pályázat

címke rss

Az IKB kasszája is kiürült

Archívum2002.06.04, 07:56

Az egységes hírközlési törvény felülvizsgálatát, az Informatikai Kormánybiztosság (IKB) pályázatainak utólagos jogi, pénzügyi és szakmai áttekintését ígéri az új informatikai és hírközlési miniszter. Ha szabálytalanságot észlelnek a könyvvizsgálók, a jogászok, akkor a Kormányzati Ellenőrzési Hivatal (Kehi) eljárását kezdeményezik.

Nincs pénz az önkormányzati választásokra

Itthon2002.06.04, 11:52

Nem hagyott pénzt az önkormányzati választásokra a leköszönt kormány - mondta a Belügyminisztérium közigazgatási államtitkára. Tóth Zoltán szerint már most ki kellene írni a választásokkal kapcsolatos közbeszerzési pályázatokat.

A kormány ellenőrzi az autópálya-szerződéseket

Itthon2002.05.31, 10:13

Medgyessy Péter miniszterelnök szerint a kormány annak ellenére is megvalósítja 100 napos programját, hogy az államháztartás hiánya 175 milliárd forinttal több lesz, mint amire számítottak. A kormányfő a Magyar Rádió Krónika című műsorában péntek reggel azt mondta: szomorúan állapítja meg, hogy az előző kormány nem a valóságos helyzetet mutatta be, s kilátásba helyezte, hogy felülvizsgálják az előző kormány szerződéseit, közöttük az autópálya-beruházást végző Vegyépszer Rt-ét is. Medgyessy állítja: 30-40 milliárd forinttal olcsóbb lett voln az autópálya-építés, ha az előző kormány pályázatot írt volna ki.

Jogszerűen döntöttek a garéi hulladék elszállításáról

Itthon2002.05.30, 10:31

A Legfelsőbb Bíróság csütörtöki jogerős döntésével helyben hagyta azt a határozatot, mely elutasította a Betonút Rt. fellebbezését, amelyet a Közbeszerzések Tanácsának döntése ellen nyújtott be. A cég korábban elveszítette azt a pályázatot, melyet a garéi hulladék elszállítására írtak ki.

Törvényt sértett a Happy End és a MeH

Itthon2002.05.30, 17:45

Lezárult a Legfőbb Ügyészségen a Happy End Kft. és a Miniszterelnöki Hivatal közötti szerződések október óta tartó vizsgálata. Az ügyészség szerint törvénytelenül kötöttek meg szerződéseket ugyanis közbeszerzési pályázatok nélkül kapott milliárdos állami megrendeléseket a Fidesz kampányait szervező cég.

Ipari Formatervezési Nívódíj Pályázat

Tudomány2002.05.28, 15:19

A Gazdasági, az Oktatási Minisztérium és a Magyar Formatervezési Tanács idén 23. alkalommal hirdeti meg nyílt pályázatát az Ipari Formatervezési Nívódíj elnyerésére.

Kevés a pénz - felfüggesztett Széchenyi-pályázatok

Archívum2002.05.15, 17:54

A rendelkezésre álló keretek lekötése miatt a Gazdasági Minisztérium (GM) május 21-i hatállyal felfüggesztette a Széchenyi-terv hét pályázatának befogadását - áll a tárca közleményében.

Széchenyi-terv: sok a pályázat, kevés a pénz

Archívum2002.05.10, 11:12

A Gazdasági Minisztérium (GM) 2002. évi Széchenyi-terv pályázataira május elejéig 13 193 pályázat érkezett, csaknem ugyanannyi, mint tavaly az év egészében - közölte a tárca pénteken.

Ipari Formatervezési Nívódíj Pályázat

Tudomány2002.05.28, 14:58

A Gazdasági, az Oktatási Minisztérium és a Magyar Formatervezési Tanács idén 23. alkalommal hirdeti meg nyílt pályázatát az Ipari Formatervezési Nívódíj elnyerésére.

A Vegyépszer nyerte a kaposvári stadiontendert

Archívum2002.01.23, 08:36

A Vegyépszer Rt. nyerte el, a kaposvári labdarugó stadion építésére kiírt, előminősítéssel indult nyílt közbeszerzési eljárást - derül ki a Közbeszerzési Értesítőből. A megbízás értéke 400 millió forint, pályázatot összesen hat cég adott be.

Az olimpiához 18 ezer új szálláshely kell

Itthon2002.05.22, 15:10

Egy pénzügyi tanácsadó cég tanulmánya szerint a 2012-es olimpia megrendezéséhez 18 ezer új szállodaszobára és 8-9 új sportcsarnokra lenne szükség. Az olimpia rendezéséről a főpolgármester és a sportminiszter szerint is népszavazást kell tartani. A tanulmány 390 millió forintba kerül, az olimpiai pályázati költségek azonban a négymilliárdot is elérhetik.

Jánosi a ping-pongot is támogatná

Itthon2002.05.22, 14:47

A leendő sportminiszter, aki nincs se a foci Eb, sem az olimpia ellen, népszavazást akar az olimpiai pályázatról. Jánosi György minden megkezdett programot folytatna, amelynek érvényes szerződése van és a minisztériumi struktúrán sem változtatna.

Széchenyi-terv: eddig csak 11,5 milliárdot utaltak át

Archívum2002.04.03, 13:06

A Széchenyi-terv keretében kiírt pályázatokon tavaly elnyert 118,9 milliárd forint vissza nem térítendő támogatásból eddig 11,5 milliárd forintot utalt át a Gazdasági Minisztérium (GM) a nyerteseknek - mondta Nagy Róza, a GM közigazgatási államtitkára. Nagy szerint Európai Unióban ilyen szigorú pályázati feltételek mellett, akár 2-3 évbe is telhet, míg a konkrét kifizetések elindulnak.

A Hídépítő Rt. pályázott a Kőröshegyi völgyhídra

Archívum2002.04.26, 09:53

A Magyar Hírlap információi szerint a Nemzeti Autópálya Rt. és a Magyar Autópálya-építő Konzorcium - a Vegyépszer-Betonút páros -, valamint a Magyar Hídépítő Konzorcium eleddig huszonhárom szerződést kötött egymással, több mint 302 milliárd forint (nettó) értékben. Ebben az összegben egyelőre nincs benne a napokban szakmai körökben nagy vihart kavart M7-es projekthez tartozó Kőröshegyi völgyhíd, mivel annak eleddig csak az előkészítési munkáira szerződtek. Erre a munkára a Hídépítő Rt. felkérés nélkül ugyan, de három olcsóbb pályázatot nyújtott be a Vegyépszer-Ganz párosnál.

Hatalmas támogatás a Felcsúti térségnek

Archívum2002.04.24, 10:38

A Váli-víz völgye - Alcsút, Felcsút, Kajászó, Óbarok, Tabajd, Vál - vízelvezetési hálózatának megépítésére kiírt közel kétmilliárdos közbeszerzési pályázatot a Viadom Rt. nyerte, amely nem más, mint új nevén az M7-es autópálya-felújítás egyik alvállalkozója, a Dömper Rt. Érvénytelen volt a Strabag Kft. és a Betonút Rt. pályázata is az egyébként az Országgyűléstől címzett támogatásként "elnyert" milliárdokra.

Pályázat a minimálbér-emelés költségeinek kompenzálására 

Archívum2002.01.28, 13:45

Az idei minimálbér-emelés következtében felmerülő költségek ellentételezésére pályázatot ír ki a Gazdasági Minisztérium - jelentette be Matolcsy György gazdasági miniszter. A rendelkezésre álló 15 milliárd forintról május 15-ig dönt a Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete. Az idei évben a minimálbér-emelés mintegy 880 ezer alkalmazottat érint.

Útépítés: újabb százmilliárd pályázat nélkül

Archívum2002.04.09, 07:46

Újabb megrendelésekhez jutott a Vegyépszer-Betonút páros, vagyis a Magyar Autópálya-építő Konzorcium (MAK). Ma már egyértelmű, hogy ők kapják meg a Nemzeti Autópálya Rt.-től a 38 projektből álló, százmilliárd forint értékű közúti beruházást.

Nem pályáztat a Beszállítói Befektető Rt.

Gazdaság2002.04.03, 09:24

Nem pályázat alapján dönti el, hogy melyik kis- és középvállalkozást támogatja tőkeinjekcióval kisebbségi tulajdonrészért cserébe a már működő Beszállítói Befektető Rt. - írja szerdai számában a Világgazdaság. Az állami társaság segítségét azok a cégek igényelhetik, amelyek beszállítói tevékenységet végeznek, vagy kívánnak végezni.

Hatalmi harc állhat a Tetra-kudarc mögött

Archívum2002.01.25, 07:48

Néhány hete még kellően biztonságosnak ítélte a Magyar Posta Tetra Rt. (MP Tetra) igazgatósága, a rendőrségnek, határőröknek, katonáknak, mentőknek épülő, modern, digitális adat- és beszédátvitelre is képes mobilhálózatra tett Motorola és Nokia ajánlatot. Most azonban az MP Tetra nemzetbiztonsági és védelmi követelményekre hivatkozva lefújta mindkét szállító ajánlatát, sőt az egész Tetra pályázatot.

Bírálja Orbán gazdaságpolitikáját a Handelsblatt

Gazdaság2002.03.08, 15:31

A magyar kormány tagjai és maga Orbán miniszterelnök nyomatékosan hangsúlyozzák, hogy a közbeszerzési pályázatok kiírásának elkerülésével ki akarják iktatni a magyar vállalatok külföldi vetélytársait - írja pénteki összeállításában a német üzleti szféra mértékadó lapja.

A Gazprom: harc a szlovák piacért

Archívum2001.11.13, 14:31

A Gazprom orosz gázipari óriásvállalat részt kíván venni a szlovák gázipari vállalat (SPP) privatizációjában. Az orosz RIA-Novosztyi hírügynökség keddi értesülése szerint a döntően állami befolyás alatt álló nagyvállalat december 10-ig meg is teszi ajánlatát a privatizációs pályázaton.

Sikeres a szlovák SPP gázcég privatizációja

Archívum2002.03.05, 16:36

A Gaz de France, a Ruhrgas és a Gazprom által alkotott konzorcium ajánlata felelt meg a szlovák kormány feltételeinek az állami tulajdonban lévő SPP gázmonopólium magánosítására kiírt pályázaton. Az egyetlen beérkezett ajánlatban a konzorcium 2,7 milliárd dolláRT ajánlott a stratégiai jelentőségű társaság 49 százalékos tulajdonrészéért. Az SPP a legfontosabb gázszállító Oroszország és Nyugat-Európa között. 

Taroltak a Bt.-k a Gazdasági Minisztérium pályázatán

Gazdaság2002.02.24, 14:04

A szakmában ismeretlen betéti társaságok kétszer-háromszor drágább ajánlatukkal utasították maguk mögé a neves kutatóintézetek egész sorát a gazdasági tárca legutóbbi közbeszerzési pályázatán. Az eset megjárta a Közbeszerzési Döntőbizottságot is, ahol két témában megsemmisítették a minisztérium döntését.

Jövőre 32 milliárd forint a turizmus fejlesztésére

Archívum2001.11.19, 14:40

A Széchenyi-terv jövő évi turizmusfejlesztési pályázataira, megfelelő számú és színvonalú pályázatok esetén 32 milliárd forint fordítható. A 2002-es turisztikai célelőirányzat kerete 28,2 milliárd forint, amit - megfelelő pályázatok esetén - 32 milliárdra növel a kormányzat a 2003-as költségvetés terhére.

Már diploma nélküliek is pályázhatnak

Itthon2002.02.05, 07:01

Meghosszabbították a pályázati határidőket és leszállították a követelményeket, hogy összeálljon a 150 fős központi tisztikar - értesült a Népszava.

Csak a Magyar Rádióé lehet a nyugati URH-frekvencia

Itthon2002.01.31, 07:31

Jövő tavaszig elkezdődhet a műsorsugárzás a Kossuth adó korszerű, nyugati URH-hullámhosszán. Az ORTT pályázatán csak a Magyar Rádió indulhat, kezdetben a lakosság 61 százalékát elérő lefedettséggel. Az éves műsorszolgáltatási díj minimuma 3,75 millió.

Az OMV spekulációnak nevezte a Mollal közös pályázatot

Archívum2002.01.29, 15:53

Wolfgang Ruttenstorfer, az OMV osztrák kőolaj- és vegyipari konszern év elején hivatalba lépett új vezérigazgatója változatlanul célnak tekinti a lengyel PKN Olen privatizálandó 17,6 százalékának megszerzését. Az igazgató spekulációnak nevezte az OMV, a Mol és a PKN közös indulását a lengyel olajcégért.

Eredménytelen a Tetra-tender

Archívum2002.01.23, 20:40

Mivel egyik benyújtott ajánlat sem felelt meg a hatályos jogi szabályozásban előírt nemzetbiztonsági és védelmi követelményeknek, a Magyar Posta eredménytelennek nyilvánította az MFB-vel közös leányvállalata, a Tetra Rt. által az egységes digitális rádiótávközlő rendszer kiépítésére kiírt pályázatát - közölte szerdán a posta. A vállalat arról nem nyilatkozott, hogy a döntés miként befolyásolja a Tetra-projekt jövőjét.

650 millióért szállítja a Defend a posta pénzét

Itthon2002.01.20, 10:53

Bruttó 649,1 millió forint az az összeg, amelyet a Defend Kft. a Magyar Postával kötött pénzszállítási- szerződés kapcsán elnyert. A közbeszerzési pályázatra egyedül a Defend jelentkezett.

Széchenyi-terv: tavaly 94 milliárd forint támogatás

Archívum2002.01.15, 12:57

A Széchenyi-terv keretében 2001-ben kiírt pályázatokon a nyertesek összesen 94,2 milliárd forint támogatást kaptak. A Gazdasági Minisztériumhoz összesen 13 600 páláyzat érkezett, és 7300 nyertes pályázatra megítélt támogatások 29 ezer új munkahelyet teremtettek. A legtöbb nyertes az energiatakarékossági programra pályázók közül került ki, a támogatás összegét tekintve pedig a vállalkozáserősítő program végzett az élen.

Egyiptomi múzeumpályázat

Tudomány2002.01.15, 10:10

Nemzetközi pályázatot hirdetett Egyiptom a gízai piramisok térségében felépítendő új, 350 millió dolláros Nagy Egyiptomi Múzeum tervére.

Magyar Posta: nincs döntés a Tetráról

Itthon2002.01.09, 20:27

Az országos lefedettségű készenléti kommunikációs rádióhálózat (TETRA) kiépítésére meghirdetett pályázat mindkét jelöltjével megkezdik a szerződéskötési tárgyalásokat a Magyar Posta Tetra Rt. szerdai igazgatósági ülésen hozott döntését követően.

Idén 15 milliárd pályázható a minimálbér költségeinek ellensúlyozására

Archívum2002.01.09, 18:04

A Munkaerőpiaci Alap Irányító Testülete (MAT) jóváhagyta a minimálbér-emelés miatti többletköltség ellensúlyozását szolgáló pályázat kiírását - közölte a Gazdasági Minisztérium. Korábbi megállapodások alapján idén 15 milliárd forint használható fel erre a célra.

Roham az "energiaforintokért"

Gazdaság2002.01.09, 08:06

A beérkezett pályázati "dömping" következtében egymilliárd forinttal emelte a kormányzat az energiatakarékosságra fordítható összeget. Együttesen így a korábban 2000-2001-re tervezett három helyett négymilliárd forintra nőtt a Széchenyi terv e célra fordítható kerete - áll a Gazdasági Minisztérium most megjelent összesítésében. Korábban úgy tervezték, a beruházásokkal 2010-ig évi 1,8 millió tonnányi kőolajjal egyenértékű energiahordozót takarítanak meg.

Elvesztette a Tilos a pert az ORTT-vel szemben

Itthon2002.01.08, 11:10

Első fokon elutasította a Fővárosi Bíróság a Tilos rádió keresetét az ORTT-vel szemben. A Tilos rádió azért indított pert, mert szerintük az ORTT nem járt el jogszerűen a pályázatok elbírálásakor, amikor az azelőtt soha nem sugárzó Rádió C-nek ítélte a 88.8- as frekvenciát.

Közbeszerzés: a törvényt kerülgetők

Gazdaság2002.01.03, 07:29

Egyre több az eredménytelen közbeszerzési eljárás - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Tunyogi László állítja: ezek jelentős részében tetten érhető a szándékosság, a törvény ugyanis megengedi, hogy a második körben tárgyalásos eljárást alkalmazzanak, s ekkor már az ajánlatkérő elvileg azt hoz ki győztesnek akit akar. Továbbra is gyakori ugyanakkor a pályázatok kiírásának mellőzése. A közbeszerzési törvény megkerülésére ösztönöz, hogy hiányoznak a megfelelő kontrollmechanizmusok, s kicsi az esélye az esetleges szankciók alkalmazásának. 2001-ben egyébként 582 milliárd forint közpéénzt ...

Támogatott otthoni számítógép állami vezetőnek

Itthon2001.12.19, 14:58

Eldőlt, hogy kik azok a köztisztviselők és pedagógusok, akik otthoni számítógépet nyertek a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága által kiírt pályázaton. A 25 ezer pályázóból 12 ezren kapnak korszerű gépet, közöttük például Topolánszky Ákos, az Ifjúsági és Sportminisztérium helyettes államtitkára.

Széchenyi Terv: hétfőtől 100 milliárd pályázható

Archívum2001.01.30, 13:46

A Gazdasági Minisztérium hétfőn nyilvánosságra hozta a Széchenyi-terv regionális gazdaságépítési, turizmusfejlesztési, lakás- és a vállalkozáserősítő programjához kapcsolódó pályázatokat. A pályázatokon odaítélt 100 milliárd forint támogatás további 300 milliárd forint forrást mozgósíthat gazdaságfejlesztésre.

Évente százezer BSE-tesztet végeznek Magyarországon

Gazdaság2001.12.17, 08:32

Kihirdették a kergemarhakór kimutatására alkalmas tesztekre kiírt pályázat eredményét, amelynek nyertese az amerikai Bio Rad lett. A keretszerződés értelmében a győztes cég 50 ezer teszt elvégzéséhez elegendő anyagot és műszert szállít az Országos Állategészségügyi Intézetnek. Szakemberek becslése szerint további félszáz-ezer tesztre lesz szükség, hiszen minden 30 hónaposnál idősebb, levágott szarvasmarhát köteles az intézet megvizsgálni. Jövőre a százezer BSE-teszt értéke elérheti a 700 millió forintot, s a tesztek elvégzése mintánként 12 ezer forintjába kerül a költségvetésnek.

Elrendelték a nyomozást Medgyessy ellen

Itthon2001.12.11, 16:45

Az Országos Rendőr-főkapitányság befolyással üzérkedés alapos gyanúja miatt nyomozást rendelt el Medgyessy Péterrel, az MSZP miniszterelnök-jelöltjével szemben. A politikust a Gresham-palota ügyében végzett lobbitevékenysége miatt jelentették fel. Medgyessy Péter cége 100 ezer dollárért vállalta, hogy eléri: az V. kerület szocialista képviselői támogassák a Gresco Rt. pályázatát. Medgyessy közleményében azt állítja: nem követett el törvénytelenséget. Horn Gyula nyílt levélben közölte Orbán Viktorral, hogy tekintse tárgytalannak a kettőjük találkozójára vonatkozó kezdeményezését.

Konszolidációs terv a kórházak adósságának rendezésére

Itthon2001.12.06, 06:48

A kórházak, a fenntartók közreműködésével és központi költségvetési pénz bevonásával javasolja az egészségügyi minisztérium rendezni az intézmények adósságait. A konszolidációs program rövid távon külső forrást biztosítana a kórházaknak, melyet csak önálló üzleti tervvel kaphatnának meg a rászorulók. A tárca a Széchenyi-terv pályázatait célozza meg a beruházások finanszírozására. A minisztérium szerint többletbevételt jelenthet, ha a kórházi betegellátás mintegy 20 százalékkal nagyobb részét szakrendelőkben végeznék.

Szigorítják a csatornaépítésre igényelhető céltámogatási rendszer feltételeit

Itthon2001.11.29, 06:44

Szigorítják, s jövő évtől kettéválasztják a csatornahálózat kiépítésére szolgáló pályázati rendszert. Az egymilliárd forint feletti projektek sorsáról az Országgyűlés dönt majd, míg a kisebb volumenű fejlesztésekre továbbra is a céltámogatási keretből nyerhetnek pénzt. A saját bevételekkel nem rendelkező települések vezetői kénytelenek olyan megoldásokat előnyben részesíteni, ami a jogszerűség mezsgyéjét súrolja. Így van, ahol a reménybeli beruházó segíti az önrész felmutatását.

Kisvállalkozóknak hirdetett pályázatot az IKB

Archívum2001.11.23, 15:22

Újabb pályázatot hirdetett a Miniszterelnöki Hivatal Informatikai Kormánybiztossága (IKB). A pályázaton résztvevő közel 600 kis- és középvállalkozás maximálisan 500 millió forintot költhet adatbázisok és szoftverek fejlesztésére - áll az IKB Üzleti Negyedhez eljuttatott közleményében.

Jobban lehet majd fogni a Kossuth adásait

Itthon2001.11.24, 09:18

Többéves huzavona után az Országos Rádió és Televízió Testület a héten döntött arról, hogy közszemlére teszi frekvenciatervét. Pályázat kiírásával ebben lehetőség nyílik arra, hogy a Kossuth adó szélesebb frekvencián sugározzon.

Tagadnak a visszaéléssel gyanúsított polgármesterek

Itthon2001.11.22, 17:43

Mindent tagadnak a gazdasági visszaéléssel gyanúsított polgármesterek. Gerjen és Fadd első embere is állítja, szabályosan jártak el az adónyomozók által vitatott csatornázásra kiírt pályázat során.