részvény

címke rss

Mélyrepülésben a hazai részvények

Archívum2018.09.17, 12:16

A nemzetközi trenddel szemben hatalmasat esett a hazai részvénypiac a múlt héten. Ennek elsődleges oka az Európai Parlament szavazása arról, hogy megindítsák az úgynevezett hetedik cikkelyt hazánk ellen. A szavazás eredményének ugyanakkor semmilyen rövid távú gazdasági következménye nincs, az eljárás igen hosszadalmas, végül pedig szinte teljesen kizárt, hogy sikerrel záruljon, így hosszabb távon sem kell következményekkel számolni. Mindezek tükrében teljesen indokolatlan a hazai részvények mélyrepülése, mivel sem a hazai gazdaság, sem az egyes vállalatok fundamentumai, illetve kilátásai nem módosultak, így azok mind nemzetközi összzehasonlításban, ...

27 milliárd forintos tőkeemelés az Opusnál

Archívum2018.09.17, 11:19

Az Opus Global Nyrt. tulajdonába kerül a keményítő-, alapanyaggyártással és forgalmazással foglalkozó Viresol Kft. 51 százalékos üzletrésze, ezzel újabb szakasz valósul meg az idén februárban bejelentett, a tőzsdei társaság működésében meghatározó tőkeemelés-sorozatból - közölte az Opus Global Nyrt. a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

OTP: mennyire jó vétel most a bankpapír?

Archívum2018.09.14, 15:05

Az OTP Bank rekorderedményt ért el idén az első félévben, fontos akvizíciókat hajtott végre. Stabil tőke és likviditási helyzete megfelelő tőketermelő képességgel párosul. Az elmúlt időszakban azonban megnövekedtek a kockázatok a feltörekvő piacokon, ezért az Equilor Befektetési Zrt. friss elemzésében összességében semleges ajánlást fogalmaz meg a hazai bankpapírral kapcsolatban, vagyis tartásra ajánlja az OTP Bank részvényeit.

Megrémültek a cégek az oroszok elleni szankcióktól

Archívum2018.09.12, 15:17

Az orosz gazdaságnak eddig is komoly ellenszélben kellett működnie, de ha az USA további szankciókat hoz Moszkva ellen, az eddigieknél is nehezebb üzleti környezet várhat Oroszországra – mondja egy moszkvai befektetési bank szakembere.

A következő válság mindent elsöpörhet

Archívum2018.09.12, 15:20

A következő gazdasági válság elkerülhetetlen, és nagyon súlyos társadalmi és politikai hatásokkal jár majd – mondja Ray Dalio, a világ legnagyobb hedge fundjának számító Bridgewater Associates alapítója. A guru úgy látja, a soron következő krízisből már nem lesz könnyű talpra állni.

Bekerült a tőzsdei elitklubba az ALTEO

Archívum2018.09.12, 16:11

Új taggal bővült a Budapesti Értéktőzsde prémium kategóriája, az ALTEO Group ugyanis eggyel feljebb lépett a standard kategóriából. A kategóriaváltás szimbolikus hitelesítéseként a szeptember 12-ei tőzsdei kereskedést ifj. Chikán Attila, az ALTEO Nyrt. vezérigazgatója nyitotta meg, a hazai tőzsde csengőjének megszólaltatásával.

Pénzmosási botrány az óriásbanknál

Archívum2018.09.12, 09:29

Távozik posztjáról a holland ING Csoport pénzügyi vezérigazgatója, Koos Timmermans, miután a pénzintézetre 775 millió eurós bírságot szabtak ki pénzmosás miatt.

A bóvli lett a befektetők csendes menedéke

Archívum2018.09.11, 13:48

Ha vannak olyan eszközosztályok a világpiacon, amelyekről utoljára gondolná bárki is, hogy menedékeszközökként működhetnek, akkor az egyik ilyen biztosan a gyenge hitelminősítéssel bíró bóvlikötvény lenne. Ezek az igen kockázatos, ám az átlagnál magasabb hozamokkal kecsegtető eszközök azonban most mégis védettséget élveznek a piaci felfordulásokkal szemben.

A medve betörheti a részvénypiac ajtaját

Archívum2018.09.10, 14:37

Több mint 40 éve nem állt olyan magasan a Goldman Sachs medvepiaci indikátora, mint napjainkban. Bár a bank közölte, hogy egyelőre nem számít összeomlásra, a friss jelzés egyértelműen azt mutatja, hogy küszöbön állhat a medve betörése a részvénypiacra.

Recsegnek-ropognak a feltörekvő piaci tőzsdék

Archívum2018.09.10, 11:32

A kereskedelmi háború kiterjedésével kapcsolatos aggodalmak mellett a feltörekvő devizapiacokon végigsöprő válsághullám határozta meg a nemzetközi hangulatot, amely ennek megfelelően igencsak borús volt a múlt héten. Ennek ellenére a hazai részvénypiac teljesítményét tükröző BUX index csupán minimális, 0,12 százalékos csökkenést mutatott, ami az egyes részvények igen eltérő teljesítményének volt köszönhető.

Tovább szárnyalhatnak a chipgyártó részvényei?

Archívum2018.09.07, 11:18

Az elmúlt napokban a nagy brókercégek sorra emelték a Nasdaqon jegyzett AMD (Advanced Micro Devices) chipgyártó részvényének célárát. Noha a papírok jókora emelkedésen vannak túl, az elemzők továbbra is vételre ajánlják és további felfelé menetelt vetítenek előre.

Megérkezett az első piaci jóslat 2019-re

Archívum2018.09.06, 15:24

A Wall Streeten megérkezett az első átfogó jóslat a részvénypiac 2019-es jövőjével kapcsolatban. A Credit Suisse részvénypiaci elemzője szerint az árfolyamok tovább fognak emelkedni, mégpedig igen lendületes, kétszámjegyű ütemben.

Megnyílt az út az Amazon szárnyalása előtt

Archívum2018.09.05, 15:05

Noha az Amazon kedden csupán egy rövid időre tudta elérni az ezer milliárd dolláros piaci értéket, majd visszacsúszott, nem szabad figyelmen kívül hagyni, hogy a vállalat milyen gyorsan ért fel erre a csúcsra. A jelenlegi fejlődési ütem alapján az sem kizárt, hogy hamarosan már a 2 ezer milliárdos szint lesz a következő cél.

Álomhatár felett az Amazon

Archívum2018.09.05, 13:33

Az Apple után alig egy hónappal, az elmúlt időszakban produkált hihetetlen mértékű tőzsdei részvényár-emelkedésnek köszönhetően, az Amazon szintén elérte az ezermilliárd dolláros álomhatárt. Ezzel a második olyan amerikai cég lett, amelynek értéke meghaladja ezt az összeget. Az Apple-lel immár ketten alkotják az ezermilliárd dollárt érő amerikai cégek „klubját”.

Brókersorrend meglepetésekkel

Archívum2018.09.04, 16:13

Némi nyári helyben topogás után augusztusban újra optimizmust lehetett tapasztalni az Egyesült Államokban. Az európai piacok már kevésbé voltak sikeresek, az olasz, a német és a francia piac is még leszálló ágban volt. A feltörekvő piacok sem voltak túl attraktívak, mert a helyi devizák gyengültek. Szerencsére Magyarország ezúttal inkább a tengerentúli trendet követte, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) összesítéséből kiderül, hogy a részvényszekcióban emelkedtek az árak és a forgalom is. A brókerrangsorban a Concorde zárt ezúttal is az élen, majd a Wood&Company és az Erste következett. Az egy évvel ezelőttihez képest történtek változásook ...

Szuper ligából esik ki a Deutsche Bank

Archívum2018.09.04, 11:14

Szeptember végétől a Deutsche Bank részvénye kiesik az EuroStoxx50 indexből, mert a bank papírjai túl sokat veszítettek értékükből az elmúlt időszakban.

Itt az ideje magyar részvényeket venni?

Archívum2018.09.06, 15:59

Miközben a világ a két gazdasági óriáshatalom, Amerika és Kína csatározására figyel, a feltörekvő részvénypiacok komoly visszaeséstől szenvednek. Ez azonban valószínűleg nem tart örökké. Lehet, hogy itt az ideje feltörekvő piaci és azon belül magyar részvényeket vásárolni?

Végre emelkedtek a magyar részvények

Archívum2018.09.03, 11:24

Bár továbbra is a kereskedelmi háborúkkal kapcsolatos hírek, politikusi nyilatkozatok és egyes feltörekvő piaci válságok irányították a nemzetközi piacokat, a hazai tőzsde végre felülteljesítő volt a múlt héten. Az emelkedés zöme a hét első három napjára jutott, a hét második felében azonban megtorpant.

A túl nagy optimizmus hozhatja el a következő recessziót

Archívum2018.08.31, 14:43

Az amerikai részvénypiaci befektetőknek manapság minden okuk meglehet az örömre. A vezető indexek ismét rekordokat döntenek, a makrogazdasági adatok pedig szárnyalnak, elnyomva a kereskedelmi konfliktusokból adódó kockázatokat. Vannak azonban olyan elemzők, akik szerint éppen ez a túlzott jókedv hozhatja el a következő összeomlást.

A Coca-Cola megveszi a Costa kávézóláncot

Archívum2018.08.31, 11:24

Komoly meglepetést okozott a Coca-Cola, amikor bejelentette, megvásárolja az egyik legnagyobb brit kávézóláncot, a Costa Coffee-t. Az üdítőgyártó óriás 3,9 milliárd fontot fizet a cégért, amivel a társaság belép a globális kávépiacra.

A Dow Jones is kitört a nagy nyomás alól

Archívum2018.08.28, 18:10

Miközben az amerikai Dow Jones részvényindex kitört egy rendkívül hosszú ideje fennálló korrekciós tartományból, a befektetők elkezdhették zsebre tenni a profitot augusztusban. A nagy kérdés most az, vajon a következő hónapokban mekkora tér lesz még a piac tovább emelkedése előtt.

Nagyot változott a világ a bika menetelése alatt

Archívum2018.08.27, 15:02

Történelmi eseménynek lehettünk tanúi a múlt héten. Szerdán ugyanis az amerikai részvénypiaci bika elérte a 3453 napos életkort, amivel beállította a legfrissebb rekordot. A pénzügyi környezet azonban igen sokat változott 2009 és 2018 között.

Történelmet írtak a bikák Amerikában

Archívum2018.08.27, 13:36

Ismét negatív teljesítményt nyújtott a hazai részvénypiacot reprezentáló BUX-index a múlt heti rövid kereskedés során. A hét első kereskedési napján, kedden még lendületesen emelkedett, lekövetve a nemzetközi piacok hét eleji kedvező irányát, azonban szerdán megtört a lendület egy óriási zuhanással, amit csütörtökön további lejtmenet követett, pénteken pedig alig sikerült szépíteni – olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Hiába vártuk, elmaradt a felminősítés

Archívum2018.08.21, 12:01

Döntően a török pénzpiaci események hatására hullámvasútra ült a hazai tőzsde. Hétfőn folytatódott az előző hét végén elkezdődött lejtmenet, a BUX meg sem állt 35 500 pontig, ahonnan már aznap felfelé fordult, jórészt a Mol jó teljesítményének köszönhetően - olvasható a Takarékbank heti pénzpiaci összefoglalójában.

Ezektől rettegnek ma a világ alapkezelői

Archívum2018.08.16, 11:41

A világ alapmenedzserei még mindig a kereskedelmi háborút tekintik a legnagyobb befektetési kockázatnak – derül ki egy friss felmérésből. Ezzel párhuzamosan továbbra is az amerikai részvénypiac számít a legnépszerűbb területnek.

Évtizedes csúcson a kiskereskedelmi óriás

Archívum2018.08.17, 10:12

Talán visszatérnek a régi szép idők a kiskereskedelemben világszinten az első helyen álló egyesült államokbeli Walmartnál, amely az éves árbevételt tekintve az élen áll a Forbes magazin által a világ legnagyobb cégeiről összeállított toplistán. A társaság forgalma ugyanis – egy gyengébb időszakot követően - az idei második negyedévben évtizedes csúcsra ugrott.

Csányi Sándor szingapúri alapja 90 ezer darab OTP-részvényt vett

Archívum2018.08.16, 14:51

Csányi Sándorral, az OTP Bank Nyrt. elnök-vezérigazgatójával szoros kapcsolatban álló szingapúri Sertorius Global Opportunities Fund PTE. Ltd szerdán 90 ezer OTP-részvényt vásárolt 890,19 millió forint értékben - közölte az OTP a tőzsde honlapján.

Pária lett a brit részvénypiacból

Archívum2018.08.15, 14:47

Évek óta nem látott mértékben szállnak ki a befektetők a brit részvényekből. Ez pedig nem is akkora meglepetés, ha azt nézzük, hogy a szigetország papírjai globális összevetésben az 1970-es évek óta nem voltak ilyen gyengék.

A gurunak megjött a vásárlási kedve

Archívum2018.08.15, 14:47

Mintegy 5 százalékkal növelte az Apple-ben felvett részesedését Warren Bufett, az Egyesült Államok talán legismertebb befektetési guruja. A nagyágyú azonban más papírokból is bevásárolt, különösen a Goldman Sachs volt számára vonzó.

Terjed a török válság? Ideje bevásárolni!

Archívum2018.08.14, 14:10

Ahogy a török líra válsága egyre mélyül a devizapiacon, a felfordulás kihat a világ más területeire is. Ez alól az amerikai részvénypiac sem kivétel, azonban ha megnézzük a történelmi tapasztalatokat, az látszik, hogy ez kiváló vásárlási lehetőséget is jelenthet.

A sztárok már unalmasak! Ezekre a papírokra kell figyelni

Archívum2018.08.13, 15:12

A befektetők már behűtötték a pezsgőt, de egyelőre nem tudták felbontani, vagyis az S&P 500 részvényindex még mindig nem volt képes áttörni a lélektani határnak számító 2900 pontos szintet. Mindazonáltal a sztárolt technológiai papírok mellett van három olyan szektor, amely átviheti a mutatót a célszalagon.

Elbukhatnak a befektetők nagy kedvencei

Archívum2018.08.10, 13:56

Az USA és Kína közti kereskedelmi feszültségek a befektetők egyik kedvenc részvénycsoportjának, a luxusipari vállalatoknak is odacsaphatnak. Bár a gazdag vásárlókat kevésbé érintik az esetleges áremelkedések, a túlságosan drága papírok egy kisebb megrázkódtatásra is élesen reagálhatnak.

Új világ kezdődik a piacokon

Archívum2018.08.08, 14:22

Ahogy a piaci kilengések egyre fokozódnak, a jegybankok pedig rálépnek a kamatemelések útjára, új kihívások jelennek meg a piacokon. A megváltozott környezetre pedig a befektetőknek is reagálniuk kell. Az új idők új stratégiákat követelnek.

A befektetők újra megszerethetik a feltörekvő piacokat

Archívum2018.08.07, 13:26

A hagyományos bölcsesség szerint akkor kell bevásárolni, amikor a piaci félelem a tetőpontján van, mert a legnagyobb eladási hullám után jön a felívelés. Most egyes elemzők úgy vélik, a feltörekvő piacok elérték azt a pontot, ahonnan a csapásokat követően beindulhat az emelkedés.

Távozik posztjáról az üzleti élet egyik legfontosabb női vezetője

Archívum2018.08.06, 17:29

A PepsiCo vezérigazgatója, Indra Nooyi, 12 évvel azután, hogy átvette a vállalat irányítását, leköszön pozíciójáról, írja a BBC.

Heteken belül történelmet írhat az amerikai részvénypiac

Archívum2018.08.06, 15:21

Kevesebb mint három hét múlva történelmi esemény következhet be az amerikai részvénypiacon. A jelenleg futó bikapiac ugyanis minden eddigi rekordot megdönthet, vagyis minden idők leghosszabb emelkedési szériáját hozhatja össze.

Visszatért a ringbe Európa legnagyobb bankja

Archívum2018.08.06, 12:20

A várakozásokat felülmúló visszatérést hajtott végre a legnagyobb európai banknak számító HSBC, ahogy a korábbi kiábrándító nyereség után felpattanó profitról jelentett a pénzintézet. A költségek emelkedése azonban a befektetőket még nem nyugtatta meg.

Tűzijátékkal indult a hazai gyorsjelentési szezon

Archívum2018.08.06, 11:05

Tűzijátékkal indult a gyorsjelentési szezon a hazai tőzsdén. A második negyedéves vállalati eredményekre várva, kivárással kezdődött a kereskedés a múlt hét elején. A keddi lejtmenetet végül a BMW debreceni gyárépítésével kapcsolatos bejelentése fordította vissza, a BUX 35500 pont körül érte el heti mélypontját.

Hamarosan véget érhet a nagy részvénypiaci buli

Archívum2018.08.03, 15:44

Tavaly nagyon jó évet zártak a részvénypiacok, idén azonban eljöhet a trendforduló. Óvatos és alaposan megfontolt döntéseket kell hoznunk a befektetésekről, mert néhány világgazdasági bizonytalanság komoly kockázati tényezőt jelent. Az amerikai kereskedelmi háború, egyes papírok túlárazottsága és a gazdasági válság kezelésére bevetett eszközök mellékhatása is bizonytalanságot rejt magában – vázolta a világgazdasági trendeket befolyásoló legfontosabb piaci aktualitásokat Pálfi György, az Aegon Alapkezelő részvény portfólió menedzsere.

Ünnepeljük vagy temessük az Apple-t?

Archívum2018.08.03, 14:31

Miközben az Apple elérte a mérföldkőnek számító ezer milliárd dolláros piaci értéket, vannak olyan elemzők, akik arra figyelmeztetnek, érdemes óvatosan ünnepelni. A történelmi példák ugyanis arra utalnak, hogy a hasonló sztárvállalatok idővel alulteljesítőkké válnak a szélesebb piaccal szemben.

Történelmi Apple-rekord, 1000 milliárd dolláron a cégérték

Archívum2018.08.03, 14:03

Az Apple csütörtökön elérte az 1000 milliárd dolláros piaci értéket, miután a vállalat részvényei 207,05 dollárra emelkedtek. A techóriás az első nyilvánosan működő amerikai társaság, amelynek sikerült elérnie az álomhatárt.

Önmaguk ellen fordulnak a befektetők?

Archívum2018.08.02, 12:13

Még a legtapasztaltabb befektetési rókáknak is nehézséget okoz előre kitalálni, mikor érdemes adott befektetést megvenni vagy éppen eladni. A piaci időzítésnek nevezett problémára – varázsgömb hiányában – két biztos megoldást javasolnak a K&H befektetési szakemberei: vagy maradjunk a napi árfolyammozgások által nem befolyásolt megtakarításoknál, vagy, ha ki akarjuk használni a magasabb hozamlehetőséget, gondolkodjunk többszöri, rendszeres megtakarításban.

Veszélyes cégek árasztják el az amerikai tőzsdét

Archívum2018.08.01, 16:15

Ahogy egyre nagyobb számban lépnek tőzsdére a cégek az Egyesült Államokban, a kezdeti nyilvános részvénykibocsátások felpörgésével megjelentek a veszélyes cégek is, melyek súlyos kockázatokat jelenthetnek a befektetők számára. A jelenlegi lelkesedés végül nagyon komoly bukásokhoz is vezethet, ha a rali elkezd kifutni.

Sötét jóslatok érkeztek a részvénypiacról

Archívum2018.07.31, 14:09

Ahogy az amerikai technológiai szektor sorra szenvedi el a csapásokat, megszólalt az USA egyik leghíresebb pesszimista elemzője. John Hussman úgy számol, hogy az amerikai indexek több mint 50 százalékot is eshetnek a következő időszakban.

Földbe állt a Facebook, és a java még csak most jön

Archívum2018.07.31, 11:03

A Facebook befektetői számára néhány nappal ezelőtt egy olyan korszak vette kezdetét, amikor szembesülniük kellett azzal, hogy az elmúlt évek töretlen bővülését követően lassulni fog a cég növekedése. A közösségi média körüli fejlemények a múlt héten alaposan ráijesztettek azokra, akik meglovagolva az eddigi sikerszériát, nagyobb összegeket fektettek az úgynevezett FAANG-részvényekbe, azaz a Facebookba, az Apple-be, az Amazonba, a Netflixbe és a Google-ba. Közülük az első lufi most kipukkadni látszik.

Hazai cégekbe vásárolta be magát az OTP Bank

Archívum2018.07.30, 12:04

Az OTP Csoportban kezelt értékpapír alapok és portfóliók tőzsdén kívüli (OTC) ügyletek keretében 1,5 százalékos részvénycsomagot vásároltak a Konzum Befektetési és Vagyonkezelő Nyrt.-ben, illetve további 2 százalékos tulajdont szereztek az OPUS Global Nyrt.-ben – tették közzé a vállalatok a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján.

A luxuscégek adhatnak menedéket az összeomlás ellen

Archívum2018.07.27, 11:13

Miközben egyre többet esik szó arról, hogy végső soron az átlagember bukhat a legnagyobbat a globális kereskedelmi háborúval, arról kevesebbet beszélnek az elemzések, hogy van egy réteg, amely várhatóan védve lesz a kellemetlen hatások elől: a gazdagok. Ez pedig a részvénypiaci befektetők érdeklődését is felkeltheti.

Brutálisan megbüntette a piac a Facebookot

Archívum2018.07.26, 11:30

Több mint 20 százalékot zuhant a szerdai tőzsdezárás után a Facebook részvénye, miután a vállalat a gyorsjelentésében „rémálomszerű" előrejelzést tett közzé. A cég bevételének növekedése ugyanis tartósan elmaradhat a várakozásoktól, ami arra utal, hogy fokozódik a technológiai szupersztár sérülékenysége. Ezzel pedig újabb intő jel érkezett ebben a negyedévben a szektor számára.

Félnek a részvényektől az amerikai fiatalok

Archívum2018.07.26, 10:16

Minden harmadik, az amerikai ezredfordulós generációhoz (18-37 év közöttiek) tartozó fiatal ódzkodik a kockázatos befektetésektől, például attól, hogy részvénybe fektesse megtakarításainak egy részét.

A napokban dől el a részvénypiac sorsa

Archívum2018.07.25, 12:54

Az amerikai részvénypiac idei sorsa azon múlhat, hogy miként alakulnak az árfolyamok július utolsó napjaiban. A történelmi tapasztalatok legalábbis erre utalnak, szóval érdemes lesz kiemelt figyelemmel kísérni a következő néhány kereskedési nap eseményeit.

Folytatódhat a Tesla nagy drámája

Archívum2018.07.20, 15:15

Ha lesz a második negyedéves gyorsjelentési szezonnak igazán izgalmas eseménye, akkor az a Tesla gyorsjelentése. A tét ugyanis szokatlanul nagy, miután a vállalat az elmúlt időszakban piaci kereszttűzbe került, Elon Musk pedig saját maga rendítette meg a pozícióját a technológiai szektor csúcsán.

Kezd valósággá válni a befektetői rémálom

Archívum2018.07.19, 15:29

A befektetők kezdik komolyan venni a márciusban még csak kósza ötletelésnek tartott vámháború veszélyét. Nem véletlenül, ugyanis egyre több jel mutat arra, hogy az USA-n kívül más országok is bekapcsolódnak a történetbe, ami nemcsak a globális növekedést vetheti vissza, de a befektetői hangulat látványos romlását, a kötvényhozamok emelkedését és a részvénypiacok esését is kiválthatja – figyelmeztet a K&H Alapkezelő.

Meddig tarthat még a technológiai rali?

Archívum2018.07.18, 16:00

Ahogy a technológiai vállalatok uralják a Wall Streetet, és már négy óriás is 800 milliárd dollár fölötti piaci értékeltséggel rendelkezik, a befektetők hatalmas várakozásokat támasztanak a sztárokkal szemben. Az előrejelzések azonban sokkal borúsabb képet vetítenek előre.

A Netflix magával ránthatja a technológiai sztárokat

Archívum2018.07.17, 12:07

Elég keményen pofozták a Netflixet hétfőn a zárás utáni kereskedésben. A vállalat papírja több mint 14 százalékot szakadt, miután közzétette a csalódást keltő negyedéves gyorsjelentését. Kedden és a következő napokban pedig a Netflix gyengélkedése akár a többi technológia sztárvállalatot és a Nasdaq indexet is magával ránthatja.

Robbanhat a profit az energiaszektorban

Archívum2018.07.16, 15:57

A múlt hét elején folytatódott a hazai részvénypiac lecsorgása, így a viszonylag kedvező nemzetközi hangulat ellenére a hét első két napján továbbra is alulteljesítő volt a BUX.

A bankok felrobbanthatják a részvénypiacot

Archívum2018.07.13, 12:34

Pénteken kezd igazán izgalmassá válni a második negyedéves gyorsjelentési szezon, ahogy három amerikai nagybank is közzéteszi a megelőző negyedéves eredményeit. Az elemzők kimagasló profitokra számítanak, amivel a pénzintézetek megismételhetik az első negyedéves teljesítményt.

Ez az öt megatrend hajtja most a részvénypiacokat

Archívum2018.07.12, 12:03

Miközben a globális befektetők többsége a kereskedelmi háborúval, a brexit esetleges kimenetelével, Donald Trump politikájával, valamint a jegybanki szigorításokkal van elfoglalva, a részvénypiacok a növekvő kockázatok ellenére is emelkednek. Ez pedig nagyrészt azért van, mert a fentiektől független tényezők még mindig lendületet adnak az árfolyamoknak.

Megvan, mikor jöhet a nagy összeomlás

Archívum2018.07.11, 15:00

A következő 18 hónapban a befektetők elkezdhetnek kiábrándulni a részvényekből, ahogy az amerikai költségvetési élénkítések is kifutnak. Egyes elemzők szerint 2020-ra olyan súlyossá válhatnak a kockázatok, hogy elkezdődhet a menekülés.

Áldatlan állapotok: hátat fordíthat az olajiparnak az anglikán egyház

Archívum2018.07.10, 16:21

Az anglikán egyháznál úgy döntöttek – számol be arról a BBC –, a jövőben eladják azoknak az olajipari vállalatoknak a részvényeit, melyek nem teljesítik a szükséges lépéseket az éghajlatváltozás csökkentése érdekében.

Mégsem valósul meg minden idők legnagyobb tőzsdei ügylete?

Archívum2018.07.09, 11:18

Egyre nőnek a kétségek, hogy megvalósul-e az a hatalmas részvénykibocsátás, amelynek során a szaúd-arábiai olajóriás, a Saudi Aramco részvényeit lehetett volna lejegyezni. Pedig ez lett volna minden idők legnagyobb tőzsdei tranzakciója.

Harmadával megemelték az OTP-részvények célárát

Archívum2018.07.06, 12:27

A Morgan Stanley 13 600 forintra emelte az OTP részvényeire vonatkozó célárát, ami harmadával magasabb a jelenlegi árszintnél. Emellett továbbra is azt ajánlják a befektetőknek, hogy súlyozzák felül a legnagyobb magyar bank papírjait a portfóliójukban.

Évek óta nem rohantak ennyien a tőzsdére

Archívum2018.07.02, 15:44

Az előző negyedévben hároméves csúcspontra emelkedett a vállalatok tőzsdére lépési aktivitása. Ráadásul a következő időszakban még több üzlet várható, ahogy a cégek igyekeznek megrohamozni a tőzsdéket.

Idén már összecsaphat a bika és a medve

Archívum2018.07.02, 15:42

Az idei első félév komoly aggodalmakat és kilengéseket is hozott a részvénypiacokon, azonban végső soron a legnagyobb részvényindexek mégsem adtak okot túl nagy izgalmakra. A legfontosabb kérdés most az, a második félévben beigazolódnak-e az aggodalmak, és makrogazdasági szinten is megjelennek-e bizonyos válságtünetek.

A válság óta nem volt ilyen részvénypiaci menekülés

Archívum2018.06.29, 14:49

A válság óta nem látott ütemben vonták ki a tőkét a befektetők a globális részvényalapokból ebben a hónapban. A kereskedelmi háború veszélyei és a globális növekedés kockázatai egyre jobban megrémisztik a befektetőket.

Keményen lefelé tart az arany árfolyama

Archívum2018.06.29, 14:46

Miközben a nemzetközi befektetői világ egyre jobban aggódik a világgazdasági fejlemények miatt, az egyik klasszikus menedékeszköznek számító arany mégis folyamatosan gyengül. Ráadásul még további esések is jöhetnek.

A befektetők, és nem a bankok robbanthatják ki a válságot

Archívum2018.06.28, 12:23

Miközben a 2008-as válság jelentős részben a bankoknak volt köszönhető, a következő összeomlásban sokkal nagyobb szerepük lehet a hétköznapi befektetőknek. Érdemes megjegyezni a tőzsdén kereskedett alap (ETF) kifejezést.

Hullámvasútra ülhetnek a szupersztár cégek

Archívum2018.06.27, 15:25

A következő napokban az alapkezelők elkezdhetnek bevásárolni a sztárpapírokból, de hosszabb távon a technológiai óriások felülhetnek a hullámvasútra. A jelenlegi mozgások alapján tehát a gyors emelkedések után lejtmenetbe kapcsolhatnak a közismert részvények.

Teljes összeomlásra figyelmeztet a tőzsdeguru

Archívum2018.06.21, 20:20

Egyre többen figyelmeztetnek egy küszöbön álló pénzpiaci válságra. Most egy újabb tőzsdeguru csatlakozott hozzájuk, akinek igen érzékeny lehet a „szeizmográfja”, mert megjósolta, sőt még profitált is a három évtizeddel ezelőtti krachból, amikor az amerikai tőzsdeindex egyetlen nap alatt elvesztette értékének közel negyedét. Jó hír talán, hogy szerinte az év végén még jöhet egy nagyobb emelkedő hullám a pénzpiacokon.

Kilőtt a Facebook árfolyama, szupergazdag lett Zuckerberg

Archívum2018.06.21, 11:28

Adatbotrány ide, adatbotrány oda, a Facebook részvényárfolyama eddig soha nem látott magasságokba emelkedett: szerdán már 200 dollár felett is jegyezték az amerikai tőzsdén. A cég alapítója, Mark Zuckerberg számára történelmi volt a tegnapi nap abból a szempontból is, hogy a részvények drágulásának köszönhetően utolérte Warren Buffetet a világ leggazdagabb embereinek rangsorában. További hír, hogy a közösségi oldal fizetőssé teheti a csoporttagságot.

A General Electricet kitették a Dow Jones indexből

Archívum2018.06.20, 12:44

A General Electric 111 év után elveszíti a helyét az amerikai blue chip papírokat tömörítő Dow Jones indexben. Miközben egyre jobban szorul vissza az ipari vállalatok jelentősége a változó gazdasági környezetben, nem mindenki látja ilyen borúsan a GE jövőjét.

Megkezdődött a BILK részvényeinek jegyzése

Archívum2018.06.20, 14:03

Megkezdődött a BILK Logisztikai Nyrt. részvényeinek jegyzése szerdán, a vállalat a papírok sikeres jegyzése után benyújtja az adóhatósághoz a szabályozott ingatlanbefektetési társaságként történő nyilvántartásba vételi kérelmét - mondta Wáberer Lívia, a társaság vezérigazgatója a tőzsdei bevezetés alkalmából tartott szerdai budapesti sajtótájékoztatón.

Hatalmas buboréktól roppanhatnak össze az óriások

Archívum2018.06.19, 14:37

A világ nyolc legnagyobb technológiai vállalatának összesített értéke mára meghaladja az 5 ezer milliárd dollárt. Ez pedig azzal fenyeget, hogy gigantikus buborék képződik a szektorban, amely súlyos kockázatokkal is járhat.

Ezeket imádják manapság az alapkezelők

Archívum2018.06.15, 11:49

Újra nagy népszerűségnek örvendenek az amerikai részvények, amit az is bizonyít, hogy az alapkezelők 15 hónapja nem látott mértékben súlyozzák felül az USA papírjait. A masszív profitkilátások igencsak fellendítik a vásárlási kedvet.

Nagy húzással szállna vissza a ringbe a Snapchat

Archívum2018.06.15, 15:55

Miután a Snapchat mögött álló Snap negyedéves eredményei súlyos csalódást okoztak a befektetőknek, az üzenetküldő alkalmazás egyre nagyobb nyomás alá került a felhasználók és hirdetők felől is. Most azonban egy új megoldással a Snapchat újra ringbe szállhat, és felpörgetheti az eseményeket. A kérdés az, ezzel a részvényárfolyam is új lendületet kap-e.

Euróban fizetne osztalékot a tőzsdére készülő Waberer-cég, a BILK

Archívum2018.06.14, 15:02

Izgalmas sztori van kibontakozóban a budapesti parketten: június utolsó harmadában megjelenhet a tőzsdén Waberer György ingatlanvállalata, a BILK Logisztikai Zrt., amely a részvények sikeres bevezetését követően szabályozott ingatlanbefektetési társaságként (SZIT) kívánja folytatni tevékenységét. A SZIT-ként való működés azzal jár, hogy a cég eredményének legalább 90 százalékát a társaság kötelezően osztalékként fizeti majd ki euróban. A részvények értékesítése euróban történik. Az új befektetési lehetőségről Végh Richárddal, a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) elnök-vezérigazgatójával és Waberer Györggyel, a BILK tulajdonosával beszélgettünk.

Célkeresztbe került a Spotify

Archívum2018.06.08, 19:21

„Az új befektetők teljes mértékben részesei lesznek a Google hosszú távú gazdasági jövőjének, de nagyon kevés lehetőségük lesz befolyásolni a stratégiai döntéseket a szavazati jogukkal" — írta Larry Page és Sergei Bin a híres 2004-es Alapítói IPO levelében.

Eldőlhet az egyik legnagyobb befektetési vita?

Archívum2018.06.08, 19:21

Mind az intézmények, mind a magánszemélyek egyre nagyobb számban fektetnek tőzsdén jegyzett indexkövető alapokba. Ezek átláthatók és alacsony költséggel járnak, de kritikusaik szerint válogatás nélkül osztják el a tőkét és ezzel ártanak a piaci hatékonyságnak is. Az MSCI kutatásai szerint azonban az indexkövető alapok azzal, hogy változatos és hatékony eszközt biztosítanak a befektetőknek, épp ellenkező eredményeket mutatnak fel: segítik az aktív alapkezelők döntéseit.

Az álomhatár küszöbén áll az Apple

Archívum2018.06.06, 15:49

Az Apple jelenlegi piaci értéke nagyjából 950 milliárd dollár, és a technológiai óriás papírja idén több mint 13 százalékot erősödött. Ezzel pedig nem csupán az általános piacot nyomta le az iPhone gyártója, de igen közel áll ahhoz, hogy első amerikai cégként átlépje az ezer milliárd dolláros álomhatárt.

Elképesztő mennyiségű pénzt öntenek a cégek a gazdaságba

Archívum2018.06.05, 15:26

Az amerikai cégek öntik a pénzt az USA gazdaságába, amivel a részvénypiacot is erősen megtámogatják. A UBS elemzése szerint ebben az évben 2500 milliárd dollárnyi készpénztartalékot tolhatnak be a vállalatok különböző módokon a gazdaságba.

Az olasz válságból is profitot kovácsolhatnak a befektetők

Archívum2018.05.30, 22:10

Az éppen folyó olasz politikai és gazdasági válság, amely a napokban megrázta a piacokat, akár vételi lehetőséget is jelenthet egyes befektetőknek. A történelmi tapasztalatok azt is megmutatják, hogy lehetett keresni a hasonló jellegű kríziseken.

A részvénypiacokon is forró lehet a június

Archívum2018.05.28, 15:13

Érdemes lesz figyelni az amerikai részvénypiacokra júniusban, mivel a nyári pihenés mellett sokan megégethetik magukat. Hagyományosan ugyanis ez a hónap a második legrosszabb a Dow Jones index történetében.

Nagyot kaszáltak, akik elsőként vettek Netflix papírt

Archívum2018.05.28, 13:16

A Netflix egyelőre megállíthatatlannak tűnik, és az online műsorsugárzással foglalkozó cég nemrég még a Disney piaci értékét is lenyomta egy rövid időre. Azok pedig, akik elég korán megláttak a lehetőséget a vállalatban, mára akár több mint százszoros hasznot is zsebre tehettek a befektetésen.

Jogosan pofozzák a feltörekvő piacokat?

Archívum2018.05.25, 14:07

Míg a tavaly a feltörekvő piaci részvények elég szépen lenyomták az amerikai papírokat, addig idén megfordult az irány, és a befektetők elkezdték pofozni a feltörekvő piacokat. Egy elemzés szerint azonban a feltörekvők hosszú távon önmaguktól is túl kockázatosak, vagyis ez a folyamat egyáltalán nem meglepő.

Az államok is nagyot kaszáltak a piaci felfutáson

Archívum2018.05.24, 11:15

Rekord mértékben nőtt az állami szereplők által tartott befektetési eszközök értéke tavaly – derül ki egy friss kutatásból. A jegybankoktól, a szuverén alapokon át a nyugdíjalapokig mindenki szépen keresett a felfutáson.

Hamarosan véget érhet az unikornisok kora

Archívum2018.05.23, 15:52

Napjainkban egy soha nem látott technológiai buborék utolsó óráihoz érkeztünk, és a kipukkadás véget vethet az unikornisok, vagyis a legalább 1 milliárd dollárra értékelt startupok uralkodásának. A hullám a Szilícium-völgyből indulhat, de elérheti akár a Wall Streetet is.

Ezeket a részvényeket zabálják a hedge fundok

Archívum2018.05.18, 16:01

Mivel a hedge fundok híresek arról, hogy szeretik titokban tartani a befektetéseiket, nem véletlen, hogy a piaci szereplők árgus szemekkel figyelik, amikor kiderül, milyen papírokat zsákolnak a hozamvadász fedezeti alapok. Most lehullt a lepel az első negyedéves vásárlásokról.

Kína ügyes húzással lepné meg a világ tőzsdéit

Archívum2018.05.17, 11:58

Az elmúlt években számos nagy kínai vállalat döntött úgy, hogy a világ második legnagyobb gazdaságán kívül lép tőzsdére. Pekingnek azonban most elege lett ebből, és tervet dolgozott ki a technológiai cégek hazacsábítására.

34 éves lett Zuckerberg, aki naponta 6 millió dollárt keres

Archívum2018.05.15, 15:20

Hétfőn lett 34 éves a Facebook alapítója, Mark Zuckerberg. Bár a legutóbbi adatkezelési botrány kissé beárnyékolhatta a születésnapot, Zuckerberg az élete során eddig, átlagolva, napi 6 millió dollárt keresett.

Még csak most lesz igazán érdekes a részvénypiac

Archívum2018.05.14, 21:27

Izgalmas időszak jöhet az amerikai részvénypiac életében, mivel úgy tűnik, a befektetők már beárazták a legerősebb kockázatokat az inflációtól a geopolitikai feszültségekig.

Jövőre már jöhet is a 100 dolláros olaj

Archívum2018.05.11, 15:33

Egyre többször merül fel manapság, hogy mennyire lehet reális az, hogy a nyersolaj hordónkénti ára újra elérje a 100 dolláros lélektani határt. Legújabban a Bank of America elemzői jelezték, már jövőre visszatérhet a 100 dolláros olaj.

Mégis visszatér a készpénz kora?

Archívum2018.05.09, 15:02

A Goldman Sachs is csatlakozott azon vezető Wall Street-i cégek közé, amelyek újra elkezdték felértékelni a készpénz, ahogy a részvények és a kötvények egyaránt egyre nagyobb bizonytalanságot mutatnak.

A túlélésért küzd Európa egyik legnagyobb légitársasága

Archívum2018.05.08, 17:37

Rendesen megcsapták hétfőn az Air France-KLM légitársaság papírját, miután a csoport vezérigazgatója közölte, a szakszervezetekkel folytatott viták miatt kilép a cégtől. A francia kormány egyébként jelezte, nem nyújtana segítséget a probléma megoldásában.

Új csúcson az Apple, közel az álomhatár

Archívum2018.05.08, 15:50

Új mindenkori csúcsot ütött meg hétfőn az Apple árfolyama, miután pénteken kiderült, Warren Buffett komolyan bevásárolt a cég papírjaiból. Ennek hatására az iPhone gyártója karnyújtásnyira került attól, hogy elérje az ezermilliárd dolláros piaci értéket.

Sokba kerülhet a túlzott aggodalom

Archívum2018.05.04, 15:21

Bár egy ideje már lehet hallani arról, hogy elkerülhetetlen lesz egy komolyabb részvénypiaci korrekció, ennek az időzítése rendkívül nehéz. A folyamatos félelem azonban akár sokba is kerülhet a befektetőknek.

Rémisztő jóslat a pénzügyi gurutól

Archívum2018.05.03, 13:51

Mark Mobius a világ egyik legismertebb gazdasági elemzője, aki korábban többször is jól jósolt meg globális pénzügyi folyamatokat. Most azt mondta, hogy fel kell készülnie a világnak egy újabb nagy tőzsdei zuhanásra, ahol az Egyesült Államok mindenkit magával ránthat.

Kell-e félnünk az amerikai kötvényektől?

Archívum2018.05.03, 10:51

Négy év után először érte el a 10 éves amerikai kötvényhozam a 3%-os szintet, ami könnyen jelentheti azt, hogy vége a harminc éve tartó kötvény bikapiacnak. A hozamszint meredek emelkedése mögött leginkább a kedvező gazdasági kilátások állnak, átmenetileg azonban eladói nyomást okozhatnak a részvénypiacokon. A hazai befektetők számára mindenképpen megnyugtató azonban, hogy az itthoni kötvénypiacon nem várható hevesebb mozgás.

Hasít az amerikai gazdaság, de bármikor beüthet egy újabb válság

Archívum2018.05.03, 10:16

Miközben az amerikai jegybank szerdán a várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamaton, és optimista hangot ütött meg, egy elemzés szerint mégsem érezheti magát teljes biztonságban az amerikai gazdaság. Akár egy újabb válság is leselkedhet a homályból.

Az Apple történelmi negyedévet zárt

Archívum2018.05.02, 13:00

Jócskán últeljesítette az elemői várakozásokat az Apple az év elején. Az első negyedéves számból kiderül, hogy a vállalat sikeresen megdöntötte a 2015-ös bevételi rekordját és a fennállásának legsikeresebb negyedévén van túl az árbevételt tekintve. A cég legnépszerűbb eszközeinek az eladásai viszont lassultak, részben az iPhone X magas árának köszönhetően.

Már fenyeget a következő összeomlás?

Archívum2018.05.01, 13:08

Kicsi – mindössze 10 százalék – az esélye annak, hogy 2018-ban fennmaradjon a világban a stabil növekedés, az alacsony infláció és kis volatilitás tavalyi évet jellemző szentháromsága. A hektikusabb, de még „normálisnak" tekinthető kilengésekkel tarkított piaci környezet esélye ezzel szemben 75 százalék, míg egy komoly összeomlás esélye 15 százalékra tehető – mondta Philippe Ithurbide, az Amundi globális elemzési vezetője tájékoztatóján. De honnan jöhet a következő válság?

A Facebookról lepereg a botrány, brutális a cég bevétele

Archívum2018.04.26, 11:40

Az elemzők arra számítottak, hogy a Facebookot megrengeti az adatvédelmi botrány, és ezt tükrözni fogja a vállalat első negyedéves jelentése is. Ezzel szemben már 2,2 milliárd ember használja a közösségi oldalt havi rendszerességgel. A Facebook-részvények pedig elkezdtek visszakapaszkodni a mélyből.