Operaház
címke rss- kapcsolódó címkék:
- Magyar Állami Operaház
- opera
- Ókovács Szilveszter
- Budapest
- tüntetés
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Hoppá! Az Operánál pornózott a Viasat sztárja
Petu, az Ádám keresi Évát egyik nyertese korábban felnőttfilmekben való szerepléssel kereste kenyerét. Pár hónapja tudtuk meg, hogy egy 61 éves híres pornóssal is forgatott, most azonban újabb botrányos felvétel került elő róla.
Nem keverem össze a saját ízlésemet az intézmény szerepével
Az Operaházban két évad között is változatlan intenzitással folyik az élet. Ókovács Szilveszter főigazgatóval az Opera eddigi legsűrűbb évadáról, újdonságnak számító produkciójukról, a Billy Elliotról, sőt, már a 2020-ra várható eredményekről is beszélgettünk. Időközben az is kiderült, mi a párhuzam az Operaház működése és a borászat között.
Felújítják az Országos Széchényi Könyvtár főépületét
Lázár János a Kormányinfón jelentette be, hogy az Országos Széchényi Könyvtár főépületét felújítják, erre hivatalos tervpályázatot írnak ki, emellett nagy raktárépületet kap az intézmény, várhatóan Piliscsabán.
Mindenkinek igyekeznek megfelelni, csak nem ugyanazon az estén
Ókovács Szilveszterrel, a Magyar Állami Operaház főigazgatójával a most zajló Shakespeare 400+ fesztivál kapcsán beszélgettünk az Opera most záruló és következő évadairól, elvárásokról és kockázatokról.
Shakespeare 400+
16 nap, 3 helyszín és 31 előadás: számokban kifejezve ez az Operaház kínálata a Shakespeare+ Fesztiválra, amelyet május 18. és június 2. között rendeznek. Nemcsak valaha volt legnagyobb, hanem legsokszínűbb fesztiváljuknak is szánják a tematikus Májusünnep-sorozat idei programját: a 17 Shakespeare-adaptáció között 4 új bemutató is szerepel, a záróesemény sztárvendége pedig a világhírű bariton, Bryn Terfel.
Apáti Bence az Operaháztól a TV2-höz vezető útról mesélt
A TV2 Kismenők című műsorának zsűritagját arról faggattuk, hogyan került az Operaház színpadáról a kereskedelmi csatornához.
Az Operaház Ákos-dalokat akar a forradalom évfordulójára
A Kádár utolsó beszéde című "kamaradráma" csak 18 éven felülieknek ajánlott, ha jól értjük az Operaház honlapját.
- címkék:
- Kádár János
- kultúra
- Ákos
- Operaház
- Címkefelhő »
Váratlanul lemondott az Opera fő-zeneigazgatója
Lemondott a Magyar Állami Operaház fő-zeneigazgatója. Halász Péter 2013 óta volt előbb megbízott, majd kinevezett fő-zeneigazgató. Ókovács Szilveszter szerint személyes okok állnak a háttérben.
Nappal zsinagóga, éjjel romkocsma
Budapestet ajánlja a népszerű amerikai internetes lap.
Csaknem 10 millióval károsíthatták meg az Operaházat
Vádat emeltek a Magyar Állami Operaház volt vezetői ellen hűtlen kezelés miatt, mert a vád szerint 2008 októbere és decembere között közel 10 millióval károsíthatták meg az Operaházat. Ha bebizonyosodik a bűnösségük, akár 5 év börtönt is kaphatnak.
- címkék:
- vádirat
- vádemelés
- Operaház
- Címkefelhő »
Vádat emeltek az Operaház volt vezetői ellen
A Budapesti XIV. és XVI. kerületi ügyészség jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés bűntette miatt emelt vádat a Magyar Állami Operaház két egykori vezető beosztású munkatársával szemben. A vád szerint 2008-ban a vagyonkezelési szabályok megszegésével összesen csaknem 10 millió forint vagyoni hátrányt okoztak az Operaháznak. Harmadik társuk egy, az Operaházhoz köthető alapítvány képviselője volt.
Ezért kap új irodát az Opera főigazgatója
Ókovács Szilveszter nem a Székely Bertalan-terembe, hanem annak előszobájába helyezi át irodáját. A költözés egy nagyobb átalakítás részét képezi, amelynek keretében az Operaház több termét új protokolláris funkciókkal ruházzák fel. A turisták nyáron és hétvégenként látogathatják majd az épület ékszerdobozának számító Székely-termet.
- címkék:
- Ókovács Szilveszter
- opera
- Operaház
- Címkefelhő »
Ókovács az Operaház legdíszesebb termébe költözhet
Az Operaház főigazgatója saját használatba veszi az Ybl Miklós tervezte épület legdíszesebb termét – értesült a hvg.hu. A lap szerint még a munkatársak is meglepődtek Ókovács Szilveszter döntésén.
Shakespeare Estély 2016 - Így mulatott a magyar elit
Immár harmadszorra rendeztek tematikus gálát az Operaházban. Különleges sztárvendég emelte az est színvonalát a 2016-os Shakespeare Estélyen: Plácido Domingo lépett fel.
- címkék:
- bál
- estély
- Shakespeare Estély
- Operaház
- Címkefelhő »
Orbán közös képet tett a Facebookra Plácido Domingóval
Nem hagyta ki idén sem az Operaház estélyét Orbán Viktor miniszterelnök. A kormányfő leányával, Sárával érkezett az év legnagyobbnak mondott társadalmi eseményére.
- címkék:
- Orbán Viktor
- Operaház
- Címkefelhő »
Plácido Domingo: "A közönség öröme éltet"
Az opera egyik legnagyobb csillaga és kétség kívül legkarizmatikusabb személyisége lesz az Operaház idei tematikus eseményének, a Shakespeare Estélynek a sztárvendége. Fél évszázados karrierrel a háta mögött Plácido Domingót elmondása szerint egyetlen dolog, a közönség öröme élteti.
5 elképesztő tény, amit nem tudtál Operaházról
Tudtad, hogy az Operaház megnyitóján hatalmas botrány volt? És azt, hogy a II. világháború alatt óvóhellyé alakították az épület pincerendszerét? Vagy azt, hogy az Operaház legnagyobb csillára több, mint 2 tonnás? Íme, 5 érdekesség, amit még biztosan nem hallottál Magyrország egyik legpatinásabb épületének történetéről!
Az év legfényesebb eseményére készül az Operaház
Sosem látott pompa és egy hagyomány, mely évről évre újjáéled. Az Operaház által szervezett éves, tematikus eseményt idén február 6-án Shakespeare Estély címmel rendezik meg. A sztárvendég Plácido Domingo lesz, az Operát pedig idén először megnyitják a legszélesebb közönség előtt.
Ma 75 éves az opera koronázatlan királya, Plácido Domingo
Nagyszerű karmester, intézményvezető, és varázslatos hanggal megáldott énekes. A színész lassan fél évszázada meghódította a világot, és a mai napig ad teltházas koncerteket. Februárban a magyar közönséget is elbővüli, hiszen a budapesti Operaházban megrendezett Shakespeare Estély egyik díszvendége lesz.
Alaszkai vadlazac és argentin marha hátszín is lesz a Shakespeare Bál asztalain
Nyáron már kompletten átalakították a Magyar Állami Operaház gasztronómiai kínálatát, jövő februárban pedig a Shakespeare Bál ízeiért is a Zsidai Gasztronómiai Csoport felel.
5 kérdés a szépségről: Felméry Lili
Még csak 22 éves, de sikert sikerre halmoz a Magyar Állami Operaház táncosnője. Nyert már nemzetközi balettversenyt, tanult külföldön, szépségével pedig mindenkit elkápráztat. A Life.hu sorozatában ezúttal Felméry Lilit faggattuk szépségtitkairól.
10+1 kreatív adventi program Budapesten
Nem kell, hogy az advent kizárólag az ajándékok hajkurászásáról, az ünnepi menü tervezgetéséről és a hozzávalók beszerzéséről szóljon. Rákészülhetünk úgy is az ünnepi áhítatra, hogy valami különleges programot szervezünk magunknak, vagy a gyerekekkel közösen keresünk valami jó bulit, amit ugyanannyira élvezünk, mint ők. A budapesti kínálatból válogattunk.
Kilenc hónapra bezárnák az Operát
Az Operaház igazgatója azt mondja, minden munkájuk kárba veszne, ha elhúzódna a felújítás.
Világszínvonalú kávézó nyílt az Operaházban
A Hajós utca felőli oldalon megnyílt Opera Cafe egy klasszikus, monarchia stílusú kávéház szezonális terasszal és kilátással az Andrássy útra. Az Operaház teljes büférendszere és gasztronómiai kínálata megújul.
Rost Andrea: „Régóta vágytam rá, hogy kibonthassam a szárnyaimat"
Rost Andreát – aki már több mint 25 éve van a pályán – hosszú idő óta a világ egyik legsikeresebb operaénekesnőjeként jegyzik, mégis azt érzi, most jött el csak igazán felemelkedésének és kiteljesedésének az ideje. Az elkövetkező időszakban ugyanis különböző műfajokban csillogtatja meg tehetségét, felszínre hozva azt a rengeteg színt, mely eddig benne lapult. Ahogyan ő fogalmaz, ez a repülés ideje lesz, az olyanfajta szárnybontogatásé, amelyre már régóta vágyott.
Budapesten járt a Da-Vinci kód szerzője, Dan Brown
A világhírű amerikai regényíró Budapest egyik legnépszerűbb turisztikai látványossága, az Operaház elől csekkolt be a hétvégén.
Elhunyt a Magyar Állami Operaház örökös tagja
Hetvenhárom éves korában elhunyt Sudlik Mária operaénekesnő, a Magyar Állami Operaház örökös tagja.
- címkék:
- opera
- gyász
- Operaház
- Címkefelhő »
Újabb milliárdokat kap az Operaház
A kormányzat a múlt héten elfogadta az előterjesztést: mintegy 14,5 milliárd forint értékben 2017 nyarára megépülhet a Kőbányai úti Eiffel-csarnok.
- címkék:
- Milliárdok
- Eiffel-csarnok
- Operaház
- Címkefelhő »
A Sydney-i Opera is megelégelte a szelfibotot
A Sydney-i Opera is megelégelte a szelfibotot
- címkék:
- Ausztrália
- Sydney
- szelfibot
- Operaház
- Címkefelhő »
Élve zárja gyerekét a halottak közé
Két évvel ezelőtt az Operaházban azt találták ki, hogy minden évadot barokk operával zárnak. Kezdték Rameau-val, folytatták Gluckkal, most Vivaldi került terítékre. Az Operaház történetében első alkalommal tűznek műsorra Vivaldi-operát. Ráadásul igazi sztár kontratenorral a címszerepben.
Hűtlen kezeléssel gyanúsítják az Operaház volt főigazgatóját
Hűtlen kezelés miatt gyanúsítottként hallgatta ki a Magyar Állami Operaház volt főigazgatóját a Nemzeti Adó és Vámhivatal - hangzott el az M1 aktuális csatorna csütörtök esti híradójában.
Nekiment a tüntetőknek Berkecz Balázs
Nekiment a pénteki, Operaház előtti tüntetés szervezőinek, egyúttal új kifejezéssel gazdagította a nyelvet Berkecz Balázs az Együtt elnökségi tagja, aki legutóbbi blogbejegyzésében szervezet-rasszizmusról írt.
- címkék:
- tüntetés
- Együtt
- Operaház
- Címkefelhő »
Temették a Fideszt a tüntetők
Új köztársaságot, alkotmányt, képviseleti demokráciát követeltek az Operaház előtt felszólaló szónokok, akik szerint már azon kell gondolkodni, hogyan építsék újra az országot a Fidesz bukása után. Szabadság, egyenlőség, testvériség, Orbán Viktornak mennie kell - ez visszhangzott a téren.
Az év első kormányellenes tüntetése percről percre
Az elmúlt hónapok sokadik kormányellenes tüntetését tartották péntek este. A szervezők ezúttal az Opera elé várták a demonstrálókat. Tüntetés, percről percre.
Túszejtés Sydneyben - sokkoló felvételek
Dzsihádisták hétfőn túszul ejtettek több embert egy kávézóban, Sydneyben. A városban nem sokkal később egy gyanús csomag miatt ki kellett üríteni a világhírű operaházat.
18 milliárdból újítanák fel az Operaházat
Az Operaház részleges felújítását és külön műhelyház kialakítását szorgalmazza Ókovács Szilveszter, a Magyar Állami Operaház főigazgatója, aki erről az Országgyűlés kulturális bizottságának az Operaházba kihelyezett szerdai ülésén beszélt.
- címkék:
- Ókovács Szilveszter
- Operaház
- Címkefelhő »
"Nem érdekel a hatalom" - interjú Failoni Donatella polgármesterjelölttel
Nem érdekli a politika és a hatalom, egyszerűen tenni szeretne Balatonrendesért – állítja Failoni Donatella, aki indult a község polgármesteri címéért. A zongoraművésznőnek vannak politikus barátai is, szerinte természetes, hogy a mindenkori kormány kapcsolatot keres a művészvilággal. Azt viszont bánja, hogy közzétette a Lázár János vadászatáról készült képeket – mondta el az Origónak Oszter Sándor színművész felesége, akivel balatonrendesi nyaralójában beszélgettünk.
Történelmet hamisít az Operaház a 130. évforduló tiszteletére
Történelmet hamisít az Operaház a 130. évforduló tiszteletére.
- címkék:
- Budapest
- Magyarország
- Operaház
- Címkefelhő »
Észrevétlenül belopóznak a színfalak mögé
Szeptember 7-én harmincéves lesz a KFT együttes harmadik, Bál az Operában című albuma. Nem vicc, ebből az alkalomból az együttes valóban fellép az Operában.
- címkék:
- KFT együttes
- Operaház
- Címkefelhő »
Az Operaház hegedűket venne Matolcsy támogatásából
Hegedűket és más vonós hangszereket vásárol az Operaház a Nemzeti Bank társadalmi felelősségvállalás programján elnyert 450 millió forintból. A jegybank három év alatt kétmilliárd forintot oszt szét, a támogatást nyolcvan százalékban az állam, pontosabban állami intézmények kapják.
A legszebb magyar helyek a Street View-n
A Google Street View-ban már híres és gyönyörű magyarországi épületekben, de akár borvidékek szőlőhegyein és sétálhatsz virtuálisan.
Komolyzenei szuperközpontot akar a kormány
Az Opera, a Müpa és a Zeneakadémia közös irányítót kapna, a csúcsszervezetről szóló előterjesztést jövő szerdán tárgyalja a kormány.
Harsányi Levi fejéből egy balta állt ki
A műsorvezető egy belvárosi utcában riogatta az embereket. A Life.hu utánajárt, milyen okból tette ezt.
Felújítják az Operaházat
Orbán Viktor azt is bejelentette, hogy jövőre 17 milliárddal költenek többet a kultúrára.
Lovak, villanyautók és operaénekesek miatt zárják le a várost
A Nemzeti Vágta és az Operaház szezonnyitója és a fővárosi autómentes hétvége miatt is több útvonal lesz lezárva Budapesten a hétvégén. Az Andrássy úton hétfő hajnalig nem lehet majd autózni.
Létszámot bővít az Opera
A közel tízmilliárd forintos költségvetésből jelentős átalakulásokat is tud finanszírozni a főigazgató. A 2002 óta változatlan bérek emelésére azonban most sem látszik esély.
Balett kizárólag kismamáknak és kispapáknak
Balett kizárólag kismamáknak és kispapáknak
- címkék:
- Budapest
- anyák napja
- Operaház
- Címkefelhő »
Ókovács Szilveszter az Operaház főigazgatója
Ókovács Szilvesztert nevezte ki a Magyar Állami Operaház főigazgatójává Balog Zoltán, az emberi erőforrások minisztere hétfőn, aki egyúttal Kemecsi Lajost, a szentendrei Szabadtéri Néprajzi Múzeum eddigi tudományos igazgatóját nevezte ki a Néprajzi Múzeum új főigazgatójának.
Már Ókovács Szilveszter sem kormánybiztos
Szombattól megbízott főigazgatóként vezeti tovább az Operaházat. A főigazgatót még Réthelyi Miklós akkori nemzeti erőforrás-miniszter nevezte ki tavaly, de Orbán Viktor a kinevezés napján közölte, hogy a miniszternek nem volt felhatalmazása a lépésre.
Kétszázzal csökken az operaházi közalkalmazottak száma
Körülbelül kétszáz fővel lesz kevesebb a közalkalmazottak száma az Operaházban. A létszámcsökkentés áprilisban indul.
- címkék:
- Ókovács Szilveszter
- opera
- Operaház
- Címkefelhő »