számítógép
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Egyetlen kattintás, amely életre szóló sérülést okozhat a gyerekben
Amióta a gyerekek gyerekek, azóta csúfolják egymást - sokszor igen kegyetlen szavakkal vagy tettekkel, esetleg csoportosan kiszemelve egy áldozatot. A technika fejlõdésével a fiatalok kezébe is hatékonyabb eszközök kerültek.
Robotokra cseréli munkásait a számítógépgyártó
A tajvani Foxconn cég üzemeiben három éven belül egymillió robot végzi majd a számítógépek és okostelefonok, táblagépek gyártását. A cég nem közölte, hogy a robotok hány ember munkáját veszik majd át.
Új szupergéppel jósolnak az OMSZ meteorológusai
Új, a korábbinál nagyobb teljesítményû szuperszámítógépével az Országos Meteorológiai Szolgálat (OMSZ) augusztustól már nem csak megyékre, hanem akár kistérségekre szûkítve is képes lesz jelezni, ha hatalmas vihar vagy más extrém idõjárási jelenség várható. A fejlettebb informatikai háttérrel az elõrejelzések pontossága is javul.
Boltokban az elsõ Google-laptop
Az Egyesült Államokban már kapható az elsõ olyan noteszgép, amely a Google saját fejlesztésû operációs rendszerét, a Chrome OS-t futtatja. A hazai forgalmazók még nem tudták megmondani, mikor érkeznek meg a gépek a hazai boltokba.
Olcsóbb netbookok jönnek az új Atom processzorral
Az Intel bejelentette, hogy a fejlõdõ országok számára egy új, a korábbiaknál olcsóbb, bár kisebb számítású teljesítményû Atom processzort dob piacra.
Notebook helyett jön az ultrabook
A hordozható számítógépek új típusát, a szupervékony és könnyû, de nagy teljesítményû ultrabookot mutatta be az Intel kedden a tajvani Computex technológiai vásáron.
Így érd el, hogy ne találjon rá a pornóra a gyerek! - Ha az interneten szörföl
Húsz évvel ezelõtt az is elég volt, ha a felnõttek a pikáns fotókat tartalmazó újságokat rejtették el gondosan a gyerek elõl. Ma már aligha akad olyan szemfüles szülõ, aki tökéletesen tudná szûrni a világhálón elérhetõ szexuális tartalmakat, és távol tartani éretlen gyermekétõl a pornót. Pedig erre nagy szükség van.
Csak jövõre fog elterjedni az új USB
Az idén még nem, csupán 2012-tõl fog széles körben megjelenni a számítógépeken a jelenlegi csatlakozónál sokkal gyorsabb adatátvitelt biztosító USB 3.0-s port.
Gyógyítsa meg otthoni wifijét!
Egy széles sávú technológiákkal foglalkozó brit cég vizsgálatai a szerint átlagosan harminc százalékkal lassabb a letöltés sebessége azokban az otthonokban, ahol wifit használnak, mint ahol vezetékes internetet. Ezt sokszor csupán az okozza, hogy a wifi összeakad a szomszéd hálózatával, vagy zavarja egy háztartási eszköz. Megmutatjuk, hogyan szûrheti ki ezeket a problémákat!
A számítógépekrõl és a nyelvtechnológiáról a Mindentudás Egyetemén: már nézhetõk a teljes felvételek
A Mindentudás Egyetemén Kornai András beszélt arról a jelenségrõl, hogy ma már nehéz úgy információt szerezni, hogy elsõ körben ne számítógéppel kerülnénk kapcsolatba. Az elõadást, a kapcsolódó kerekasztal-beszélgetést és a riportfilmet most teljes egészében megnézheti az alábbi videókon.
Könnyebben szabályozhatók a társadalmi hálók, mint a sejthálózatok
Az erdélyi származású világhírû hálózatkutató, Barabási Albert-László és kollégái úttörõnek számító lépést tettek a bonyolult, önszervezõdõ rendszerek - mint például egy sejt genetikai hálózata vagy egy társadalmi háló - szabályozhatóságához vezetõ úton.
Szuperprocesszor készült laptopokhoz
A tajvani Via cég új négymagos processzora úgy képes maximális teljesítményt biztosítani, hogy közben nagyon kevés energiát igényel mûködéséhez.
A számítógép, az ember és a nyelvtechnológia kapcsolatáról a Mindentudás Egyetemén
A beszélõ és az embert megértõ számítógép a sci-fi világából lassan átvonul a hétköznapi életbe. Ma már nehéz úgy információt szerezni, hogy elsõ körben ne számítógéppel kerülnénk kapcsolatba. Errõl a jelenségrõl beszél Kornai András a Mindentudás Egyeteme hétfõi televíziós adásában.
Majdnem kész a huszonöt dolláros PC
A Rollercoaster Tycoon címû játékot is megalkotó brit cég vezetõje egy pendrive méretû, a tervek szerint mindössze huszonöt dollárból legyártható számítógépet tervez piacra dobni. Az egyelõre prototípus formájában létezõ minigép teljes értékû PC-ként funkcionál, bár a fejlõdõ országoknak szánt százdolláros laptoppal ellentétben képernyõt és egeret nem tartalmaz.
IPadet rendelt magának az angol királynõ
II. Erzsébet brit uralkodó megkérte a személyzetet, hogy vásároljanak neki egy iPadet. A királynõ az unokáinál, Vilmos és Harry hercegnél látta elõször az Apple táblagépét, és teljesen odavan érte.
Viagrát a régi laptopnak!
Egy átlagos noteszgépen nem lehet túl sok dolgot fejleszteni, de azért van néhány lehetõség arra, hogy a két-három éves konfiguráció sebességét jelentõsen megnöveljük. Lemértük, mennyire turbózza fel a Windowst az extra memória, a gyorsabb merevlemez, és valóban csodát tesz-e az aranyáron kapható SSD-meghajtó egy régi számítógéppel.
Átfestik a kék halált a Windows 8-ban
A kritikus rendszerösszeomlásokat követõen megjelenõ hibaüzenetek a Windows 7 utódjában már nem az utóbbi verziókban megismert kék, hanem fekete háttérszínnel jelennek majd meg.
Megzavarják a gyerekek fejlõdését a technikai vívmányok
A technikai újdonságok korán bekúsznak az életünkbe, hiszen jelentõs részük kifejezetten hasznos a munkában vagy az élet szervezésében, de ugyanilyen hamar kapnak hangsúlyos szerepet a szórakoztatásunkat szolgáló termékek is, amelyek aztán rekordsebességgel kerülnek a kíváncsi gyerekek kezébe. Kérdés, hogy ez vajon jó-e.
Miniprojektor is lesz a Fujitsu laptopjában
A PC World informatikai magazin értesülései szerint a japán gyártó új Lifebook noteszgépeit DVD-meghajtó helyett integrált projektorral szerelik fel, mellyel közvetlenül tudnak prezentációkat, filmeket kivetíteni a falra.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- projektor
- Fujitsu
- Címkefelhõ »
Így károsítja gyerekek szemét a gyakori tévézés és számítógépezés
A tévé és a számítógép képernyõje elõtt legtöbbet ülõ gyerekeknél már hatéves korban kimutatható a szem ereinek károsodása - állítják ausztrál kutatók.
Megéri a pénzét? A legjobb laptopok - 3. rész
Erõgép laptop full extrás és lecsupaszított változatban: a legjobb vételnek számító notebookokat felvonultató cikksorozatunk utolsó részében két izgalmaktól mentes eszköz, a HP nappaliba szánt multimédiás, dizájnos modellje, és a Fujitsu olcsó konfigurációja mutatkozik be.
Megéri a pénzét? A legjobb laptopok - 2. rész
Cikksorozatunk folytatásában három újabb, gyártója szerint kitûnõ vételnek számító laptopot mutatunk be. Cikkünkbõl megtudhatja, hogyan szerepelt a kínpadon a Samsung remek felszereltségû behemótja, a Lenovo kövér törpéje, és valóban bírja-e egy töltéssel nyolc órán át az ultrakönnyû Acer TimelineX?
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- Samsung
- Acer
- Lenovo
- Címkefelhõ »
Így vegyen PC-t, ha játszani szeretne!
Egyre közelebb érnek nyugdíjkorhatárukhoz a legmenõbb játékkonzolok, így a játékosok számára újra vonzóak lehetnek a sokak által leírt asztali PC-k. Viszonylag jutányos áron összeállítható olyan konfiguráció, amely a Playstationt és az Xboxot is maga mögé utasítja. A folyamatos beállítási problémákat, lefagyásokat még nem tudták orvosolni a játékkészítõk és -gyártók, a gondtalan játékélmény továbbra is a konzolok kiváltsága marad.
Egy lebénult nõ pusztán a gondolataival vezényelt egy zenekarnak
Egy stroke következtében teljesen lebénult nõ, aki csak az arcának egy részét képes mozgatni, sikeresen vezényelt egy virtuális zenekarnak pusztán a gondolatai erejének segítségével.
Megéri a pénzét? A legjobb laptopok - 1. rész
Szupergyors laptopot szinte bárki megvásárolhat, az igazi mûvészet jó áron vásárolni ütõs konfigurációt. Cikksorozatunk elsõ darabjában az Asus hatalmas, a Dell közepes és a Toshiba kompakt méretû laptopját mutatjuk be.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- Asus
- Toshiba
- Dell
- Címkefelhõ »
London látnivalói kütyübolondoknak
A brit fõvárosban egész bevásárló utcája van az elektronikai cikkeknek, videojátékból vagy használt mobilból szinte minden sarkon lehet válogatni, a divatcikkek között pedig már mindennaposak a geek kiegészítõk. Felderítettük London kevésbé ismert, geek látnivalóit.
Hogyan laptopozzunk napsütésben?
Itt a tavasz, megjött a jó idõ, az ember egyre erõsebb késztetést érez, hogy kimozduljon a négy fal közül, és akár a notebookját is magával vigye a kertbe, tópartra. A képernyõ viszont nem látszik jól a napfényben, jogos tehát a kérdés: mit lehet tenni ilyenkor?
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- napsütés
- Címkefelhõ »
Jelentõsen visszaeshet a világ chipgyártása a földrengés miatt
A memóriagyártókat érintheti leginkább, hogy a világ szilíciumostya-termelésének 25 százalékát adó két nagy üzem termelése leállt a földrengés miatt Japánban.
Mûkörömmel a kütyük ellen
A legtöbbünk számára nem okoz nagy kihívást különféle pirinyó nyomógombbal vagy érintõképernyõvel ellátott készülékek kezelése. De vajon hogyan boldogulnak ezekkel a hosszú mûkörmöket viselõ nõk? Egy mûköröm-viselésben jártas hölgy segítségével próbára tettük a különbözõ készülékeket.
Huszonöt milliárdért szerez be számítógéprendszereket az állam
A Központi Szolgáltatási Fõigazgatóság (KSZF) 12 hónapra nettó 25 milliárd forint értékben kíván számítógéprendszereket beszerezni a központosított közbeszerzés hatálya alá tartozó, és oda önként csatlakozó intézmények részére - a nyílt felhívás a szerdai Közbeszerzési Értesítõben jelent meg.
- címkék:
- számítógép
- pályázatok
- beszerzés
- Címkefelhõ »
Házilag bõvíthetõ a HP új laptopja
A Hewlett-Packard szerdán olyan új laptopokat mutatott be, amelyekben ugyanolyan egyszerûen lehet alkatrészeket cserélni és a konfigurációkat javítani, mint egy asztali számítógépen.
Alekosz számítógépes játék fõszereplõje lett
Mostantól bárki belebújhat a ValóVilág negyedik szériájában szereplõ Alekosz bõrébe: egy 19 éves egyetemista fiú, Yusuf "Zalehy" Bayrak ugyanis elkészítette azt a játékprogramot, melyben a valóságshow csajozós okostojásával sörözhet és csajozhat bárki.
- címkék:
- Alekosz
- számítógép
- játék
- VV4
- Címkefelhõ »
A számítógép kvízben is legyõzte az embert
A Jeopardy! nevû játék elsõ adása után hatalmas fölénnyel vezet az emberi játékosokkal szemben Watson, az IBM intelligens szuperszámítógépe.
Visszaéléseket talált az Apple gyártópartnereinél
Munkaügyi, biztonsági és egyéb visszaéléseket is regisztrált az Apple ázsiai beszállítónál - derül ki az amerikai számítógépgyártó éves auditjából.
Már több okostelefont adnak el, mint PC-t
Majdnem kilencmillió darabbal több okostelefon kelt el 2010 utolsó negyedévében, mint személyi számítógép, ezzel az okostelefon-eladások elõször elõzték meg a személyi számítógépekét.
- címkék:
- mobiltelefon
- okostelefon
- számítógép
- IDG
- Címkefelhõ »
Meztelen gyerekek képeit találták a plébános számítógépén
Már egy éve nyomozott a rendõrség a bólyi plébános után - azután, hogy az Interpoltól azt az információt kapták, hogy a plébános meztelen gyerekek fotóit töltötte le az internetrõl.
Szegeden a Mindentudás Egyeteme 2.0
A miskolci teltház után a Tisza partjára indul a Mindentudás Egyeteme 2.0 országjáró elõadássorozata. Kornai András nyelvész-matematikus egy igazán különleges téma részleteibe avatja be a szegedi közönséget. Többek között arról beszél majd, milyen kihívások elé állítja a tudósokat a jövõben az ember és a gép párbeszéde.
Ha most vett számítógépet, talán már viheti is vissza!
Hibát találtak az Intel legújabb generációs processzorait használó számítógépekbe szánt, a PC-k mûködési funkcióit vezérlõ lapkákban. A probléma szoftveres úton nem javítható, a gyártónak ki kell cserélnie az érintett termékek alaplapjait. Mivel a tervezési hiba csak a néhány hete kapható, felsõ kategóriás típusokban bukkanhat fel, Magyarországon nagyon kevés számítógépet érint a visszahívás.
Párnán és kanapén is mûködik a Logitech új egere
A Logitech legújabb egerét azoknak szánja, akik ágyban fekve és fotelben vagy kanapén ülve is kényelmesen szereznek böngészni: a Wireless Mouse M515-ös ugyanis nem csak asztalon mûködõképes, és még kézfelismerõ szenzorral is ellátták.
Virtuális bácsikkal próbálják elkerülni a halálos tömegpánikokat
Szuperszámítógépen fut az a program, amellyel szórakozóhelyek, bevásárlóközpontok kiürítését lehet tesztelni. A programokba egyenként lehet betáplálni a virtuális bácsik és kisgyerekek adatait, akik máshogy reagálnak a vészhelyzetekre. A teszt akár hónapokig is tarthat, de a tapasztalatok szerint pontos eredményt ad. A hasonló vizsgálatok elvégzése nem kötelezõ, pedig egy tûzvédelmi szakértõ szerint meg lehetne elõzni velük a West-Balkánban történthez hasonló tragédiákat.
Lemondott az AMD chipgyártó vezetõje
Az Intel riválisának elnök-vezérigazgatója, Dirk Meyer közös megegyezéssel távozott az Advanced Micro Devices (AMD) cégtõl. Feladata a vállalat helyzetének stabilizálása volt, a bõvülést már egy másik vezetõ irányítása alatt szeretné elérni a chipgyártó.
Netfüggõ vagy? Így kúráld magad!
Állandóan a net elõtt ülsz? Munka közben sem bírod megállni, hogy ne lógj a közösségi oldalakon? Szívesebben maradsz otthon a gép elõtt, minthogy kimozdulj a kedveseddel? Csak semmi pánik! A lájtos netfüggésnek otthoni gyógymódjai is akadnak.
- címkék:
- számítógép
- pánik
- munka
- kúra
- netfüggõ
- Címkefelhõ »
Bármin elindul majd az új Windows
A Windows 7 utódját már eleve úgy fejlesztik, hogy hagyományos laptopok, asztali PC-k mellett a speciális chipeket használó mobileszközökön is alapból futtatható legyen.
Kalózkodás elleni védelem kerül az Intel új lapkáiba
Az Intel a jövõben megjelenõ Core márkajelzésû processzoraiba a digitális tartalmak illegális másolását megakadályozó védelmi megoldást épít be - számolt be a PC World.
2010, a mobilkütyük és hackerek éve
Technológiai fronton az iPad és a mindenféle androidos mobilkészülékek elõretörése hozta a legnagyobb változást idén, az év végét pedig a WikiLeaks oldalán akcióba lépõ és a Kinect játékvezérlõt megszelídítõ hackerek tették izgalmassá, miközben a videojáték-ipar lassan már többet kaszál, mint Hollywood. Visszatekintés az év legemlékezetesebb eseményeire az informatika világából.
2010 legjobb letölthetõ szoftverei
Ugyan a Firefox 4 végül nem jelent meg az idén, azért így is szép számmal érkeztek remek szoftverek 2010-ben: az ingyenesen letölthetõ programok krémjét gyûjtöttük össze.
Töltsön le mindent új PC-jére néhány kattintással!
Új számítógépet kapott karácsonyra? Jó hírünk van: az idén olyan egyszerûen telepítheti rá a szükséges szoftvereket, hogy el sem hiszi majd. Ne zsúfolja tele PC-jét mindenféle segéddel és varázslóval, segítünk kiválasztani azokat az ingyenes szoftvereket, amelyekre valóban szüksége lesz!
Rablók fosztogatják az amerikai Apple-boltokat
Bezúzzák a bejárat üvegajtaját, és viszik, amit érnek a kiállított gépekbõl, általában egy perc alatt: a gombamód elszaporodott, reprezentatív kialakítású és drága áruval megpakolt Apple-boltokat sorra fosztják ki Amerikában.
- címkék:
- rablás
- számítógép
- bûnözés
- Apple
- Címkefelhõ »
Nem csak karácsonykor viheti vissza, amit vett!
Bár a hazai jogszabályok az alapvetõ védelmet biztosítják a vásárlók számára, egy kekeckedõ boltos még így is alaposan megkeserítheti az életünket, ha az újonnan vásárolt tévé, laptop, mobiltelefon vagy egyéb elektronikai eszköz nem úgy mûködik, ahogy azt elvárnánk. Hány napig küldhetünk vissza egy terméket? Meg kell-e õrizni a csomagolást? Kinek kell állnia az elromlott termék visszaküldésének költségét?
Elárverezik az egyik elsõ Apple számítógépet
Akár 200 ezer dollárt is érhet az 1976-ban készült Apple-1 modell, amit az eredeti dobozában, egy Steve Jobs által gépelt és aláírt levél kíséretében árvereznek el a hó végén a Christie's aukciósházban.
- címkék:
- számítógép
- Apple
- aukció
- Christies
- Címkefelhõ »
Heteken belül debütálhat a Google notebookja
Bár hivatalosan még nem erõsítette meg a cég, de iparági pletykák szerint még novemberben debütál az elsõ olyan notebookok, amelyek a Google saját operációs rendszerét használják majd.
Rekordbevételt ért el a Microsoft
Minden eddiginél nagyobb, 16,2 milliárd dolláros bevételt könyvelhetett el a Microsoft a legutóbbi negyedévben. A cég profitja több mint 50 százalékkal nõtt, az online üzletág azonban továbbra is csak a veszteséget termeli.
Fapadostól a full extrásig: számítógép-körképünk
Van, aki az asztali PC-re esküszik, de a legtöbben már valamilyen laptopot vásárolnak Magyarországon is. Sokan fõ számítógépként is beérik egy netbookkal, az olcsó minigépeknek azonban hamarosan befellegzik, sokan táblagépet vesznek majd helyettük. Cikkünkbõl megtudhatja, a legolcsóbban mennyiért vihet haza számítógépet, és mennyi pluszpénzt kell áldozni egy jövõálló, izmosabb konfigurációra.
Megreformálja a szoftvervásárlást az Apple
Néhány hónapon belül a Mac számítógépekhez is az iPhone-hoz hasonló módon, néhány kattintással lehet majd automatikusan települõ szoftvereket vásárolni. A cég vezetõje, Steve Jobs tegnap bemutatta még az elõdjénél gyorsabb és vékonyabb Macbook Airt, amit legolcsóbban 1000 dollárért lehet megvenni.
Az iPhone ugrasztotta meg az Apple profitját
Alapvetõen az iPhone-nak köszönhetõen 70 százalékkal nõtt az Apple adózott eredménye a szeptemberben véget ért utolsó üzleti negyedévben.
Megépítenék a gõzzel hajtott õsi számítógépet
Az Egyesült Királyságban újjáépítenék a neves XIX. századi matematikus, Charles Babbage gõzzel hajtott õsi számítógépét, amelybõl mûködõ változat sosem készült, tervei viszont ismertek.
Rekordot döntött az Apple Amerikában
Az amerkai számítógép-eladások sem túl rózsásak, de a nem túl kedvezõ viszonyok ellenére az Apple elõre tudott törni: minden korábbinál nagyobb részesedéssel bír a PC-piacon.
- címkék:
- USA
- notebook
- számítógép
- PC-piac
- Acer
- Apple
- Dell
- Címkefelhõ »
Nem adta ki jelszavát, ezért lecsuktak egy tinédzsert
Tizenhat hetet kell a rács mögött töltenie egy brit tinédzsernek, mert nem adta ki a rendõrségnek számítógépe jelszavát.
Már jövõre megérkeznek a gyorsan induló PC-k
A jövõre megjelenõ számítógépek jelentõs részében már új technológia végzi majd az operációs rendszer betöltését és az egyes alkatrészek detektálását, ami a PC-k gyorsabb indulását eredményezi.
Az egyetemisták kiadják jelszavaikat
Az ingyenes víruskeresõ szoftverérõl ismert AVG cég statisztikája szerint tízbõl négy tizennyolc és huszonöt év közötti korú internetezõ barátaival és családjával is megosztja jelszavait. Ez leginkább a nõk körében elterjedt gyakorlat.
Az iPad miatt nem fogynak a laptopok
Az Apple táblagépét forgalmazó amerikai Best Buy áruházlánc vezetõjének becslése szerint felére estek vissza a noteszgép-eladásaik az iPad miatt.
- címkék:
- számítógép
- tablet PC
- iPad
- Best Buy
- Címkefelhõ »
Az Apple feltalálta a számítógép nélküli trackpadet
Az Apple notebookok több ujjas gesztusokat kezelõ trackpadjeit sokan kedvelik, a cég mostantól asztali gépekhez is árul ilyen kiegészítõt. A Magic Trackpad nevû eszközt a számítógépes egér utódjának szánják.
Másodpercenként másfél DVD-t visz át a lézeres csatlakozó
Az Intel kifejlesztette az elsõ szilícium alapú optikai adatátviteli technológiát. Az integrált lézerekkel mûködõ csatlakozó most 50 gigabit/másodperces átviteli sebességre képes, de ennek a többszörösére gyorsítanák a közeljövõben.
Vásárlási tanácsadó az utolsó netbookokhoz
Az olcsó, könnyû netbook-modelleknek köszönhetõen igazi tömegcikk lett a mobilszámítógép, manapság már azonban a hagyományos noteszgépek között is van, ami jobb vételnek számít náluk, és hamarosan leválthatják õket az iPadhez hasonló táblagépek. Mielõtt még teljesen eltûnnek, bemutatjuk, mit tud a jelenlegi választék.
- címkék:
- vásárlás
- notebook
- számítógép
- netbook
- laptop
- Címkefelhõ »
Teljes egészében nappaliba való formát öltött a Mac Mini
Az uzsonnásdoboz-méretû Macintosh megtestesíti mindazt, amit egy kompakt multimédiás számítógéprõl elvárhat az ember: kicsi, halk és nagyon jól mutat akár az íróasztalon, akár a tévéállványon. Ennél sokkal többet azonban nem, és emiatt nem igazán éri meg az árát.
- címkék:
- számítógép
- Mac mini
- Macintosh
- Apple
- Címkefelhõ »
Elõre köszön majd a gazdájának a Windows 8
A neve még nem biztos, és az sem, mi valósul meg a pletykák által beharangozott új funkciókból, de a Microsofttól kiszivárgott tervek alapján az új Windows tudni fogja majd, hol van, ki ül elõtte, azt is érzékeli majd, ha a felhasználó elfordította a fejét, és olyan könnyedén lehet majd rá szoftvereket telepíteni, mint egy iPhone-ra.
Az elsõ lépések Maccel a kézben
Az Apple legkisebb, 13 hüvelykes notebookjai nyújtják a legvonzóbb opciót azoknak, akik szeretnének PC-rõl Macre váltani. A gépeken eleinte egész biztosan bizonytalankodik az ember, de a szép és praktikus kis gépek gyorsan megszerettetik magukat, hogy azután alig hagyjanak némi hiányérzetet a PC után. Bemutatjuk, milyen élmények várnak az új macesekre, és mire kell odafigyelniük.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- Macbook
- Apple
- Címkefelhõ »
Száz éve született Konrad Zuse, a számítógép atyja
Kedden lett volna 100 esztendõs az 1910 június 22-én Berlinben született Konrad Zuse, a számítástechnika úttörõje, aki találmányával, a világ elsõ számítógépével forradalmasította a világot.
A videojátékosok fizikuma akár a nagyszülõké
Brit kutatók átfogó vizsgálatai szerint egy élvonalbeli videojátékos szervezete olyan, mint egy láncdohányos nagypapáé, ami javarészt annak köszönhetõ, hogy a játékprogramokban versengõk napi tíz órát is eltöltenek a számítógép elõtt gubbasztva - írja a brit Telegraph.
Hemzsegnek a baktériumok a kórházi PC-ken
Egy amerikai tanulmány eredményei szerint egy átlagos kórház felvételi részlegén lévõ számítógép billentyûzetén sokkal több baktérium található meg, mint az intézmény más osztályain, vagy a kezelõkben.
Ne dobja a szemétbe a régi kütyüket!
Olvasóink döntõ többsége minden bizonnyal nem élete legelsõ számítógépérõl vagy mobiltelefonjáról olvassa ezt a cikket sem: az elektronikai eszközök manapság rendkívül gyorsan fejlõdnek, ennek hatására pedig a nemrég még örömmel kézbe vett okostelefon, laptop hamar a kukában végzi. Pedig a ketyerék tele vannak mérgezõ anyagokkal, ezért nem célszerû a banánhéjjal és a tejesdobozzal együtt kidobni õket: szerencsére ingyen is le lehet adni olyan helyekre, ahol biztonságosan dolgozzák fel ezeket, de ami nem teljesen elavult, még el is lehet adni.
Pac Mantõl a perzsa pixelhercegig: kiállítás a számítógépes játékok hõskoráról
Hét tipikus képtelenség, amit számítógéppel mûvelnek a filmvásznon
Felrobbanó képernyõk, a felhasználó arcába nevetõ vírusok, mindent látó videokamerák: a filmesek bármilyen képtelenséget ki tudnak találni, amikor számítógépeket kell megjeleníteni a tévében vagy mozivásznon. A személyi számítógép, az internet és a mobiltelefon hiába vált ismeretlen, misztikus eszközbõl a hétköznapi élet részévé az elmúlt két-három évtizedben, Hollywood, úgy tûnik, errõl nem akar tudomást venni.
- címkék:
- hacker
- internet
- számítógép
- film
- bakiparádé
- Címkefelhõ »
Már kétszázezerért is vehetünk majd álombillentyûzetet
Hamarosan alig több mint kétszázezer forintért is vehet magának apró képernyõkkel ellátott gombokból álló billentyûzetet az Art Lebedev stúdiótól, ami bármilyen billentyûzetkiosztást vagy játékhoz való kezelõeszközöket meg tud jeleníteni: olcsóbb változat is készül az Optimus Maximusból.
- címkék:
- design
- számítógép
- Címkefelhõ »
Izraelbe tilos iPadet bevinni
Az izraeli hatóságok megtiltották az Apple táblagépének behozatalát, de nem vámügyi okokból: a szakértõk szerint a készülék zavarná a helyi wifi-hálózatokat.
- címkék:
- Izrael
- számítógép
- wifi
- tablet PC
- iPad
- tábla-PC
- Apple
- Címkefelhõ »
Megölte az apját, mert eltiltották a videojátéktól
Kalapáccsal agyonütötte apját egy tizennégy éves fiú Oroszországban, mert szülei eltiltották kedvenc számítógépes játékától. A gyilkosság után a fiú órákon át játszott tovább.
- címkék:
- videojáték
- számítógép
- Címkefelhõ »
Felgyorsítják az Atom processzort
Az Intel fõként netbookokba szánt olcsó lapkájából hamarosabb nagyobb teljesítményû változatot dob piacra, emellett egy, az iPadhez hasonoló táblagépekbe szánt verzió is készül az Atomból.
Az iPhone-nál is nagyobbat robbanthat az iPad
A bemutatása után sokkal többet adnak majd el az Apple táblagépébõl, mint az iPhone-ból az amerikai üzleti lapok becslései szerint. A készülékhez harmincezer ingyenes e-könyv lesz letölthetõ, de nem lesz drága a fizetõs választék sem, és fõleg ez lehet a siker kulcsa.
- címkék:
- iPhone
- számítógép
- tablet PC
- iPad
- Apple
- Címkefelhõ »
Ötbõl négy ember szerint alapvetõ jog az internet
A megkérdezettek 79 százaléka válaszolta azt a BBC megbízásából készült felmérés során, hogy alapvetõ emberi jog az internethez való hozzáférés, bár sokan tartanak a hálózaton leselkedõ veszélyektõl.
- címkék:
- emberi jogok
- internet
- számítógép
- jog
- Címkefelhõ »
Megíratja az életrajzát Steve Jobs
Az Apple alapító vezérigazgatója elsõ ízben járul hozzá maga is a róla szóló könyvhöz, amivel a New York Times szerint saját örökségét szeretné megalapozni.
- címkék:
- Steve Jobs
- iPhone
- iPod
- számítógép
- Apple
- Címkefelhõ »
Észrevétlenül vált grafikus kártyát az új Nvidia technológia
Az Nvidia Optimus technológiát használó laptopok menet közben, teljesen észrevétlenül tudják majd ki-be kapcsolni 3D-s grafikus kártyát, amikor arra szükség van, spórolva ezzel az akkumulátor-üzemidõn.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- laptop
- Nvidia
- Címkefelhõ »
Saját táblagépet tervezget a Google
A Google egy saját, iPad-rivális eszköz fejlesztését tervezheti, miután a fejlesztõi honlapon megjelent, hogy miként nézne ki a Chrome operációs rendszer tábla PC-re alakított változata.
- címkék:
- számítógép
- Google Chrome
- tablet PC
- Címkefelhõ »
Pereskedne a kínai iPad-hasonmás gyártója
A kínai iPad-hasonmás gyártója bírósághoz fordul, ha az Apple az ázsiai országban is árusítani kezdi nemrég bejelentett táblagépét - bár ezzel valószínûleg csak magát tenné nevetségessé a shenzeni cég.
- címkék:
- számítógép
- netbook
- tablet PC
- iPad
- Apple
- Címkefelhõ »
Õsrégi hibát találtak a Windowsban
Több mint másfél évtizede lapul egy olyan sebezhetõség a Windowsban, amely kiszolgáltatottá teszi a rendszermagot a támadóknak. A hiba a Windows NT-tõl a Windows 7-ig minden verziót érint.
Idén jön a tízszer gyorsabb USB 3.0
Gyorsabb adatátvitelre lesznek képesek, így a fájlok másolását fürgébben végzik majd az USB 3.0 szabványt támogató eszközök, például laptopok, pendrive-ok és külsõ merevlemezek.
Drágulni fognak idén a számítógépek
A gazdasági válság miatt az alkatrészgyártók visszafogták a termelést, ami idén érezteti hatását, és a netbook-választék csökkenéséhez is vezethet a Gartner elemzõi szerint.
Megint be van sózva az Apple
Minden jel arra utal, hogy Steve Jobs és az Apple megint nagy dobásra készül januárban. A kiszivárgott információk szerint olyan elektronikus "palatáblát" mutatnak be, amelynek a képernyõbõl kiemelkedõ billentyûi lesznek. Az újítás idõszerû lenne, de az Apple sokszor rácáfolt már a pletykákon alapuló várakozásokra. Néha meg túlszárnyalta azokat.
Mitõl lesz zöld a kütyü és a számítógép?
Az elmúlt években az informatikában is egyre fontosabb téma lett a környezetvédelem, a gyártók egyre-másra jelennek meg zöld termékekkel. Azt már kevesen tudják, hogy a hangzatos marketingszólamok mellett mit is jelent mindez valójában.
Jövõre már nem a netbook lesz a sláger
Idén több mint kétszeresére nõttek az olcsó, takarékos noteszgépeket kereste, de jövõre inkább az ultravékony notebookok lesznek kelendõek az elõrejelzések szerint.
- címkék:
- notebook
- számítógép
- netbook
- laptop
- Asus
- Acer
- Címkefelhõ »
Még mindig megéri az asztali PC
Bár napjainkban a hordozható számítógép a keresettebb termék, az eltûnni látszó asztali PC-k számos elõnyt kínálnak az otthoni felhasználóknak: ugyanazt a teljesítményt olcsóbban megkaphatjuk, ráadásul az asztali gépek bõvíthetõek, vagyis nem kell az egészet kidobni, ha gyorsabb processzorra váltanánk. Karácsony örképünkben olcsó minigépeket, összerakott konfigurációkat és képernyõbe épített számítógépeket vizsgáltunk.
- címkék:
- számítógép
- asztali számítógép
- Címkefelhõ »
Félkilós laptopokat ígér az új tajvani mikrochip
Tovább csökkenhet a noteszgépek és mobiltelefonok súlya, mérete és fogyasztói ára is annak az új, minden eddiginél kisebb lapkának köszönhetõen, amit tajvani kutatók mutattak be.
Itt a brutális erejû BMW PC
Nagy-Britanniában már karácsonyra meg lehet vásárolni a MESH 7-es, videojátékhoz tervezett asztali PC-t, amibe a létezõ legerõsebb alkatrészeket pakolták, a gépház pedig a bajor autógyártó dizájnereinek keze munkáját dicséri.
- címkék:
- videojáték
- Windows 7
- számítógép
- Címkefelhõ »
Már ötezer "netnagyi" szörföl a weben
A UPC Magyarország és a Budapesti Mûvelõdési Központ 2006-ban indította el országos szinten a Kattints rá, Nagyi! elnevezésû képzési programját, melyen mostanra már több mint 5000 idõskorú tanuló végzett.
- címkék:
- internet
- oktatás
- számítógép
- nyugdíjas
- UPC
- Címkefelhõ »
Szerverekkel fûtenek majd lakásokat Helsinkiben
Egy helyi IT-cég a föld alá költöztetett szerverparkjának hûtését kapcsolja össze a helyi távhõszolgáltató hálózatával, hogy a gépek által leadott hõenergia ne vesszen kárba.
Nem irigyelt állás az öreg PC-k szétszedése
A BBC beszámolója szerint mostoha körülmények között bontják szét a kidobott öreg számítógépeket, mobiltelefonokat alkatrészeikre Indiában. Az e-hulladék újrahasznosításán munkálkodók bagóért dolgoznak, kezeiket folyamatosan karcolások és sebek borítják, a toxikus anyagok pedig tönkreteszik egészségüket, ráadásul sokszor állandó fejfájást okoznak.
Dohányosoknak nem javít gépet az Apple Amerikában
Az elmúlt hónapokban kétszer utasították vissza dohányosok gépeinek javítását a cégnél arra hivatkozva, hogy a cigarettafüstbõl lerakódott káros anyagok veszélyeztetik a dolgozóik egészségét.
Fénnyel mûködõ, gyors számítógépeket fejlesztenek
A Kaliforniai Egyetem (San Diego) fizikusainak sikerült olyan újfajta integrált áramköröket létrehozni, amelyek a szélesebb felhasználás számára is elérhetõ alacsony hõmérsékleten mûködnek. A felfedezés közelebb visz az új típusú gyors számítógépek megvalósításához.
- címkék:
- számítógép
- exciton
- Címkefelhõ »
Hatalmas hibaüzenet lebegett az égen Ukrajnában
Megdöbbentõ látványban volt része a napokban egy ukrán város lakosainak, amikor egy óriási windowsos hibaüzenet tûnt fel a fejük felett az égbolton.
- címkék:
- Ukrajna
- Windows
- számítógép
- Windows XP
- Címkefelhõ »
Svédország is szupergyors netet biztosítana a lakosságnak
Egy héttel finn kollégája után a svéd informatikai miniszter szeretné, ha 2020-ig az ország minden háztartásában elérhetõ lenne 100 megabites internetkapcsolat.
Egy éven belül jöhet javítócsomag a Windows 7-hez
A Microsofttól kiszivárgott információk szerint már készül a Windows 7 javítócsomagja, amelyet év végén adnak át az elsõ tesztelõknek.
- címkék:
- Windows
- Windows 7
- számítógép
- Microsoft
- Címkefelhõ »