Országgyűlés

címke rss

A baloldal semmiben sem segítette a koronavírus elleni védekezést

Itthon2020.06.16, 15:32

Kedden az Országgyűlés elfogadta a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényt. Ez a fejlemény annak fényében hatalmas kudarc a baloldal számára, hogy március közepe óta minden fórumon arról beszéltek, hogy a kormány a veszélyhelyzet életbe lépésével egyeduralmat akar létrehozni, és ezt minden nemzetközi fórumon terjesztették is. Bár a baloldali politikusok folyamatosan akadályozni próbálták a koronavírus-járvány közben a kormány tevékenységét, a védekezést, és egyre abszurdabb nyilatkozatokat tettek, de ennek ellenére arra jutott energiájuk, hogy egy álvideót készítsenek egy közönséges csalóval. 

Megszűnik a veszélyhelyzet, életbe lép a járványügyi készültség

Itthon2020.06.16, 14:42

Az Országgyűlés megszavazta a veszélyhelyzet megszüntetését, valamint a járványügyi készültséget is. A baloldal nem támogatta a járványügyi készültség bevezetését. 

A migrációs veszély nem múlt el, 130 ezren várakoznak a Balkánon

Itthon2020.06.16, 11:47

Az egész EU-ban csupán három olyan ország van, amely a GDP több mint 20 százalékát fordítja a gazdaság újraindítására - mondta Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában. Kontrát Károly pedig arról beszélt, hogy ismét megerősödött a migrációs nyomás a magyar határon. 

Tetteik és eszméik örökre élni fognak - Nagy Imre kivégzésére emlékeztek az Országgyűlésben

Itthon2020.06.17, 07:53

Ma is emlékeznünk kell azokra, akik 1956-ban mindenüket feláldozták hazánk sorsának jobbrafordulásáért, tetteik és eszméik örökre élni fognak - mondta Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke. A képviselők kedden Nagy Imrének és mártírtársainak 62 évvel ezelőtti kivégzésére emlékeztek. 

A veszélyhelyzet megszüntetéséről szavaz ma az Országgyűlés

Itthon2020.06.16, 08:37

Az Országgyűlés ma tizenkét előterjesztésről szavaz, köztük a koronavírus-járvány miatt meghirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról.

Kedden szavaz a veszélyhelyzet megszüntetéséről az Országgyűlés

Itthon2020.06.14, 12:41

A képviselők hétfőn azonnali kérdéseket tehetnek fel a kormány tagjainak, míg kedden a koronavírus-járvány miatt hirdetett veszélyhelyzet megszüntetéséről szóló törvényjavaslatról szavazhatnak - írja az Országgyűlés jövő heti, kétnapos üléséről az MTI. Mint ismert, a nemzetközi és a hazai baloldal képviselői nem akarták az átmeneti, különleges felhatalmazást elfogadni, emiatt összehangoltan támadták Magyarországot és a magyar kormányt. Természetesen minden ok nélkül.

Varga Mihály: A 2021-es büdzsé a gazdaságvédelem költségvetése

Itthon2020.06.10, 12:17

A jövő évi költségvetésben - amely egy egészségbiztosítási és járványügyi alapra, valamint egy gazdaságvédelmi alapra épül - kiemelt helyen van a családok védelme, az ország gazdasági fejlődési lehetőségeinek biztosítása és Magyarország biztonságának garantálása - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a 2021-es büdzsé parlamenti vitájában. Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint Magyarország egészséges gazdasággal és államháztartással rendelkezett a koronavírus-járvány kirobbanásakor, így a gazdasági élet hamar visszatérhet a régi kerékvágásba, kivéve a világgazdaságba leginkább integrálódott ágazatokban, például a viláágkereskedelemben ...

Egyetlen képből kiderül: a baloldalt nem érdekli a jövő évi költségvetés

Itthon2020.06.10, 10:26

Dömötör Csaba, a Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára egy képet tett közzé a közösségi oldalán, amiből az derül ki, hogy a baloldali ellenzék nem jelent meg szerdán reggel a 2021. évi költségvetés most kezdődő vitájára. Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője is közzétett egy képet az üres ellenzéki padsorokról.

13 pontból álló nemzeti konzultációt hirdet a kormány: hétfőn délután hozzák nyilvánosságra a részleteket

Itthon2020.06.08, 14:44

A mostani, csendesebb időszakban az emberek a nemzeti konzultáció révén elmondhatják a véleményüket - mondta Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. A parlament ülésén kiderült, hogy a 13 pontos nemzeti konzultációs kérdőívet hétfő délután hozzák nyilvánosságra, és augusztus 15-ig kell visszaküldeni.

Fantasztikus képek az első Országgyűlésről

Itthon2020.06.08, 14:45

A harminc évvel ezelőtt, az első szabadon választott Országgyűlésről jelentetett meg eddig nem látott képeket az Országház Könyvkiadó. A ..."második magyar ezerév kezdete.." – című kiadványt mind a szakemberek, mind a közelmúlt története iránt érdeklődök nagy élvezettel forgathatják.

Folytatódik az Országgyűlésben a trianoni békeszerződésre emlékező politikai nyilatkozat vitája

Itthon2020.06.08, 08:28

Ötnapos ülésbe kezd hétfőn 13 órától az Országgyűlés. Az ülésnapon folytatódik a nemzeti önazonosság védelméről című politikai nyilatkozat összevont vitája.

Kövér László: A nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni

Itthon2020.06.04, 12:32

A magyar nemzet nemcsak volt, de lesz is - mondta Áder János köztársasági elnök a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján, az Országgyűlés emlékülésén, csütörtökön. Kövér László házelnök szerint a nemzeti önazonossághoz való jogot az egyetemes emberi jogok részévé kell tenni, mert ez az ügy egyidejűleg szolgálja a magyar nemzet, a szomszédos nemzetek és Európa jövőjét. 

Trianonra emlékezik az Országgyűlés - élőben a parlament üléséről

Itthon2020.06.04, 11:32

Az Országgyűlés egyórás emléküléssel indítja munkáját csütörtökön, a trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulóján. Az emlékülésen megkezdik a nemzeti önazonosság védelméről szóló politikai nyilatkozat vitáját, majd Áder János köztársasági elnök is felszólal.

Emlékülést tart csütörtökön az Országgyűlés

Itthon2020.06.04, 06:18

A trianoni békeszerződés aláírásának századik évfordulója alkalmából tart ma egyórás emlékülést az Országgyűlés.

Júliusi adócsökkentésről döntött az Országgyűlés

Itthon2020.06.03, 13:40

Adócsökkentésekről, a honvédséghez való könnyebb csatlakozásról, a kiskereskedelmi adóról és többek között klímavédelmi törvényekről is döntött szerdán az Országgyűlés. Az is eldőlt, hogy jövőre nem lehet majd avart égetni. 45 évig "a kommunista sötétségben" azt tanították, hogy a haza és a magyar nemzet Ártándnál véget ér, ezt a kort Antall József egykori miniszterelnök 15 millió magyarról szóló kijelentése zárta le - hangzott el korábban napirend előtt az Országgyűlésben.  

Egyetértési pontokat teremt a meghirdetett új nemzeti konzultáció

Itthon2020.06.02, 14:58

A koronavírus-járvány elleni védekezés, az új nemzeti konzultáció és a trianoni békediktátum száz évvel ezelőtti életbe lépése is téma volt kedden az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásokban. 

Orbán Viktor: 75. Kérdezz-felelek

Itthon2020.05.25, 13:32

Orbán Viktor azonnali kérdésekre válaszol az Országgyűlésben. Erről posztolt fotót a miniszterelnök a közösségi oldalán 75. Kérdezz-felelek címmel.

Rendeződnek a birtokviszonyok

Gazdaság2020.05.19, 13:16

Végleg pontot tehet az osztatlan közös földtulajdonból adódó problémákra az Agrárminisztérium törvényjavaslata, ami számos módon segíti az érintett területek megosztását. Amennyiben az Országgyűlés is jóváhagyja a jogszabályt, januártól nagy számban indíthatják meg az eljárásokat a földhivatalok – összegzi a Magyar Nemzet.

Újabb botrány a Jobbikban: Jakab Péter visszahívta Sneider Tamást az Országgyűlés alelnöki posztjáról

Itthon2020.05.18, 17:17

Hétfőn a Jobbik-frakció vezetése arról döntött, hogy a jövőben nem Sneider Tamást delegálná az Országgyűlés alelnöki posztjára. A hivatalos indoklás szerint nem személyi kérdésről van szó. Ennek ellentmond, hogy a volt pártelnök többször is súlyos kritikát fogalmazott meg a januárban felálló pártvezetéssel szemben. Jakab Péter Gyurcsány-közeli pártelnök alatt sincs rend a szervezetben.

Már több mint 600 milliárd forintot fordított a kormány a koronavírus-járvány elleni védekezésre

Itthon2020.05.18, 15:54

Eddig több mint 600 milliárdot fordított a kormány védekezésre, valamint több százmilliárdot a különféle társadalmi csoportok megsegítésére. A 2021-es költségvetésnek a beruházásokat és a munkahelyvédelmet kell szolgálnia - mondta napirend előtti felszólalásában Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője. Az Országgyűlésben szinte minden a koronavírus-járvány elleni védekezésről szólt hétfőn.

Szijjártó Péter: Több százmillió védőfelszerelés érkezett Magyarországra

Itthon2020.05.18, 13:58

Az egészségügyi védekezés terén több mint 130 repülőgép érkezett Kínából. 132 millió maszk érkezett eddig, és több mint 40 millióra van szerződés. Több mint 3 ezer lélegeztetőgépet szállítottak Magyarországról. 2,7 millió teszt érkezett eddig - mondta Szijjártó Péter az Országgyűlésben napirend előtti felszólalásában.

Alaposan ki kell vizsgálni, mi történt a Karácsony által felügyelt Pesti úti idősotthonban

Itthon2020.05.05, 10:46

Míg Debrecenben Papp László polgármester már a veszélyhelyzet kihirdetése előtt szigorú intézkedéseket hozott az idősotthonok lakóinak a védelmében, addig Budapesten hibát hibára halmoztak, és a Pesti úti idősotthon a koronavírus-járvány országos gócpontja lett - mondta Halász János, a Fidesz frakcióvezető-helyettese napirend előtti felszólalásában kedden az Országgyűlésben.

Orbán Viktor: Ahogy 30 éve is, most is összefogásra van szükség - képek

Itthon2020.05.02, 13:50

Orbán Viktor magyar miniszterelnök az első szabadon választott Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulásának az évfordulója kapcsán az összefogás fontosságát emelte ki. 

Született május másodikán - Harminc éve, 1990-ben ült össze az első szabad magyar Országgyűlés

Itthon2020.05.02, 13:28

Ha valakik, a kommunisták pontosan tudták, hogy a tudat határozza meg a létet, nem pedig fordítva, ahogy Marx tanította. Harminc évvel a kelet-európai antikommunista forradalmak után egymást követik a szebbnél szebb évfordulók, ma éppen az első szabadon választott magyar Országgyűlés megalakulásának napjára emlékezhetünk - hívja rá fel a figyelmet a Látószög blogon Tallai Gábor író, a Terror Háza Múzeum programigazgatója.

Ünnepi ülésnapot tartott az Országgyűlés

Itthon2020.05.02, 12:56

Politikai nyilatkozatot fogadott el szombati ünnepi ülésén az Országgyűlés Magyarország népképviseleti rendszerének 30 évvel ezelőtti visszaállításáról.

Áder János: Nemzeti összefogásra van szükség!

Itthon2020.05.02, 12:45

Nemzeti összefogásra van szükség ahhoz, hogy az élet minél gyorsabban visszatérjen a rendes kerékvágásba - mondta Áder János államfő szombaton a parlament ünnepi ülésén, ahol az Országgyűlés 30 évvel ezelőtti megalakulására emlékeztek a képviselők.

Ünnepi ülésnapon emlékezik harminc évvel ezelőtti megalakulására az Országgyűlés

Itthon2020.05.02, 10:22

Az Országgyűlés ma ünnepi ülésnapon emlékezik arra, hogy harminc évvel ezelőtt tartotta alakuló ülését a rendszerváltás utáni első szabad választások eredményeként létrejött parlament.

Hollik István: Több felháborító ellenzéki döntés született a járványhelyzetben

Itthon2020.04.20, 15:24

A baloldal az együttműködés helyett minden lépést támad, és a totális konfrontáció politikáját választotta az ellenzék - mondta Hollik István, a KDNP képviselője napirend előtt hétfőn az Országgyűlésben. Bánki Erik, a Fidesz országgyűlési képviselője szerint különleges helyzetben, különleges lépéseket kell tenni. Több mint 70 millió maszkot szerzett be eddig Magyarország - jelentette be az Országgyűlésben Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter.

A rendszerváltás utáni első ülésére emlékezik az Országgyűlés

Itthon2020.04.19, 09:58

Négynapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők hétfőn a koronavírus-járvánnyal kapcsolatos újabb azonnali kérdéseket tesznek fel a kormánynak, kedden pedig nyolc előterjesztésről tartanak általános vitát. A parlament május 2-án a rendszerváltás utáni első szabad Országgyűlés harminc évvel ezelőtti megalakulására emlékezik.

Gulyás Gergely: A meghozott intézkedések eredményeként lassult a járvány terjedése

Itthon2020.04.06, 15:30

A kormány számára továbbra is fontos, hogy a lehető legszélesebb összefogás jöjjön létre a társadalomban - minderről Gulyás Gergely, Miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt napirend előtt az Országgyűlésben. A miniszter szólt arról is, hogy a meghozott járványügyi lépéseknek köszönhetően a járvány terjedése lassult.

A koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról vitáznak a képviselők

Itthon2020.03.30, 13:22

Az Országgyűlés hétfőn meghosszabbíthatja azoknak a rendkívüli intézkedéseknek a hatályát, amelyeket a kormány vezetett be a koronavírus-járvány elleni védekezés érdekében és lehetővé teheti, hogy a kabinet további, a törvényektől eltérő rendeleteket alkosson a veszélyhelyzet ideje alatt. Az Origo percről percre követi a szavazást és a szavazás előtti vitát. 

Hétfőn dönthet a parlament a koronavírus-törvényről

Itthon2020.03.26, 15:56

Az Országgyűlés jövő hétfőn elfogadhatja a koronavírus elleni védekezésről szóló törvényjavaslatot, miután a törvényalkotási bizottság a kormánypárti képviselők szavazataival megteremtette ennek alkotmányos előfeltételét - nyilatkozta Hende Csaba, a testület fideszes elnöke.

Nemzeti összefogás helyett a politikai játszmákat választotta az ellenzék

Itthon2020.03.25, 14:38

Az ellenzéki pártok az Országgyűlés hétfői ülésén nem szavazták meg a koronavírus-törvényt, amely megteremtette volna a szükséges jogi kereteket a járvány terjedésének lassításával összefüggő rendkívüli intézkedések fenntartására, illetve újabb biztonsági intézkedések bevezetésére. Kérdésként merül fel, hogy hogyan értékelhetjük e szorongatott helyzetben a vezető ellenzéki politikusok érveit, valamint az említett döntésük következményeit.

Halász János: Csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek a vírus elleni küzdelemben

Itthon2020.03.24, 11:13

A koronavírus elleni küzdelemben csak a kormánypártokra számíthatnak az emberek, az ellenzék továbbra sem a vírus, hanem a kormány ellen akar küzdeni. A széthúzás helyett most összefogásra van szükség, hogy így több ember életét lehessen megmenteni – mondta Halász János, a Fidesz országgyűlési képviselője napirend előtti felszólalásában az Országgyűlésben.

Ezek az ellenzéki képviselők nem szavazták meg a veszélyhelyzet meghosszabbítását

Itthon2020.03.23, 18:05

Az ellenzék miatt nem lehet sürgősséggel tárgyalni a koronavírus okozta veszélyhelyzet meghosszabbításáról szóló törvényt. Hiába volt óriási tét a védekezés szempontjából, az ellenzék nem volt hajlandó az együttműködésre a ma délutáni szavazáson: 137-en szavaztak igennel, 57-en nemmel, így nem lett meg a 4/5-ös többség. Összegyűjtöttük azoknak a képviselőknek a nevét, akik nemet mondtak a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet meghosszabbítására.

Részlet Orbán Viktor parlamenti beszédéből - videó

Itthon2020.03.23, 16:31

Tizenkettedik nap. Magyar Országgyűlés - ezzel a címmel tett közzé videót Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán.

Orbán Viktor: Politikai viták helyett összefogásra van szükség

Itthon2020.03.23, 16:40

A politikai viták, széthúzás helyett elérkezett az összefogás ideje - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn, napirend előtt az Országgyűlésben. A kormányfő részletesen ismertette az eddig meghozott intézkedéseket, így többek között azokat, amelyek jelentősen csökkentik a vállalkozók terheit. A kormányfő azt is elmondta, hogy az ellenzék nélkül is úrrá lesznek a válságon.

Alapjogokért Központ: Egy házszabálytól eltérés elé

Itthon2020.03.23, 13:36

Az ellenzék célja a koronavírus elleni törvényjavaslat gyors elfogadásának akadályozása, amellyel annyit tudnak pusztán elérni, hogy egyes, eddig meghozott veszélyhelyzeti intézkedések hatályukat veszthetik. Ugyanakkor a javaslat legkésőbb március 31-én történő elfogadását nem tudják megakadályozni, pláne azt nem, hogy a veszélyhelyzet továbbra is fennmaradjon, ugyanis az nem az Országgyűlés kompetenciája. A szerepzavarban toporzékoló ellenzék tehát a hatékony válságkezelés ellen szűklátókörű rosszindulatból követ el most egy értelmetlen merényletet.

A Jobbik és az MSZP mellébeszél, Gyurcsányék hallgatnak a veszélyhelyzet meghosszabbításáról

Itthon2020.03.19, 22:38

Míg az LMP egyértelműen meg kívánja szavazni a veszélyhelyzet meghosszabbítását, addig az MSZP és a Jobbik nem fogalmazott egyértelműen, és kifogásokat keresve mellébeszélt. A DK és a Párbeszéd pedig nem válaszolt. Kocsis Máté, a Fidesz-frakcióvezetője csütörtökön szólította fel a parlamenti pártokat, hogy jövő héten szavazzák meg a koronavírus-törvényt.

Orbán Viktor: Az éttermek, kávézók, üzletek 15 óráig maradhatnak nyitva holnaptól, kivéve az élelmiszerüzletek, drogériák, patikák

Itthon2020.03.16, 13:47

Lezárják Magyarország határait a személyforgalom elől, az erről szóló nemzetközi egyeztetések folyamatban vannak - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn az Országgyűlésben napirend előtt. Magyarország területére csak magyar állampolgárok léphetnek majd be.

Orbán Viktor is felszólal ma az Országgyűlésben - kövesse a fejleményeket tudósításunkban

Itthon2020.03.16, 11:14

Az Országgyűlés hétfői napirend előtti felszólalásaiban is a koronavírus van a középpontban. Orbán Viktor miniszterelnök is értékeli a helyzetet.

Gulyás Gergely a koronavírusról: A védekezésre kell összpontosítani

Itthon2020.03.09, 18:27

Egy olyan válsághelyzetben vagyunk, amikor a védekezésre kell összpontosítani, az ellenzék ne támadja az operatív törzs munkájában résztvevőket, hanem segítse őket – mondta az azonnali kérdések órájában Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője.

Dömötör Csaba: A koronavírus ügye nem lehet a pártpolitikai csatározások része

Itthon2020.03.09, 15:07

Az Országgyűlésben napirend előtt téma volt a koronavírus-helyzet, a migrációs válság, a nők helyzete és a klímavédelem is.

Kedden szavaznak a börtönbiznisz leállításáról és a kártérítések felfüggesztéséről

Itthon2020.02.23, 10:00

Az Országgyűlés háromnapos üléssel folytatja munkáját a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a kormány azon javaslatáról, amely azonnali hatállyal felfüggesztené a börtönviszonyok miatti kártalanítások kifizetését.

Az ellenzék kivonult az Országgyűlésből, de a táskáikat bent hagyták

Itthon2020.02.17, 15:58

Kivonult az ellenzék, a Mi Hazánk képviselőit leszámítva az Országgyűlés hétfői üléséről. Mindezt azért tették, mert életbe lépett az új házszabály. 

Hadházy Ákos ismét megpróbálta megzavarni a parlament ülését

Itthon2020.02.17, 16:01

Hadházy Ákos megpróbálta megzavarni az Országgyűlés ülését, de nem sikerült a célját elérnie. A volt LMP-s képviselő (most független) a fideszes képviselők és a kormány tagjainak felszólalásai alatt különféle táblákat lógatott be a házelnöki pulpitus fölé. 

Átadták az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát

Itthon2020.02.05, 10:36

Átadták az Országgyűlés Szabad György nevét viselő irodaházát a budapesti Kossuth téren szerdán. Avatóbeszédében Kövér László, az Országgyűlés elnöke kiemelte: Szabad György mindig tudta, miként lehet a történelmi lehetőségből történelmi valóságot építeni.

Minden országgyűlési képviselő leadta vagyonnyilatkozatát

Itthon2020.01.31, 21:16

Az országgyűlési képviselők és a nemzetiségi szószólók is eleget tettek a január 31-ei határidőig vagyonnyilatkozat-tételi kötelezettségüknek az Országgyűlésről szóló 2012. évi törvény alapján - közölte Hargitai János (KDNP), az Országgyűlés mentelmi bizottságának elnöke péntek este az MTI-vel.

Egyedülálló írás született az álparlamentarizmusról

Itthon2020.01.07, 08:17

Sajátos vállalkozásnak eredménye lett az Országház Könyvkiadó legújabb kiadványa, amely az 1949-1990-es időszak parlamentjét vette górcső alá. Az ominózus évtizedekben az Országgyűlés nem fejtett ki érdemi munkát, mégis egy 600 oldalas mű született erről az igazából álparlamenti időszakról.

Megszavazta a parlament a bírók és ügyészek béremelését

Itthon2019.12.17, 16:22

Az Országgyűlés keddi rendkívüli ülésén elfogadta az egyfokú járási hivatalok kialakításáról, illetve a bírók 32, és az ügyészek 21 százalékos illetményemeléséről rendelkező törvényt. Az ellenzék ismételten nemet mondott a béremelésre, pedig korábban nagy hangon követelték a fizetések növelését.

Hollik István: Hazánkat erősítő döntéseket hoztak

Itthon2019.12.14, 08:30

Jelentős lépéseket tett a kormány az Országgyűlés őszi időszakában fő céljainak megvalósítása felé, tavasszal pedig a klímavédelem is a prioritások között lehet a családok, a kis- és közepes vállalkozások megerősítése, valamint a haderőfejlesztés mellett - mondta Hollik István kormányszóvivő a Magyar Nemzetnek.

Áder János visszaküldött egy törvényt az Országgyűlésnek

Itthon2019.12.12, 13:40

Az államfő több ponton nem ért egyet az egyfokú járási hivatali eljárások megteremtésével összefüggő, az Országgyűlésben kedden megszavazott jogszabállyal, ezért megfontolásra visszaküldte azt a törvényhozásnak. Az erről szóló levél a parlament honlapján jelent meg csütörtökön.

Trágárkodás, üvöltözés, botránykeltés: ezentúl sokba kerülhet az ellenzéknek a cirkusz

Itthon2019.12.10, 17:04

Az elmúlt években hónapról hónapra egyre ocsmányabb akciókat hajtott végre a balliberális ellenzék az Országgyűlésben, éppen ezért fogadta el kedden a parlament azt az új jogszabályt, amelynek értelmében jelentősen szigorúbb szankciókkal kell számolniuk azoknak a képviselőknek, akik nem bírnak magukkal. Bár a balliberális képviselők valamifajta jogtiprásról beszélnek, a most elfogadott szabályozás lényegesen enyhébb szankciókat tartalmaz, mint több nyugat-európai ország hasonló jogszabálya.

Megszavazták: szigorúbban büntetik a rendzavaró parlamenti képviselőket

Itthon2019.12.10, 13:22

Az Országgyűlés elfogadta a Parlament működését érintő törvények módosítását, amely alapján a jövőben szigorúbban büntethetők a Ház rendjét megsértő képviselők.

Dömötör Csaba: Gyurcsány az ellenzék vezére

Itthon2019.12.10, 11:32

Teljes cinizmus, hogy Gyurcsány Ferenc beszél demokráciáról, miközben nem kért senkitől bocsánatot a 2006-os rendőrterror miatt – így reagált Dömötör Csaba Gyurcsány Ferenc félperces napirend előtti felszólalására kedden az Országgyűlésben. Szijjártó Péter napirend előtt a NATO-csúcsot értékelve nagy eredménynek nevezte, hogy az illegális migráció és a terrorizmus közötti kapcsolatot egyre többen ismerik fel.

Szijjártó Péter: Magyarország megbízható NATO-szövetséges

Itthon2019.12.10, 10:31

Az Országgyűlés keddi ülésén Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter napirend előtt számolt be a múlt heti NATO-csúcson elfogadott nyilatkozatról, amely az első olyan dokumentum, amely a tömeges migrációt a biztonsági kockázatok között kezeli. 

Mélyen hallgat a balliberális ellenzék Gothár szexuális zaklatásáról

Itthon2019.12.09, 12:19

A Marton-ügy kapcsán a teljes balliberális ellenzék petíciózott a szexuális zaklatás ellen, és követelték a fellépést, míg most Gothár Péter ügyében hallgatnak – minderről Rétvári Bence, az Emberi Erőforrások Minisztériumának parlamenti államtitkára beszélt az Országgyűlésben. Szólt arról is, hogy a kulturális tárgyú törvénymódosítások révén átláthatóbb módon gazdálkodhatnak majd a színházak.

Hazudik az ellenzéki sajtó, nem szűnik meg az NKA - A törvényjavaslat az önkormányzati színházaknak ajánl közös finanszírozást

Kultúra2019.12.09, 09:51

A kormány benyújtotta az Országgyűlésnek a Nemzeti Kulturális Tanácsról, a kultúrstratégiai intézményekről, valamint egyes kulturális vonatkozású törvények módosításáról szóló törvényjavaslatot.

A botrányos ellenzéki viselkedés miatt van szükség házszabály-módosításra

Itthon2019.12.08, 13:39

Az Országgyűlés házszabályának tervezett módosításával nem veszik el szankcióként a képviselők szavazati jogát, így a választópolgárok továbbra is képviselve lesznek - hangsúlyozta Deák Dániel,  a XXI. Század Intézet vezető elemzője az M1 aktuális csatorna vasárnap reggeli műsorában.

Történelmi váltás: Az adóhivatal 2021-től elkészíti a vállalkozások adóbevallását, ha kérik

Gazdaság2019.12.03, 15:08

Megszavazta az Országgyűlés a vállalkozások és az ország versenyképességét még tovább javító, jövő évi adóváltozásokról szóló törvényjavaslatot, amely hozzájárul a magyar gazdaság további védelméhez és a versenyképesség javításához - mondta Izer Norbert, a Pénzügyminisztérium (PM) államtitkára.

Gothár Péter szexuális zaklatása: miért falaz a teljes balliberális ellenzék a rendezőnek?

Itthon2019.11.25, 13:02

A budapesti balliberális vezetés megpróbálja eltussolni Gothár Péter szexuális zaklatási botrányát – többek között erről is szó volt az Országgyűlésben hétfőn, a napirend előtti felszólalásokban. A kormánypártok hiányolták a máskor hangos Vadai Ágnes, vagy éppen Kunhalmi Ágnes nyílt kiállását a bántalmazott nők mellett Gothár ügyében. Dömötör Csaba teljes körű vizsgálatot sürgetett.

Kövér László: Az 1919-es év Magyarország 20. századi felszámolási kísérlete volt

Itthon2019.11.21, 16:52

Magyarországot száz évvel ezelőtt, 1918. őszétől 1920. nyaráig, egy felszámolási kísérlet megbénította, önvédelemre képtelen volt - hangsúlyozta az Országgyűlés elnöke csütörtökön az Országházban a korszakról rendezett történettudományi konferencián.

Kocsis Máté: Az Országgyűlésben szerdán történtek is igazolják a fegyelmi változtatások szükségességét

Itthon2019.11.20, 18:03

A parlamentben szerdán történtek ismét világossá tették: szükség van az Országgyűlésről szóló törvény és a házszabály módosítására - jelentette ki Kocsis Máté, a Fidesz frakcióvezetője.

Orbán Viktor képviselői kérdésekre válaszol - élőben az Origón

Itthon2019.11.18, 16:47

Orbán Viktor miniszterelnök az azonnali kérdések órájában válaszol a képviselői felvetésekre.

Nem hagyják, hogy az ellenzék harmadosztályú cirkuszt csináljon a parlamentből

Itthon2019.11.18, 15:57

Átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylők köre, valamint elérte a 20 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére jelentkezők köre is – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban elhangzott az is, hogy a kormánypártok nem hagyják, hogy az ellenzék cirkuszt csináljon a parlamentből.

Véget vetnek a hisztérikus ellenzéki cirkuszoknak

Itthon2019.11.14, 13:02

Szigorítás jön a parlamenti rendszabályokban, az ellenzék ugyanis rendre bebizonyítja, hogy nem tiszteli sem az Országgyűlést, sem pedig más állami intézményt. Hadházy Ákos ocsmány trágársága csak a jéghegy csúcsát jelenti, a balliberális politikusok munka helyett már hosszú ideje csak botrányt akarnak okozni. Mindennapos volt a botránykeltés, az ocsmány trágárkodás, a nevetséges fetrengés. Új törvény kell. Ezt nyújtotta be most 8 kormánypárti képviselő, a parlament rövidesen szavazhat a törvényről.

Kocsis Máté: A parlamentben ocsmány beszédnek, rendbontásnak nincs helye

Nagyvilág2019.11.13, 15:52

A parlamenti képviselőkre vonatkozó fegyelmi szabályok szigorítására tett javaslatot a Fidesz-KDNP - közölte a nagyobbik kormánypárt frakcióvezetője szerdai budapesti sajtótájékoztatóján.

Újabb kilenc évre Polt Pétert választották meg legfőbb ügyésznek

Itthon2019.11.05, 10:29

Polt Pétert választotta meg legfőbb ügyésznek az Országgyűlés. Az eddigi legfőbb ügyész kilenc évre nyerte el újabb mandátumát.

Németh Zsolt: Nem kérünk semmilyen migránskvótából

Itthon2019.11.04, 15:01

A törvényeket mindenkinek be kell tartania - mondta Dömötör Csaba Gréczy Zsolt azon felszólására, amiben a DK-s politikus a Varju László elleni eljárásokat kifogásolta. Németh Zsolt napirend előtt arról beszélt, hogy a régi brüsszeli vezetés továbbra is a kötelező kvóták mellett áll, de azt a Fidesz továbbra is teljes mértékben elutasítja. Több fontos személyi kérdésről dönt az Országgyűlés hétfőn kezdődő kéthetes ülésén.

Fontos szavazások előtt az Országgyűlés

Itthon2019.11.04, 09:15

Az Országgyűlés hétfőn kezdi következő kéthetes ülését. A képviselők az első ülésnapon újabb kilenc évvel meghosszabbíthatják a jelenlegi legfőbb ügyész, Polt Péter megbízatását, valamint alkotmánybíróvá választhatják Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal (OBH) elnökét. Két héttel ezelőtt egyébként az ellenzéki képviselők botrányosan viselkedtek.

A bukott ellenzék cirkuszt csinálna a parlamentből

Itthon2019.10.24, 08:51

Minden korábbinál botrányosabb és közönségesebb viselkedésről tettek tanúbizonyságot hétfőn az Országgyűlésben a balliberális politikusok. A parlamentben nem volt ritka a nyitónapon, hogy a kormánypárti felszólalások alatt végig üvöltöttek az ellenzéki politikusok. Kövér Lászlónak Jakab Pétertől, a Jobbik frakcióvezetőjétől egyszer el is kellett vennie a szót. Nem ez az első alkalom, hogy az ellenzéki képviselők botrányt csinálnak a parlamentben. Tavaly december 12-én megpróbálták a teljes ülésnapot káoszba fullasztani, de akciójuk nem járt sikerrel.

Megkezdődik a parlament őszi ülésszaka

Itthon2019.10.21, 08:57

Az Országgyűlés hétfőn délután 1 órától kéthetes üléssel kezdi meg őszi munkáját. Ennek egyik legfontosabb eleme lesz, hogy a kormánypártok tovább bővítenék a családtámogatási rendszert. Ezenkívül az európai, azon belül is főleg a német gazdaság lassulása miatt Magyarországnak újabb gazdaságvédelmi programot kell kidolgoznia és életbe léptetnie, hogy fenn tudja tartani a növekedés ütemét. Fontos a Magyar Falu Program is. A képviselők ezt követően csütörtökön kezdik tárgyalni a 2018-as költségvetés zárszámadását.

Komolytalan és szánalmas az ellenzék mai parlamenti akciója

Itthon2019.09.18, 14:41

Szánalmas kudarcba fulladt az ellenzék újabb parlamenti akciója. Az ellenzék rendkívüli ülést hívatott össze szerdára klímaügyben. A dologgal azonban csak egy bökkenő volt, hogy tavaly december 12-én már volt egy hasonló ülés. Akkor csak a Fidesz képviselői szólaltak fel, mivel az ellenzéki képviselők inkább az utcán őrjöngtek. 

Fidesz: Az ellenzék kampánycélokból akarja összehívni az Országgyűlést

Itthon2019.09.13, 17:11

A Fidesz nem támogatja az Országgyűlés jövő szerdai rendkívüli ülését, mivel azt közönséges kampányakciónak tartja. 

Egy hófehér vár, egy ufó és Mozart gyerekkori koncertjének háza

[origo] utazás2019.07.31, 18:55

Nyüzsgő óváros, egykori főúri rezidenciák, az első szlovák hely, ahol bevezették az elektromos világítást és békebeli sztrapacska: ezt mind megtaláltuk a barokk és a rokokó városában, Pozsonyban, ahol egy viszonylag kicsi városmagban koncentrálódik a látnivalók többsége. Ebből adódóan aztán bármerre fordítjuk a fejünket, mindenütt találunk valami érdekeset.

Orbán Viktor egy újabb képet posztolt a parlamentből

Itthon2019.07.12, 13:09

11.40 Országgyűlés, költségvetési zárószavazás – címen osztott meg képet Orbán Viktor miniszterelnök a közösségi oldalán. 

Még egyszerűbb lesz 2020-ban az adózás

Itthon2019.07.12, 13:15

Az Országgyűlés pénteken a költségvetés mellett többek között elfogadta a jövő évi adótörvényeket, valamint módosult a közoktatási törvény is. 

Óriási többség a családok és a biztonság költségvetése mellett

Gazdaság2019.07.12, 12:09

Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a 2020-as költségvetést pénteki ülésén. A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése lesz – mondta még Varga Mihály a jövő évi költségvetés benyújtásakor. A pénzügyminiszter közölte, 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv minden intézkedése, amelyek egy része idén júliustól elindult. A büdzsé négy fő pillérének nevezte Varga a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a tovább csökkenő adókat és a tovább bővülő biztonsági kiadásokat.

Az Országházban reggelizett a miniszterelnök

Itthon2019.07.12, 11:05

Orbán Viktor miniszterelnök az Országházban reggelizett, és erről képet és videót is megosztott a közösségi oldalán. 

Szigorúbb büntetést kaphatnak az élelmiszer-bűnözők

Gazdaság2019.07.08, 16:02

Az Agrárminisztérium kezdeményezésére az Országgyűlés elfogadta azt a törvénymódosítást, amely lehetővé teszi az élelmiszer-biztonságot veszélyeztető személyekkel szembeni büntetőjogi fellépést. A törvénymódosítás értelmében szigorodik az élelmiszer-hamisítók büntetése, és nem tudnak többé a csalások után újabb és újabb cégek mögé rejtőzni.

Az Országgyűlés is elfogadta az október végéig kitolt banki adategyeztetést

Gazdaság2019.06.25, 11:39

Az Országgyűlés négy hónappal meghosszabbítva október 31-ig tolta ki a banki adategyeztetés határidejét egy törvénymódosítással.

Rogán Antal: A gazdasági növekedés fenntartására kell összpontosítani

Itthon2019.06.20, 14:08

Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetiroda vezetője azt mondta csütörtökön az Országgyűlésben éves meghallgatásán, hogy a magyar gazdaság megfelelő ütemben bővül, ám a romló nemzetközi környezet miatt a növekedés fenntartására kell összpontosítani. A turisztikai szektor támogatását kiemelte, ugyanis az ágazat teljesítménye kétszer gyorsabban bővül, mint a magyar gazdaság egésze. Egy újabb nemzeti konzultációról is beszélt a miniszter.

Tovább csökken a bürokrácia: így döntött az Országgyűlés

Itthon2019.06.18, 12:20

Nemzetközi szerződéseket hirdetett ki, egyszerűsített bürokratikus eljárásokról döntött, új törvényt hozott az állattenyésztésről, és 2020-at a nemzeti összetartozás évévé nyilvánította az Országgyűlés kedden. Az úzvölgyi temetőben történekről is beszéltek a képviselők napirend előtt.

Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as

Itthon2019.06.17, 14:47

A jövő évi költségvetés és a közelgő önkormányzati választás is téma volt az Országgyűlésben a  napirend előtti felszólalásokban. 

Az Országgyűlés megerősítette Handó Tündét

Itthon2019.06.12, 10:24

Az Országgyűlés megerősítette tisztségében Handó Tündét, az Országos Bírósági Hivatal elnökét. 

A 2020-as büdzsé biztosítja a családvédelmi akcióterv forrásait

Itthon2019.06.11, 15:52

A jövő évi költségvetés a családok és az ország biztonságának az erősítéséről szól - minderről Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt. 

Dömötör: 13 évvel a szemkilövetés után Gyurcsány az úr a baloldalon

Itthon2019.05.27, 16:27

Nem ön tüntetett a röszkei határzárnál? Nem az önök kormánya idején engedték be az orosz titkosszolgálatokat a magyar szolgálatokhoz? – tette fel a kérdéseket Dömötör Csaba, a Miniszterelnökség politikai államtitkára Gyurcsány Ferencnek. Hozzátette: bebizonyosodott, hogy tizenhárom évvel a „szemkilövetés és az őszödi beszéd után” az a Gyurcsány Ferenc az úr a baloldal házában, aki majdnem szakadékba lökte az országot.

Orbán Viktor: Nagyobb támogatást kaptunk, mint egy éve

Itthon2019.05.27, 14:51

Megbíztak az emberek, hogy „Brüsszelben a változást képviseljük”, „munkát és feladatot” kaptunk, és mindent megteszünk, hogy az európai politikában eredményesen képviseljük a magyar választók akaratát – minderről Orbán Viktor miniszterelnök beszélt napirend előtt a parlamentben. Az ellenzéki pártok ugyanazt a lemezt tették fel, mint a választás előtt, csak egy kevés gyalázkodásra futotta.

Nagyszülői gyed: megvannak a pontos részletek

Gazdaság2019.05.23, 13:52

A nagyszülői gyedet az a nagyszülő kaphatja meg, aki még dolgozik, de a munkát - ha csak nem az otthonában végzi - fel kell adnia a gyerekfelügyeletért cserébe - derül ki a kormány által benyújtott javaslatból.

Nagyon érdekes dolgok derültek ki Erdélyről

Itthon2019.05.21, 13:50

Igazán hiánypótló kiadványt jelentett meg az Országház Könyvkiadó azzal, hogy egy átfogó műben mutatják be a 16-17. századi erdélyi országgyűlések szerepét és helyét a magyar parlamentarizmus történetében.

Fidesz-szavazók lepatkányozása: Bangónénak távoznia kell a közéletből

Itthon2019.04.26, 17:13

Egészen példátlan, hogy egy politikus ilyen mértékben sértegesse a választókat, Bangóné Borbély Ildikónak távoznia kell az Országgyűlésből és a közéletből is – minderről Kocsis Máté beszélt, miután patkányozással reagált Bangóné Borbély Ildikó, az MSZP országgyűlési képviselője arra a hírre, hogy az elmúlt hónapban tovább nőtt a Fidesz támogatottsága, miközben a szocialistáké csökkent. Ha önszántából nem távozik, akkor az MSZP illetékes testületeinek a kötelessége, hogy visszahívja – mondta a Fidesz frakcióvezetője.

A családvédelmi akciótervről szavaznak a képviselők

Itthon2019.04.01, 10:29

Az Országgyűlés hétfőn szavaz a kormány családvédelmi akciótervének bevezetéséhez szükséges törvénymódosításokról.

Nem a pártfegyelem a fontos, hanem a magyar emberek véleménye

Itthon2019.03.05, 18:46

Mi a magyar emberek véleménye alapján cselekszünk most is, nem a pártfegyelem a fontos, hanem a magyar emberek véleménye - hangoztatta Halász János. A Fidesz-frakció szóvivője jelezte, hogy Brüsszelben is a magyar emberek véleményét képviselik. A politikus elfogadhatatlannak nevezte, hogy hirdetőtáblákat fújtak le az ellenzéki képviselők a nyugdíjfolyósítóhoz vonulva az utcán.

Képmutatás: a Jobbik megszavazta magának a pénzt, majd kivonult

Itthon2019.02.18, 15:57

A Jobbik csak addig vonult ki a parlament hétfői üléséről, amíg nem a saját anyagi érdekei számítottak – jelentette ki Halász János. A Fidesz frakciószóvivője arról beszélt, hogy a náci párt azt megszavazta, ami számára kedvező anyagilag, majd pedig munka nélkül kivonultak.

Teljes bohózat: az ellenzék kivonult a parlamentből

Itthon2019.02.18, 13:49

Bohócot csinált magából ismételten a magyar ellenzék: kivonultak a hétfői ülésről. Bebizonyosodott, nincsen semmi mondanivalójuk az ország számára.

Képviselő is lesz Hollik István kormányszóvivő

Itthon2019.01.16, 15:51

Hollik István kormányszóvivő kapja meg a tavaly tavaszi parlamenti választáson a kormánypártok országos listájáról a parlamentbe kerülő Hirt Ferenc mandátumát. A képviselő tavaly december 6-án halt meg - jelentette be közleményében a Fidesz.

Totális kudarc, az ellenzéki pártok folytatják a színészkedést

Itthon2019.01.03, 15:00

Az ellenzéki képviselők jelentős része az általuk kezdeményezett parlamenti ülésen a napirendi szavazást sem várta meg, hanem a saját maga által kezdeményezett ülésről is kivonult. A Jobbik összeállt Gyurcsány Ferenccel.

Nem szavazta meg az ellenzék az otthonápolási díj emelését és a devizahitelesek megsegítését

Itthon2018.12.13, 15:55

Miközben az ellenzéki képviselők síppal, dobbal, konfettivel tiltakoztak, az Országgyűlésben a magyar emberek számára fontos törvényeket fogadtak el. Az ellenzék ezekből persze semmit sem támogatott. Ezen nem kell meglepődni, a mai ellenzék nem támogatta a rezsicsökkentést, a kerítés felépítését, sem az ország közjogi megvédését a migrációtól.

Gulyás Gergely: Szomorú és példátlan az ellenzék viselkedése

Itthon2018.12.13, 14:27

A legújabb béremelésekről és az Országgyűlésben történt ellenzéki provokációról is beszámolt Gulyás Gergely, a Miniszterelnökség vezetője a Kormányinfón. 

Példátlan az ellenzék viselkedése az Országgyűlésben

Itthon2018.12.12, 21:57

A Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára szerint a rendszerváltás óta példátlan az, ahogy az ellenzék szerdán az Országgyűlésben viselkedett, ez megszervezett kísérlet volt a döntéshozatal megakadályozására.