Scuderia Ferrari
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Forma-1-es hír
- Sebastian Vettel
- Kimi Räikkönen
- GPhírek
- Fernando Alonso

A Ferrari az év legdöbbenetesebb hétvégéjén is saját magát tette nevetségessé
A Forma–1-es Kanadai Nagydíjon az egész hétvége fordulatokkal teli volt, már a szabadedzések sem a megszokott módon alakultak. Aztán a montréali időmérő is felborította az elvárásokat, ami részben annak köszönhető, hogy a dobogóesélyes Scuderia Ferrari újabb hatalmas hibát követett el. A verseny pedig megerősítette, hogy nem a Red Bull és az Aston Martin nyújt igazán domináns teljesítményt a szezonban, hanem csupán egy-egy pilótájuk: Max Verstappen és Fernando Alonso. Többek között ezekről is beszéltünk a szezon nyolcadik versenyét követően.
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Így magyarázkodtak a Ferrarinál az újabb szörnyen sikerült verseny után
Egy hatodik és egy nyolcadik helyet tudott szerezni a Ferrari a Forma–1-es Monacói Nagydíjon úgy, hogy a dobogóra Charles Leclerc rajtbüntetése és Carlos Sainz hibája miatt igazából egy pillanatig nem volt esélye a csapatnak – legalábbis azzal a taktikával, amit alkalmaztak.
A Ferrari elnöke már egyeztetett Hamiltonnal, közel a megállapodás
A Daily Mail információi szerint a Ferrari 40 millió fontos ajánlatot tervez tenni Lewis Hamiltonnak, hogy a brit pilóta jövőre csatlakozzon az olasz istállóhoz.
A tragédia után egy családon belüli per is problémákat okoz a Ferrarinál
A nagypapája öröksége miatt családi perbe került John Elkann, a Ferrari elnöke.
Mindenkit megnyugtatott a folytatással kapcsolatban a Ferrari pilótája
Pozitív hangvételű nyilatkozatot adott a Ferrari versenyzője, Charles Leclerc a csapat számára inkább kudarccal, mint sikerrel zárult Miami Nagydíj után.
Ralf Schumacher kíméletlen kritikát mondott a Ferrari pilótáiról
A korábbi hétszeres Forma-1-es világbajnok, Michael Schumacher öccse, Ralf előszeretettel hallatja a hangját, és minden további nélkül mond éles kritikát bárkiről. Most a Ferrari pilóta párosa volt soron.
Már szavakat sem találnak: óriási bajban a teljesen összeomlott Ferrari
A Forma-1-es Miami Nagydíját a Ferrari két pilótája az ötödik és a hetedik helyen zárta, ami a tavaly itt szerzett dupla dobogóhoz képest hatalmas visszaesés, de a várakozásoktól is messze elmarad.
A Ferrari főnökét nem érdekli, hogy darabokra hullik szét a csapata
Még csak három versenyhétvége telt el a szezonból, máris két ember jelentette be a távozását a dobogós helyezéssel továbbra sem rendelkező Ferraritól. Frédéric Vasseur csapatfőnököt azonban ez nem zaklatja fel túlságosan, helyette jelentős változásokat ígért.
Hamilton számára a Ferrari az egyetlen menekülési út
A Jordan-istálló egykori alapítója és csapatfőnöke, Eddie Jordan szerint ha Lewis Hamilton a Ferrarihoz kerülne, az mindkét fél számára megoldást jelentene.
A Ferrari csapatfőnökét zavarná, ha boldogan nyilatkoznának a versenyzői
A Ferrari csapatfőnöke, Frederic Vasseur elmondta, semmi gond nincs a pilótái motivációjával, szerinte Charles Leclerc és Carlos Sainz is éhes a sikerre, de a csapat egyelőre nem lehet boldog az első három futamot követően.