rendezvény

címke rss

Lezárják fél Budapestet az ünnep miatt

Itthon2006.10.19, 18:40

Az október 23-i rendezvények miatt már a hétvégén is jelentős forgalmi változásokra kell felkészülni. Az ünnep alatt a belvárosban szinte sehol sem lehet majd parkolni, és sok utcát, teret teljesen lezárnak majd a forgalom elől: így a Kossuth tér környéke mellett az Andrássy utat vagy a Hősök tere környékét is érdemes elkerülni autóval. Cikkünkből megtudhat minden részletet a lezárásokról.

Még gondolkozik a Fidesz 23-i programján

Itthon2006.10.13, 12:05

Csak a jövő hét elején jelenti be a Fidesz, hogy milyen rendezvényeket szervez 1956 ötvenedik évfordulóján. A programról Pokorni Zoltán alelnök pénteken csak annyit árult el, hogy "határozott és egyértelmű" lesz.

Csak a Parlamentben beszél Gyurcsány 23-án

Itthon2006.10.12, 17:25

Csak a Parlamentben szólal fel Gyurcsány Ferenc október 23-án - derült ki a csütörtöki kormányszóvivői tájékoztatón. Korábban a Fidesz azt közölte, hogy nem képviselteti magát azokon az 1956-ról megemlékező rendezvényeken, ahol felszólal a kormányfő.

Az állatvédők meghátráltak, a mellrák ellen sétálók nem

Itthon2006.10.05, 13:56

Két nagyobb civil rendezvényt is szerveztek vasárnapra, az állatbarátok felvonulását azonban - biztonsági okokra hivatkozva - lefújták, a mellrák elleni menetet viszont megtartják. Mindkét esemény szervezői a rendőrségtől kapott információkra hivatkoznak, a rendőrségi szóvivő ugyanakkor azt mondja, hogy ők mindkét rendezvény biztosítását vállalták.

Orbán békés rendezvényre számít pénteken

Itthon2006.10.03, 15:03

Orbán Viktor a rendszerváltozáshoz hasonló hangulatú rendezvényre számít pénteken, és nem "öklöt rázó" tömeget vár a Kossuth térre. A Fidesz elnöke erről hétfőn este a Hír Televízióban beszélt.

Összevissza beszélnek a robbantásos veszélyről

Itthon2006.09.21, 23:49

Mégis elhalasztja szombatra tervezett nagygyűlését a Fidesz - jelentette be Kövér László, a párt választmányi elnöke, aki a kormányt hibáztatta azért, amiért a rendezvény lefújására kényszerültek. A politikus állítása szerint kaptak tájékoztatást várható provokációról és készülő robbantásos merényletekről is. Két miniszter szerint azonban nem pont ilyesmiről volt szó.

Lemondott tüntetéseket szerveznek újra

Itthon2006.09.21, 18:11

Két hivatalosan lemondott rendezvényt is meg akarnak tartani a fővárosban. Egy honlapon a csütörtökre tervezett, de a diákok szervezete által lemondott, tandíjellenes gyűlésre hívnak ismeretlenek, míg az iwiw-en a - szintén lemondott - pénteki critical masst szervezik. A diákok demonstrációjának helyszínén egyelőre nagyon kevesen vannak - számolt be róla tudósítónk. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szolidarít, míg a Critical Mass hivatalos szervezői elítélik az önállósult biciklistákat.

Orbán is beszáll a Fidesz kampányába

Itthon2006.08.30, 15:28

A Fidesz vasárnap tartja kampánynyitó rendezvényét Szolnokon, ahol Orbán Viktor, a nyilvánosságot a nyári hónapokban szinte teljesen kerülő pártelnök mond beszédet.Az MSZP szombaton, Budapesten rendezi meg hivatalos, országos kampánynyitóját, ahol Gyurcsány Ferenc kormányfő is felszólal.

Fejlődik a hazai konferencia-turizmus

[origo] utazás2008.02.08, 17:11

Az idei év első felében 11,7 százalékkal több rendezvényt tartottak Magyarországon, mint egy évvel korábban; összesen 200 nemzetközi és 6200 hazai konferenciát bonyolítottak le - derül ki a Magyar Turizmus Zrt. [origo]-hoz eljuttatott közleményéből. .