Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft.

címke rss

Több közbeszerzési rekord is megdőlt tavaly

Tavaly 4381közbeszerzési eljárásban 801,8 milliárd forint közpénz sorsáról döntöttek, ami 16, illetve 38 százalékos éves növekedést jelent - mondta Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Az összérték jelentős növekedése a három autópálya-tendernek köszönhető; ezek voltak a magyar közbeszerzés történetének eddigi legnagyobb értékű pályázatai.

Közel 800 milliárd is lehet az idei közbeszerzések összértéke

Archívum2002.07.09, 14:11

A legnagyobb közbeszerzési pályázatokat összértékben a Miniszterelnökség Közbeszerzési és Gazdasági Igazgatósága (MKGI) írta ki az idén az első félévben. A közbeszerzési eljárások értéke idén elérheti a 800 milliárd forintot, ám ez jelentősen függ a tárcák pénzügyi helyzetétől, tekintettel arra, hogy az első fél évben már elköltötték az egész évre tervezett kiadásaik jelentős hányadát - közölte Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója kedden.

A közbeszerzési eljárások értéke 28 százalékkal nőtt

Archívum2002.04.19, 14:50

Az első negyedévben 1173 közbeszerzési eljárás fejeződött be, ebből 1041 eredményesen; három hónap alatt összesen 185,3 milliárd forint értékű közbeszerzési ügyben döntöttek - áll a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. által a közbeszerzések tapasztalatairól készített tanulmányban. Az elbírált tenderek száma 24 százalékkal, értéke 28 százalékkal nőtt éves összevetésben.

Idén 800 milliárd sorsa dől el közbeszerzéseken

Archívum2002.01.11, 14:17

Idén a közbeszerzések értéke megközelítheti a 800 milliárd forintot, ha a kormány GDP és beruházási előrejelzései megvalósulnak - mondta Tunyogi László, a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója pénteken. Tavaly 3791 közbeszerzési eljárásban 582 milliárd forint közpénz sorsáról született döntés; az eljárások száma 4, összesített értéke 26 százalékkal volt magasabb, mint 2000-ben.

Közbeszerzés: a törvényt kerülgetők

Gazdaság2002.01.03, 07:29

Egyre több az eredménytelen közbeszerzési eljárás - nyilatkozta a Magyar Hírlapnak a Magyar Közbeszerzési Hírbörze Kft. ügyvezető igazgatója. Tunyogi László állítja: ezek jelentős részében tetten érhető a szándékosság, a törvény ugyanis megengedi, hogy a második körben tárgyalásos eljárást alkalmazzanak, s ekkor már az ajánlatkérő elvileg azt hoz ki győztesnek akit akar. Továbbra is gyakori ugyanakkor a pályázatok kiírásának mellőzése. A közbeszerzési törvény megkerülésére ösztönöz, hogy hiányoznak a megfelelő kontrollmechanizmusok, s kicsi az esélye az esetleges szankciók alkalmazásának. 2001-ben egyébként 582 milliárd forint közpéénzt ...

Előző
  • 1
Következő