Szeged

címke rss

Ez is ritka: megvert áldozatot keres a rendőrség

Itthon2019.01.29, 15:36

A szegedi Mars téren lévő szórakozóhelyen lévő dohányzásra kijelölt részen január 20-án 7 órakor történt a támadás. Ketten rátámadtak egy férfira.

Hamarosan kinyithatnak egy 50 éve lezárt szegedi időkapszulát

Itthon2019.01.28, 13:51

Több időkapszulát is elhelyeztek a szegedi általános iskolák alatt 1969. március 21-én. Az öregdiákok nagyon szeretnék, ha az emlékek felszínre kerülnének. Kérdés, hogy az iskolák felnyitják-e az időkapszulákat. 

Nemzeti városvezetést szeretne Botkáék helyett a Szegedi Tudományegyetem

Itthon2019.01.14, 14:02

Nemzeti tartalommal kívánják megtölteni a helyiek a Szegedi Tudományegyetem (SZTE) megújult épületeit – mondta Zakar Péter, a felsőoktatási intézmény rektorhelyettese. Új városvezetést is szeretne az egyetem, hiszen eddig csak a kormány támogatására számíthattak, ha fejlődni akartak, a Botka László-féle szocialista vezetésre nem - hangzott el Latorcai Csaba közigazgatási államtitkár és Zakar Péter beszélgetésén. Az eseményről a Délmagyar számolt be.

Már 3 milliárd forintos árbevételű a magyar big data cég

Gazdaság2019.01.10, 16:04

Tavaly júliusban nyitotta meg washingtoni irodáját a budapesti székhelyű Starschema Kft., amely tengerentúli jelenlétének köszönhetően tovább növelte főként Fortune 500-as vállalatokból álló ügyfélkörét. Az üzleti intelligencia és big data szolgáltatásokat nyújtó vállalkozás az észak-amerikai terjeszkedés részeként egy San Francisco-i techcéget is felvásárolt 2018 őszén. Az amerikai befektetések várhatóan már 2019-ben jelentős bevételt hoznak a Starschema számára.

14 éves lányt drogoztak be és kényszerítettek prostitúcióra Szegeden

Itthon2019.01.10, 19:32

Kerítés és más bűncselekmények miatt indult eljárás egy szegedi nő és három társa ellen, akik prostitúcióra kényszerítettek egy kamaszlányt. A rendőrök tegnap fogták el a négyfős bandát.

Több településen romlott a levegő minősége

Itthon2019.01.10, 12:56

Több településen – köztük a fővárosban – tovább romlott a levegő minősége a magas szállópor-tartalom miatt – tudatta a Nemzeti Népegészségügyi Központ csütörtökön.

Mentőautó-szimulátort kapott a Szegedi Tudományegyetem

Itthon2019.01.09, 20:33

A helyszínre vonuló mentőautók pontos másával megegyező szimulátort adtak át a Szegedi Tudományegyetemen. Az ország egyik legmodernebb szimulációs körülményeit biztosító zárt mentőautó alkalmas a graduális és posztgraduális egészségügyi képzésekben a különböző mentési helyzetek, belgyógyászati, traumatológiai esetek, különféle közúti sérülések ellátásának gyakorlására, alapvető sürgősségi kórképek ismertetésére és gyakorlati oktatására.

Lesodródott az útról, meghalt a sofőr Szegednél

Itthon2018.12.26, 12:24

Teljes az útlezárás Bordány és Szeged között az 5408-as úton - írja a police.hu. 

Sejtterápiás kutatólabort avattak Szegeden

Tudomány2018.12.20, 14:40

Korszerű sejtterápiás készítmények fejlesztésére alkalmas kutatólaboratóriumot alakítottak ki a Szegedi Tudományegyetemen (SZTE) 187 millió forintos uniós támogatással - közölte Kemény Lajos, az SZTE Bőrgyógyászati és Allergológiai Klinikájának vezetője csütörtökön.

Sikkasztás miatt indult eljárás egy szegedi ügyvéd ellen

Itthon2018.12.19, 10:06

A gyanú szerint az ügyvéd 70 millió forintot sikkasztott el az ügyfeleitől. Az ügyészség indítványozta előzetes letartóztatását.

Halálra gázolt a vonat egy férfit Szegeden

Itthon2018.12.18, 20:40

Úgy tudni, hogy egy gyalogost gázolt halálra a Budapestről érkező személyvonat kedd este 7 óra előtt Szegeden, a Szabadkai úti vasúti átjáróban.

Magyar startup fejlesztésével lesz okos egy társasház

Gazdaság2018.12.17, 15:45

Miközben egy magyar cég fejlesztésével épül az első magyarországi okos társasház, az OTP Business Társasházi Pályázatán egymillió forintot nyert egy szegedi társasház – utólagos „okosításra".

Veszélyesek a hó súlya alatt meggyengülő faágak

Itthon2018.12.16, 13:17

Csongrád megyében Szegedre riasztják a legsűrűbben a tűzoltókat. Több autóra, járdára, vagy éppen az útra dőltek ki fák, szakadtak le ágak. 

Megint megtámadták a szegedi Fidesz-irodát

Itthon2018.12.14, 10:26

A csütörtök hajnali támadás után ismételten megrongálták a szegedi Fidesz irodáját. Péntek éjjel diszperzittel öntötték le az iroda ajtaját. 

Sunyi és gyáva ellenzéki gyűlölethullám: megtámadták a szegedi Fidesz-irodát

Itthon2018.12.13, 11:42

Az éjszaka ismeretlenek egy fél téglával beverték a szegedi Fidesz bejáratát. A szegedi Fidesz elítéli a gyáva és sunyi baloldali provokációt - írta a párt Facebook-oldala. 

Szocialista aranykor: a Szeviép-ügyben elítélt szocialista vállalkozónak húszmilliós karórája van

Itthon2018.12.11, 15:37

Pistrui László, egykori szocialista aranyvállalkozó három, egyenként is milliós értékű órát hordott 2007 és 2009 között. A Botka László szegedi polgármester udvari beszállítójaként híressé vált korábbi Szeviép-tulajdonos akkor villantotta a luxust, amikor vállalkozása 33 milliárdnyi megbízást nyert el a szocialistáktól és Szegedtől. A napokban több év börtönre ítélt Pistrui konkrétan egy 20 millió forint értékű, gyémántberakásos Ulysse Nardint villantott, ehhez még Botka sem tudott felnőni a 2 milliós Rolexével. Az a csodálatos szocialista aranykorszak!

Újabb nyomozás indulhat Botka házi beszállítóinál

Itthon2018.12.11, 10:48

Kedden dönthet a Csongrád Megyei Főügyészség arról a feljelentésről, amely arról szól, hogy az első fokon lezárult Szeviép-perben – a szegedi szocialista vezetés politikai befolyására – miért nem vizsgálták a mélyebb összefüggéseket. Szabó Bálint bűnszervezetben elkövetett csődbűntett, pénzmosás, tiltott pártfinanszírozás, hivatali visszaélés, vesztegetés és más bűncselekmények gyanújával tett feljelentést.

Botka László elítélt udvari beszállítója Horvátországban is csődbe vitt egy projektet

Itthon2018.12.10, 16:23

Újabb részleteket göngyölített fel a Szeviép-ügyben a SzegedMa, miután kiszúrták Pistrui Lászlónak egy 2008-as nyilatkozatát, amiben horvátországi terveiről mesélt. A portál alaposan utánanézett, mi is történt Opatijában: kiderült, Botka László szegedi polgármester udvari beszállítói ugyanolyan módszerekkel dolgoztak külföldön, mint itthon. Egy többszintes mélygarázs és üzletház építésébe kezdtek bele, aminek 444 milliónyi kifizetetlen számla, 60 milliós tartozás Opatija felé, több százmilliós, de végül a felszámolási vételárból megtérített hiteltartozás a CIB felé lett a vége, hogy aztán csődöt jelenthessenek. Nagyon szocialista ezz ...

A család a nemzet fennmaradásának záloga

Itthon2018.12.10, 12:30

A család az az alapegység, amely nemzetünk fennmaradásának záloga - jelentette ki az ifjúságpolitikáért és esélyteremtésért felelős helyettes államtitkár Szegeden.

Angliából érkezett a szegedi csupaszpofájú tamarin vőlegénye

Travelo2018.12.10, 10:50

Párt kapott a Szegedi Vadasparkban gondozott nőstény csupaszpofájú tamarin, az új hím Angliából érkezett a Tisza-parti városba.

Karácsonyi ajándékokat kapnak a Szegedi Vadaspark lakói

Travelo2018.12.10, 09:43

Az idelátogatók megleshetik, hogyan bontja ínycsiklandó finomságokkal teli dobozát Narvik és Navarrana, a rozsomákpár, avagy Borisz és Igor, a két szibériai tigris. Ajándékkal lepik meg a mezopotámiai dámokat és az oroszlánok sem maradnak ki a karácsonyi buliból. A gyerekeknek külön meglepetéssel készülnak a Vadaspark munkatársai.

Egymásba rohant három autó Szegeden

Itthon2018.12.07, 20:36

A baleset a Kossuth Lajos sugárút és a Rókusi körút találkozásánál lévő körforgalomnál történt. 

Kiderült, hogy ki indul Botka ellen a Szeged polgármesteri székéért

Itthon2018.12.08, 16:19

Elindul független polgármesterjelöltként, a Mindenki Szegedért Mozgalom színeiben a szegedi botrányokat leleplező jogász, Szabó Bálint. Erről a Pesti Srácok számolt be. Szabó feljelentései nyomán már a fél városvezetést bíróság elé állították, sőt, el is ítélték első fokon, most pedig már Botka László érintettségét is vizsgálja a Központi Nyomozó Főügyészség a korrupciógyanús ügyekben.

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Fidesz-KDNP a Szeviép-ügyben

Itthon2018.12.04, 13:54

Vizsgálóbizottság felállítását kezdeményezi a Szeviép-ügyben a szegedi Fidesz-KDNP – jelentette be Haág Zalán a Tisza-parti városban.

Nobel-díjas kutatóval találkozhatnak a szegedi diákok

Tudomány2018.12.01, 10:35

Ismét Nobel-díjas kutatóval, a svájci Kurt Wüthrich kémikussal, biofizikussal találkozhatnak csütörtöktől a nemzetközileg is egyedülálló oktatási és tehetséggondozó program, a Szegedi Tudós Akadémia (SZTA) növendékei a Tisza-parti városban - tájékoztatták a szervezők az MTI-t.

Nincs Magyarországon még egy városvezető, akihez ennyi bűncselekmény kötődik

Itthon2018.11.28, 19:40

Folytatja tájékoztató kampányát a Fidelitas a hűtlen kezelés miatt első fokon elítélt szegedi, szocialista városvezetők ügyében - jelentette be az ifjúsági szervezet helyi vezetője a Tisza-parti városban.

Botka László magasról tett a csődbe ment kisvállalkozókra

Itthon2018.11.28, 11:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, múlt kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista Botka érzéketlenségét az bizonyítja a legjobban, hogy miközben a bajba jutott kisvállalkozók kopogtattak az ajtaján, addig a szegedi önkormányzat és az akkor szocialista kormányzat még több milliárd forrint ...

Szeviép-botrány: Gyurcsányék ebben a buliban is benne voltak

Itthon2018.11.28, 12:45

Ahogy arról korábban beszámoltunk, első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. A botrányban nyakig benne volt Oláh Lajos, a Gyurcsány-párt országgyyűlési ...

Bemutatjuk Ujhelyi barátját, a szegedi Szeviép-keresztapát

Itthon2018.11.27, 08:59

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Még a 100 leggazdagabb magyar közé is beverekedte magát Pistriu László, a Szeviép egykori vezére, akit első fokon több mint öt év börtönbüntetésre ítéltek. Pistrui egyfajta keresztapaként hálózta be a szegedi közéletet, a sportonn ...

Videón a szegedi fiú, aki baseballütővel verte meg az apját

Itthon2018.11.26, 12:11

A rendőrök őrizetbe vettek egy szegedi fiatalt, aki brutálisan összeverte a saját apját. A férfi életveszélyesen megsérült.

A baloldal kisújságírója röhögésre késztette a szocialista Botka Lászlót

Itthon2018.11.26, 18:06

A napokban egy sajátos kép bukkant fel a HVG munkatársának közösségi oldalán: elméletileg egy Botka László-mentegető interjú elkészítésére volt kirendelve, azonban a felvételen az látható, ahogy a szeviépes botrány miatt cudarul álló politikus látványosan felröhög, kicsattanóan jó a kedve. Ezek szerint lehet, hogy az álhírgyár kisújságírónak mégiscsak van humorérzéke, képes embereket megnevettetni. Az Origo mond egy ennél is sokkal jobb viccet. 

A Szeviép-botrány kulcsfigurája: Ujhelyi sofőrje, akiről Botka gondoskodott

Itthon2018.11.26, 14:21

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Hiszen, ahogy korábban írtunk, mind a szegedi önkormányzattól, mind pedig a baloldali kormányok idején számos más költségvetési szervtől is kapott megbízásokat a cég. Botkán kívül, Ujhelyi István, szocialista EP képviselő neve iss ...

Botka és a baloldal milliárdokkal tömte ki a Szeviépet

Itthon2018.11.25, 09:25

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a baloldal botránya lenne az Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. A szocialista kormányok idején ugyanis közel 34 milliárd forintnyi megbízást – ebből 16 milliárdot kifejezetten költségvetési szervektől – nyert el közbeszerzéseken keresztül a cég. A megbízók között volt például a Kóka János álltal ...

Botka hazudott a Szeviéppel kötött szerződésekről, de hamar lebukott

Itthon2018.11.24, 09:35

Ahogy arról korábban beszámoltunk, kedden első fokon mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte el a Szegedi Járásbíróság első fokon. Botka László és a szegedi városvezetés kezdettől fogva igyekezett úgy beállítani, mintha nem a szegedi baloldal botránya lenne a Szeviép-ügy, nem sok sikerrel. Botka korábban kétszer is letagadta, hogy kötött volna szerződést a szegedi önkormányzat a Szeviéppel, azonban csúnyán lebukott, mivel a Közbeszerzési Értesítő tanúsága szerint két alkalommal is megbízást adtak a botrányoos ...

Országos szinten Szegeden a legjobb a tanítóképzés

Itthon2018.11.23, 16:22

A legjobb képzőhelyek között szerepel a szegedi működésének 90. évfordulóját ünneplő SZTE Juhász Gyula Pedagógusképző Kar. A Figyelő legfrissebb listája szerint tanítóképzésben első, gyógypedagógus képzésben második, óvodapedagógus képzésben a harmadik legjobb a szegedi intézmény - írja a Szegedma.hu.

Botka László uralma Szegeden: eltűnt milliárdok, bűnözők és rettegés

Itthon2018.11.23, 12:05

Eljött az igazság pillanata Szegeden. A héten a bíróság kimondta, hogy a Szeviép ügye egy minősített csődbűntett. A bíróság ítélete szerint a cégvezérek magánbankként kezelték a társaságot, és a Botka vezette szegedi önkormányzattól kapott pénzeket magáncélokra fordították, miközben kisemmizték és csődbe juttatták a kisvállalkozókat. 443 családot károsítottak meg, összességében 10 milliárd forinttal. Az ügyben hemzsegnek Botka környezetének emberei. Októberben Botka László belső bizalmi embereit ítélte a bíróság felfüggesztett börtönre jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésért. Közben Szegeden tömegek élnek ...

Több évre ítélték az albérlőtársukat megkínzó szegedi fiatalokat

Itthon2018.11.22, 16:08

Többéves börtönbüntetésre ítélte a Szegedi Járásbíróság első fokon azt a három fiatalt, akik válogatott módszerekkel kínozták meg lakótársukat, egy férfit 2016-ban. Az áldozat régebb óta ismerte az akkor 17 éves lányt és 21 éves bátyját, ezért is költözött össze velük egy szegedi lakásba. 

Felmentették és kényszergyógykezelik a szegedi egyetemistát, aki megölt egy férfit

Itthon2018.11.22, 11:50

Kóros elmeállapota - paranoid skizofréniája - miatt kényszergyógykezelést rendelt el a Szegedi Ítélőtábla annál a szegedi egyetemista fiúnál, aki még 2016-ban az egyik helyi sörözőben átvágta egy férfi torkát. Az orvosok szerint nem beszámítható, és bármikor újra gyilkolhat.

Az SZTE fejlesztése javítja a délkeleti régió egészségügyi ellátását

Itthon2018.11.21, 15:35

A Szegedi Tudományegyetem fejlesztésének egyik célja, hogy javuljon a délkeleti régió egészségügyi ellátása.

A képregénypápáról is megemlékeznek a Szegedi Képregényfesztiválon

Travelo2018.11.21, 12:11

A képregény egyáltalán nem csak a gyerekeké. Ha komolyan vesszük, ha nem, mindenképp jó móka. A szegedi Somogyi-könyvtárban most mindent megtudhatunk a műfaj múltjáról és jelenéről.

Több év börtönt kaptak Botka László beszállítói

Itthon2018.11.20, 13:35

Mindhárom Szeviép-vezért szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság kedden. Oltványi Józsefet és Pistrui Lászlót öt év, Baranyi Sándort hat év szabadságvesztésre ítélte a Szegedi Járásbíróság első fokon – írja a SzegedMa. Az elmúlt időszakban nem ez volt az első eset, amikor a szegedi polgármesterrel kapcsolatba hozható személyeket ítélt el a bíróság.  

Gyilkolt a szegedi egyetemista, mégsem megy börtönbe

Itthon2018.11.19, 16:16

Egy szegedi fiatal egyetemista megölt egy férfit Szegeden. A gyilkos mégsem kerül börtönbe, mert nem volt beszámítható.

Új magyarországi madárfajt, lazúrcinegét figyeltek meg a szegedi Fehér-tónál

Tudomány2018.11.19, 12:31

Egy Magyarországon eddig nem bizonyított madárfajt, lazúrcinegét figyelt meg és fotózott le három madarász vasárnap reggel Sándorfalvánál – közölte a Magyar Madártani és Természetvédelmi Egyesület szóvivője.

Ebben a hat fürdőben sötétedés után is megéri jegyet váltani

Travelo2018.11.15, 11:55

Ahogy rövidülnek a napok, egyre kevesebb időt tudunk a szabadban tölteni. De, hogy mégse legyen unalmas a tél, néhány olyan fürdőt ajánlunk most olvasóinknak, ahol sötétedés után sem áll meg az élet. Nézze meg, hol várják hosszabbított nyitvatartással és éjszakai fürdőzéssel a vendégeket.

Elképesztő botrányok Botka László körül

Itthon2018.11.14, 10:42

Se szeri, se száma a szegedi polgármester és a helyi szocialisták körüli botrányoknak. Bartók Csaba, a Tisza-parti város Fidesz-szervezetének alelnöke szerint ráadásul Botka László úgy akart a szegény emberek miniszterelnöke lenni, hogy közben fényűző életet él.

Megrogyott a szocialista vezetés Szegeden

Itthon2018.11.14, 10:35

Elfáradt, rutinból dolgozó baloldali városvezetés, hűtlen kezelésért börtönre ítélt Botka-bizalmasok, az elszalasztott lehetőségek miatt zúgolódó bal- és jobboldali elit, baloldali korrupciós ügyekben fuldokló Szeged, és egyre aktívabb helyi jobboldal - körbenéztünk, mi a helyzet Magyarország második legnagyobb városában.

Közel 40 méter magasról is megnézheti Szeged karácsonyi hangulatát

Travelo2018.11.13, 11:17

Óriáskerék, ünnepi vásár, adventi korcsolyapálya, sőt jégszobrász látványbemutató is lesz Szegeden az adventi időszakban. Az előkészületeken már gőzerővel dolgoznak, és nem is maradt sok idejük a szervezőnek, hiszen tíz nap múlva kezdődik a Szegedi Karácsonyi Hetek a város főterén.

Meghalt a szegediek legendás labdarúgója

Sport2018.11.12, 15:40

Meghalt Szalai István, Szeged leghűségesebb futballedzője 73 évet élt. A korábbi labdarúgó nemrég vehette át a Szegedi Labdarúgás Díszpolgára címet.

Szegedi karácsonyi hetek 2018 - Vár a Dél-Alföld adventi fővárosa

Travelo2018.12.05, 15:13

40 méteres óriáskerék és félezer négyzetméter korcsolyapálya a Szegedi Karácsonyi Heteken.

Botkáék titkolják a parkolóbotrány VIP-listáját

Itthon2018.11.08, 12:39

A szegedi VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben az önkormányzat nem hajlandó kiadni azt a listát, amin az ingyenes parkolóbérletesek neve szerepel. Az eddig kiszivárgott nevek alapján más bűncselekmények is felmerülhetnek, mint például hivatali visszaélés.

Autóbusszal karambolozott egy személyautó Szeged belvárosában

Itthon2018.11.07, 09:22

Szeged központjában a villamosforgalmat is akadályozza a baleset- számolt be honlapján a katasztrófavédelem.

Öt évre is börtönbe kerülhetnek Botka László haveri cégének vezetői

Itthon2018.11.05, 14:11

Börtönbüntetést kért az ügyész a Szeviép egykori vezetőire. A cég Botka László udvari beszállítójának számított.  A cég 2009 áprilisában fizetésképtelenné vált, júniusban csődeljárás indult ellene. A hitelezők között nem jött létre csődegyezség, ezért a bíróság 2010 augusztusában csődeljárás során elrendelte a zrt. felszámolását. Több mint ötszáz hitelező jelentett be összesen 6,5 milliárd forintnyi igényt, ebből eddig csupán egymilliárd forintot elégítettek ki

Botka László tovább lapít a nevére kiállított parkolóbérlet-botrány kapcsán

Itthon2018.11.04, 11:02

A VIP-parkolóbotrány néven elhíresült ügyben a Szegedma közérdekű adatigénylést nyújtott be. A lap arra volt kíváncsi, hogy kinek a nevére lettek kiállítva azok az ingyenes parkolóbérletek, amelyeket Botka László kapott. Szeged szocialista polgármesterének az említett időszakban még autója sem volt.

Szegedi buliban találták meg a szökött férfit

Itthon2018.11.01, 08:05

Elfogták azt a 29 éves férfit, aki szerdán levágta magáról a nyomkövetőjét és megszökött.

Több mint 300 millió forintból újították fel Szeged egyik legnagyobb bölcsődéjét

Itthon2018.10.30, 14:54

Több mint 300 millió forintból, uniós támogatással teljeskörűen felújították a szegedi Agyagos utcai bölcsődét, a Tisza-parti város egyik legnagyobb ilyen intézményét – tájékoztatta az önkormányzat kedden az MTI-t.

A gombák egyik legnagyobb titkát leplezhetik le magyar kutatók

Tudomány2018.10.27, 09:26

Nagy lélegzetű nemzetközi projektet indít az MTA Szegedi Biológiai Kutatóközpont Lendület Gomba Genomika és Evolúció kutatócsoportja az amerikai Joint Genome Institute-al és világszerte több mint 40 kutatócsoporttal együttműködésben.

Bemutatkozott Szegeden Botka László börtönválogatottja

Itthon2018.10.25, 17:11

Szórólapkampányba kezd a helyi Fidelitas, mert az ifjúsági szervezet szerint a szegedieknek joguk van tudni, hogy a városukat elítéltek vezetik – írja a Szeged Ma. A nagyobbik kormánypárt ifjúsági szervezetének szegedi elnöke szerint a szocialisták ma már nem Szegedért élnek, hanem Szegedből élnek.

Régészeti látványtár nyílik a szegedi Móra-múzeumban

Travelo2018.10.25, 10:38

A háromezer, eddig raktárban őrzött tárgyat bemutató régészeti látványtár szombaton nyílik meg a látogatók előtt a szegedi Móra Ferenc Múzeumban. Ez a régészeti lesz - a néprajzi és a természettudományi után - a múzeum harmadik látványtára.

Felborult egy autószállító mikrobusz Szegednél

Itthon2018.10.21, 12:28

Az M43-as autópályán történt balesetben ketten megsérültek – írta a katasztrófavédelem. 

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek az elítélt szegedi alpolgármesterrel szemben

Itthon2018.10.18, 13:02

Összeférhetetlenségi eljárást kezdeményeznek a Fidesz és KDNP szegedi önkormányzati képviselői az első fokon hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi alpolgármesterrel, Solymos Lászlóval (MSZP) szemben - közölte a KDNP helyi elnöke és szegedi közgyűlési frakcióvezetője csütörtökön az MTI-vel.

Botka udvari beszállítójának ügyében novemberben lesz ítélet

Itthon2018.10.16, 09:26

Ahogy az Origo is beszámolt róla, Botka László egykori udvari beszállítója, a Szeviép-ügy egyik vádlottja őrizetbe került. Ő vezényelte a botrányos mórahalmi Mini Hungary Park ügyében a csalást is. A Szeviép-ügyben 433 vállalkozót károsítottak meg 10,5 milliárd forinttal. Most kiderült, hogy novemberben lehet ítélethirdetés.

Az online üzleti világ Oscarját kapta a szegedi Antavo startup

Gazdaság2018.10.11, 14:31

Az Antavo egy Szegedről indult startup vállalkozás, online szoftvereit öt kontinens több mint 30 ezer vállalkozása használta már. A 2012-ben alapított cég az elmúlt évben komoly szakmai sikereket ért el: megháromszorozódott a bevételük, valamint 14-ről 40-re nőtt az alkalmazottaik száma. Ennek köszönhető, hogy budapesti és londoni irodájuk mellett új szegedi helyszínre költöznek: a Kelemen utcai Mayer-ház emeletén alakítottak ki egy új, 400 négyzetméteres irodát. A mai kor követelményeinek megfelelő, ízléses, fugázott téglafalak uralta irodabelsőben kaptak helyet a munkaállomások. Ezen túl hangulatos étkező – falán egy sárgára fényeezett ...

Gigabotrány Szegeden: rengetegen elzavarnák Botka elítélt embereit

Itthon2018.10.11, 12:55

A szegediek 84 százaléka szerint távoznia kellene a közéletből Botka László polgármester elítélt embereinek. Még a múlt héten elsőfokon ítélte felfüggesztett börtönre a gyulai bíróság Mózes Ervint,  Szeged címzetes főjegyzőjét, Solymos László alpolgármestert, valamint a polgármesteri kabinet vezetőjét, Kalmár Gábort felbujtóként jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntettében. A szocialista városvezető bizalmasainak a lemondását a helyi Fidesz-KDNP is követelte. 

Nem jelentek meg Botka emberei a VIP-parkolóbotrány közgyűlésén

Itthon2018.10.09, 11:47

A baloldal nem jelent meg, így nem volt határozatképes a reggel fél 8-ra összehívott rendkívüli közgyűlés, amelyet a VIP-parkolóbotránnyal kapcsolatban tartottak volna – írja a Délmagyar. Haág Zalán kereszténydemokrata politikus értékelése szerint a baloldali képviselők nem akarnak felelősséget vállalni tetteikért. Ismert, több Botka Lászlóhoz köthető személyt felfüggesztett börtönbüntetésre ítélt a Gyulai Járásbíróság. Távolmaradásukkal nem nyugtatták meg a kedélyeket.

Távozásra szólította fel az elítélt szegedi városvezetőket a Fidesz-KDNP

Itthon2018.10.03, 16:31

Távozásra szólította fel a Gyulai Járásbíróság által hűtlen kezelés miatt elítélt szegedi városvezetőket a KDNP helyi elnöke és közgyűlési frakcióvezetője szerdán a Tisza-parti városban.

Összeveszett barátnőjével, ezért berúgta egy társasház üvegajtaját

Itthon2018.10.02, 15:16

A szegedi fiatal férfi ellen rongálás miatt indult eljárás.

Szegedi parkolóügy: Az igazi felelős nem ült a vádlottak padján

Itthon2018.10.02, 16:40

Felfüggesztett börtönbüntetéssel sújtotta a vádlottakat az ingyenes szegedi parkolóbérletek ügyében indult perben kedden, nem jogerősen a Gyulai Járásbíróság. A vádlottakat a bíróság jelentős, illetve nagyobb vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelésben mondta ki bűnösnek. A döntésre a helyi Fidesz és a KDNP is reagált:

Felfüggesztett börtönre ítélték Botka László embereit

Itthon2018.10.02, 10:24

Meghozta az elsőfokú ítéletet a gyulai bíróság a szegedi VIP-parkolóbotrány ügyében. Botka László alpolgármestere felfüggesztett börtönt kapott. 

Felrobbant a kazán egy szegedi családi házban

Itthon2018.09.29, 16:46

Elsődleges információk szerint a balesetben két ember megsérült.

Keresik Kolompár Reginát

Itthon2018.09.29, 13:31

Forrás: police.hu middle off 751 500 A lány körülbelül 165 centiméter magas, vékony testalkatú. Szeme és haja színe is barna. Bal csuklóján tetoválás található, két pillangó, „Mom" és „Dad" feliratokkal. Továbbá jobb lábszárán is van egy tetoválása. Ott egy violinkulcs látható, amelynek bal oldalán hangjegyek vannak. Eltűnésekor viselt ruházata nem ismert.

A sértődött Gyurcsány a választóit becsmérli, mert megbukott az ellenállása

Itthon2018.09.25, 15:04

Ezek a lusta ellenzéki szimpatizánsok nem tették eléggé szabaddá magukat, pedig ő jó beszédeket mond a parlamentben - nagyjából ezzel az érvrendszerrel tette világossá a Demokratikus Koalíció (DK) elnöke közösségi oldalán, miért fulladt kudarcba az általa meghirdetett kormányellenes megmozdulás-sorozat. Íme a Gyurcsány Ferenc-féle alternatív menekülési útvonal!

Több száz gramm kábítószert találtak egy szegedi nő lakásán

Itthon2018.09.24, 12:00

A rendőrök több száz gramm kábítószergyanús anyagot foglaltak le egy nő szegedi otthonában. Az elsődleges vizsgálatok szerint az anyagban amfetamint találtak.

Magyar Kupa: minimális Fradi-győzelem a megye I-es csapat otthonában

Sport2018.09.22, 17:19

A Magyar Kupa 6. fordulójában a labdarúgó OTP Bank Ligában éllovas Ferencvárosi Torna Club 2-0-ra győzött a megyei első osztályban szereplő Szegedi VSE vendégeként.

Egy nyugdíjas férfi zaklatja a nőket Szegeden

Itthon2018.09.21, 16:10

Egy fiatal nő egy Facebook-bejegyzésben próbálja figyelmeztetni a szegedi nőket arra, hogy vigyázzanak 71-es és a 72-es buszon utazó 70 év körüli férfival. A nyugdíjas ugyanis fogdossa a fiatal nőket, és ajánlatokat tesz nekik. Az egyiküket pedig megpróbálta megcsókolni. Ennek ellenére a rendőrök semmit sem tesznek, arra hivatkozva, hogy ez nem zaklatás.

Megmérgeztek egy fát Szegeden, egy vagyon jár a nyomravezetőnek

Itthon2018.09.21, 15:52

A szegedi Boros József utcában állt az a platánfa, amit mérgeztek. Beleinjekcióztak valamit, ami miatt a 40 éves fa pusztulni kezdett, ki kellett vágni. Csak a csonkja maradt meg.

Villamossal karambolozott egy autó Szegeden

Itthon2018.09.19, 17:20

Egy villamossal ütközött össze egy autó Szegeden, a Tisza Lajos körúton - tudatta a katasztrofavedelem.hu.

Rátámadt az őrökre egy rab a szegedi börtönben

Itthon2018.09.14, 10:32

A 28 éves férfi előbb összeverekedett több rabbal is, majd nem engedelmeskedett az őröknek, később pedig rájuk is támadt.

Egy diákot gázolt el a villamos Szegeden

Itthon2018.09.04, 13:31

A baleset a József Attila sugárút és a Gyevi utca kereszteződésében történt, a Deák-gimnázium előtt.

Harmincmillió forintot fizettek ki egy álmagánnyomozónak

Itthon2018.09.04, 09:41

Négy év alatt több mint 30 millió forintot csalt ki olyan emberektől, akik eltűnt hozzátartozójukat keresték  - közölte az ügyben a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője.

Kigyulladt egy szegedi nyaraló

Itthon2018.09.03, 06:22

Egy harminc négyzetméteres hétvégi ház tetőszerkezete és verandája égett ki - közölte a katasztrófavédelem. 

Itt az ítélet: döntött az ügyészség Curtis ügyéről

Archívum2018.08.29, 07:00

Majka nyilvános bejelentése után Curtis ügyében drogozás miatt tettek bejelentést - írja a Blikk.

Hazatértek a szerb és a macedón határt a migránsoktól védő magyar rendőrök

Itthon2018.08.24, 13:58

Hazatértek a Szerbiában és Macedóniában szolgálatot teljesítő rendőrök, akik egy hónapig segítették a határok védelmét. Piros Attila, a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője Szegeden fogadta a hazatérő rendőri kontingensek tagjait.