Pénzügyminisztérium
címke rss- kapcsolódó címkék:
- devizapiac
- államháztartás
- költségvetés
- adó
- GDP
- Legfrissebb
- Legrégebbi
P�nik uralja a magyar k�tv�nypiacot
Nincs ok aggodalomra az �llampap�r-piaci folyamatok miatt - mondta Veres J�nos p�nz�gyminiszter, aki ugyanakkor elismerte, hogy a PM, az MNB �s az �KK szak�rt�i tan�cskoznak az �gyben. Kor�bban r�mh�rnek min�s�tette a "v�ls�gtan�cskoz�sr�l" sz�l� piaci inform�ci�kat a p�nz�gyi t�rca sz�viv�je. Elemz�k szerint sok�ig nem tarthat� a helyzet.
Nem kötelezte el magát a PM a biztosítási harcban
Egyetlen mondat elég volt, hogy ismét fellángoljon a vita a kötelező biztosítás egyhónapos váltási időszakának megtartása, illetve eltörlése miatt. Egyelőre az ügyben nem sok konkrétumot lehet tudni, de az [origo]-nak annyit sikerült kideríteni, hogy a Pénzügyminisztériumnál nincs napirenden a kampányidőszak megszüntetése, csupán a helyzet áttekintésére készülnek.
A PM elszámol a kormányzati negyeddel
Tételesen el kell számolnia a pénzügyminiszternek a kormányzati negyed projekt előkészítésére fordított pénzzel június végéig, év végéig pedig javaslatot kell tennie a terület hasznosítására - áll a Magyar Közlöny pénteki számában megjelent kormányhatározatban.
A Déli Áramlat nem halad át a büdzsén
A Déli Áramlat magyarországi szakasza megépítésének a magyar felet terhelő 700 millió eurós költsége sem az államadósságot, sem az államháztartás hiányát nem növeli - mondta el Pichler Ferenc, a Pénzügyminisztérium szóvivője.
Sokat spórolhat, ha nem gyújt rá
Egyre mostohábban megy a dohányosok sora, a cigarettaárak ugyanis egy uniós előírás miatt emelkednek, az egészségügyi tárca (EüM) pedig a dohányzási tilalom szigorítására készül, és ijesztő képeket tenne a dobozokra. Még nem tudni, hogy a nyilvános, zárt helyekre tervezett tilalom megszegőinek milyen mélyen kell majd a zsebükbe nyúlniuk, az uniós adóharmonizáció miatt viszont először áprilisban, majd szeptemberben nőnek a cigarettára vonatkozó jövedékiadó-kulcsok. Ezek után egy doboz cigi kiskereskedelmi ára valószínűleg több tíz forinttal lesz magasabb a jelenleginél.
Több út van a nem túl nagy adócsökkentésre
Három lehetséges, 2009-ben megvalósítható adóváltoztatási koncepciót vázolt fel előadásában Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kedden a Magyar Tudományos Akadémián. Ezek közül kiemelte a járulékokra koncentráló változatot, amely szerint az adóterhelés szintje 200-250 milliárd forinttal, a GDP 0,8 százalékával csökkenthető.
Megszűnhet a kgfb-kampány
A Pénzügyminisztérium nyitott a szakma részéről jövő kezdeményezésre, hogy megszűnjön a kötelező gépjármű felelősségbiztosítási (kgfb) kampány jelenlegi rendszere - közölte a Független Biztosítási Alkuszok Magyarországi Szövetsége (FBAMSZ).
"Fehéredtek" az egyéni vállalkozók
Az egyéni vállalkozók "kifehéredésének" jelét látja a Pénzügyminisztérium abban, hogy a 114 ezer veszteséges, vagy a minimális jövedelmet el nem érő egyéni vállalkozó közül 2007-ben 112 ezer befizette a minimális adót.
Visszatér Keller László
Több személyi változást is végrehajtanak az államtitkárok körében: a szociális tárcától a Miniszterelnöki Hivatalhoz kerül át Csizmár Gábor, Keller László pedig Pénzügyminisztérium államtitkára lesz.
Januárban többlettel zárt a költségvetés
Az államháztartás januárban - önkormányzatok nélkül - 33,8 milliárd forint többlettel zárt - közölte a Pénzügyminisztérium csütörtökön. A szaktárca 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt várt.
A PM 27,5 milliárdos hiányt vár januárra
Csütörtökön teszi közzé a Pénzügyminisztérium (PM) az államháztartás 2008. januári előzetes pénzforgalmi adatait. A tárca januárra - önkormányzatok nélkül - 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, egész évre 1111,2 milliárd forintot, ami a bruttó hazai termék (GDP) 4,0 százaléka.
Komolyabb fell�p�s k�sz�l a jen alap� hitelek ellen
Magyar Nemzeti Bank "a bankfel�gyelettel (PSZ�F) �s a P�nz�gyminiszt�riummal k�z�sen arra k�sz�l, hogy egy�rtelm�en �rt�s�re adja az �rintetteknek: a hitelez�si felt�teleknek a verseny er�s�d�se miatti jelent�s laz�t�sa - a kock�zatalap� verseny - �s a jenhitelez�s beindul�sa olyan gyakorlat, amit felel�s banknak nem szabad v�llalnia" - nyilatkozta Kir�ly J�lia, az MNB aleln�ke a Magyar Narancsnak.Tab�k P�ter, az MNB igazgat�ja, a p�nz�gyi stabilit�si ter�let vezet�je a N�pszabads�gnak azt mondta, hogy a h�rom int�zm�ny a k�zelj�v�ben k�z�s k�zlem�nyt tervez kiadni, b�r - hangs�lyozta - a vezet�k eddig is felh�vt�k a figyelmet a kock�zatokra.
Az év végéig felmérik az állami vagyont
Az év végéig pontos felmérés készül az állami vagyon nagyságáról, amely körülbelül 50 ezer milliárd forintra becsülhető - mondta Markó Andrea, a Pénzügyminisztérium szakállamtitkára a csütörtöki budapesti szakmai rendezvényen.
A Fradiért tüntettek a Pénzügyminisztériumnál
Több mint ezer ferencvárosi szurkoló gyűlt össze szombat délután a Pénzügyminisztérium budapesti székháza előtt.
PM: 27,5 milliárd forint hiány januárra
A Pénzügyminisztérium (PM) - önkormányzatok nélkül - 27,5 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár januárra, egész évre 1111,2 milliárd forintot, ami a GDP 4,0 százaléka - jelentette be Várfalvi István szakállamtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Baumag károsultak kérik az adójukat
Mintegy 50 korábbi Baumag, Duna Profit és Pilis Invest ingatlanszövetkezeti befektető demonstrált a Pénzügyminisztérium (PM) épülete előtt kedden, mert szerintük a korábban megvásárolt szövetkezeti üzletrészükből származó árfolyamnyereség utáni forrásadót jogtalanul fizették be az államkasszába.
Káosz maradt a lefújt kormánynegyed után
Egy még nem is létező iroda feladata lenne továbbgondolni a kedden lefújt kormányzati negyed terveit, miközben a Pénzügyminisztérium nem tudja megmondani, mi lesz a költségvetésen tátongó lyukkal. Az ingatlanok megvásárlásával az állam még jól is járhat, de ehhez azokat az akadályokat kell elhárítani, amelyek zátonyra futtatták a negyed tervét is. Az ÁSZ hamarosan utánanéz az eddig is milliárdokat felemésztő beruházásnak.
Tételesen elszámol a pénzügyminiszter
Ma teszi közzé a Pénzügyminisztérium az államháztartás 2007. decemberi, illetve a 2007. teljes évi előzetes pénzforgalmi adatait.
Csökkenő hiány, lassuló gazdasági növekedés
Decemberben többlettel zárt az államháztartás. Így annak egész éves hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - kedvezőbb lett a vártnál. A múlt év utolsó hónapjában az államháztartás többlete 48 milliárd forint volt. A Pénzügyminisztérium decemberben 14 milliárd forintos deficittel számolt, így az egyenleg 62 milliárd forinttal kedvezőbb a vártnál.
Decemberben többlettel zárhat az áht
A Pénzügyminisztérium (PM) nem erősítette meg a sajtóinformációt, miszerint 2007. decemberében az államháztartás pénzügyi mérlege 48 milliárd forintos többlettel zárt, miközben a szaktárca 14 milliárd forintos hiányt prognosztizált.
Simor:a gazdaság jövőre 2,4 százalékkal nő
Az elmúlt évre visszatekintve elmondható, teljesen indokolt volt a Magyar Nemzeti Bank monetáris tanácsának óvatossága kamatdöntéseikor - mondta Simor András, a jegybank elnöke év végi nyilatkozatában.
Kaszinókoncessziót értékesít a PM
Még a hétvégén kiírja a Hajógyári-szigeten épülő óriáskaszinó működtetésére szóló koncessziós pályázatot a Pénzügyminisztérium - tudta meg a Napi Gazdaság. A pályázati anyag minimum száz játékasztalról és ezer nyerőgépről tesz említést. A koncessziós díj évi, minimum 600 millió forint.
Hatszázalékos idei hiányt vár a PM
A Pénzügyminisztérium 6,0 százalékos eredményszemléletű (ESA'95) hiányt vár 2007-re, javítva az aktualizált konvergenciaprogramban közölt 6,2 százalékot - jelentette be Tátrai Miklós államtitkár kedden Budapesten sajtótájékoztatón.
Politikai lazaság hizlalta az államadósságot
Elsősorban egyszeri gazdaságpolitikai döntések okozták, hogy az államháztartás rekordnagyságú hiánnyal zárt a bruttó hazai termékhez (GDP) képest - mondta Romhányi Balázs, a Pénzügyminisztérium (PM) vezető közgazdásza a Magyar Közgazdasági Társaság és a Pénzügyi Szemle közös pénteki, budapesti rendezvényén.
Vevő jelölt van a lovira
Egy ajánlat érkezett a Nemzeti Lóverseny Kft. és a Magyar Lóversenyfogadást Szervező Kft. üzletrészeinek eladására, valamint a lóversenyfogadás és a bukmékeri rendszerű fogadás együttes koncesszióba adására kiírt pályázatokra. Erről Oravecz Péter, az Állami Privatizációs és Vagyonkezelő Zrt. (ÁPV) kommunikációs igazgatója és Kőszegi Márk, a Pénzügyminisztérium (PM) helyettes sajtófőnöke közölte.
Csekély adócsökkentés lehet 2010-ig
A pénzügyminiszter szerint adóreform biztos nem lesz 2009-ben, mégis változik az adórendszer. Veres János csütörtöki előadásából kiderült, hogy a tárca három évig csiszolgatja az adójóváírást - írja a Napi Gazdaság.
A PM szerint novemberben is teljesül a cél
A Pénzügyminisztérium 172,2 milliárd forint hiányra számít novemberben az államháztartásban az önkormányzatok nélkül, így az első tizenegy havi deficit a GDP 5,4 százaléka lesz - mondta Tátrai Miklós, a tárca államtitkára. A kabinet várhatóan november 28-i ülésén foglalkozik a konvergenciaprogram eddigi állásával.
Nem kell újabb költségvetési megszorítás
Nincs újabb megszorítás, mert javuló egyensúly várható, ez a jövő évi költségvetés legfőbb üzenete - mondta Bathó Ferenc, a Pénzügyminisztérium főosztályvezetője kedden Siófokon, a X. jubileumi Pénztár-konferencián.
PM: a gazdaság túl van a növekedési mélyponton
A harmadik negyedéves GDP adatok azt mutatják, hogy a gazdaság túl van a növekedési mélyponton, a rövid bázisú növekedési index, az előző negyedévhez mért bővülés ugyanis 0,3 százalék lett, a megelőző negyedévi 0,1 százalékot követően - mondta el Pichler Ferenc a Pénzügyminisztérium (PM) szóvivője.
Az olajár tovább növelheti az inflációt
Az olajár emelkedése megjelenik a termékek és szolgáltatások árában, de az energiaárakban is. A kormány tompíthat, de az tízmilliárdokba is kerülhet. A Pénzügyminisztérium szerint sem a költségvetési egyenleget, sem a konvergenciaprogram teljesítését nem veszélyezteti a mostani olajár-emelkedés, ugyanis az összegek tervezésekor figyelembe vették az árak jelentős mértékű változásának lehetőségét is - írja a Világgazdaság.
Újabb olajügyi anyagok titkosítását oldották fel
Újabb korábban titkosított olajügyi dokumentumok titkosítását oldották fel, az anyagok a rendőrség internetes oldalán érhetők el.
A vártnál több az államháztartás hiánya
Az államháztartás első tíz havi hiánya - az önkormányzatok nélkül - 1196,9 milliárd forint volt, ez a bruttó hazai termék (GDP) 4,7 százaléka - közölte a Pénzügyminisztérium (PM) szerdán. Az októberi államháztartási deficit 49,8 milliárd forintot tett ki.
Állami ösztönzés a focisták adókerülésére
Egy állami intézmény ajánlásával dolgozták ki azt a bérezési modellt, amelynek segítségével a magyar labdarúgók vállalkozási szerződéseket kénytelenek kötni, és eközben teljesen kiszolgáltatottá válnak klubjukkal szemben - amint azt a fehérváriak példája is mutatja. A sportközgazdász szerint amíg ennyire kevés a pénz a magyar futballban, nincs mit tenni, mások az ekhósítás mellett érvelnek.
Adómódosításokról döntött a kormány
A kormány szerdán tárgyalt az adótörvényekhez benyújtott módosító javaslatokról. A testület az MTI tájékoztatása szerint foglalkozott az adómentes étkezési hozzájárulás és az iskolakezdési támogatás felső határának növeléséről, ám napirendre sem tűzte azt a javaslatot, amely lehetővé tenné a visszalépést a magán-nyugdíjpénztárakból a társadalombiztosításba. A kabinet az egyik napilap értesülése szerint elvetette a kisadók összevonását is.
Kisebb hiánnyal számol a PM
Októberre - önkormányzatok nélkül - 31,9 milliárd forint államháztartási hiányt prognosztizál a Pénzügyminisztérium (PM). Az év egészére 1479,9 milliárd pénzforgalmi deficitet - a korábbinál közel 50 milliárd forinttal kisebbet - vár a szaktárca, ami a bruttó hazai termék (GDP) 5,8 százaléka, a tervezett 6,0 százalékkal szemben - jelentette be Tátrai Miklós államtitkár csütörtökön sajtótájékoztatón Budapesten.
Veres meghallgatását kezdeményezte a Fidesz
Veres János pénzügyminiszter meghallgatását kezdeményezték csütörtökön a költségvetési bizottság fideszes tagjai. Az ellenzéki politikusok arra kíváncsiak, hogy Veres János cége az 1990-es évek elején hogyan igényelt vissza 55 millió forint áfát. A Pénzügyminisztérium közölte: Veres jövő héten a bizottság rendelkezésére áll.
Az áfa törvény miatt hangos a parlament
Az általános forgalmi adó (áfa) a magyar adórendszer meghatározó eleme, 2008-ban a mintegy 13 ezer milliárd forintra rúgó államháztartási kiadás egyhatodát, több mint 2.100 milliárd forintot az áfa-befizetések fedezik - mondta Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára expozéjában, az áfáról szóló törvényjavaslat általános vitájának kezdetén, kedden a parlamentben.
Szeptemberben 200 milliárd felett a hiány
Ma teszi közzé a Pénzügyminisztérium az államháztartás szeptemberi előzetes adatait. A szaktárca 2007. szeptemberére - önkormányzatok nélkül - 200,1 milliárd forint hiányt prognosztizál, az első kilenc hónap alatt 1.182,4 milliárd forint deficit halmozódhat fel, ami a GDP 4,6 százalékával egyenlő.
Szeptemberben 165 milliárdos hiány
A Pénzügyminisztérium, mint az utóbbi időben szinte mindig, ismét túl borúlátónak bizonyult: a szeptemberre prognosztizált 200 miliárdos államháztartási hiány a valóságban 35 milliárddal alacsonyabb lett.
A fej lehet Gyurcsány munkatervének gyengéje
Folyamatosan késik a februári munkatervében megjelölt feladatokkal a kormány, a felelősök sokszor köddé válnak, a számonkérés lepereg a minisztérumokról. Ezért az [origo] menedzsment-tanácsadókat kérdezett arról, hogy mi lehet a baj a forradalminak szánt tervvel. Szerintük a legnagyobb probléma a csapatmunka és a fej hiánya, a felelősségi körök elmosása. Szeptemberben az önkormányzati tárca bezsebelhet egy jó pontot, az ősz elejére tervezett önkormányzati reformmal, az utazási kedvezmények kidolgozásával viszont nem áll jól a kormány. A Pénzügyminisztériumnak pedig már válaszolni sincs kedve az újabb számonkérésre.
Begyűrűzik az önkormányzatok eladósodása
A Pénzügyminisztérium szerint már a konvergenciaprogram végrehajtását is veszélyezteti az önkormányzatok eladósodása, a tárcának ezért kellett kezdeményezni a települések hitelfelvételi korlátozását.
Veres: Két év múlva jobban élünk
A gazdaság 2009-től 1 600 milliárd forint többletforráshoz jut annak révén, hogy a költségvetés jóval kevesebbet költ kamatfizetésre mint 2006-2008 között, s emellett az EU-források többlete is közel 500 milliárd forint - mondta Veres János pénzügyminiszter hétfőn Budapesten az EU Forráskonferencia Hét rendezvényén.
Emberek százai perelik az államot
A bíróságokon a magyar államot képviselő Pénzügyminisztérium perképviseleti munkatársai jelenleg 271 ügyben rohangálnak alperesként a törvényházakba. A most folyó ügyek száma érzékelhetően csökkent, egy évvel ezelőtt 381 folyamatban lévő jogvita alakult ki. A magyar állam közvetlenül nem indított polgári pert mások ellen, hanem ezt olyan hivatalaira bízza, mind például az APEH.
- címkék:
- adó
- bíróság
- állam
- APEH
- Pénzügyminisztérium
- Címkefelhő »
Aláírták a szerződést a bezenyei óriáskaszinóról
Aláírták a Bezenye és Hegyeshalom határába tervezett óriási kaszinó-beruházás megkezdéséhez elengedhetetlen 20 plusz 10 évre szóló koncessziós szerződést. A szerződők az Eurovegas Hungary és a Pénzügyminisztérium - írja a Népszabadság.
Jövőre nem lesz lakásszerzési kedvezmény
Lakásvásárlással sem lehet majd 2008-tól a személyi jövedelemadó megfizetését elkerülni. A Pénzügyminisztérium ugyanis teljes egészében megszüntetné az ingatlanértékesítéshez kapcsolódó kedvezményeket. Jó hír ellenben, hogy a következő évtől csak az öt éven belüli eladás lesz adóköteles.
Nincs döntés az állami vagyon eladásáról
Könyv szerinti értéken 10 000 milliárd forintos vagyont kezel most az állam, ez a szám azonban biztosan nem azonos a valós értékkel. Ezen próbál meg segíteni az új vagyontörvény egy egységes nyilvántartás létrehozásával - mondta el Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára, aki hangsúlyozta: nincs semmilyen döntés az állami vagyon értékesítéséről.
Magasabb inflációval számol a PM
A GDP az idén a korábban várttal azonos mértékben 2,2 százalékkal, jövőre a prognosztizált 2,6 százaléknál kissé gyorsabban, 2,8 százalékkal nő, ugyanakkor az infláció nagyobb lesz a vártnál - jelentette be Veres János pénzügyminiszter.
Visszakozik a minisztérium áfaügyben
Enyhített a Pénzügyminisztérium az elsősorban a telkek és a félkész, illetve új házak eladását érintő áfafizetési szabályok tervén. Az új előirányzat szerint csak több ingatlan eladása, vagy bizonyos összeghatár átlépése esetén kellene fizetni - írja a Napi Gazdaság.
Jön az értékalapú ingatlanadó
Mégis lesz ingatlanadó méghozzá értékalapú, legalábbis ez alapján dolgozta ki a Pénzügyminisztérium az új adó utáni fizetés rendszerét. Nem hagynának választási lehetőséget az önkormányzatoknak az adóalap meghatározására az építmény- és telekadó esetében. Az említett helyiadó-típusokat 2009-től csak a luxusadóhoz hasonló rendszerben megállapított, számított érték alapján lehet kivetni, a hasznos alapterület után nem.
Gyurcsány betett a növekedésnek
Alig gyarapszik a magyar gazdaság: a KSH részletes adatai szerint még annál is szerényebb a növekedés, mint amit a hivatal tíz napja előzetes adatként megadott, már azzal is meglepve az elemzőket. A Pénzügyminisztérium szerint a lassulásért elsősorban az állami fogyasztás csökkenése felelős.
A PM túlbecsülte az áht hiányát
Az államháztartás hiánya - helyi önkormányzatok nélkül - augusztusban 69,1 milliárd forint volt. A Pénzügyminisztérium korábban 87,5 milliárd forintos deficittel számolt. Az első nyolc havi hiány így a bruttó hazai termék (GDP) 3,9 százalékát tett ki.
A kisjövedelműek jól jönnek ki az adóváltozásokból
Nem sokat lehet megtudni a jövő évi személyi jövedelemadó változásokról a szerdán kiszivárgott adócsomagból. Az látszik biztosnak, hogy az 1,0-2,7 millió forint között keresők járhatnak jól. Emellett kedvezően változik a befektetési jegyek adózása, illetve megmarad az ekho, és az eva. A Pénzügyminisztérium (PM) a napvilágot látott dokumentumból egyelőre egyetlen tételt cáfolt, mégpedig azt, hogy a luxusadó értékhatára 100 millió forintról 50 millió forintra csökken.
A MeH a legjobban fizetett minisztérium
A közszféra bérköltségeire a 2006. évi zárszámadási adatok szerint az államháztartási kiadások nyolc százalékát fizeti a költségvetés. Ez jelentős összeg, de torz: a papíron köztisztviselnek számító rendőr havi bruttó bére például nem éri el a 135 ezer forintot - írja a Napi Gazdaság.
Más inflációt vár jövőre a PM és a jegybank
Az államháztartási törvény szerint a Pénzügyminisztériumnak augusztus 31-ig kell benyújtani a költségvetési tervet a kormánynak, ám az elmúlt években a belső egyeztetések miatt a benyújtott tervezet egyáltalán nem minősült végleges álláspontnak. Idén sincs ez másképp - ismerte el a Népszabadságnak Veres János.
Sólyomnál a PM javaslata a költségvetésről
A Pénzügyminisztérium szerdán megküldte javaslatait a köztársasági elnöknek azzal kapcsolatban, hogy a kormány milyen új szabályokat, elveket szeretne érvényesíteni a költségvetés tervezésével kapcsolatban - jelentette be Veres János.
Augusztusra 87,5 milliárdos hiányt vár a PM
A Pénzügyminisztérium augusztusra 87,5 milliárd forint hiányt vár a pénzforgalmi adatok alapján - jelentette be Tátrai Miklós, a tárca államtitkára csütörtökön.
Kilencven milliárdos többlet az államháztartásban
Július az év második olyan hónapja volt, amikor az államháztartás bevételei meghaladták a kiadásokat. A többlet azonban elmaradt a Pénzügyminisztérium által várttól.
Júliusra 95,1 milliárdos többletet vár a PM
A Pénzügyminisztérium (PM) júliusra 95,1 milliárd forint államháztartási többletet vár a pénzforgalmi adatok alapján - jelentette be Tátrai Miklós, a tárca államtitkára. A nyugdíjkiadások a PM várakozásainál rosszabban alakultak, a tb-alapok azonban a várt hiány helyett többlettel zártak.
Tervezi a kormány a számlatartási kötelezettséget
A kormány a számlatartási kötelezettség bevezetését tervezi - erősítette meg szerdán, a Magyar Televízió Napkelte című műsorában Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.
Számlatartásra köteleznék a vásárlókat
A jövőben a vevőnek a vásárlás után meg kellene őriznie az igazoló számlát, mert azt a boltból kilépve elkérheti és ellenőrizheti az APEH: ennek magyarországi bevezetését vizsgálja a Pénzügyminisztérium a kormány döntése értelmében. Cél, hogy ne csak azt lehessen büntetni, aki nem ad számlát, hanem azt a magánszemélyt is, aki nem kér - írja a Világgazdaság.
Nincs döntés a nyugdíjrendszer veszteseinek segítéséről
A Pénzügyminisztérium kárpótolná azokat, akik 1998-ban magán-nyugdíjpénztári tagok lettek és jobban jártak volna, ha az állami rendszerben maradnak. Körülbelül 150 ezer emberről van szó - írja a Népszabadság. A PM sajtóosztályán az [origo]-nak azt mondták nincs állásfoglalásuk az ügyben.
Első félév: 101 milliárd forint adókülönbözet
A feketegazdaság fehérítése érdekében tett intézkedések következtében feltárt adókülönbözet 2007 első félévében 101 milliárd forint volt, szemben a 2006. év egészében feltárt 90 milliárd forinttal - közölte kedden a Pénzügyminisztérium (PM) a kormány részére készített, a feketegazdaság visszaszorításáról szóló jelentésének keretében.
A prognózis szerint alakult az államháztartás
Júniusban az államháztartás helyzete alapvetően a prognózisnak megfelelően alakult, így az államháztartás féléves hiánya a GDP 4 százalékát érte el.
Jön az egységes ingatlanadó
Januártól egyszerűsödnek az eddigi adófizetési jogszabályok, miután a pártok vasárnap aláírták a koalíciós szerződést. Életbe lép az új áfatörvény, és összevonják a kisadókat, szűkülnek a személyi jövedelemadót érintő kedvezmények, és a négy helyi adó helyébe belép az értékalapú ingatlanadó. Jó hír, hogy aki jelenleg sokat fizet, januártól kevesebbet fog, míg aki nem fizet adót, biztos, hogy fizetni fog - közölte Tátrai Miklós, a Pénzügyminisztérium államtitkára.
Bezenyén továbbra is csak ígéret a kaszinó
Mégsem kezdődik meg a kitűzött időpontban a bezenyei kaszinóberuházás. Elvileg június 20-ig kellett volna aláírni a koncessziós szerződést, amit egy úgynevezett menedzserszerződés miatt nem tudtak megtenni eddig. Az újabb dátum július 13-a.
Az Ecostat optimistább a PM-nél
A GDP idén 2,6, jövőre 3,2 százalékkal bővül az Ecostat júniusi előrejelzése szerint - ismertette a gazdaságkutató intézet főigazgatója, Belyó Pál, hétfőn sajtótájékoztatón.
A kormány szerint kontárok vagyunk az adatböngészéshez
Az állami szervek által kezelt személyes adatok biztonságáért aggódik a Társaság a Szabadságjogokért. Az APEH, az ÁNTSZ és az építésügyi hatóságok adatbankja ugyanis hamarosan törvényesen is hozzáférhetővé válhat a kormányhivatalok számára. Azt viszont semmi nem garantálja, hogy az adatokat szabályosan kezelik majd - állítják a jogvédők, akik egyébként maguk is szívesen betekintenének az adatvagyonba megfelelő körülmények között. A kormány szerint viszont ehhez szakértelem kell, ezért csak az állami szervek előtt nyitnák meg az adattárakat.
Álom maradhat a bezenyei kaszinóváros
Épületek helyett egyelőre búzatábla áll a Bezenye mellé tervezett kaszinóváros helyén. A koncessziós megállapodást még nem írták alá, de a Las Vegas-i szerencsejátékcég már átadta a helyét egy ausztrál- amerikai párosnak. Legkésőbb június 20-ig meg kell kötnie a szerződést a Credit Swiss által összehozott befektetőcsoportnak.
Újdonság a bónusz-málusz igazolásnál
Változik a bónusz-málusz igazolás beszerzése. A hétfőn elfogadott biztosításitörvény-módosítás után készül a kötelező gépjármű-felelősségbiztosításról szóló kormányrendelet módosítása is, amely a korábbi biztosítás kötvényszámának megadását írná elő, és aki ezt elmulasztaná, azt automatikusan a legrosszabb fokozatba sorolná. Ez ellen tiltakozik a szakma egy része, de a Pénzügyminisztérium ellenérvei is megfontolandók.
Májusban tovább javult az államháztartás
A várthoz képest 33,6 milliárd forinttal jobb lett, és 7,5 milliárd forint hiánnyal zárt az államháztartás egyenlege 2007 májusában önkormányzatok nélkül. A társadalombiztosítási alapok is többlettel zárták az első öt hónapot.
Megszűnhet a borítékos rendszer az egy százaléknál
A pénzügyi tárca elkészítette, és hamarosan a kormány elé terjeszti az adózói felajánlások módosításáról szóló törvényjavaslat szövegét. A tervezet szerint megszűnhet a jelenlegi borítékos rendszer, a rendelkező nyilatkozat ugyanis az adóbevallási nyomtatvány részét képezi majd.
Veres: 2009-re háromszázalékos hiány
Új költségvetési szabályokat kíván kialakítani 2009-től a Pénzügyminisztérium, amely előtt már 2008-ban pozitív elsődleges költségvetési egyenleget határozna meg, maximalizálná az ország GDP-arányos adósságrátáját és az önkormányzatok eladósodását, valamint középtávú kiadási plafonokat állítana fel - mondta Veres János a Magyar Iparszövetség (OKISZ) közgyűlésén.
Katona Tamás: 2008-tól jön az ingatlanadó
A kormány 2008-tól bevezeti az ingatlanadót, az erről szóló törvényjavaslatot pedig jövő év tavaszán nyújtja be az Országgyűlésnek - mondta Katona Tamás, a Pénzügyminisztérium államtitkára. Elmondása szerint az adó a lakóingatlanokra, illetve a tervek szerint az átlagnál, vagyis a 9,5 millió forintnál értékesebb ingatlanokra vonatkozik majd.
Áfacsaló kormánytagról beszél az MDF
Lapinformációk szerint áfacsalást követett el egy kormánytag, ezért az MDF magyarázatot vár Gyurcsány Ferenc miniszterelnöktől - mondta Hock Zoltán, a Magyar Demokrata Fórum elnökhelyettese szombaton a Pénzügyminisztérium épülete előtt tartott sajtóértekezletén.
Májusra 41 milliárdos hiányt várnak
Alacsonyabb lesz az első félévi államháztartási hiány a korábban prognisztizáltnál. A lakossági fogyasztás is a vártnál kevésbé esik vissza.
Sok céget eladhat az állam
Folytatódik az állami tulajdon értékesítése, eladó lesz egyebek mellett a Szerencsejáték Zrt., a Nemzeti Színház Zrt. és a Tokaj Kereskedőház - derül ki a hatályos privatizációs törvény és a Pénzügyminisztérium honlapján közzétett törvénytervezet összehasonlításából.
Jövőre minden második vonat megszűnhet
Biztos, hogy tovább csökken jövőre a vonatok száma, de csak egy hónap múlva derül ki, hogy hány mellékvonalat törölnek véglegesen a 2008-as menetrendből. Amennyiben a Pénzügyminisztérium 88 milliárdra szűkíti a cég büdzséjét, akkor minden második vonatot törölni kell. A MÁV Zrt. öt javaslatot tett le a szaktárca elé, de ilyen drasztikus csökkentést egyik sem tartalmaz - tudta meg az [origo].
Simor sz�k�ten� a monet�ris tan�csot
Egy Magyarorsz�g m�ret� orsz�gban a jegybanki alapkamatr�l hat�roz� monet�ris tan�cs optim�lis l�tsz�ma 5-7 f� - �ll Simor Andr�snak, a Magyar Nemzeti Bank eln�k�nek t�ziseiben, melyeket a P�nz�gyminiszt�rium �s a Magyar Nemzeti Bank "�t az eur�hoz" c�m� cs�t�rt�ki konferenci�j�n ismertetett.
Alacsonyabb hiánnyal számol a kormány
A kormány az 6,8-ról 6,6 százalékra csökkentette az államháztartás 2007. évi hiány előrejelzését a bruttó hazai termékhez (GDP) viszonyítva. A tavalyi, már egyeztetett előzetes ESA'95-ös hiányt pedig 9,2 százalékra módosította a korábban közölt 10,1 százalékról. Az inflációs előrejelzést ugyanakkor megemelték.
Többet füstölünk legálisan
A cigaretta jövedéki adója és így az ára is folyamatosan emelkedik, a termék legális forgalma viszont évről évre nő, köszönhetően az árversenynek, a kiszámíthatóbb adópolitikának és a határok szigorúbb ellenőrzésének - írja a Napi Gazdaság.
Elmarad az unióstól a magyar növekedés
Az idén a bruttó hazai termék (GDP) 2,8 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő, az infláció átlagos mértéke 2007-ben 6,8 százalék lesz - ismertette Palócz Éva, a Kopint-Tárki Konjunktúrakutató Zrt. vezérigazgatója az intézet prognózisát csütörtökön.
Kevesebb a vártnál az államháztartási hiány
A Pénzügyminisztérium (PM) kedden délután teszi közzé az államháztartás márciusi előzetes adatait. A PM márciusra önkormányzatok nélkül 373,1 milliárd forint pénzforgalmi hiányt vár, az első negyedévre 786,2 milliárd forintot.
Kedvezőbb a vártnál az államháztartás hiánya
Márciusban és az első negyedév egészében a prognózisnál kedvezőbben alakult az államháztartás helyzete. Az önkormányzatok nélküli hiány 349,3 milliárd forint lett 2007 márciusban, szemben a korábban prognosztizált 373,1 milliárd forinttal - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium.
Dől a járulék az államkasszába
A társadalombiztosítás a tavalyinál közel 78 milliárd forinttal nagyobb járulékbevételt könyvelhetett el az év első két hónapjában - derül ki a Pénzügyminisztérium által közölt adatokból. A többletet a járulékemelések mellett a szigorú ellenőrzések okozták, ám a megugró infláció is kivette a részét a terv teljesüléséből.
A PM hallgat Kóka adóbejelentéséről
A gazdasági és a pénzügyi tárca azt javasolja a kormánynak, hogy ne vezessék be az elvárt adót és semmilyen új adónemet, az adóbevallási és ellenőrzési eljárások átalakításával, fokozásával érjék el a kívánt célt - mondta Kóka János. A bejelentés érdekessége, hogy Kóka a pénzügyi tárcát is az ellenzők közé sorolta, a Pénzügyminisztérium sajtóosztályán azonban az [origo] megkeresésére azt mondták, hogy a szerdai kormányülésig nem kommentálják ezt a hírt.
Egymillió eurót hozott a szén-dioxid-aukció
Elkelt a hétfői szén-dioxid-árverésen a Pénzügyminisztérium (PM) által felkínált teljes mennyiség. A felajánlott 1 177 500 kibocsátási egység egységenként 0,88 eurós áron kelt el, összességében 1,036 millió euró (jelenlegi árfolyamon mintegy 256 millió forint) állami bevételt hozott - közölte a PM az árverést követően.
Nincs napirenden a forintsáv eltörlése
Az elmúlt hónapokban tapasztalt kedvező folyamatok voltak a jellemzőek a magyar államháztartásra februárban is, így a 216,9 milliárd forintos deficit 40 milliárddal lett jobb a vártnál - mondta Tátrai Miklós, a PM államtitkára kedden sajtótájékoztatón. Ennek hatására lefelé módosítják a hiányterveket. Az árfolyamsáv eltörlése pedig nincs napirenden - mondta el Kovács Álmos.
Ismét szén-dioxid-kvótát értékesít az állam
Értékesítésre kínálja a tulajdonában lévő csaknem teljes szén-dioxid-kibocsátási egységmennyiséget a Magyar Állam. Az összesen 1 177 500 darab szén-dioxid-kvóta aukciós értékesítésére 2007. március 26-án és szükség szerint március 29-én kerül sor - olvasható a Pénzügyminisztérium közleményében.
A vártnál kedvezőbb az államháztartás helyzete
Az előre jelzettnél 40 milliárd forinttal alacsonyabb lett az államháztartás februári hiánya - közölte az előzetes adatot a Pénzügyminisztérium kedden.
A kormány nem enged a ferihegyi fejlesztésekből
Egyelőre nem tudni, milyen következménnyel jár, hogy a Pénzügyminisztérium nem járul hozzá a Ferihegyi repülőtér fejlesztési programjának átütemezéséhez. A Budapest Airport jelenlegi és jövőbeli tulajdonosai azért próbálnak engedményeket elérni, mivel az átadás-átvétel lassítja a ferihegyi fejlesztéseket.
Bemondással a gépjárműadó ellen
Többféle gondjuk van a helyhatóságoknak a gépjárműadó kivetéséhez szükséges adatbázissal, ezért késni fog az értesítés, a tulajdonosok egy része pedig egyéb költségre is számíthat. Némely önkormányzat egymással egyeztetve próbál úrrá lenni az adatszolgáltatási káoszon.
Túlteljesítenek az adózók
Teljesen összezavarodtak az adózók, januárban olyan adókat is befizettek, amiket egyáltalán nem kellett volna - írja a Napi Gazdaság a Pénzügyminisztérium beszámolójára hivatkozva. A tárca viszont közleményben cáfolta a következtetéseket.
Lefelé módosította a negyedéves hiányt a PM
Kedvezőbben alakult a vártnál a januári államháztartási hiány, a deficit 196,1 milliárd forint volt. Mivel adókból és járulékokból több bevétel folyt be, a PM az első negyedévre tervezett hiányszámot is lefelé módosította. A minisztérium 251,2 milliárd forintos hiányt vár februárra, amely a bruttó hazai termék (GDP) 1 százaléka. Tátrai Miklós államtitkár elmondta: lesz ingatlanadó 2008-ban, de másik adónemet váltanak ki vele.
Nyertek a jogvédők a Pénzügyminisztérium ellen
Jogerősen pert nyert a Társaság a Szabadságjogokért jogvédő szervezet a Pénzügyminisztériummal szemben, így a tárca nem hivatkozhat sem üzleti titokra, sem prognózisra, közölnie kell, hogy mi növelte 100 milliárd forinttal a hiányt a 2006-os költségvetés féléves adataiban.
A várakozásoknál jobb az államháztartás hiánya
Januárban alapvetően a prognózisnak megfelelően alakult az államháztartás helyzete, a hiány azonban mintegy 30 milliárd forinttal kisebb lett a vártnál - közölte előzetes adatok alapján a Pénzügyminisztérium kedden.
A vártnál kedvezőbb a 2006-os hiány
Kedvezőbben alakult a vártnál a 2006-os évi államháztartási hiány. A deficit a GDP 8,7 százalékát tette ki 2006-ban, ez 7 milliárd forinttal kevesebb a számítottnál. Tátrai Miklós, a pénzügyminisztérium államtitkára szerint már érezhetőek a kormány második félévben tett intézkedéseinek kedvező hatásai.
Ismét kisebb a vártnál az államháztartási hiány
Az év utolsó hónapjában és 2006 egészében is kisebb lett az államháztartás hiánya az előre jelzettnél. Ettől függetlenül az államháztartás szempontjából fekete volt a tavalyi év.
Hat miniszternek oszt jutalmat Gyurcsány
Bajnai Gordon fejlesztéspolitikai kormánybiztos, Gráf József földművelésügyi miniszter, Kiss Péter munkaügyi miniszter, Szekeres Imre honvédelmi miniszter, Hiller István oktatási miniszter, Molnár Lajos egészségügyi miniszter és Veres János, a Pénzügyminisztérium vezetője kap év végi jutalmat - döntött a miniszterelnök. A 600 ezer és 1,2 millió közti jutalmat van, aki nem veszi fel és olyan is akad, aki jótékonyságra használja. A kormányfő döntését, hogy a reformok megvalósításában élen járó miniszterek pénzjutalmat kapnak, a Fidesz hevesen támadja.
Kisebb az államháztartás hiánya a vártnál
Az államháztartás hiánya - önkormányzatok nélkül - 191,5 milliárd forint lett novemberben. A Pénzügyminisztérium novemberi előrejelzése 230,4 milliárd forintos deficittel számolt.
Emelkednek a költségvetés kamatkiadásai
Kétszázmilliárd forintos többlet-kamatkiadást tartalmaz a következő négy évre a kormány által pénteken jóváhagyott konvergenciaprogram a szeptemberi változathoz képest, ám az államháztartás elsődleges egyenlege kedvezőbb lesz az eredeti, szeptemberi programban foglaltnál - áll a Pénzügyminisztérium honlapján közölt dokumentumban.