pilóta
címke rss- kapcsolódó címkék:
- utazás
- repülõgép
- repülés
- Michael Schumacher
- Forma-1
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hõsként ünnepelték a súlyosan hibázó pilótákat
Valóságos hõsként ünnepelték a múlt héten Oroszországban annak a repülõgépnek a pilótáit, amelyik futómûvek nélkül hajtott végre balesetmentes leszállást a kalinyingrádi repülõtéren. Mostanra azonban kiderült, hogy a pilóták hibáztak, elfelejtették kiengedni a futómûveket.
Összeütközött két francia vadászgép
Gyakorlatozás közben összeütközött két francia vadászgép. Az egyik pilóta katapultált, a másik gép pilótája azonban eltûnt.
Kátyúban a Hunalpa-Malév tárgyalások
A pilóták érdekképviselete szerint megszakadtak a tárgyalások a Malévvel hétfõn, a Magyar Közforgalmi Pilóták Egyesülete (Hunalpa) ezért a tulajdonossal szeretne tovább egyeztetni.
Közel száz Malév-pilótának mondanak fel
A Malév bejelentette, 307 dolgozójának mond fel, köztük 78 pilótának. A légitársaság közleménye szerint az idén kialakult helyzet számos nagy múltú légitársaság bezárásához, több ezer dolgozó elbocsátásához vezetett eddig a világban.
A halász, a favágó és a pilóta a legveszélyesebb szakmák
A munkahelyi halálozási statisztika alapján a Forbes magazin elkészítette a legveszélyesebb szakmák listáját az Egyesült Államokban. A százezer dolgozóra esõ halálesetek számát alapul véve a halászok munkája a legkockázatosabb, õket a favágók, a pilóták, a vasipari munkások és a földmûvesek, állattartók követik. A nõknél a legtöbb haláleset a raktárosoknál és a futároknál következett be - írja a Népszabadság.
Tippek az unalmas repülés ellen
A repülés legizgalmasabb szakasza a felszállás és a leszállás, s nemcsak a pilóták számára. A többi a legtöbbször unalmas: a székünket rugdosó utastárs, üvöltõ kisgyerek a szomszédban, rágógumi ízû ételek, jó esetben egy film, de amúgy sincs semmi érdekes, tömény unalom az egész. Vagy mégsem? Nézzük, hogyan lehet értelmesen eltölteni egy repülõs utazás nagy részét.
- címkék:
- repülés
- utazás
- pilóta
- Címkefelhõ »
A magyar Ferrari csapat
A Ferrari nevet mindenki ismeri, a cég történetét is megírtuk. Most a hétvégi Ferrari Racing Days szervezõjét, a magyar Ferrari csapatot, a Warm Up Racinget mutatjuk be.
Majdnem lezuhant Obama repülõgépe
Majdnem lezuhant Barack Obama demokrata elnökjelölt repülõgépe egy hónapja. A gép meghibásodott, és a pilóta csak több tizezer láb süllyedés után nyerte vissza uralmát a repülõ felett. A demokrata elnökjlölttel és stábjával együtt összesen ötvenen utaztak a magánrepülõn. Az ABC News által megszerzett hangfelvételekbõl csak egy hónappal az eset után derült ki, mennyire súlyos vészhelyzet lépett fel.
"Nem hittem, hogy elérjük Heathrow-t"
A csütörtökön Londonban balesetet szenvedett brit repülõgép pilótája bevallotta: maga sem hitt abban, hogy sikerül elérniük a repülõteret, és attól tartott, hogy lezuhannak.
Világtalan pilóta repült Ausztráliába
Eddig 21 ezer kilométeres utat tett meg egy könnyû kisgépen az a világtalan brit férfi, aki Nagy-Britanniából repült Ausztráliába. Ez az elsõ alkalom, hogy világtalan ember vezet repülõgépet ilyen nagy távolságra.
Bilincsben vezették el a részeg pilótát
Bilincsben vezették ki a géprõl a brit Virgin Atlantic légitársaság egyik éppen induló Airbusának kapitányát, akit a repülõtéri személyzet gyanúját igazoló alkoholszondázás részegnek talált.
Tetriszezõ pilóták, mit sem sejtõ utasok
Épphogy elkerült ütközések a levegõben, életveszélyes leszállási manõverek, alkoholista vagy flegma pilóták. Manapság nap, mint nap történnek olyan váratlan események egy átlagos repülõút alatt, amelyekrõl az utasok nem szereznek tudomást, s hivatalos jelentés sem készül róluk. A profi pilóták online fórumukon, a pprune.org-on rendszeresen megosztják tapasztalataikat egymással az ilyen esetekrõl. A repüléstõl félõk inkább ne olvassák!
Mindkét pilóta rosszul lett egy amerikai repülõn
Hirtelen rosszul lett a US Airways amerikai légitársaság egyik hétfõi járatán a személyzet öt tagja, köztük két pilóta, nem sokkal azután, hogy elõzõ gépükön kénes szagot éreztek a pilótafülkében.
- címkék:
- légi közlekedés
- pilóta
- szag
- US Airways
- Címkefelhõ »
"Egy sima hajtómûtûz nem nagy ügy"
Egy, az amerikai ûrkutatási hivatal (NASA) által elkészíttetett felmérés szerint a polgári repülésben sokkal többször fordulnak elõ balesetek elõidézésére alkalmas események, mint azt korábban gondoltuk volna. Le- és felszállás közbeni veszélyes szituációk, madárrajjal való találkozások és repülés közbeni ütközés-közeli helyzetek. A titkos felmérést egyelõre nem hozzák nyilvánosságra mivel félõ, hogy ennek nyomán drasztikusan visszaesik a légiforgalom és eshet a légitársaságok profitja is. Magyar pilóták szerint ugyanakkor Európában nem ennyire drámai a helyzet.
Bravúros pilótateljesítmény a hétvégi orkánban
Az utasok és a személyzet számára Oliver A. kapitány a viharos hétvége hõse: a Lufthansa pilótája bravúros teljesítménnyel mentette meg gépét a katasztrófától az orkán idején.
Elaludtak a pilóták, túlrepült a gép
A közlekedési hatóságok vizsgálják, vajon valóban szunyókált-e annak a repülõgépnek a két pilótája, amely mintegy 24 kilométerrel túlrepült a célállomáson.
- címkék:
- közlekedés
- repülõgép
- pilóta
- Címkefelhõ »
Istennel akart beszélni a pilóta
Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülõgépe, miután az elsõ tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.
Istennel akart beszélni a pilóta
Kényszerleszállást hajtott végre Írországban az Air Canada légitársaság Torontóból Londonba tartó repülõgépe, miután az elsõ tisztnek - az utasok beszámolói szerint - "mentális problémái" támadtak; egyebek mellett azt ordibálta, hogy Istennel van beszélnivalója.
mobiltorna3
Dráma 10 000 méteren ...majdnem tragikus véget ért a még el sem kezdõdött torna. Mi is ez? Nemzetközi Mobilmûépítõ Torna, méghozzá az elsõ - ismerõs, ugye? Nos, a még el sem kezdõdött torna máris hihetetlen népszerûségnek örvend. Úgy látszik, szép számmal akadnak a világ valamennyi szegletében, akik képesek használt mobiltelefonukból giga-mega mûvészi alkotásokat létrehozni. A versenyben lévõ országok jelöltjei szabadon választott témában és technikával építik meg versenymûveiket használt mobilokból. Sikeres felszállás A torna nulladik napján a versenyzõket szállító gép rendben szállt fel a frankfurti repülõtérrõl, és egészen a leeszállást ...
Elhunyt a pilóta, aki ledobta az atombombát
92 éves korában elhunyt annak az amerikai bombázónak a pilótája, amelyik 1945-ben atombombát dobott Hirosimára.
colin_mcrae_meghalt
A sajnálatos esemény kapcsán a Colin2summercup G-Portálos honlap szerkesztõi online futamot szerveznek a skót pilóta emlékére, melyrõl bõvebben az alábbiakban olvashattok.
- címkék:
- emlék
- pilóta
- futam
- Címkefelhõ »
Lezuhant egy repülõgép Kongóban
Lezuhant és kigyulladt egy Antonov típusú repülõgép a Kongói Demokratikus Köztársaságban vasárnap. A katasztrófát csak ketten élték túl. A pilóta holttestét még nem találták meg.
Tömegbunyó miatt fordult vissza a repülõ
Ökölcsapással tett pontot sikertelen udvarlásának végére egy orosz férfi egy légiúton, mire olyan verekedés tört ki a gépen, hogy a pilóta végül visszafordította a repülõt.
Gyanús csomagokkal sétált a kifutópályán
Lezárták kedden reggel a római Ciampino repülõteret miután egy pilóta jelezte az irányítótoronynak, hogy egy férfi sétál a kifutópályán két gyanús csomaggal a kezében. A csomagokat a hatóságok felrobbantották, de kiderült: nem tartalmaztak veszélyes anyagot.
Lezuhant egy venezuelai katonai gép
Lezuhant a venezuelai légierõ egyik vadászgépe csütörtökön, és a pilóta a katapultálás után életét vesztette.
- címkék:
- Dél-Amerika
- pilóta
- légierõ
- katonai gép
- Címkefelhõ »
Besenyei Péter: Aki nyerni akar, annak kockáztatni kell
Besenyei Péter 6 éves kora óta tudja, hogy a repülés számára egy életre szóló szenvedély. A veszélyes manõverek és a gyakori óriási gravitációs terhelés ellenére a pilóta úgy érzi, nincs életveszélyben, balesetet pedig csak kerékpárral szenvedett eddigi pályafutása során. A Red Bull Air Race hazai versenyzõje a bajnokság 2005-ös és 2006-os évében a második helyet szerezte meg, legközelebb a svájci Interlakenben megrendezett fordulón szurkolhatunk neki.
DiCapriót utánozta a kínai álpilóta
Leonardo DiCaprio Kapj el, ha tudsz címû filmben játszott szerepét utánozva, pilótának öltözve próbált ingyen repülõjegyet szerezni egy volt szállodai alkalmazott, hogy Pekingbõl dél-kínai szülõvárosába utazzon - olvasható a Shanghai Morning Post címû lapban.
Álmos pilóta miatt 13 órás késés
A British Airways légitársaság egy Delhibõl Londonba tartó járatának utasai 13 órás késést voltak kénytelenek elszenvedni, mivel a pilóta túlságosan álmosnak érezte magát a repülõgép vezetéséhez - írja az MSNBC Travel.
Sziklának csapódott egy német vadászgép Svájcban
Sziklafalnak csapódott a német légierõ egy Tornado típusú vadászgépe csütörtökön a svájci Alpokban, a balesetben a gép két pilótája közül az egyik életét vesztette.
Káromkodó pilóta miatt törölték a járatot
Az amerikai Northwest Airlines légitársaság egy Las Vegasból Detroitba tartó járatát törölték a légügyi hatóságok, mivel a pilóta a beszálló utasok elõtt káromkodott a mobiltelefonján, ráadásul hangosan szidta is az egyik utast.
A pilótákban bízunk, a politikusokban nem
A Reader's Digest havilap 15 országra kiterjedõ reprezentatív felmérést készített az egyes szakmák képviselõinek megítélésérõl. A 25 ezer megkérdezett leginkább a tûzoltókban, a repülõgép-pilótákban és a gyógyszerészekben bízik. A lista legvégén minden országban a politikusok állnak.
- címkék:
- tûzoltók
- szakma
- pilóta
- Címkefelhõ »
A pilóta verte át a mauritániai géprablót
Az eltérített mauritániai Boeing pilótája járt túl a géprabló eszén; gépét szándékosan keményebben tette le a kifutópálya betonjára, a megrázkódtatás a géprablót is kizökkentette egyensúlyából, így a gép személyzete sikeresen le tudta fegyverezni a férfit. A férfi nem beszélt franciául, így azt sem értette, hogy a pilóta elõre figyelmeztette az utasokat.
- címkék:
- Franciaország
- Boeing
- pilóta
- utas
- Címkefelhõ »
Izraeli kémrepülõgép zuhant le a Gázai övezetben
Lezuhant az izraeli hadsereg egy pilóta nélküli minirepülõgépe csütörtökön a Gázai övezet északi részén.
Rossi mindenütt
Az olasz Valentino Rossi, a gyorsaságimotoros-vb hétszeres gyõztese Hockenheimben tesztelte Mika Häkkinen kétszeres F1-világbajnok Mercedesét, amellyel a finn pilóta jelenleg a német túraautó-bajnokságban versenyez.
Szökik a Pillangókisasszony
Székely Éva úszónõ az olimpiai csapat pakisztáni tartózkodása alatt amerikai pilótákat keresett meg azzal a kéréssel, hogy szállítsák õt haza Magyarországra. Az amerikaiak beleegyeztek, a szökési kísérlet mégis meghiúsult.
Extrém kirúgások: féltékenység, megnõtt mellek, internetes napló
Internetes naplóban szapulni a fõnököt, flörtölni a vezetõ feleségével, balerinaként kinõni a fellépõruhát, pilótaként átlépni a súlyhatárt? Mindezek munkavállalókkal estek meg az utóbbi idõben. Ami közös bennük: mindegyikért kirúgás járt. Megtörtént eseteket gyûjtöttünk össze.
- címkék:
- pilóta
- fõnök
- fellépõruha
- Címkefelhõ »
Összeütközött két mûrepülõ Máltán
- címkék:
- Málta
- ejtõernyõ
- pilóta
- szerencsétlenség
- Címkefelhõ »
Varga Zoltán: A magyar labdarúgást le kéne dózerolni
A Ferencváros erkölcsi megtisztulását és újbóli felemelkedését reméli a másodosztályú szerepléstõl Varga Zoltán. A zöld-fehérek egykori olimpiai bajnok labdarúgója, majd vezetõedzõje a Vendégszobában elmondta, az elmúlt tíz évben a klub környékén megforduló vezetõk okolhatóak a klub jelenlegi helyzetéért. A magyar labdarúgást félamatõr, de inkább amatõr szinten tudná elképzelni, az MTK-t hozza fel az utánpótlás-nevelés jó példájaként, s készül a Forma-1-es pilóták elleni összecsapásra.
Fresh F1 (18+)
Ha lenne pénzünk saját F1-es csapatra, õk lennének a pilóták. Talán nem nyernénk, de ennyi belefér. Tavaly már kiderült, Wiki önmagában is remek a címlapon, de idén a biztonság kedvéért rátettünk még egy (két) lapáttal: most együtt láthatod a Fresht és egy F1-es Toyotát. Ugye minden vágyad teljesült?
- címkék:
- pilóta
- Toyota
- F1
- Fresh
- Címkefelhõ »
A Malév utasait nem érinti a spanyol pilótasztrájk
A spanyolországi Iberia légitársaság pilótáinak sztrájkja nem érinti a Malév járatokat, tájékoztatta Németh Krisztina, a Malév kommunikációs vezetõje a távirati irodát.
Összeütközött az amerikai haditengerészet két vadászgépe
Összeütközött és lezuhant az amerikai haditengerészet két vadászgépe hétfõn Kalifornia szövetségi államban, King City városa közelében; az egyik pilóta valószínûleg életét vesztette, a másik súlyosan megsebesült.
- címkék:
- Kalifornia
- haditengerészet
- pilóta
- Címkefelhõ »
Külföldrõl igazolnak pilótát a kínaiak
A kínai légitársaságok a közeljövõben nagyszámú külföldi pilótát kényszerülnek alkalmazni, mivel a repülõgépek számának drámai növekedésével nem bírnak lépést tartani a kínai pilótaiskolák.
- címkék:
- légi közlekedés
- repülõgépek
- pilóta
- Címkefelhõ »
Polgári pilóták vezetik a turistaûrhajókat
A Virgin-birodalom két cége, az ausztráliai Virgin Blue légitársaság és a vállalat ûrprogramjáért felelõs Virgin Galactic bejelentette, hogy a légitársaság két polgári pilótáját képezik ki a jövõbeni turista ûrhajók ûrhajósaivá - írja a Breakingtravelnews.com.
Gáztámadás-kísérlet miatt fizet a brit hadügy
Sajtóértesülések szerint százezer fontjába került a brit védelmi tárcának, hogy peren kívüli egyezséget kössön egy 53 éve elhunyt pilóta családjával. A férfi vegyifegyver-kísérlet áldozata lett, ügyében évtizedeken keresztül ment a huzavona. Brit lapértesülések szerint 500 hasonló lezáratlan ügye van a brit védelmi minisztériumnak.
Rossi századik MotoGP futama következik
Valentino Rossi, a Camel Yamaha csapat olasz pilótája Törökországban karrierje újabb mérföldkövéhez ér, hiszen a vasárnapi futam Rossi századik versenye lesz a királykategóriában.
Élményautózás a Hungaroringen
Megvolt a szezonnyitó autós nyílt nap a Ringen, az idõjárás is kegyes volt, szép, erõs kocsikat, ügyes pilótákat is láttunk.
- címkék:
- Hungaroring
- Ringen
- pilóta
- kocsi
- Címkefelhõ »
Talmácsi nyolcadik a nyitófutamon
Talmácsi Gábor, a Humangest Honda magyar pilótája a 8., Tóth Imre pedig a 26. helyen végzett az Apriliájával a 125 kcm-es kategóriában, a gyorsaságimotoros-világbajnokság jerezi nyitófutamán. A királykategóriában a címvédõ Valentino Rossinak sem úgy sikerült a szezonnyitó ahogy eltervezte, mert az elsõ kanyarban kilökték a sóderágyba, ahonnan visszatérve csak a 14. helyen tudta befejezni a versenyt.
A pilóta eltájolódása miatt zuhant le az egyiptomi gép
Az egyiptomi hatóságok szerint mûszaki hiba és "a pilóta térbeli megzavarodása" okozta a Flash Airlines Boeing 737 gépének 2004. január 3-i katasztrófáját, amelyben 148 ember vesztette életét.
- címkék:
- Egyiptom
- katasztrófa
- pilóta
- Boeing 737
- Címkefelhõ »
Talmácsi: Az idei lesz a legerõsebb évadom
Talmácsi Gábor már a spanyolországi Jerezben várja, hogy vasárnap rajthoz álljon a gyorsaságimotoros-vb mezõnye. A magyar pilóta szerint jól felkészülten várják a szezont, de a vb-cím sorsáról nem bocsátkozott jóslásokba.