szálloda

címke rss

Újévi wellness: testi-lelki megújulás

[origo] utazás2009.02.09, 10:34

Nehezen indul az újév? Akármilyen furcsán hangzik is, de az ünnepek bizony fárasztóak, megterhelők is tudnak lenni, arról a pár plusz kilóról, amit sikerült felszednünk, pedig talán ne is beszéljünk. A január kiváló időpont egy testet-lelket felfrissítő, netán méregtelenítő wellness hétvégére. Körbenéztünk a lehetőségek között az országban.

Félnek a bloggerektől a turisztikai szolgáltatók

[origo] utazás2009.02.02, 16:43

Kisebb csodának kellene történnie ahhoz, hogy idehaza egy légitársaság, vagy szálloda egy utazási blogon közzétett reklamáció miatt megváltoztassa addigi szolgáltatásait. Az Egyesült Államokban nemrég ez történt: egy turista blogján tette közzé felháborodását egy légitársaság gyakorlata miatt, a bejegyzést több utazási blog is átvette, s néhány nap múlva a légicég a nyomás hatására javította hibáját. Az eset nem egyedülálló, de az ellenkezőjére is van példa: a bloggerek akár egy kávézó, vagy hotel forgalmát is fellendíthetik.

Szűk esztendő előtt a honi szállodák

Archívum2009.01.29, 08:13

A gazdasági válság hatásait már tavaly nyár óta érzik a hazai szállodák, augusztus óta már a vendégéjszakák számában is meglátszik, az új év első hónapjában pedig csak tovább romlott a helyzet - mondta a Napi Gazdaság érdeklődésére Kovács István, a Magyar Szállodaszövetség titkára. 2009. a szállodák számára sem tartogat sok jót.

Luxushotelt nyit az Iron Maiden

[origo] utazás2009.01.27, 17:33

Évtizedeken keresztül a rockzenészek és a szállodai alkalmazottak ellenségként tekintettek egymásra: ablakon kidobált tévék, sörösdoboz-hegyek és összetört bútorzat kísért egy-egy komolyabb bulit a zenekari szobákban. Ennek mára vége, olyannyira, hogy a történelem egyik legnagyobb metálbandája most beszáll a szálloda-bizniszbe és luxushotelt nyit Nagy-Britanniában, tisztelegve a zenésztársak előtt.

Válságban a magyar szállodaipar

Gazdaság2009.01.20, 16:34

A nemzetközi pénzügyi és gazdasági válság, a dinamikusan bővülő kínálat és a növekvő energiaköltségek miatt válsághelyzet alakult ki a szállodaiparban, ezért a Magyar Szállodaszövetség úgy véli, kulcsfontosságú hogy a szállodák működési körülményei ne romoljanak.

Nyelőcsőráknak kitettek

Egészség új2009.01.16, 10:14

Szállodai és éttermi dolgozók, bányászok, ácsok és állatokkal dolgozók - a közös bennük, hogy jóval gyakrabban fordul elő közöttük nyelőcsőrák. Persze, felhagyni nem kell ezekkel a munkákkal, de mindenképp megéri védekezni.

Az adóhivataltól rettegnek a szállóvendégek

Gazdaság2009.01.16, 08:56

Az APEH kíváncsiságára, ezen belül a vagyonosodási vizsgálatokra panaszkodnak a magyar szállodaipar képviselői. Az eljárásoktól tartva ugyanis számos sok tehetős magyar turista a drágább, külföldi hoteleket választja - derül ki a pénteki Világgazdaságból.

Fagyoskodás helyett irány a gőz

[origo] utazás2009.01.13, 09:42

A tél eddigi leghidegebb napjaira készülünk az előttünk álló hétvégén és ilyenkor aki csak teheti, nem mozdul ki a jó meleg szobából. Aki nem tud otthon ülni és fagyoskodni sem akar, egy jó gőzfürdő, vagy egy szauna megmentheti a napot.

Hárommillióan nézik élőben Obama beiktatását

[origo] utazás2009.01.12, 14:52

Sosem látott tömeget várnak január 20-án Washingtonba, az Egyesült Államok 44. elnöke, Barack Obama beiktatási ceremóniájára. A hatalmas rohamra új repülőjáratok tucatjait indítják, a szállodákban már hetek óta nincs hely és a lehető legtöbb fórumon igyekeznek tájékoztatni a hasznos tudnivalókról a fővárosba érkező vendégeket.

Köszönjük néked, Sárvár!

[origo] utazás2008.12.10, 10:22

A Nyugat-Dunántúl legnagyobb múltú fürdővárosa, egyben a térség kiemelkedő turisztikai célállomása, ahol virágzik a belföldi turizmus, Sárvár. Egy város, ahol minden szempontból minőségi szolgáltatást kapunk a megtakarított pénzünkért.

Kastélyszálló varázserővel

[origo] utazás2008.12.10, 10:13

A Soprontól 25 kilométerre található XVIII. századi Verseghi-féle kastély - ahol egykor úri mulatságok tartották izgalomban a nemességet - ma négycsillagos luxusszállóként üzemel. A helyiek körében csak röjtöki kastélyként emlegetett hét hektáros ősfás szálloda nemcsak Magyarországon, de világviszonylatban is egyedülálló.

Ahol nem ciki a gyerek

[origo] utazás2010.01.19, 14:29

Európa nyugati felében már egy kész iparág épült a családi utaztatásra, s bár itthon is vannak magukat baba-, illetve családbarát szállodának tituláló egységek, például az ausztriai kínálattal fel sem vehetjük a versenyt. Egy alsópáhoki szálloda az üdítő kivételek egyike, ahol különböző tematikus hetekkel várják a családosokat. Mi legutóbb egy babaúszó táborban jártunk.

Csökkenő hotelárakat hozhat a válság

[origo] utazás2008.12.02, 12:43

Aligha meglepő, hogy a hetek óta húzódó válság egyik első hazai kárvallottja az idegenforgalom és a szállodaipar. A nagy hazai hotelek némelyikében már most éreztetik hatásukat az események és ez várhatóan tovább nő a közeljövőben. Az akadályokat költségcsökkentéssel próbálják leküzdeni a cégek. Mindezek mellett a szállodai kínálat lendületesen bővül, ami rövidtávon az árak mérséklődését eredményezheti a turisták számára.

Mumbai: egy luxusszálló felrobbantása volt a cél

Nagyvilág2008.11.29, 19:02

Befejeződött a Taj Mahal mumbai szálloda ostroma. Indiai kommandósok szombat reggel megölték a luxushotelben elrejtőzött és a végsőkig kitartó terroristákat, de a szálloda átvizsgálása még szombat napközben is folyt. A Times Now angol nyelvű indiai hírtelevízió szerint a merénylők Pakisztánban kaptak kiképzést és céljuk a Taj Mahal hotel felrobbantása volt. Mumbait szerda este óta tartja rettegésben a merényletsorozat, amelynek eddig 195 áldozata van.

Megújul a Dohány utcai Hungária fürdő

[origo] utazás2008.11.27, 13:24

Az egykor híres Dohány utcai Hungária fürdő és Continental Hotel helyére a Zenia Hotel Kft. mintegy 12 milliárd forintos beruházással szálloda és nyilvános fürdő építését kezdte meg - írta a csütörtöki Népszava.

Végleg kikötött a Queen Elizabeth 2

[origo] utazás2008.11.27, 15:36

A világ talán leghíresebb óceánjárója, a Queen Elizabeth 2 szerdán megérkezett végső állomáshelyére, a dubai partoknál lévő Palm mesterséges szigethez, ahol úszó szállodaként funkcionál majd.

Még maradtak támadók mindkét mumbai hotelben

Nagyvilág2009.11.21, 12:19

Körülbelül tíz helyszín - kórházak, szállodák, éttermek, vasútállomás - ellen intéztek támadást szerda este ismeretlen fegyveresek India egyik lagnagyobb városában, Mumbaiban. Állítólag 26-an voltak, fiatalok, többségük feltehetően egy elrabolt hajóval érkezett. A támadók válogatás nélkül lőttek az emberekre, a CNN szerint 125-en meghaltak, 327-en megsérültek. Négy helyszínen túszokat ejtettek, ebből két helyszínen jelenleg is ellenállnak a kommandósoknak.

Atomzsilip után élvezhetjük a nulla csillagot

[origo] utazás2008.11.24, 15:12

Harminchat órás svájci utunkon szükségünk volt egy helyre, ahol megpihenhetünk éjszakára. A nekünk ideális hely Svájc keleti felében van, biztosítja számunkra a megfelelő komfortot, biztonságot nyújt, lehetőleg ne legyen túl nagy a forgalom, és ha lehet mégis adjon valami pluszt az átlagos, szürke vidéki szállókhoz képest. Az sem okozhat problémát, hogy viszonylag késő este érkezünk. Véletlenül, és szinte magától adódott a fenti igényeket minden szempontból kielégítő szálloda-bunker.

Jól bevált síterepek Ausztriában

[origo] utazás2008.11.23, 09:04

Ha biztosra akarunk menni a síszezonban, érdemes nyugat felé tekinteni, és megcélozni Ausztriát. Bár egy picit mélyebben a pénztárcánkba kell nyúlnunk, de biztosak lehetünk benne, hogy a szolgáltatás megéri a pénzt, és azt kapjuk, amiért fizetünk. Ausztriában nemcsak a hagyományos sítúra-kedvelők, de a grandiózus hotelekre és ellátásra vágyók is megtalálják a számításukat. Néhol problémát jelent, hogy az erdőhatár fölöttiektől eltekintve a pályák kapacitása a liftekéhez képest szűkös. Jó hír a fiataloknak, hogy a fejlesztők egymás után építenek ki hóparkokat. Fontos tudni, hogy Ausztriában a legtöbb helyen tilos a pályán kívül síelni!

Újabb három Hiltont építenek Budapesten

[origo] utazás2008.11.11, 08:40

Egyelőre nem csökken jelentősen a budapesti idegenforgalom, s tovább bővül a fővárosi szállodakínálat is: újabb három Hilton hotel építését tervezi az építtető amerikai szállodalánc - írta a keddi Napi Gazdaság.

Négycsillagos szálloda épült Mezőkövesden

Ingatlan2008.11.07, 17:32

Új négycsillagos szálloda nyílt, 2,5 milliárd forint beruházással Mezőkövesden, illetve a hozzá tartozó Zsóry-fürdőn pénteken.

Egyre kevesebb a szállodai vendég

Archívum2008.10.16, 10:48

Az év első kilenc hónapjában a három-, a négy- és az ötcsillagos szállodák 59,6 százalékos szobakihasználtsággal működtek, a folyó áron számított bruttó szobaárbevétel 3,6, a vendégéjszakák száma 1,8 százalékkal csökkent az előző év azonos időszakához képest  - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) csütörtökön.

Demján uralja az orosz lottóüzletet

Archívum2008.10.15, 14:05

Demján Sándor szerdán beindította az orosz állami lottót az előkelő moszkvai Ritz Carlton hotelben, Vjacseszlav Fetyiszov volt jégkorongozó, az orosz állami sportbizottság elnöke és számos orosz olimpiai bajnok jelenlétében. Az üzletember úgy vélekedett: a gazdasági válság közepette ez most a világ egyik legnagyobb cégindítása.

Megvonta a névhasználatot két magyar szállodájától a Rogner

[origo] utazás2008.10.09, 16:14

Nem teljesítette az előirányzott minőségi követelményeket, ezért megvonta a Rogner névhasználati jogát a hotellánc tulajdonosa a sárvári Spirit és az egerszalóki Salt Hill Thermal Spa szállodától - tájékoztatta a távirati irodát az osztrák szállodalánc tulajdonosa.

Ahol nem érdemes aludni - Viva Las Vegas

[origo] utazás2008.10.03, 16:44

"Ami Las Vegasban történik, az ott is marad" - szól a legendás mondás. Amerikát bemutató sorozatunk első részeként elkalauzoljuk Önöket a világ legnagyobb felnőtt játszóterére, ahol éjjel nappal zajlik az élet, és nem érdemes túl sokat aludni. Hotelek, kaszinók, bevásárlóközpontok, koncertek, színdarabok, musicalek, táncelőadások, bűvészek, cirkusz és ezzel még nincs vége a sornak. Irány Las Vegas!

Kevesebb vendég, több bevétel a hotelekben

Gazdaság2008.09.08, 09:38

A magyarországi hotelekben csökkent a vendégek száma január és július vége között, miközben a bevételek csekély mértékben nőttek.  

Három orosz tornász és egy edző égett bent egy hotelben

Archívum2008.09.05, 15:47

Három orosz tornász és egy edző égett benn egy gelendzsiki hotelben, miután az épület villámcsapás következtében kigyulladt.

Rossz ómen Dubaj legújabb szállodájának

[origo] utazás2008.09.03, 12:16

Rosszul kezdődött a szezon a dubaji Palm mesterséges sziget leginkább extravagáns szállodája, az Atlantis számára, ugyanis nyitás előtt alig három héttel hatalmas tűz ütött ki az épületben - tudósít a Times Online.

Sportközpontot terveznek Fenyvesen

Ingatlan2008.08.27, 08:20

Újabb Balaton környéki fejlesztés a láthatáron: hotel és sportközpont épülne Fenyvesen. A beruházást a település is támogatja.

Ingatlanokat ad el a Belváros

Ingatlan2008.08.18, 10:54

Két ingatlanjától is megszabadulna az V. kerületi önkormányzat. Optimális esetben akár négymilliárd forint is befolyhat Belváros-Lipótváros kasszájába a Szent István téri mélygarázs és egy hárshegyi szálloda eladásából.

Kilyukadt cső miatt nincs gáz a siófoki Ezüstparton

Itthon2008.08.17, 15:49

Kilyukadt egy gázcső, emiatt lezárták a gázt a siófoki Ezüstparton. Összesen több mint ezer lakásban, hat szállodában és több mint 700 nyaralóban nem volt gáz. A szolgáltatást délutánra állították teljesen helyre.

Arab milliárdokból épül luxushotel Montenegróban

[origo] utazás2008.08.15, 09:52

Az abu-dzabi uralkodócsalád 2 milliárd eurót (477 milliárd forint) fektet be a montenegrói tengerparton, Budván szállodák építésébe.

Növelte nyereségét az InterContinental

Archívum2008.08.12, 11:17

A várakozásoknak megfelelően növelte nyereségét a világ legnagyobb szállodai csoportja, a brit InterContinental az év első felében, de figyelmeztetett: a növekedés kissé lassult a második negyedben, főként a társaság nyereségének 70 százalékát kitevő Egyesült Államokban.

Növelték profitjukat a fővárosi szállodák

Ingatlan2008.08.07, 08:18

A nemzetközi szállodaláncok budapesti házainak eredményessége nőtt Európa-szerte a legnagyobb mértékben ez év májusában - áll a TRI Hospitality Consulting legutóbb készített HotStats felmérésében.

Keleti turisták mentik meg Horvátországot

[origo] utazás2008.08.06, 10:42

Erőteljesen csökkent a német, az olasz és az osztrák turisták száma Horvátországban, holott a nyár közepén hagyományosan a német vendégek voltak túlsúlyban az adriai tengerparti szállodákban.

Vége a borravalónak az angoloknál

Archívum2008.08.01, 07:34

A brit kormány azt tervezi, hogy megtiltja a munkaadóknak a borravaló beépítését az alkalmazottak bérébe. A jelenleg érvényben lévő szabályozás lehetővé teszi, hogy a vendéglőkben dolgozó felszolgálók, a szállodai portások, hordárok és takarítók, azaz a tipikusan borravalós szakmákban dolgozók minimálbérébe beszámítsák a nekik jutó borravalót - derül ki a Napi Gazdaságból.

Drága lesz a szállás Pekingben

Ingatlan2008.07.30, 15:21

A nagyobb olimpiai csarnokok és stadionok környékén lévő lakások tulajdonosai sorra mondanak fel bérlőiknek Pekingben, hiszen az olimpia idején az addigi bérleti díj hat-hétszeresét is megkaphatják a szállodákból már kiszorult turistáktól - olvasható az egyik ingatlanpiaci szaklapban.

Hogyan válasszunk szállodát az internetről?

[origo] utazás2008.07.28, 14:53

A gomba módra szaporodó, különböző web 2-es megoldásokkal csábító utazási weboldalak hatalmas segítséget jelentenek egy-egy utazás megszervezésekor. Közülük is egyre többen használják azokat a szájtokat, amelyeken a szálláslehetőségeket hasonlíthatjuk össze a többi utazó tapasztalatai alapján. De vajon mennyire helytállóak és mennyire használhatóak ezek az oldalak egy-egy szálloda kiválasztásakor?

A környező országok is rámozdultak a melegturizmusra

[origo] utazás2008.07.25, 09:13

San Francisco, Montreal, Barcelona, Párizs és Torontó csak néhány a világ legkeresettebb melegbarát úti céljai közül, ahová évente dollármilliókat visznek, és dollármilliókat költenek a meleg turisták. A régióban is érzik a lehetőségeket a melegturizmusban: Szlovéniában meleg turizmus fellendülését elősegítő beruházókkal tárgyalnak, Berlinben meleg szállodát nyitnak, Ankarában turisztikai irodák hálózatot építenek, és portált fejlesztenek, hogy még inkább vonzóbbá tegyék városukat a meleg párok számára. Magyarország ebben a versenyben egyelőre labdába sem rúghat.

Elhajtották az orosz milliárdost a dubrovniki luxushotelből

[origo] utazás2008.07.09, 15:57

Nem alhat másfél millió euróért Viktor Vekszelberg orosz multimilliárdos a legdrágább horvát szállodában, a dubrovniki Villa Seherezadéban.

tokio_hotel_budapest

T-Online Portal2008.07.07, 10:58

2007. április 10., Budapest, Syma Csarnok... A Tokio Hotel Magyarországon! - aki ott volt, soha nem fogja elfelejteni. A rajongók az esemény után pár órával képernyőre vetették gondolataikat és érzéseiket a különleges élménnyel kapcsolatban... Külön öröm, hogy a számos izgalmas beszámoló mellett persze szuper képek és videók is érkeztek: ebből készítettünk egy részletes összeállítást mindazoknak, akik szeretik az extrém külsejű német csapatot... vagy éppen csak érdekli őket a rajongás jelensége, mert ők is imádnak valakit (ha nem is feltétlen a Hotelt). (Hely hiányában a teljes, vágatlan beszámolót az összes illusztrációval a lányokk ...

�rt a sz�llod�knak az er�s forint

Gazdaság2008.07.04, 16:18

Jelent�sen rontja a sz�llod�k j�vedelmez�s�g�t a forint er�s �rfolyama, k�nnyebbs�get a sz�ll�sd�j �f�j�nak cs�kkent�se, a munk�t terhel� j�rul�kok m�rs�kl�se okozhatna - mondta Kov�cs Istv�n, a Magyar Sz�llodasz�vets�g f�titk�ra p�nteken az MTI-nek.

Eladja budai székházát a Nestlé

Ingatlan2008.07.02, 15:13

Megürül egy kivételes adottságú ház a Gellért- és a Várhegy közötti Duna-parton. Az épület jelenleg a Nestlé irodaházaként működik, de elhelyezkedése alapján az új tulajdonos akár szállodaként is hasznosíthatná.

Megregulázzák a pekingi taxisofőröket

[origo] utazás2008.06.26, 11:04

A kínai közlekedési hatóságok egyhónapos kampányt indítottak a pekingi taxik ellenőrzésére, amelynek során az olimpiára érkező turisták szállodáinak környékét és a fontosabb közlekedési csomópontokat kiemelten figyelik.

Nyitásláz a magyar szállodai piacon

Archívum2008.06.23, 08:01

Látványos felfutás várható a magyarországi szállodafejlesztéseknél a következő három-öt évben - olvasható a Világgazdaságban.

Amerikai kitüntetés budapesti szállodának

Gazdaság2008.06.13, 17:01

A New York-i központú Seven Stars and Stripes (Hét csillag és sáv) kitüntetés alapítója, Thjorsten Buerhmann személyesen jött el június 13-án, pénteken Budapestre, hogy átadja elismerését a Kempinski Hotel Corvinus vezetésének.

A magyarokra veszélyes az "all inclusive" ellátás

[origo] utazás2008.06.09, 09:30

Szoros összefüggést mutat a balesetek és a hirtelen rosszullétek számának emelkedése az all inclusive jellegű szállodai szolgáltatások népszerűségének utóbbi években tapasztalható emelkedésével - derül ki a QBE Atlasz Biztosító adataiból.

Luxusfürdő épül a hévízi termálrégióban

Ingatlan2008.06.04, 16:37

A termálfürdő, a wellness központ, az ötcsillagos hotel, valamint apartmanok, sorházak, villák és rezidenciák építésével folytatódik ősszel a magyar-ír konzorcium 170 millió eurós beruházása a Hévíz-Kehidakustány-Zalakaros fürdőrégióban - tájékoztatta a Zala Springs Resort fejlesztő cég munkatársa az MTI-t kedden.

Jobb üzlet a raktár, mint a pláza

Ingatlan2008.06.03, 13:58

Öt éve még a bevásárlóközpontok hozták a legtöbbet a befektetőknek, hozamszintjük mára gyakorlatilag az irodákéra esett vissza. A logisztika valamivel jobban teljesít.

Peking 2008: a hotelszobák fele még nem kelt el

[origo] utazás2008.05.28, 11:23

Messze alulmúlja a várakozásokat a pekingi szállodák előfoglalása az olimpia alatt, ugyanis a szobák fele még nem kelt el.