pártpolitika

címke rss

Egymilliót költhetnek fejenként a képviselők az EP-kampányra

Itthon2004.04.05, 15:57

A parlament önkormányzati bizottsága hétfői ülésén a kormány álláspontjával egyezően támogatta azt az MDF-es javaslatot, amely szerint, az országgyűlési választásokhoz hasonlóan, az európai parlamenti választáson induló szervezetek jelöltenként legfeljebb egymillió forintot fordíthatnának kampánycélokra.

Bíróság előtt az állampolgársággal üzletelő parlamenti tanácsos

Itthon2004.04.05, 12:06

Kedden áll bíróság elé az az egykori országgyűlési tanácsadó, akit azzal vádol az ügyészség, hogy pénzért segített külföldieket magyar állampolgársághoz. A volt parlamenti alkalmazott akár több mint tíz évet is kaphat.

Csak a kisebb parlamentről lehet népszavazás

Itthon2004.04.02, 06:53

Az Országos Választási Bizottság (OVB) csütörtöki döntése értelmében a parlament létszámának csökkentéséről igen, viszont a köztársasági elnök közvetlen választásáról nem lehet népszavazást tartani. Az OVB azért utasította el Murányi József, a köztársasági elnök megválasztásának módjáról szóló beadványát, mert a testület szerint nem lehet csak véleménynyilvánító népszavazást kiírni - írja a Népszabadság.

Nem sértette meg a Fideszt Kuncze a "tolvajbandával"

Itthon2004.03.25, 13:24

Nem sértett személyiségi jogot Kuncze Gábor, amikor a parlamentben az ellenzéket "tolvajbanda" kifejezéssel illette - mondta ki jogerősen a Pest Megyei Bíróság csütörtökön. A bíróság az elsőfokú ítélethez hasonlóan kimondta, hogy a tolvajbanda kifejezés pejoratív, ám nem utal konkrét magatartásra, és nincs konkrét címzettje.

ÁSZ: Szükséges az államháztartás korszerűsítése

Gazdaság2004.03.24, 12:56

A rövid távú kiadáscsökkentő intézkedések helyett a közszféra, az államháztartás korszerűsítésére lenne szükség, ehhez ugyanakkor szigorúbb költségvetési szabályozás kell - mondta Kovács Árpád, az Állami Számvevőszék (ÁSZ) elnöke szerdán a parlamentben, a testület 2003. évi tevékenységéről tartott beszámolójában.

Lerántják a leplet a sakkozó Kádárról

Itthon2004.03.23, 19:05

A sakkozó Kádár Jánost is ábrázoló Munkásállam című kép nemcsak a helyén marad, de a jövőben látható is lesz - legalábbis ezt kezdeményezi az Országgyűlés kulturális bizottsága a parlament elnökének címzett levélben. Bernáth Aurél hatalmas faliképéről, amely a képviselői irodaház aulájában található, azt követően alakult ki vita, hogy Halász János, a bizottság fideszes alelnöke javasolta: távolítsák el a szocializmus idején készült alkotást. Elviszik viszont a Bernáth képéhez hasonlóan 13 éve függönnyel eltakart két domborművet, amelyek Lenin visszatérését jövendölik és a munkásparaszt kormány dicsőségét hirdetik.

A Fidesz lecserélné a mozdíthatatlan Munkásállamot

Itthon2004.03.23, 16:46

Halász János fideszes képviselő lecserélné a képviselői irodaház aulájában található, az 1960-as évek végén készült Munkásállam című szocialista-realista faliképet. Pető Iván, a parlament kulturális bizottságának SZDSZ-es elnöke állítja, a rendszerváltás óta elfüggönyözött kép mozdíthatatlan, nem lehet eltávolítani, és erre nincs is szükség, mivel a múlt részét képezi. Rainer M. János történész szerint nem szabad patetikus érzelmekkel viszonyulni a hasonló alkotásokhoz. Ha a politikusoknak lenne humorérzékük, akkor pedig még elfüggönyözni sem kellene a képet - vélekedett.

Nem fogadták el a közszolgálati tv és rádió beszámolóját

Itthon2004.03.17, 13:58

A parlament költségvetési bizottsága nem találta általános vitára alkalmasnak szerdán a Magyar Rádió Közalapítvány és a Magyar Televízió Közalapítvány egyéves tevékenységéről szóló országgyűlési beszámolót. A Duna Televíziót felügyelő Hungária Televízió Közalapítvány jelentését ugyanakkor támogatták.

Elvetették a Fidesz indítványát a kisebb parlamentről

Itthon2004.03.17, 10:03

Noha az SZDSZ támogatta annak a fideszes indítványnak sürgősséggel való tárgyalását, hogy a kormány dolgozzon ki június 30-ig javaslatokat a kisebb parlament létrehozásáról, a fideszes képviselők tömeges távolmaradása és a szocialisták nem szavazatai miatt erre nem kerül sor. Az MSZP korábban komolytalannak minősítette a Fidesznek ezt a kezdeményezését.

Megmenekült a szlovák pénzügyminiszter

Gazdaság2004.03.17, 13:25

Ivan Miklos szlovák pénzügyminiszter szerdán átvészelte a bizalmatlansági szavazást a szlovák parlamentben. Noha a szavazó képviselők többsége ellene voksolt, nem érték el a pénzügyminiszter leváltásához szükséges szavazatszámot.

Mádl kiírta június 13-ra az EP-választást

Itthon2004.03.17, 14:54

Mádl Ferenc köztársasági elnök június 13-ára, vasárnapra tűzte ki az európai parlamenti (EP) választást. Korábban a négy parlamenti párt is ezt az időpontot javasolta.

Elfogadta a parlament a drogjelentést

Itthon2004.03.16, 17:18

Elfogadta az Országgyűlés kedden 304 igen szavazattal, két nem szavazat ellenében, 14 tartózkodás mellett a kormány jelentését a kábítószerhelyzetről. A kábítószer-probléma visszaszorítását szolgáló, 2000-ben elfogadott nemzeti stratégia végrehajtásáról a kormánynak kétévente kell beszámolnia a parlament előtt.

A börze nem örül a dél-koreai elnök leváltásának

Gazdaság2004.03.12, 12:06

Zuhant a dél-koreai tőzsdeindex, és gyengült a von, miután az ország parlamentje menesztette az államfőt. Ro Mu Hjon a választási törvény megsértése miatt kénytelen távozni a hatalomból 13 hónap után.

Elfogadták a német nyugdíjreformot

Gazdaság2004.03.12, 07:51

A német parlament alsóháza, a Bundestag csütörtökön a kormányzó pártok képviselőinek szavazataival hosszú távra szóló nyugdíjreformot fogadott el, amelynek értelmében Németországban a nyugdíjak a jövőben lassabban növekednének, mint a jövedelmek.

A többség már nem is emlékszik Medgyessy javaslataira

Itthon2004.03.11, 17:20

A Századvég közvélemény-kutatása szerint három hét elteltével a többség már ellenzi a miniszterelnök közös európai parlamenti listára tett javaslatát. Továbbra is nagy a támogatottsága ugyanakkor a kisebb parlamentnek. A válaszadók többsége ugyanakkor magától szinte már egy javaslatot sem tudott felidézni Medgyessy országértékelő beszédéből.

Medgyessy már csak a koalícióval egyeztet

Itthon2004.03.10, 17:40

Medgyessy Péter szerdán közölte: megegyezett az MSZP és az SZDSZ frakcióvezetőjével, hogy kezdjenek tárgyalássorozatot a kisebb parlament kialakításáról. Az egyeztetésekhez az ellenzéki pártok is csatlakozhatnak.

Kína törvényben védené a magántulajdont

Gazdaság2004.03.10, 16:22

A kínai parlament a tervek szerint e héten tárgyalja azt az alkotmánymódosító javaslatot, amelynek eredményeképpen az ország történetében először törvényi úton szabályoznák a magántulajdon védelmét - írja a BBC News Online.

Kiskapuk az álkisebbségieknek a kisebbségi törvényben

Itthon2004.03.09, 17:21

Több kisebbségi önkormányzati vezető ellenzi a kisebbségi névjegyzékek bevezetését, mivel nem tartja alkalmas megoldásnak az álkisebbségiek kiszűrésére, ráadásul a valódi kisebbségiek egy részét elriaszthatja, hogy nemzetiséghez tartozóként tarthatják őket nyilván. Ezt a javaslatot a kormány már elfogadta, és a korábbi egyeztetéseken a négy parlamenti párt is támogatta.

Eredménytelen négypárti Medgyessy javaslatairól

Itthon2004.03.09, 14:26

Eredménytelenül zárult a négy parlamenti párt és a kormány képviselőjének egyeztetése a kisebb létszámú parlamentről és a közvetlen államfőválasztásról, amit a házelnök kezdeményezésére tartottak. Az MDF az EU-s csatlakozásig, a Fidesz pedig az EP-választásig nem tárgyalna ezekről a kérdésekről.

Négypárti egyeztetés a parlament létszámáról

Itthon2004.03.09, 07:03

A Fidesz várhatóan 250 tagú parlamentet javasol a Szili Katalin házelnök által korábban összehívott keddi egyeztetésen, az MSZP 290-ben állapítaná meg a képviselői helyek számát - írja a Népszabadság. A négypárti tanácskozáson szó lesz a köztársasági elnök közvetlen választásáról is.

Demonstráció és parlamenti felszólalás terve az RTL klubos anyacserélő miatt

Tévé2004.03.08, 16:13

A Fidesz kulturális tagozata azt kéri az RTL Klub vezetőitől, tekintsenek el az Anyacsavar című műsor sugárzásától, azt ugyanis "alapvető nemzeti érdekeink elleni támadásnak" tartaná - közölte a testület elnöksége nevében Pálinkás József. A politikus közölte, ha a műsor adásba kerül, felhívja a szülői egyesületeket, hogy demonstráljanak az erkölcs-és lélekromboló program ellen, valamint azt is elképzelhetőnek tartja, hogy valamely fideszes képviselő a parlamentben szóvá teszi a problémát.. Az RTL Klub ezzel szemben biztos abban, hogy a várhatóan több millió emberhez eljutó műsor erősíti a családot, és segíteni fogja a társadalmi csooportok ...

Elegük van az SZDSZ-es vezetőknek Medgyessyből

Itthon2004.03.07, 20:25

Az SZDSZ Szabad Tanácskozás elnevezésű vasárnapi fórumán több szabad demokrata vezető politikus is keményen bírálta Medgyessy Péter miniszterelnököt, illetve a kisebb parlamentre és a közvetlen államelnök-választásra vonatkozó felvetéseit. A párt vezetői szerint választóvonalhoz érkezett a koalíció. Fodor Gábor figyelemelterelésnek nevezte a javaslatokat és kijelentette: ez így nem mehet tovább. Gusztos Péter szerint fel kell szólítani a kormányfőt, hogy hagyjon fel a közjogi barkácsolással, Eörsi Mátyás pedig úgy vélte, jobb ha a miniszterelnök egyszerűen elhúz.

PM-tervezet a vállalati telefonszámlák közterheire

Gazdaság2004.03.06, 10:30

A Pénzügyminisztérium pénteken nyújtotta be azt a törvénytervezetet a parlamentnek, amely az uniós jogharmonizáció kapcsán több változtatást sürget az adószabályokban, ennek részeként a pénzügyi tárca rendezni kívánja a vállalati telefonszámlák közterheit.

Megelőzték Medgyessyt

Itthon2004.03.06, 12:36

Egy magánszemély népszavazást kezdeményezett a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről - közölte szombaton az Országos Választási Bizottság (OVB). A közvetlen elnökválasztást és a kisebb parlamentet Medgyessy Péter miniszterelnök javasolta februári országértékelő beszédében. A kormányfőnek azonban várnia kell: addig ugyanis nem kezdeményezhet népszavazást egyik kérdésről sem, amíg a mostani kezdeményezés alapján meg nem tartják a voksolást, vagy a kérvényt el nem utasítja az OVB.

Csökken a közös szavazás esélye

Itthon2004.03.05, 07:41

Határozati javaslatról tárgyalt szerdán a kormány, amely a parlament létszámának csökkentéséhez, illetve a köztársasági elnök közvetlen választásához szükséges törvény előkészítéséről rendelkezik - tudta meg a Népszabadság. Az SZDSZ ugyanakkor közölte: valószínűleg az Alkotmánybírósághoz fordul az egyidejű népszavazás miatt, amit ellenez.

Vizsgálat indult a képviselői vadászat miatt

Itthon2004.03.04, 16:48

Kilenc parlamenti képviselő, ellenzékiek és kormánypártiak egyaránt részt vettek egy Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei vadászaton, ahol egy névtelen feljelentő szerint trófeás nagyvadakat is kilőttek, engedély nélkül. Ezzel az állami tulajdonú vadásztársaságot 21-22 millió forintos kár érhette a feljelentő szerint - írja a HVG. A rendőrség nem indított nyomozást, mert nem lehetett szabálytalanságot megállapítani. Ellentmondóan nyilatkoztak arról a képviselők, hogy ki hívta meg őket a vadászatra. Az MSZP-sek szerint egy vállalkozó, a fideszesek szerint a Nyírerdő Rt. hívta meg a parlamenti vadászklubot.

Bárándy: Nincs jogi akadálya a közös szavazásnak

Itthon2004.03.04, 17:09

Bárándy Péter igazságügyi miniszter szerint - más tekintélyes jogászokkal ellentétben - nincs közjogi akadálya annak, hogy az európai parlamenti (EP) választás napján népszavazást tartsanak a köztársasági elnök közvetlen választásáról és a kisebb parlamentről. Az Alkotmánybíróság volt elnöke, Sólyom László szerint viszont etikátlan, az alaptörvény szellemével ellentétes lenne a közös szavazás.

Medgyessy EP-választással együtt akar népszavazást

Itthon2004.03.03, 09:26

"Az Európai Parlamenti választásokkal egy időben tartsák meg a véleménnyilvánító népszavazást a közvetlen köztársasági elnökválasztásról"- jelentette be Medgyessy Péter miniszterelnök kedd este, egy csepeli lakossági fórumon. A miniszterelnök csak akkor kezdeményezne népszavazást ha a pártok nem fogadják el javaslatait. A népszavazásról szóló törvény szerint azonban népszavazás parlamenti vagy önkormányzati választásokkal egy időben nem tartható.

Kisebbségi névjegyzékkel védik ki az etnobizniszt

Itthon2004.03.03, 18:12

Csak a kisebbségi névjegyzékekben szereplők lesznek választhatók kisebbségi képviselőnek, valamint csak ők szavazhatnak az adott nemzetiségi jelöltekre, amennyiben a parlament elfogadja a kormány javaslatát a kisebbségi törvény megváltoztatására. Eddig mindenki szavazhatott a kisebbségiekre.

Felgyorsítják a lengyel privatizációt

Gazdaság2004.03.03, 14:46

Drámai hangú beszédben kérte Jerzy Hausner lengyel gazdasági miniszter szerdán a parlamentben az ellenzéket: támogassa a kormány takarékossági programját, hogy elkerüljék az államháztartás teljes összeomlását. A kincstárügyi miniszter bejelentette, hogy felgyorsítják a privatizációt, és még idén három nagy állami cég magánosítását szeretnék megkezdeni.

Mobilja miatt anyázott egy képviselő a parlamentben

Itthon2004.03.03, 17:12

Többször megszólaló mobiltelefonja miatt egy szocialista képviselő felszólalás közben azt mondta a parlamentben: "A kurva anyádat!". A politikus ezután elnézést kért, majd folytatta a regisztrációs adóról szóló beszédét, amelyért tapsot is kapott. A képviselő szerint az eset tanulsága, hogy ülés közben ki kell kapcsolni a telefont.

Kilenc év alatt átfegyverzik a magyar haderőt

Itthon2004.03.02, 14:48

Jövő év közepén teljes egészében önkéntes haderő váltja fel a sorkatonai szolgálatot - jelentette ki a honvédelmi államtitkár a parlamentben. 2013-ban pedig már a katonák a NATO-ban megszokott munka- és személyi körülmények között dolgozhatnak a honvédelmi tárca hosszú távú fejlesztési tervei szerint.

Kovács László: A parlament nem dönthet a kettős állampolgárságról

Itthon2004.03.01, 20:34

Sem a magyar kormány, sem a magyar parlament nem dönthet a kettős állampolgárságról, csak a magyar állampolgárság kedvezményes megadásáról - nyilatkozta hétfőn a Kovács László külügyminiszter annak kapcsán, hogy az Alkotmánybíróság úgy határozott, hogy a Magyarok Világszövetsége (MVSZ) megkezdheti az aláírásgyűjtést a kettős állampolgárságról szóló népszavazás kiírásáért.

Négypárti egyeztetés az ORTT elnökéről

Itthon2004.03.01, 22:13

A parlamenti pártok egyeztetést tartanak az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) elnökének jelölésével kapcsolatban március 3-án a Sándor-palotában - erősítette meg Schillinger Erzsébet, a Köztársasági Elnöki Hivatal sajtófőnöke.

Hétfőn kezdődik az európai parlamenti választás tájékoztató kampánya

Itthon2004.02.29, 10:48

Március 1-jén kezdi meg az európai parlamenti (EP) választásról szóló lakossági tájékoztatást az Országos Választási Iroda (OVI). Újdonság a választójogban, hogy Magyarország első alkalommal szavazhatnak nem magyar állampolgárok.

Demszky 50 milliárdot spórolna a képviselőkön

Itthon2004.02.27, 16:41

Törvényjavaslatot dolgoz ki az SZDSZ az önkormányzati testületek létszámának csökkentésére - jelentette be Demszky Gábor főpolgármester, miután megbeszélést folytatott Medgyessy Péter miniszterelnökkel, aki támogatta a kezdeményezést. A találkozón mindketten egyetértettek a parlament létszámának csökkentésében is.

Medgyessy megint egyedül maradt egy ötletével

Itthon2004.02.25, 15:18

Medgyessy Péter miniszterelnök és Boross Péter volt miniszterelnök keddi találkozóján egyetértett abban, hogy kétkamarás parlamentre kellene áttérni. Az MSZP-s Wiener György egyetért, mert szerinte a kétkamarás parlamenttel alaposabbá válna a törvényhozás. A Fidesz és az SZDSZ szerint viszont a kérdés nem időszerű.

Medgyessy: Félsiker a közös EP-lista ügyében

Itthon2004.02.25, 14:22

A szerdai négypárti egyeztetést követően a miniszterelnök közölte: félsikert értek el a közös európai parlamenti (EP) listára tett javaslatával. Bár közös lista nem lesz, a pártok szükségesnek tartják az együttműködést.

Leváltották a csalással választott szerb jegybankelnököt

Gazdaság2004.02.25, 13:17

A szerb parlament szerdán leváltotta a csalással megválasztott jegybankelnököt, Kori Udovickit. Udovicki asszonyt tavaly júliusban választotta meg a parlament a nemzeti bank élére, s utólag derült ki, hogy a szavazáskor a törvényhozás nem volt határozatképes.

Gátolják a magyar bankok a Stasi-pénzek kutatását

Gazdaság2004.02.24, 07:49

A magyar Pénzügyminisztérium és a jegybank is akadályozza a munkájukat - állítja az a német parlamenti bizottság, amely az egykori NDK-ból elsíbolt Stasi-pénzek nyomait kutatja. Cajo Coch-Weser, a német pénzügyminisztérium államtitkára kedden érkezik Budapestre, hogy az ügyről tárgyaljon magyar kollégájával, Terták Elemérrel, írta a Magyar Hírlap.

Az MSZP kitart a közös EP-lista mellett

Itthon2004.02.22, 19:02

Az MSZP sajnálattal veszi tudomásul, hogy a másik három parlamenti párt ellenzi a közös európai parlamenti lista állítására tett javaslatot - közölte vasárnap Kovács László, az MSZP elnöke és Lendvai Ildikó farkcióvezető, hozzátéve: továbbra is egyetértenek a kezdeményezéssel. A szociasliták megtartják a szerdára tervezett négypárti egyeztetést, most már az EP-képviselők együttműködési lehetőségeiről tárgyalnának.

Medgyessy: A kormány tudja, hogy mit akar

Itthon2004.02.22, 22:44

Gondolkodásra akartam késztetni a politikusokat a közös európai parlamenti listára vonatkozó javaslattal, mert Európában a magyar érdekeket közösen lehet érvényre juttatni - mondta Medgyessy Péter vasárnap este a Magyar Televízió A szólás szabadsága című műsorában.

Az MSZP kivételével mindenki ellenzi a közös EP-listát

Itthon2004.02.19, 13:54

A csütörtöki, közös európai parlamenti listáról folyó egyeztetésen sem változtak az álláspontok. Az SZDSZ és az MDF ellenzi a közös listaállítást. Az egyeztetés ennek ellenére a jövő héten folytatódik. A Fidesz nem képviseltette magát a találkozón.

Közepest adtak az emberek Medgyessy beszédére

Itthon2004.02.19, 06:56

Az ellenzéki szavazók közül többen kísérték végig figyelemmel Medgyessy Péter hétfői évértékelő beszédét - írja a Népszabadság a GfK Hungária Piackutató Intézet keddi telefonos gyorsfelmérése alapján. Ugyan a megkérdezettek tetszési indexe alapján a beszédre hármas osztályzatot adott a közvélemény, a válaszadók szerint környezetük az átlagnál kritikusabban fogadta az évértékelést. A megkérdezetteknek leginkább a kormányfőnek a parlamenti létszám csökkentésére vonatkozó javaslata tetszett.

Gallup: Kilencszázalékos Fidesz-előny

Itthon2004.02.19, 11:24

Ha most lennének az európai parlamenti választások, kilenc százalékkal többen szavaznának a Fidesz listájára, mint az MSZP-ére - a Gallup felmérése alapján. A kisebb parlamenti pártok nem érnék el az 5 százalékos küszöböt, a parlamenten kívüliek pedig az 1 százalékos határt sem. A felmérésből kiderül, a megkérdezettek 88 százaléka hallott a nyári választásokról.

Mádl bizonytalan a közös EP-listát illetően

Itthon2004.02.18, 17:33

Mádl Ferenc köztársasági elnök támogatását kérte Medgyessy Péter miniszterelnök az országértékelő beszédében felvetett közös európai parlamenti listához. Mádl a közös listáról elmondta: megérti a kormányfő szándékát, de még nem tud állást foglalni azzal kapcsolatban, hogy az elképzelés összhangban van-e az uniós politikai normákkal.

MSZP: Megszűnhetnének az egyéni választókörzetek

Itthon2004.02.18, 17:42

Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében javaslatot tett arra, hogy 250 fősre csökkentsék a parlament létszámát. Az MSZP szakértője szerint ilyen kis létszámú  parlament esetén érdemes lenne megfontolni a választókörzetek megszüntetését. A Fidesz viszont a választókerületek helyett inkább a listás helyek számát csökkentené.

A Fidesz vizsgálatot kezdeményez az M5-ös ügyében

Itthon2004.02.18, 22:51

A Fidesz-frakció csütörtökön országgyűlési határozati javaslatot terjeszt be a parlamentnek, amelyben felkérik az Állami Számvevőszéket, folytasson vizsgálatot az M5-ös autópálya kisebbségi kivásárlásával kapcsolatban.

Medgyessy egyeztetne a javaslatairól

Itthon2004.02.18, 17:00

Medgyessy Péter miniszterelnök arra kérte Szili Katalin házelnököt, hogy hívjon össze négypárti tárgyalásokat. A kormányfő a hétfői beszédében felvetett, alkotmánymódosítást igénylő kérdésekben - kisebb parlament, közvetlen köztársaságielnök-választás - egyeztetne a parlamenti pártokkal.

A Fidesz nélkül egyeztetnek a közös EP-listáról

Itthon2004.02.18, 21:04

Kovács László, az MSZP pártelnöke kedden négypárti egyeztetést kezdeményezett a miniszterelnök hétfőn bejelentett javaslatáról, miszerint a parlamenti pártok állítsanak közös európai parlamenti listát. A csütörtök délelőtti egyeztetésen az [origo] információi szerint a Fidesz nem képviselteti magát, mivel Orbán Viktor pártelnök külföldön tartózkodik.

A szélsőséges pártok megerősödéséhez vezetne a közös EP-lista

Itthon2004.02.17, 18:18

Az [origo] által megkérdezett politológusok szerint egyáltalán nem kell komolyan venni Medgyessy Péter miniszterelnöknek azt a javaslatát, hogy a parlamenti pártok közös európai parlamenti listát állítsanak. Ha azonban a pártok mégis megpróbálkoznának vele, a szakértők szerint előre megjósolható az eredmény. Az emberek nagy többsége nem menne el szavazni, és ezzel a párton kívüli, szélsőséges pártok mandátumhoz juthatnának, mivel az ő szavazóik viszont elmennének voksolni. Kovács László, az MSZP elnöke bejelentette, hogy négypárti egyeztetést kezdeményez a közös lista ügyében.

Medgyessy Albertfalván: Csacsiság a töpörödés

Itthon2004.02.17, 17:56

Medgyessy Péter először tartott polgári fórumot a választások óta. Egy baloldali civil szervezet közéleti teadélutánján a hétfői parlamenti javaslatairól beszélt. Egyetértett hallgatóival, hogy a képviselők stílusa mocskossá vált. A miniszterelnök szerint Orbán Viktor tehetséges, de szavai szorongást fejeznek ki.

Az állatkínzás büntetéséről vitázik a parlament

Itthon2004.02.17, 10:48

Kedden kezdődik a parlamentben az állatkínzást bűncselekménnyé minősítő törvénytervezet részletes vitája. A javaslat értelmében az eddig legfeljebb 50 ezer forintos bírsággal sújtott állatkínzás akár hároméves börtönnel büntethető bűncselekmény lenne. A szigorításra az állatvédők tavaly több mint 350 ezer aláírást gyűjtöttek össze, miután egy Fadd-Domboriban halálra kínzott kutya esete nagy közfelháborodást keltett. A javaslat általános vitája decemberben a szokásosnál élénkebb volt az Országgyűlésben.

Alkotmánybíróság: Polt nem tartozik felelősséggel a parlamentnek

Itthon2004.02.16, 15:39

Az Alkotmánybíróság szerint hiába nem fogadja el a parlament a legfőbb ügyész interpellációkra adott válaszait, ez nem érinti közjogi helyzetét, és ezért nem vonható felelősségre. Polt Péter maga kérte az Alkotmánybíróságot, hogy értelmezze az alkotmánynak a legfőbb ügyész interpellálhatóságáról szóló paragrafusát. Polt Pétert korábban sorozatosan interpellálták kormánypárti képviselők, mert szerintük politikai okokból szüntette meg több, az előző kormányhoz köthető büntetőügyben az eljárást. Polt ezt tagadta.

Medgyessy közös listát állítana a Fidesszel

Itthon2004.02.16, 17:48

Medgyessy Péter miniszterelnök országértékelő beszédében azt javasolta, hogy a négy parlamenti párt közös listával induljon a nyári európai parlamenti választásokon. Áder János Fidesz-frakcióvezető szerint a miniszterelnök egy rakás szerencsétlenség. Orbán Viktor szerint a közös indulásról szóló javaslat "európai léptékkel mérve is nagyívű". Kuncze Gábor, az SZDSZ szónokaként "érdekes javaslatnak" nevezte a listaállításról szóló tervet. Dávid Ibolya, az MDF elnöke elzárkózott a közös listaállítástól.

Az EP-jelöltek többsége készül a brüsszeli munkára

Itthon2004.02.13, 16:39

Valamennyi parlamenti párt közölte már az esélyes EP-jelöltjei nevét. A jelöltek kétharmada mandátummal rendelkező országgyűlési képviselő. A Fidesz és az SZDSZ jelöltjei valamennyien Brüsszelben akarnak dolgozni, ha bejutnak, míg az MSZP és az MDF listavezetője itthon marad.

Jövőre már nem lesz sorozás

Itthon2004.02.11, 17:53

Döntött a kormány: 2004-ben vonul be az utolsó sorköteles fiatal. Mindez része annak a haderőreformnak, amelyről határozati javaslatot nyújtott be a kabinet a parlamentnek.

Június 13-ára tennék a választásokat a pártok

Itthon2004.02.10, 13:52

A négy parlamenti párt vezetői arra kérték Mádl Ferenc köztársasági elnököt, hogy június 13-ra írja ki az európai parlamenti választásokat. A politikusok ígéretet tettek arra az államfőnek, hogy a kampány során nem a másik lejáratásával, hanem saját programjukkal törődnek majd.

A kampány miatt civakodnak a kormánypártok

Itthon2004.02.09, 16:15

Az SZDSZ európai parlamenti (EP) kampányát arra építette fel, hogy egy-egy kérdésben bemutatja a konzervatív, a szocialista és a liberális választ. A kampány kezdete óta általában gyakrabban bírálják a szocialistákat, például az egészségügyi reform vagy a Történeti Levéltár főigazgató-helyettesi posztja miatt. A hivatalos nyilatkozatok szerint nincs konfliktus a két párt között. A szocialisták szerint ugyanakkor egyértelmű, hogy az SZDSZ így kampányol, hiszen eddig is ismert volt a véleményük, csak azt nem hangoztatták ilyen nyíltan. A szabad demokraták örülnek a változásnak, mert régóta sürgették a markánsabb hangot.  

Mehetnek az MSZP-s fiatalok Strasbourgba

Itthon2004.02.03, 22:20

Az MSZP kedd délutáni elnökségi ülésén hosszas vita folyt az európai parlamenti listáról. Az elnökségben ülő fiatalok ugyanis befutó helyeket akartak maguknak szerezni, míg a Szekeres Imre alelnök által előterjesztett listán az [origo] információi szerint befutó helyeken csak 35 év feletti személyek neve szerepelt. Úgy tudjuk: az elnökség által kialakított listán végül 3 fiatal neve is felkerült az első 15 közé. Nagy Nóra elnökségi tag ugyanakkor a vita során visszalépett a jelöléstől.

A fiatal MSZP-sek nem hagyják magukat kitúrni Strasbourgból

Itthon2004.02.03, 13:54

Kedd délután nagy vita várható az MSZP elnökségi ülésén, ahol a párt európai parlamenti listájáról döntenek. A Fiatal Baloldal ragaszkodik ahhoz, hogy 4 jelöltjük legyen befutó helyen. Szekeres Imre, az összeírással megbízott alelnök azonban egy olyan tervezettel megy az ülésre, amiben a fiatalok jóval hátrébb, esélytelenebb helyen vannak.

Minden képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát

Itthon2004.02.02, 20:33

Határidőre valamennyi országgyűlési képviselő leadta a vagyonnyilatkozatát - közölte a parlament mentelmi bizottságának a munkatársa.

Később vizsgálják a Budapest Tv. műsorvezetője kézigránátos kijelentést

Itthon2004.01.28, 20:51

Az Országos Rádió és Televízió Testület (ORTT) még nem vizsgálja a Budapest Televízióban elhangzott azon kijelentés ügyét, miszerint "kézigránátot kell kézbe venni és bedobni a parlamentbe" - nyilatkozta a Hajdu István, a médiahatóság elnöke.

Medgyessy találkozóra hívja a volt miniszterelnököket

Itthon2004.01.27, 09:29

Hétfőn egyeztetett Horn Gyula volt MSZP-s miniszterelnök és Schmitt Pál, a Fidesz EP-listájának vezetője a tavaszi EU-s kampányról. A megbeszélés után közölték: ha szükséges lesz, közösen lépnek fel az EP-kampány lejárató, személyeskedő hangnem ellen. Horn közölte: Medgyessy Péter kormányfő a volt miniszterelnökökkel beszélgetne az uniós ügyekről.

A nemzeti összefogás esélyét latolgatják a pártok képviselői

Itthon2004.01.25, 20:48

Az ország sorsát meghatározó kérdésekben nemzeti összefogásra van szükség, ám a politikai szándék a megegyezéshez ma még nem elég erős - mondták el a négy parlamenti párt képviselői vasárnap este egy televíziós műsorban.

MDF-lista: Dávid, Olajos és az FKGP az első háromban

Itthon2004.01.24, 14:39

Dávid Ibolya pártelnök vezeti az MDF európai parlamenti listáját, második Olajos Péter, a párt integrációis irodájának vezetője, a harmadik helyre pedig a kisgazdapárt jelölhet a megállapodás szerint. Dávid megválasztása esetén lemondana európai mandátumáról.

Lévai maga jelentkezett a brüsszeli munkára

Itthon2004.01.23, 17:35

Az [origo] információi szerint Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter már akkor jelentkezett az európai parlamenti listára, amikor még szó sem volt annak összeállításáról. Az [origo]-nak nyilatkozó szocialista politikusokat ugyanakkor meglepetésként érte, hogy Lévai szerepel az MSZP EP-listájának harmadik helyén. Sokan ugyanis arra számítottak, hogy a miniszterséget választja.

Rendkívüli parlamenti ülés napirend nélkül

Itthon2004.01.23, 14:46

A Fidesz kezdeményezésére hétfőn rendkívüli ülést tart a parlament. A napirendet azonban a kormánypártok nem szavazzák meg, csak a napirend előtti vitában vesznek részt. Az érdemi vita így vélhetően elmarad. A Fidesz a rendkívüli ülésen a 2004. évi költségvetésről szeretett volna vitázni.

Jogerősen is elítélték az olajtanút

Itthon2004.01.22, 11:50

Másfél éves felfüggesztett szabadságvesztésre ítélte Nógrádi Zsoltot, a parlament egykori olajbizottságának tanúját hamis vád, illetve rágalmazás miatt a Fővárosi Bíróság csütörtökön kihirdetett jogerős ítéletében. Az ítélet szerint Nógrádi Zsolt 2000 nyarán valótlanul állította Pintér Sándor akkori belügyminiszterről, korábbi országos rendőrfőkapitányról, Lezsák Sándor országgyűlési képviselőről, Boross Péter volt miniszterelnökről és fiáról, hogy a 90-es évek első felében bűnös kapcsolatban álltak a magyarországi olajmaffiával, bűncselekményeket követtek el.

Négyszemközt tárgyal az EP-kampányról Horn és Schmitt

Itthon2004.01.22, 11:12

Az európai parlamenti választásokat megelőző kampányról egyeztet egymással Horn Gyula és Schmitt Pál - írja a Magyar Hírlap. A két nagy párt választási listáinak előkelő helyein szereplő politikusok a közéleti viták hangnemének javulását is várják a találkozótól, melyet Horn kezdeményezett

Kovács, Horn, Lévai az első három az MSZP-listán

Itthon2004.01.20, 18:09

Egy egész napos elnökségi ülést követően döntöttek az MSZP európai parlamenti listájának első három helyéről. E szerint Kovács László pártelnök-külügyminiszter lesz a listavezető, Horn Gyula exminiszterelnök a második, Lévai Katalin esélyegyenlőségi miniszter pedig a harmadik.

A lottóötösre várnak a szocialisták a Fidesz szerint

Itthon2004.01.17, 19:34

A szocialistáknak nincs gazdaságpolitikájuk, hanem a világgazdaság fellendülésére, a "lottó ötösre" várnak - jelentette ki szombati sajtótájékoztatóján Rogán Antal fideszes képviselő. Rogán szerint a kormány előre tudta, hogy a költségvetés hiánya jóval meghaladja majd a tervezett szintet. A parlament költségvetési bizottságának MSZP-s alelnöke szerint a Fidesz hecckampányt folytat. és olyan emberek bírálják a kormány gazdaságpolitikáját, akiknek még életükben nem volt munkahelyük a parlamenten kívül.

Csak a veszélyes titkokat kell őrizniük a tanároknak

Itthon2004.01.05, 15:34

Az oktatási tárca tervei szerint a jövőben a tanároknak csak azokat a bizalmas információkat kell titokban tartaniuk, amelyek nyilvánosságra hozatala káros lehet a gyereknek. A sokat támadott jogszabályt már februárban a parlament elé akarják vinni, bár az Igazságügyi Minisztérium még kifogásolja a javaslat egyik elemét.

Az államfőt támadja az MSZP a PSZÁF-törvény miatt

Itthon2003.12.23, 14:24

Több MSZP-s politikus is nyíltan hangoztatja kifogásait, amiért Mádl Ferenc köztársasági elnök nem írta alá a PSZÁF-törvényt. A párt egyik frakcióvezető-helyettese szerint az államfő és a Fidesz miatt olyan helyzet alakult ki, amely lehetőséget ad további pénzpiaci visszaélésekre. Gyurcsány Ferenc sportminiszter is bírálta hétfőn a döntést a parlamentben. Úgy vélte: Mádl döntése erősítheti azt a képet, hogy Magyarországon párhuzamos hatalom létezik, ami veszélyezteti a köztársaságot.

Munkával büntetnék a falfirkálókat

Itthon2003.12.23, 08:34

Törvényjavaslatot nyújt be tavasszal a parlamenthez az MDF, amelytől a graffitisek által okozott károk csökkentését remélik - írja a Magyar Hírlap. A párt elképzelése szerint a falfirkálókat közmunkával lehetne büntetni, így akár saját maguknak kellene eltávolítani a rajzokat a házfalakról.

Minden kormánytag vagyona nyilvános

Itthon2003.12.23, 09:50

A parlamentben ellenszavazat nélkül elfogadták a nem parlamenti képviselő miniszterek és államtitkárok nyilvános vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségről szóló törvényjavaslatot. A módosításra azért volt szükség, mert a korábbi törvény nem tartalmazta a nem képviselő miniszterek és államtitkárok vagyonnyilatkozata nyilvánosságra hozatalának szabályait.

Ellenszavazat nélkül fogadták el a filmtörvényt

Itthon2003.12.22, 16:25

Ellenszavazat nélkül fogadta el a parlament hétfőn a mozgóképről szóló törvényt. A jogszabály adókedvezményt biztosít azoknak, akik a magyar filmgyártásba fektetnek be pénzt, így a jelenleginél sokkal több pénzből sokkal több magyar film készülhet. A befektetők mellett az állam is támogatja a filmeseket, jövőre 6,5 milliárddal.

Április 1-ig van lehetőség banki adategyeztetésre

Itthon2003.12.22, 17:45

A köztársasági elnök alkotmánysértőnek találta a PSZÁF-törvényt, ezért az Alkotmánybírósághoz (Ab) fordult és nem írta alá a jogszabályt. Az Ab soron kívül foglalkozik az üggyel, de még így is egy-két hónap kell a testületnek ahhoz, hogy állást foglaljon. A döntés miatt a parlament a házszabálytól eltérve tárgyalt a törvénynek egy másik részéről, hogy azoknak a banki magánügyfeleknek, akik bankjuk felszólítása ellenére nem egészítették ki személyes adataikat, ne fagyasszák be a számláikat január 1-jén. Az Országgyűlés döntő többsége elfogadta az április 1-jei határidőt.

Nem függesztették fel Kaltenbach mentelmi jogát

Itthon2003.12.22, 19:45

Az Országgyűlés hat igen, 328 nem szavazattal és három tartózkodással nem függesztette fel Kaltenbach Jenő kisebbségi országgyűlési biztos mentelmi jogát. A nemzeti és etnikai kisebbségi jogok országgyűlési biztosa mentelmi jogának felfüggesztését az illetékes parlamenti bizottság nem javasolta.

Gallup: A Fidesz tartja előnyét az MSZP előtt

Itthon2003.12.22, 10:59

Továbbra is jelentős az előnye a Fidesznek az MSZP előtt - derül ki a Gallup decemberi közvélemény-kutatásából. A felmérés szerint egy mostani választáson más párt rajtuk kívül be sem jutna a parlamentbe. A miniszterelnök tevékenységét valamivel többen ítélik jónak, mint egy hónappal ezelőtt, de a lakosság fele továbbra is elégedetlen vele.

Két nap csúszás után megnyílt a parlamenti jégpálya

Itthon2003.12.21, 14:32

Két nap csúszás után vasárnap délután megnyitott a Parlament előtt kialakított műjégpálya. A 10 milliós többletköltséggel járó csúszást az okozta, hogy nem tudták eléggé lehűteni a jeget. Az ingyenesen használható pályán a napközben gyermekprogramokat, esténkén jégdiszkót tartanak.

Csúszik a parlamenti jégpálya megnyitása

Itthon2003.12.19, 15:33

A Parlament előtti jégpálya egyik berendezése meghibásodott. Emiatt elmarad a péntekre tervezett megnyitó. A jégpályát a tervek szerint szombat délelőtt adják át a korcsolyázni vágyóknak.

Csalással választották meg a szerb jegybank elnökét

Gazdaság2003.12.16, 15:07

Belpolitikai vihart korbácsolt Szerbiában a legnagyobb kormánypárt, a Demokrata Párt (DS) öt hónapos késéssel jött beismerése, miszerint egyik képviselője jóvoltából csalással választotta meg a parlament a jegybank elnökét. A beismerés ellenére a jegybank elnöke nem kíván lemondani.

PSZÁF-törvény: Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz

Itthon2003.12.16, 16:19

A Fidesz az Alkotmánybírósághoz fordul a parlament által elfogadott úgynevezett PSZÁF-törvény ügyében. A hétfőn megszavazott törvény szerint átalakítják a PSZÁF vezetését, és ezzel Szász Károly elnököt hivatali ideje lejárta előtt leválthatja a kormány. Megszűnik ugyanis a felügyelet egyszemélyi irányítása, elnök helyett öttagú tanács  irányítja majd a bankfelügyeletet. Emellett létrehoznak egy főigazgatói posztot. A pénzügyi kormányzat még nem döntötte el, kit látna szívesen a főigazgatói székben, 6-8 bankvezető is esélyes a posztra.

Megsemmisítették a kórháztörvényt

Itthon2003.12.15, 17:42

Az Alkotmánybíróság hétfői határozatában megsemmisítette a kórháztörvényt, mert a jogszabályt azt követően, hogy a köztársasági elnök visszaküldte az Országgyűlésnek, a képviselők nem tárgyalták érdemben újra, hanem változtatás nélkül elfogadták. A törvény kapcsán Mádl Ferenc köztársasági elnök mellett több párt és szakmai szervezet is az Alkotmánybírósághoz fordult. Kökény Mihály egészségügyi miniszter a parlamentben napirend előtti beszédében sajnálatát fejezte ki az AB döntése miatt, ugyanakkor hozzátette: megnyugtató, hogy a testület nem a törvény tartalmának vizsgálata alapján helyezi hatályon kívül a jogszabályt.

Utak épülhetnek a kohászati salakból

Itthon2003.12.11, 20:00

Több tíz millió tonna kohászati salakot használhatnak fel útépítésekre a kivitelezők, ha a parlament elfogadja azt a törvényt, amely lehetővé teszi annak felhasználását. Az ipari melléktermékkel fontos nyersanyag pótolható jutányos áron, másrészt eltűnnének az évtizedek alatt felgyülemlett kohósalak hegyek.

A rejtett áfatehertől félti az önkormányzatokat Demszky

Itthon2003.12.09, 07:13

Nagyon súlyos következményei lesznek az önkormányzatoknál, hogy jövőre nem igényelhetik vissza az áfát, az állami támogatások pedig bekerülnek az áfakörbe. Erről Demszky Gábor ír abban a levélben, amelyet hétfőn küldött el a parlamenti pártok frakcióvezetőinek. A főpolgármester arra kéri a parlamenti pártokat, hogy támogassák Bőhm András SZDSZ-es képviselő szerdai, a költségvetést módosító javaslatát. Demszky szerint ennek "elfogadása az utolsó esély arra, hogy az önkormányzatok ne kerüljenek padlóra" - írja a Népszabadság.

Már nem nyomoznak az iszlámot bíráló filozófus ellen

Itthon2003.12.09, 14:29

Az ügyészség döntése alapján megszüntették a büntetőeljárást Rashwan Mohamed egyiptomi származású, Magyarországon élő író-filozófus ellen. Rashwan korábban több cikkében is azt írta az iszlám vallásról, hogy az a vallási terrorizmus melegágya. Az író ügyével a parlamentben is foglalkoztak: Fodor Gábor (SZDSZ) érdeklődött a nyomozásról Polt Péter legfőbb ügyésztől.

Az ellenzék az esélyegyenlőségi törvény visszavonását javasolja

Itthon2003.12.09, 21:49

Az esélyegyenlőségi törvényjavaslat visszavonását kezdeményezte az ellenzék a parlamentben az előterjesztés keddi, részletes vitájában; az SZDSZ felszólalója úgy vélte: több időre lenne szükség a javaslat pontos kidolgozása érdekében.

Elhalasztották a szavazást az EP-választási törvényről

Itthon2003.12.08, 16:19

Az előzetes tervekkel ellentétben mégsem szavaz hétfőn a parlament az európai parlamenti választásokról szóló törvényjavaslatról, mivel az előterjesztéshez három bizottsági módosító indítvány érkezett. A törvényjavaslatról a múlt héten jött létre a négypárti konszenzus.

Nemzeti Szövetség néven új párt alakul

Itthon2003.12.08, 19:39

A parlamentből kiszorult hat kis párt és "a politikai élet környezetéből eltanácsolt" nemzeti gondolkodású civil szervezetek szövetséget, választási pártot alakítanak, amely listát állít az európai parlamenti választásokon - jelentette be Balogh Gyula országgyűlési képviselő.

A parlament egyetért az állatkínzás büntetésével

Itthon2003.12.08, 23:10

Nagy többséggel egyetértett a parlament hétfőn azzal a népi kezdeményezéssel, amely a Büntető-törvénykönyv módosítását szorgalmazza annak érdekében, hogy az állatkínzás bűncselekménynek minősüljön.

Módosul az alkotmány a NATO-kötelezettségek miatt

Itthon2003.12.08, 20:38

A NATO-csapatmozgások engedélyezésével kapcsolatos alkotmánymódosítást 312 igen 2 nem szavazattal és egy tartózkodással fogadta el az Országgyűlés hétfőn. A  változtatás lényege, hogy nem a parlament, hanem a kormány dönthet a NATO-akciókban való magyar katonai részvételről.

Küzdősport-szakosztályt alapítana néhány képviselő

Itthon2003.12.05, 14:11

Küzdősport-szakosztályt hozna létre néhány képviselő és országgyűlési dolgozó a Parlament Sportegyesületen belül. A szakosztály nem kapna támogatást a parlamenttől, a tagoknak maguknak kellene gondoskodniuk szponzorokról. Az egyik kezdeményező Simicskó István, a kung-fuzó fideszes politikus, akihez karatés múltja miatt Doszpot Péter MSZP-s képviselő és a kendózó Burány Sándor is csatlakozhat.

Senki nem ment dolgozni az Országgyűlésben

Itthon2003.12.03, 16:22

Mindössze 7-8 percet dolgoztak a parlament szerdai ülésén, ugyanis egy képviselő sem jelent meg. Az ülésen a levezető elnök, a két jegyző, illetve a kormányt képviselő gazdasági miniszter, igazságügyi államtitkár és az indegenforgalmi államtitkár vett részt. A napirend három pontból állt, ebből csak egyhez szóltak hozzá. Szerdán a plenáris ülés mellett párhuzamosan 13 bizottság is ülést tartott. Az integrációs bizottság határozatképtelen volt: 24 képviselőből a minimális 6 helyett csak 4 képviselő érkezett meg az ülésre.

Lezárult az adatvédelmi vizsgálat a nemzetbiztonságnál

Itthon2003.12.02, 20:55

Levélben tájékoztatja jövő hét elejéig a parlament illetékes bizottságát a Nemzetbiztonsági Hivatalnál és szakszolgálatoknál elvégzett adatvédelmi vizsgálat eredményéről Péterfalvi Attila.

Négypárti támogatás az EP-választási törvénynek

Itthon2003.12.02, 15:10

Az Országgyűlés Európai Integrációs Ügyek Bizottsága keddi ülésén egyhangúlag támogatta az Európai Parlament tagjainak választásáról szóló törvényjavaslat általános vitára való alkalmasságát. Ez a jóváhagyás tükrözi azt a négypárti konszenzust, amely az ügyben hétfőn jött létre a parlamenti pártok között. Az SZDSZ ugyanakkor nem tartja jónak a javaslatot.

Juhász Ferenc házvásárlásáról érdeklődött a Fidesz

Itthon2003.12.01, 17:21

Juhász Ferenc házvásárlásának körülményeit firtatta két fideszes képviselő hétfőn az Országgyűlésben. A honvédelmi miniszter válaszában azt mondta, "a mi tulajdonlásunkkal igazából probléma nincsen", majd közölte: az ügy tisztázása érdekében vagyonnyilatkozati eljárás megindítását kérte az illetékes parlamenti bizottságtól.

Deutsch parlamenti alelnök lehet

Itthon2003.12.01, 17:46

Szájer József (Fidesz) európai parlamenti elfoglaltsága miatt, 2004. február 1-jei hatállyal lemondott parlamenti alelnöki posztjáról; erről az Országgyűlés elnökét hétfőn levélben tájékoztatta. Az MTI információi szerint a Fidesz-frakció Szájer József helyére Deutsch Tamást javasolja.