sír

címke rss

Nem Rékasi Károly volt a hibás balesetében: a színész elsírta magát

Archívum2018.09.06, 08:09

Rékasi Károly súlyos motorbalesetet szenvedett több mint 3 évvel ezelőtt, az első fokú ítélet azonban csak most született meg: nem a színész a hibás. Rékasi annyira megkönnyebbült, hogy el is sírta magát. 

Gyalázatos, amit a budakalászi temetőben tettek – fotók

Itthon2018.08.16, 12:39

A két fiatal több sírt is megrongált a budakalászi temetőben tavaly. Velük volt egy gyerek is. Egyetlen éjszaka alatt 15 sírt rongáltak meg.

Idegenek maradványaira bukkantak Stonehenge területén

Tudomány2018.08.03, 19:00

Távoli területekről származó embereket is eltemettek a Dél-Angliában lévő titokzatos kőemlék, a Stonehenge területén.

Ozorán, édesanyja mellett nyugszik Paudits Béla

Archívum2018.07.24, 16:05

Paudits Béla többször elmondta, hol szeretne nyugodni halála után. Utolsó éveiben visszavonultan élt, halálában is ezt az állapotot szerette volna. Most kiderült, hol van a Jászai Mari-díjas színész sírja.

Nagy Sándor sírját találhatták meg régészek Egyiptomban

Archívum2018.07.13, 19:39

Nem mindennapi felfedezést tettek a régészek: Nagy Sándor sírját találhatták meg Egyiptomban. Arra készülnek, hogy felnyitják a gránitból készült szarkofágot. Egy mellszobor is volt a sírban. 

Mindennap megsimítom a fiam és a férjem fejfáját a temetőben.

She2018.07.24, 14:28

Még sosem gondolkozott el az életén, nem volt rá ideje. Pedig tudta, hogy kellene. Mert amúgy honnan tudhatná, hogy jól alakulnak a dolgai? Kell-e valamit változtatni, helyes-e az irány.

Zámbó Krisztián elárulta, mennyibe került Zámbó Jimmy sírja

Archívum2018.06.29, 19:41

Sokan láthatták már, hogy az elhunyt énekes, Zámbó Jimmy emlékére milyen monumentális síremléket emeltetett a család. Fia, Zámbó Krisztián most elárulta, mennyibe került.

Így néz ki ma Klapka György sírja: fotó

Archívum2018.06.29, 09:52

Másfél éve temették el Klapka Györgyöt. Az RTL Klub riporterei most utánajártak, hogy néz ki ma az Aranyember sírja.

Megtalálták II. Ramszesz tábornokának sírját

Tudomány2018.05.09, 11:32

II. Ramszesz fáraó hadvezérének sírját fedezték fel egyiptomi régészek a szakkarai nekropoliszban, Kairó mellett.

Kiderítették, van-e titkos kamra Tutanhamon sírjában

Tudomány2018.05.07, 12:08

Nincsenek titkos kamrák Tutanhamon luxori sírjában - erre az eredményre jutottak az olasz régészek, akik január vége óta kutattak az ókori egyiptomi fáraó síremlékének rejtett kamrái után.

Még mindig nincs kész Czeizel Endre sírja

Archívum2018.04.25, 10:07

Lassan három éve annak, hogy Czeizel Endre távozott az élők sorából, de a családnak még nem jutott ideje arra, hogy a genetikus nyughelyét megcsináltassák. Nem tudni, mikor lesz végre készen.

Czeizel Endrének még mindig nincsen sírköve

Archívum2018.03.10, 09:10

Czeizel Endre több mint két éve távozott az élők sorából, sírköve azonban még ma sincs kész. A genetikus fia elárulta, hogy miért.

Torgyán József özvegyével tudatták, hogy férje sírjának helyreállítása sokáig tart

Archívum2018.02.21, 18:57

Torgyán József a vihar miatt megrongálódott síremlékének helyreállítása akár egy évig is eltart majd. Özvegye, Cseh Mária bízik abban, hogy hamarosan újra lesz hová virágot vinnie.

Négyezer éves papnő sírjára bukkantak a gízai piramisok közelében

Travelo2018.02.05, 09:02

A gízai piramisok melletti nyugati nekropoliszban talált, ritka falfestményekkel díszített 4400 éves sír egy magas rangú papnőé lehetett. A múmiáját még nem találták meg.

Szörnyen elhanyagolt Czeizel Endre sírja

Life.hu2018.02.03, 17:29

2015 augusztusában hunyt el Czeizel Endre, aki hosszú évekig harcolt a leukémiával.

Tizenegyezer éves gyermeksírt tártak fel Délnyugat-Kínában

Tudomány2018.01.22, 16:04

Egy 11 ezer éves gyermeksírt tártak fel a régészek a délnyugat-kínai Kujcsou tartományban.

Szörnyű, hogy néz ki Schütz Ila sírja, teljesen elhanyagolják

Archívum2017.12.19, 10:50

15 éve hunyt el Schütz Ila művésznő, akinek sírja méltatlanul elhanyagolt, jelenleg szörnyű állapotban van.

Háromezer éves sírokat tártak fel Északnyugat-Kínában

Tudomány2017.12.05, 16:48

Háromezer éves sírokat, köztük egy magas rangú személy nyughelyét tárták fel a régészek az északnyugat-kínai Ninghszia-Huj autonóm területen, amelynek történelmét is átírhatja a mostani felfedezés.

Először határozták meg Jézus sírjának korát

Tudomány2017.11.29, 22:04

A közelmúltban restaurálások folytak a Jézus feltételezett sírja fölé épült szentélyben. Ennek folyamán mód nyílt a legkorábbi építőanyagok korának meghatározására is, jelentette be kedden az egyik szakértő.

Megható dolog történt Albert Györgyi sírjával

Archívum2017.10.05, 15:51

Albert Györgyi halála sokakat megviselt, és úgy tűnik, hiába telt el 9 év, még mindig sokan emlékeznek rá. 

Kétezer éves játékokat tártak fel törökországi gyermeksírokban

Tudomány2017.10.02, 11:26

A hellenisztikus korszakból származó, kétezer éves játékokat tártak fel a régészek gyermeksírokban az északnyugat-törökországi Canakkale tartománybeli Parion ókori városban.

Lefejezett varangyok voltak egy holttest mellett

Tudomány2017.09.26, 13:33

Lefejezett varangyokat találtak a régészek egy négyezer éves sírban Izraelben, a hüllőket útravalóul adhatták a halottnak - írta a Jediót Ahronót című újság honlapja, a ynet.

Szokatlan helyen bukkantak rá a csontokkal teli csónakra

Tudomány2017.09.26, 10:49

Csontokkal teli viking csónakmaradványt találtak egy norvég piactér alatt – írja az IFL Science.

Valami egészen bizarr dolgot fedeztek fel egy középkori sírban

Tudomány2017.09.20, 18:37

Egy három hétig tartó ásatás során valami elképesztő és megmagyarázhatatlan dolgot fedeztek fel az archeológusok a La Manche környékén. Egy sírt, amiben bizonyíthatóan nem emberi maradványok nyugszanak.

Bizonyították: nők is voltak a viking harcosok között

Tudomány2017.09.12, 09:39

Először bizonyították svéd genetikusok DNS-vizsgálattal, hogy nők is voltak a viking harcosok között - derült ki az American Journal of Physical Anthropology című szaklap tanulmányából.

Sírva ünnepelte a kommentátor a válogatott drámai gólját

Sport2017.09.06, 09:40

Az ázsiai labdarúgó-világbajnoki selejtezősorozat utolsó fordulójában Szíria drámai körülmények között, a 92. percben szerzett góllal harcolta ki pótselejtezőt, így megőrizte az esélyét a 2018-as oroszországi vb-szereplésre. A történelmi pillanat a játékosokból, a stábtagokból, de a mérkőzés szír kommentátorából is elképesztő érzelmeket szabadított fel.

Folytatódik a Szigetvár-turbéki Szulejmán-sírkomplexum feltárása

Tudomány2017.08.28, 13:11

Folytatódik szeptembertől a Szigetvár-turbéki szőlőhegyen felfedezett Szulejmán-sírkomplexum feltárása - közölte Pap Norbert, a kutatás vezetője hétfőn az MTI-vel.

Kétezer éves sírokat fedeztek fel a régészek Egyiptomban

Tudomány2017.08.16, 16:20

Több mint kétezer éves, a Ptolemaiosz-dinasztia idejéből való sírokat fedeztek fel a régészek Egyiptomban - jelentett be az észak-afrikai ország régiségügyi minisztériuma.

A dán herceg nem akar a királynővel közös sírba feküdni

Nagyvilág2017.08.04, 13:42

Az eddigi hagyományokat megszakítva, kijelentette Henrik herceg, hogy nem kíván közös sírba feküdni feleségével, II. Margit dán királynéval.

Jelentős leletet tártak fel Aquincumban

Tudomány2017.06.22, 16:42

Nagyon ritka római császárkori kocsisírt tártak fel az egykori Aquincum területén - mondta el Láng Orsolya, a Budapesti Történeti Múzeum Aquincumi Múzeumának igazgatója csütörtökön Budapesten.

Ijesztő leletet ástak ki egy több száz éves sírból

Tudomány2017.06.03, 00:38

Bizarr, több száz éves petefészek-daganatot találtak egy portugál temetőben. A 4,3 centiméter széles tumorban 5 fogat is felfedeztek.

Usain Bolt ásta ki gyermekkori barátja, Germaine Mason sírját

Life.hu2017.05.23, 13:09

Áprilisban hunyt el Usain Bolt legjobb barátja, Germaine Mason. Temetésére nemrég került sor. Az olimpiai bajnok futó zokogva vitte gyerekkori barátja koporsóját, és még a sírhely kiásásában is segített.

Meggyalázták Romy Schneider sírját

Life.hu2017.05.02, 10:03

Micsoda borzalmas tettek elkövetésére képesek egyesek! Sokkoló, ami Romy Schneider sírjával történt.

Kiváló állapotban van a 2500 éves múmia

Tudomány2016.11.14, 17:34

Több mint 2500 éves, kiváló állapotban megőrződött múmiát találtak spanyol régészek a Királyok Völgyének térségében.

Vitray Tamás 64 év után találta meg édesanyja sírját

Life.hu2016.09.09, 11:20

Vitray Tamás magánéletéről nem lehet sokat tudni, megtartotta magának annak ellenére, hogy évtizedek óta egy élő legenda, akit egy ország ismer. Most mégis felelevenített egy emléket, egy titkot édesanyjáról, akinek sírját 64 év után találta meg.

Legszebb pillanat: portugál kisfiú vigasztalta meg a zokogó franciát

Archívum2016.07.11, 13:14

Nagy meglepetést okozott a végső portugál győzelem, amivel hatalmas örömöt okoztak szurkolóiknak. Természetesen a francia drukkerek finoman szólva nagyon letörtek voltak, többeknél el is törött a mécses.

Nem látogatja lánya sírját Bobby Brown

Life.hu2016.06.08, 13:32

Bobbi Kristina Brown édesapja a 22 éves lány temetése óta nem járt a sírnál.

Megvan Arisztotelész sírja

Tudomány2016.05.27, 12:00

Az ókori görög városban, Sztageirában ásatásokat végző görög régészek bejelentették, hogy megtalálták Arisztotelész sírját. 

Híres politikus látogatja Albert Györgyi sírját

Life.hu2016.05.25, 14:15

Egy szemtanú vallomása szerint rendszeresen visszajár a 8 évvel ezelőtt elhunyt újságírónő sírjához a titokzatos férfi.

A tudósok szerint elhallgatják az igazságot Tutanhamon sírjáról

Tudomány2016.05.14, 08:24

Tudósok szerint az egyiptomi kormány szándékosan nem hozza nyilvánosságra a Tutanhamon egyiptomi fáraó sírkamrájának legfrissebb vizsgálatakor gyűjtött adatokat, mivel azok cáfolják azon elméletet, hogy titkos, eddig feltáratlan kamrák rejlenek a sírkamra falai mögött.

Emberi maradványok a rejtélyes kőkorsók körül

Tudomány2016.04.06, 17:16

2500 éves emberi maradványokat találtak ausztrál kutatók a korsók mezeje néven is ismert laoszi régióban. 

"Mindig számíthattunk egymásra" - Demcsák Zsuzsa meghatóan búcsúzott Tvrtkótól

Life.hu2016.02.27, 10:16

Demcsák Zsuzsa megható sorokkal búcsúzott barátjától és régi munkatársától, Vujity Tvrtkótól, akinek a TV2-től való távozása tegnap szinte megrázta a közvéleményt. 

Adele végigbőgte a Grammy másnapját

Life.hu2016.02.19, 14:29

A díjátadón az énekesnő fellépése nem sikerült valami jól. A rajongók borzasztóan kiakadtak, pedig technikai hibák okozták a problémát.

Joss Stone meztelen és sír

Life.hu2015.11.18, 09:46

Az énekesnő az állatvédelem kedvéért dobta le a textilt és pózolt könnyekkel az arcán egy rendhagyó fotózás erejéig.

Bizarr népszokás Indonéziában: halottparádé az utcákon

Life.hu2015.11.13, 13:54

Egy indonéz szigeten háromévente rendezik meg a Ma'nene fesztivált, amelynek keretei között kiássák a halott családtagokat a sírjaikból, majd elviszik őket oda, ahol annak idején meghaltak.

Egy gyermek nyughelyéről loptak játékokat

Life.hu2015.11.07, 07:12

Tracy Bolton hiába hagyta gyermeke sírjánál a macikat és a szebbnél-szebb játékokat, szemfüles tolvajok úgy gondolták, ezeknek az élő gyerekeknél jobb helyük van.

Nem a hagyományoknak megfelelően temetik el Göncz Árpádot

Life.hu2015.10.15, 10:31

A volt köztársasági elnök maga kérte, hogy ne államfői helyre helyezzék örök nyugalomra.