Parlament

címke rss

Augusztus közepére készül el a Parlament új díszkivilágítása

Itthon2011.07.07, 07:52

A Lisys Fényrendszer Zrt. nyerte el az Országház díszkivilágításának kiépítésére kiírt közbeszerzési eljárást - írja a Napi Gazdaság. Bruttó 600 millió forintért több mint hatszáz lámpatestet és fényforrást szerelnek fel az épület homlokzatára és a tetőzetére.

Elbizonytalanodtak a kormánypártok a választási matektól

Itthon2011.06.27, 08:33

A kis pártok elkötelezett szavazói és a kevesebb parlamenti hely miatt versenyhelyzetbe kerülő kormánypárti jelöltek nehezítik az új választási törvényt előkészítő bizottság munkáját. Bár az egyfordulós választási rendszer olcsóbb lenne, ellene szól az [origo]-nak beszélő fideszesek szerint, hogy erős koalíciót kovácsolhat az ellenzéki pártok között. Egyelőre nincs alternatíva a sokat szidott kopogtatócédula kiváltására sem. Hogyan választhatunk 2014-ben?

Egy napra csökkentené a védő nélküli fogva tartást az alkotmányügyi bizottság

Itthon2011.06.20, 13:15

Módosította korábbi javaslatát az alkotmányügyi bizottság hétfőn, így egy napra csökkenhet az az időszak, amíg a kiemelt ügyekben fogva tartottak nem találkozhatnának a védőjükkel. A módosított javaslat szerint a kiemelt ügyekben csak akkor lehetne poligráfot használni, ha a tanú beleegyezik abba.

Jóváhagyta a parlament a Mol-részvény-vásárlást

Gazdaság2011.06.20, 21:58

A parlament jóváhagyta a Mol-részvények visszavásárlását. A mintegy 500 milliárd forintos ügylethez szükség volt a parlament támogatására, és a költségvetési törvényt is módosítani kellett, a vétel ugyanis növeli az államháztartási hiányt.

Politikusbűnözőkről és deviáns magamutogatókról vitáztak - parlament percről percre

Itthon2011.06.20, 18:28

Bátor javaslatnak nevezte Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője a büntetőeljárásról szóló törvény tervezett módosítását, amelyre szerinte "a politikusbűnözők megrendszabályozása" miatt van szükség. A jobbikos Dúró Dóra sérelmezte, hogy a Magyar Gárda nem vonulhat, míg az általa "deviáns magamutogatóknak" tartott melegek igen, ezért a Jobbik feljelenti a melegfelvonulás résztvevőit és a rendőrséget. Az MSZP szerint nincs szabadság Magyarországon, az LMP pedig a mélyszegénységben élőket félti. Parlament percről percre.

Aggályosnak tartja a védőügyvédek 48 órás távoltartását az államtitkár

Itthon2011.06.16, 17:27

Az alkotmányügyi bizottság és az emberi jogi bizottság részéről is felvetődött, hogy módosító javaslatot nyújtson be a kedden beadott büntetőeljárási törvényjavaslathoz. A javaslat szerint a kiemelt ügyekben a kihallgatáson az első 48 órában nem vehetne részt a gyanúsított védője, ami Répássy Róbert igazságügyi államtitkár szerint aggályos.

A gyilkosoknál is rázósabb lehet a csalóknak az első 48 óra

Itthon2011.06.15, 16:19

Az új alkotmánnyal is összeakadhat, és szokatlan módon csoportosítja a büntetőügyeket az a módosító javaslat, amelyet kedden nyújtott be a parlament elé az országgyűlés alkotmányügyi bizottsága. Az [origo]-nak nyilatkozó egykori ügyészek és jogvédők szerint a javaslat szokatlanul nagy hatalmat ad az ügyészek kezébe, és gyengíti a gyanúsítottak védelmét. Nem kötnek majd mindenkire hazugságvizsgálót, de könnyebb lesz a gyilkosoknak az elfogásukat követő 48 óra, mint a csalóknak.

Nem félnek a pártok a nagy sebességtől

Itthon2011.06.13, 16:12

Nagy tempót diktálnak a parlamenti pártok, egy év alatt majdnem 200 törvényt fogadtak el. A kormánypártok a gyorsaság érdekében néha törvényhozási trükköket is bevetettek, de előfordult olyan is, hogy engedményt tettek az ellenzéknek, néha pedig az ellenzék is segít belehúzni. Hogyan lehet fél nap alatt elfogadni egy sokak életét befolyásoló törvényt?

Előrehozta az Alkotmánybíróság felduzzasztását a parlament

Itthon2011.06.06, 21:36

A hétfőn elfogadott alkotmánymódosítás értelmében már szeptemberben 15 fősre növelik az Alkotmánybíróságot. A tervezettnél előbb kerül a testület élére új elnök is, akit immár nem a bírák, hanem a parlament fog megválasztani.

Korkedvezményes nyugdíj és devizahitelek - parlament percről percre

Itthon2011.06.06, 20:01

Név szerint szavaznak a parlament hétfői ülésén a képviselők arról a fideszes alkotmánymódosító javaslatról, amely csökkenthetővé vagy szociális ellátássá alakíthatóvá tenné az öregségi nyugdíjkorhatár előtt folyósított nyugellátást. A szavazás több mint egy órát csúszott Orbán Viktor késése miatt. Az ellenzék a devizahitelesek miatt vitatkozott a kormánnyal, Orbán Viktor pedig azt mondta, az egészségügy reformja előtt rendbe kell tenni az államháztartást. Parlament percről percre. 

Parlamenti bizottság vizsgálhatja a gyöngyöspatai események hátterét

Itthon2011.06.07, 11:16

Az ellenzéki pártok gyöngyöspatán játszott szerepét is vizsgálhatja az az új eseti bizottság, amelynek felállításáról hétfőn döntött a parlament. A fideszes javaslatra létrehozott testület az "egyenruhás bűnözés" felszámolását segítené, de ellenzéki képviselők között is kereshet majd felelősöket.

A hagyományos csak korlátozottan felel a hagyatéki hitelezőknek

Jog2011.05.17, 19:45

Ha valaki örököl, egyetemes jogutódként jogokat és kötelezettségeket is szerez, így vagyont, vagyontárgyat kap, ám egyúttal a hagyatéki terhekben is osztoznia kell. A hagyományos nem osztozik a hagyatéki terhekben, igaz, tűrni köteles, hogy minden más hagyatéki hitelezőt előtte elégítsenek ki a hagyományból.

Fagykárról, felsőoktatásról, zaklatott magyarokról vitázott a parlament - tudósítás percről percre

Itthon2011.05.09, 16:50

Már hétfőn az országgyűlés napirendjére kerül Lázár János új vagyonadós javaslata, amelyhez fideszes és LMP-s módosító javaslatok is érkeztek. A képviselők szóba hozták a felsőoktatási összevonások kérdését, a fagykárok enyíhtését, illetve az ukrajnai magyarokat a helyi titkosszolgálatok által ért zaklatásokat. Tudósítás a hétfői parlamenti ülésról percről percre.

2013-ig rendezetlenek az élettársak vagyonjogi viszonyai?

Archívum2011.03.21, 17:42

Az élettársi viszony fennállása, megszűnése komoly vagyonjogi kérdéseket vet fel a hazai szabályozásban, ám egy hétvégi bejelentés szerint az új polgári törvénykönyv leghamarabb 2013 januárjában léphet hatályba.

Megkezdődött az alkotmányozás a parlamentben

Itthon2011.03.21, 17:50

Bár az alkotmánytervek előterjesztése és a vita kezdése csak kedden történik meg, már hétfőn elkezdődött az alkotmányozási folyamat parlamenti szakasza a menetrend elfogadásával. Hétfőn emellett szó volt földgázvezetékről, atomerőművekről és megemlékeztek az elhunyt Arnóth Sándor képviselőről is. A héten folyamatosan tudósítunk az alkotmányozási vitáról, kövesse az ülések eseményeit percről percre az [origo]-n!

"Halálos kórról van szó" - megvitatta a cigitilalmat a parlament

Itthon2011.03.08, 17:00

Kedd délután folytatta le a parlament annak a törvénynek a részletes vitáját, amely a kormány tervei szerint júliustól betiltaná a dohányzást az összes vendéglátóhelyen. Az MSZP azzal érvelt, hogy a kormány túlzásokba esik a javaslattal, a Jobbik egyik képviselője pedig emberi jogokra hivatkozva lépett elő a dohányosok szószólójává. A kormánypártok mégse hajlottak meg a puhító szándék előtt, szerintük ugyanis a szigorítás egy régóta szükséges "drogtörvény".

Beteg gyerekekkel indokolják az autóban való cigizés tiltását

Itthon2011.03.07, 12:36

Kisgyereket szállító autókban is tilos lesz dohányozni, ha elfogadja a parlament a dohányzási tilalom kiterjesztéséről szóló törvényjavaslathoz múlt csütörtökön benyújtott módosító indítványt. A dohányzási tilalmat még tovább szigorító módosító javaslat benyújtója szerint a passzív dohányos gyerekekre súlyos betegségek leselkednek.

Júliustól kitiltja a kocsmákból a dohányzást a Fidesz

Itthon2011.02.25, 15:13

Júliustól betilthatják a dohányzást az összes vendéglátóhelyen - az éttermekben, kávézókban és kocsmákban egyaránt - egy fideszes törvényjavaslat szerint, amely pénteken a parlament elé került. Az egészségügyi államtitkárság közölte, támogatja az ötletet, mert a cigaretta a "népegészségügyi katasztrófahelyzet" egyik legfontosabb oka. A cigizés zárt helyekről való teljes kitiltásának már 2007-ben is nekirugaszkodott a kormány, de aztán nem lett belőle semmi, részben a dohány- és vendéglátóipari lobbi hatására.

Blikk: Nagyobb irodába költözött Orbán Viktor

Itthon2011.02.24, 17:26

A miniszterelnök átalakíttatta a Parlamentnek azt a szárnyát, ahol a miniszterelnöki dolgozószoba volt - írta a Blikk a csütörtöki számában. Orbán Viktor így átköltözött egy másik, nagyobb terembe. A miniszterlenök szóvivője utalt arra, hogy ha az ország államadóssága 60 százalék alatt lesz, akkor esetleg külön épületbe helyezhetik a kormányt, hogy a hatalmi ágak ne egy épületben legyenek.

Drasztikus áremelkedést okozna a kapcsolt erőművek javasolt szabályozása?

Archívum2011.01.26, 21:56

A hazai piaci szereplők levélben tiltakoznak egy múlt heti képviselői indítvány miatt, amely szerintük nagyon komoly, sőrt drasztikus áremelést eredményezne, és lényegében ellehetetlenítené a hazai energetika ezen, az elmúlt években dinamikusan fejlődő területét.

Magyarországon csak anonim lehet a donor

Archívum2011.01.26, 18:17

Egyes európai országokban akár fényképes listából is választható ivarsejt-donor, Magyarországon azonban erre nincs mód.

Túl nagy volt az "új homokozó" az LMP-nek

Itthon2010.12.20, 10:32

Kikezdte az LMP vezetését a parlamenti munka a párt több képviselője szerint. A párt nem igazán találja az utat a mindent egyedül keresztülvivő kormánypártok között, és nem érezik azt sem, hogyan lehet jól eladni saját sikereiket - mondták az [origo]-nak a párt képviselői, akik szerint az utóbbi időkben nyilvánosságra került viták nem szokatlanok, csak arra kell vigyázni, hogy ne kezdődjön bandaháború a pártvezetésben.

Hétfőn szavaznak a százmilliós bírságoknak utat nyitó médiatörvényről

Itthon2010.12.20, 11:05

Az elmúlt hetekben többször is kritizált új médiatörvény tervezetéről, a nők 40 év munka utáni kedvezményes nyugdíjáról, illetve a kormányfő által is jegyzett, magán-nyugdíjpénztári tagok védelméről szóló politikai nyilatkozatról szavaz hétfőn az országgyűlés. Idén a héten ülésezik utoljára a parlament.

Kevesebb törvénnyel áll elő tavasszal az új alkotmány miatt a kormány

Itthon2010.12.16, 13:53

A szokásosnál kevesebb törvényt nyújt be tavasszal a kormány a parlamentnek. A kormány szerint ennek az új alkotmány megalkotása és a soros uniós elnökség az oka.

Ötvenezerre büntetik a nyugdíjszavazást kihagyó Navracsicsot

Itthon2010.12.14, 16:20

Tizenhat kormánypárti politikus nem volt jelen volt, illetve jelen volt, de mégsem nyomott gombot a nyugdíjrendszer átalakításáról szóló hétfői parlamenti szavazáson. Hat politikus igazoltan volt távol, köztük Orbán Viktor kormányfő és Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. Többen viszont, Navracsics Tibor kormányfő-helyetteshez hasonlóan jelen voltak, de mégsem nyomtak gombot. Ők 50 ezer forintos büntetésre számíthatnak.

Újraaszfaltozzák a Parlament előtti parkolót

Itthon2010.12.08, 13:11

A magyar uniós elnökségre megújul a Parlament előtti parkoló, hétfőn kezdik a munkát.

A határidő már az ügyfeleknek kedvezne a hivatalokban

Archívum2010.12.03, 22:28

A kormányzati tervek szerint januártól munkanapok helyett naptári napokban fogják megállapítani azokat a határidőket, amelyeket a közigazgatási hatósági eljárásokban be kell tartani. Az új gyakorlat az ügyfeleknek kedvezne és illetménypótlékot vezetne be a januártól működő kormányhivatalokban.

Szigorú a jog a reprodukciós eljárások megítélésében

Archívum2010.12.07, 17:40

A magyar egészségügyi törvény szigorúan szabályozza az emberi reprodukcióra irányuló különleges eljárásokat, az azokban résztvevők munkajogi védelmét.

Kihagyja a parlamenti albizottság előtti meghallgatást Alföldi Róbert

Itthon2010.11.30, 10:39

Nem megy el annak a parlamenti albizottságnak az ülésére Alföldi Róbert, a Nemzeti Színház igazgatója, amely az ő leváltásáról tárgyalna. Az országgyűlés kulturális és sajtóbizottsága tevékenységét ellenőrző albizottságot Novák Előd jobbikos politikus hívta össze, de Alföldi szerint a testület nem illetékes az ő leváltásának ügyében.

Hétfőn válaszolja meg Orbán Gyurcsány kérdését

Itthon2010.11.29, 09:56

Hétfőn Orbán Viktor kormányfő várhatóan személyesen válaszolja meg a parlamentben Gyurcsány Ferenc korábbi kormányfő kérdését. Orbán az elmúlt hetekben nem ért rá, hogy maga válaszalja meg a kérdést, harmadik alkalommal azonban már nem jelölhet ki mást a válaszadásra.

Szálasi-idézet miatt bukott ki az alkotmányozásból a Jobbik partnere

Itthon2010.09.07, 15:29

Kizárták az új alkotmány előkészítéséből a Jobbik által felkért Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalmat, miután a szervezet egyik munkatársa egy Szálasi-idézetet tartalmazó e-mailben vette fel a kapcsolatot az alkotmány-előkészítő bizottsággal. A bizottság keddi ülésén a Jobbik kivételével minden párt megszavazta a HVIM kizárását.

Csak az egyenesági rokonok mentesültek a "haláladó" alól

Jog2010.08.03, 16:36

További mentességgel bővült az öröklési illetékek rendszere: a pozíciók javulása elsősorban az egyenesági rokonokat érinti, míg a házastárs, illetve a mostoha- és nevelőszülő,  mostoha- és nevelt gyermek nem lesz kedvezményezett.

Mától egyszerűbbek az idény- és alkalmi munka szabályai

Archívum2010.08.01, 18:15

Az új jogszabályok szerint idénymunka esetében mától nincs létszámkorlát, alkalmi munka esetében kvótát határoznak meg, mindkettőnél emelik a foglalkoztatás időtartamát, és csökkentik az adminisztrációs terheket.

Megszavazták a banki különadót

Gazdaság2010.07.22, 22:04

A kormány által benyújtott módosító javaslattal együtt megszavazta az Országgyűlés a bankadóról is rendelkező törvénycsomagot. Az előzetesen hazai szakemberek és nemzetközi szervezetek által is bírált adónemtől 200 milliárd forintos bevételt vár a kormányzat.

Törölték a facebookos tűzijáték-csoport alapítóját

Techbázis2010.07.05, 14:11

Törölte a Facebook az augusztus 20-i tűzijáték árát az árvízkárosultak gondjainak enyhítésére szánó csoport vezetőjének, Mernyó Ferencnek a  regisztrációját. A csoportot életre keltő Pics To You álnevű felhasználó regisztrációjának megszűnésével eltűntek a hozzászólásai, feltöltött fotói, és az ezekre érkezett kommentek is megsemmisültek. Ezzel megsemmisült a csoport történetének egy jókora darabja is az internetről.

Újra elfogadta a parlament a Sólyom által visszadobott törvényt

Itthon2010.06.21, 21:26

Lényegi változtatás nélkül fogadta el újra az Országgyűlés kormánypárti többsége azt a törvényt, amelyet Sólyom László köztársasági elnök korábban megfontolásra visszaküldött a törvényhozásnak. A törvény alapján a jövőben indoklás nélkül ki lehet rúgni állásukból a kormánytisztviselőket.

Már pénteken benyújthatja programját Orbán

Itthon2010.05.21, 12:51

Akár már pénteken, de legkésőbb szombaton benyújtja miniszterelnöki programját Orbán Viktor - jelentette be a parlamentben Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője. A tervek szerint az országgyűlés a jövő héten vitatja meg a programot, jövő szombatra pedig szavazni is fognak az új miniszterelnökről. A miniszterek szintén jövő szombaton léphetnek hivatalba.

Egyfordulós választási rendszert akar a Fidesz

Itthon2010.05.18, 07:12

Benyújtotta a Fidesz a parlamentnek az országgyűlési képviselők választásáról szóló új törvényjavaslatát. A törvény a párt korábbi ígéreteinek megfelelően kicsit több mint felére csökkentené a képviselők létszámát, a választások rendszeréből pedig eltörölné a területi listás szavazást, helyette az országos listákra lehetne szavazni. A javaslat szerint egyéniben nem kellene többé 50 százaléknál több szavazatot szerezni a győzelemhez, elég lenne a szavazatok többsége, így csak ott rendeznének második fordulót, ahol a választók fele nem megy el szavazni az elsőben.

Megbukott a pártok kompromisszuma a magával szembeforduló MSZP-n

Itthon2010.05.14, 12:25

Megakasztotta az MSZP gyors véleményváltozása a parlament alakuló ülésének előkészületeit, péntek reggel ugyanis a párt nem volt hajlandó aláírni parlamenti bizottságokról  kedden jóváhagyott kompromisszumot. A szocialisták kiegészítést akartak csatolni a megállapodáshoz, amellyel kizárnák a Jobbikot a nemzetbiztonsági bizottságból, ezt azonban sem a Jobbik, sem a Fidesz nem fogadta el. Végül a pártok egy olyan nyilatkozatot írtak alá, amelyből kihagyták a bizottsági helyek elosztását, és csak az ülésrendről, meg a parlament elnökéről és alalnökeiről rendelkeztek. A bizottságok sorsa Schmitt Pál, az országgyűlés leendő elnökének kezébe kerül.

A Jobbiké a nemzetbiztonság - egyezségre kényszerítették az MSZP-t a kispártok

Itthon2010.05.11, 20:24

Jól vizsgáztak kompromisszumkészségből az új parlamenti pártok, a régiek viszont a megszokott nyakasságukat hozták az országgyűlés alakuló ülését előkészítő egyeztetéseken, ahol a parlament bizottsági tisztségeit osztották ki egymás közt. A Jobbik és az LMP egymásnak és a többi pártnak is hajlandó volt engedményeket tenni, a Fidesz és az MSZP viszont makacsul diktálni próbált, és csak a délutánra tolt második tárgyaláson engedtek fel. Az [origo]-nak nyilatkozó KDNP-s vezető szerint az új pártok eleinte bizonytalanok voltak, de aztán beletanultak az egyeztetésbe.

A költségvetési bizottságon kapott hajba az MSZP és a Jobbik

Itthon2010.05.11, 11:26

Valószínűleg a Fidesznek kell majd kimondania a végső szót a költségvetési bizottságon összevesző ellenzéki pártok vitájában, az MSZP és a Jobbik ugyanis a pártok keddi egyeztetésén sem tudott megállapodni arról, hogy melyikük kapja a bizottság elnöki tisztségét. A három parlamentbe jutó ellenzéki pártnak kedden négy bizottsági elnöki posztról sikerült megegyeznie, miután megállapodtak, hogy 3-2-1 arányban osztják fel a nekik felajánlott elnöki hat helyet.

Pár óra múlva csak két év a gyes

Archívum2010.04.30, 20:57

Pár óra múlva, a 2010. május elseje után születő gyerekek esetében csupán kétéves korig jár majd a gyermeknevelési segély (gyes), szemben az eddigi három évvel.

Május 14-re hívná össze Sólyom az új parlamentet

Itthon2010.04.26, 15:31

Május 14-ére akarja összehívni az Országgyűlés alakuló ülését Sólyom László köztársasági elnök. Az elnök közleménye szerint ez csak akkor csúszhat, ha elhúzódnak a választási eredmény elleni fellebbezések. Sólyom szerdán hivatalába várja Orbán Viktor Fidesz-elnököt, hogy megbeszélje vele a kormányalakítás kérdéseit.

Csak egy főnökjelöltet engednek az állambiztonsági levéltárhoz

Itthon2010.02.22, 15:30

Csak Gyarmati Györgynek, az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltárának jelenlegi főigazgatójának meghallgatását kérte Katona Béla házelnök a parlament két bizottságától hétfőn. A nemzetbiztonsági bizottság egyhangúlag el is fogadta Gyarmati jelölését, a kulturális és sajtóbizottság azonban nem szavazott. Két SZDSZ-es képviselő tiltakozásul kivonult a bizottsági ülésről amiatt, hogy Katona Béla a másik két pályázó meghallgatását nem is kérte.

Még a gyenge klímatörvényt is kinyírhatják

Itthon2010.02.18, 11:51

Elsők között lehetne Magyarországnak éghajlatvédelmi törvénye Európában, ha jövő hétfőn elfogadnák az erről szóló javaslatot, az utolsó napokban azonban ez veszélybe került két képviselő aggályai miatt. Igaz ugyanakkor, hogy az elfogadás is kétes dicsőséggel járna, a kerettörvényből ugyanis sokan hiányolják a konkrétumokat.

Hitelre, könyvekre, szórólapokra költenek a legatyásodott képviselők

Itthon2010.02.08, 09:50

Számos képviselő nem rendelkezik megtakarítással vagyonnyilatkozata alapján, közülük többeknek milliós adósságai vannak. A képviselők tudják, hogy jóval többet keresnek, mint a magyarok többsége, mégsem tudják jobban beosztani a pénzt. Van, aki ruházkodásra, szórólapokra költi, amit félretehetne, van, aki könyvtárát gyarapítja, van, aki nem számolgat, egyszerűen csak nem jön ki a pénzből.

Hétfőn szavaz Bajnai költségvetéséről a Parlament

Itthon2009.11.30, 12:49

Végső megmérettetéséhez érkezett a Bajnai-kormány, amely a költségvetés hétfői elfogadásától várja a válságkezelő intézkedéseinek bebetonozását. A parlament hétfőn délután szavaz a 2010-es büdzséről, amely radikálisan lefaragná az ország kiadásait: az MSZP és az SZDSZ támogatásával a tervezetet valószínűleg elfogadják, de a Fidesz már utalt rá, hogy hatalomra kerülése esetén átírná azt.

Nem volt kegyelem az ellenzék költségvetési javaslatainak

Gazdaság2009.11.23, 23:05

Közel 10 milliárd forintot rendeztek át a jövő évi költségvetés tervezetében az MSZP-s módosító indítványok, amelyeket hétfőn fogadott el az Országgyűlés. A Fidesz és a KDNP 1900 módosító javaslatát mind lesöpörte a parlamenti többség, egy olyan indítvány azonban mégis átment, amit a kormány nem támogatott.

Rengeteg ponton átírnák az új Ptk.-t

Itthon2009.09.21, 15:35

Hétfőn megtartják az új polgári törvénykönyv zárószavazását az Országgyűlésben. A Fidesz szerette volna elhalasztani a szavazást a beérkezett mintegy háromszáz módosító indítvány miatt, de a szocialisták ezt nem támogatták.