regény

címke rss

Regények SMS-nyelven

Archívum2006.02.03, 09:33

Miután honfitársait nem sikerült lebeszélnie a mobilhasználatról, most újabb küzdelembe kezdett egy francia író: az SMS-ek nyelvét kívánja irodalmi műfajként elismertetni.

Megvan Magyarország kedvenc könyve

Szórakozás2005.12.16, 11:35

Gárdonyi Géza Egri csillagok című regénye lett Magyarország kedvenc könyve 2005-ben - a csütörtök este zárult szavazás eredményét a Magyar Televízió élő adásában ismertették.

Jumurdzsák fenyegeti Nemecseket

Tévé2005.12.13, 09:59

A vigaszágas szavazás eredményeként az Egri csillagok is csatlakozott a döntő mezőnyéhez, mintegy kétezer szavazattal megelőzve a másodikként mögötte álló 1984-et.

Bódis Kriszta: Büszke vagyok a kívülállóságomra

Vendégszoba2005.10.10, 18:39

Bódis Kriszta, a Kemény vaj című regény szerzője, valamint számtalan dokumentumfilm - többek között a szakmai berkekben nagy port kavart Amari Kris - rendezője járt a Vendégszobában. Olvasóink kérdései nyomán kiderült, hogy milyen helyzetben van ma egy dokumentumfilmes Magyarországon - függetlenül attól, hogy nőnek vagy férfinak született.

Gerlóczy Márton: Emlős vagyok, fejlődöm

Vendégszoba2005.06.06, 15:35

Gerlóczy Mártont főként frissen megjelent regényéről, a Várótermről kérdezték olvasóink, de a fiatal író arról is beszámolt, hogy mi történt vele az Igazolt hiányzás óta. Gerlóczy Márton jól van, sokat utazik, mert nem szeret itthon lenni, és már dolgozik a következő regényén.

Pironkodnak a könyvekről faggatott pestiek

Itthon2005.05.22, 10:04

"Most olvastam egy könyvet, de nem emlékszem, mi volt az." Ezt válaszolták leggyakrabban az [origo] által megkérdezett pestiek arról, hogy milyen regényt olvastak utoljára, és mikor. A kérdésbe sokan belepirultak, mások nem is akartak válaszolni. Aki mégis emlékezett, az a Tüskevárt, a Galaxis útikalauzt, az Egri csillagokat említette, egy punk pedig a Nagy Indiánkönyvre esküdött. Akadt olyan is, aki kijelentette: már mindent elolvasott.

Spiró György: Nincs több tizenkét évem

Vendégszoba2005.10.11, 09:21

Spiró Györgyöt természetesen frissen megjelent regényéről kérdezték leginkább olvasóink, arról a könyvről, melyet a kritikusok máris élete főműveként emlegetnek. A Fogság kapcsán kiderült, hogy milyen is, ha egy regény alatt beszakad az asztal. Az Ikszek szerzője egy meglepő kijelentést is tett: a mostani volt az utolsó regénye - drámákra, novellákra és rövidebb írásokra azért még számíthatunk.

[vizsla24]: a legkeresettebb költők és írók

Techbázis2005.04.11, 17:03

A József Attila-évfordulónak köszönhetően majdnem minden napra jut valamilyen irodalmi vonatkozású program, tévéműsor, rendezvény. Többek közt ennek, valamint A Nagy Könyv elnevezésű országos játéknak tudható be, hogy a [vizsla24]-be érkező keresések között idén sokkal több író és költő szerepel, mint a korábbi években.  

A mazochizmus és névadója

Szex2005.03.29, 16:04

110 éve halt meg Leopold von Sacher-Masoch osztrák, perverz-erotikus írásairól híres író, a mazochizmus névadója. A megaláztatáshoz, a kegyetlenkedés elviseléséhez kapcsolódó kielégülést, mint a szexuálpatológia különös jelenségét, a még élő íróról nevezte el egy híres bécsi elmegyógyász. Nem utolsósorban azért, mert Sacher-Masoch volt az első, aki regényeiben előszeretettel szerepeltetett szexuális indíttatású kegyetlenkedésekre hajlamos nőalakokat.

Hosszú jegyesség-játékunk nyertesei

Női Lapozó2004.12.08, 15:32

Sébastien Japrisot Hosszú jegyesség című regényében, az első világháború alatt és után játszódó szerelmi krimiben a korrajz, a lélektani hitelesség és az olvasónak lélegzetet sem hagyó cselekményszövés találkozik, de legfőképpen egy olyan hősnő születik, aki méltán foglalhat majd helyet az irodalom legendás nőalakjainak sorában. A regényből készült filmet - melynek főszereplője Audrey Tautou - a jövő év elején hazánkban is vetítik.

Könyvsiker lett az online írt regény

Archívum2004.11.26, 10:03

2004-ben az év legnagyobb könyvsikere egy olyan regény lett Japánban, amely internetezők együttműködése révén jött létre. Az "A vonatember" című mű egy hónap alatt nyolc újranyomást ért meg és 416 ezer példányt adtak el belőle.

Megjelenhet Nemes Nagy Ágnes kiadatlan regénye

Szórakozás2004.11.25, 14:17

Korábban még ki nem adott regény jelenhet meg hamarosan Nemes Nagy Ágnes tollából. Az írónő még 1945-ben vetette papírra Az öt fenyő című kisregényt, de mivel ő maga nem tartotta kifejezetten jól sikerült alkotásnak, életében kiadására sem gondolt.

Harry Potter meghódította az eladási listákat

Techbázis2004.06.21, 01:47

Ismerve a Harry Potter regények és filmek népszerűségét, nem meglepő, hogy a legújabb Potter-filmből készült játékkal találkozhatunk az NPD eladási listájának első helyén. Nagy meglepetésre a Halo visszakapaszkodott a második helyre, míg a City of Heroes lekerült a dobogóról.

Café Vian

Nyárigo 20042004.05.26, 12:23

A hely valószínűleg nem Sir Philip Louis Vian brit tengernagy után kapna a nevét, sokkal inkább a Pekingi ősz és a Venyigeszú szerzője, a modern francia regény nagy alakja lehetett a névadó.

Jövő ősszel léphetünk Narnia világába

Techbázis2004.05.25, 12:17

2005 őszén tervezi megjelentetni a Disney szárnyai alá tartozó Buena Vista Games azt az akció-kalandjátékot, mely C. S. Lewis nagy sikert aratott regényének filmváltozata, a The Chronicles of Narnia: The Lion, The Witch and The Wardrobe alapján készül PC-re és konzolokra.

Kiadták Németországban Szaddám szerelmes regényét

Nagyvilág2004.05.08, 11:00

Már közel tízezer példány fogyott Németországban Szaddám Huszein bukott iraki diktátor "Zabibah és a király" című szerelmes regényéből. A könyv, amely állítólag kötelező olvasmány volt az iraki iskolákban, egy tragédiába torkolló szerelmi háromszögről szól, és egy kritikus szerint sokat elárul Szaddám paranoid gondolatvilágáról.

Block-játékunk nyertesei

Szórakozás2004.03.18, 17:51

Block-nyereményjátékunkat - melynek keretében a nemrégiben megjelent Az apák bűnei című regényt lehetett megnyerni - hatalmas érdeklődés kísérte, rengeteg helyes megfejtés érkezett szerkesztőségünkbe.

EverQuest regények R.A. Salvatorétól

Techbázis2004.03.18, 14:57

Nem kisebb név, mint R.A.Salvatore tollából kerülnek ki azok a regények, melyek a Sony Online MMORPG-jének, az EverQuestnek világát tárják az olvasók elé. A Sony Online Entertainment és a CDS Books közötti megállapodásnak megfelelően az első könyvvel még idén nyáron találkozhatunk.

Beyond Divinity, regény formában

Techbázis2004.03.16, 12:50

Kisregény jelenik meg a Divine Divinity kiegészítőjének, a Beyond Divinitynek a történetével. A regény címe Child of the Chaos, és nem kisebb név tollából kerül ki, mint Rhianna Pratchett. Az ötvenoldalas kisregényt az európai játékosok a játék honlapján rendelhetik meg.

Harc Középföldéért

Techbázis2004.01.05, 12:24

Negyvenezer dollár üti a markukat ama versenysorozat győzteseinek, melyet a Vivendi Universal Games szervez, s melynek keretein belül a nemrég megjelent A Gyűrűk Ura stratégiai játék, a War of the Rings rajongói bizonyíthatják, hogy méltó utódai Rohan lovasainak.

Utazás a Föld középpontja felé

Techbázis2003.11.11, 13:03

A GMX Media vállalta fel, hogy az Egyesült Királyságban, Skandináviában, valamint Portugáliában megjelenteti a Verne Gyula regényéből készült Journey to the Center of the Earth című kalandjátékot.

Dopeman: Elégedetten halnék meg

Vendégszoba2003.10.01, 10:15

A "Nyolcker" jellegzetes figurája, a La Maffia Familia vezetője mesél barátnőiről, a zenéről, az Animal Cannibalsről, megemlékezik a Fekete Vonatról, és elárulja a Majkával történt szakítás részleteit. Ganxsta Zolee egykori cimborája, Magyarország Rémálma új lemezzel és életrajzi elemeket felvonultató regénnyel jelentkezik a közeljövőben.

Ernyey Béla: Az írás olyan, mint a vágyakozás

Vendégszoba2003.09.25, 09:23

Ernyey Béla színművész, élt Ausztriában és Németországban, számos magyar és német tévéfilmsorozatban szerepelt, fotózott a Playboynak, később a Hölgyválasz című műsort vezette. Nemrégiben jelent meg első, egy pesti lány és egy magyar származású dúsgazdag amerikai férfi szerelméről szóló, erotikával dúsított regénye, a Curva Pericolosa. Szerinte a kötetben leírt szexuális kalandok szinte mindenkivel megesnek, csak kevesen beszélnek róla, mert a balerinasághoz és az íráshoz bátorság kell.

Gandalf az akcióhős

Techbázis2003.09.23, 15:15

A Gyűrűk Ura film folytatás felpörgette a játék piacon is az ilyen témájú programok fejlesztését. Az Electronic Arts nagy reményeket fűz most készülő programjához a Lord of Rings - Return of the king-hez.

Többé nem véd az írói álnév

Tudomány2003.09.10, 12:56

El lehet-e dönteni egy ismeretlen regényről vagy szakkönyvről, hogy szerzője férfi volt-e, avagy nő? Izraeli kutatók szerint a válasz igen, számítógépes szövegelemzéssel leleplezheto a szerző. A módszer még nem hibátlan, de az esetek 80%-ában bevált.

Legolas ingyen vállalta a Blue klipjét

Kultúra2003.07.17, 09:29

A Gyűrűk urában feltűnt sztár, Orlando Bloom elvállalta, hogy szerepel az év felfedezettje, a Blue nevet kapott brit fiúcsapat Guilty című klipjében.

Gerlóczy Marci: Nem nagyon illeszkedem azóta sem

Vendégszoba2003.07.17, 17:38

Gerlóczy Márton 22 éves. Igazolt hiányzás címmel nemrégiben jelent meg első regénye, amely, ahogy ő mondja, az életéről szól, méghozzá iskolai pályafutása vagy inkább vesszőfutása keretébe építve. Nem nevezi magát írónak, csak egy fiatal, aki okok és válaszok után kutat, akit sokan szeretnek és legalább annyian utálnak, és aki időről időre belecsap a lecsóba. 

André Szőts, a kimeríthetetlenül kíváncsi producer

Vendégszoba2003.06.11, 08:54

A Társalgó vendége volt André Szőts rendező, filmproducer és Az északi szél című regény szerzője. Mint kiderült, a már több száz filmet forgatott producer nincs túl nagy véleménnyel a magyar filmgyártásról, éppen ezért a magyar film hibáiról, jövőjéről, a hazai és külföldi sztárok sikerének lehetőségéről faggattuk.

JK Rowlingot lerohanják a Simpson családban

Tévé2003.02.26, 13:57

Az amerikai rajzfilm főhősei kalandjaik során találkoznak a Harry Potter-történetek szerzőjével és A Gyűrűk Urában Gandalf varázslót alakító Ian McKellennel is.

Letölthetők Kertész Imre művei

Techbázis2003.01.06, 11:19

Digitális formátumban Kertész Imre több regénye tölthető le ingyenesen a Neumann-ház internetes honlapjáról. A művek e-book alakban is hozzáférhetők.

Splinter Cell tizenhárom év felett

Techbázis2002.09.27, 01:08

Novemberben jelenik meg a UbiSoft akciójátéka, a Tom Clancy regényéből készült Splinter Cell. A legfrissebb hír, hogy játék a Teen besorolást kapta az ESRB-től, vagyis a játékot csak tizenhárom év felettieknek ajánlják.

Zanza és zakuszka

Szórakozás2002.09.19, 12:44

"Árva-özvegy Tarnóczy Simonnét, amíg az ura élt, az keserítette minden órában, hogy léha férje miatt kerül koporsóba időnap előtt." Melyik magyar regény története kezdődik így? Ezeket a furcsa neveket: Zatamon, Zolema, Zemöki, Zacsacsa hol olvashatjuk? "Hazudik, mint minden élő ember." Melyik regény ér így véget? Talán még azoknak is tud újat mondani a most megjelent 66 híres magyar regény című könyv, akik a kisujjukból rázzák ki a válaszokat, hát még azoknak (ők vannak többen), akik tanácstalanul ingatják a fejüket mindhárom kérdésre.

Fény derül Frankenstein titkára

Tudomány2002.07.04, 13:11

Úgy tűnik, közel kétszáz évvel azután, hogy Mary Shelley megírta híres-hírhedt regényét Frankensteinről, fény derül arra is, honnan meríthette hozzá az ötletet.

Egy jelző nélküli regény

Szórakozás2002.05.31, 14:59

Ritka a hagyományos, nem posztmodern, nem dekadens, formailag sem újító hagyományos regény. Ugyanilyen ritka a kortárs közép-európai irodalom magyar fordításban. Kazimierz Brandys "Rondó" című műve mindkét kategóriában kivétel.

Veér András regényt írt az utolsó hadifogolyról

Itthon2002.05.22, 12:10

Veér András, az ismert pszichiáter regényt jelentetett meg gyámolítottjáról, Toma Andrásról. Az idős férfi két évvel ezelőtt tért haza Orszországból, ahol egy elmegyógyintézetben töltötte a második világháború óta eltelt évtizedeket.

Újabb remekmű Norfolktól

Szórakozás2002.05.14, 14:20

Lawrence Norfolk az ezredforduló egyik legjobb írója, és bizonyosan a legjobb korosztályában. Még csak 39 éves, és már három olyan regénye jelent meg, amelyek alatt beszakad az asztal.

Teszt: Dazzle Hollywood DV-Bridge

Techbázis2002.03.12, 12:44

Tudományos-fantasztikus regényekben már olvashattunk világok közti hídról, most pedig élőben próbáltunk ki egy ilyen szerkezetet. Digitális és analóg mozgóképes eszközeink között biztosít átjárást a DV Bridge - akár PC közbeiktatása nélkül is.

Szerelmes Agatha Christie

Tudomány2001.11.09, 13:05

Miután elvált hűtlen férjétől, Agatha Christie angol írónő felszállt az Orient-Expresszre, és útja végére nemcsak leghíresebb regényeinek élményanyagát kapta meg, hanem egy új életet is, Max Mallowan régész mellett. A legendás krimiszerző életének e fontos szakaszát mutatja be egy kiállítás a londoni British Museumban.

Előző
Következő