kell szembenézni az ott lakóknak.
- címkék:
- Szeged
- pók
- cselőpók
- óriáspók
- Címkefelhő »
Rács mögé került két ukrán embercsempész
A szegedi ügyészség a letartóztatását javasolta annak a két ukrán férfinak, akik a héten 14 afgán migránst vittek magukkal egy kisteherautóval, amikor Csongrád-Csanád megyében tetten érték őket.