Paks

címke rss

A Paks legyőzte a Diósgyőrt, de még kieshet az NB I-ből

Sport2020.06.24, 22:55

A Paks magabiztos játékkal 4-2-re nyert a Diósgyőr ellen a labdarúgó NB I 32. fordulójának utolsó mérkőzésén. Ezzel a tolnai csapat visszaelőzte a tabellán a Debrecent, amely jelen pillanatban kieső helyen áll, de ha szombaton a DVSC legyőzi a Paksot, semmiképpen sem esik ki az NB I-ből. A DVTK - immár szokás szerint - szinte semmi értékelhetőt nem mutatott ezen az összecsapáson.

Exkluzív videó a világ első, kereskedelmi üzemben lévő úszó atomerőművéről

Itthon2020.06.10, 17:09

Az atomenergia békés célú alkalmazására gondolva először a hagyományos, szárazföldi atomerőművek jutnak az eszünkbe, de a globális kihívások folyamatosan arra sarkallják a mérnököket, hogy újabb és újabb technológiákat fejlesszenek és állítsanak az emberiség szolgálatába. 2020. május 22-én ismét egy történelmi eseménynek lehettünk a szemtanúi, ugyanis a Paks II. Atomerőművet is építő Roszatomhoz tartozó Roszenergoatom vállalat teljes körű üzembe állította a világ első, Lomonoszov akadémikus nevét viselő úszó atomerőművét az oroszországi Pevek városában. Jelenleg ez a világ legészakibb fekvésű atomerőműve.

Év végén rendezik meg a paksi Gastroblues Fesztivált

Kultúra2020.05.25, 16:06

A szokásos nyári időpont helyett idén télen rendezik meg a 28. Nemzetközi Gastroblues Fesztivált, amelyen többek között fellép Miller Anderson brit bluesgitáros-énekes is.

Nőket futtatott egy paksi család

Itthon2020.05.24, 12:10

Egy paksi család három tagja egyik ismerősükkel prostituáltaknak segített klienseket fogadni azzal, hogy napidíjért cserébe átadták nekik a saját lakásukat. Most zárták le a nyomozást a rendőrök. 

A koronavírus-járvány ellenére alig csökkent a hazai áramfogyasztás

Itthon2020.05.14, 10:17

A járvány egyik következményeként azt láthatjuk, hogy a globális villamosenergia-fogyasztás az idei év első negyedévében 2,5 százalékkal csökkent, miközben azokban az országokban, ahol nagyon szigorú intézkedéseket hoztak, ez az arány a 20 százalékot is meghaladhatta annak hatására, hogy a háztartási áramfogyasztás növekedése nem tudta kompenzálni az ipar és a kereskedelmi szolgáltatások igénycsökkenését. Ezzel szemben Magyarországon március végéig növekedett a fogyasztás, áprilisban mintegy 9 százalékkal csökkent ugyan, de összességében az idei év első négy hónapjában csak minimális a csökkenés az előző év hasonló időszakához képest.

Paks II. újabb brüsszeli jóváhagyást kapott

Itthon2020.04.23, 11:35

Az Európai Bizottság jóváhagyta a Paks II. projekttel kapcsolatos terület-előkészítési munkákat is szabályozó kormányrendelet tervezett módosítását - tájékoztatta az MTI-t Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkja tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter csütörtökön.

Fertőzött a paksi atomerőmű egyik dolgozója

Life.hu2020.04.01, 08:40

Az atomerőmű egyik dolgozójának második tesztje pozitív, a környezetében dolgozók első tesztje negatív. 

Létfontosságú a paksi atomerőműben dolgozók munkája a járvány idején is

Gazdaság2020.03.25, 10:06

Az olyan kritikus helyzetekben is, mint amilyet a globális koronavírus-járvány okoz, természetesnek vesszük, hogy a villamos energia folyamatosan a rendelkezésünkre áll. Ehhez nagyon sok olyan ember munkájára van szükség, akik ilyenkor sem maradhatnak otthon. Közöttük vannak a Paksi Atomerőmű üzemeltetői is, akik 0-24 órában teszik a dolgukat.

Feljelentették az olaszországi nyaralását elhallgató momentumost

Itthon2020.03.17, 16:23

Járványügyi szabálysértés gyanújával feljelentették Barnabás István paksi momentumos képviselőt, mert elhallgatta a városvezetés és a nyilvánosság elől, hogy március végén három napig Olaszországban tartózkodott. 

Böde Dániel nem úszta meg az eltiltást - videó

Sport2020.02.11, 18:52

Három mérkőzéstől eltiltotta Könyves Norbertet a Magyar Labdarúgó Szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottsága. A Paks játékosa szombaton, a Puskás Akadémia elleni hazai bajnoki 38. percében összeszólalkozott a játékvezetővel, akitől előbb sárga, majd piros lapot kapott. Két perccel később Böde Dánielt is kiállította a házigazdáktól a bíró, ő a két sárga lapért automatikusan, határozat nélkül egy meccset kényszerül kihagyni.

Embercsempészt és illegális migránsokat fogtak el Paksnál

Itthon2020.01.18, 14:54

A Tolna megyei rendőrök elfogtak egy 31 éves szír férfit, aki ellen embercsempészés miatt indítottak eljárást. Egy osztrák rendszámú autóban hat illegális migránst szállított.

Óriási fejlesztések indulnak el Pakson

Itthon2020.01.08, 10:10

Csaknem négymilliárd forint állami támogatást kapott a paksi önkormányzat az új atomerőmű építéséhez kapcsolódó városi fejlesztésekre.

Újabb Duna-híd épül

Gazdaság2020.01.03, 14:49

A Kalocsa és Paks közötti új Duna-híd tervezésére és kivitelezésére írt ki közbeszerzést a NIF Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt.

Az új blokkok nélkül nem biztosítható Magyarország áramellátása

Itthon2019.12.12, 17:35

Az atomerőművek klímabarát létesítmények, nem bocsátanak ki üvegházhatású gázokat, ugyanakkor az időjárástól függetlenül is biztonságosan termelnek áramot - fejtette ki Süli János. A miniszter  hozzátette: az új paksi blokkok évente 17 millió tonna szén-dioxid kibocsátását teszik majd elkerülhetővé.

Fókuszban a Paks II. Atomerőmű megvalósítása

Itthon2019.11.06, 16:46

A magyarországi villamosenergia-rendszer folyamatos kihívásokkal szembesül, hiszen évről évre növekvő villamosenergia-fogyasztással, újabb és újabb téli és nyári rendszerterhelési csúcsokkal találkozhatunk, miközben a hazai erőműpark folyamatos öregszik. Éppen ezért a hazai jövőbeli ellátásbiztonsági, klímavédelmi és a versenyképességi célok elérésének alapvető pillére a Paks II. Atomerőmű lesz.

A nukleáris hulladékok könnyebb kezelésére dolgoznak ki eljárást Szegeden

Itthon2019.11.04, 14:45

Olyan eljárást dolgoznak ki Szegeden, amellyel könnyebb lesz kezelni a nukleáris hulladékokat. Az erről szóló megállapodást hétfőn írták alá a Tisza-parti városban.

Fának ütközött egy autó a 6-os főúton

Itthon2019.10.12, 15:53

Lesodródott az útról és egy fának csapódott egy autó szombat délután Tolna megyében, a 6-os főút Paks és Dunaföldvár közötti szakaszán.

Paks Magyarország „energiaszíve”

Itthon2019.10.09, 09:51

Magyarországon van egy gyönyörű Duna-parti település, az idén várossá nyilvánításának negyvenedik születésnapját ünneplő Paks. Ez a város nem kizárólag az ott élő barátságos emberek mindennapi életét határozza meg, hanem hazánk „energiaszíveként" az itt üzemelő atomerőmű révén az egész országét is. A Paksi Atomerőmű által termelt klímabarát villamos energiának köszönhetően jelenleg is biztosított az olcsó áram, valamint Magyarország ellátás- és nemzetbiztonsági céljainak teljesülése. Éppen ezért a hazai nukleáris kapacitás jövőbeli fenntartása érdekében megkerülhetetlen, hogy mielőbb megvalósuljon a Paks II. Atomerőmű.

Stieber első gólját lőtte az NB I-ben, Böde gólt lőtt, majd pirosat kapott

Sport2019.09.28, 20:28

Böde Dániel első gólját szerezte a Paks színeiben, mióta nyáron a Ferencvárostól visszaigazolt, de balszerencséjére Stieber Zoltán is meglőtte első gólját az NB I-ben. A Puskás Akadémia Debrecenben tudott nyerni Gyurcsó Ádám duplájával, a Kaposvár fontos meccset nyert a Diósgyőr ellen, a Mezőkövesd hazai pályán kapott ki a Budapest Honvédtól.

Felelős döntés, hogy a kormány a megújuló energiaforrások mellett épít az atomenergiára is

Itthon2019.09.16, 21:23

A magyar kormány felelősen járt el, amikor úgy döntött, hogy a megújuló energiaforrások mellett hosszú távon épít az atomenergiára - jelentette ki Süli János, a Paksi Atomerőmű két új blokkjának tervezéséért, megépítéséért és üzembe helyezéséért felelős tárca nélküli miniszter Bécsben a Nemzetközi Atomenergia-ügynökség közgyűlésén hétfőn az MTI tudósítójának.

Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet

Gazdaság2019.09.13, 14:23

Átadták az Alteo Nyrt. új energiatárolóját Budapesten, az energiaszolgáltató a régió első ilyen létesítményét fejlesztette ki 1,1 milliárd forintból. Áder János köztársasági elnök az ünnepségen kijelentette: Magyarországon 2030-ra az előállított áram több mint 90 százaléka széndioxid-mentes lehet.

A kókuszos csemege mellé műfogsorrögzítőt is lopott, hogy meg tudja enni

Itthon2019.07.29, 16:15

Nagyon szerethette a kókuszos csemegét az a 64 éves paksi férfi, akit a napokban fogtak el a rendőrök, mert egy helyi áruházból háromszor is lopott ilyen édességet. Összesen 19 darab kókuszrudat vitt magával. Ráadásul egyszer egy műfogsorrögzítőt is magával vitt, hogy a fogsora is helyén maradjon falatozás közben. 

E-taxik állnak forgalomba Pakson

Gazdaság2019.07.17, 04:51

Elektromos taxik forgalomba állításával folytatódnak Paks e-mobilitást célzó fejlesztései, az összesen mintegy tízmilliárd forintos Protheus projekt keretében hamarosan lezárul az elektromos autóbuszok beszerzésére kiírt pályázat - közölte a projektet lebonyolító Protheus Zrt. vezérigazgatója.

Az egész család prostitúcióban utazott

Itthon2019.06.25, 13:34

Egy 59 éves asszony prostituáltaknak adta ki a paksi lakását. Cserébe azért, hogy ott dolgozhattak, napidíjat kért. Később beszervezte az üzletbe két rokonát és az egyik ismerősét is.

Böde Dániel aláírt új csapatához

Sport2019.06.17, 10:43

A labdarúgó NB I-ben szereplő Paksi FC a hivatalos oldalán jelentette be, hogy Böde Dániel visszatér a korábbi csapatához. A Ferencvárostól távozó csatár hároméves szerződést kötött a tolnaiakkal.

Új gyár épül Pakson

Gazdaság2019.05.30, 14:54

Lakatosüzemet létesít a West Hungária Bau Kft. Pakson. Az 1,8 milliárd forint értékű beruházást a magyar állam több mint 900 millió forinttal támogatja a nagyvállalati beruházási támogatási program keretében.

Végig tud kóstolni 100-féle kastélyos bort?

[origo] Gasztro2019.05.29, 07:04

Tizenkettedik alkalommal rendezik meg a hétvégén az Országos Sillerfesztivált Pakson. Az eseményen többek között nyitott pincék és a legjobb borok kóstolója várja a közönséget.

Orbán Viktor: A paksi fejlesztés Magyarország nemzeti érdeke

Itthon2019.05.12, 14:08

Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Karmelita kolostorban fogadta Alekszej Lihacsovot, a Roszatom orosz atomenergetikai konszern vezérigazgatóját. Erről Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke tájékoztatta az MTI-t.

Nem fogja elhinni, mit lopott egy részeg paksi fiatal

Itthon2019.04.25, 16:44

Egy paksi biztonsági cég őrei hívták ki a rendőröket április 21-én hajnalban, mert észrevették, hogy egy fiatal a város egyik utcájában két láda pékárut cipel. A rendőrök megtalálták, és kérdőre vonták a 21 éves férfit, akiről kiderült, hogy az egyik helyi pékségből lopta a pékárut.

Kiégették a bejárati ajtókat az egész országban garázdálkodó betörők

Itthon2019.04.25, 12:22

Az Országos Rendőr-főkapitányság koordinálásával a Tolna Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatóságának munkatársai, a Paksi- és a Budaörsi Rendőrkapitányság rendőreivel közösen fogták el az ajtólapégetős betörőket. Az ország számos pontján követhetett el betöréseket és autófeltöréseket a háromfős társaság.

Bejelentették a régóta várt új Duna-híd építési dátumát

Gazdaság2019.04.18, 16:32

Az 1133 méter hosszú Duna-híd megkapta az építési engedélyt, a Paksot Kalocsával összekötő létesítmény építése várhatóan 2020 őszén indul meg - írja a Magyarépítők oldala.

Több holttestet is találtak ma a tűzoltók, miután eloltották a lángokat

Itthon2019.03.31, 16:44

Holttestet találtak a tűzoltók Izsákon vasárnap délután, miközben az egyik utcában a lángra kapott nádast és avart oltották - közölte a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szóvivője az MTI-vel.

Bennégett egy ember paksi házában

Itthon2019.03.31, 09:28

Teljes egészében lángra kapott egy kilencven négyzetméteres családiház Pakson.

Nézze meg az ország legnagyobb naperőművét!

Gazdaság2019.03.05, 20:04

Mintegy 8500 háztartás, azaz több mint 20 ezer ember villamosenergia-ellátását biztosítja a 9 milliárdos költséggel készült paksi naperőmű, melynek megtartották ünnepélyes avatását.

Felmentette Aszódi Attila államtitkárt a köztársasági elnök

Itthon2019.01.15, 18:20

Január 15-i hatállyal felmentette megbízatása alól Áder János köztársasági elnök Aszódi Attilát, a Miniszterelnökség paksi atomerőmű kapacitásának fenntartásáért felelős államtitkárát.

Tíz métert zuhant a sofőr a Sió-hídról, csoda, hogy túlélte

Itthon2018.12.27, 10:35

A 24 éves sofőr szenteste Kölesd irányából Paksra tartott, amikor a Sió feletti hídon megcsúszott, majd lezuhant. 

Új vállalkozói övezetet alakítanak ki Pakson

Gazdaság2018.11.19, 16:31

Új vállalkozási övezetet alakít ki az önkormányzati tulajdonú Paksi Fejlesztési és Vagyongazdálkodási Zrt. Pakson, amihez másfél milliárd forintos tőkejuttatást kapott az önkormányzattól - közölte a város polgármestere.

Valóságvak atomhiszti

Itthon2018.11.16, 14:28

Igaz-e, hogy Moszkvában Mercedeseket osztogatnak? – A hír igaz – közli a jereváni rádió – csak nem osztogatnak, hanem fosztogatnak, és nem Moszkvában, hanem a Moszkva téren. Ez a klasszikussá vált vicc jutott eszembe, amikor szembejött velem a Paks II. beruházás ellenzőinek újabb blődsége arról, hogy az új paksi blokkok csak 2032-ban állhatnak üzembe, majd amikor az újságíró kollégája a kamuhírt négyzetre emelve, immár félhivatalos forrásra hivatkozva arról írt, hogy „a Roszatom által tervezett két atomreaktor soha nem fog felépülni Pakson”. Kőkemény, deduktív logika, nem? Egy, a valósággal köszönőviszonyban nem lévő feltételezésbőll ...

Öt különleges templomot mutatunk a Kádár-korszakból

[origo] utazás2018.10.01, 13:03

A nagyközönség sokáig idegenkedett tőlük, de manapság egyre többen értékelik a sokszor tévesen „szocreálnak" bélyegzett korszak építményeit. Öt különleges templomot kerestünk fel ebből az időszakból, méghozzá hazánk öt olyan sarkában, ahová nem csak emiatt érdemes ellátogatni.

Felrobbant egy gázpalack Pakson

Itthon2018.09.12, 13:42

Egy lakóház melléképületében robbant fel egy gázpalack a paksi Kereszt utcában. Tűz nem volt, de a melléképület egy része megsemmisült.

Brutális Fidesz-fölény, végleg eltűnőben az MSZP

Itthon2018.09.03, 13:02

Eltűnt a politikai térképről a magyar parlamenti ellenzék – gyakorlatilag ezt lehet leszűrni a mögöttünk hagyott hónapok időközi választásaiból. Legutóbb Békésen és Pakson volt választás, az MSZP öt százalék alá került, míg a Munkáspárt öt százalék fölött végzett. A Fidesz mindkét városban javított 2014-es őszi eredményén. Április 8-a óta a kormánypártok minden időközi választást megnyertek, amin elindultak.

Hatalmas Fidesz-diadal Pakson

Itthon2018.09.03, 07:26

94,5 százalékot kapott a Fidesz jelöltje Pakson az időközi önkormányzati választáson. 

A Paks emberhátrányban, hosszabbításos góllal győzött

Sport2018.08.26, 07:39

A házigazda Paksi FC 3-2-re legyőzte a Puskás Akadémiát az OTP Bank Liga hatodik fordulójának szombati játéknapján, ezzel megszerezte idénybeli első sikerét. A Kisvárda pedig megszerezte második pontját azzal, hogy hazai pályán döntetlent játszott a Diósgyőrrel, az MTK 2-1-re nyert a Haladás otthonában. 

Ismét üzemel a harmadik blokk Pakson

Itthon2018.08.25, 12:56

Szombat hajnaltól ismét üzemel a paksi atomerőmű harmadik blokkja, amelyen rendkívüli karbantartást végeztek - közölte honlapján az erőmű.