SZDSZ Országos Tanácsa
címke rss- kapcsolódó címkék:
- MSZP
- Fidesz
- Fodor Gábor
- Kuncze Gábor
- pártpolitika
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A sterilizáció válthat ki újabb koalíciós vitát
Egy egészségügyi szakkérdésben szembekerült egymással a két koalíciós párt. Az SZDSZ kijelentette, hogy a művi meddővé tételnél meg kell hagyni a jelenleg hatályos 18 éves korhatárt, míg az MSZP úgy véli, hogy ennél idősebb korban lehessen csak ilyen orvosi eljárást kérni. A vita hátterében az áll: mennyire tudnak felelős döntést hozni a fiatalok arról, hogy vállalják-e a sterilizációt?
Új helyen olvadozik a nyeles műtehén
Új helyre kerül az a nyeles műtehén, amelyet pár hete megrongáltak, majd átvittek a Szent István téri Bazilika előtti eredeti helyéről az SZDSZ sátrához. A helyrehozott tehénszobrot csütörtöktől a Vörösmarty téren, a Luxus áruház előtti területen állítják ki.
Az SZDSZ-nek nem tetszik Sólyom helycseréje
Érthetetlennek tartja az SZDSZ, hogy az államfő úgy döntött, a jövőben nem a kormánytagok mellett akar ülni a parlamentben, hanem a díszpáholyban. A kisebbik koalíciós párt szerint Sólyom László ezzel szakít a magyar demokrácia hagyományaival.
Új tagokat jelöltek a médiakuratóriumokba
Döntöttek a pártok arról, kiket jelölnek a közszolgálati médiumok kuratóriumi elnökségeibe; a testületek kiegészítéséről hétfőn szavaz az Országgyűlés. A kormányoldal részéről három jelöltet az MSZP, egyet az SZDSZ állít - közölte a szocialista frakció.
Az SZDSZ meghajolt az MSZP-s akarat előtt
A kormány szerdán határozott a Konvergencia Tanács felállításáról, melynek összetételéről hétfőn még eltérő véleményt fogalmazott meg a kisebbik koalíciós párt. Az SZDSZ végül nem tartotta magát korábbi álláspontjához, így a testületnek nem lesz tagja se Járai Zsigmond, a Magyar Nemzeti Bank, se pedig Varga Mihály, a költségvetési bizottság elnöke.
Az MSZP-nek nem tetszik az SZDSZ gesztusa
Nem ért egyet az MSZP a szabad demokraták ötletével, hogy a Konvergencia Tanácsban a jegybank elnöke és a parlament költségvetési bizottságának fideszes elnöke is helyet kapjon. A testület létrehozását hétfőn jelentette be a miniszterelnök. A tanácsnak az lesz a feladata, hogy közreműködjön a konvergenciaprogram előkészítésében.
Depressziós kampányt vár Demszky
Az SZDSZ egyetért a kormány megszorító csomagjával, annak néhány elemét azonban másképp csinálna a kisebbik koalíciós párt - jelentette ki Kuncze Gábor, az SZDSZ Országos Tanácsának szombati ülése után. Kuncze az önkormányzati választások kapcsán elmondta: jelöltállításban jobban állnak, mint négy évvel ezelőtt. Demszky Gábor depressziós kampányra számít az ellenzék részéről.
Ismét tegezni fog kampányában az SZDSZ
Demszky Gábor ismételt főpolgármesteri győzelmét, a liberális polgármesterek számának növelését tűzte ki célul az SZDSZ az önkormányzati választásokra. A visszafogottnak tervezett kampány jelmondata várhatóan az lesz: "Rajtad múlik". A Fidesz szóvivője csütörtöki közleményében bírálta az SZDSZ-t, szerinte a párt könnyen megakadályozhatná a durva kormányzati pénzbehajtást, ehelyett azonban készségesen támogatja azt.
Megvédte Demszky a nyeles műtehenet
A főpolgármester védelmébe vette azt a műtehenet, amelyet pár napja ismeretlenek megrongáltak és elvittek a Bazilika elől az SZDSZ sátrához. A Tehénparádé nevű kiállítás részeként a Bazilika elé elhelyezett Olvadó jégkrém című alkotás miatt az egyház részéről tiltakoztak.
Bizottság értékeli a vatikáni szerződést
A kormány bizottságot hoz létre, hogy a vatikáni szerződést megvizsgálják. Az SZDSZ már régóta szorgalmazza a szerződés módoítását, mondván, hogy az egyházi iskolák ne kapjanak több támogatást, mint a többi oktatási intézmény. Az egyházi vezetők szerint csak kölcsönös megállapodás esetén szabad módosítani a szerződésen.