részvény

címke rss

Az Uber a lehető legrosszabb héten lép tőzsdére

Gazdaság2019.05.10, 18:08

A részvénypiacon kevés fontosabb dolog van az időzítésnél. Különösen, ha egy papír nyilvános kereskedésének a kezdetéről van szó, amelyre az Uber pénteken készül. Noha a befektetők tűkön ülve várják a nagy üzletet, úgy tűnik, az Uber borzalmas hetet választott magának a nyílt piacra lépéshez. Ez pedig egy elemzés szerint akár több milliárd dollárba is kerülhet a társaságnak.

Kiderült, mennyi osztalékot fizethet az idei év után a Telekom

Gazdaság2019.05.09, 11:00

Az 5 százalékos elemzői várakozásoknak megfelelően, 5,5 százalékkal 158,9 milliárd forintra nőtt a Magyar Telekom Nyrt. csoportszintű árbevétele idén az első negyedévben.

Hatalmas veszteségről jelentett a Lyft

Gazdaság2019.05.08, 16:55

A Lyft amerikai fuvarmegosztó közzétette a tőzsdére lépése utáni első negyedéves gyorsjelentését, amelyben a durva veszteség mellett is igyekezett megnyugtatni a befektetőket. A cég ugyanis közölte, idén éri el a veszteség a csúcsát, vagyis a menedzsment várakozása szerint hamarosan egyre jobb eredményeket fog produkálni.

A befektetők már most odavannak az Uber részvényéért

Gazdaság2019.05.06, 14:28

A tervek szerint még csak ezen a héten lép tőzsdére az Uber, azonban a részvénypiaci elemzők már most kedvező árfolyamcélokat fogalmaztak meg a fuvarmegosztó vállalat papírjára. Ez azonban rossz hír is lehet, mivel ha nem jönnek be a várakozások, akkor a kipukkadó buborék a mélybe is húzhatja az Ubert.

A guru alaposan bevásárolt Amazon-részvényekből

Gazdaság2019.05.04, 16:43

A Warren Buffett befektetési guru által vezetett Berkshire Hathaway gyorsan bevásárolt Amazon részvényekből, mielőtt megtartja az éves részvényesi konferenciáját. Maga Buffett pedig jelezte, rosszul tette, hogy korábban nem csapott le az e-kereskedelmi óriás papírjára.

Felrobbantotta a tőzsdét Leonardo DiCaprio húsmentes hamburgert gyártó cége

Gazdaság2019.05.03, 16:12

A Beyond Meat nevű céget, amelyben érdekeltsége van az amerikai színésznek is, a héten vitték tőzsdére, ám arra senki sem számított, hogy az eredeti részvényárhoz képest - napok alatt - 163 százalékkal többet fognak érni a papírok – írja a MarketWatch.

Óriásit szakított, aki tíz éve beszállt az Apple-be

Gazdaság2019.05.03, 09:30

Az Apple nemcsak a világ egyik legismertebb technológiai cége, de olyan tőzsdei szereplő, amelynek a részvényére sokan igyekeznek lecsapni. Elképesztően jól járhatott tehát az, aki 10 éve bevásárolt az iPhone gyártójának papírjából. Ráadásul az elemzők szerint a közeljövő is elég szépen alakulhat a vállalat számára.

A BIF részvényenként 100 forint osztalékot fizet

Gazdaság2019.04.30, 15:53

A Budapesti Ingatlan Hasznosítási és Fejlesztési (BIF) Nyrt. hétfői közgyűlése jóváhagyta, hogy a társaság 2 milliárd 568 millió 844 ezer 400 forint osztalékot fizessen ki, ez részvényenként száz forintnak felel meg – közölte a társaság kedden a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A Graphisoft Park 126 forint osztalékot fizet

Gazdaság2019.04.30, 11:34

A Graphisoft Park SE Ingatlanfejlesztő Európai Részvénytársaság a törzsrészvényekre 126 forint, a dolgozói részvényekre pedig 42 forint osztalékot fizet részvényenként a 2018-as év után, erről döntött a társaság április 29-én megtartott éves rendes közgyűlése.

A Lyft hibájából tanulna az orosz fuvarmegosztó

Gazdaság2019.04.29, 11:06

Továbbra is tőzsdére készül az orosz Yandex fuvarmegosztó cég, és a helyi technológiai óriás vezetője szerint az amerikai Lyft részvénypiaci gyengélkedése sem tartja vissza őket. Mindazonáltal a Yandexnél szeretnének tanulni a Lyft esetéből.

Elintézték a Nokiát

Gazdaság2019.04.29, 12:45

A múlt héten viszonylagos eseménytelenség jellemezte a tőzsdéket világszerte. Ám továbbra is záporoznak a gyorsjelentések, amelyek attól függően, hogy pozitív vagy negatív meglepetéssel szolgáltak, jelentősebb elmozdulásokat idéztek elő egy-egy részvény piacán.

Mit hozhatnak az amerikai rekordok a hazai tőzsdén?

Gazdaság2019.04.26, 19:51

Jókedvűek a befektetők a piacokon: az egyik legfontosabb mutató, a félezer nagyvállalat árfolyamát bemutató S&P 500 ugyanis rekordot döntött kedden. Ugyanakkor a budapesti piacnak van mit behoznia, aki bírja a kockázatot, annak lehet keresnivalója a magyar parketten.

Lélektani szinten a forint

Gazdaság2019.04.23, 14:41

Noha a múlt héten 43.000 pont felett új csúcsot is döntött a BUX, a heti kereskedést jórészt érdektelenség jellemezte, a nemzetközi piacok pedig felemás teljesítményt nyújtottak – foglalja össze a húsvét előtti napok tőke- és pénzpiaci eseményeit a Takarékbank elemzése.

A Pinterest is bedurrantja a tőzsdei rakétát

Gazdaság2019.04.18, 13:53

A Pinterest szerdán véglegesen beárazta a kezdeti nyilvános részvénykibocsátását (IPO), a papírjával pedig várhatóan csütörtökön kezdődik a kereskedés a Wall Streeten. Az IPO eredményeként a vállalat piaci értéke 10 milliárd dollárról indul.

A BL-kiesés után újabb K.O.-t kapott a Juventus

Gazdaság2019.04.18, 14:19

A Juventus számára kisebb pénzügyi katasztrófát jelentett a labdarúgó Bajnokok Ligájából (BL) való kiesés a héten, a velük szemben továbbjutó Ajax Amsterdam viszont sokat profitálhat a sikerből.

Szárnyra kapott a kínai részvénypiac

Gazdaság2019.04.17, 13:45

Elég jó éve van eddig a kínai részvénypiacnak, ahogy a befektetők visszatérő optimizmussal szemlélik a világ második legnagyobb gazdaságának közeljövőjét. A javuló hangulatban pedig már több mint 30 százalékkal izmosodott idén a vezető kínai részvényindex.

Donald Trump újabb győzelmével nagyot nyerne a részvénypiac is

Gazdaság2019.04.17, 15:39

Hatalmasat nyernének a részvénypiacok azzal, ha Donald Trumpot 2020-ban másodszor is megválasztanák az Egyesült Államok elnökének – mondja Robert Shiller, Nobel-díjas közgazdász. A Trump által támogatott amerikai gazdasági modell ugyanis alapvetően erősíti a részvényárfolyamokat.

Hirtelen bajba került az évszázad részvénye

Gazdaság2019.04.16, 14:59

Az évszázad amerikai részvénye nem valamelyik technológia sztárvállalathoz kötődik, hanem a Monster Beverage energiaital-gyártóhoz. A vállalat papírja ugyanis közel 60 ezer százalékot erősödött 2000 januárja óta. Most azonban az elemzők elkezdték szkeptikusan figyelni a papír lehetőségeit az erősödő piaci verseny miatt.

Öt éve nem látott üzletre készül Szaúd-Arábia

Gazdaság2019.04.16, 14:39

Tőzsdére készül Szaúd-Arábiában az ország egyik vezető bevásárlóközpont-fejlesztője, az Arabian Centres Company. Az előzetes számítások szerint ez lehet 2014 óta a legnagyobb kezdeti nyilvános részvénykibocsátás az országban.

Az év egyik sztárja egy 113 éves vállalat

Gazdaság2019.04.15, 14:47

Miközben a befektetők lázasan rajonganak a fiatal, gyorsan növekvő és divatos technológiákban utazó cégekért, kissé meglepő lehet, hogy idén az S&P 500 index második legjobban teljesítő vállalata már több mint 100 éve működik. A Xeroxnak azonban bele kell húznia, ha hosszabb távon is tartani akarja az iramot a fiatal sztárokkal.

Újabb csúcsra ugrott a hazai tőzsde

Gazdaság2019.04.15, 13:48

A legtöbb európai tőzsdeindex csökkenéssel indította a múlt hetet, köszönhetően a gyengélkedő bank- és ingatlan-papíroknak. Emellett péntek óta a Boeing európai beszállítói is nyomás alatt állnak, miután az amerikai konglomerátum ötödével visszavágta a 737-es gyártási terveit - olvasható a Takarékbank heti tőke- és pénzpiaci összefoglalójában.

Mi lesz így a profittal?

Gazdaság2019.04.13, 14:55

A befektetők kezdhetnek felkészülni arra, hogy beüt egy profitrecesszió az amerikai vállalatok körében, ahogy az S&P 500 részvényindex cégei közel három éve először számolhatnak be csökkenő nyereségekről az idei első negyedévre vonatkozóan.

Így néz majd ki a következő recesszió

Gazdaság2019.04.11, 13:32

Izgalmas jóslattal állt elő a Guggenheim eszközkezelő cég arra nézve, milyen hatásai lehetnek egy következő amerikai recessziónak. A jó hír, hogy az általános gazdasági válság enyhébb lehet, de rossz hír, hogy a részvénypiacok viszonyt súlyosan beszakadhatnak.

Teljesen eltűnhetnek az olajóriások

Gazdaság2019.04.11, 13:29

Az olaj- és gázszektor 2050-re elveszítheti jelenlegi értékének 95 százalékát is – vetíti előre a Mercer konzultációs cég. A vállalat elemzése szerint a globális felmelegedés korlátozása érdekében hozott döntések azt eredményezhetik, hogy a jelenlegi formájukban szinte teljesen elértéktelenednek az olyan megavállalatok, mint a Shell, a BP vagy az Exxon.

Ekkora osztalékot kapnak a Rába részvényesei

Gazdaság2019.04.11, 14:48

A Rába Járműipari Holding Nyrt. részvényenként 17,80 forint osztalékot fizet a 2018. évi eredmény után a társaság ezer forint névértékű részvényeire, erről döntött a társaság éves közgyűlése csütörtökön Győrben.

Egy kisbefektető próbálta manipulálni a tőzsdei árakat

Gazdaság2019.04.11, 10:55

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) 4,5 millió forint bírságot szabott ki egy magánszeméllyel szemben a piaci manipuláció tilalmára vonatkozó jogszabályi rendelkezések megsértése miatt. A kereskedő egyes tőzsdei részvényekre vonatkozóan több – az indikatív árat jelentősen befolyásoló – gyanús megbízást adott, amelyeket a teljesülés kizárása érdekében még a tényleges kereskedés előtt visszavont vagy módosított.

Tízmilliárd dollárnyi részvényt akar eladni az Uber

Gazdaság2019.04.10, 15:19

Az Uber hivatalos döntése szerint nagyjából 10 milliárd dollárnyi részvényt kívánnak eladni a kezdeti nyilvános kibocsátás (IPO) során. Ezzel a fuvarmegosztó startup a történelem egyik legnagyobb értékű tőzsdére lépését hajthatja végre, és a cég piaci értéke 90 és 100 milliárd dollár között alakulhat.

A befektetők nem látják az igazi aranybányát

Gazdaság2019.04.05, 14:57

Miközben Ázsia számos országa és térsége rendkívül erős alapokkal rendelkezik és izmos növekedési ütemet a produkál, a globális befektetők mégis alulsúlyozzák a kontinens részvényeit a portfólióikban. A Fidelity szerint pedig ezzel sokan komoly lehetőségektől esnek el.

Tovább düböröghet a részvénypiaci bika

Gazdaság2019.04.04, 12:30

Az elmúlt 20 év tapasztalatai alapján az április az év legerősebb hónapja az amerikai részvénypiacon. Ha pedig ezt a szezonális tényezőt hozzáadjuk az első negyedéves emelkedéshez, akkor úgy tűnik, az idei rali a következő hónapokban is folytatódhat.

Ez lehet minden idők egyik legnagyobb tőzsdei átverése

Gazdaság2019.04.04, 14:28

Múlt hét pénteken egy olyan cég, a fuvarmegosztásban érdekelt Lyft, debütált a New York-i tőzsdén, amelynek részvénykibocsátását hatalmas érdeklődés előzte meg. A papírok kezdetben elképesztő mértékű emelkedést produkáltak, ám a kedélyek hamar lecsillapodtak, és a társaság részvényei meredek zuhanásba kezdtek. Időközben pedig egy elemzőház olyan célárfolyamot határozott meg a Lyft papírjaira, ami már kevesebb, mint a felére értékeli a céget, mint amennyiért a pénteki emelkedés hevében a részvények gazdát cseréltek.

A rekordok után elgyengült a hazai tőzsde

Gazdaság2019.04.01, 12:24

Az előző hét rekordjai után a viszonylag kedvező nemzetközi hangulat ellenére is gyengén teljesített a hazai tőzsde a múlt héten - összegezte a Takarékbank Zrt. heti tőke- és pénzpiaci összefoglalója.

Így fújták fel 20 éve a dotcomlufit

Gazdaság2019.03.30, 16:27

Két évtizeddel ezelőtt fújták föl az internetbuborékot az Egyesült Államokban, amely 2000-ben pukkadt ki. Az USA akkor először láthatta élesben, milyen az, ha a technológiai vállalatok körül óriási, eltúlzott rajongás alakul ki. Miközben a startupokba ömlött a pénz, a gazdaság általában is jól teljesített, a tőzsdék pedig szárnyaltak, csak arra nem figyelt senki, van-e valódi teljesítmény a cégek mögött.

Kitört a farmerláz New Yorkban

Gazdaság2019.03.22, 16:02

Visszatért a tőzsdére az ikonikus farmergyártó, a Levi Strauss: a társaság részvényeivel csütörtökön kezdődött meg a kereskedés a New York-i értéktőzsdén. Az indulás frenetikus volt, hiszen amellett, hogy jócskán túljegyezték a felkínált részvénymennyiséget, az első napon mindjárt harmadával drágultak a papírok.

Erősödött a Netflix a hollywoodi megaüzlet ellenére

Gazdaság2019.03.22, 10:17

A Disney és a Fox összeolvadása a Netflix számára az egyik legfenyegetőbb dolog, ami történhetett. Ennek ellenére a streaming szolgáltató részvényei a történelmi napon 4,6 százalékot erősödtek. MI lehet ennek az oka?

Történelmi csúcsközelben a hazai tőzsde

Gazdaság2019.03.18, 11:50

Lendületesen emelkedett a hazai részvénypiac a csonka héten, amit részben a kedvező nemzetközi hangulat, részben a kiváló hazai gazdasági kilátások fűtöttek - emeli ki a Takarékbank Zrt. heti pénz- és értékpapír-piaci összefoglalója.

Súlyos veszély fenyegeti a világgazdaságot?

Gazdaság2019.03.14, 13:19

Ahogy manapság a világgazdaság szereplői elsősorban az olyan kockázatokkal vannak elfoglalva, mint a brexit vagy az amerikai-kínai kereskedelmi konfliktus, a kevésbé látványos veszélyforrásokkal sokkal kevesebben foglalkoznak. Ilyen a vállalati adósságállomány is, amely ma már rendkívül komoly kockázatot jelent a pénzügyi rendszer egészére nézve is.

Tíz éve nem volt ilyen az amerikai részvénypiacon

Gazdaság2019.03.13, 11:57

Bár az amerikai részvénypiac elég erős hetet produkál, ezt kevéssé érzik azok, akik a Dow Jones indexbe fektettek. A legfontosabb, bluechip papírokat tömörítő mutató ugyanis súlyosan alulmúlja az S&P 500 index teljesítményét. Olyannyira, hogy ekkora szakadékra egészen 2009 óta nem volt példa.

A nagy lehetőségre csaphatnak le a befektetők

Gazdaság2019.03.13, 08:26

Idén akár 8 százalékot is erősödhet a feltörekvő piaci befektetések egyik legfontosabb mutatója – mondják a Morgan Stanley elemzői. A globális felfordulások közepette ez igen komoly lehetőséget jelentene a piaci szereplők számára.

Egykor aranyásók viselték, hamarosan sok pénzt fialhat

Gazdaság2019.03.08, 14:02

A San Francisco-i székhelyű Levi's Strauss farmergyártó cég 34 év után visszatér a tőzsdére, ami elemzők szerint kedvező jel az egész, egyébként nehéz időket átélő ruházati szektor számára. Az ikonikus márka már több mint másfél évszázada a farmerpiac domináns szereplője.

Sokan függnek tőle, de hamarosan aranyáron lehet csak kapni

Gazdaság2019.03.02, 19:51

Az elmúlt időszakban tízéves mélypontra zuhant a kávé világpiaci ára, ám az Equilor Befektetési Zrt. elemzése szerint ez a trend hamarosan megfordulhat. Egyrészt a világ egyik legnagyobb termelőjének számító Brazíliában az idei termés jócskán elmaradhat a tavalyitól. Másrészt a klimatikus változások következtében a jelenlegi termőterületek jelentős mértékben csökkenhetnek, ami szintén a terméseredmények romlását, a kereslet-kínálat egyensúlyának megbomlását, s ezen keresztül a kávé árának emelkedését vonhatja maga után.

Hatalmasat bukott a világ legnagyobb videojáték-gyártója

Gazdaság2019.02.26, 16:00

Az Electronic Arts nemrég mutatta be a Apex Legends nevű ingyenes online játékot, amely rövid idő alatt óriási siker lett. Ugyanez viszont nem mondható el a stúdió egyik legfontosabb idei videojátékáról, az Anthemről, amely eddig nagy kudarcnak tűnik.

Már itt vannak a fiatal trónkövetelők a technológiai szektorban

Gazdaság2019.02.26, 14:15

Az elmúlt évek részvénypiaci raliját szinte teljesen eluralták a technológiai sztárok. Néhány amerikai óriás simán maga mögött hagyta a piac egészét, azonban ez a folyamat tavaly megakadt. Idén pedig még nagyobb izgalmak jöhetnek, mivel több olyan startup is készül kilépni a nyílt piacra, amelyre a befektetők már hosszú ideje várnak. Közeleg a trónfosztás vagy csak ügyes trükkök állnak a háttérben?

Még sincs akkora baj Amerikában?

Gazdaság2019.02.25, 13:12

A múlt hét elején mérsékelten emelkedtek az európai indexek. A kereskedelmi konfliktusok kapcsán elért előrehaladás miatti optimizmus átragadt a piacok többségére - emeli ki a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalója.

Ezek a részvénypiacok lehetnek a nyerők az idén

Gazdaság2019.02.22, 13:00

Az elmúlt napokban a részvénypiacok látványosan ledolgozták az év végi esést, és visszaemelkedtek a tavaly decemberi szintre – mindezt gyakorlatilag úgy, hogy szinte minden fontos gazdasági előrejelzés lassulást mutat. Mi állhat mégis a mostani részvénypiaci emelkedés mögött? – erre a kérdésre kereste a választ a K&H Alapkezelő. Továbbá: mely piacokon érdemes keresni a vételi lehetőségeket, illetve melyek esetében indokolt továbbra is az óvatosság?

Kezd veszélyes lenni a kínai rali?

Archívum2019.02.20, 14:23

A tavaly év végi eladási hullám után idén januárban beindult a rali a kínai részvénypiacon, és közel 900 milliárd dollárnyi tőke áramlott az ország eszközeibe. A felpattanás azonban annyira gyors és széleskörű, hogy egyesekben felmerült, talán a túlhevülés jeleivel állunk szemben.

Szárnyra kapott az arany

Archívum2019.02.20, 14:22

November óta nem látott erősödést hozott össze az arany, és a legutóbbi mélypontja óta a nemesfém már közel 5 százalékot erősödött. Mindeközben a bányacégek részvényei is emelkednek. Indul az arany idei szárnyalása?

Közel 100 éve nem volt ilyen gazdag az amerikai elit

Archívum2019.02.19, 14:03

A nagy gazdasági világválság óta nem volt ilyen gazdag az amerikai legfelső 1 százalék – derül ki egy friss kutatásból. Ezzel együtt viszont az egyenlőtlenség is igencsak megnőtt az USA-ban, aminek eredményeként az amerikai vagyoni koncentráció szintén az 1920-as évek óta nem látott szintre fokozódott.

Óriási a verseny a startup sztárok között

Archívum2019.02.15, 15:10

Ahogy az idei évben több amerikai startup szupersztár is a tőzsdére készül, a fuvarmegosztó cégek között egyre nagyobb lehet a verseny. A Lyftnek ugyanis be kellene bizonyítania a befektetők számára, hogy elég gyors növekedésre képes ahhoz, hogy reális versenytársa legyen az Ubernek.

Richter: megvannak a vételi szintek

Gazdaság2019.02.15, 16:09

A Richter Gedeon negyedik negyedéves bevétele jelentősen meghaladta az elemzők várakozásait, és 10 százalékkal volt magasabb éves alapon. Az üzleti eredmény soron viszont a 14,43 milliárd forintos konszenzus helyett 7,6 milliárd forintos veszteség mutatkozott. A gyorsjelentés megjelenése óta a cég részvényeinek értéke jelentős mértékben csökkent. Kérdés, milyen szinteken lenne érdemes vásárolni belőlük?

Hatalmas felfordulás várható a Szilícium-völgyben

Archívum2019.02.11, 14:40

A tavalyi év végére már világossá vált, hogy rendkívül izgalmas éve lesz az amerikai Szilícium-völgynek. Számos olyan szupersztár startup jelentette be tőzsdére lépési tervét, amelyek részvényeire már nagyon hosszú ideje várnak a befektetők. Az idei év a sztároké lehet, és ez több millió dollárral áraszthatja el a környék utcáit.