rendelet

címke rss

Megszüntették a kárpótlási rendelet alkotmányellenes részeit

Itthon2003.04.08, 13:07

Diszkriminatívak az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló kormányrendeletnek azok a részei, amelyek a Szovjetunióba elhurcolt személyek két csoportjának biztosították a juttatást, míg a harmadik csoportnak, a hadifoglyoknak nem. Erről szóló határozatát az Alkotmánybíróság kedden, budapesti nyilvános ülésén hirdette ki.

Szaddám megtiltotta a vegyi fegyverek gyártását

Nagyvilág2003.02.14, 14:59

Elnöki rendeletben tiltotta meg Irakban a tömegpusztító fegyverek gyártását, illetve azok importját Szaddám Huszein. Az elnök komoly büntetést helyez kilátásba annak, aki nem tartja be a rendeletben foglaltakat.

Áder szerint hazudik a belügy a logó-ügyben

Itthon2002.12.18, 12:35

A Fidesz frakcióvezetője szerint a Belügyminisztérium részéről több hazugság is elhangzott azt követően, hogy az Alkotmánybíróság alkotmánysértőnek találta a belügyminiszter pártlogókkal foglalkozó rendeletét. Áder János állítja, nem igaz, hogy korábban, így az Orbán-kormány alatt is születtek ilyen rendeletek.

Újabb rendelettel védenék a képernyő előtt dolgozókat

Itthon2002.09.13, 08:04

A monitor előtti munkavégzésre vonatkozó jogszabály ugyan már három éve hatályba lépett, de nincs, aki ellenőrizze, betartják-e a munkáltatók. A szankciók helyett most újabb rendelet született.

Rendezik a bor exporttámogatását

Itthon2002.09.12, 20:21

A hordós bor exportjáról szóló rendelet napokon belül megjelenik a Magyar Közlönyben - közölte Szanyi Tibor, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium politikai államtitkára a XI. Budapesti Nemzetközi Bor- és Pezsgőfesztivál csütörtöki megnyitóján Budapesten.

Oroszország is befagyasztja a terroristák számláit

Archívum2002.04.17, 16:31

Vlagyimir Putyin orosz elnök szerdán aláírta azt a rendeletet, amely életbe lépteti Oroszországban az al-Kaida terrorszervezet, a tálib mozgalom, illetve a velük kapcsolatban álló személyek és csoportok anyagi forrásainak zárolására irányuló ENSZ-határozatot.

Hitler rakétái Sztálin rendeletében

Tudomány2002.08.21, 14:31

A Szovjetunió Minisztertanácsa 1946. május 13-án törvényerejű rendeletet adott ki a katonai rakétatechnikai kutatás és fejlesztés témakörében. A rendeletet annak idején titkosították, és titkosságát csak négy évvel a Szovjetunió megszűnése után, 1995 elején oldották fel.

Drágább lesz a telefonálás

Archívum2002.08.07, 15:26

A Matáv megváltoztatja hatósági áras tarifáit szeptember elsejétől. A hatósági tarifák emelését a 2002. évi MehVM rendelet szabályozza.

Nem lesz vigalmi negyed Nyíregyházán

Itthon2002.05.30, 20:29

Visszavonta a türelmi zónáról hozott rendeletét a nyíregyházi önkormányzat közgyűlése, így a zóna létre sem jön. A zónát kijelölő rendeletet, amely júniusban lépett volna hatályba, csütörtökön vonta vissza a közgyűlés.

USA: marad a jugoszláviai bankszámlák zárlata

Nagyvilág2002.05.30, 23:18

George Bush amerikai elnök a jugoszláv Tanjug hírügynökség értesülése szerint egy évvel meghosszabbította az amerikai bankokban befagyasztott jugoszláv vagyon zárlatát. Az amerikai elnök rendelete értelmében Jugoszlávia még legalább egy évig nem juthat hozzá az amerikai bankokban levő vagyonához.

Idén négy százalékkal drágul a telefonálás

Archívum2002.01.24, 09:39

Február elsejétől éves szinten legfeljebb öt százalékkal nőhetnek a telefontarifák és három százalékkal az előfizetési díjak, vagyis legfeljebb négy százalékkal drágulhat a telefonálás - tudta meg a Napi Gazdaság. A kancelláriaminiszter rendelete szerint az első fél évben csak a havi előfizetői díjak emelkedhetnek.

Még 39 ezer külföldi munkavállaló érkezhet

Archívum2002.01.29, 18:34

A hétfői adatok alapján még 39 000 külföldi számára van lehetőség a magyarországi munkavállalásra, jelenleg ugyanis 42 000 nem magyar állampolgár rendelkezik érvényes munkavállalási engedéllyel Magyarországon. A külföldi munkavállalók számát a gazdasági, a szociális és a külügyi tárca közös, kedden aláírt rendelete legfeljebb 81 000 főben határozta meg.

Alkotmányt sérthetnek a természetvédelmi rendeletek

Itthon2002.01.29, 06:56

A Levegő Munkacsoport szerint a természetvédelmi törvény egyik rendelkezése alkotmányellenes, ezért az Alkotmánybírósághoz fordulnak.

Jogosítványukat is elveszíthetik a sorozás előtt megbetegedők

Itthon2002.01.07, 16:09

Egy készülő rendelet szerint a jövőben nem lehet megúszni a katonaságot egy közvetlenül a sorozás előtt felbukkanó súlyos betegséggel. Ha pedig a betegség mégis fennáll, elképzelhető, hogy a jogosítványtól is el kell búcsúznia a katonaságra alkalmatlan fiatalnak.

Rendelet kóbor elefántok ellen

Tudomány2002.01.07, 11:26

Pénzbírság vagy börtön fenyegeti a jövőben a kóbor ebek, elefántok és egyéb állatok gazdáit Bangkokban.

Könnyítések az utazási irodákról szóló rendeletben

Archívum2001.09.29, 10:57

Október elején államtitkári egyeztetésre kerül a Gazdasági Minisztérium utazásszervezőkről és utazásközvetítőkről szóló rendelete. A tervezet több ponton könnyítene az irodák helyzetén, ugyanis több nagy iroda nem tud biztosítást kötni.

A kereskedők adósak az egységár feltüntetésével

Archívum2001.09.04, 08:43

A nagyobb kereskedelmi üzleteket kivéve a legtöbb helyen még nem tettek eleget a gazdasági miniszter szeptember 1-jétől hatályos rendeletének, amely kimondja: minden árucikken fel kell tüntetni az eladási ár mellett az egységárat is. A fogyasztóvédelmi hatóság a héten kezdi meg az üzletek átfogó ellenőrzését. A kereskedők a rendelet visszavonását szorgalmazzák, mivel az szerintük végrehajthatatlan.

Jelentős változások lesznek a vagyonőrök képzésében

Itthon2001.08.24, 06:17

Jelentős változásokat tartalmaz az a közeljövőben megjelenő belügyminisztériumi rendelet, amely a személy- és vagyonőri szakképesítés új szakmai, valamint vizsgáztatási követelményeit határozza meg.

Előző
Következő