Svédország

címke rss

Svédországban kezdeményezték Julian Assange őrizetbe vételét

Nagyvilág2019.05.20, 09:47

Újraindították a nyomozást Julian Assange, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítója ellen Svédországban nemi erőszak gyanújával, ezért hétfőn az ügyészség kezdeményezte a letartóztatását - közölte honlapján a svéd vádhatóság. 

Birodalmi rohamosztagosokként indultak el az első önvezető teherautók

Gazdaság2019.05.17, 00:30

Miután a szükséges engedélyeket megkapták, a világon elsőként, közúti forgalomba álltak önvezető teherautók, méghozzá Svédországban - számol be arról a Reuters.

Zsidósága miatt késelhettek meg egy nőt Svédországban

Nagyvilág2019.05.15, 13:22

Kedden kora reggel, a nyílt utcán támadtak rá egy 60 év körüli nőre Helsingborg városában, amikor munkába tartott. A helyi sajtó szerint a nő aktív tagja volt a város zsidó közössége életének. A támadót még kedden éjjel elfogták, Dániában.

Az erdészek rémálmától rettegnek Svédországban

Gazdaság2019.05.12, 14:17

Már nem az egyre nagyobb, és a klímaváltozás miatt egyre gyakrabban előforduló erdőtüzek jelentik a legnagyobb fenyegetést egyes skandináv erdőségekben, hanem valami egészen más - írja a Bloomberg.

Környezetvédő svédek mozgalma a repülés ellen

Gazdaság2019.05.10, 14:24

A svéd "flygskam" szó egy mozgalom neve Svédországban, amely magyarra fordítva annyit tesz: a repülés szégyen. A mozgalom arra hívja fel a környezettudatos svédek figyelmét, hogy használjanak alternatív közlekedési eszközöket, amelyek alacsonyabb szén-dioxid-kibocsátással rendelkeznek. A svéd légitársaság felvette a kesztyűt.

Megint óriásmecset épülhet egy svéd városban

Nagyvilág2019.05.07, 14:05

Az elmúlt évek migrációs hullámai során drasztikusan megnövekedett Växjö lakossága, emiatt pedig azt tervezik, hogy egy új, ezer fő befogadására képes óriásmecsetet építenek, hogy így járjanak a muszlim kisebbség kedvében.

Nyolcvanezer migráns érkezhet Svédországba idén

Nagyvilág2019.05.07, 11:48

Az előrejelzések szerint nyolcvanezer bevándorló érkezhet Svédországba. Egy részük menedékkérőként, mások a családegyesítés apropóján – számolt be a 888.hu.

Megkóstolták a világ legkeserűbb likőrjét – videó

Life.hu2019.05.02, 12:05

Amerikaiak kóstolták meg a svédek hírhedt likőrjét. A reakciójukról videó készült.

Veszélyes terméket hív vissza az IKEA

Gazdaság2019.04.30, 18:56

Leesés veszélye miatt az IKEA pótalkatrész beszerelése céljából hívja vissza a SUNDVIK pelenkázóasztalt/fiókos szekrényt. A svéd bútoráruház arra kér mindenkit, aki SUNDVIK pelenkázóasztalt vásárolt, hogy rögzítse a lehajtható részt a mellékelt biztonsági zárral. A lakberendezési vállalat arra kéri vásárlóit, hogy amennyiben az alkatrész elveszett, vagy nem a megfelelő helyre került, lépjenek kapcsolatba az IKEA-val, és ingyen kapnak egy új alkatrészt.

A migránsok miatt vonna meg EU-s forrásokat a svéd miniszterelnök hazánktól

Nagyvilág2019.04.15, 12:29

Svédország erősen bevándorláspárti miniszterelnöke, a szociáldemokrata Stefan Löfven vasárnap nyilatkozott a Dagens Nyheter című liberális lapnak. Az interjú témája a migráció és a magyar kormány ehhez való viszonya volt. Löfven ezzel kapcsolatosan kijelentette, hogy ha rajta múlna, akkor megvonná az európai uniós forrásokat hazánktól, mivel nem vagyunk hajlandóak befogadni migránsokat.

Több nyugat-európai ország meghosszabbította a migráció miatt a határellenőrzést

Nagyvilág2019.04.14, 15:45

Egyre több ország ragaszkodik a határellenőrzéshez - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség, amely összegyűjtötte ezeket az országokat. Egy biztos: egyre többen vannak.

Több mint száz hamis vízumot állítottak ki migránsoknak Svédországban

Nagyvilág2019.04.13, 11:42

A svéd migrációs hivatal egyik munkatársa 121 hamis vízumot állított ki afgán migránsoknak, hogy azok az országban maradhassanak – írja a V4NA.

Rendőrök lőttek le egy Down-szindrómás férfit Svédországban

Nagyvilág2019.04.12, 16:24

Vádat emeltek két svéd rendőr ellen, amiért lelőttek egy játék fegyverrel játszó, Down-szindrómás férfit az utcán. 

Elmenekült Svédországból, nehogy muszlimokhoz kerüljenek a gyerekei

Nagyvilág2019.04.07, 13:10

A 888.hu számolt be arról, hogy egy Svédországban élő orosz, keresztény férfi gyerekeit azért akarták elvenni a családtól, mert a skizofréniában szenvedő feleségének az állapota súlyosbodott. A svéd bevándorláspárti gyámügyi hivatal a három gyereket egy muszlim családhoz helyezte volna, amely ellen a férfi olyannyira tiltakozott, hogy inkább elmenekült Lengyelországba a családjával együtt, ahol a bíróság végül engedélyezte a maradásukat.

Lengyelországban maradhatnak a Svédországból elmenekült orosz kislányok

Nagyvilág2019.04.04, 13:55

Lengyelországban maradhat az a három, keresztény vallású orosz kislány, akik édesapjukkal együtt Svédországból menekültek el, miután az ottani hatóságok egy muszlim családban helyezték el őket – döntött szerdán a varsói kerületi bíróság.

Szexért adtak ételt kiskorú migránsoknak álcivil segélyszervezetek munkatársnői

Nagyvilág2019.03.29, 14:55

Hatalmas botrány van kibontakozóban Svédországban. Kiderült ugyanis, hogy migránstáborokban és álcivil szervezeteknél dolgozó idősebb nők szexuális szolgáltatásokért cserébe adtak élelmiszert és szálláslehetőséget kiskorú migránsoknak.

A svéd emberek szerint is a migráció a legfontosabb európai kérdés

Nagyvilág2019.03.26, 17:53

A svédek is egyetértenek abban, hogy a migráció a legfontosabb európai kérdés - mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda nemzetközi kommunikációért és kapcsolatokért felelős államtitkára stockholmi látogatásáról beszámolva az MTI-nek.

Özönlenek a migránsok Svédországba: nagy veszély fenyeget

Nagyvilág2019.03.26, 12:05

Választási ígéretével szemben nem lassítja, hanem gyorsítja az országba érkező migrációt a bevándorláspárti baloldali kormány Svédországban. Nemcsak a családegyesítéseket könnyítené meg a szocdem kabinet, hanem az Iszlám Állam terroristáinak a rokonait is szívesen látná. A következő évtizedekben is óriási veszély fenyegeti a skandináv országot.

Harckocsi gázolt halálra egy svéd katonát

Nagyvilág2019.03.25, 13:56

A svéd hadsereg közleménye szerint egy harckocsi halálra gázolta egyik hadgyakorlaton részt vevő katonáját, egy negyven-ötven év körüli nőt. Az eset hétfőre virradóra történt. 

Vallás és etnikum szerint is listázná a svédeket egy muszlim képviselő

Nagyvilág2019.03.20, 14:55

A svéd parlamentnek Leila Ali Elmi nevű szomáliai származású muszlim képviselője azt javasolta, hogy az embereket például rassz, bőrszín, etnikum és vallási hovatartozás alapján is listázni kellene.

Emberi fejre hasonlító robot interjúztat majd egy svéd fejvadász cégnél

Gazdaság2019.03.18, 16:45

Ma még senki sem tudhatja, milyen érzés lehet egy állásinterjú során robottal beszélgetni, hiszen az első ilyen gépezet májusban áll majd munkába egy svéd fejvadász cégnél, de egy biztos: az állásinterjú elfogulatlan lesz. Legalábbis ezt ígérik a tervezők.

Nemi erőszak és lövöldözés: elképesztő állapotok vannak Svédországban

Nagyvilág2019.03.13, 09:37

Jamaica, Costa Rica és Bolívia is sokkal jobb helyzetben van, mint a jóléti állam Svédország a nők elleni nemi erőszakok tekintetében. A migránsválság kezdete óta látványosan romlott a közbiztonság a skandináv államban, miközben a hatóságoknak egyre kevesebb esélye van arra, hogy sikeresen felvegyék a bűnözők elleni harcot. A bevándorláspárti baloldali kormány annyira megengedő a migránsokkal szemben, hogy még az Iszlám Állam harcosait is befogadnák. A közelgő EP-választáson nagy sikert arathatnak a bevándorlásellenes erők.

Speciális bankadót vezetne be Svédország

Gazdaság2019.03.13, 08:17

Nem először futnak neki, de Magdalena Andersson pénzügyminiszter szerint most pontosabban szeretnének célozni.

Saját országukban kell félniük a svéd nőknek

Nagyvilág2019.03.11, 16:27

Ebba Busch Thor, a svéd Kereszténydemokraták (KD) vezetője az Aftonbladet svéd újságban fejtette ki a véleményét a bevándorlással kapcsolatban. Busch Thor szerint a bevándorlás miatt kevésbé érzik magukat biztonságban a nők Svédországban –írja a Demokrata a Breitbartra hivatkozva.

Felrobbant és kigyulladt egy svéd busz

Nagyvilág2019.03.10, 14:09

Felrobbant és kigyulladt egy csuklós busz a svéd főváros, Stockholm belvárosában vasárnap délelőtt, a jelek szerint baleset történt, nem terrorcselekmény - jelentette a helyi sajtó.

Svédországban elítéltek egy üzbég férfit terrorizmus vádjával

Nagyvilág2019.03.08, 14:17

Hét év börtönbüntetésre ítéltek pénteken egy üzbég férfit Svédországban terrorizmus vádjával.

Átjáróház lett a svéd határ, a rendőrség már pénzért és emberért könyörög

Nagyvilág2019.03.06, 13:56

Több pénzre lenne szüksége a svéd rendőrségnek, ugyanis a jelenlegi körülmények között folyamatosan kritizálják őket, amiért az ország képtelen betartani a schengeni vállalásait. Egy kicsit egyébként elkéstek a tűzoltással, ugyanis 2014 és 2017 között 300 ezer migráns adott be Svédországban menedékkérelmet, a ténylegesen odaérkezők száma pedig ennél is jóval nagyobb. A baloldali kormány pedig a közelgő választásokon ihatja meg sorosista bevándorláspolitikájának a levét.

A svéd miniszterelnök tárt karokkal várja az Iszlám Állam terroristáinak a visszatérését

Nagyvilág2019.03.06, 10:55

Az erősen bevándorláspárti Stefan Löfven szociáldemokrata svéd miniszterelnök kizárta annak a lehetőségét, hogy megvonják azon, svéd állampolgársággal (is) rendelkező migráns hátterű terroristák állampolgárságát, akik csatlakoztak az Iszlám Államhoz. A kormányfő véleménye alapján az iszlamista harcosoknak joguk van visszatérni Svédországba.

Egekben a migráns bűnözés, tarolhat a svéd jobboldal az EP-választáson

Nagyvilág2019.03.04, 09:27

A friss közvélemény-kutatások szerint Svédországban tovább erősödnek a bevándorlásellenes erők, a közelgő európai parlamenti választásokon pedig egyértelműen a jobboldali pártok kaphatják meg a szavazatok többségét. A változás egyértelmű, és nagyon szoros összefüggésben van a bevándorláspárti-baloldali kormány migrációs politikájával: a jobboldali és bevándorlásellenes erők ugyanis ott a legerősebbek, ahol a lakosság már megtapasztalta a párhuzamos társadalmak és a migránsok alkalmazkodást elutasító életvitelét.

Nem szállít többet a svéd no-go zónákba az amerikai multi, túl veszélyes

Nagyvilág2019.03.01, 12:18

A UPS leállította a kiszállításokat a hírhedten balhés malmői Rosengård migránsgettóba a rendkívül magas bűnözés miatt.

A Svédországba visszatérő dzsihadisták máris harcosok toborzásába kezdtek

Nagyvilág2019.02.28, 17:37

A bevándorláspárti, baloldali svéd kormány visszafogadott néhány migráns hátterű terroristát, akik korábban az Iszlám Állam hívására elhagyták a skandináv államot, hogy a dzsihád nevében harcoljanak a Közel-Keleten. A visszafogadást a terroristák úgy „hálálták meg”, hogy iszlamista harcosok toborzásába fogtak. 

Svédország nem vizsgálja az Iszlám Államtól hazatérő harcosokat

Nagyvilág2019.02.25, 14:48

Svédország néhány európai országtól eltérően nem fog nyomozni azon "állampolgárai" után, akik még évekkel ezelőtt hagyták el a skandináv államot, hogy a terrorista szervezethez, az Iszlám Államhoz csatlakozzanak a Közel-Keleten. Vezető svéd szakértő szerint viszont ez hiba, mert csak így lehetne bíróság elé állítani őket. A becslések alapján 2012 óta nagyjából 300 ember hagyhatta el Svédországot a terrorszervezet kedvéért, ennek nagyjából fele térhetett már vissza, száz emberről pedig úgy tartják, hogy még mindig a közel-keleti régióban vannak. 

Hidzsábot viselő iszlamista migráns képével üdvözlik az embereket egy svéd város határában

Nagyvilág2019.02.25, 10:55

Gävle városának a bejáratánál a település baloldali vezetése kihelyeztetett egy elektronikus üdvözlőtáblát, amin egy olyan hidzsábot viselő migráns hátterű nő látható, aki kapcsolatban áll a szélsőséges Muszlim Testvériséggel, korábban pedig egy szalafista irányítás alatt lévő mecsetben dolgozott. Az eset nagy botrányt váltott ki.

Svédország nem segíti a Szíriában elfogott svéd dzsihadisták visszatérését

Nagyvilág2019.02.24, 22:50

Stefan Löfven svéd miniszterelnök az STV közszolgálati televízió műsorában vasárnap azt mondta, Svédország nem hajlandó segítséget nyújtani a Szíriában elfogott állampolgárai visszatéréséhez, akik az Iszlám Állam nevű terrorszervezethez csatlakoztak.

Kiállnak a családtámogatási terv mellett a svédországi magyarok

Itthon2019.02.23, 14:42

Érthetetlen, hogy a bejelentett családtámogatási terv miért váltott ki heves indulatokat. Minden ország kormányának szuverén joga, valamint kötelessége, hogy lehetőségei szerint országa állampolgárainak a boldogulását elősegítse – írta közleményében a Svédországi Magyarok Országos Szövetségének vezetősége.

Hallotta már a víz és a szél dalát? Ezeken a helyeken hallhatja!

Travelo2019.02.22, 18:28

Amikor egy árnyék zenélni kezd, ott biztos, hogy valami nem mindennapi dolog történik. Csakúgy, mint amikor egy fa dalra fakad, a lépcsők pedig zongorabillentyűkké válnak. Bemutatunk néhány különleges, szabadtéri szerkezetet, melyek zúgnak, füttyögnek és duruzsolnak, ha külső hatás éri őket.

Olcsón megúszta a svéd koronaékszer-tolvaj

Nagyvilág2019.02.22, 13:32

Négy és fél év börtönbüntetésre ítélték azt a 22 éves férfit, aki tavaly júliusban ellopta a Strängnäs katedrálisban őrzött 400 éves koronaékszereket. A lopott holmik között volt egy temetési szertartásra készült királyi korona, különféle drágakövek és gyöngyök is.

Lopott a magyarokat gyalázó bevándorláspárti svéd miniszter élettársa

Nagyvilág2019.02.22, 12:32

Az Orbán Viktor magyar miniszterelnök által évértékelőjében bejelentett új családvédelmi akciótervet a náci Németország demográfiai intézkedéseihez hasonlító Annika Strandhäll svéd szociális ügyekért felelős miniszter élettársáról kiderült, hogy lopott egy elektronikai üzletből. A politikus párja a büntetés megfizetésére azonban nem hajlandó.

A baloldali svéd kormány nem hajlandó kiadni a lengyeleknek egy sztálinista vérbírót

Nagyvilág2019.02.20, 16:47

Bekérették a lengyel külügyminisztériumba Svédország nagykövetét, amiért Stockholm elutasította az európai elfogató parancs alapján körözött, emberiesség elleni bűntettek elkövetésével vádolt Stefan Michnik volt lengyel sztálinista vérbíró kiadatását. A baloldali, bevándorláspárti svéd kormány ezzel meggyalázta a kommunizmus több mint száztízmillió halálos áldozatának az emlékét és a megnyomorított tízmilliókat.

Amit mindig is tudni akart a vikingekről, de sosem mert megkérdezni

Travelo2019.02.15, 10:15

Folyamatosan ordító, és a vállukon döglött állatok bőrét hordó vademberekként gondol a vikingekre? Pedig ennél többet is lehet ma már tudni róluk. Skandináviában például bámulatos mennyiségű múzeum és skanzen őrzi a vikingek ezeréves emlékét, ugyanakkor Dániában hagyományos bemutatótérként működő és interaktív élményeket kínáló emlékhelyeket is találunk. Az összes helyet felsorolni egyetlen cikkben reménytelen vállalkozás lenne, de adunk egy kis ízelítőt abból, amit egy-egy ilyen viking hely nyújtani tud.

Pénzbírságot kapott a bűnöző migráns kitoloncolását megakadályozó svéd lány

Nagyvilág2019.02.18, 16:04

A légi közlekedés szabályainak a megsértése miatt pénzbírsággal sújtottak egy bűnöző afgán migráns kitoloncolását ideiglenesen megakadályozó 21 éves svéd egyetemista lányt. Ez eléggé enyhe ítéletnek számít, mert a svéd törvények értelmében akár hat hónap börtönbüntetést is kaphatott volna Elin Ersson.

Összehangolt támadást indított hazánk ellen az internacionalista baloldal

Itthon2019.02.14, 15:25

A hazai balliberális pártok és az általuk kitartott fake news média után az internacionalista baloldal, illetve a sajtóorgánumaik is frontális támadást indítottak Magyarország és a magyar kormány ellen a családvédelmi akcióterv bejelentése miatt. A támadás összehangolt jellegét az is jól jelzi, hogy mindannyian ugyanazt követelik az Orbán-kormánytól: a magyar családok támogatása helyett a migránsok betelepítésére fordítsa a rendelkezésre álló forrásokat.