Renault F1

címke rss

A McLaren és a Renault folytatja az átszervezéseket 2020 előtt

Archívum2019.12.10, 17:51

A McLaren ügyvezetője méltatta a Honda idei eredményeit, miután a japán gyártó a Red Bull beszállítójaként elkezdett futamokat nyerni, holott ez a McLaren partnereként évekig nem sikerült.

A Renault csapatfőnöke elkeseredett a három legjobb istálló miatt

Archívum2019.12.10, 15:48

Hülyeségnek tartja az időmérős gumiszabályt a Renault csapatfőnöke, amelyet azért nem töröltek el, mert a topcsapatok ragaszkodtak a megtartásához. Cyril Abiteboul szerint ezzel csak az előnyüket akarják védeni, miközben nincs is szükségük rá, hogy ezt tegyék.

Távozik a karosszériáért felelős technikai igazgató a Renault-tól

Archívum2019.12.06, 17:44

Majdnem két évtized után elhagyja az enstone-i istállót Nick Chester, a Renault karosszériáért felelős technikai igazgatója. A brit szakember feladataira több jelentkező is akad.

Az egekig magasztalják, mégsem maradt ülése Hülkenbergnek

Archívum2019.12.04, 09:39

Versenymérnöke szerint Mika Häkkinennel, Fernando Alonsóval és Kimi Räikkönennel említhető egy lapon, a sportigazgatónak hiányozni fognak kivéletes technikai visszajelzései, Sebastian Vettel pedig a Forma-1-et okola az elvesztéséért. Nico Hülkenberg lászólag mindenkinek hiányozni fog, mégis leváltotta őt a Renault.

Hülkenberg felkészülten várja az újabb F1-es lehetőséget

Archívum2019.11.27, 10:02

A Renault csapatfőnöke méltatta az istállótól távozó Nico Hülkenberget. A rutinos pilóta szép emlékeket őriz az elmúlt három évről, és nem visszavonulásként tekint a helyzetére.

Ricciardo nem akarja elfelejteni a kudarcokkal teli idei szezont

Archívum2019.11.26, 18:42

Daniel Ricciardo nem tekint keserű szájízzel első Renault-nál töltött Forma-1-es szezonjára, ami bár nem úgy alakult, ahogyan a csapat várta, jövőre így is a dobogós helyezéseket tűzik ki célul.

Ocon már az idén bemutatkozhat a Renault-nál

Archívum2019.11.20, 16:58

Megállapodásra jutott a Mercedes és a Renault, ennek köszönhetően Esteban Ocon közvetlenül a szezonzáró után bemutatkozhat a francia márka színeiben.

Bottas és Ricciardo nem tart a Mercedes és a Renault kiszállásától

Archívum2019.11.16, 18:09

Egyelőre nem garantált, hogy a Forma-1 jelenlegi istállói 2021-től is a sportágban maradnak, különösen az autógyártók szereplése burkolózik ködbe. A pilótáik azonban nem aggódnak.

Hülkenberg: Leclerc egy szerencsés csirkefogó

Archívum2019.11.08, 17:51

Nico Hülkenberg szerint Charles Leclerc szerencsés, hogy már ilyen fiatalon egy élcsapat színeiben versenyezhet az F1-ben. A minden bizonnyal pályafutása utolsó két Forma-1-es hétvégéjére készülő versenyző elmondta, nem maradt benne hiányérzet.

Az F1 menedzsmentje is foglalkozik a Renault esetleges kiszállásával

Archívum2019.11.08, 17:28

A Renault csapatfőnöke bizakodik, hogy a 2021-es szabályok a sportágban tartják a márkát, de elismerte, amíg nem kötik meg az új szerződést felmerül a kiszállás lehetősége. Német sajtóértesülés szerint baljós pletykák terjengtek az austini paddockban. 

Ricciardo elismerte a McLarennel szembeni vereséget

Archívum2019.11.03, 16:44

Daniel Ricciardo szerint el kell fogadniuk, hogy a McLaren az idén jobban teljesített náluk. A Renault versenyzője reméli, hogy jövőre el fogják érni a wokingiak szintjét.

Pat Fry és Dirk de Beer is csatlakozik a Renault mérnöki gárdájához

Archívum2019.11.02, 21:21

Átalakítja aerodinamikai részlegét a Renault, és a Williamst tavaly elhagyó Dirk de Beer veszi át a munkacsoport irányítását.

Hülkenberg: A Williams számára nem én vagyok a megfelelő pilóta

Archívum2019.11.01, 13:20

Nico Hülkenberg lényegében kizárta, hogy a Williamshez szegődjön 2020-ra, így az Alfa Romeo maradt számára az egyetlen igazi lehetőség, hogy F1-es pilóta maradjon. A Renault versenyzője hozzátette, amennyiben jövőre nem sikerül az F1-ben maradnia, akkor valószínűleg az idei Abu-dzabi Nagydíj lesz az utolsó versenye a sorozatban.

A Renault-főnök reméli, hogy az új szabályok az F1-ben tartják a márkát

Archívum2019.10.29, 11:22

Felülvizsgálja üzleti stratégiáját a Renault, ennek részeként áttekintik az F1-es részvételt is, de Cyril Abiteboul csapatfőnök szerint 2021-től jobb feltételek közepette versenyezhetnek.

Grosjean: A Renault már régóta használja a szabálytalan rendszert

Archívum2019.10.28, 16:06

Romain Grosjean elmondta, a Renault – akkor még Lotus néven – valószínűleg már a 2015-ös Belga Nagydíjon használta a Japán Nagydíj után szabálytalannak minősített fékerőt szabályozó rendszert.

Felülvizsgálja üzleti stratégiáját a Renault, érintett lehet az F1 is

Archívum2019.10.25, 20:30

Az autógyár megbízott vezérigazgatója szerint át kell tekinteni a két éve elfogadott és 2022-ig érvényes stratégiát, mert nem jók az üzleti eredmények. 

Kizárták a Renault pilótáit a Japán Nagydíjról

Archívum2019.10.24, 18:07

Az FIA helyt adott a Racing Point óvásának és a sportszabályzat megsértése miatt kizárta a Renault pilótáit a másfél héttel ezelőtt megrendezett Japán Nagydíjról.

Renault: Veszteséges is lehetett volna a motorszállítás a McLarennek

Archívum2019.10.17, 17:43

Cyril Abiteboul csapatfőnök nem bánja, hogy a McLaren 2021-től nem Renault erőforrásokat használ majd és megerősítette, hogy elsősorban nem ügyfél, hanem partnercsapatra lenne szükségük.

Renault: Tíz érdeklődő is F1-es erőforrást keres

Archívum2019.10.15, 12:14

A Renault csapatfőnöke szerint majdnem egy tucat érdeklődő jelentkezett náluk F1-es motorszállítással kapcsolatban. Cyril Abiteboul tudja, hogy a minőség fontosabb a mennyiségnél.

A Racing Point óvást nyújtott be a Renault elektronikája miatt

Archívum2019.10.13, 14:02

A Racing Point óvást nyújtott be az FIA-nak, mert szerintük a Renault mindkét autója szabálytalan eszköz használatával versenyzett a Japán Nagydíjon.  

A Renault és a Mercedes előrehozná az új motorszabályok bevezetését

Archívum2019.10.08, 12:18

Cyril Abiteboul és Toto Wolff szerint a világ gyorsan változik, hirtelen téma lett a klímaváltozás és a fenntarthatóság kérdése is állandó ügy, amivel az autógyártóknak is foglalkozniuk kell.

A Renault szorosabb együttműködést akart a Mercedesre váltó McLarennel

Archívum2019.10.07, 15:02

Nem szerette volna bonyolítani a dolgokat, és ahelyett, hogy a Renault tervei szerint szorosabbra vonta volna az együttműködést a franciákkal, inkább egy erős ügyféli kapcsolatot akart motorpartnerével a 2021-től Mercedes motorokra váltó McLaren.

Hülkenberg régi barátjával is beszélt az átigazolásról

Archívum2019.10.06, 15:42

Miután a Renault és a Haas is bejelentette jövő évi felállását, Nico Hülkenberg Forma-1-es karrierjét reálisan csak a Williams és az Alfa Romeo mentheti meg. Utóbbinak a csapatfőnöke Frédéric Vasseur, aki régóta ismeri a német versenyzőt.

Mercedes: A McLaren szerződés nem a múltról, hanem a jövőről szól

Archívum2019.09.28, 13:06

Nem a régi időket akarja megidézni a Mercedes azzal, hogy 2021-től motort szállítanak a McLarennek. Zak Brown szerint az együttműködés erős üzenet a wokingi csapat céljaival kapcsolatban. 

Ocon szerződtetése előtt a Renault és a Mercedes elásta a csatabárdot

Archívum2019.09.16, 11:11

Tavaly ilyenkor nem tűnt valószínűnek, hogy a Mercedes és a Renault az idén egyezségre jut Esteban Oconnal kapcsolatban, Toto Wolff egy évvel ezelőtt ugyanis rendkívül dühös volt a franciákra, azonban mint mondta, ideje volt továbblépni.

Hivatalos: Ocon váltja Hülkenberget a Renault-nál

Archívum2019.08.29, 20:26

Ahogyan arra számítani lehetett, a Mercedes jövő évi üléséről lemaradó Esteban Ocon 2020-ban a Renault-nál folytatja pályafutását, jelentette be a francia istálló a Belga Nagydíj csütörtöki sajtónapján. 

Bottas megtarthatja a helyét a Mercedesnél?

Archívum2019.08.22, 11:54

Egyelőre nem történt hivatalos bejelentés, az Auto Bild azonban úgy tudja, hogy a jelenleg a Mercedes tartalékpilótájaként tevékenykedő Esteban Ocon nem lesz jövőre Lewis Hamilton csapattársa, helyette a Renault-nál fog versenyezni, ami Valtteri Bottas maradását jelentené a címvédő istállónál.

Ricciardo többet várt a Renault-tól

Archívum2019.08.21, 15:14

Nem spórolt a Renault, amikor tavaly leigazolta a Red Bulltól Daniel Ricciardót, az ausztrálnak eddig azonban nem sok sikerélménye volt a franciák színeiben, nem is tagadta, hogy ennél többet várt a szezon első felében.

Személyes oka is volt Ricciardo távozásának a Red Bulltól

Archívum2019.08.15, 13:57

Egy évvel ezelőtt, a nyári szünet során született meg Daniel Ricciardo váratlan döntése, hogy elhagyja a Red Bullt a Renault-ért. Az ausztrál pilóta elárulta, ennek emberi okai is voltak.

Ennyi mozgással szerencse, hogy nincs több F1-es baleset a közutakon

Archívum2019.08.13, 10:17

A Magyar Nagydíj előtt balesetbe keveredett a Renault F1-es istállójának kamionja, a Magyar Nagydíjon arról érdeklődtünk a csapatfőnököknél, milyen intézkedéseket tesznek annak érdekében, hogy a felszerelésük mindig pontosan és hibátlanul megérkezzen a versenyekre.

Prost igazgatóvá lépett elő a Renault F1-es csapatánál

Archívum2019.07.30, 13:16

A korábbi négyszeres világbajnok az igazgatótanács tagja lett a Renault F1-es csapatánál, miután elődje magasabb pozícióba lépett.

Balesetet szenvedett a Renault F1-es kamionja az M1-esen

Archívum2019.07.29, 14:30

Az F1-es csapat járműve a németországi Hockenheimből tartott a Hungaroringre, amikor nem sokkal dél előtt átszakította a szalagkorlátot az M1-es autópályán.

Hülkenberg arra számít, hogy a Renault pilótája marad

Archívum2019.07.26, 11:55

A német pilóta jövőjét nemrég nyitva hagyta a csapatfőnöke, de a korábbi Le Mans-győztes versenyző szerint valószínűleg a Renault tagja marad.

A Forma-1 nem állhat csak abból, hogy mi kell a lelátón ülőknek

Archívum2019.07.25, 23:35

Az első turbómotorral elért F1-es győzelem 40. évfordulója alkalmából a Renault motorfőnökével, Rémi Taffinnal beszélgettünk az erőforrások múltjáról és jövőjéről.

Az 50 millió eurós beruházás, amivel az élre tör a Renault

Archívum2019.07.20, 09:11

Komoly fejlesztések zajlottak a Renault angliai főhadiszállásán, amelyek révén a francia-brit istálló szeretne felzárkózni az élcsapatokhoz.

A legendás csata, ami elködösítette a történelmi győzelmet

Archívum2019.07.02, 10:28

Az 1979-es Francia Nagydíj két okból történelmi a Forma-1-ben: ez volt az első győzelem turbómotorral, de amiért igazán örökre feledhetetlen, az Gilles Villeneuve és René Arnoux bunyója a pályán, ami az emlékezetes csata címszónál kiemelt példaként szerepel a világbajnokság lexikonjában.

Érnek a büntetések a Honda és a Renault csapatainál

Archívum2019.06.21, 14:00

Épphogy megkezdődött a szezon második harmada, a Renault-nál már taktikázni kell a rajtbüntetések elkerülése érdekében, a Hondánál pedig már nincs is menekvés.

Hülkenberg feldúlt a Renault csapatutasítása miatt

Archívum2019.06.10, 16:19

Megduplázta korábbi pontmennyiségét a Renault, és hogy ez ne forogjon veszélyben a versenyzők összecsapása miatt, arra kérték Hülkenberget, ne támadja meg Ricciardót, hiába lett volna jó sansza az előzésre.

Gyárbővítéssel és roadshow-val készül hazai versenyére a Renault

Archívum2019.05.16, 15:55

A Renault letette a kibővítésre váró motorgyárának új alapkövét, és Franciaország több látványos helyszínén is utcai bemutatóval lelkesítette a közönséget.

Csak az egyik élcsapat ad autót az új Pirelli gumik teszteléséhez

Archívum2019.05.11, 13:41

Megkezdődött az F1-ben a 2021-es szezontól megjelenő, 18 colos keréktárcsákra szánt gumik tesztelése, egyelőre F2-es autón. Az utánpótlás-bajnokságban már jövőre váltanak.

Renault: A Red Bull fegyverként használta a médiát

Archívum2019.04.27, 14:27

A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner bevallotta, hogy szándékosan alkalmaztak kommunikációs trükköket, hogy alakulatának korábbi motorszállítóját, a Renault-t erőfeszítésekre ösztönözzék. A francia csapat vezetője, Cyril Abiteboul ugyanakkor elítéli a korábbi ügyfelük hozzáállását.

Prost: Az élcsapatok elérhetetlenek a Renault számára

Archívum2019.04.21, 16:15

Alain Prost bízik abban, hogy a szezon előrehaladtával a Renault képes lesz magasabb fokozatba kapcsolni mind a teljesítmény, mind a megbízhatóság terén. A francia ugyanakkor elismeri, hogy szinte lehetetlen küldetés a Renault számára a vezető három versenyistálló elérése.

Gasly és Ricciardo is küszködik új csapatánál

Archívum2019.04.07, 12:40

Nem megy zökkenőmentesen a csapatváltás, miután Daniel Ricciardo átigazolt a Renault-hoz, a Red Bull pedig Pierre Gasly-t ültette a helyére. Egyelőre egyikük sem lendült formába.

Sainz örül, hogy a középmezőnyben lehet, a Renault kitörne onnan

Archívum2019.03.25, 14:38

Felemás érzésekkel készül a Bahreini Nagydíjra a McLaren pilótája és a Renault csapatfőnöke, de mindketten a Q3-ra hajtanak majd a sivatagban.

Ha nem lesznek reformok, a McLaren kiszállhat az F1-ből

Archívum2019.03.25, 10:44

A sportág történetének egyik leghíresebb csapatának sem biztos a jövője az F1-ben, ha nem lesznek reformok a világbajnokságban 2021-től. A Renault és a Mercedes is változást akar.

Ricciardo: Nem a Red Bullnak üzentem az idei sisakommal

Archívum2019.03.21, 17:46

Egy autóversenyző önkifejezésének legfőbb módja a sisakja, hiszen vezetés közben mindössze ennyi látszik belőle, a többiekhez hasonlóan az F1-es pilóták is általában olyan dizájnt készíttettnek, amelynek jelentése van. Daniel Ricciardo sem tett másképp, és igen eredeti ötlettel állt elő, sokan azonban a sisakon látható üzenetet úgy értelmezték, hogy azzal a Red Bullnak szúrt oda.

Ricciardo támogatja a leggyorsabb körért járó pontot

Archívum2019.03.13, 17:55

A Renault pilótája eredetileg nem pártolta, hogy az idei szezontól pontot kap a leggyorsabb kört elérő pilóta, de megváltozott a véleménye. Még több előzést ígér.

Szorosabb lett az F1-es mezőny, de a dobogóhoz mázli kell

Archívum2019.03.03, 10:52

Daniel Ricciardo úgy véli, az idén kiegyenlítettebb lehet az F1-es mezőny, de arra számít, hogy az eddig kiemelkedő csapatok azok is maradnak. A Haas szerint csak szerencsével lehet dobogóra jutni.

A McLaren megerősítette, Alonso az idén tesztel náluk

Archívum2019.02.27, 11:50

A korábbi kétszeres világbajnok Fernando Alonso márkanagykövetként a McLaren tagja marad 2019-ben is, az Indy 500 mellett a fejlesztésekből és a tehetséggondozásból is kiveszi a részét.

Az aggodalmak ellenére a Renault már szombaton pályára lépett

Archívum2019.02.16, 16:36

Daniel Ricciardo már az első tesztnap előtt kipróbálhatta új istállója, a Renault új versenyautóját, pedig a csapatfőnök a bemutatón még aggódott, hogy nem lesznek készen időre.

Renault: Sok lesz az egykiállásos, de hajtós verseny

Archívum2019.01.30, 21:23

Technikai igazgatójuk szerint nem egyértelmű, hogy érdemes lesz kihasználni a megnövelt üzemanyagmennyiséget. Attól tart, hogy kevés lesz a bokszkiállás, de nagyobb a hajtás.

A szakítás után is folytatódik a Red Bull-Renault szópárbaj

Archívum2018.12.23, 17:06

A Red Bull szerint jövőre erősebbek lesznek a Honda motorokkal, mintha maradtak volna a Renault-nál, Cyril Abiteboul viszont ezt nem hiszi el.

Alonso és Sainz már egyeztet a tesztelés tapasztalatairól

Archívum2018.12.13, 16:37

A kétszeres világbajnok is küldött üzeneteket honfitársának, miután az ifjú pilóta kipróbálhatta a McLarent. Sainz állítja, a motor egyforma a Renault-éval és a karosszéria sem más nagyon.

A Renault csapatfőnöke nem tart attól, hogy a VW sorsára jutnak

Archívum2018.11.23, 17:11

Cyril Abiteboul szerint nagy jelentőségű, hogy a Renault első emberét letartóztatták, de úgy véli, a Renault F1-es csapata átvészeli ezt.

Ricciardo tagadja, hogy a pechsorozat miatt megy el a Red Bulltól

Archívum2018.11.15, 22:00

A Red Bulltól búcsúzó pilóta szerint nincs összefüggés a gyakori kiesések és az átigazolása között. Alain Prost elárulta, az ausztrál versenyző kopogtatott náluk.

A Red Bull rúgott egyet a küszködő Ricciardóba

Archívum2018.10.24, 20:34

Helmut Marko nem kímélte a műszaki hibákkal vesződő Daniel Ricciardót, közben a csapat új motorszállítóját méltatta.

Új motorral várja Ricciardo érkezését a Renault

Archívum2018.10.18, 13:21

Cyril Abiteboul szerint a Red Bull által használt legújabb motorváltozattal jöttek rá arra, hogy 2019-re új erőforrásra van szükség, mert a mostani változattal nem érhetik el a céljaikat.

Prostot is aggasztja a Renault visszaesése

Archívum2018.10.05, 05:50

Nico Hülkenberghez hasonlóan úgy érzi, a csapat nem halad az ütemterv szerint, és bizonyos területeken romlott is az autó teljesítménye.

A Renault és a McLaren lemaradhat a Japán Nagydíj edzéseiről

Archívum2018.10.04, 11:45

Szállítási nehézségek miatt lehet, hogy nem érnek oda időben a kenőanyagok a Renault motort használó istállókhoz.

Prost: Meglep, hogy Ricciardo igent mondott a Renault-nak

Archívum2018.09.26, 19:20

A korábbi négyszeres világbajnok nagyra értékeli a Renault új pilótáját, de egyelőre nem hiszi, hogy a szerződtetésétől rögtön élcsapattá válnak. Ricciardo optimista a jövőre nézve.

Renault: Szupercsapatok jöhetnek létre az F1-ben

Archívum2018.09.19, 13:42

Csapatfőnökük is tart attól, hogy az élen álló istállók kijátsszák majd a költségplafont, pedig erre szerinte semmi szükség nem lenne.

Az új motor lehet a Renault felzárkózásának alapja

Archívum2018.09.10, 18:13

Carlos Sainz szerint a Red Bull által már bevetett Renault erőforrás jó kiindulási alap lehet a két élcsapat támadásához. Jobb folytatásban reménykedik.

A Renault óvása után kizárták Grosjeant az Olasz Nagydíjról

Archívum2018.09.02, 23:12

A Renault óvást nyújtott be a Haas autója ellen az Olasz Nagydíj leintése után. A két csapat szoros küzdelmet vív a konstruktőri világbajnokság 4. helyéért.

A mercedeses kötődés miatt nem kellett Ocon a Renault-nak

Archívum2018.08.30, 11:15

Nemrég még úgy hírlett, a tehetséges francia versenyző lesz Nico Hülkenberg csapattársa a Renault-nál, most azonban már az sem biztos, hogy a Forma-1-ben maradhat. Cyril Abiteboul kifejtette, miért nem szerződtették.

Alonso a Renault ajánlatára is nemet mondott

Archívum2018.08.29, 19:43

Második családjának nevezte az enstone-i istállót, mégis inkább a Forma-1-en túl keres új perspektívákat. Nem csak a versenypályákon.

Bottast megbüntették motorcsere miatt, Vettelt és Hamiltont nem

Archívum2018.08.24, 12:51

A Ferrari és a Mercedes is beveti az idei harmadik motorváltozatát a szezon egyik erőpályáján, Spában. Bottas csak büntetés árán kaphatja meg az új fejlesztést.

Előrelátó vagy fukar volt Ricciardo motorjával a Renault?

Archívum2018.07.25, 23:40

Még a Red Bullnál sem értik, hogy Daniel Ricciardo miért nem kapott teljesen új erőforrást a Német Nagydíjra. A Renault szerint nincs alkatrészhiány, de szükség sem volt mindenből új elemre. Inkább a fejlesztésekre várnának.

Csak a Mercedes kapja meg ingyen a saját tehetségét

Archívum2018.07.24, 18:58

Esteban Ocont ki kell vásárolni a Force Indiától, még akkor is, ha mecénása, a Mercedes irányítaná át őt egy másik csapathoz. A Renault lehet a kiszemelt.

Renault: Lenyűgöző a Ferrari motorfejlesztése

Archívum2018.07.19, 11:32

A francia gyártónál a saját munkájukra is büszkék, de elismerték, hogy nem tudnak közelíteni a Ferrari erőforrásának teljesítményével. A csapatuk építése is lefoglalja őket.

A Renault elismeri, nem biztos Sainz helye

Archívum2018.07.18, 00:03

Cyril Abiteboul figyeli a spanyol pilóta helyzetét és egyelőre nem mondta biztosra, hogy jövőre is a Renault tagja marad. Két döntő szempont van.

A Renault elárulta, miért nem vonzó számukra Alonso

Archívum2018.07.12, 11:17

Cyril Abiteboul nem zárta ki Fernando Alonso szerződtetését, de a pletykákat sem akarta táplálni. Egy másik jelölt is lehet Carlos Sainz helyére.

Lehet, hogy már a Ferrarié a legerősebb motor?

Archívum2018.07.11, 12:03

A Red Bull csapatfőnöke szerint már a Ferrari diktálja a tempót a motorfejlesztés terén. Elismerte, hogy a Hondának van mit behoznia.

Hamilton motorja megúszta, de Bottasé károsodhatott

Archívum2018.07.06, 11:42

Ausztriában hirtelen állt meg a két Mercedes, és a csapat egyelőre csak Hamilton motorjáról merte kijelenteni, hogy egészséges maradt, Bottasnak a biztonság kedvéért vadonatújat szereltek be a Brit Nagydíjra. A kiesést okozó problémákra egy nap alatt reagáltak.

A szakítás után is kap fejlesztéseket a Red Bull a Renault-tól

Archívum2018.07.06, 10:24

A Renault először csalódott volt, hogy a Red Bull lecseréli őket a Hondára, de Christian Horner szerint ez nem lesz akadály a világbajnoki címért folyó küzdelemben.

Alonso is beszállhat az F1-es pilótakeringőbe?

Archívum2018.06.30, 18:52

Fernando Alonso jövőre is az F1-es mezőny tagja maradhat, de nem feltétlenül a McLaren versenyzőjeként. Nem akar kudarcokkal visszavonulni.

A Renault doppingja nem ér annyit, mint a Mercedes bulimódja

Archívum2018.06.30, 11:41

A gyártó motorfőnöke szerint az ettől a hétvégétől az időmérőn rendelkezésükre álló egzotikus beállítás nem ad akkora löketet az autóiknak, mint a Ferrari és a Mercedes üzemmódja. Állítólag 15 extra lóerőt biztosít mostantól az izmosabb Renault.

A Renault jövőre sem hajlandó sztárpilótákra költeni

Archívum2018.06.20, 09:32

Carlos Ghosn, a Renault vezérigazgatója úgy véli, hogy csapatának nincs szüksége sztárpilótára a Forma-1-ben, viszont egy kínai pilótát szívesen látna.

A Mercedes a pilótáját és a pénzét is féltheti a Force India miatt

Archívum2018.06.13, 13:20

Több vevőjelölt is feltűnt a Force India körül, egyelőre mégsem biztosított a silverstone-i istálló jövője. A csapat sorsa felboríthatja a pilótapiacot is.

A Red Bull saját lapja Honda-házasságról spekulál

Archívum2018.06.11, 13:32

A Renault sportprogramjának igazgatója pár napon belül választ vár a Red Bulltól arra vonatkozóan, hogy jövőre is velük akarja-e folytatni az F1-ben. A bikások tanácsadója szerint ezt azonban hiába követelik.

Renault: A Red Bull újra bajnok lehet velünk

Archívum2018.06.09, 13:59

Cyril Abiteboul megérti, ha a Red Bull inkább a Hondát választja motorszállítónak a következő évekre, de úgy véli, a Renault-nak és a csapatnak is jót tenne, ha folytatódna az együttműködés.

A Mercedes és a Honda is új motort vet be Kanadában

Archívum2018.06.06, 17:13

A Honda után a Mercedes is megerősítette, hogy új erőforrást vetnek be a motorpályaként is ismert Kanadai Nagydíjon. A másik két gyártó is erre készül.

Fontmilliókkal tartozik a Renault-nak az évek óta bedőlt Caterham

Archívum2018.05.29, 13:34

Már negyedik éve nem a Forma-1-es mezőny tagja, de még mindig hallani az egykori Caterham istállóról. A még mindig csődeljárás alatt levő csapat működése alatt sem a jó eredményeivel került be a hírekbe, mostani felbukkanásának pedig sokan a legkevésbé sem örülnek.

A Renault-t okolja gyenge időmérői miatt a Red Bull

Archívum2018.05.21, 17:17

Versenytempó terén felveszi a kesztyűt a Ferrarival és a Mercedesszel, az időmérőkön azonban a Red Bull egyelőre nem tud labdába rúgni. Christian Horner csapatfőnök szerint mindez az istálló által használt erőforrásokra vezethető vissza.

Olcsóbb motorokat nem, de több ellenfelet akarnak az F1-es gyártók

Archívum2018.05.15, 12:14

A 2021-es átfogó szabályváltoztatások egyik központi eleme az új motorszabály. A Liberty Media közönségszórakoztatóbb, egyszerűbb és olcsóbb Forma-1-et szeretne, valamint új gyártókat akar a száguldó cirkuszba csábítani. A jelenlegi gyártók nehezen jutnak dűlőre a sport irányítóival az új regulák kapcsán, pár hónapon belül azonban nem ártana megegyezniük.

Itt az ideje, hogy Grosjean más sportág után nézzen

Archívum2018.05.13, 20:41

Hülkenberg kiborult, Gasly megértő volt Grosjeannal a Spanyol Nagydíjon történt rajtbaleset után. A sportfelügyelők sem hagyták szó nélkül az incidenst.

Leszedetik a Ferrari spéci tükörszárnyait

Archívum2018.05.12, 17:18

A Ferrari tettvágyát jelezte, hogy rögtön lecsaptak a lehetőségre és tükröt, valamint légterelőket is szereltek a glóriára, utóbbit azonban az FIA már be is tiltotta.

Alonso elégedett a Renault-val, a Red Bull hátrálna

Archívum2018.05.02, 13:46

Eltérő mértékben elégedettek a Renault ügyfelei az erőforrásokkal. Fernando Alonso méltatta a francia gyártót, a Red Bull alternatívát keres.

Az önkritikus Renault lemaradása nőtt az élmezőnytől

Archívum2018.04.22, 12:45

Ahelyett, hogy megkezdték volna a felzárkózást, még távolabb kerültek a Ferraritól, a Mercedestől és a Red Bulltól. Remélik, hogy később megfordul a tendencia.

Verstappen szintjén van Hülkenberg is, csak nem látszik

Archívum2018.04.20, 13:38

A Renault csapatvezetője szerint az eddig egyoldalú Hülkenberg-Sainz küzdelem a bizonyítéka annak, a német milyen kiváló versenyző, hiszen csapattársa korábban Verstappennel is tartotta a lépést.

A Red Bull a Renault példáját állította a Honda elé

Archívum2018.04.18, 11:00

Ricciardo és a Red Bull kínai győzelme után sem dőlhetnek hátra a Renault mérnökei, céljuk a Ferrari és a Mercedes utolérése. A Red Bull megüzente a Hondának: csak akkor váltanak, ha utolérik a Renault-t.

Titkos esélyes szólhat bele a Ferrari-Mercedes csatába

Archívum2018.04.13, 23:47

Már az időmérőn is nagy taktikai csata jöhet az élmezőnyben és előfordulhat, hogy az élcsapatoknak nem csak egymást kell figyelniük majd. A Kínai Nagydíj alakulása szinte nyitott könyv.

Verstappen furcsa magyarázatán csodálkoznak az F1-es pilóták

Archívum2018.04.11, 09:55

Kollégái fejcsóválva fogadták Max Verstappen magyarázatát, amit a Bahreini GP időmérő edzésén látott kicsúszására adott. A Red Bull közben nyomást gyakorol a Renault-ra, hogy jobb motorokat kapjon.

Fejlesztéseket követel a Renault-tól Hülkenberg

Archívum2018.04.08, 12:48

A Ferrari és a Mercedes mellett csak a Renault tudta mindkét autóját bejuttatni a legjobb tízbe Bahreinben. Hülkenberg gumiproblémák miatt maradt le az 5. rajthelyről, Sainz nem találta a helyes beállítást.

Sainz elégedett a Renault-val, Hülkenberg nem

Archívum2018.04.06, 13:58

A Renault versenyzőinek véleménye megoszlik az új autóról az első futam alapján: Carlos Sainz elégedett vele, Nico Hülkenberg viszont úgy érzi, még sokat kell csiszolni rajta.

Jegelné a motorfejlesztést a Renault, a Red Bull támogatja

Archívum2018.03.29, 16:55

Az F1-es motorok fejlesztésének befagyasztását javasolja a Renault a 2019-2020-as időszakra, amiben a Red Bull is támogatja.

Hamilton: Hét pontért nem kockáztattam a motort

Archívum2018.03.27, 13:35

A Mercedes pilótája nehezményezi, hogy spórolnia kellett az autójával a támadás helyett Melbourne-ben. Ross Brawn összefogást sürget, de aligha lesz gyors megoldás.