rezsicsökkentés
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Orbán Viktor
- Fidesz
- rezsi
- Márki-Zay Péter
- Németh Szilárd
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Modern közműszolgáltatási holding jön létre
A nemzeti közműszolgáltatási rendszer egységes irányításának egyik fő célja a hazai ellátásbiztonság növelése mellett a rezsicsökkentés eredményeinek fenntartása a földgáz, a villamosenergia és a jövőben akár egyéb közműszolgáltatási területeken is – mondta az Origónak Kóbor György, az ENKSZ Első Nemzeti Közműszolgáltató Zrt. új elnök-vezérigazgatója.
Jön az állami rezsicsökkentés
Kedden jelent meg az országgyűlés honlapján a közigazgatási ügyintézéshez kapcsolódó illetékek és díjak csökkentéséről szóló törvényjavaslat. A tervezet szerint illetékmentessé válna például az anyakönyvi kivonat kiállítása, de könnyebb lesz az ingatlannal kapcsolatos és a cégbírósági ügyintézés is.
Folytatódhat a rezsicsökkentés
A kormány megvédi a rezsicsökkentés terén elért eddigi eredményeket, lakossági áremelkedés tehát nem várható – mondta Seszták Miklós.
A tehetős magyarok okosotthont vennének
Egyre többen vágynak már Magyarországon is okosotthonra. A hálózatra kapcsolt kütyük ugyanis segíthetnek a rezsicsökkentésben, illetve a biztonság szavatolásában is.
Rezsicsökkentés: kevesebben tartoznak a szolgáltatóknak
Egy év alatt 68,2 milliárdról 30 milliárd forintra csökkent a földgáz- és áramcégeknél nyilvántartott tartozások összege – írta a hétfői Magyar Idők a Magyar Energetikai és Közműszabályozási Hivatal adataira hivatkozva.
- címkék:
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Jöhet a következő rezsicsökkentés
Lát lehetőséget egy újabb rezsicsökkentésre Seszták Miklós fejlesztési miniszter. Arról is beszélt a Figyelőnek adott interjúban, hogy egyelőre nem zárják be a Déli pályaudvart, viszont finomhangolásra készülnek a pénzügyi szolgáltató állami cégeknél.
Konzultációval folytatódik az állami rezsicsökkentés
Harmincöt hatósági eljárás, illetve szolgáltatás díjának mérsékléséről vagy elengedéséről alkothatnak véleményt az állampolgárok a folytatódó állami rezsicsökkentésről szóló kérdőíves konzultáción.
- címkék:
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Komoly rezsicsökkentés jöhet Szlovákiában
Akár 10 százalékkal is csökkenhet az energiahordozók ára Szlovákiában, ha az energiahordozók piaci ára tartósan alacsony marad.
- címkék:
- Szlovákia
- rezsi
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Csökkenhetnének a lakossági gázárak, de nem fognak
A világpiacon a gázárak alakulása engedné, hogy ismét csökkenjenek a lakossági tarifák, elhozva ezzel az újabb rezsicsökkentést. A kormány most nem ezt szeretné.
Lassan nem marad, aki ne akarna sztrájkolni vagy tüntetni
Demonstráltak a tanárok, az egészségügyisek és a közalkalmazottak szervezetei. Sztrájkra készülnek a BKV-sok és a volánosok. Panaszkodnak a vízügyisek. A MÁV-osok elégedetlenek a vasúttársaság bérajánlatával. Lázár János azt mondta, a kormány szinte minden közszolgáltatást államosítana. Tarlós Istvánék beterjesztették Budapest költségvetését, amely szerint a főváros egyebek mellett a rezsicsökkentés miatt van bajban. Szépen nőtt a GDP decemberben, és jól állt a költségvetés januárban. Rogán Antal minisztériuma pluszpénzt kapott. Új rendelet jelent meg a csokhoz. Több külföldi jött Magyarországra nyaralni, és több magyar ment Horvátoországba. ...
Tarlósék szerint a rezsicsökkentés bajt okoz Budapesten
Beterjesztették Budapest 2016-os költségvetését, a közgyűlés február 17-én szavazhat róla. A mások mellett Tarlós István által jegyzett dokumentumban az áll, a költségvetés csak akkor tartható, ha az állam átveszi az agglomerációs közlekedés finanszírozását. A beadvány szerint Budapest forráshiánnyal küzd, a még csak tervezett fejlesztéseket nem tudják elindítani. A pénzhiány egyik oka a rezsicsökkentés, az önkormányzati cégek nemhogy osztalékot fizetnének, de önkormányzati támogatásra szorulnak.
Okosotthonos szolgáltatást indíthat a Telekom
A Magyar Telekom is beszállhat az okosotthonos őrületbe. A telekommunikációs cég nem csak eszközöket kínálhat majd, de saját felületet is.
Két számjegyű is lehet a rezsicsökkentés
Ameddig Fidesz-kormány van, marad a rezsicsökkentés, amely akár két számjegyű is lehet - mondta Németh Szilárd fideszes országgyűlési képviselő, aki az alaptörvény a terrorveszély miatt tervezett módosításáról is beszélt.
Folytatódhat a rezsicsökkentés
Nyolcéves mélypontra esett az Oroszországból importált gáz ára, muníciót adva lakossági rezsi csökkentésének folytatásához. A Gazprom ismét tárolna Magyarországon gázt.
Kettősség jellemzi az árampiacot
Az ipari szektorban hatékony verseny alakult ki, míg a rezsicsökkentési politika a versenytől teljesen eltérő módon próbálja az árcsökkenést a végfogyasztókhoz eljuttatni - mondta Kaderják Péter adjunktus, a Regionális Energiagazdasági Kutatóközpont vezetője.
Jön a román rezsicsökkentés
- címkék:
- Románia
- villany
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
A rezsicsökkentés miatt tiltakozak a szakszervezetek
A "rezsicsökkentés miatt veszélybe került" közműszolgáltatói munkahelyeken dolgozók megmentésére fogott össze négy szakszervezet, az erről szóló megállapodást és cselekvési tervet pénteken sajtótájékoztatón ismertették.
A rezsicsökkentéshez hitel kell
A rezsicsökkentés tartalékainak kimerülésével már csak az energiahatékonysági beruházások segíthetnek az energiaszámlák további csökkentésében.
Lázár János inkább sakkozik a focimeccs helyett
Az Európai Bizottság ragaszkodott ahhoz, hogy a nem magyar állampolgárságú, helyben lakó földművesek is részt vehessenek a hétfőn induló földárveréseken – mondta Lázár János a 30. Kormányinfón. A tájékoztatón azt is megtudtuk, hogy a Miniszterelnökség vezetője nem nézi a magyar labdarúgó-válogatott szempontjából sorsdöntő Eb-selejtezőt, inkább a gyerekeivel játszik, és alszik.
Százmilliárdokban mérik a rezsicsökkentés hatását
A rezsicsökkentések következtében 373 milliárd forintot takarítottak meg a lakossági fogyasztók az elmúlt két évben, derül ki a Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal adataiból. Egy átlagos család éves megtakarítása a 100 ezer forintot is meghaladja.
Orbán továbbra sem engedi el Habonyt
Az elmúlt évtizedben a Fidesz politikájában alapvető elemmé vált az ellenségképek kialakítása. Ennek egyik csúcspontját a menekültválság jelképezi. A stratégia nagyrészt Habony Árpád nevéhez köthető, akiben a miniszterelnök továbbra is teljesen megbízik.
Tőzsdézett, ötletelt és a rezsicsökkentésről beszélt a kormány
Az emberek majdnem fele nem tudja, miből fog élni időskorában – a miniszter szerint spórolni kell. Az állam megszabadult több mint 14 millió OTP-részvénytől, amelyekért mintegy 75 milliárd forintot kapott. A kormány tovább ötletel a multikkal szemben, és jön a legújabb rezsicsökkentés is. Az, hogy kié lesz a TV2, ezen a héten sem derült ki, viszont Simicskáék már ki is fizették, míg a GVH szerint Vajnáék akár meg is vehetnék. Ez történt a héten a gazdaságban.
A parlament előtt a következő rezsicsökkentés
Ingyenes lesz 2016-tól a személyi igazolvány, az első jogosítvány, a diákigazolvány és az erkölcsi bizonyítvány többek közt, ha a parlament változatlan formában fogadja el Lázár János most beterjesztett javaslatát bizonyos állami díjak és illetékek csökkentéséről. A kormány által állami rezsicsökkentésnek nevezett csomag számításaik szerint 10 milliárd forint kiesést jelent majd a költségvetésnek, vagyis ennyivel kevesebb pénzt kell majd befizetniük az embereknek.
Újra rezsicsökkentésről beszél a kormány
Valódi az a belső munkaanyag, ami felveti, hogy a paksi blokkok leszerelésére félretett pénz egy részét érdemesebb lenne a jövőben a rezsicsökkentés folytatására fordítani - ismerte el az Origo kérdésére a Miniszterelnökség. Közölték: kormánydöntés erről azonban még nincs.
Veszélyes üzem a felvonók ellenőrzésének államosítása
A rezsicsökkentés jegyében a kormány államosítaná a felvonók ellenőrzését, amit jelenleg három cég végez piaci alapon, állami felügyelettel. Az államosítás könnyen ahhoz vezethet, hogy a szakemberek elhagyják a pályát, nem lesz, aki a mostani színvonalon ellenőrizze a lifteket. Pedig egy meghibásodás akár emberi életeket követelhet. A társasházkezelőket tömörítő szervezet szerint most sem kell túl sokat fizetni a liftek ellenőrzéséért, az viszont nagyon fontos, hogy a liftek biztonságosak legyenek.
Budapestnél csak egy európai fővárosban olcsóbb a gáz
- címkék:
- Budapest
- gázár
- rezsi
- rezsicsökkentés
- MEKH
- Címkefelhő »
Autóval most többet spórolhat a rezsicsökkentésnél
Távoli emléknek tűnik a négyszáz forint feletti benzinár, de épp itt az ideje kiszámolni, mennyit lehet most havonta spórolni. Feltéve persze, hogy jól választ kutat, mert hatalmasra nőtt köztük az árkülönbség.
Lázár János folytatja, amit Gyurcsány Ferenc elkezdett
Október 6-án kezdi tárgyalni a parlament Lázár János javaslatát bürokráciacsökkentésről és több közigazgatási díj eltörléséről. Azt már a 2016-os költségvetés főszámainak nyilvánosságra hozása óta tudni lehet, hogy bizonyos díjak csökkenni fognak. Orbán Viktor kormányainak fontos az állam megreformálása, már a második államreform-program fut 2010 óta, amit Államreform Központ és Államreform Bizottság is támogat. A magyar történelemben legutóbb Gyurcsány Ferencnek volt Államreform Bizottsága.
Befogadás alatt áll Lagzi Lajcsi
Visszaszállították Székesfehérvárra Galambos Lajost, ismertebb nevén Lagzi Lajcsit. A trombitás nem abba a cellába kerül, ahol eddig őrizték. A showman és ügyvédje megfellebbezték a bíróság 30 napos előzetes fogva tartásról szóló ítéletét. Erről két héten belül születhet döntés.
Újabb rezsicsökkentés jön
Megjelent az állami rezsicsökkentésről szóló kormányhatározat a Magyar Közlönyben. A határozat szerint az érintett minisztereknek szeptember 24-ig, vagyis csütörtökig kell kimutatást készíteniük, hogy mely állami szolgáltatási díjakat mérsékelnék vagy törölnék el, az milyen bevételkiesést jelentene, és milyen hatással járna.
Ez a rezsicsökkentés nem jött össze
- címkék:
- rezsicsökkentés
- tűzifa
- Címkefelhő »
Egyre többet fogunk sötétben ülni
Szerdán is még közel ezer fogyasztó várja vissza az áramot. Az Elmű folyamatosan állítja helyre az áramszolgáltatást. A tűzoltás mellett az eddig is terhelt költségvetésükből jut-e pénz hálózati korszerűsítésekre?
Ipari rezsicsökkentést ígér a Fidesz
A Fidesz gazdaságpolitikája a kisvállalkozásokra épül, uniós pénzből vállalkozásfejlesztési programot indítanak, jön az ipari rezsicsökkentés - olvasható a Fidesz pénteki közleményében.
Jött néhány keményen dolgozó nyugdíjas
Már két és fél éves a rezsicsökkentés - mondta Németh Szilárd a csepeli piacon. A Fidesz országgyűlési képviselője a „kézzel fogható rezsicsökkentésről” szóló eseményen szerepelt. Ezen néhány csepeli elmondta, mennyit keresett a rezsicsökkentéssel, de olyannal is találkoztunk, aki nem hisz benne.
Ismét nekiment Lázár János a ciginek
Várhatóan 5,5 százalékkal nő jövőre a minimálbér, a nyugdíjak 1,6 százalékkal lehetnek magasabbak – többek között erről is beszélt Lázár János a 14. kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője megerősítette, hogy mindenképpen megépül a szerb–magyar határzár.
Ön dönthet arról, mit adjon ingyen a kormány. Szavazzon!
A kormány összesen 10 milliárd forint értékben csökkenti különféle hatósági eljárások díjait. Az állampolgárokat és a vállalkozásokat internetes kérdőíveken szavaztatják arról, pontosan mi legyen ingyenes vagy olcsóbb.
Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést
Brüsszel akkor sem adna pénzt a szerb határra tervezett kerítésre, ha a kormány kérne, de a rendkívüli tartalékból futja rá. Görögország újabb lépéssel került közelebb a csődhöz, az eurócsoport vezetői hétfőn dönthetnek a sorsáról. A Tigáz is kivonul a lakossági gázszolgáltatásból. Az Országgyűlés elfogadta a 2016-os adótörvényeket. Andy Vajna kezébe kerülhet az online kaszinózás is, Simicska Lajos vesztett egy katonát, de nyert egy közbeszerzést. Ez volt a héten a gazdaságban.
- címkék:
- Lázár János
- Andy Vajna
- Simicska Lajos
- Garancsi István
- Alekszisz Ciprasz
- Görögország
- szerencsejáték
- bevándorlás
- kaszinó
- görög válság
- adótörvény
- gázszolgáltatás
- bankpánik
- Kötelezettségszegési eljárás
- rezsicsökkentés
- vizes vb
- Duna Aszfalt
- eurózóna
- Európai Bizottság
- MVM
- Magyar Villamos Művek
- Tigáz
- Európai Központi Bank
- Nemzetgazdasági Minisztérium
- Közgép Zrt.
- Waberer
- Elios Zrt.
- Címkefelhő »
27 ezer szegedi lakásban kaptak a szívükhöz
Több panasz is érkezett a szegedi Tisza Lajos Közéleti Egyesülethez az IKV Zrt. Távhő Üzletág által kiadott számlákkal kapcsolatban. Mindannyian a szolgáltató számlázási gyakorlatát kifogásolták. Lehet, hogy csak alaposabban kellett volna elolvasni a papírt.
Öngyilkos gesztust tehetett az Orbán-kormány
Nem nevezhetők hatékonynak Magyarországon a bevándorlókat segítő politikák, így például az oktatás terén még nagyon sokat kell tennünk, hogy elérjük a skandináv államok szintjét. A mostani kormányzati kampány és a kerítésépítés biztosan nem fogja segíteni a bevándorlók hazai beilleszkedését, pedig a legfrissebb kutatások szerint sok jótékony hatásuk van a más országokból érkezőknek.
A rezsicsökkentés magyarázatra szorul
A kormány úgy védené meg a rezsicsökkentés eredményeit Brüsszelben, hogy közben kötelezettségszegési eljárás folyik e témában Magyarország ellen. Kovács Zoltán az Origónak azt mondta, mindent megtesznek, hogy Magyarországon legyen a legalacsonyabb rezsi Európában. A kormányszóvivő ugyan nem, de Pócs János fideszes képviselő kijelentette, nem lesz gázáremelés.
- címkék:
- Kovács Zoltán
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Elmondta a kormány, mit tesznek a rezsicsökkentésért
A kormány szándéka a rezsicsökkentés megvédése. Jelenleg egy kötelezettségszegési eljárás miatt tárgyalnak az unióval, amiről egyelőre nem tudnak részleteket megosztani.
Újra drágulhat a gáz és az áram
Kész feladni a rezsicsökkentést az Orbán-kormány – ez a lényege annak a hivatalos, az uniós energetikai biztosnak küldött kormányzati levélnek, amelynek tartalmát a hvg.hu megismerhette. Nem egyszerűen a rezsicsökkentés leállításáról van szó, a kilátásba helyezett lépések szerint jöhet a gáz és az áram drágulása.
- címkék:
- Orbán Viktor
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Ezért harcolt a kormány rezsiügyben
Jelentősen, ötödével csökkent egy év alatt Magyarországon a fogyasztók rezsitartozása.
Energiacégeket vesz a magyar állam
A magyar kormány és az RWE csütörtökön szándéknyilatkozatot írt alá arról, hogy az MFB megveheti az Elmű-Émász egyetemes villamosenergia-szolgáltatási üzletágát, a nemzeti közműszolgáltató megszerezheti az Elmű-Émász Ügyfélszolgálati Kft.-t, és az RWE értékesíti a hazai villamosenergia-elosztói társaságai 49 százalékos tulajdonrészét az MFB-nek.
Miért döglünk bele az alacsony rezsi kifizetésébe?
A rezsidémon leverte Európát, de Magyarország tartja magát. Csak Romániában olcsóbb a gáz, és a magyaroknál csak a bolgárok fizetnek kevesebbet az áramért. Kár, hogy a fizetésünk olyan kevés, hogy még ez is sok nekünk. A kormány az Émász és az Elmű egy részének felvásárlása után tovább nyomhatja lefelé az árakat, pedig nem azokkal van baj, hanem a bérekkel.
- címkék:
- Lázár János
- gáz
- áram
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Megveheti az Elműt és az Émászt az állam
- címkék:
- Lázár János
- rezsicsökkentés
- ÉMÁSZ
- ELMŰ
- Címkefelhő »
Elviszi a rezsicsökkentés nagy részét az állami közműcég
Nagyrészt elviszi a rezsicsökkentés miatt a háztartásoknál keletkezett megtakarítást az állami közműcég adóforintokból történő létrehozása. Miután minden gázfogyasztó az állam ügyfele lesz, az állam nehezen emelheti majd a díjakat, a veszteséget máshonnan kell majd kipótolni. Ráadásul a hátralékos ügyfelek és minden probléma az állam felelőssége lesz.
Két napja elérhetetlen a Főgáz
Nem működik már hétfő reggel óta sem a Főgáz, sem az Első Nemzeti Közműszolgáltató honlapja és telefonos ügyfélszolgálata – tudta meg az Origo.
Újabb rezsicsökkentés jöhet
Márciusról áprilisra nőtt az infláció, de 2014 áprilisához képest 0,3 százalékkal alacsonyabbak voltak az árak. Az infláció 2015-ben lassan elindulhat felfelé, de a jegybank inflációs célját 2016 vége előtt szinte biztosan nem fogja elérni, ezért nagyon valószínű az újabb alapkamat-csökkentés. Az alacsony olajárak miatt újabb rezsicsökkentés jöhet.
Nem jött be a rezsicsökkentés a szegedi távhőszolgáltatónak
Nyolcszázmillió forint tagi kölcsönt nyújt a szegedi önkormányzat a távhőszolgáltatást április közepétől a városban 28 ezer fogyasztónak biztosító IKV Zrt.-nek, a helyzet kezeléséhez állami segítséget kérnek.
- címkék:
- Szeged
- távfűtés
- kölcsön
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Rezsicsökkentés házilag! Néhány egyszerű trükkel könnyedén lefaraghatsz vízszámládból!
Egy kis odafigyeléssel és hatékony vízhasználattal hetente akár több ezer forintot is spórolhatsz a vízszámládon. Kövesd tanácsainkat!
A tejjel kezdhetik a következő rezsicsökkentést
Rezsicsökkentési elem is lehetne a fogyasztói tej általános forgalmi adójának 5 százalékra csökkentése, mondta a Tej Szakmaközi Szervezet és terméktanács elnöke.
Az ellenzék megmentheti a kéményseprőket
Csak parlamenti kétharmaddal lehet államosítani a kéményseprést, a kormánypártoknak pedig csak akkor lehet kétharmaduk, ha fegyelmezettebbek az ellenzéknél. A kéményseprők szerint a javaslat szakmaiatlan, a katasztrófavédelem nem lesz képes az eddigi színvonalon fenntartani a szolgáltatást. Egyelőre senki sem tudja, mennyibe fog kerülni az állami kéményseprés. A kéményseprők nagy része nem akarja a katasztrófavédelemnél folytatni a munkát, kérdéses, hogy lesz-e elég szakember. Ha a törvényjavaslatot elfogadják, az államosítás 2016. január 1-jén lép életbe.
Orbánnak van terve, most elmondta
Az uniós támogatások, a rezsicsökkentés, valamint a bankok különadóztatása és elszámoltatása pörgette a gazdaságot. A bankok ezért keveset hiteleztek, a Matolcsy-féle hitelprogram ezt ellensúlyozta, de most eljött a tűzszünet, sőt a béke ideje. Megújul az adózás rendje, marad a cafeteria. Orbán Viktor vállalkozóknak beszélt, nem válaszolt minden kritikára.
Németh Szilárd: Brüsszel ismét támadja a rezsicsökkentést
Fidesz szerint újabb brüsszeli támadás indult a rezsicsökkentés és annak nyertesei, a magyar családok ellen. Németh Szilárd, a kormánypárt országgyűlési képviselője ezt arra reagálva mondta, hogy több európai uniós tagállam mellett Magyarország ellen is kötelezettségszegési eljárást indított az Európai Bizottság, mert úgy véli, energiaszabályozása nem felel meg az uniós jognak.
Áfaemeléssel alapoztak a rezsicsökkentésnek
5-6 százalékkal drágább a villamos energia reáláron, mint 20 éve. Az ár összetevői jelentősen átrendeződtek azóta. A rezsicsökkentést az energiadíj csökkenése tette lehetővé.
Mágnessel is rásegítenek a rezsicsökkentésre
Ismét előkerült a fogyasztást drasztikusan csökkentő gázmágnes, írja a VGF szaklap, amely arra próbálja felhívni a figyelmet, hogy senki ne dőljön be a csalóknak.
Itt a Fidesz új rezsicsökkentési javaslata
Pelczné dr. Gáll Ildikó fideszes EP-képviselő Gyürk András delegációvezetővel közösen a roamingdíjak mihamarabbi eltörlésére szólította fel az Európai Tanácsot.
Brüsszellel és Putyinnal is hadakozna Orbán a rezsicsökkentésért
Új gázszerződést kötne Oroszországgal, új bevándorlás-politikát íratna az EU-val, és mindent támogat a reklámadó átalakításával kapcsolatban Orbán Viktor. Többek között ezekről beszélt a Hír TV-nek szerda este. Kiderült, menyire kell még neki a kétharmad, és hogy mennyire elkötelezett a transzparencia mellett.
Orbán Viktor zárt ülésen tárja fel idei terveit
Immár hagyományos módon, háromnapos zárt frakcióüléssel készül a Fidesz–KDNP a 2015-ös tavaszi ülésszakra. A miniszterelnök értékelésével kezdődik majd a találkozó, amelyen minden bizonnyal az egészségügy és az oktatás területén tervezett változásokról is szót ejt Obán Viktor. Lázár János az RTL-ről beszél majd.
Rezsicsökkentéssel kampányol a brit Munkáspárt
Törvényben tenné lehetővé az ellenzéki brit Munkáspárt vezetője, hogy a hatóságok utasíthassák a brit közműszolgáltatókat a lakossági közműdíjak csökkentésére az energiahordozó-árak nagybani beszerzési költségeinek jelentős csökkenése esetén.
Rezsibiztos: A csökkenő benzinár kárpótol az útdíjért
Nem változtatna az útdíj jelenlegi rendszerén a kormány rezsibiztosa, noha már több kormánypárti politikus a januártól fizetőssé vált útszakaszok felülvizsgálatát, a matricarendszer megváltoztatását sürgeti. Németh Szilárd szerint erre azért sincs szükség, mert az autósokat kárpótolja az olcsó benzin.
Négy darab mécsessel felfűtheti a lakást
Egy égetett agyagból készült Egloo nevű szerkezetet gyártására gyűjt pénzt egy olasz dizájner az Indiegogón. A mécsesekkel fűtő analóg kütyü működőképességéről megoszlanak a vélemények.
Mennyi pénzt hagy a zsebünkben az olcsó benzin?
Egy átlagos autós éves szinten akár 100 ezer forintot is könnyedén spórolhat az olcsó üzemanyag miatt. A lakosság és a fuvarozók évente összesen több mint 200 milliárd forinttal költenek kevesebbet, ez már rezsicsökkentésnyi nagyságrend. Az olcsó üzemanyag pörgeti a gazdaságot, és béremeléseket hozhat.
Valójában emelkednek az árak
Népszerű a tűzifa-rezsicsökkentés
Alig három hét alatt már 26 ezer köbméter tűzifát értékesítettek az állami erdészeteknél a 10 százalékkal olcsóbb tűzifából.
- címkék:
- rezsicsökkentés
- tűzifa
- Címkefelhő »
Jövőre elveszik a rezsicsökkentést
Egy átlagos család akár tízezer forintot is bukhat havonta a múlt héten benyújtott adótervezet nyomán. Jön az internetadó, a cafeteriaelemek magasabb adóterhet kapnak, és még a sampon sem ússza meg. Így adózunk 2015-ben.
54 éve nem történt ilyen Magyarországon
Szeptemberben 0,5 százalékkal csökkentek a fogyasztói árak, ez történelmi mélypont, elemzők sem számítottak erre. Londoni elemzők előzetesen zéró és mínusz 0,3 százalék közötti éves inflációt vártak szeptemberre.
Orbán Viktor: A kommunizmusban nőtt, most csökken a rezsi
Várhatóan a jövő év első negyedévében jön létre az első magyar közszolgáltató társaság, amely a lehető legolcsóbban biztosítja majd a rezsiszolgáltatásokat - mondta a kormányfő.
- címkék:
- Orbán Viktor
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
Selmeczi: Brüsszelnek Orbán Viktorral van baja
Bárkit jelöltek volna uniós biztosnak, megtámadták volna – mondta Selmeczi Gabriella, egy más témában tartott tájékoztatón. A fideszes országgyűlési képviselő szerint Brüsszelnek azzal van a baja, hogy a kormányfő nekiment a multiknak.
Rezsicsökkentés: tűzifából szenet
Hárommilliárd forintra emelte a kormány a szociális tűzifa-keretet, amelyet ezentúl szénre is fel lehet használni. Újdonság az egyéni vásárlási lehetőség is, amellyel becslések szerint 15-20 ezer forintot spórolhat meg ebben a fűtési szezonban egy család – jelentette be sajtótájékoztatóján Németh Szilárd, a Fidesz országgyűlés képviselője.
Jön a tűzifa-rezsicsökkentés
Távhő- és gyógyszerár: ezek változnak októberben
Változik 800 gyógyszer ára, olcsóbb lesz a távhő, és új számot kapott az egyetemes belföldi tudakozó is: az Origo összegyűjtötte, milyen változások várhatóak október elsejétől.
Kósa elárulta, mennyi lesz az euró
Nem lesz honvédelmi miniszter Kósa Lajos, aki az Origónak adott interjújában arról is beszélt, könnyen elképzelhetőnek tartja, hogy az ellenzék egyetlen megyei jogú városban sem végez az élen. A kormánypárt ügyvezető alelnöke azt mondta, ha a Fidesz elveszíti azt a társadalmi bizalmat, amit az idei választásokon megkapott, a rezsicsökkentés és az adósmentés végrehajtása is veszélybe kerülhet.
Új rezsiszolgáltatókat akar a kormány
A Fidesz parlamenti frakcióvezetője bízik abban, hogy a magánszemélyek esetében a ciklus második feléig vezethetők ki teljes egészében a lakossági devizahitelek. Rogán Antal azt is mondta, hogy két rezsiszolgáltató cég lesz Magyarországon.
Orbán: A brüsszeli bürokrácia legyőzhető
Az elmúlt időszak legnagyobb sikereiről beszélt Orbán Viktor a tizenharmadik kötcsei polgári piknik előtt. A kormányfő azt is mondta, hogy nagyon fontos lesz a következő választás, mert – mint fogalmazott - a magyar egy önkormányzati ihletettségű nép, ami a saját lábán szeret megállni.
Tovább folytatódik a rezsicsökkentés
Megjelent Seszták Miklós nemzeti fejlesztési miniszter rendelete a rezsicsökkentés folytatásáról. A februárban elfogadott harmadik rezsicsökkentés törvénye értelmében szeptembertől 5,7 százalékkal csökken az áram lakossági ára. A tárcavezető rendeletében benne vannak a maximális áramtarifadíjak is.
Szeptembertől újabb rezsicsökkentés jön
- címkék:
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Ősztől jöhet az ipari rezsicsökkentés
- címkék:
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Rezsicsökkentést ígérnek Ausztráliában
Tony Abott miniszterelnök szerint csökkennek majd az ausztrál családok megélhetési költségei. Klímakutatók szerint a döntés ostobaság, amely katasztrofális következményekhez vezethet.
A kormány szétteríti a megszorítást
Az államháztartás idei hiánya nem indokolja a csütörtökön bejelentett megszorító csomagot, a háromszázalékos deficit anélkül is tartható lett volna. A kormány célja sokkal inkább a magas és stagnáló államadósság csökkentése lehet. A kiigazítás a túl alacsony infláció miatt vált szükségessé.
Államosíthatják a kéményseprést és hulladékkezelést
A rezsicsökkentés miatt csőd szélére került több kéményseprő és hulladékgazdálkodó cég. A szerdai kormányülésen felvetődhet az állami szerepvállalás is.
Ki fog itt kéményt pucolni?
A rezsicsökkentés miatt elapadtak a bevételek, és június végén hét megyében is leállhat a kéményseprés. Az önkormányzatok legfeljebb csak a saját cégeiket segítik ki, Budapest például bőkezű, az idén több mint egymilliárd forinttal egészítette ki a Főkétüsz megcsappant bevételeit. A kéményseprőket felügyelő hatóság szerint senki nem marad ellátás nélkül.
- címkék:
- rezsi
- rezsicsökkentés
- kéményseprő
- Címkefelhő »
A rezsicsökkentés nem segít a szegényeken
A gazdaság ugyan lassú növekedésnek indult, a lakhatási szegénység azonban tovább mélyült 2013-ban Magyarországon - áll a Habitat lakhatásról kiadott éves jelentésében.
Európa legalacsonyabb áramára a cél
- címkék:
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Földgázár: Budapestnél csak Bukarest olcsóbb
A nemzetközi összehasonlításban is olcsóbbodó magyar lakossági energiaárakra hívta föl a figyelmet Magyar Energetikai és Közmű-szabályozási Hivatal.
1357 fogyasztót kapcsolt ki a Főgáz
A tartozásukat rendezőknél néha nem sikerül egy napon belül visszakapcsolni a gázt, folytatódik a rezsicsökkentés, s rengeteg helyen lesz kénytelen a 49 százalékban már állami tulajdonú Főgáz új ügyfélszolgálati irodát nyitni. A MEKH vizsgálódott, a "rezsibiztos" értékelt.
Hatvanezer forint legyűri a rezsilázadókat
Legtöbbször nem a haragos lakók, hanem besurranó idegenek tépik le a rezsicsökkentésről szóló hirdetményeket a társasházak lépcsőházaiban. A közös képviselőknek azonban így is főhet a fejük, mert elég egy rosszindulatú lakó, és máris egy fogyasztóvédelmi vizsgálat közepén találják magukat. Van, aki hatvanezres üveges kredenccel, más sokszorosítással veszi fel a harcot a szaggatókkal szemben.
Ipari rezsicsökkentés és nonprofit közműszolgáltatás jön
Szárnyal az állami Magyar Villamos Művek(MVM) profitja, s úgy tűnik, a nonprofit működés alatt sem feltétlenül a profit nélküli működést értik majd a céget irányítók.
- címkék:
- MVM
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Év végére lehet állami nonprofit közműszolgáltató
Németh Lászlóné szerint ez év végéig elfogadhatja a parlament az ehhez szükséges törvényt. Ez kell az ipari rezsicsökkentéshez.
Orbán folytatást ígért. És még mit?
Hivatalos program nélkül futott neki a Fidesz–KDNP a 2014-es választásnak, szimpatizánsaikat azonban – úgy tűnik – ez nem zavarta, így is több mint 2 millióan voksoltak a kormánypártra. Egyáltalán nem mindegy azonban, hogy pontosan mit takar a „Folytatjuk” – program, amelyet először Orbán Viktor posztolt március második felében a Facebook-oldalára. Megpróbáltuk összeszedni, mit ígértek eddig a Fidesz politikusai a következő négy évre.
A vízközműtársaságokat 9 milliárddal kell kisegíteni
Rezsiharc-ellenes közös képviselőkre vadászik a fogyasztóvédelem
A rezsicsökkentés a sarki fűszeresnek kedvezett
Ha élelmiszerről vagy napi fogyasztási cikkről van szó, a magyarok egyre többször járnak a kisebb boltokba, és alkalmanként egyre nagyobb összeget hagynak ott. A piackutatók azt gyanítják, ez részben a rezsicsökkentés miatt alakult így.
Kinek nem segített a rezsicsökkentés?
- címkék:
- gáz
- tűzifa
- rezsicsökkentés
- energia
- Címkefelhő »
Átírták a tévékben futó kormányzati hirdetéseket
Orbán egy országos nonprofit közműszolgáltatót hozna létre
A kormányfő tervei szerint országos nonprofit szolgáltató szervezetet hoznak létre, amely csak a rendszer fenntartását és a szolgáltatás tényleges költségét fizettetné meg a fogyasztókkal. Orbán Viktor erről a Rákosmente TV péntek esti közéleti magazinműsorában beszélt.
- címkék:
- Orbán Viktor
- rezsicsökkentés
- Címkefelhő »
A Nemzeti Választási Bizottságnak nincs baja a rezsikampánnyal
A Nemzeti Választási Bizottság csütörtöki ülésén elutasította azt a beadványt, amelyben Szigetvári Viktor, az Együtt-PM szövetség társelnöke és Braun Róbert, az MSZP országos választmányi tagja a TV2-n futó rezsihirdetéseket kifogásolták.