Prága

címke rss

Prága szerint is van bővítési B terv

Nagyvilág2002.10.08, 17:24

Nem hátráltatná tartósan az EU-bővítést, ha az írek ismételten elutasítanák azt az október 19-i népszavazáson. A cseh bővítési biztos szerint, amint azt korábban már mások is megfogalmazták, Brüsszelnek valószínűleg van B terve az ír nem esetére.

Eljárás indult a cseh kémfőnök ellen

Nagyvilág2002.09.12, 10:38

Ügyészségi vizsgálat indult Prágában Andor Sándor, a cseh katonai hírszerzés volt vezetője ellen, akit azzal gyanúsítanak, hogy a korábbi években visszaélt tisztségével - jelentette be csütörtökön a cseh közszolgálati rádió.

Árvíz után ismét megnyílt a Károly híd

Nagyvilág2002.08.29, 12:02

Nem sérült meg a Prága jelképének számító Károly híd a múlt hetekben lezajlott óriási árvízben. A hidat megnyitották, de Prága több körzetében továbbra is takarítják az iszapos utakat.

Budapest 30 milliót ad Prágának

Itthon2002.08.29, 14:08

Az árvíz sújtotta Prágát 30 millió forinttal támogatja Budapest. Emellett a fővárosi közgyűlés szocialista tagjai fejenként 250 ezer forintot utalnak át a Vöröskeresztnek az árvízkárosultak javára.    

Kétmilliárd dollárba is kerülhet az árvíz Csehországban

Archívum2002.08.15, 15:51

A Prágát és Csehország más vidékeit elöntő példátlan árvíz akár 2 milliárd dollárjába is kerülhet a cseh kormánynak - közölte csütörtökön kiadott tanulmányában az Economist Intelligence Unit (EIU) londoni gazdaságelemző ház. A Standard and Poor,s hitelminősítő a cseh biztosítókról egyebek mellett azt állapította meg: valószínűleg nem vonták le az 1997-es hasonló árvíz viszontbiztosítói tanulságait, de szerencséjükre nem növekedett azóta az árvízbiztosítások iránti igény sem.

Prága újabb külföldi segítséget kér

Nagyvilág2002.08.16, 09:22

Csehországnak további külföldi segítségre van szüksége. Az országos válságstáb éjjeli ülésén úgy döntött, hogy Prága klóros fertőtlenítő szereket és nehéz építőgépeket kér külföldről.

Lassan vonul ki az ár Prágából

Nagyvilág2002.08.15, 12:03

Miután a Moldva apadásnak indult, Prága már a takarításra készül. A folyó éjjel 1-kor érte el tetőpontját és nagyon lassan csökkenni kezdett a vízszint. "Ez jó jel, de még nagyon sok van hátra. A folyó még mindig nagyon gyors és ez borzasztóan veszélyes" - mondta Petr Manes, az egyik mentő. A károkat milliárd koronában számítják. Az állatkertben meghalt egy elefánt, egy víziló és egy gorilla, valamint elvitt az ár három oroszlánfókát.

Csehországban 200 000 ember hagyta el otthonát az ár miatt

Itthon2002.08.14, 09:38

Prágában a Moldva folyó áradása miatt elrendelték a belvárosi lakosság kitelepítését is. A folyó újabb városrészeket öntött el, pedig a tetőzése még csak délutánra várható. A mentési munkákban 15 ezer ember vesz részt. Dél- és Nyugat-Csehországban már megállt a vízszint növekedése, a Prágától észak-nyugatra fekvő vidékeken viszont tovább romlik a helyzet. Szlovákiában a Pozsony feletti Dévényben a Duna áradása miatt már nincs áramszolgáltatás, és várhatóan kiköltöztetik a lakosságot.

Ötvenezer embert telepítenek ki Prágából az ár miatt

Nagyvilág2002.08.13, 09:36

Prágában a Moldva folyó áradása miatt megkezdődött a lakosság kitelepítése, de sokan annak ellenére sem hagyják el otthonaikat, hogy az elöntött részeken várhatóan napokig nem lesz villany, gáz és ivóvíz. A hatóságok 50 000 ember kitelepítését rendelték el a cseh fővárosban. Dél-Csehországban is kritikus a helyzet, ahonnan tízezer embert telepítenek ki. Ceské Budejovice mellett kora reggel átszakadt egy védőgát, s egy lakótelepet percek alatt másfél méteres víz öntött el.

Megrohamozták az élelmiszerboltokat a prágaiak

Nagyvilág2002.08.13, 15:40

Bőrőndökkel menekülnek az emberek az elöntött Prága belvárosából, és töméntelen élelmiszert vásárolnak, a belvárosban a második világháború óta nem látott pánik lett úrrá. Ugyanakkor a házaik elhagyására felszólított prágaiak nem hajlandók elhagyni otthonaikat, pedig az elöntött részeken várhatóan napokig nem lesz villany, gáz és ivóvíz.  

Rosszullét miatt haza kell utaznia Havelnek

Nagyvilág2002.07.17, 13:17

Václav Havel egészségi okok miatt lerövidíti franciaországi látogatását. A cseh köztársasági elnöknek szerdán egészségügyi okok miatt kell visszatérnie Prágába, ahol a Központi Katonai Kórházban fogják kezelni. Franciaországi látogatása csütörtökig tartott volna.

DC szállodát venne Prágában

Gphírek2002.06.20, 10:33

David Coulthard szállodát szeretne vásárolni a cseh fővárosban, a vasárnapi futamon pedig folytatná nürburgringi jó szereplését.

Csehország a WTO-hoz fordult a magyar acélipari védintézkedések miatt

Archívum2002.06.03, 17:22

Csehország május végén tanácsadási kérelemmel fordult a Kereskedelmi Világszervezethez (WTO) a cseh acélbehozatallal szembeni magyar védintézkedések miatt - jelentette be hétfőn Prágában Alena Stárková, az ipari és kereskedelmi minisztérium szóvivője.

Még nincs új székhelye a Szabad Európa Rádiónak

Nagyvilág2002.05.30, 19:50

Egyelőre még nincs konkrét döntés arról, hová költözik Prága központjából az amerikai Szabad Európa Rádió/Szabadság Rádió (RFE/RL). A rádió a kilencvenes évek közepén Havel cseh államfő meghívására költözött Münchenből Prágába.

Vagner is távozhat Újpestről

Sport2002.05.16, 14:13

Furcsa hír látott napvilágot a Kicker című újság csütörtöki számában. A lap tudni véli, hogy az Újpest egy csomagban, ötszázezer euróért szeretné eladni Lőw Zsoltot és Robert Vagnert. A klub tulajdonosa, Lukács Ferenc közben Prágában járt, ahol megtekintette a cseh kupadöntőt s néhány kiszemeltjét.

Vagner is távozhat Újpestről

Sport2002.05.16, 16:40

Furcsa hír látott napvilágot a Kicker című újság csütörtöki számában. A lap tudni véli, hogy az Újpest egy csomagban, ötszázezer euróért szeretné eladni Lőw Zsoltot és Robert Vagnert. A klub tulajdonosa, Lukács Ferenc közben Prágában járt, ahol megtekintette a cseh kupadöntőt s néhány kiszemeltjét.

Prága és Pozsony kitart a dekrétumok mellett

Nagyvilág2002.05.13, 18:02

Prágában tárgyalt hétfőn a Benes-dekrétumokról a cseh és a szlovák igazságügy-miniszter. Mindketten megerősítették a két ország korábbi álláspontját a kérdésben: visszautasítanak minden olyan törekvést, amely a dekrétumok érvénytelenítésére irányul.

Prága elhalássza a nagy pénzt hozó konferenciákat

Itthon2002.05.13, 14:26

Jókora bevételtől eshet el Magyarország, mert nincs sem megfelelő szálloda, sem megfelelő konferenciaközpont Budapesten. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy eredetileg Budapestre tervezett konferenciát végül Prágában tartottak meg, mert Pesten nincs elég nagy konferenciaközpont. Már az 1-2000 személyre számító konferencia szervezői is bajban vannak a vendégek elhelyezésével, ha elegáns és egymástól nem túl messze lévő szállodákban szeretnének helyeket foglalni. Az őszi, 10 ezer fős orvoskonferencia szervezői pedig már biztosak abban, hogy a vendégek egy részét csak vidéken tudják elszállásolni.

Prága elhalássza a nagy pénzt hozó konferenciákat

Archívum2002.05.13, 15:34

Jókora bevételtől eshet el Magyarország, mert nincs sem megfelelő szálloda, sem megfelelő konferenciaközpont Budapesten. Nemegyszer fordult már elő, hogy egy eredetileg Budapestre tervezett konferenciát végül Prágában tartottak meg, mert Pesten nincs elég nagy konferenciaközpont. Már az 1-2000 személyre számító konferencia szervezői is bajban vannak a vendégek elhelyezésével, ha elegáns és egymástól nem túl messze lévő szállodákban szeretnének helyeket foglalni. Az őszi, 10 ezer fős orvoskonferencia szervezői pedig már biztosak abban, hogy a vendégek egy részét csak vidéken tudják elszállásolni.

Visszatért Prágába Kafka könyvtára

Szórakozás2002.05.08, 11:49

78 évvel halála után visszakerülnek Prágába, a kultuszteremtő író szülővárosába, Franz Kafka személyi könyvtárának kötetei.

Prága sokkal több pénzt akar

Gazdaság2002.04.30, 10:48

A cseh kormány kevésnek találta az ottani vezetékes távközlési szolgáltató 51 százalékos pakettjére adott ajánlatokat. A csomagért, a pénzügyi befektetők által kínált összegek visszautasítása után Prága kijelentette, hogy a június 14-15-i választásokig nem tér vissza a kérdésre - adta hírül a Világgazdaság.

Összeomlott egy szálloda Prága közelében

Nagyvilág2002.04.01, 15:18

Életét vesztette egy férfi hétfőn, amikor egy cseh városban ledőlt egy szálloda épülete. A romok alatt további szállóvendégek után kutatnak a mentők.

Magyar-cseh találkozó Brüsszelben

Nagyvilág2002.02.26, 16:08

Informálisan találkozhat a magyar és a cseh külügyminiszter a jövő héten Brüsszelben. A cseh külügyminiszter szerint folytatódik a visegrádi együttműködés, ám Prága továbbra is élesen reagál, ha a Benes-dekrétumok megsemmisítését kérik. Német lapértesülés szerint a dekrétumok, illetve a cseh kormányfő kijelentései miatt bizonytalanná vált a német kancellár március végére tervezett prágai látogatása.

Az emelkedő árak sem veszik el a kedvet a befektetésektől

Gazdaság2002.02.15, 11:35

A németek az utóbbi időben mind gyakrabban érdeklődnek a közép-európai országok ingatlanbefektetési ajánlatai iránt. A Die Welt cikke szerint Prága, Budapest és Varsó rendkívül kedvező lehetőségekkel csábítja az érdeklődőket.

Közép-európai összefogás a bioterrorizmus ellen

Nagyvilág2002.02.08, 20:14

A bioterrorizmus elleni közös fellépésben állapodtak meg pénteken Prágában a visegrádi négyek, valamint Ausztria, Szlovénia és Ukrajna egészségügyi miniszterei. Magyarországot a tanácskozáson Mikola István képviselte.

Prága nem enged a temelíni erőmű kérdésében

Nagyvilág2002.01.23, 13:08

Egy német újságnak adott interjúban a bécsi cseh nagykövet azt mondta, hogy az atomerőmű ellen összegyűjtött aláírások ellenére Csehország nem kíván engedményeket tenni Ausztriának. A nagykövet úgy véli: az ausztriai aláírásgyűjtésnek csehellenes felhangja van.

A cseh külügyminiszter szerint a Szabad Európának költöznie kell

Nagyvilág2002.01.10, 11:20

A cseh kormány szerint a Szabad Európa Rádiónak mindenképpen el kell költöznie a Prága központjában lévő épületéből. A kormány ezt biztonsági okokra hivatkozva kezdeményezi. A rádió elnöke szerint ezzel meghátrálnának a terroristák elől. A rádióban állítólag azon is gondolkodnak, hogy székhelyüket végleg elköltöztetik Csehországból.

Gdyniában folytatja a GYSEV, Prágában a Postás

Sport2001.12.18, 09:01

Farkas Sándor, a GYSEV-Ringa nőikosárlabda-csapatának szakvezetője, és persze a játékosok a szezonbéli a veretlenség megőrzésével szeretnék megajándékozni az együttes vezetőit, szurkolóit. Mindez azonban nagyon nehéznek ígérkezik az Euroliga-csoportmérkőzések során hazai pályán még veretlen, világsztárok sorát felvonultató lengyel Gdynia otthonában, ahol csütörtökön lépnek pályára Balogh Juditék.

Csak két pályázó maradt a cseh UMTS-re

Gazdaság2001.11.30, 16:40

A már működő szolgáltatók közül csak az Eurotel és a RadioMobil jelentkezett a cseh harmadik generációs mobiltelefon-rendszerre (UMTS) kiírt versenypályázatra, míg a harmadik cseh mobiltelefon-szolgáltató, a Cesky Mobil nem - közölték pénteken Prágában. Az engedélyek kikiáltási ára 3,5 milliárd korona, amelyből 1 milliárd koronát az engedélyek kiadásának napján - december 14-én - ki kell fizetnie a kiválasztott cégeknek.

Prága kész tárgyalni az osztrákokkal a Temelínről

Nagyvilág2001.11.29, 00:41

A cseh kormány felkészült arra, hogy csütörtökön Brüsszelben lezárja az osztrákokkal a Temelíni Atomerőmű biztonságáról folytatott vitát. Ezt Jana Drábová, az Állami Atombiztonsági Hivatal elnöke mondta újságíróknak szerdán késő este azt követően, hogy részt vett a cseh kormány Temelíni Atomerőművel foglalkozó rendkívüli ülésén.

Kafka könyvtára visszakerül Prágába

Szórakozás2001.11.28, 16:44

Franz Kafka könyvtára, mely számos kéziratot is tartalmaz, a cseh Kafka Társasághoz kerül. Az értékes gyűjtemény eddigi tulajdonosa az autómágnás Porsche volt.

Häkkinen jótékonykodik

Gphírek2001.11.27, 17:01

November 22-én a Forma-1-es világbajnok Mika Hakkinen Prágába látogatott. Ez volt a finn harmadik útja a cseh fővárosba, ahol igencsak igénybe vették amúgy pihenésre szánt idejét.

Afgán rádióadót indítanak az amerikaiak

Nagyvilág2001.11.03, 11:37

Az Egyesült Államok egy Afganisztánba sugárzó rádióállomás létrehozását tervezi. A Szabad Afganisztán Rádió, amely várhatóan a Prágában székelő Szabad Európa Rádió égisze alatt működne, naponta legalább 12 órás műsort sugározna az Afganisztánban élő népek által beszélt két legnagyobb nyelven.

Csehország: részleges vízumkényszer Szlovákiával szemben

Nagyvilág2001.11.02, 10:52

Csehország részleges vízumkényszer bevezetését fontolgatja Szlovákiával szemben. Prága elképzelése szerint a jövőben vízumkötelesek lennének azok a szlovák állampolgárok, akik 90 napot meghaladó időt töltenek Csehországban.

Mohamed Atta többször járt Prágában

Nagyvilág2001.10.26, 19:33

Mohamed Atta, a szeptember 11-én a New York-i Világkereskedelmi Központ északi tornyába csapódó repülőgép terrorista pilótája egy iraki hírszerző tiszttel találkozott idén tavasszal Prágában - jelentette be pénteken Stanislav Gross cseh belügyminiszter.

Lenyelte a számlát a csaló taxisofőr

Nagyvilág2001.10.25, 09:37

Egy prágai taxisofőr lenyelte a sajátkezüleg kiállított nyugtáját, mivel turistának álcázott ellenőrök csaláson kapták. A csaló taxisra akár egymillió koronás büntetést is kiszabhatnak a hatóságok.

A csehek lemondanának szabadságjogaikról

Nagyvilág2001.10.15, 10:30

Egy új felmérés szerint a csehek kétharmada, biztonsága érdekében beleegyezne szabadságjogai korlátozásába. A megkérdezettek többsége abba is beleegyezne, hogy a tömegközlekedési eszközökön ellenőrizzék táskáikat.

Riadalom két arab és egy üveg víz miatt

Nagyvilág2001.10.12, 17:07

Laboratóriumi vizsgálat szerint közönséges ivóvíz volt az a folyadék, amely miatt pénteken délben a cseh rendőrség két személyt őrizetbe vett a prágai repülőtéren.

Brit miniszteri rendelet alapján szűrik a romákat Prágában

Nagyvilág2001.10.08, 15:15

A Roma Sajtóközpont birtokába jutott egy, azóta több forrásból megerősített, idén április óta hatályos brit belügyminisztériumi rendelet, amely cáfolja a londoni diplomácia azon állítását, hogy a szigetországba utazókat nem etnikai alapon szűrik. Egy brit miniszteri meghatalmazás bevándorlási- és a menekültügyek esetében kifejezetten előírja a származáson alapuló megkülönböztetést.

100 éve született Jaroslav Seifert

Szórakozás2001.09.24, 10:02

1901. szeptember 23-án Prágában született Jaroslav Seifert, cseh Nobel-díjas költő.

Teljes a káosz a prágai közlekedésben

Nagyvilág2001.09.05, 19:09

Prága központjában szerda délután teljes közlekedési káoszt idéztek elő azok az autósok, akiknek Milos Zeman kormányfő elutasította a követelésüket, hogy tárgyaljon képviselőikkel és nyilvánosan ígérje meg Jaromír Schling közlekedési és távközlési miniszter menesztését a kabinetből.

Csomagban postázta barátnője testrészeit

Nagyvilág2001.09.04, 15:56

Prágában letartóztattak egy férfit, aki valószínűleg feldarabolta a barátnőjét, és a testrészeit feladta postán.

Újabb BSE fertőzött szarvasmarha Csehországban

Nagyvilág2001.08.25, 11:48

Az ellenőrző vizsgálat is megerősítette a második csehországi marhakóresetet. A fertőzöttségre utaló mintát szerdán találták egy leölt hatéves szarvasmarhában Zdiar nad Sazavouban, Prágától 120 kilométerre délkeletre.

Temelín nem hátráltatja Prága EU-tagságát

Nagyvilág2001.08.21, 21:45

A villámlátogatáson Csehországban tartózkodó Gerhard Schröder német kancellár biztosította Milos Zeman cseh kormányfőt, hogy országának joga van saját energiapolitikájáról dönteni, ezért a temelíni atomerőmű körülötti vita nem akadályozhatja meg Csehország európai uniós csatlakozását.

Csehországban a vártnál nagyobb volt az infláció júliusban 

Archívum2001.08.08, 13:56

Csehországban júliusban 1 százalékkal nőtt a fogyasztói árak növekedése havi összevetésben, éves szinten pedig 5,9 százalékos volt az infláció. Mindkét adat jóval felülmúlja az előzetes várakozásokat. A cseh munkaügyi minisztérium adatai alapján az év hetedik hónapjában 8,5 százalékos volt a munkanélküliségi ráta. A munkanélküliek száma továbbra is Prága környékén a legalacsonyabb és Észak-Csehországban a legnagyobb.

Hatott a csehországi romák tiltakozása

Nagyvilág2001.08.07, 15:29

Csütörtöktől a brit bevándorlási hivatal tisztviselői beszüntetik az előszűrést Prága repülőterén. A jogvédő szervezetek és cseh ellenzéki politikusok élesen bírálták a brit hatóságokat, amiért már a prágai repülőtéren kiszűrték a Nagy-Britanniában nem kívánatos személyeket, köztük sok romát.

Prága már készül a jövő novemberi NATO-csúcs tüntetéseire

Nagyvilág2001.07.27, 11:17

Prágában a NATO jövő novemberi csúcsértekezletét több mint 13 ezer rendőr és katona fogja biztosítani. A csehek elemzik a genovai G8 csúcs biztonsági és tömegoszlatási tapasztalatait, és ezek alapján készülnek a tűntetők ellen.

Gyűjtenek a prágai Károly-híd felújítására

Nagyvilág2001.07.25, 15:45

Prága városa augusztusban nyilvános gyűjtést ír ki, amelynek bevételét a világörökség részének nyilvánított Károly-híd felújítására fogják fordítani. A város vezetése a felújítás jövő évi szakaszára 128 millió koronát szavazott meg, a munkálatok összköltsége mintegy 400 millió korona lesz. A hiányzó összeget a városatyák az államtól, illetve a nyilvános gyűjtéstől várják.

Gyűjtés a prágai Károly-híd felújítására

Tudomány2001.07.25, 13:02

Prága városa augusztusban nyilvános gyűjtést ír ki, amelynek bevételét a világörökség részének nyilvánított Károly-híd felújítására fogják fordítani - jelentette be Jan Kasl, a város főpolgármestere.

Előző
Következő