költségvetés 2020

címke rss
Varga Mihály: Több mint kétharmados támogatottsága van a jövő évi költségvetésnek

Varga Mihály: Több mint kétharmados támogatottsága van a jövő évi költségvetésnek

A 2021-es költségvetési törvényjavaslatot 133 igen és 61 nem szavazattal fogadta el a parlament, ami azt jelenti, hogy a jogszabálynak 68,5 százalékos támogatottsága van - mondta Varga Mihály pénzügyminiszter a törvényjavaslat elfogadása után tartott budapesti sajtótájékoztatón.

Varga Mihály: A 2020-as büdzsé egyszerre segíti a bérek növekedését és az adók csökkentését

Gazdaság2019.07.14, 10:19

Varga Mihály pénzügyminiszter a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorának vendége volt, ahol a 2020-as költségvetésről beszélt. A jövő évi büdzsé nemcsak a fizetésekre és a beruházásokra lesz jó hatással, hanem csökkenti az államadósságot is. A 2010-es szinthez képest minden tekintetben jelentős előrelépés történt Magyarországon.

Jövő évi költségvetés: kevesebb adó, több támogatás a családoknak

Gazdaság2019.07.13, 10:37

Összesen 80 milliárd forintos adócsökkentést hoz a jövő év az után, hogy az Országgyűlés pénteken elfogadta a központi költségvetési tervet. 2020 nemcsak a vállalkozóknak kedvez, hanem tovább bővülnek a családoknak járó támogatások is. Tállai András, a Pénzügyminisztérium parlamenti államtitkára Magyar Nemzetnek adott interjújában részletezte a jövő évi változásokat.

Óriási többség a családok és a biztonság költségvetése mellett

Gazdaság2019.07.12, 12:09

Az Országgyűlés nagy többséggel elfogadta a 2020-as költségvetést pénteki ülésén. A 2020-as költségvetés a családok támogatásának költségvetése lesz – mondta még Varga Mihály a jövő évi költségvetés benyújtásakor. A pénzügyminiszter közölte, 2228 milliárd forint áll majd rendelkezésre a családok támogatására. 2020-tól elérhető lesz a családvédelmi akcióterv minden intézkedése, amelyek egy része idén júliustól elindult. A büdzsé négy fő pillérének nevezte Varga a családok támogatásának növelését, a gazdaságvédelmi akciótervet, a tovább csökkenő adókat és a tovább bővülő biztonsági kiadásokat.

Gulyás Gergely: Roncsderbi zajlik az ellenzéki oldalon

Itthon2019.06.20, 13:19

A magyar gazdaságban még semmilyen jele nincs az európai és a globális növekedés lassulásának, és azért fogadták el a gazdaságvédelmi akciótervet, hogy a magyar gazdaság bővülését továbbra is hasonló mértékben fenn lehessen tartani, illetve hogy legalább 2 százalékkal meghaladja az európai uniós átlagot – minderről Gulyás Gergely beszélt a Kormányinfón. A Miniszterelnökség vezetője az uniós csúcsról, a szúnyogirtásról, a Nemzeti Alaptantervről és az új magyar államkötvényről is beszélt.  

Fidesz: Minden magyar ember életét jobbá teszi a tervezett büdzsé

Itthon2019.06.19, 12:35

Ez a költségvetés nemcsak a magyar családok, a magyar vállalkozók költségvetése, hanem minden magyar ember életét jobbá teszi - értékelte Bánki Erik a benyújtott büdzsé tervezetét. 

Varga: A 2020-as költségvetés az elért eredmények megvédésére összpontosít

Itthon2019.06.19, 12:53

Elkezdődött a 2020-as költségvetés általános vitája szerdán az Országgyűlésben. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint 2019-hez képest minden kiemelt terület több forrással gazdálkodhat jövőre. Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) szerint megalapozott a 2020-as költségvetés, hozzájárul a magyar gazdaság fenntartható kifehérítéséhez és a kiszámítható, stabil gazdasági folyamatokhoz, valamint megfelelő keretet biztosít a társadalompolitikai célkitűzések megvalósításához. A Költségvetési Tanács úgy látja, a pénzügyi stabilitást tükrözi a 2020-as költségvetési törvényjavaslat. 

Az adócsökkentés és a családok költségvetése lesz a 2020-as

Itthon2019.06.17, 14:47

A jövő évi költségvetés és a közelgő önkormányzati választás is téma volt az Országgyűlésben a  napirend előtti felszólalásokban. 

A 2020-as büdzsé biztosítja a családvédelmi akcióterv forrásait

Itthon2019.06.11, 15:52

A jövő évi költségvetés a családok és az ország biztonságának az erősítéséről szól - minderről Kósa Lajos, a Fidesz országgyűlési képviselője beszélt napirend előtt. 

Németh Szilárd: 2020-ban minden eddiginél több pénzt fordít a kormány a biztonságra

Itthon2019.06.08, 14:01

2020-ban minden eddiginél több pénzt fordít a kormány a biztonságra - jelentette ki Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára szombati budapesti sajtótájékoztatóján. Hangsúlyozta: a 2020-as költségvetés fókuszában a családvédelmi akcióterv áll, ezért is hívják a "gyereket nevelő magyar családok költségvetésének". A jövő évi büdzsé ugyanakkor jelentős gazdaságvédelmi akciótervet is tartalmaz, hogy minden eshetőségre felkészülve megőrizzék a magyar gazdaság eredményeit.

Előző
  • 1
  • 2
Következő