startup

címke rss

Két újságíró összehozza a menekülteket és a startupokat

Gazdaság2015.09.11, 18:09

Tőkealapot hoztak létre finn vállalkozók és két tévés híresség a menekülteknek, hogy startupot alapíthassanak. A cél részben az, hogy segítsék az országukba érkezőket, részben hogy a projekt élénkítse a gazdaságot.

Magyar startupok debütáltak az izraeli Szilícium-völgyben

Techbázis2015.09.09, 13:32

Kilenc startup mutatkozott be ma a tel-avivi DLD expón, a világ egyik legrangosabb tech fesztiválján. Kilenc ötlet, melyről még kiderül, hogy mennyire válik be, hoz-e valamit a konyhára: a visszajelzéseket most kapják.

Megvannak a "Be Smart" startupverseny győztesei

Archívum2015.09.07, 15:24

A Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kihirdette a "Be Smart" verseny díjazottjait.  Az első három helyezett részt vehet Tel Avivban a Digital Life Design-on, ahol a külföldi sajtó előtt mutathatják be fejlesztéseiket.

Egyre vadabb ötletekre építenek startupot 2015-ben

Gazdaság2015.08.25, 13:23

A legfurcsább startupok körül is nagy lehet az érdeklődés, ha a média elkezd velük foglalkozni. A legújabb őrület női testen hirdetni, de volt már csillámporküldős szolgáltatás annak, akit nem kedvelünk. A nemzetközi média sokat foglalkozik ezekkel az ötletekkel, de tényleg erről szól a startupkultúra?

Szilícium-völgy lecsapott a magyar ötletre

Archívum2015.08.14, 14:40

Globális problémát jelent az eltűnt emberek, elveszett kisállatok és tárgyak megtalálása. Huszonnégy országban végeztek piackutatást, az eredmény azt mutatta, hogy a jelenlegi módszerekkel 10 százalék alatti az esély, hogy a keresés eredményes lesz.

Öt szakma, amely segítség a vállalkozásban

Gazdaság2015.08.11, 15:46

A startupok megjelenése felszabadította a vállalkozást a szigorúan üzleti hozzáértés kötöttsége alól: tizenöt éve aligha hittük volna, hogy egykori földrajz tanárok vagy logisztikai igazgatók nyugodt derűvel borítanak mindent egy problémamegoldó ötletre. Az Entrepreneur összeszedett néhány olyan foglalkozást, amely első látásra köszönőviszonyban sincs a vállalkozással mint hivatással. De másodikra annál inkább.

Tündérmesének indult, rémregény lett belőle

Gazdaság2015.08.08, 09:08

A szakik többségétől annyit várunk, hogy szép legyen a munkájuk eredménye. Sokkal finnyásabban keresünk takarítót: mivel bizalmi feladat, baráti ajánlás és szerencse kell hozzá. Vagy legalábbis egy megbízható közvetítőcég. Ami persze jelentősen megdobja a költségeket.

Optimista üzenettel búcsúzik a magyar startup

Gazdaság2015.08.05, 14:32

A Brickflow nevű magyar startup honlapján jelentette be megszűnését. Epilógusban ismerik be, hogy pénzügyi nehézségek miatt le kellett állniuk, és megköszönik az eddigi támogatást a felhasználóiknak. Rengeteg csapat jut erre a sorsra, mégsem találkoztunk még ilyennel.

A startupok jogi védelme. Segítség, hogy biztonságban legyél!

Gazdaság2016.07.21, 10:27

Startupok Magyarországon / Az üzleti titok védelme Inkább most, mint soha! Ami a 90-es években a vállalatfelvásárlást (M&A) jelentette, az napjainkban a startupok világa. A startupok nem csak a gazdasági életben, hanem a napi médiában illetve baráti beszélgetéseknél is a figyelem középpontjában állnak. A M&A világában ezek voltak a kulcsszavak: „White Knights”, „Golden Parachutes”, „Saturday Night Special”, „Killer bees”, „Godfather offer”, „Poison Pills”, és híres-hírhedt „Pac-Man”… Ezen elsősorban nyugati országokban használt kifejezések mára elavultak. A startupok világban áthelyeződött a hangsúly „IP Rights”, „Branding”, „Pattents&Trademarks”, ...

Túlélésért harcolnak a görög startupok

Archívum2015.07.18, 14:59

A hat éve mélyülő görög válság nemcsak az eurózóna mindennapjait keserítette meg, de a félszigeten induló vállalkozásokat is sorozatos kihívások elé állítja. A The Cube az amerikai Szilícium-völgyi inkubátorházak helyi változata, ami a jelenlegi lehetőségekhez mérten próbál életet lehelni az ígéretes üzleti tervekbe.

Magyar szoftver figyeli a viselkedést

Techbázis2015.07.17, 11:59

A felhasználó viselkedése számtalan dologról árulkodhat, többek között arról, hogy van-e betolakodó a rendszerben.

Virtuális startuprandevú

Archívum2015.07.15, 13:21

A jó szándékú segítséget hiányolják leginkább az induló vállalkozások. A startupoknak általában egy jó ötletük van, semmi több. A vállalkozás beindításához szükséges pénz, a népszerűsítő kampányok, a termék megismertetése mind hatalmas munka. A tanácsadók persze szívesen segítenek ebben, de ezt nem sok mínusz egyedik szinten álló cég engedheti meg magának.

Megjelent a kreatív fiatalok Bibliája

Gazdaság2015.07.07, 11:04

A kreatív startupok „Bibliájának” is nevezik a Magyar Formatervezési Tanács (MFT) kiadványát. Az induló kreatívipari vállalkozások számára nélkülözhetetlen, naprakész információkat tartalmaz.

Elhunyt a magyar startupközösség meghatározó alakja

Gazdaság2015.07.06, 16:59

Tragikus hirtelenséggel elhunyt Záboji B. Péter, aki sokat tett a hazai startupközösség és vállalkozói mentalitás fejlesztéséért. A magyar állam 2014-ben Magyar Érdemrend Lovagkereszttel tüntette ki.

Gimis csapat ígér alkalmazást a partiarcoknak

Gazdaság2015.07.03, 23:08

Hamarosan a Jumpin házibuli-megosztó alkalmazás dobhatja fel az estéinket. A Bölcs Kavics gyermekek körében népszerűsíti a tudományt, a Shoka okos bringacsengője pedig biztonságos biciklis közlekedést ígér. Fiatal csapatok mutatták be fejlesztésüket a Kitchen Budapestben.

Hány nyelvvel előzhetjük meg a Tindert?

Gazdaság2015.07.01, 11:22

Állítólag öt év múlva egy startupnak 48 nyelvre lesz szüksége a világsikerhez. Ma a Tinder működik a legtöbb, 33 nyelven, és minden további hozzáadása új piacot is jelent. Hogyan taktikázzon egy magyar startup, hogy minél nagyobb közönséget érjen el?

Kétszázmilliót kapott a magyar futárszolgálat

Gazdaság2015.06.30, 14:40

A Fürgefutár.hu öt év alatt 350 millió forintot takarított meg ügyfeleinek azzal, hogy azt kínálja a legkedvezőbb áron, amit csak a legnagyobb csomagkézbesítőktől kaphatunk meg.

Nem is hinné, milyen sokat számít egy szép iroda

Gazdaság2015.06.30, 08:44

Semmi új nincs abban, hogy mindenki jó hangulatra törekszik a munkahelyén, de a kreatív iroda sokkal többről szól: a munkaerő megbecsüléséről.

Magyar startup mentené meg a hirdetőket a robotoktól

Gazdaság2015.07.08, 12:21

Világproblémára kínál megoldást az online hirdetési csalások leleplezésével foglalkozó magyar startup, az enbrite.ly. Eredetileg az volt a fontos, hogy a saját cégükben dolgozzanak, de közben megnyerték az egyik legnagyobb nemzetközi startupverseny fődíját. Varga Gergő, az enbrite.ly társalapítója és termékmenedzsere a kihívásokról és további terveikről beszélt az Üzletrésznek.

Adakozni nem úgy kell, ahogy most csináljuk

Gazdaság2015.07.14, 09:11

Decemberben írtunk egy hazai startupról, amely szilárdan eltökélte, hogy megújítja a jótékonykodás ma ismert formáját. Az Üzletrész ott hagyta el a Hashtagcharity történetét, hogy 200 ezer eurós tőkeinjekciót kaptak. Azóta repülőstartot vettek.

Ez a nyolc vállalkozás kapott most esélyt New Yorkban

Gazdaság2015.06.15, 14:55

Újabb nyolc hazai vállalkozás kapott esélyt a külpiacra lépésre: a Design Terminál rendszeresen támogatja a magyar kiscégeket abban, hogy globálisan megméressék magukat, ezidáig több mint 50 márka élvezhette ezt a lehetőséget.

Svéd kihívóval nézhet szembe az Apple és a Google

Gazdaság2015.06.10, 16:04

Megállíthatatlanul tör előre az ingyenes zenehallgatást biztosító svéd Spotify, amelynek értéke elérte a nyolcmilliárd dollárt a legutolsó tőkeemelés szerint. A tőkét nagyra törő álmok megvalósítására fordítanák.

Befektetők kapkodnak a Budapest Bakering után

Gazdaság2015.06.16, 09:18

Az új hazai streetfoodmárka, a Budapest Bakering gyorsan a figyelem középpontjába került. Befektetők és külföldi vállalkozók érdeklődnek a BKV-bébiknek tűnő büfékocsik és a gyűrű alakú szendvicsek iránt. Lendvai Ádám ötletgazda a további tervekről beszélt az Üzletrésznek.

Biztosan megvan már az új magyar világsiker

Gazdaság2015.06.16, 11:11

A három világhírű magyar startup inkább öt, a versenyhelyezést nem szabad összetéveszteni a piaci sikerrel, a munkahelyeket pedig a pici cégek teremtik, nem a nagyvállalatok. Somlai-Fischer Ádám a Brain Bar Budapesten tartott előadása után mesélt az Üzletrésznek.

Karnyújtásnyira voltak a világhírtől

Gazdaság2015.06.16, 11:08

Nincs az a nagy dobás, amelyet ne tudna tönkretenni a rossz időzítés, amint azt az alábbi példák világosan mutatják. Ez az öt vállalkozás kivétel nélkül mind eljutott az ígéret kapujáig, hatalmas lendület és fantázia volt abban, amivel piacra léptek, majd valamennyi földbe állt. A helyzet iróniája, hogy néhány évvel később az eredeti ötletből mégis világsiker lett. Csak valaki más csinálta meg.

A befektetők megtalálják Magyarországot a térképen

Gazdaság2015.06.04, 12:04

A kockázati tőkések nem különböztetik meg Középe-Kelet Európát a világ többi részétől, a kockázatok és a lehetőségek nálunk is ugyanazok, vélik a szakértők.

Ők a hónap legsikeresebb vállalkozói

Gazdaság2015.06.16, 12:29

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a „Díj a sikeres vállalkozásokért” júniusi átadóján ismét három cég eredményeit díjazta az általa 2013 augusztusában alapított elismeréssel.

Játékrobotos startup lett a legmenőbb vállalkozás

Gazdaság2015.05.27, 16:27

Vajon melyik magyar fejlesztés lesz a következő nemzetközi siker? A már külföldön is ismert Codie-nak jók az esélyei, de a világ első kerekesszékes útvonaltervezője is ígéretes. 

Tehetséggondozásért kapott díjat a LogMeIn

Gazdaság2015.05.26, 14:29

A Genius Loci díj azokat a vállalatokat ismeri el, amelyeknek egyik célja a tehetséggondozás. Három világhírű magyar startupunk egyikét a Micro Grant pályázat miatt jelölték a díjra: a LogMeIn összesen 30 ezer dollárt osztott szét a fiatalok számítástechnikai és matematikai oktatására, felzárkóztatására.

Nagy dobásra készül az Uber?

Gazdaság2015.05.22, 13:34

1 milliárd dolláros hitelkeretről tárgyal nagybankokkal az Uber, ami sok találgatást indított be a piacon. Úgy gondolják, hogy az ilyen előkészületek a tőzsdei bevezetés előszeleként szolgálhat. 

Hogyan szerezzen pénzt egy induló vállalkozás?

Gazdaság2015.05.21, 09:51

Mit gondol, évente hány startup talál befektetőt? Ha csak az Egyesült Államokban havonta több mint félmillió az új belépő? Amennyiben az ön válasza „szóra sem érdemes töredék”, ön helyesen tippelt: az induló startupok 0,91 százaléka jut támogatáshoz angyaloktól, 0,5 százalékuk befektetőktől.

Chilében inkubálják a magyar HR-alkalmazást

Gazdaság2015.05.18, 12:36

Új magyar startup jelent meg a HR-tesztek piacán. A Selfmappingnek már most olyan ügyfelei vannak, mint az AVON és a Microsoft. A csapat fél év alatt 9 millió forintot kap egy chilei vállalkozáskeltető programtól. Úgy gondolják, hogy a piaci igények pontos ismerete a sikerük titka.

Piacvezető vállalat vette meg a magyar startupot

Archívum2015.05.15, 16:25

Ma már kétnaponta halmozunk fel annyi adatot, mint a civilizáció kezdete és 2003 között – jól ismerjük Eric Schmidt gondolatát, de mit kezdünk öt exabyte információval? Nem kell hozzá IT-szakembernek lenni, hogy belássuk, az irdatlan adatmennyiséggel szemben tehetetlenek a hagyományos adatbázismenedzsment-technikák.

Varázstoll forradalmasíthatja az üzenetküldést

Techbázis2015.05.15, 09:35

A Phree nevű varázstollat azoknak találták ki, akik megunták, hogy csak pötyögve írhatják be üzeneteiket.

Csúcstechnológiával főzhetjük meg a teát

Techbázis2015.05.13, 09:34

Egy új találmány a konyhai folyadékok melegítését teszi gazdaságosabbá. Többé nincs elpárolgott tea vagy kakaó.

Bűnözőkkel keresett milliókat az amerikai startup

Techbázis2015.05.11, 12:01

A Pigeonly egy olyan cég, ami börtönben raboskodó emberek családtagjainak segít tartani a kapcsolatot amúgy nehezen elérhető szeretteikkel.

Saját reklámjukat tervezhetik meg a cégek

Gazdaság2015.05.07, 16:19

Adplanky néven fejlesztett felhőalapú marketingtervező és kampánymenedzselő szoftvert a szektor egyik rocksztárja, Damjanovich Nebojsa. A program kifejezetten kis- és középvállalkozásoknak készült.

Öt év után újra tőkét von be a Ustream

Archívum2015.05.06, 13:50

Jó eséllyel az exit előtti utolsó befektetői kör előtt áll a három világhírű magyar startup egyike, a Ustream. Korábban öt körben hét év alatt 60,3 millió dollár értékben kaptak tőkeinjekciót.

Esőben is működik a napelemes grillsütő

Techbázis2015.05.04, 10:16

A grillsütő könnyen hordozható, napenergiával működik, és még akár éjszaka is képes elkészíteni az ételt.

Még áram sem kell a hordozható mosógéphez

Techbázis2015.04.28, 09:18

Bárhol kimoshatjuk vele a ruháinkat, egyszerű kezelni, cserébe viszont alaposan kifáraszthat minket.

Másfél nap alatt hatmilliót szedett össze a magyar startup

Techbázis2015.04.23, 12:54

Óriási siker a mesélő ágynemű szett és alkalmazás, másfél nap alatt már el is érte a kitűzött célt.

Ha csak egy mocskos szájú álláshirdetést olvas ma el, ez legyen az

Gazdaság2015.06.16, 12:00

Nem is egy, hanem két kib_ttul rátermett fejlesztőt keres egy San Diego-i startup. A hirdetés nyelvezetéről egy dolog jut eszünkbe: előrehaladott Tourette’s szindróma. De kit érdekel? Marketingeszköz, és valószínűleg elég hatásos is.

Magyarok a legjobb 100 startup cég között

Techbázis2015.04.21, 15:44

Európa száz legjelentősebb startup cége közé választottak egy magyar felhőszolgáltatót.

Ezt tudják Magyarország legjobb fejlesztői

Gazdaság2015.06.16, 14:15

A Microsoft idén is megrendezte a fiatal fejlesztők versenyét, az Imagine Cupot. 2015-ben az innováció kategóriában indult Mistory és a játék kategóriában legjobb helyezést elért Ecorobot képviselhetik Magyarországot a regionális döntőben.

Mekkora a szexizmus a Szilícium-völgyben?

Archívum2015.04.21, 08:56

Még a világ legmódosabb női tech vezetői is csak üggyel-bajjal tudnak nekimenni az üvegplafonnak a Szilícium-völgyben. És bár így is akkora fizetésekről beszélünk, amelyeket hétköznapi mércével belátni alig lehet, férfi és női szakember vagyona között olykor több tízszeres a különbség.

Sokkal jobban is működhetnének a Jeremie-alapok

Gazdaság2015.04.16, 15:53

Több jelenlegi paraméteren változtatna a Magyar Kockázati- és Magántőke Egyesület a JEREMIE-programokban.

Nem akarnak vállalkozni a fiatal kutatók

Archívum2015.04.15, 16:01

Míg az Egyesült Államokban egy IT-diplomával szinte biztosan saját céget alapítanak a fiatalok, a magyar hallgatók csak elvétve kockáztatják meg a vállalkozást, derült ki egy a fővárosban tartott konferencián a múlt héten.

Öt startup nyert el milliárdokat három projektre

Gazdaság2015.04.15, 13:12

Öt innovatív vállalkozás tud három európai színvonalú projektet megvalósítani a Horizont 2020 pályázatán nyert hihetetlen összeggel. Az innovációval és kutatással foglalkozó program ebben a ciklusban nagyobb keretből gazdálkodhat, mint a korábbiakban.

Ötvenmilliárdot kell elkölteni az év végéig

Archívum2015.04.15, 07:42

A Jeremie alapokból még ki nem helyezett, mintegy 40-50 milliárd forintnyi összegből körülbelül 30 milliárd az, amire még szerződést sem kötöttek. Indulhat a véghajrá!