pénz

címke rss

A világpiacokra tartanak a kínai autók

Gazdaság2023.01.30, 14:58

A Világgazdaság számolt be róla, hogy Kína hamarosan a világ második legnagyobb személyautó-exportőrévé válhat. Az Egyesült Államokat és Dél-Koreát már megelőzte, 2030-ban pedig már kétszer annyit szállítana külföldre, mint Japán.

50 millió forintos bírságot kapott egy nagy webáruház

Gazdaság2023.01.30, 15:02

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) vizsgálata alapján az eMAG webáruház üzemeltetője megszegte egyes kötelezettségeit, amelyeket korábbi, jogsértő akcióinak kompenzálására vállalt a GVH, illetve a felhasználói felé. A jóvátételi program eddig lezárult része azonban elérte célját, vagyis a versenyhatóság eljárása 2021 év végéig több mint 1 milliárd forintos közvetlen haszonnal járt a fogyasztóknak.

Meglepő, hogy mennyit költünk szépségápolásra

Gazdaság2023.01.30, 14:11

Ha kozmetikumokról van szó, akkor testápolót és hidratálókrémet vásárolnak leggyakrabban a magyar nők, míg a legritkábban ampullakoncentrátumot, arcszérumot és fényvédőt tesznek a kosarukba – derült ki a Helia-D online felméréséből. A reprezentatív kutatás szerint a döntő többség két-hathavonta költ valamilyen kozmetikumra, és továbbra is az ár a legfontosabb szempont vásárláskor: a legtöbben maximum ötezer forintot adnak ki egy-egy termékkategóriáért. A felmérés arra is rávilágított, hogy a válaszadók döntő többsége - tízből hatan - drogériákban szerzi be a szépségápolási termékeket, bár az online vásárlás is egyre népszerűbb.

Bevetésre keres kutyákat az adóhatóság

Gazdaság2023.01.30, 14:57

Ismét vásárol olyan kutyákat a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), amelyek szakszerű kiképzés után szolgálatba állhatnak. Ezúttal kereső- és járőrkutyákra is szüksége van a szervezetnek. 10 hónapostól 3 évesig jöhetnek szóba az egészséges kutyusok. Gazdáik február 17-éig, e-mailben küldhetnek ajánlatot a vásárra, írja a közleményében a NAV.

Történelmi jelentőségű repülést hajtott végre a világ egyik legnagyobb légitársasága

Gazdaság2023.01.30, 12:36

Történelmi bemutató repülést végzett az Emirates egy Boeing 777-300ER repülőgéppel, amelynek egyik hajtóműve 100 százalékban fenntartható üzemanyagot használt. Az óriásgép a Dubaji Nemzetközi Repülőtérről (DXB) szállt fel, Fali Vajifdar kapitány és Khalid Nasser Akram kapitány irányításával, és több mint egy órán át repült Dubaj partjai felett - írja az Emirates. A nem sokkal ezelőtt végrehajtott hajtóműtesztről itt írt az Origo.

Kalifornia aranykorát idéző különleges ingatlan vásárolható meg

Gazdaság2023.01.30, 13:46

Az 1920 és 1940 közötti időszakot a dél-kaliforniai építészet aranykorának nevezik. Most ebből az időszakból vált eladóvá egy rezidencia, amelyet 1929-ben építettek.

Czomba Sándor: Januárban még soha nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma

Gazdaság2023.01.30, 13:14

A Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat adatai szerint 2022 januárjához képest további 5 ezer fővel csökkent a regisztrált álláskeresők száma, így 2023 januárjában mindössze 243.578 munkát keresőt tartottak nyilván. Ez a januári hónapokat tekintve a valaha volt legkedvezőbb eredmény, még egyszersem nem volt ilyen alacsony a regisztrált álláskeresők száma az év első hónapjában a rendszerváltás óta. Hozzátehető, hogy 2010 januárjában a regisztrált álláskeresők száma meghaladta a 650 ezer főt - mondta Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára a tárca közleménye szerint.

10 millió dollárt hagy Pamela Andersonra a volt férje 12 nap együttélés után

Gazdaság2023.01.30, 13:01

Jon Peters hollywoodi producer egykor a Baywatch szőke bombázójának, Pamela Andersonnak volt a férje. Most azt tervezi, hogy végrendeletében 10 millió dollárt hagy volt feleségére - írja a Fox News. 

Olyan sok autót ellopnak ezekből a típusokból, hogy a biztosítók nem szerződnek rájuk

Gazdaság2023.01.30, 13:13

AZ USA két nagy biztosítótársasága közölte, hogy két autómodellre nem kötnek a továbbiakban biztosítást, annyira gyakran lopják azokat - írja a FoxNews. 

Minden várakozást felülmúltak a magyarországi turizmus 2022. évi eredményei

Gazdaság2023.01.30, 12:56

2022-ben 14,2 millió vendég közel 40 millió vendégéjszakát töltött a magyarországi szálláshelyeken, csaknem negyven százalékkal többet, mint 2021-ben és csak egy hajszállal elmaradva a magyar turizmus minden idők legsikeresebb évének számító 2019-es esztendő eredményétől. Magyarország több térsége viszont rekordot döntött, és túl is szárnyalta a 2019-es év vendégforgalmát. 2021-hez képest pedig másfélszeresére bővültek a szálláshelyi bevételek. Tavaly szinte teljesen visszaépült, és sikeres évet zárt a turizmus Magyarországon, és idén akár a 2019. évi rekord beállítása sem elképzelhetetlen. Mindez nem utolsó sorban a kormány ágazatoot ...

Szenzációs bejelentést tett a világ egyik vezető autógyártó csoportja

Gazdaság2023.01.30, 11:32

Kölcsönös keresztrészesedéssel oldották fel a felszültséget a japán-francia cégcsoportnál, számolt be róla a Világgazdaság.

Hatalmas fejlesztéssel megújult hazánk egyik legnevezetesebb műemléke - videó

Gazdaság2023.01.30, 10:48

Gróf Széchenyi István kora óta nem volt példa ilyen mértékű fejlesztésekre a nemzeti emlékhellyé nyilvánított nagycenki kastélyegyüttesben.

Jó hír a lakásvásárlóknak: jelentősen egyszerűsödik a panellakások adásvétele

Gazdaság2023.01.30, 10:17

Digitalizálódik a panellakások piaca, mivel a hirdetők és a keresők egy kattintással kézhez kaphatják a budapesti panelek alaprajzait - derül ki az ingatlan.com legfrissebb összeállításából. Az elemzésből az is kiderül, hogy a nagyvárosokban tavaly ősz óta jelentősen nőtt az eladó panellakások kínálata, ami a fővárosban enyhe árcsökkenéssel is párosult.

Ezeket a weboldalakat keresik fel a legtöbben a világon

Gazdaság2023.01.27, 10:41

A becslések szerint 2023 elején már több mint kétmilliárd weboldal létezett a világon, azonban ezek közül mindössze néhány uralja az internetes forgalom jelentős részét. Most egy friss kutatás összesítette a világ 50 leglátogatottabb weboldalát.

Ők jelenleg a világ leggazdagabb popsztárjai - képek

Gazdaság2023.01.30, 06:03

Világszerte több millióra tehető azok száma, akik a zenehallgatás szeretetén túl maguk is úgy döntenek: felcsapnak zenésznek. Keveseknek adatik meg azonban a siker, és még kevesebben vannak olyanok, akiknek sikerül meggazdagodniuk ebben az iparágban. Az pedig csak a legtehetségesebbek, vagy a közönség számára valamiért rendkívüli produkciót nyújtók kiváltsága, hogy dollármilliókat, esetleg milliárdokat keressenek. Galériás összeállításunkban bemutatjuk a világ tíz, jelenleg leggazdagabb zenészét a könnyűzenei iparágban.

Elképesztően bizarr fotók emberi szörnyektől rémisztő csontvázhegyekig

Gazdaság2023.01.29, 13:03

Legyen szó furcsa eseményekről, különös lényekről vagy elképesztő helyszínekről, a 247mirror által összegyűjtött képek egyszerre megdöbbentőek és lenyűgözőek.

Egy modern műalkotásnak számító házat árulnak Los Angelesben

Gazdaság2023.01.29, 09:00

Igazi építészeti különlegességet dobtak piacra Los Angelesben. Az 1980-as évek végén épült ingatlan ugyanis nemcsak kielégít minden luxusigényt, de önmagában műalkotásnak számít.

Rejtélyes kezek emelkednek ki a földből Dél-Amerikában - videó

Gazdaság2023.01.27, 13:18

Az észak-chilei Atacama-sivatag a Föld legszárazabb sivataga. Azonban a kopár Atacama egyik pontján egy hatalmas betonkéz emelkedik ki a földből a sivatag kellős közepén. De a kontinens másik oldalán is van egy hasonló kéz.

Tetemes összeget keres azzal, hogy ölelést osztogat idegeneknek

Life.hu2023.01.28, 20:48

Trevor Hooton tulajdonképpen azzal keresi a kenyerét, hogy ölelést osztogat idegen embereknek. Vállalkozását egy éve hozta létre, ami napról napra egyre népszerűbb.

Titkot rejt Al Capone eladó háza

Gazdaság2023.01.28, 09:05

Eladóvá vált egy 1818-ban épült vermonti ház, amelyet a világ egyik leghíresebb maffiafőnöke, Al Capone használt. Az épület ráadásul egy titkot is rejt.

Gátlástalan énekesnők, akik meztelenre vetkőztek: Shakira és társai - fotók, videók

Tévé2023.01.27, 20:59

A kétezres évek elején vált szokássá, hogy egyes énekesek már nemcsak fülbemászó dallamokkal hívták fel magukra a figyelmet, hanem testi adottságaikat is bevetették a siker érdekében. Nem véletlen, hiszen az internetes videómegosztóknak nagy szerepe lett a zenészek életében, mivel a közönség elsősorban ezeken a felületeken hallgat zenéket. Így a megtekintésekért keményen meg kell dolgozni a popsztároknak, akik idővel rájöttek, hogy minél több a szex és a meztelenség egy-egy videóban, annál nagyobb sikert arathatnak és annál több pénzt kereshetnek. Lássuk a legerkölcstelenebb énekesnők erotikus videóit!

Megmutatjuk, hogy melyek azok a munkáltatók, amelyeknél több millióan dolgoznak - galéria

Gazdaság2023.01.27, 17:10

A világ legnagyobb munkaadói között találhatók nemzetközi óriásvállalatok, azonban a globális lista élén állami szervek állnak. Mutatjuk a világ legnagyobb munkaadóit.

Többet számít a házaknál szigetelés, mint a termosztát letekerése

Gazdaság2023.01.27, 16:40

Érdemes építészeti és fenntarthatósági szempontból megalapozott módszereket választani ahhoz, hogy az otthonokat - a kormányzati rezsivédelmi intézkedések mellett - kedvező költséggel tudjuk melegen tartani. Az ingatlan hőtartó képessége sokat nyom a latba, így azok járhatnak jobban, akik utólagos szigeteléssel vagy korszerűsítési megoldásokkal tervezik csökkenteni a számlájukat.

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Riva's megállapodást ír alá a Marriott Internationallel Horvátországban

Gazdaság2023.01.27, 17:27

A Mészáros Csoport érdekeltségébe tartozó Riva's Hotels & Resorts nevében Mészáros Lőrinc tulajdonos pénteken megállapodást írt alá a Marriott International egyik alelnökével a Horvátországban építés alatt álló szálloda üzemeltetéséről az isztiriai Iciciben; a Marriott Opatija lesz Horvátország első Marriott-szállodája.

Nagy újdonság jelenik meg egy hazai drogérialáncnál

Gazdaság2023.01.27, 13:29

A Rossmann budaörsi üzletében debütált a drogérialánc és a Respray innovációja, az automatával újratölthető deospray technológiája. Az eseménnyel egybekötött kerekasztal-beszélgetésen több influencszer, illetve ismert színész, énekes vett részt.

Energiahatékonyabb háztartási gépekre váltanak a vásárlók

Gazdaság2023.01.27, 12:38

Lényegében azonnal láthatóvá vált a rezsiárváltozás bejelentése a nagy háztartási gépek forgalmán. Akadt olyan termékkör, amely esetében az „A" energiaosztályú, azaz legenergiatakarékosabb eszközök iránti kereslet rögötön duplájára ugrott – derül ki a Candy Hoover Hungary Kft. 2022-es évet összefoglaló előzetes számaiból.

Lélegzetelállító a siófoki Liszt Ferenc sétányon kínált penthouse lakás - képek

Gazdaság2023.01.27, 15:19

A 249 millió forintért kínált, Liszt Ferenc sétányon álló luxus penthouse lakás kapcsán nehéz szavakat találni. Nézzük meg tehát a képeket!

Elejtette üvegpalackját egy nő egy fitneszklubban, mire kitiltották onnan

Gazdaság2023.01.27, 13:31

Hiába volt már 10 éve tag a 36 éves üzletasszony, végleg kitiltották a skóciai Dumfriesben található Bannatyne Health Club-ból és még ezer font (kb. 450.000 forint) büntetést is kapott, mert véletlenül elejtette a vizes palackját - írja a Daily Star. 

Vadítóan szexi modellek mutatják be a Victoria's Secret Valentin-napi kollekcióját - videó

Gazdaság2023.01.27, 13:17

Ahogy az Origo megírta, a Victoria's Secret fehérneműmárka több mint két évtizeden át volt híres a nagyszabású, koncertekkel gazdagított divatbemutatóiról. Bár 2019 óta felhagytak a milliárdos költségvetésű élő show-kal, az idei Valentin napi kollekciójukat bemutató videóban azért felbukkantak a világ leghíresebb és legjobban fizetett topmodelljei.

Megduplázódik a Babakötvény éves kamata

Gazdaság2023.01.27, 13:03

A Fiatal Családosok Klubjának (FICSAK) közleménye szerint a kormány családpolitikai intézkedésének köszönhetően megduplázódik a Babakötvény éves kamata Magyarországon. 

Kiderült, hogy milyen lakásokat lehet most a leggyorsabban eladni

Gazdaság2023.01.27, 12:33

Kiderült, mely típusú lakások a leggyorsabban eladhatók most a piacon. Az Otthon Centrum elemzése szerint a legrövidebb időt még mindig a panellakások töltik a piacon.

Mutatunk egy memóriakártyát, ami még a gyémántnál is értékesebb

Gazdaság2023.01.27, 12:16

Több mint hét hónappal a bemutatása után a világ első 1,5 terrabyte-os (TB) microSD-kártyája, a Micron i400 megérkezett a kereskedőkhöz. De ha most meg is rendelné valaki, legalább négy hónapot kell várnia, mire kézhez kapja, azaz valamikor a nyár elején kerülhetne erre sor. Nem beszélve arról, hogy egy egész vagyont kérnek ezért az adathordozóért.

Összeomlott a lengyel kiskereskedelmi forgalom, a cseh után

Gazdaság2023.01.27, 12:04

Gyengül a zloty, csökken a boltok forgalma, hirtelen beszakadt a vásárlóerő Lengyelországban. A cseheknél már tavaly ősszel bedőlt az ágazat.

Szijjártó Péter: Magyarország számára hatalmas lehetőséget jelent a Türk Befektetési Alap

Gazdaság2023.01.27, 11:36

Magyarország számára hatalmas lehetőséget jelent a Türk Befektetési Alap, ez nagyban hozzájárulhat a résztvevő országok közötti gazdasági és kereskedelmi együttműködés erősítéséhez, új beruházásokat indukálhat - közölte a tárca tájékoztatása szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

Százmillió forintos üzlet hazánkban a használt mobiltelefonok eladása

Gazdaság2023.01.27, 10:46

Az újracsomagolt mobiltelefonok piacterének kutatása szerint azok, akik megtartják régi telefonjukat, általában nem is használják azt, és sokan egyszerűen megfeledkeznek arról, hogy pénzt is csinálhatnának belőle. A Rejoy szeptemberi indulása óta több mint 200 millió forintot fizetett ki a platformján keresztül értékesített mobilokért - amelyek közel 40 százaléka iPhone, több mint harmada pedig Samsung gyártmányú volt.

Elhozza a nappaliba az óceán hangulatát ez az ausztrál ház

Gazdaság2023.01.27, 11:24

Miután tavaly gazdát cserélt, most újra piacra került az a különleges ausztráliai ház, melynek ékköve egy hatalmas, sósvizű akvárium. A lakásért közel 1 milliárd forintnak megfelelő összeget kérnek.

Óriási változást jelentett be az egyik hazai nagybank

Gazdaság2023.01.27, 09:54

Közelebb hozza a bankolást az emberekhez az Erste. A pénzintézet megújult marketing stratégiájának középpontjában a szerethető bankolás áll, ami az egyszerűbb kommunikációban, a fiókok átalakításában és az új arculatban is megjelenik. 2023-tól modernebb a logó, színesebb és életszerűbb a képi világ, a szövegeket pedig a hétköznapi nyelvhez igazítja a bank, hogy ezzel is segítse az ügyfeleket, áll a társaság közleményében.

Ne egye meg, ha vásárolt ilyen kekszet!

Gazdaság2023.01.27, 10:20

Határérték feletti 3-MCPD és glicidil-zsírsav-észterek miatt forgalmazói bejelentésre visszahívnak egy kekszet, jelent meg a tájékozató Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal honlapján.

37 milliárd forint plusszal zárhatja a hetet egy szerencsés

Gazdaság2023.01.27, 09:14

Bruttó mintegy 37 milliárd forint ütheti markát annak a játékosnak, aki a pénteki Eurojackpot sorsoláson egymaga eltalálja mind az 5+2 számot. Ezzel a nyereménnyel – amennyiben ismét magyar játékos viszi el – újabb rekord születhet Magyarországon, hiszen a tavaly december 9-i hazai fődíjhoz képest bruttó 7 milliárd forinttal többet vihet majd haza a szerencsés - írja a Szerencsejáték Zrt.

Így vált fontos magyar e-kereskedelmi várossá Debrecen

Gazdaság2023.01.27, 08:59

Ha Magyarország üzleti és technológiai központjáról beszélünk, akkor először mindenkinek Budapest jut az eszébe. Ám az elmúlt években Debrecenben is jelentős fejlődés és átalakulás ment végbe, így a várost már az ország második legjelentősebb üzleti központjának is tekintik. De milyen út vezetett idáig, és kik ma a város legjelentősebb e-kereskedelmi szereplői? A cikk szerzője Guba Vanda, az Ecommerce Expo főszervezője.

Megvan, hogy melyik évben veszik át a vezetést az elektromos járművek Európában

Gazdaság2023.01.26, 15:06

Az elektromos és plug-in hibrid autók értékesítése Európában már 2027-re meghaladja az összes többi motortípus forgalmát, amivel a kontinens beelőzi az Egyesült Államokat és Kínát is – derül ki az EY nemzetközi elemzéséből. A tanulmány szerint 2040-re a belső égésű motorral hajtott járművek aránya az összes eladás kevesebb mint 1 százalékára zsugorodik világszerte.

Ismét nagy elismerést kapott Magyarország egyik vezető energiamenedzsment cége

Gazdaság2023.01.26, 16:25

Sorban 12. alkalommal került be a legfenntarthatóbban működő vállalkozások százas rangsorába a Schneider Electric. A Corporate Knights által összeállított listán a saját iparágán belül az első, összesítésben pedig a hetedik helyen végzett a vállalat.

Újranyit Magyarország legnagyobb szállodája

Gazdaság2023.01.26, 15:06

A Danubius Hotel Hungaria február 23-án nyitja meg újra kapuit, melyet a cégszintű pozitív foglaltsági kilátások indokolnak - írja a Danubius Hotels közleménye.

Történelmi mérföldkőhöz érkezik tavasszal az aszteroida-bányászat

Gazdaság2023.01.26, 16:59

Történelmi küldetésekre készül idén az AstroForge nevű aszteroida-bányászattal foglalkozó startup. A vállalat ugyanis végrehajtaná az első valódi kereskedelmi mélyűrrepülést.

Átadták Németországban a Debrecenben is beruházó CATL első európai gyárát

Gazdaság2023.01.26, 13:06

Átadták csütörtökön a németországi Arnstadtban a Debrecenben is beruházó CATL kínai akkumulátorgyártó társaság első európai üzemét.

74 milliárd forint értékű hálózatfejlesztést jelentett be az E.ON

Gazdaság2023.01.26, 13:00

Csaknem 15 ezer különböző méretű beruházás valósul meg 2026-ig a Dunántúlon és Pest megyében. A fejlesztés elősegíti, hogy újabb napelemes rendszerek csatlakozhassanak a villamos hálózatra; az érintett területeken az ellátásbiztonság is javul - írja az E.ON sajtóközleményében.

Fontos változás jön a NAV-nál

Gazdaság2023.01.26, 10:56

A képviseleti jogok kezelésének egyszerűsítésére, az állandó meghatalmazások bejelentésére január 28-án új adatlapot vezet be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) UJEGYKE néven - közölte a hatóság az MTI-vel.

Halott férjét látta meg egy étterem reklámvideójában egy nő

Gazdaság2023.01.26, 12:48

Egy brit özvegasszony határozottan állítja, hogy 2014-ben meghalt férje szerepel a sussexi Westbourne-ben található Spice Cottage étterem promóciós videójában - írja a Daily Star. 

Döbbenetes luxuslakást dobtak piacra Londonban – videó

Gazdaság2023.01.26, 11:30

Elképesztő kilátással és felszereltséggel rendelkező luxuslakást dobtak piacra London központjában. Nem meglepő, hogy egy egész vagyont kérnek az ingatlanért.

Erre számíthat akkor, ha nagyobb vidéki városban vásárolna lakást

Gazdaság2023.01.26, 11:29

Míg az elmúlt év első háromnegyedévében jelentős áremelkedést mért az Otthon Centrum a megyei jogú városok ingatlanpiacán, addig a drágulás üteme az utolsó negyedévre és az év végére jócskán lelassult. Ugyanakkor néhány nagyobb városban továbbra is emelkednek az árak. Győr és Debrecen is ebbe a kategóriába tartozik, míg a kisebb városokban már árcsökkenés is megfigyelhető - derül az Otthon Centrum összegzéséből.

Drágább lesz az idei Valentin-nap

Gazdaság2023.01.26, 10:28

Közeleg a Valentin-nap, a szerelmesek ebből az alkalomból ajándékokkal kedveskednek egymásnak, gyertyafényes vacsorával ünneplik románcukat. Már hetekkel az ünnep előtt piros plüssfiguráktól és más, romantikus ajándékoktól roskadoznak az ajándékboltok polcai - ez az időszak számukra az egyik legforgalmasabb. Érdemes azonban tisztában lenni azzal, hogy egyes, a szerelem biztonságát segítő termékek ára is emelkedik.

Nagyon figyeljen oda erre a banki levélre!

Gazdaság2023.01.26, 10:51

Január végéig valamennyi lakossági folyószámlával rendelkező hazai ügyfelet tájékoztatja bankja a tavalyi bankszámla- és kártyaköltségeiről. Az MNB kiemelt figyelmet fordít a hitelintézetek számlákkal kapcsolatos díjmódosításaira, és jogsértés esetén azonnal intézkedik. A jegybank emellett az ügyféltudatosságot erősítő kampányt is indított a bankszámlákkal kapcsolatos takarékoskodási lehetőségek, illetve – szükség esetén – az egyszerűsített bank(számla)váltás bemutatására.

Óriási aranylelőhelyek lehetnek az egyik szomszédunkban

Gazdaság2023.01.26, 10:54

A szerb médiát és a világsajtót többször is bejárták a hírek, miszerint az utóbbi időben jelentős aranylelőhelyeket találtak Szerbiában. Legutóbb a hét elején jelentette be az államelnök a köztelevízióban, hogy újabb lelőhelyet fedeztek fel, amelynek helyéről még csak kevesen tudnak.

Duplájára emeli a kormány a munkába járás kedvezményes költségtérítését

Gazdaság2023.01.26, 11:20

Míg eddig kilométerenként maximum 15 forintos adómentes költségtérítést tettek lehetővé a munkáltatók számára a jogszabályok, ez a duplájára, azaz 30 forintra fog nőni – közölte a Világgazdasággal Czomba Sándor, a Gazdaságfejlesztési Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára.

Vannak boltok, ahol külön kassza van a pénztárosokkal beszélgetőknek

Gazdaság2023.01.25, 13:25

Sokakat érintő problémára talált hétköznapi megoldást egy holland szupermarketlánc: az elmagányosodottak - főleg idősek - számára bevezette a Kletskassa-t, magyarosítva csevegő kasszát, egy különálló fizetési lehetőséget azoknak a vásárlóknak, akik nem sietnek, és akiknek jól jönne egy kis beszélgetés a pénztárossal.

Eláruljuk, hogy miért egyre népszerűbbek a papírtérképek

Gazdaság2023.01.24, 15:19

Miközben napjainkban a digitális térképeken alapul a hétköznapi navigáció, a fiatalok egyre jobban kedvelik a hagyományos, papíralapú térképeket. A térképeladások folyamatos növekedése arra utal, hogy a Z generáció újra divatba hozhatja a klasszikus térképeken alapuló tájékozódást.

Űrkikötőt kap egy parányi ország, amely abból él, hogy jó helyen fekszik

Gazdaság2023.01.25, 17:45

Afrika hamarosan új űrkikötőt kaphat, miután Dzsibuti partnerségi megállapodást írt alá egy műholdak és űrrakéták kilövésére szolgáló létesítmény megépítésére. Ez pedig jelentős lendületet adhat Afrika űriparának.

1000 kilométer hosszan, öt országon át húzódik majd a világ első megapolisza

Gazdaság2023.01.26, 08:59

A következő összeálltásban izgalmas felvetéseket, várakozásokat mutatunk a világ első megapoliszáról – egy 1000 km hosszú, 5 ország területét érintő városról, pontosabban ömagukban is hatalmas városi területek egymásba fonódásáról -, ahol 2100-ra félmilliárd ember lakhat majd. De a világ melyik részén alakul ki ez a terület? 

Meglepő titok derült ki a légiutas-kísérők egyenruhájáról

Gazdaság2023.01.25, 17:17

Az Egyesült Arab Emírségek Emirates légitársaságának légiutas-kísérői egy különleges videót töltöttek fel, amelynek segítségével a hétköznapi emberek is betekinthetnek a repülők személyzetének mindennapjaiba, sőt a kulisszák mögé is.

Nagy változás jöhet a bankszámláknál, jól járhatnak az ügyfelek

Gazdaság2023.01.25, 17:17

A jelenlegi 3000 ezer forintról a harmadára, 1000 forintra csökkentené a kormány a bankoknál vezethető alapszámlák maximális havidíját - derül ki a kormany.hu oldalán közzétett jogszabálytervezetből. Ezzel a módosítással az alapszámlák nyártól felvennék a versenyt a piacon kínált többi számlacsomaggal.  

Milliókba kerülhet Kulcsár Edina szülése

Tévé2023.01.25, 15:37

Tavaly nyáron jelentette be Kulcsár Edina, hogy harmadik gyerekét várja gazdag barátjától, G.w.M-től, bár akkoriban még hivatalosan házasok voltak Szabó András Csutival. A volt szépségkirálynő kezét azóta már meg is kérte a rapper és luxuséletvitelt folytatnak együtt. Kulcsár császármetszéssel szeretné világra hozni kislányukat, ezért valószínűleg magánkórházat választ és több millóba kerül majd a szülés.

Dühöng és perrel fenyegetőzik Jolly, szerinte hazugságokat állítanak róla

Tévé2023.01.25, 14:47

Az utóbbi időben Jollyra, azaz Tarcsi Zoltánra is rájár a rúd, nemrég még azt bizonygatta, hogy eredeti luxusruhákat hordanak barátnőjével, most pedig családjával való jó kapcsolatát és becsületét sértették meg. A mulatóssztár annak ellenére, hogy próbálja kizárni a róla szóló híreket, emellett mégsem tudott elmenni szó nélkül, mivel szülei is érintetté váltak.

Agresszív macskák terrorizálják egy sziget lakóit - videó

Gazdaság2023.01.25, 14:32

Nem mindennapos turistalátványosságot kínál napjainkban a japán Aosima szigete, amelyet macskák tömegei leptek el az utóbbi időszakban. A lakosság és a macskák arányát tekintve, minden helyi lakosra hat macska jut.

Justin Bieber eladta a zenéihez fűződő jogokat

Gazdaság2023.01.25, 13:01

Justin Bieber is beállt azoknak az előadóknak a sorába, akik az elmúlt években eladták a zenei katalógusaikhoz fűződő jogokat. A vásárló most is a zeneipar egyik legkülönösebb vállalata volt.

Egy egész New York-i háztömböt árul Mexikó leggazdagabb embere

Gazdaság2023.01.25, 12:16

Mexikó leggazdagabb embere, Carlos Slim úgy döntött, ideje eladni a manhattani Fifth Avenue mentén fekvő hatalmas házát. A 120 éves épület listaára 80 millió dollár.

Hatalmas összeget buktak a Liu testvérek a kínai állampolgársággal

Sport2023.01.25, 12:15

Ahogy az várható volt, Liu Shaolin Sándor és Liu Shaoang, a magyar rövid pályás gyorskorcsolyázás legnagyobb alakjai Kínában folytatják a pályafutásukat. A döntésükkel nem kis pénzt buknak, igaz, Kínában még több pénzt kereshetnek. 

Lantos Csaba: Beruházásintenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is

Gazdaság2023.01.25, 12:09

Magyarországon sokkal beruházás-intenzívebb korszakba kell lépni az energetikában is; a kormány arra készül, hogy a következő hét évben az előző hét évhez képest ötszörösére fogja növelni a megfelelő energiaellátáshoz szükséges infrastruktúra-beruházásokat - mondta az energiaügyi miniszter az Indexnek adott interjúban.

Elképesztő titok derült ki Paris Hiltonról, erről csak nagyon kevesen tudtak

Gazdaság2023.01.25, 14:27

Paris Hilton a világhírű szállodalánc örökösnője alaposan meglepte Instagram-követőit a friss bejelentésével, amelyben újszülött kisfiát köszöntötte.

Ezer kilométeres sebességgel száguld majd az új kínai szupervonat

Gazdaság2023.01.25, 11:32

Elon Musk álma Kínában valósulhat meg, ugyanis egy kínai kutatóintézetben sajtóhírek szerint befejezték az első a vákuumvonat (hyperloop) tesztfutásait egy teljes méretű utaskapszulával. 

Fordulatot hozott december a kiadó lakásoknál, jól járhatnak az albérlők

Gazdaság2023.01.25, 11:26

Fordulatot hozott a december az albérletpiacon: majdnem két év után először mérséklődtek a lakbérek: országosan 0,7 százalékkal, Budapesten 0,9 százalékkal csökkentek egy hónap alatt.

Sztárszakma lett a bolti eladói szakma

Gazdaság2023.01.25, 10:40

Egy átlagos áruházi dolgozó havi bére akár a bruttó 400 ezer forintot is meghaladhatja Magyarországon már a belépés után, ami néhány év után akár a félmillió forintos határt is elérheti. A munkaerőhiány miatt az élelmiszerláncok egymásra licitálnak a fizetésekben, ami azt eredményezi, hogy egyre többen lennének bolti eladók a magas kereset reményében. Scherzer Marcell, a Stabil Tudás alapító-tulajdonosa arról beszélt, a jelenséget jól szemlélteti, hogy élelmiszer eladó képzéseikre rendkívül gyorsan megtelnek a helyek.

Kiderült, hogy mennyi pénzzel tartoznak az utasok a MÁV-nak

Gazdaság2023.01.25, 10:13

Tavaly több mint tízmillióval többet, 29 millió forint pótdíjat fizettek be a jegy nélkül utazók a vasúttársaságnak, az egy évvel korábbihoz képest - derül ki a MÁV-START közleményéből.

Meghaladta az 560 ezer forintot a bruttó átlagkereset novemberben

Gazdaság2023.01.25, 10:23

2022 novemberében a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 563.600, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 387.800 forint volt - jelentette szerdán a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Itt vannak a világ leggazdagabb agglegényei - képek

Gazdaság2023.01.25, 09:18

Sikeresek, intelligensek, előkelők és szupergazdagok - ezekkel a szavakkal lehetne a legjobban jellemezni a világ leggazdagabb agglegényeit, akik még nem kötelezték el magukat egyetlen nő mellett sem. Összeállításunkban a Dakingsman.com segítségével bemutatjuk közülük a legvagyonosabbakat.

Sajtevéssel és alvással lehet keresni több százezer forintnyi összeget

Gazdaság2023.01.23, 16:06

Egyre többen panaszkodnak arról, hogy akár hosszú időszakon át nem tudják átaludni az éjszakákat, vagy zaklatottan forgolódnak éjjelente az ágyukban. Így ez már az orvosokon kívül egyéb területen dolgozókat, sőt egy egész tudományos iparágat is foglalkoztat. Ők is a nyugodt alvás titkát keresik. 

A jeges-tengeri pókról, tengeri olajról és a gázról is szól egy furcsa bírósági ügy

Gazdaság2023.01.25, 09:18

A norvég legfelsőbb bíróság meghallgatást tart abban az ügyben, hogy az uniós hajók halászhatnak-e jeges-tengeri pókot a Norvégiától északra fekvő sarkvidéki szigeteknél. Úgy tűnik ugyanakkor, hogy ez nem pusztán halászati kérdés. A bíróság döntése alapján ugyanis egy szakértő szerint az is eldőlhet, hogy kinek van joga olaj- és ásványkincsek után kutatni a térségben - írja a gCaptain szakportál.

Kiderült, hogy hányszor vásárolnak online a magyarok évente

Gazdaság2023.01.24, 13:54

Átlagosan 21 alkalommal vásárolnak online a magyarok, a legaktívabb a 30 éves korosztály. Műszaki cikkeket egyre inkább csak az interneten rendelünk, az élelmiszereket viszont még mindig személyesen szerezzük be - derül ki abból a reprezentatív felmérésből , amelyet az eMAG megbízásából a GKID piackutató cég végzett a hazai internetes vásárlók körében.

Nagy bejelentést tettek a horvát autópályák használatáról

Gazdaság2023.01.24, 15:49

Horvátország legkorábban 2024 végén áll át az elektronikus autópálya-díjfizetési rendszerre - közölte a horvát tengerészeti, közlekedési és infrastrukturális minisztérium, miután kedden közvitára bocsátotta a tervezetet.

Tulajdonost vált a muraui sírégió két szállodája

Gazdaság2023.01.24, 15:42

A BDPST Zrt. megállapodást írt alá a Hotel Alpenblicket és a Relax Resort Hotel Kreischberget tulajdonló és üzemeltető vállalat értékesítéséről. A vételi ajánlatot tevő cég, a Peter's Consulting Korlátolt Felelősségű Társaság 2023. február 1-jétől veszi át az osztrák síszállodák üzemeltetését. A tranzakció illeszkedik a BDPST Group hosszú távú stratégiájába, valamint hozzájárul az új, egységes ernyőmárka, a Botaniq Collection bevezetéséhez. A prémium márka lehetővé teszi az alá tartozó szállodák egységes értékajánlatának kialakítását, továbbá egy összehangolt, magas minőségű szolgáltatási színvonal felállítását.

Eljöhet a vénás fizetés ideje a boltokban

Gazdaság2023.01.24, 15:38

Az Ingenico és a Fujitsu Frontech észak-amerikai leányvállalata, a Fulcrum Biometrics bemutatta a világ legbiztonságosabb és legpontosabb tenyérvéna azonosításon alapuló biometrikus fizetési megoldását. Az innováció lehetővé teszi az üzletek számára, hogy felgyorsítsák a pénztári fizetés folyamatát, minimalizálják a csalás kockázatát, és egyszerűsítsék a vásárlói élményt - áll az erről kiadott közleményben.

Bezárják a világ legrosszabb hírű McDonald's éttermét - videó

Gazdaság2023.01.24, 10:40

A világ „legrosszabb" McDonald's étterme nem Magyarországon, hanem a bolygó másik felén, Kanadában működik. Közel 40 éve üzemel, de hamarosan véglegesen bezárják.

Nagy Márton: 2023-ban kivédjük a recessziót!

Gazdaság2023.01.24, 15:13

A megsokasodott gazdasági kihívások ellenére el kell kerülni a recessziót, sőt a magyar kormány célja, hogy a 2022-es 4,5 százalékos növekedést követően 1,5 százalékos növekedést érjen el az ország 2023-ban - jelentette ki Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter kedden Budapesten, a Magyar-Francia Kereskedelmi és Iparkamara évnyitó üzleti ebédjén.

A Nemzeti Atlétikai Központ lesz Budapest legújabb zöld ligete - képek

Gazdaság2023.01.24, 14:21

A ZÁÉV és a Magyar Építő generálkivitelezésében készülő komplexum az atlétikai világbajnokság után átalakul, az ideiglenes lelátókat elbontják, és a helyén futókör, sétaút, szabadtéri edzőterem, valamint egy Csepelre vezető kerékpárút épül.

Nem változott a jegybanki alapkamat

Gazdaság2023.01.24, 16:44

Nem változtatott a jegybanki alapkamat 13,0 százalékos szintjén a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi, idei első kamatdöntő ülésén.

Hátborzongató dologra bukkantak egy elhagyott skót kocsmában

Gazdaság2023.01.24, 13:46

Hátborzongató felvételeket készített egy turista a több mint egy évtizede elhagyatott skót kocsmáról, amely felett egy rémisztő bohóc őrködik - írja a Daily Star.

Tehénböfögésbe fekteti a pénzét a világ egyik leggazdagabb embere

Gazdaság2023.01.24, 12:33

Bill Gates hatalmas összeget fordít a szarvasmarhák metánkibocsátásának tanulmányozására.

Egyre keresettebbek a falusi csokos ingatlanok

Gazdaság2023.01.24, 12:51

A lakáspiaci változások közepette igen jól szerepelnek a falusi csokos ingatlanok. A Budapesten kívüli lakáspiacon az eladó ingatlanok iránti érdeklődések 19 százalékát adták tavaly a falusi csokos használt ingatlanok, szemben a 2021-es 17 százalékos aránnyal - derül ki az ingatlan.com közleményéből.

Megmutatjuk, hogy melyik városban várhatja a buszt gyümölcsökben állva

Gazdaság2023.01.24, 11:18

Japánban, Nagaszaki prefektúra Konagai városában dinnye, paradicsom, eper, mandarin és görögdinnye formákra alakították át a buszmegállókat - írja a player.hu.

Ha tudni szeretné, hogy milyen házban él egy divatmogul, most megnézheti

Gazdaság2023.01.24, 11:09

Több mint 50 millió dollárért vett új házat Tom Ford divatmogul a floridai Palm Beach-en. Az ingatlan egy igazi modern építészeti különlegesség.

Szenzációs hír: nemzetközi áruházlánc lép be a magyar piacra

Gazdaság2023.01.24, 12:53

A Primark nemzetközi divatáruházlánc bejelentette, hogy megnyitja első üzletét a magyar fővárosban. Az első Primark áruház Budapest egyik legnagyobb bevásárlóközpontjában, az Arena Mallban lesz, és várhatóan a vállalat következő pénzügyi évében (2023. szeptember 16. és 2024. szeptember 15. között) nyílik meg - derül ki a cég közleményéből.

Herezacskójánál fagyott hozzá vasúti sínhez egy mosómedve - videó

Gazdaság2023.01.24, 10:36

Melegvíz és lapát segítségével mentettek meg egy mosómedvét, amely a zacsijánál fagyott oda egy vasúti sínhez.

Csak rosszra számítanak az emberek Németországban

Gazdaság2023.01.24, 13:21

Bár valamelyest javult a németországi jövedelmi várakozások indexe, mínusz 43,4 pontról mínusz 32,2 pontra erősödött, a háztartások alapvetően borúlátóak az év egészére nézve.

Lassult a venezuelai éves infláció, már csak 234 százalék

Gazdaság2023.01.24, 10:12

Venezuelában enyhült az infláció tavaly, ami azonban így is háromszámjegyű volt.

Mutatjuk, hogy milyen fejlesztés várható a híres magyar cukorgyár területén

Gazdaság2023.01.23, 15:07

A szerencsi önkormányzat kiírta az egykori cukorgyár területén lévő központi irodaépület megújításáról szóló közbeszerzési eljárást. A kivitelezés elsősorban állagmegóvásra, és felújításra irányul. Az egykori cukorgyár területén emellett komplex fejlesztést terveznek.

Ennél rosszabb pillanat nem is lehetne a réz piacán

Gazdaság2023.01.23, 10:32

Hetek óta jelentősen akadozik a perui rézszállítás, ami az egész világgazdaságra hatással lehet. Az országban zajló tüntetések ugyanis akár teljesen elzárhatják a világot közel 4 milliárd dollárnyi rézkészlettől.

Hatalmas szörny bukkan fel a világ tengerein - videó

Gazdaság2023.01.24, 09:07

Újabb hatalmas projektbe fogott Szaúd-Arábia. Az olajkirályság most egy úszó szuperváros megépítését tervezi, mégpedig egy neves tervezőiroda bevonásával. Bár egyelőre csak a prototípus tervei láttak napvilágot, bemutatjuk, hogy nézhet majd ki egy szuperjacht és egy klasszikus település különös ötvözeteként megálmodott Pangeos.