sérülés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- labdarúgás
- baleset
- foci
- kórház
- műtét
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Feladta a játékot a Farm VIP versenyzője: súlyos okból döntött így
Napok óta fájdalmakkal küzdött Schmuck Andor a Farm VIP forgatásán. A politikus feladta a játékot és hazatért.
- címkék:
- Schmuck Andor
- sérülés
- Farm VIP
- Címkefelhő »
Sokkoló: Forgatás közben szenvedett súlyos balesetet Schmuck Andor: vérben tocsogott a lába
Hétfőn este indul a Farm VIP második évada a TV2-n. A műsor pedig már az indulása előtt beszédtémát szolgáltatott, ugyanis a forgatás elején ketten is orvosi ellátásra szorultak a celebek közül. Singh Viki stroke-ot kapott, Schmuck Andor pedig felsértette a bőrét.
Tömegverekedés tört ki egy kecskeméti piacon
A kecskeméti rendőrök őrizetbe vettek három férfit, mert vasárnap egy helyi piacon az árusítóhelyek miatt vitába keveredtek egy másik társasággal. Végül többen csatlakoztak hozzájuk, és verekedésbe torkollott a veszekedés.
Folyt a vér a Farm VIP forgatásán, Schmuck Andor komolyan megsérült
Schmuck Andor rögtön az első nap megsérült a Farm VIP forgatásán, mint mondta, a lába "tocsogott" a vérben.
- címkék:
- Schmuck Andor
- média
- tévé
- sérülés
- Farm VIP
- Címkefelhő »
Ráomlott a gyerekekre az osztályterem plafonja: 12 tanulót kórházba vittek
Most sem tudják, mi okozhatta a plafon beszakadását. A tűzoltók gyors kiérkezésének köszönhető, hogy nem történt nagy baj, de voltak, akiket így is kórházba kellett szállítani.
Horrorsérülést szenvedett az NFL-játékos - videó
A New Orleans Hornets Sainst NFL-csapatának játékosa, Ty Montgomery horrorsérülést szenvedett, miközben megpróbálta elkapni a labdát egy átadás után.
Sérülésmegelőzés
A koronavírus-járvány alatt sokan kezdtek el rendszeresen mozogni, olyanok is, akik korábban nem sportoltak rendszeresen. Azonban, ha az ember nem elég körültekintő és nem készíti fel a szervezetét a szokatlan terhelésre, megnő a sérülés kockázata.
Brutális baleset: csavarok tartják össze a TV2 sztárjának testét
A Ninja Warrior versenyzője súlyos balesetet szenvedett.
Idén már nem játszhat a Manchester United sztárja
Elképzelhető, hogy idén már nem játszhat Paul Pogba, a Manchester United világbajnok francia labdarúgója.
Tovább nőnek Marco Rossi gondjai: újabb focista esett ki a magyar válogatottból
Az NK Osijek az orvosi stábjával történt egyeztetést követően biztossá vált, a futballista nem lesz egészséges a vb-selejtezőkre.
Újra megsérült a Barcelona csodatinije, Ansu Fati
Nem elég, hogy a Barcelona háromgólos vezetése ellenére 3–3-as döntetlent játszott a Celta Vigóval a La Liga 13. fordulójában, ráadásként sérülés miatt már az első játékrészben le kellett cserélni az első gólt jegyző Ansu Fati, s a klub hivatalos oldala szerint kérdéses, mikor térhet vissza.
Bizarr jelenet: megsérült ünneplés közben a brazil fociedző - videó
Bizarr jelenetnek lehettek a szemtanúi a CRB-Sampaio Correa (1-0) brazil másodosztályú meccs nézői. A hazai csapat vezetőedzője, Allan Aal ugyanis annyira megörült a gólnak, hogy a nagy ünneplés közben megsérült.
- címkék:
- Allan Aal
- labdarúgás
- sérülés
- edző
- ünneplés
- Címkefelhő »
Súlyos a Liverpool brazil sztárjának a sérülése
Súlyos Roberto Firmino, az FC Liverpool labdarúgójának combhajlítóizom-sérülése, emiatt hosszabb kihagyás vár rá.
- címkék:
- Roberto Firmino
- foci
- sérülés
- Liverpool
- Címkefelhő »
Veszélyben van Willi Orbán vb-selejtezős szereplése
Combsérülés miatt nem léphet pályára klubcsapatában, az RB Leipzigben a Borussia Dortmund elleni szombat esti bajnoki mérkőzésen Willi Orbán, a magyar labdarúgó-válogatott védője.
LeBron James egészségi állapota komoly aggályokat szül a Lakersnél
Az Oklahoma 19 pontos hátrányt ledolgozva verte meg az idény során másodszor is a Los Angeles Lakerst, a 2/6-os győzelmi mérleggel álló Thundernek eddig csak a kaliforniaiakat sikerült legyőznie. A hazaiaknál Anthony Davis 29, az ex-oklahomai Russell Westbrook 27 pontot dobott, LeBron James viszont ezt a találkozót is kihagyta.
- címkék:
- LeBron James
- kosárlabda
- NBA
- sérülés
- Címkefelhő »
Messit sérülten is behívták az argentin válogatottba
Lionel Messi a sérülése ellenére meghívót kapott az argentin labdarúgó-válogatott következő világbajnoki selejtezőire.
Megint megsérült a Manchester United világbajnok hátvédje
A Manchester United francia hátvédje az Atalanta elleni BL-mérkőzésen megsérült, így nagy eséllyel kihagyja a városi rivális Manchester City elleni hétvégi PL-rangadót.
Sérülés miatt befejezi az idei szezont a teniszsztár
Nisikori Kej bejelentette, hogy kihagyja a héten kezdődő stockholmi tenisztornát és befejezi az idei szezont.
- címkék:
- Nisikori Kej
- tenisz
- sérülés
- Címkefelhő »
Durván megsérült a TV2 sztárja a stúdióban: le kellett állítani a forgatást
Mindenki halálra rémült a Ninja Warrior forgatásán, ammikor Agócs Tamás az egyik akadálynál balesetet szenvedett. A fájdalomtól összeesett, kifordult a térde. A durva esetet barátnője a pálya széléről nézte végig, aki szintén a műsor versenyzője.
- címkék:
- baleset
- sérülés
- Ninja Warrior
- Címkefelhő »
Megsérült a PSG sztárfocistája
Marco Verratti, a Paris Saint-Germain labdarúgója csípősérülés miatt várhatóan négy hétig nem szerepelhet klubcsapatában és az olasz válogatottban.
- címkék:
- marco verratti
- labdarúgás
- sérülés
- PSG
- Címkefelhő »
Haaland súlyosan megsérült
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban (Bundesliga) szereplő Borussia Dortmund norvég sztárja, Erling Haaland combhajlítóizom-sérülést szenvedett, így több hónapos kihagyás vár rá - írja a Bild.
Két sztárjátékosát is elvesztette a Fradi El-ellenfele
Két meghatározó játkosát, Patrik Schicket és Karim Bellarabit is hetekre elvesztette a német labdarúgó-bajnokságban szereplő Bayer Leverkusen.
A mentális problémái leküzdése után ezúttal a kórházi ágyából posztolt a sztárbokszoló
Tavasszal sokakat meglepve bejelentette, hogy mentális problémái miatt felfüggeszti a pályafutását a WBC korábbi ideiglenes könnyűsúlyú világbajnoka, Ryan Garcia. Pár hónappal később már jelezte a 23 éves veretlen bunyós, hogy visszatér, ám most újabb problémákba ütközött.
- címkék:
- Ryan Garcia
- sérülés
- ökölvívás
- Címkefelhő »
Brutálisan összevertek hajnalban egy 22 éves fiatalt Debrecenben: életveszélyesek a sérülései
Október 16-án 3 óra 20 perc körül, Debrecenben egy szórakozóhely előtt vertek meg egy 22 éves fiatalt. Életveszélyesek a sérülései.
- címkék:
- verekedés
- sérülés
- életveszély
- Debrecen
- Címkefelhő »
Koncert közben sérült meg a népszerű énekes: azonnal kórházba kellett szállítani
A színpadon, koncert közben érte baleset a 60 éves zenészt, Vince Neilt. Kórházba kellett szállítani.
- címkék:
- koncert
- sérülés
- Címkefelhő »
Messi és Neymar sem léphet pályára a PSG-ben
Súlyos térdsérüléséből felépülve a spanyol Juan Bernat több mint egy év után ismét bekerült a Paris Saint-Germain labdarúgócsapatának meccskeretébe. A francia sztárcsapatnak ugyanakkor nélkülöznie kell a világbajnoki selejtezőmérkőzéseken érdekelt dél-amerikai légiósait, így többek között Lionel Messi és Neymar sem léphet pályára a hétvégén.
Megvillantotta hosszú combjait Tóth Andi: fotó
Tóth Andi és Andrei Mangra már a Dancing with the Stars első adásaiban elkápráztatták a zsűrit és a közönséget is tánctudásukkal. Az énekesnő most próbáról posztolt.
Hetekre kidőlt a Manchester City sztárja
Lábsérülés miatt várhatóan hat hétig nem számíthat a Manchester City Ferran Torresre, aki a spanyol labdarúgó-válogatott Nemzetek Ligája mérkőzésén sérült meg.
Rafael Nadal megszólalt a visszatérésével kapcsolatban
Rafael Nadal egyelőre nem tudja, sérülése után mikor tér vissza a teniszpályára.
- címkék:
- Rafael Nadal
- tenisz
- sérülés
- visszatérés
- Címkefelhő »
Halálra kínoztak egy kisfiút a családtagjai Kaliforniában
A 13 éves Jeremiah Valencia pokoli kínokon ment keresztül halála előtt. A gyereket az apja és bátyja napi rendszerességgel, válogatott módszerekkel kínozta és gyötörte: sokkolóval, kalapáccsal és lándzsával támadtak rá nambéi otthonukban és kutyaketrecbe kényszerítették. A fiú anyja és lánytestvére tétlenül nézte. A család női tagjai megúszták a börtönt, a férfi viszont rács mögé került, ahol öngyilkos lett, a kisfiú bátyját is bűnösnek találták. Rá 25 év börtön várhat.
Megsérült az AC Milan kapusa
Az AC Milan kapusa, Mike Maignan csuklósérülést szenvedett, így előreláthatólag 10 hétig nem léphet pályára.
- címkék:
- foci
- sérülés
- kapus
- AC Milan
- Címkefelhő »
Mentőhelikopter is érkezett a Majosházánál történt balesethez
Összeütközött két autó az 51-esen Majosházánál: a helyszínre mentőhelikopter is érkezett.
- címkék:
- baleset
- mentő
- sérülés
- mentőhelikopter
- Címkefelhő »
Súlyos sérülést szenvedett az egyik legjobb magyar ketrecharcos
Súlyos sérülést szenvedett edzésen ifjabb Növényi Norbert, aki napjaink egyik legjobb magyar harcosa a kevert harcművészetek, azaz az MMA világában.
- címkék:
- ifj. Növényi Norbert
- sérülés
- MMA
- Címkefelhő »
Súlyosan megsérült a Telekom Veszprém sztárkézise
Súlyosan megsérült Dejan Manaszkov, a Telekom Veszprém kézilabdacsapatának balszélsője a városi rivális Fejér-B.Á.L. Veszprém elleni hétfői mérkőzésen - közölték a klub honlapján szerdán.
Közel két év kihagyás után visszatér az aranylabdás focista
Az Olympique Lyon női labdarúgócsapatába 21 hónappal a sérülését követően kedden visszatérhet a 2018-as aranylabdás Ada Hegerberg.
Súlyos sérülést szenvedett az olasz csapat német sztárja a BL-meccsen
Combsérülést szenvedett és idén valószínűleg már nem léphet pályára Robin Gosens, az Atalanta labdarúgócsapatának német válogatott szélsője.
Aranyat találtak a bizánci harcos állkapcsában
Egy zord bizánci harcost lefejeztek, miután az oszmán erők elfoglalták az általa védett erődöt a 14. században. Egy új tanulmányból azonban az is kiderült, hogy az állkapcsába valahogyan aranyat fűztek be.
Megsérült az Arsenal svájci válogatott focistája
Az Arsenal a saját honlapján adta hírül, hogy svájci válogatott futballistája, Granit Xhaka térdsérülést szenvedett, így előreláthatólag három hónapig nem léphet pályára.
- címkék:
- Granit Xhaka
- foci
- sérülés
- Arsenal FC
- Címkefelhő »
Így áll az angolok elleni vb-selejtezőn megsérült magyar válogatott focista felépülése
Amint lehet, visszatérne sérüléséből Varga Kevin, a magyar labdarúgó-válogatott és a török Kasimpasa játékosa.
Bajban a Juventus, két sztárcsatár is megsérült
Combsérülés miatt október közepéig nem futballozhat Paulo Dybala és Álvaro Morata, a Juventus két támadója.
Orvost kellett hívni a TV2 stúdiójába: nem szeretett volna elvérezni a versenyző
A Séfek séfe konyhájában az izgalom hatására és a sietség miatt balesetek is történtek, az egyik versenyzőhöz azonnal orvost kellett hívni.
- címkék:
- orvos
- sérülés
- Séfek séfe
- Címkefelhő »
Messi kihagyhatja a Manchester City elleni szuperrangadót a BL-ben
Egyelőre bizonytalan, hogy pályára léphet-e Lionel Messi a Paris Saint-Germainben a Manchester City elleni keddi Bajnokok Ligája-találkozón.
Hetekig nem számíthat Szoboszlaiák edzője a Lipcse spanyol klasszisára
Sérülés miatt több hétig nélkülöznie kell a spanyol válogatott Dani Olmót a német labdarúgó-bajnokságban szereplő RB Leipzignek.
Autóbalesete után a színpadon sérült meg Peller Károly: azonnal műteni kellett
Másfél hónappal az autóbalesete után Peller Károly színpadi balesetet szenvedett, és azonnal műteni kellett.
Lionel Messi megsérült
Kisebb sérülést szenvedett Lionel Messi, a Paris Saint-Germain hatszoros aranylabdás futballistája csapata vasárnapi bajnokiján.
- címkék:
- Lionel Messi
- labdarúgás
- sérülés
- PSG
- Címkefelhő »
Az Eb-győztes olasz focista elárulta, mikorra jön rendbe a sérülése
Az Európa-bajnokságon a belgák elleni negyeddöntőben megsérülő olasz hátvéd, Leonardo Spinazzola elárulta, hogy jól halad a felépülése, és minden bizonnyal 75 nap múlva visszatérhet a pályára.
Amikor a sérülések tönkretesznek egy ígéretes karriert
Azok a fránya sérülések... Ezek a legbosszantóbb dolgok a sport világában. Senkinek sem jó, ha valaki nem tud pályára lépni azért, mert nem egészséges, ellenben megfosztanak minket, nézőket attól, hogy hihetetlen sportteljesítményeket láthassunk, illetve megfosztják az atlétákat is attól, hogy megmutassák a világnak a tehetségüket. És van, amikor teljes karriereket tesznek tönkre.
Meg kell műteni Szalai Ádámot
A magyar válogatott Sallai Rolandot is foglalkoztató Freiburg 0-0-s döntetlent játszott a szintén válogatott Szalai Ádám csapata, a Mainz vendégeként a német labdarúgó-bajnokság ötödik fordulójában, szombaton. Szalait a meccs félidejében le kellett cserélni a sérülése miatt, mint azóta kiderült, sajnos elkerülhetetlen a műtét.
- címkék:
- Szalai Ádám
- műtét
- labdarúgás
- sérülés
- Mainz
- Címkefelhő »
Koncert közben szenvedett súlyos sérüléseket a magyar énekes - Fotón mutatta meg a sebeket
A Kowalsky meg a Vega zenekar énekese Soltvadkerten, koncert közben esett el a színpadon: csúnya zúzódás lett a vége.
A Bayer hetekre elvesztette a Fradi ellen megsérült sztárfocistáját
Exequiel Palacios játékára sérülés miatt hetekig nem számíthatnak a Bayer Leverkusen labdarúgócsapatánál.
Egy robogós miatt zárták le a 63-as főutat Rétszilasnál
Egy sofőr a 63-as főúton haladt a robogójával, amikor elvesztette az uralmát a motor felett és elesett. A baleset miatt az érintett útszakaszt lezárták.
- címkék:
- baleset
- robogó
- sérülés
- Címkefelhő »
Három meccsre tiltották el a horrorsérülést okozó Leeds-focistát
A Leeds labdarúgócsapatának játékosát, Pascal Struijkot három meccsre tiltották el, amiért durván felrúgta a Liverpool fiatal sztárját, Harvey Elliottot.
- címkék:
- foci
- sérülés
- eltiltás
- Premier League
- Címkefelhő »
Még nem jött rendbe Babos Tímea sérülése
Nehezen gyógyul Babos Tímea csípősérülése, mondta a négyszeres Grand Slam-tornagyőztes teniszező édesapja és edzője, Babos Csaba.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- sérülés
- Címkefelhő »
Műteni kell a Barcelona csatárát, idén már nem játszhat
A spanyol labdarúgó-bajnokságban szereplő FC Barcelona a hivatalos honlapján tudatta, hogy a csapat dán támadójának, Martin Braithwaite-nek meg kell műteni a térdét, így nagy valószínűséggel idén már nem léphet pályára.
Hibáztak a Covid-tesztelés közben: súlyosan megsérült egy férfi
A PCR teszt elvégzése után a férfi nem tudta, miért folyik állandóan az orra, amikor kiderült, hogy hibáztak. Egy orr-fül-gégész fedezte fel, mi lehet a baj.
- címkék:
- sérülés
- COVID-19
- PCR teszt
- Címkefelhő »
Megsérült a Chelsea BL-győztes sztárja
A Chelsea bokasérülés miatt tíz napig nem számíthat amerikai válogatott labdarúgójára, Christian Pulisicre - közölte pénteken Thomas Tuchel vezetőedző.
Totem: Vége az összetartásnak? Csapattársai nem törődtek a sérült Gáborral - Videó
Szinte a játék eleje óta sérült a Totem versenyzőjének, Gábornak, azaz Hamvai PG-nek a lába. A Szarvasok ragaszkodnak ahhoz, hogy amíg lehet, maradjon velük, de ezúttal úgy tűnik, nem figyeltek rá a szokásos módon a kincskeresés közben az erdőben.
Felesége vigyáz Bodrogi Gyulára, aki repedt bordákkal állt színpadra
Augusztus végén szenvedett balesetet Bodrogi Gyula. A színész ahelyett, hogy pihenne, már gőzerővel dolgozik, pedig még fájdalmai vannak.
Sebek, vágások és horzsolások a gyermeken
A sebek, például a vágások és a horzsolások, aúgy keletkeznek, hogy valamilyen külső tényező hatására a bőr folytonossága megszakad. Gyakran fordul elő, hogy a gyerekek játék, sport, vagy hétköznapi tevékenységek során ilyen sérüléseket szereznek.
- címkék:
- gyermekegészség
- sérülés
- vágás
- seb
- horzsolás
- Címkefelhő »
Súlyos sérülést szenvedett Curtis barátnője - így reagált a történtekre a rapper
Curtis szerelme, Barnai Judit válogatott kosárlabdázó a minap súlyos sérülést szenvedett, azonban arról egyelőre nem tudni, hogy pontosan mi történt vele. A rapper közösségi oldalán vigasztalta kedvesét.
- címkék:
- Curtis
- sérülés
- Judit
- Szerelme
- Címkefelhő »
Felfoghatatlan: Kiütése után halt bele sérüléseibe a 18 éves bokszolónő
Öt nappal azután, hogy kiütéses vereséget szenvedett, mindössze 18 évesen elhunyt Jeanette Zacarias Zapata mexikói ökölvívó.
Baleset érte Metzker Vikit: a gyönyörű dj egy órán át zokogott a fájdalomtól
Metzker Viki az utóbbi időben sokat betegeskedik, és bár már a pihenésnek és a gyógyszereknek köszönhetően jobban van, most újabb baleset érte.
Aggasztó: orvost kellett hívni Demcsák Zsuzsához
Orvosi segítségre volt szüksége Demcsák Zsuzsának, akinek a dereka sérült meg.
Krausz Gábor megsérült a Totem forgatásán: "Beszorult a lábam két szikla közé"
A TV2 kalandrealityje, a Totem nem csupán kincskeresésből áll. A nehéz terepen bizony nem ez az első sérülés, amit egy játékos elszenved. Most Krausz Gábort érte baleset.
- címkék:
- Krausz Gábor
- sérülés
- Totem (műsor)
- Címkefelhő »
Lovrencsics Gergő: Az ütközésnél éreztem, hogy komolyabb baj van
Négy-nyolc hétig nem játszhat Lovrencsics Gergő, aki a Hajduk Split labdarúgócsapatának vasárnapi bajnoki mérkőzésén szenvedett bokasérülést.
Árokba borult és megsérült egy autós egy dejtári nő miatt
A rendőrök befejezték a nyomozást az ellen a dejtári nő ellen, aki júniusban Hugyagon balesetet okozott, melyben egy másik sofőr árokba hajtott autójával. A nő a baleset után megállás és segítségnyújtás nélkül továbbhajtott.
Kidőlt egy jelzőtábla a budapesti karambol közben, és egy fiatal lányra borult
Ma délután egy Toyota Prius taxi, és egy Skoda Scala ütközött egymással az Üllői út, és az Erkel Ferenc utca kereszteződésében. A baleset során kidőlt egy jelzőtábla is, ami eltalált egy fiatal lányt.
Lovrencsics Gergő megsérült, lemaradhat a vb-selejtezőkről
Lovrencsics Gergő bokasérülést szenvedett, így nagy valószínűséggel nem állhat a magyar labdarúgó-válogatott szakmai stábjának rendelkezésére a soron következő világbajnoki selejtezőkön.
Tragédia: baleset történt az M7-en, elhunyt egy 10 éves kislány
Egy autó ütközött a szalagkorlátnak a Budapest felé vezető oldalon - olvasható a rendőrség oldalán.
Baltával akarta megleckéztetni ismerősét egy dunabogdányi férfi
Többször is rácsapott egy baltával ismerősére egy dunabogdányi férfi. Miután a rendőrök elfogták, semmit sem tagadott. Mindössze annyit mondott, hogy azért támadt rá az ismerősére, mert az egymillió forinttal tartozik neki.
Civilek a celebek ellen: komoly sérülés történt, mentőt kellett hívni
Hamarosan kezdetét veszi a Survivor című műsor, de csak a tévében, hiszen a forgatás már lezajlott. Az új évadban celebek vs. civilek harcát láthatjuk majd, ami nem lesz fájdalommentes.
- címkék:
- Survivor
- mentő
- sérülés
- Címkefelhő »
Közel egy év kihagyás után ismét edzésbe állt a Barcelona csodatinije
Több mint kilenc hónapnyi, sérüléssel töltött időszak után kedden ismét edzésbe állt Ansu Fati, az FC Barcelona történetének legfiatalabb gólszerzője.
"Isteni csoda, hogy megúsztam" - Bodrogi Gyula próba közben zuhant le egy dobogóról
Bodrogi Gyula próba közben szenvedett balesetet: lezuhant egy dobogóról. A kollégái megrémültek, de neki esze ágában sem volt orvoshoz menni. Azóta már túl van egy forgatási napon és egy színházi próbán is.
- címkék:
- Bodrogi Gyula
- baleset
- sérülés
- próba
- Címkefelhő »
Nincs jól Zalatnay Cini: "Fáj minden porcikám"
Az utóbbi időben több baleset is érte Zalatnay Saroltát, emiatt pedig állandó fájdalmai vannak.
Elvesztette az egyensúlyát és lezuhant egy dobogóról Bodrogi Gyula: komoly sérülést szenvedett
Bodrogi Gyula egy próba közben vesztette el egyensúlyát, és lezuhant egy dobogóról.
- címkék:
- Bodrogi Gyula
- színház
- sérülés
- Címkefelhő »
Még a mentősökbe is beleállt a sofőr, aki porschéjával letarolta fél Budapestet
Gázolás után fémkarók, lámpaoszlop, tűzcsap, kiömlött olaj lepte el az utcát. A sofőrt csak rendőrök tudták a mentőbe tenni.
Halálos autóbaleset történt az M3-ason
Egy ember meghalt, kettő pedig megsérült abban a balesetben, ami az M3-as autópályán történt pénteken hajnalban - közölte a rendőrség.
- címkék:
- autóbaleset
- sérülés
- halott
- Címkefelhő »
Nem játszhat a magyarok elleni vb-selejtezőn az angolok egyik legjobbja
Phil Foden, a Manchester City labdarúgója további három-négy hétig nem léphet pályára, ezért a többi között a szeptember 2-án sorra kerülő magyar-angol világbajnoki selejtezőt is ki kell hagynia.
Tűz ütött ki egy háromszáz négyzetméteres üzemépületben a XX. kerületben: egy ember megsérült
Tűz ütött ki egy háromszáz négyzetméteres üzemépületben a XX. kerületi Rákóczi utcában, egy ember megsérült - közölte az MTI-vel a Fővárosi Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivő-helyettese hétfőn.
- címkék:
- Budapest
- tűz
- sérülés
- üzem
- Címkefelhő »
Többen is megsérültek a Titanic múzeum jéghegye miatt - Kórházba kerültek a látogatók
Hárman is kórházba kerültek a világ legnagyobb Titanic kiállításának jéghegye miatt, aminek fala rádőlt a látogatókra.
Hármas karambolt okozott egy nő, egy gyerek is megsérült
A dunaújvárosi rendőrök befejezték a nyomozást azzal a 31 éves nővel szemben, aki november 3-án bódultan vezetett, és balesetet okozott Velence és Adony között.
Tolószékben vitték le a pályáról a zokogó hétpróbázót - videó
A női hétpróbázók szerdán reggel kezdték meg szereplésüket, de a kubai Yorgelis Rodrigeuz számára azonban az első szám, a 100 méteres gátfutás rajtja után néhány másodperccel véget is az olimpia, miután a második gát után láhatóan megsérült (combizom-szakadásnak tűnt), a harmadik gátra már nem is tudott rámenni, csak felborította, elesett, majd a földön ülve zokogott. Jöttek a segítők, akik ölben levitték a pályáról, majd kerekesszékben hagyta el az atlétikai stadiont.
Ijesztő sérülés: fejjel repült a homokba a belga olimpikon, kerekesszékben szállították el - videó
A tízpróbázó belga Thomas Van der Plaetsen ijesztő sérülést szenvedett távolugrás közben a tokiói olimpián. A 2016-os Európa-bajnok az esetet követően nem tudta folytatni a versenyt, kerekesszékben szállították el a helyszínről.
Hosszú kihagyás vár a Real Madrid világbajnok sztárjára
Szeméremcsont-gyulladás miatt hosszabb kihagyás vár Toni Kroosra, a Real Madrid világbajnok labdarúgójára.
- címkék:
- labdarúgás
- sérülés
- kihagyás
- Real Madrid
- Címkefelhő »
Személyautó és teherautó karambolozott Kápolnánál
Teljes útlezárás mellett folyik a helyszínelés.
Sérülés miatt csere volt a magyar női kézilabda-válogatottnál
Janurik Kinga helyére Szikora Melinda került be a magyar női kézilabda-válogatott keretébe a tokiói olimpián.
Brutális baleset érte az olimpikont, kerekesszékben hagyta el a pályát
Az amerikai sztársportólót, Beiwen Zhang női egyes tollaslabdázót mihamarabb meg kell operálni.
Kampós vonókötéllel okozott súlyos sérülést a buliban a házigazdának Sajószentpéteriben
A vádirat szerint egy társaság februárban egyikük unokájának születését ünnepelték Sajószentpéteriben. Később csatlakozott hozzájuk a házigazda veje is, együtt ittak. Este kilenckor már részegek voltak, amikor a házigazda, és a veje összevesztek. Utóbbi telefonon felhívta a fiát és kérte, hogy menjen érte autóval, mert „balhé van". Ezután estek neki a házigazdának.
- címkék:
- krimi
- sérülés
- kötél
- Címkefelhő »
Súlyosan megsérült a Ferencváros magyar válogatott játékosa
Súlyos sérülést szenvedett Sigér Dávid, a bajnoki címvédő Ferencváros labdarúgócsapatának válogatott középpályása.
Elszakadt az Achillese a tollaslabdázó Sárosi Laurának
Orvosi diagnózis szerint Sárosi Laura részleges Achilles-ín szakadást szenvedett, így véget ért számára az olimpia.
Elájult, csúnyán összetörte a fejét egy tévésztár - fotó
A Feleségek luxuskivitelben egyik amerikai kiadásában, a The Real Housewives of Beverly Hillsben látható Teddi Mellencamp Arroyave balesetet szenvedett a hétvégén, a sérüléséről az Instagramon is mutatott egy fotót egymillió követőjének. Mint írta, a lánya hívta őt hajnali négy körül, ő pedig azonnal kiugrott az ágyból, de hamar elsötétült előtte minden: elájult, és beverte a fejét. A kép mellett tanácsot is kért a rajongóktól, hogy miként kezeltesse a szédülését, amihez többek között a magyar Playboy-modell, Vass Zita is hozzászólt, szerinte egy plasztikai sebész mindenképp kelleni fog a tévésztárnak.
Sérült térddel aratott hatalmas sikert Tokióban Márton Anna: éremért vívhat női kardban az olimpián
Márton Anna bejutott a legjobb négy közé, azaz az esti programban éremért vívhat a női kardozók hétfői egyéni versenyében a tokiói olimpián.
- címkék:
- Márton Anna
- olimpia
- sérülés
- kardvívó
- Címkefelhő »
Baleset miatt lezárták a ferihegyi repülőtérre vezető utat
Többen megsérültek egy balesetben a Ferihegyi repülőtérre vezető úton, amit lezárták - közölte a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) szombaton kora este a rendőrség honlapján.
- címkék:
- Ferihegy
- baleset
- sérülés
- lezárás
- Címkefelhő »
Babos Tímea: Rengeteg időt és energiát szántunk arra, hogy megtaláljuk a sérülésem forrását
Sérülése miatt nem indul Babos Tímea a pénteken kezdődő tokiói olimpia tenisztornáján, ám a búslakodás helyett a magyar sportoló már ellőre tekint. A kiváló teniszezőnek ma kellett volna megérkeznie a Japán fővárosba, ehelyett azonban most azon van, hogy mihamarabb visszatérhessen a pályára.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- sérülés
- Címkefelhő »
Így kezeld a nyári rosszullétet!
Tudod, hogyan segíthetsz, ha valaki rosszul lesz a közeledben? Itt van néhány tipp, hogy megelőzd és kezeld a bajt a kánikulában!
- címkék:
- elsősegély
- tipp
- sérülés
- nyár 2014
- Címkefelhő »
Szétvágott arc, törött csontok és borzalmas fájdalmak: súlyos sérülések filmforgatásokon
Hollywoodi filmet forgatni sosem volt veszélytelen: a kaszkadőrök súlyos sérülései mindennaposak, de haltak meg már színészek, sőt gyerekszínészek is filmek forgatásán, elég Brandon Lee-re, a Homályzóna forgatásán meghalt Vic Morrowra, valamint az utóbbival együtt szörnyethalt 6 és 7 éves gyerekszínészekre gondolni. Az évek múlásával Hollywoodban egyre jobban odafigyeltek arra, hogy még kisebb sérülések miatt se álljon a forgatás és csússzon a bemutató (amivel a stúdió dollármilliókat dob ki az ablakon), de máig nem sikerült teljesen bizonságossá tenni a forgatásokat. Sztárok emlékezetes, de (szerencsére) nem halálos forgatási sérülléseiből ...
- címkék:
- Hollywood
- baleset
- filmforgatás
- sérülés
- Címkefelhő »
Szoboszlai Dominik: Teljesen felépültem, megerősödve térek vissza
Kemény próbatételt jelentett az elmúlt fél év az RB Leipzig és a magyar válogatott játékosának, Szoboszlai Dominiknak, ám már egyetlen gyakorlatot sem hagy ki az edzésen, a nehézségek után megerősödve tér vissza.
Babos Tímea nem lehet ott a tokiói olimpián
Sérülése miatt Babos Tímea nem indul a jövő pénteken kezdődő tokiói olimpia tenisztornáján.
- címkék:
- Babos Tímea
- tenisz
- sérülés
- Tokio 2020
- Címkefelhő »
Vérző fejjel talált rá férje Gór Nagy Máriára: sokkoló történet
Gór Nagy Mária hazafelé tartott villamossal, amikor egy lökést érzett hátulról, onnantól kezdve nem emlékszik semmire. A 74 éves színésznőre férje, Gulyás Buda operatőr talált rá a lakásukban, ahol minden csupa vér volt.
Szirénázva vitték kórházba a kispesti rendőrök a vérző lábú kisfiút
Egy kispesti körzeti megbízott és a társa, egy katona, rendőrautóval vittek kórházba egy kisfiút és az anyját. A gyereknek a lába sérült meg, ezért volt szüksége gyors orvosi segítségre.
- címkék:
- baleset
- krimi
- rendőrautó
- sérülés
- sziréna
- Címkefelhő »