szakember
címke rss- kapcsolódó címkék:
- pszichológus
- lakásfelújítás
- felújítás
- hőség
- gazdaság
- Legfrissebb
- Legrégebbi
A kutatók és szakemberek hálásak, hogy az Antarktiszon várhatják ki a járvány végét
Hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki magyar szakemberek
Kifejezetten az új koronavírus okozta légzési elégtelenség kezelésében hatékony, hordozható lélegeztetőgépet fejlesztettek ki vállalati-egyetemi együttműködésben magyar szakemberek. Az akkumulátorról és palackról is működő hazai találmány a kiáramló levegő szűrésével védelmet nyújt a betegeket ellátó egészségügyi dolgozók számára - közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.
Amikor már a férj keni fel a hajfestéket – Szépségápolás karantén idején
Arról már volt szó itt az oldalon, hogy milyennek látják a nappalinkat a monitoron keresztül oktató mozgástanárok és edzők, és kiveséztük azt is, hogy ebben a megváltozott helyzetben hogyan tudunk segíteni idős rokonainknak, akiknél nagyon fontos, hogy most otthon maradjanak. De arról még nem esett szó, hogy mit tehetünk saját szépségünkkért a négy fal között. Mert bárki bármit mond, ha szépnek és frissnek érezzük magunkat, akkor magabiztosabban állunk szembe a megpróbáltatásokkal is. Megkérdeztünk hát öt szakembert, hogy mik azok a tippek, tanácsok, amelyek az otthoni szépségápolásban segíthetnek.
Magyarországon megfizetik a jó szakembert
A munkaerőpiacra egy év alatt tízezreket sikerült bevonni, továbbá javult a nők és a felsőfokú végzettséggel rendelkezők munkahelyi elhelyezkedése is – összegzi a Magyar Nemzet.
Nemzetközi piacra lépne a magyar szakemberkereső
Kétszázmillió forintos befektetést kapott a Fix24.
- címkék:
- szakmunkás
- szakember
- Fix24
- Címkefelhő »
Időjárás: a szakember elárulta, miért probléma, hogy hirtelen jött a hőség
Probléma, hogy hirtelen jött a hőhullám, mert a szervezet nehezebben alkalmazkodik hozzá – mondta Pintér Ferenc, a Meteo Klinika igazgatója az M1 aktuális csatorna szerda esti műsorában.
- címkék:
- időjárás
- meleg
- hőség
- szakember
- Címkefelhő »
Így kerüld el a pszichopatákat a társkeresőkön
Egyre népszerűbbek az internetes társkeresők, de nem árt vigyázni, ugyanis könnyen pszichopatákra akadhatunk a világhálón.
Ne engedd átverni magad! - 5 tanács, hogy a legjobb burkolót találd meg
Amennyiben szakembert keresel – esetünkben burkolót -, úgy a legjobb megoldás, ha ajánlás alapján választasz. Azonban nem biztos, hogy van olyan ismerősöd, aki az elmúlt pár hónapban, évben újította fel a lakását. Ebben az esetben vakon lennél kénytelen dönteni, de mi adunk öt tanácsot, hogy valóban jó szakembert találj!
Tudj meg mindent a székelési szokásokról: ennyiszer érdemes WC-re menni
Gyakran felmerülhet bennünk a kérdés, milyen gyakran kell WC-re menni és elvégezni a nagy dolgunkat. Most szakember adja meg a választ erre a problémára.
Lehet, hogy elfelejtette a sofőr, hogy emeletes buszt vezet?
Hétfő éjjel egy emeletes busz csapódott egy magasságkorlátozó kapuba Budapesten. A vasszerkezet szinte leborotválta a busz tetejét. A balesetben 28-an sérültek meg, többen súlyosan. Lovas Károly közlekedés-biztonsági szakember szerint előrelátással, odafigyeléssel elkerülhető lett volna a baleset.
Az új technológiák megjelenése még nem járt létszámleépítéssel
Az új technológiák rohamos terjedése jelentősen megváltoztatja a cégek munkavállalókkal kapcsolatos elvárásait az európai középvállalatok nagy részénél. A munkáltatók az egyébként is szűkös munkaerőpiacon azzal szembesülnek, hogy a jelöltek képzettsége és képességei a kívánatoshoz képest hiányosak, ahogy ezt az EBA friss felmérése mutatja.
Egyre több szakemberre van szüksége Kínának
Kína több évre szóló vízumot kínál, hogy a különböző területeken jártas szakértőket az országba csábítsa – olvasható a BBC-n.
- címkék:
- Kína
- vízum
- tudós
- szakember
- Címkefelhő »
Óvni kell a gyerekeket a kánikulában
A gyerekeket feltétlenül óvni kell a hőségben- figyelmeztetett a Házi Gyermekorvosok Szövetségének elnöke az M1-en.
- címkék:
- hőség
- óvás
- ájulás
- szakember
- gyermekorvos
- Címkefelhő »
Sebastian Kurz: Magyarország vezető ország az uniós határok védelmében
Az osztrák külügyminiszter azt mondta: Magyarország nélkülözhetetlen ország az uniós határok védelmében.
Trump: Az amerikai munkaerő az első
Felül kell vizsgálni azt a vízumrendszert, amely révén az USA-ban az amerikai átlagbér alatt munkát vállaló, magasan képzett külföldiek leszorítják a technológiai iparban dolgozók fizetését, a Financial Times értesülései szerint ennek érdekében ír alá ma elnöki rendeletet Donald Trump. Az elnök az amerikai árut és munkaerőt előnyben részesítő programjának részeként kezdené megreformálni a munkaerőpiacot.
- címkék:
- Trump
- munkaerő
- szakember
- Címkefelhő »
Szakember segítségét kérte Tápai Szabina és Kucsera Gábor
Boldogan neveli közös gyermekét Kucsera Gábor és Tápai Szabina, de az ő életükben is voltak hullámvölgyek. A mindennapos megoldandó problémákon túl volt egy komoly gondjuk is, amit csak szakember segítségével tudtak megoldani!
Párizs is csábítja brit bankárokat
Akár 20 ezer szakembert is elszívhat Párizs a brit pénzügyi szektorból, ha ténylegesen megindul azok brexit miatti kirajzása – véli a francia tőke lobbicsoportja, az Europlace.
- címkék:
- Párizs
- szakember
- Europlace
- Címkefelhő »
Hogyan válassz pszichológust?
Nem könnyű pszichológust választani. Főleg, mert amikor úgy döntünk, hogy ideje felkeresni egy szakembert, általában nem vagyunk a legjobb passzban. Ezért ilyenkor nagy a nyomás, hogy a Google által kidobott százezer név és terápiás módszer közül kell megtalálnunk a legjobbat.
Szakember segítségét kérte a Hajdú házaspár
Múlt hét óta sejtjük, hogy nincs rendben Hajdú Péter és Sarka Kata kapcsolata. A házaspár csütörtökön kiadott nyilatkozata óta pedig biztosan tudhatjuk, hogy vihar van a paradicsomban, de ők nem adják fel: szakembert kerestek, aki segít nekik rendezni a helyzetet.
Szomorú! Elhunyt az ismert szakember, C. Molnár Emma
A közlés szerint a szakembert június 25-én érte a halál, temetéséről később intézkednek. C. Molnár Emma 1946-ban született, az ELTÉ-n végzett klinikai szakpszichológusként majd 1983-ban a pszichológia tudományok kandidátusa lett.
Ha semmit nem ér az autód, semmit nem érsz te sem
Egy öreg, de pöpec autóról leírni, hogy mi a típushibája, maga a sistergő átok, a levehetetlen rontás, illetve ha a kocsi a sajátunk, akkor az önsorsrontás megkérdőjelezhetetlen jele. Én is így jártam, amikor lejegyeztem a szakértő szavait, amelyek szerint a Daihatsu Cuorék jó kis autók, legföljebb a karburátorukkal szokott gond lenni. Mint kiderült, a műszaki hiba megoldása egy könnyű andalgó séta, szakembert keresni viszont vesszőfutás forró parázson.
A Pszichológus Pasi – Mindennapi hiedelmeink: te miben hiszel?
A legtöbb ember azt hiszi, hogy tudatában van annak, hogy ő miben hisz. Aki vallásos, talán azt gondolja, hogy Istenben hisz, aki materialista, talán azt feltételezi, hogy ő nem hisz semmi valótlan vagy kitalált dologban. A legtöbben hiszünk valamilyen dologban anélkül, hogy tudatában lennénk annak, mennyire meghatározza az egész életünket.
Mikor és hogyan érdemes belevágni a babaprojektbe?
Az utóbbi évtizedek nagy rohanása közben egyre inkább központi kérdéssé vált a nők számára, hogy mikor érkezik el az idő a gyermekáldásra. Ezt a kérdést boncolgatta Tidrenczel Zsolt, genetikus szakorvos is.
- címkék:
- szülés
- gyerek
- gyermekáldás
- szakember
- Címkefelhő »
Nevek, akikre érdemes figyelni a turizmusban
Harmadik alkalommal jelenik meg az utazási szakma 50 legbefolyásosabbját felvonultató összeállítás. Van köztük orvos, olimpiai aranyérmes, pedagógus, filmrendező és egyházi méltóság is.
Egy szakember állítja: kiderítette Hosszú Katinka titkát!
Dr. Petrekanits Máté, a Testnevelési Egyetem terhelésélettani laborjának vezetője már hatévesen megvizsgálta az úszónőt, és már akkor megjósolta, hogy belőle egyszer világklasszis lesz.
Visszakaphatja-e édesanyja a Miskolcon magára hagyott gyermekét, Gerzsont?
Hiába került elő néhány nappal ezelőtt a 2 és fél éves Gerzson édesanyja, a fiút a gyermekvédelmi szolgálat nevelőszülők gondjaira bízta. Kérdéses, hogy visszakaphatja-e az anya a gyermeket.
34 éves lett a hazai televíziózás nagyasszonya, Ördög Nóra!
A gyönyörű műsorvezető ma töltötte be a 34. életévét. Ebből az alkalomból egy különleges galériát készítettünk, amelyben olyan fotók láthatóak, amelyeket férje, Nánási Pál készített.
Célok nélkül nem érdemes belevágni a felújításba
Az építőipari szakemberek kapnak hideget, meleget a megrendelőktől a Mapei Kft. szerint. A kínos beszélgetéseket ugyanakkor néhány alapszabállyal és időben feltett kérdéssel könnyen elkerülhetik azok, akik lakásfelújítás előtt állnak.
Sportolj a mindennapos jó közérzetért – Íme, egy kis útmutató, hogyan csináld!
A '70-es évek elején kezdett terjedni a felismerés, hogy a sportos életmód segíthet karbantartani testünket, lelkünket még akkor is, ha telik az idő felettünk. Erre egész iparágak épültek, érdemes azonban vigyázni, kihez fordulsz segítségért. A tapasztaltnak kikiáltott „szakemberek" tévútra vihetnek, ami nemcsak fizikai, hanem lelki sérüléssel járhat. A Life.hu sztárszerzője, Kropkó Péter triatlonista ad most néhány jó tanácsot, amelyek segítenek, hogy hamarabb ismerd meg önmagad és jó közérzeted legyen minden nap.
Orbán is elismerte a bajnok szakikat
Több százezer forintos miniszterelnöki jutalmat kaptak azok a fiatal szakemberek, akik indultak a Fiatal Szakemberek Európai Bajnokságán tavaly, és dobogós helyezést értek el.
- címkék:
- jutalom
- miniszterelnök
- szakember
- Címkefelhő »
Akupunktúrás tűvel fogytál? Erre vigyázz!
Benke Rita, a Life.hu szakértője, természetgyógyász, reflexológus, akupresszőr válaszolt olvasónk kérdésére. Anna akupunktúrás tűk segítségével fogyott le és arra kíváncsi, hogyan őrizheti meg az elért eredményt.
- címkék:
- kezelés
- akupunktúra
- hízás
- szakember
- Címkefelhő »
Pánikbetegség: trendi nyavalya vagy tényleg probléma?
Még ma is negatív megjegyzések kísérik a pánikbeteg emberek tüneteit. A környezet sokszor elítéli, hisztinek véli és e szerint is reagál a pánikrohamtól szenvedő beteg megnyilvánulásaira, pedig a pánik valódi és a betegeknek a szaksegítség mellett a környezet elfogadására és megértésére lenne szükségük a gyógyuláshoz.
Dadogás 2-3 éves korban
A 3 éves kor körül jelentkező dadogás élettani jelenség, amely általában fél év alatt elmúlik. Nyugodt légkörrel, türelemmel, sok mesével segítsük a kicsit!
- 1