Szeged

címke rss

Az MSZP és a DK megakadályozta, hogy vizsgálják Botka vagyonát

Itthon2017.05.22, 12:55

A szegedi Fidesz vizsgálta volna, hogy Botka László polgármesternek az eltitkolt tóparti telken, a felesége nevére íratott luxusterepjárón és a több milliós Rolex órán kívül van-e más olyan vagytárgya, amelyekről elfelejtett beszámolni. Csakhogy a helyi baloldali többség összezárt, a szocialisták és a DK együtt megakadályozta, hogy az MSZP-s miniszterelnök-jelölt kellemetlen helyzetbe kerüljön.

Szabó Bálint: Szeged a maffia kezében, a keresztapa Botka László

Itthon2017.05.19, 19:25

Csak sajtótájékoztatót tartottak a díszközgyűlés előtt, tüntetést nem, mivel a Széchenyi teret és a környező utcákat is rendezvényterületté nyilvánították. Szabó Bálint jogász felszólította Botka Lászlót, hogy mondjon le, vagy azonnal kezdjen tárgyalásokat azokkal, akiket az elmúlt években figyelmen kívül hagyott, így például a Szeviép-károsultakkal, a Cserepes sori piacosokkal vagy épp a Mars téri piac kereskedőivel - írja a szegedma.hu.

Prostitúcióra kényszerítettek egy 18 év alatti lányt

Itthon2017.05.19, 17:46

Prostitúcióra vett rá egy fiatalkorú lányt egy hódmezővásárhelyi pár. A stricik ebből tartották el magukat.

Gyerekszínházi fesztivált rendeznek Szegeden

Archívum2017.05.13, 08:33

Gyermekszínházi fesztivált rendez az évadban indulásának hetvenéves jubileumát ünneplő szegedi Kövér Béla Bábszínház, a hétfőn kezdődő rendezvénysorozaton 13 produkciót láthat a közönség.

Milliókat csalt ki a megfélemlítés és manipulálás mestere

Itthon2017.05.11, 15:53

Manipulálás és megfélemlítés. Ezekkel az eszközökkel dolgozik az a szegedi csaló, aki már több millió forinttal károsította meg áldozatait. Többek között egy 42 éves, gyerekeit egyedül nevelő anyát is. Amikor az asszony utánajárt annak, hogy ki csapta be, kiderült, hogy nem ő az egyetlen áldozat. Vagy egy tucatnyi embertől csalt ki több milliót. 

Pénteken nyílik Magyarország legnagyobb szabadtéri borozója

Travelo2017.10.13, 14:44

Idén 23. alkalommal gyűlnek Szegedre május 12. és 21. között a legjobb hazai pincészetek, hogy Magyarország legnagyobb szabadtéri borozójában tíz napon át annyi bort töltsenek a poharakba, amennyit még a szervezők sem mertek eddig megszámolni.

Rendőrt hívatott Botka egy tévéstábra

Itthon2017.06.12, 15:38

 Helyreigazítás   2017. május 10. napján "Rendőrt hívatott Botka egy tévéstábra" címmel megjelent cikkünkben azt a való tényt, hogy igazoltatták a rendőrök az Echo TV Informátor című műsorának stábját, abban a hamis színben tüntettük fel, mintha Botka László bármilyen formában intézkedett volna, vagy intézkedést kért volna az újságírókkal szemben. Azt a valótlan tényt állítottuk továbbá, hogy Botka László rendőrökkel kidobatta az Echo TV stábját.   Rendőrökkel és biztonságiakkal dobatta ki a szegedi polgármesteri hivatalból Botka László az EchoTv stábját. A csatorna munkatársai interjút szerettek volna a szocialista minisztereelnök-jelölttel, ...

Hátba szúrta barátját a feldühödött nő

Itthon2017.05.07, 10:55

A veszekedés egy ajtócsapással nem ért véget, a 21 éves nő az ajtóból kitört üvegszilánkal szúrta hátba barátját szegedi lakásukon. 

Botka kifelejtett a vagyonnyilatkozatából egy jelentős földterületet

Itthon2017.05.04, 17:15

"Kifelejtett" a vagyonnyilatkozatából egy közel 300 négyzetméteres földdarabot Botka László, Szeged szocialista polgármestere. A politikusról nem most először derült ki, hogy valamit nem vall be a vagyonnyilatkozatában, így többek között luxusórái és 25 milliós luxusterepjárója sem szerepel a dokumentumban.

Új műtéti módszert dolgoztak ki Szegeden

Tudomány2017.05.02, 13:50

Csak kis metszést ejtenek, és így távolítják el a tüdőlebenyt, ezért a betegek is hamarabb elhagyhatják a kórházat.

Újra megnyílik a trópusi lepkekert Szegeden

Travelo2017.12.11, 19:42

Szombaton ismét megnyílik a Szegedi Tudományegyetem arborétumának trópusi lepkekertje, amely Dél-Amerika trópusi tájait egy apró esőerdőnek berendezett térben mutatja meg látogatóinak.

Nyolc és fél évre ítéltek egy magát földönkívülinek kiadó szegedi csalót

Life.hu2017.04.28, 13:18

Nyolc és fél év börtönbüntetéssel sújtott a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön egy férfit, aki magát földönkívülinek kiadva csalt ki összesen mintegy 400 millió forintot több sértettől.

Földönkívülinek adta ki magát, hittek is neki

Itthon2017.04.27, 16:18

Nyolc és fél évre ítélte a Szegedi Ítélőtábla csütörtökön azt a férfit, aki földönkívülinek adta ki magát, így csalt ki összesen mintegy 400 millió forintot több embertől. Az 54 éves férfi azt mondta az embereknek, hogy hosszabb életük lehet, ha kiállnak különböző próbákat, és pénzt adnak neki.

A vétlen gyalogos halt meg egy balesetben Szegeden

Itthon2017.04.27, 09:40

Villamossal ütköző kisteherautó sodort el egy embert Szeged központjában, a férfit kórházba szállították, de nem sokkal később belehalt sérüléseibe.

Elcserélt színű erszényeseket csodálnak a Szegedi Vadasparkban

Travelo2017.10.18, 14:33

Persze csak gének véletlen kombinációja alakíthatta úgy, hogy szürke anyának fehér, fehér anyának pedig szürke született a kicsinye a Szegedi Vadasparkban. Szóval megnyugodhatunk, mindenki a helyén van.

Nem az ár a baj a Hódmezővásárhely–Szeged tram-trainnel

Itthon2017.04.25, 19:56

Nem állja meg a helyét az állítás, hogy a Hódmezővásárhely–Szeged közötti kötött pályás összeköttetés járműbeszerzésének költsége megduplázódott volna – mondta Homolya Róbert az Origónak. A sajtóban megjelent állításokkal ellentétben a projektre nem az árak emelkedése jelent veszélyt, hanem az, hogy nem lesz elegendő utas, és Brüsszel emiatt úgy ítéli meg, hogy a beruházás megtérülése kétséges.

Botka László jobbkeze a vádlottak padján

Itthon2017.04.24, 10:58

2008 és 2012 között körülbelül háromszáz ingyenes, egész évre szóló parkolóbérletet osztottak ki Szegeden jogszabályi háttér és felhatalmazás nélkül. Botka László egyik alpolgármestere szerdán ül a vádlottak padjára.

A legendásan páratlan papucsokból nyílik kiállítás Szegeden

Travelo2017.10.18, 13:26

A szegedi Móra Ferenc Múzeum tárlatán kiderül, miért voltak ezek a lábbelik páratlanok, hogyan hordták őket, és egyáltalán milyen szokások kapcsolódtak hozzájuk.

Szeviép-károsultak: Botka László nyakig sáros a csődben

Itthon2017.04.10, 13:37

Csődbűncselekmény miatt feljelentést tett a járási ügyészségen a Szeviép-károsultak egy részét képviselő jogász a Biztonsági Üzem Kft.-vel kapcsolatban. A céget annak felszámolásáig vezető férfi jelenleg a szegedi repülőtér igazgatója, akihez talicskával ment a károsultak pénzéért immár másodízben Szabó Bálint, a meg nem térült 429 millió forintot kérve a két tucat károsult nevében.

Botka László elkenné a 25 milliós luxusdzsip ügyét

Itthon2017.04.10, 17:04

Tényleg Botka László nevén van az a 25 milliós luxuskocsi, aminek az üzembentartójaként jegyeztette be magát, így tudta elkerülni, hogy a hirtelen gazdagodást számonkérhessék rajta – írta a Ripost.

Odacsukta a bokáját a buszsofőr egy férfinak

Itthon2017.04.06, 13:54

Nem várta meg a szegedi buszsofőr, hogy Hack János és vakvezető kutyája leszálljanak, odacsukta a férfi lábát – írta a Szegedma.hu hírportál.

Botka üzent a Fidesznek: kitekeri a nyakukat

Itthon2017.04.10, 11:28

Botka László, Szeged szocialista polgármestere azt üzente a Fidesznek, hogy hagyják békén a gyerekeit, különben "kitekeri a nyakukat".

Botka biztonsági emberei a Fidesz képviselőit nem védték

Itthon2017.04.03, 12:20

Míg öt évvel ezelőtt Botka László biztonsági emberei némán tűrték, hogy baloldali aktivisták fenyegessék a Fidesz képviselőit, addig múlt pénteken a polgármestert élesen bíráló Szabó Bálintot, a Szeviép-károsultak ügyvédjét bilincsben vitték el.

Fidesz: Botka bilincsben viteti el azokat, akik őt kritizálják

Itthon2017.03.31, 15:06

Botka László MSZP-s miniszterelnök-jelölt "bilincsben viteti el azokat, akik kritizálják őt" - kommentálta Halász János, a Fidesz-frakció szóvivője a Szeviép-ügy miatt a szegedi közgyűlésben pénteken történteket.

Így vitették el Botkáék bilincsben az ügyvédet

Itthon2017.03.31, 14:27

Nagy botránnyal kezdődött a pénteki szegedi közgyűlés: az MSZP-s polgármester nem volt hajlandó átvenni a károsultak petícióját, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel bilincsben vitették el. A Szegedma.hu képein az egész folyamat látszik.

Szombattól látogatható hazánk legrégibb víztoronya

Travelo2017.09.28, 16:08

Szombattól látogatható hazánk legrégibb víztoronya

Kisemmizett kisvállalkozók Szegeden: botrány Botka László közgyűlésén

Itthon2017.03.31, 11:55

Botrányos jelenetek voltak a pénteki szegedi városi közgyűlésen: az MSZP-s polgármester igyekezett a Fideszre kenni a Szeviép-botrányt, a károsultak petícióját nem volt hajlandó átvenni, az őket képviselő Szabó Bálint jogászt rendőrökkel, bilincsben vitették el.

Újabb két púppal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

Travelo2017.10.04, 10:30

Újabb két púppal gazdagodott a Szegedi Vadaspark

Miért titkolja Botka László a közérdekű adatokat?

Itthon2017.03.24, 14:19

Döbbenetes összeget, több mint 36 millió forintot kér a Botka László vezette szegedi önkormányzat a közérdekű adatokért. A TV2 hírműsora, a Tények ugyanis szerette volna megtudni, hogy kivel, milyen összegben, milyen tárgyban kötöttek szerződéseket 2010 óta. Péterfalvi Attila adatvédelmi biztos szerint ezekért a közérdekű adatokért nem lenne szabad elkérni ilyen magas összeget.

Döbbenetes összefonódások Botka László körül Szegeden

Itthon2017.03.17, 16:18

A Botka László, Szeged szocialista polgármestere által vezetett városházát családi, baráti szálak kötik össze a városi bírósággal, a rendőrséggel és a médiával – írja a 888.hu. A portál ezt úgy jellemzi: Szicília piskóta ahhoz képest, ahogy Botka irányítja Szegedet. Botka Lászlóról nemrégen közöltünk cikket, ami azzal foglalkozott, hogy tönkretett kisvállalkozók pénze Botka és egy MSZP-s uniós képviselő, Újhelyi István sofőrje segítségével az MSZP-hez kerülhetett. Vagyis hogy mennyiben volt titkos pártfinanszírozás a Szeviép-ügy, éppen Botka segítségével.

Botka László hazudik

Nagyvilág2017.03.17, 10:21

Cáfolja Botka László MSZP-s szegedi polgármester állításait a Közbeszerzési Értesítő. Botka azt nyilatkozta a TV2 hírműsorának, a Tényeknek, hogy a városnak egyetlen szerződése sem volt a Szeviéppel, amely több mint 11 milliárd forintos tartozást és félezer kisemmizett vállalkozót hagyott maga után. A Közbeszerzési Értesítő szerint azonban több ilyen szerződés is volt. 

Elszabadultak az indulatok Szegeden

Itthon2017.03.16, 09:56

Feleségét és fiát is megszúrta egy férfi. A családi veszekedés az utcán folytatódott, ahol két másik férfi esett egymásnak. Az indulatokat csak a rendőrök tudták lecsillapítani.

Így támadták le a rendőrök a szegedi rablót

Itthon2017.03.14, 18:48

A rendőrök elfogták azt a szegedi férfit, aki a gyanú szerint három társával együtt kirabolt egy 72 éves férfit Gyulán. A többiek már őrizetben van.

Randalírozó migránsokat ítéltek el Szegeden

Itthon2017.03.13, 17:12

Éhségsztrájkba kezdtek, eltorlaszolták a zárkaajtót, zárkaablakokat törtek ki, és más berendezési tárgyat is tönkre tettek, még a fűtésrendszert is megrongálták másfél évvel ezelőtt az Algyő-Nagyfán fogva tartott migránsok. Ma volt a tárgyalásuk Szegeden. 

Hová tűnt 11 milliárd forint? – választ várnak Botka Lászlótól

Itthon2017.03.11, 21:30

Az emberek válaszokat várnak Botka László Szeged MSZP-s polgármesterétől arra, hova vándorolt a Szeviép-ügyben eltűnt 11 milliárd forint, és ebből mennyi pénz ment az MSZP pártkasszájába - mondta Hollik István, a KDNP országgyűlési képviselője szombaton Szegeden.

Három városunkban is ismerkedhetünk az észt kultúrával

Travelo2017.10.04, 10:06

Három városunkban is ismerkedhetünk az észt kultúrával

Változatos programok a szegedi árvízi emléknapon

Itthon2017.03.06, 11:24

A Szegedet romba döntő 1879-es árvíz évfordulója alkalmából rendezett emléknapra szombaton több száz cserkész érkezik. A rendezvényen többek közt lesz főzőverseny, íjászat és lovagkori városi játék.

Mucha és Dalí teszik tiszteletüket a szegedi kiállítóházban

Travelo2017.10.03, 16:42

Mucha és Dalí teszik tiszteletüket a szegedi kiállítóházban

Botka 40 milliós botránya: bíróság előtt a polgármester közvetlen munkatársai

Itthon2017.02.23, 21:45

Kijelölték a bíróságot a Botka László szegedi polgármester több közvetlen munkatársa ellen jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés miatt indított perben. Miután a szegedi bíróságok elfogultságot jelentettek, a Gyulai Járásbíróság tárgyalja majd az ügyet. A vádak szerint az önkormányzatnál éveken át - ahogy mondják - haveri alapon osztogatták a több százezer forintos parkolóbérleteket, ezzel pedig 40 milliós kárt okoztak a városnak - számolt be róla a TV2 Tények című hírműsora. A vádlottak közt van a parkolási cég több vezetője mellett Mózes Ervin címzetes főjegyző, Solymos László alpolgármester és Kalmár Gábor, Botka László sszemélyes ...

Dizájnerdrogárust fogtak Szegeden

Itthon2017.02.22, 10:22

Hat ember ellen indult nyomozás a csongrádi megyeszékhelyen.

Bűnszervezet áfamentesítette a szóját és a tojást

Itthon2017.02.16, 09:11

Fiktív számlákkal üzletelő bűnszervezetet számoltak föl a dél-alföldi pénzügyi nyomozók, a cégek a gyanú szerint összesen több mint hatszázmillió forint kárt okoztak az állami költségvetésnek.

Kiraboltak egy embert a nyílt utcán

Itthon2017.02.08, 14:25

A képen látható férfit és a nőt keresik a rendőrök. Azt kérik, aki felismeri őket, telefonáljon.

Pincében nevelt kendert egy szegedi házaspár

Itthon2017.02.06, 09:50

Belvárosi lakása pincéjében alakított ki kenderültetvényt egy szegedi házaspár, a Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség vádat emelt ellenük – tájékoztatott a Csongrád Megyei Főügyészség szóvivője. A nőt és a férfit kábítószer-birtoklással vádolják.

Orbán Viktor: A szegedi jobboldalnak győzelmi esélyekkel kell kiállni

Itthon2017.01.31, 15:58

A szegedi jobboldalnak a tavasz végére megújulva, teljes fegyverzetben, győzelmi esélyekkel kell a közvélemény elé állnia – mondta a Szegedma.hu-nak adott exkluzív interjújában Orbán Viktor. A kormányfő beszélt arról is, hogy Szeged számos versenyelőnnyel rendelkezik, amelyeket meglovagolva regionális központtá válhat, de elengedhetetlen a kormányzattal való szoros együttműködés, mert komolyabb léptékű beruházás kormányzati támogatás nélkül ma nem valósulhat meg Magyarországon.

Halálra gázoltak egy biciklist az 5-ös főúton

Itthon2017.01.30, 16:01

Budapest felé tartott a kerékpáros, amikor az 5-ös főúton elsodorta egy autó, már nem lehetett megmenteni.

Orbán Viktor: Több tízmilliárdos fejlesztések lesznek Szegeden

Itthon2017.01.30, 12:00

Szegednek minden adottsága megvan ahhoz, hogy kiemelkedő regionális központ legyen – mondta Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Modern Városok program szegedi állomásán, ahol Botka László polgármesterrel találkozott. A kormány és Szeged között hétfőn létrejött együttműködési megállapodásnak része egyebek mellett az M47-es út négysávosítása, a Szeged és Makó közötti vasúti elővárosi közlekedés fejlesztése, a szegedi repülőtér fejlesztése, egy élelmiszeripari gyárberuházás, iparipark-fejlesztés, belvárosi hídrekonstrukció, továbbá több sportlétesítmény építése.

Botka a szmogriadó ellenére is autóval közlekedik

Itthon2017.01.27, 09:03

Szolgálati autójával távozott csütörtök este Botka László, Szeged polgármestere egy rendezvényről, miközben pár napja arról beszélt, hogy mindenki használja a tömegközlekedést a szmogriadó miatt - írta a szegedma.hu. A városháza honlapja korábban azt közölte, hogy a polgármester is tömegközlekedéssel utazik.

Szmogriadó Szegeden: ingyenes a közösségi közlekedés

Itthon2017.01.23, 17:48

Elrendelte a szmogriadó riasztási fokozatát Botka László (MSZP) polgármester hétfő délután Szegeden, így keddtől péntekig ingyenes a helyi közösségi közlekedés a Tisza-parti városban - tájékoztatta az önkormányzat sajtófőnöke az MTI-t.

Halálos baleset, sérültek az M5-ösön

Itthon2017.01.20, 22:39

Személyautó borult árokba az M5-ös autópálya Szeged felé vezető oldalán, a sofőr életét vesztette.

Eltűnt, keresik Mahmoud Gábor Fadit

Itthon2017.01.20, 19:27

A középkorú férfi magával vitte iratait és laptopját is, csütörtök óta nem adott életjelet magáról.

Meghalt Komócsin Mihály

Itthon2017.01.19, 13:04

December közepén meghalt Komócsin Mihály. Néhány napja Szegeden temették el az egykori csongrádi kommunista vezetőt.

Elefántparkot épít a Szegedi Vadaspark

Travelo2017.10.18, 09:33

Elefántparkot épít a Szegedi Vadaspark

Gázpalack robbant, öten megsérültek Szegeden

Itthon2017.01.08, 17:15

Öten megsérültek, amikor gázpalack robbant fel egy szeged-gyálaréti házban, egyikük állapota válságos.

Bankkártyás parkolóautomaták lesznek Szegeden

Auto2016.12.19, 14:17

Januártól virtuális parkolóbérletet vezetnek be Szegeden, májustól pedig teljes egészében átalakítják a parkolási rendszert a Tisza-parti városban.

Tumorbankot alakítanak ki Szegeden

Egészség2016.12.15, 16:13

A daganatos betegségek kialakulását vizsgáló kutatási program indult 1,5 milliárd forintos uniós és hazai támogatással, a projekt részeként egy tumorbankot alakítanak ki a Szegedi Tudományegyetemen.

Tartozás miatt késeltek Szegeden, gyanúsított az áldozat is

Itthon2016.12.11, 08:45

Külföldi férfiak anyagi vitája durvult verekedéssé és késeléssé Szegeden, az áprilisi támadás ügyében indított nyomozást most zárta le a rendőrség.

Egy szegedi ügyvéd is gyanúsított a magyar-francia prostitúciós ügyben

Itthon2016.12.09, 10:07

Gyanúsítottként hallgattak ki egy szegedi ügyvédet a magyar-francia prostitúciós ügyben pénzmosás miatt indult nyomozás részeként - mondta a Csongrád Megyei Főügyészség helyettes szóvivője.

Ilyen egy majdnem tökéletes magyar város

Archívum2016.12.09, 09:57

Felszaladtam a dóm tornyába, megpihentem egy kolostorban, bejártam a város legszebb épületét, sétáltam a Boszorkányszigeten, forralt borral melegedtem az adventi vásáron, és hiába kerestem a disznófejű fát. A nap végére pedig még az is eszembe jutott, talán vissza kellene költöznöm Szegedre.

Rabruhából készített kötéllel lett öngyilkos a balástyai rém

Archívum2016.12.07, 13:02

Önkezével vetett véget az életének a balástyai rém és cellatársa hétfőn. Mindketten életfogytig tartó börtönbüntetésüket töltötték emberölésért, de ők úgy döntöttek, inkább megölik magukat. A szigorú szabályok szerint kialakított cellákban is megtalálták a módját az öngyilkosságnak: rabruhájukból csináltak kötelet.

Hat emeletet zuhant az ipari alpinista

Itthon2016.12.06, 09:43

Egy tízemeletes szegedi panel szigetelését ellenőrizte, amikor megtörtént a baj. Csodával határos módon életben maradt, de életveszélyesen megsérült.

Öngyilkos lett a börtönben a balástyai rém

Itthon2016.12.05, 18:26

Emberölésért elítélt rabok lettek öngyilkosok a hétfőn Szegedi Fegyház és Börtönben, a közös zárkában tartott férfiak felakasztották magukat. Úgy tudjuk, egyikük a balástyai rémként is ismert sorozatgyilkos volt, aki öt nővel végezhetett.

Gyártson karácsonyi ajándékot a szegedi alpakáknak!

Travelo2017.10.09, 11:52

Gyártson karácsonyi ajándékot a szegedi alpakáknak!

Megint féláron ehetünk a street food éjszakáján

Travelo2017.10.13, 10:27

És már nemcsak a fővárosi, de a szegedi street food árusok is 20-tól 50 %-ig terjedő árkedvezményekkel várják látogatóikat december nyolcadika éjjelén.

Attól lesznek valakik, hogy szenvedést okoznak

Itthon2016.11.28, 23:11

Ürülékkel és vizelettel etették, égő csikkekkel kínozták lakótársai a Szegeden fogva tartott férfit. Az embertelen bánásmód sokkolja a közvéleményt, de abba már kevesebben gondolnak bele, milyen út vezet a terror végső állomásához. Pedig sokszor előre megjósolható, kiből lesz áldozat, és kiből tettes.

Brutálisan kínozták a szegedi fiatalt lakótársai: saját ürülékét kellett ennie

Archívum2016.11.28, 13:43

Ütlegelték, égő cigicsikket nyomtak el rajta és számos más módon kínozták lakótársai a fiatal férfit Szegeden. Szeptember óta éltek együtt, volt, hogy ki sem engedték a lakásból.

Ürüléket kellett ennie: brutálisan kínozták lakótársukat a szegedi fiatalok

Itthon2016.11.28, 11:25

Embertelenül megkínozta lakótársát két szegedi férfi és egy fiatalkorú lány: ürüléket, csikkeket etettek az áldozattal, rendszeresen verték, öngyújtóval égették a testét.

"Melegedjen fel" Szeged fényeitől télen is

Travelo2017.12.06, 14:52

„Melegedjen fel" Szeged fényeitől télen is.

Mi? Lánybúcsú télen? Igen!

Travelo2017.12.05, 10:22

A lánybúcsús hordák látványa a tavaszi és nyári hónapok elengedhetetlen kiegészítőjévé vált. Már meg sem rezzenünk, ha egy újabb sikoltozó, nevetgélő csapat megy el mellettünk. Ősszel és télvíz idején is lehet hangulatos esküvőket tartani, és ezekhez is dukál a lánybúcsú. Mutatjuk, milyen.

Ripost: Eltussolták a szegedi MSZP-s alpolgármester balesetét

Itthon2016.11.21, 11:12

Eltussolták Szegeden az MSZP-s alpolgármester balesetét, aki még októberben hajtott neki egy villamosnak – írja a Ripost. A balesetben kétmillió forintos károkozás történt. A szocialista alpolgármestert nem szondázták meg, sokak szerint ittasan vezetett a baleset időpontjában. Botka László szerint pitiáner a szegedi ellenzék, a helyi Fidesz szerint az eljárás az 1950-es éveket idézi. 

Ismerje meg Jacqueline-t, a foltos muflonbárányt!

Travelo2017.10.12, 09:38

A Szegedi Vadaspark szokatlan mintázatú új lakóját két hete találták egy vadaskertben.

Cuki muntyák született Szegeden

Travelo2017.10.12, 09:39

Igen, jól olvasta. A Szegedi Vadaspark kínai muntyákszarvasai szülők lettek a közelmúltban.

Törpe selyemmajmok születtek a Szegedi Vadasparkban

Travelo2017.11.27, 13:02

Sőt, nemcsak törpe, hanem fehérfejű selyemmajmok is születtek a Szegedi Vadasparkban. A néhány hetes apróságokat már a látogatók is megfigyelhetik az állatkert trópusi házában.

Otthon sokkolták az OSC-t a szegediek

Sport2016.10.19, 21:49

A mindeddig százszázalékos OSC hazai környezetben meglepetésre csak döntetlent játszott a Szegeddel a férfi vízilabda ob I 4. fordulójában, szerdán.

Hintalovakkal telt meg a szegedi múzeum

Travelo2017.11.28, 09:21

Hintalovak költöztek a szegedi Móra Ferenc Múzeum kupolájába: eredeti lószőrrel borított, fából, fémből, porcelánból, üvegből készült, kicsi és nagyméretű hintalovak között kalandozhatnak az érdeklődők. A Hűségparipák című kiállítás október 14-én nyílik.

A börtönből is zsarolt "alezredes László"

Itthon2016.10.11, 21:14

Börtönbe csempészett mobillal telefonbetyárkodott a két elítélt, katonatisztnek adták ki magukat, és így zsarolták meg egy ismerősük feleségét.

Villanyoszlopot döntöttek, óriási áramszünet Szegeden

Itthon2016.10.11, 09:22

Kisbusz döntött le egy villanyoszlopot Szeged Tápé városrészében, a délutáni baleset miatt több ezren maradtak ideiglenesen áram nélkül.

Gyerekeket keres a rendőrség

Itthon2016.10.08, 14:12

Fiatalokat gyanúsítanak azzal, hogy graffitikkel rajzolák tele Szeged árvízvédelmi falát. A bűncselekményt egy kamera rögzítette.

Vascsővel verte egyik autós a másikat Szegeden

Itthon2016.10.06, 12:16

Gyanúsítottként hallgattak ki egy szegedi férfit a rendőrök, aki egy közlekedési konfliktus után egy vascsővel ütötte meg a másik sofőrt.

Két lakásba, egy irodába és egy telephelyre is betört

Itthon2016.10.05, 10:43

Egy üzletet és egy családi házat is kifosztott egy 51 éves férfi pár nap alatt. Egy irodába is bejutott és egy másik házzal is próbálkozott, de onnan menekülnie kellett.

Toroczkai László: szélsőségek, titkosszolgálatok, Jobbik-alelnökség

Itthon2016.09.27, 12:04

Toroczkai Lászlónak egyszer már sikerült a Jobbik és a DK szavazói közötti ellentétet áthidalnia, de kérdés, hogy az ásotthalmi polgármester kísérlete országosan is elnyeri-e a pártok tetszését. Ellentmondásos életút áll eddig Toroczkai mögött, aki tíz évvel ezelőtt vált országosan ismertté a tévéostromban játszott szerepe miatt. Bár a Jobbik viszonylag új alelnökét külföldi és hazai titkosszolgálatokkal is összefüggésbe hozták, de a meglehetősen furcsa összefüggéseken kívül konkrétumok még nem szivárogtak ki.

Fürdőben mutogatta magát egy nyugdíjas

Itthon2016.09.19, 13:21

A Szegedi Járási és Nyomozó Ügyészség bíróság elé állította azt a 70 év feletti szerb férfit, aki egy Szeged környéki fürdőben mutogatta a nemi szervét.

Kerékpárost gázolt egy szegedi villamos

Itthon2016.09.19, 11:43

Meghalt a kórházban egy 59 éves férfi, akit kerékpározás közben elütött egy villamos Szegeden - tájékoztatott a Csongrád Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője.

Vádat emeltek a kocsmában késelő börtönőr ellen

Itthon2016.09.15, 09:39

Részeg veszekedés közben szúrt a szegedi, börtönőrként dolgozó férfi, áldozatát csak a gyors orvosi beavatkozás mentette meg.

Előzetesbe került a rendőrt lefegyverző migráns

Itthon2016.08.30, 11:43

Három rendőr kísérte a megbilincselt menedékkérőt, mégis fegyvert tudott szerezni az egyiküktől még a múlt héten. Ezután a fegyvert a rendőrökre fogta. A Szegedi Járásbíróság most elrendelte az afgán férfi előzetes letartóztatását.

Megbilincselt migráns fogott fegyvert rendőrökre Szegeden

Itthon2016.08.27, 16:56

Három rendőr kísért a bevándorlási hivatalba egy megbilincselt afgán férfit, aki így is elvette egyikük szolgálati fegyverét, majd állítólag a járőrökre fogta. A támadó ellen eljárás indult, de vizsgálják a lefegyverzett rendőr felelősségét is.

Szinetár Dóra minden áldozatra kész, ha a szeretteiről van szó

Archívum2016.08.11, 13:32

A nyár Szinetár Dórának kizárólag a munkáról szól, de szerencsére nem kell nélkülöznie férje és gyermekei jelenlétét. Hotel helyett, inkább lakást bérlet, így olyan családias légkörben lehetnek, mintha otthon lennének.

Politikus ellen is vádat emeltek hűtlen kezelés miatt Szegeden

Itthon2016.08.03, 13:25

A Csongrád Megyei Főügyészség hat ember, köztük egy jegyző és egy alpolgármester ellen emelt vádat hűtlen kezelés miatt. Azzal gyanúsítják őket, hogy 2008 és 2012 között több mint 300 parkolóbérletet osztottak ki ingyenesen, holott erre jogszabályi lehetőségük nem volt, 40 millió forint kárt okozhattak. 2013 óta legálisan lehet bérletet átadni. Az adott időszakban Mózes Ervin volt a jegyző, aki szerint a vád képtelenség. Az érintett alpolgármester Solymos László.

A 1936-os olimpia fáklyáját is kiállítják Szegeden

Travelo2017.10.09, 10:10

A 1936-os olimpia fáklyáját is kiállítják Szegeden

Három krokodilgyerekkel bővült a Szegedi Vadaspark állománya

Travelo2017.10.06, 15:01

Három krokodilgyerekkel bővült a Szegedi Vadaspark állománya

Így nézne ki az ország, ha most választanánk

Itthon2016.07.18, 06:12

Ha most rendeznék a parlamenti választásokat, szinte biztosan abszolút többséget szerezne a Fidesz-KDNP – derült ki az Origo által készített mandátumbecslésből, amihez a júniusi felméréseket vettük alapul. A kormánypártokról egyébként 2006 júniusában jelent meg az utolsó olyan felmérés, amiben a második helyen álltak.

Hárman rabolták ki a rokkant férfit

Itthon2016.07.15, 12:14

Üzletet ajánlattal indított a támadó, valójában azonban csak ki akarták rabolni a mozgáskorlátozott férfit. A rokkant áldozat tehetetlenül nézte, ahogy hárman hordják ki értékeit a lakásból.

Téved, ha csak a halászlé miatt menne Szegedre

[origo] Gasztro2016.07.06, 22:01

Hiánypótló evős-ivós térképet rajzoltunk egy tökéletes szegedi mászkálós hétvégéhez annak, aki nem akar rossz kávéba vagy hibás hamburgerbe futni.  

Meztelenül pancsolt a szökőkútban egy szegedi férfi

Life.hu2016.07.04, 10:33

A kánikula megtette a hatását vasárnap délután: egy helyi férfi nem bírt magával, anyaszült meztelenre vetkőzött és megmártózott a szegedi Széchenyi tér szökőkútjában.