oltóanyag

címke rss

Csimpánzvérből készült kínai vakcina lépett a teszt harmadik fázisába

Tudomány2020.12.28, 15:27

Újabb kínai fejlesztésű, koronavírus elleni vakcina lépett a klinikai tesztek harmadik fázisába, miután az állatkísérletek biztató eredménnyel zárultak - jelentette hétfőn a gyártó közlésére hivatkozva a Hszinhua kínai állami hírügynökség.

A trónörökös elsőként adatta be magának a vakcinát Szaúd-Arábiában

Nagyvilág2020.12.26, 08:19

Az SPA helyi hírügynökség Twitteren tett közzé videót az eseményről, közölve, hogy a trónörökös immunizálása részét képezi az egészségügyi minisztérium által kidolgozott országos oltási tervnek, amelynek keretében a lakosság mintegy 70 százalékának akarják beadni a vakcinát a jövő év végéig. A 35 éves trónörököst tartják az ország tulajdonképpeni erős emberének.

Három nő és két férfi kapja meg vasárnap az első koronavírus elleni oltást Ausztriában

Nagyvilág2020.12.26, 08:16

Ausztriába szombaton hajnal 2 órakor érkezett meg az új típusú koronavírus ellen a Pfizer és a BioNTech vállalatok által közösen kifejlesztett oltóanyag első szállítmánya.

Fontos információt közölt a Koronavírus Sajtóközpont az oltóanyagal kapcsolatban

Life.hu2020.12.25, 08:46

December 26-án érkezik a koronavírus elleni vakcina Magyarországra, másnap elkezdődik az egészségügyi dolgozók oltása - közölte a Koronavírus Sajtóközpont.

Egyre nagyobb az érdeklődés Izraelben a koronavírus elleni vakcina iránt

Nagyvilág2020.12.18, 15:56

A vasárnap megkezdődő országos oltási kampányra készülnek Izraelben, és a lakosság egyre nagyobb hányada jelzi érdeklődését a vakcina iránt - jelentette a helyi média pénteken.

Koronavírus: akár már decemberben megkapják az oltóanyagot az egészségügyi dolgozók

Life.hu2020.12.17, 16:49

Már december végén elkezdődhet az egészségügyi dolgozók oltása a kijelölt oltópontokon Magyarországon - mondta az operatív törzs nevében megszólaló Galgóczi Ágnes a koronavírus-járvány elleni védekezésért felelős testület csütörtöki online sajtótájékoztatóján.

Koronavírus: Megvan, melyik vakcina kapja meg a leghamarabb az engedélyt

Life.hu2020.12.16, 10:54

Az amerikai-német Pfizer vakcinája kaphatja meg leghamarabb az engedélyt Magyarországon - olvasható Magyarország Kormánya hivatalos Facebook-oldalán. 

December 23-tól forgalmazhatják az Európai Unióban a Pfizer/BioNTech-vakcinát

Nagyvilág2020.12.15, 15:21

Várhatóan december 23-án adja ki az Európai Unió gyógyszerfelügyeleti hatóságának szerepét betöltő Európai Gyógyszerügynökség (EMA) az új típusú koronavírus ellen az amerikai Pfizer és a német BioNTech által kifejlesztett oltás forgalmazási engedélyét - jelentette kedden egybehangzóan két német lap, a Bild és a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ).

Ellopták az EU gyógyszerügynökségétől a Pfizer vakcinájának adatait

Nagyvilág2020.12.10, 15:36

Illetéktelenek fértek hozzá a Pfizer és a BioNTech vállalat által közösen kifejlesztett koronavírus-oltóanyaggal kapcsolatos adatokhoz egy, az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) elleni kibertámadás során - közölte szerdán az amerikai gyógyszergyár és a német biotechnológiai cég.

Két évig áfamentesek lesznek a koronavírus-vakcinák az EU-ban

Gazdaság2020.12.08, 11:31

Annak érdekében, hogy megfizethető oltóanyagok és teszteszközök álljanak rendelkezésre a koronavírus-járvány leküzdéséhez, a tagállamok a vakcinák és tesztkészletek ideiglenes áfa-mentességéről állapodtak meg – közölte az Európai Unió Tanácsa.

Koronavírus - Ez lett a britek vakcinája, engedélyezték az oltóanyagot

Life.hu2020.12.02, 12:50

Egyre több találgatás volt akörül, hogy mikor kezdődik meg világszerte a koronavírus elleni oltóanyagok beadása. Nemrég kiderült, hogy az Egyesült Királyság megkapta az engedélyt, így először náluk kezdik beoltani az embereket a Pfizer nevű ellenszerrel.

A vakcinákkal kapcsolatos bűncselekmények veszélyére figyelmeztetett az Interpol

Nagyvilág2020.12.02, 14:13

A koronavírus elleni oltóanyagokkal kapcsolatos bűncselekmények veszélyére figyelmeztetett szerdán az Interpol nemzetközi rendőri ügynökség, kiemelve, hogy a szervezett bűnözői csoportok hamisított vakcinák árusításába kezdhetnek.

Újabb fontos előrelépést tett az egyik koronavírus elleni vakcina gyártója

Nagyvilág2020.11.30, 17:46

A Moderna amerikai gyógyszergyártó hétfőn benyújtotta kérelmét a koronavírus elleni vakcinája feltételes engedélyezésére az Európai Unióban és az Egyesült Államokban.

Elérte a magyar embereket a "koronavírus-fáradtság"

Life.hu2020.11.29, 08:36

A koronavírus elleni vakcinák megjelenése után a lehető leggyorsabban kell beoltani a lakosságot, amihez célszerű oltópontokat felállítani - mondta a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézetének osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Koronavírus: Eddig biztosan kell hordani a maszkot

Life.hu2020.11.24, 17:17

A tudósok szerint a koronavírus elleni védőoltás beadása mellett is szükség lesz a maszk használatára az elkövetkezendő hónapokban. 

Az EU 160 millió oltóanyagot szerez be az amerikai Moderna vállalattól

Nagyvilág2020.11.24, 15:34

Az Európai Unió szerdán új szerződés megkötéséről szóló megállapodást hagy jóvá a Moderna amerikai biotechnológiai vállalat koronavírus elleni vakcinájának beszerzésére és európai szállítására vonatkozóan - jelentette be Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke Brüsszelben kedden.

Ez a mutáció okozhatja a koronavírus vesztét

Tudomány2020.11.22, 16:25

Egy közelmúltban bekövetkezett mutáció fertőzőképesebbé változtatta a SARS-CoV-2 koronavírust, ezzel párhuzamosan azonban sokkal sérülékenyebbé is tette a készülő vakcinákkal szemben – állapította meg egy kutatás, amit a rangos Science tudományos folyóiratban közöltek.

Szlávik János: Mindenki potenciális fertőzött, aki szembejön az utcán

Itthon2020.11.22, 09:36

Többféle vakcina érkezik majd Magyarországra - minden védőoltásnak más a hatásmechanizmusa. Nagyon jó hír, hogy az oltások több mint 90 százalékban hatékonyak - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház - Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa. Azt is hangsúlyozta, hogy védőfelszerelés, lélegeztetőgép és fertőtlenítő elegendő mennyiségben áll rendelkezésre, viszont mivel az orvosok, ápolók közül is néhányan megbetegednek, a még egészséges orvosokra több munka hárul. A járvány elleni intézkedések betartása rendkívül fontos, csak így lehet megfékezni a vírus terjedését. Az orvosok is nagyon vigyáznnak ...

A Pfizer és a BioNTech benyújtotta a kérelmet a vakcina engedélyezésére Amerikában

Nagyvilág2020.11.20, 22:28

Az amerikai Pfizer gyógyszergyár és német partnere, a BioNTech pénteken benyújtotta a kérelmet az amerikai élelmiszer-, és gyógyszerfelügyeletnél (FDA) a koronavírus elleni vakcina engedélyezésére - erősítette meg Washingtonban a két cég képviselője.

Pénzért előjegyzéseket gyűjt egy budapesti magánrendelő a még nem forgalmazott koronavírus elleni oltásra, ezért vizsgálat indult ellene

Gazdaság2020.11.20, 20:24

Fogyasztóvédelmi vizsgálatot indított az Innovációs és Technológiai Minisztérium egy budapesti székhelyű magáncég weboldalán olvasható felhívás miatt, amelyben ötezer forintért kínálnak előfoglalási jogot egy jövőbeni, egyelőre nem létező koronavírus-vakcinára a világjárvány idején – írja a Magyar Nemzet.

Megvan, hol gyárthatják Magyarországon a koronavírus elleni vakcinát

Itthon2020.11.18, 16:30

Magyarországon egyetlen cég, a Fluart Kft. lehet képes koronavírus elleni vakcinát gyártani, írja a Világgazdaság. A lap szerint az oroszok által kifejlesztett oltás más technológiát igényel, mint egy influenza elleni szérum legyártása, így új gyártósor kell majd hozzá.

Akár négy koronavírus-vakcina is érkezhet rövid időn belül Magyarországra: mutatjuk a hasonlóságokat és a különbségeket

Nagyvilág2020.11.17, 08:31

Hétfőn újabb amerikai gyógyszercég jelentette be, hogy sikeresek voltak a koronavírusvakcina-tesztjei. A Moderna 94,5 százalékos hatékonyságról számolt be, ami kiemelkedően magas. Ezzel már három olyan vakcina van a világon, amelyről gyártója bejelentette, hogy hatásos: a Pfizer-BioNtech vakcinája, a Moderna védőoltása és az orosz Szputnyik V, amelyből napokon belül minta is érkezik Magyarországra. Az Európai Unió emellett a CureVac vakcinájáról is tárgyalásokat kezdett. Az is lehet tehát, hogy december második felében, január elején nagyjából egyszerre négy védőoltás is Magyarországra érkezik.  A magyar kormány célja, hogy ne csak ...

Jelenleg hatféle oltóanyaggal kísérleteznek a világban

Itthon2020.11.14, 14:38

Jelenleg körülbelül hatféle olyan oltóanyagot tesztelnek a világban, amelyek különböző támadáspontokon hatnak a koronavírusra - mondta Szlávik János, a Dél-pesti Centrumkórház Országos Hematológiai és Infektológiai Intézet osztályvezető főorvosa szombaton, az M1 aktuális csatornának nyilatkozva.

Dél-Koreában évi 150 millió adag orosz vakcinát fognak gyártani

Nagyvilág2020.11.13, 10:49

Évi több mint 150 millió adag, Covid-19 elleni orosz Szputnyik V vakcina dél-koreai gyártásáról állapodott meg pénteken az oltóanyag kidolgozását finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) és a dél-koreai GL Rapha biotechnológiai cég.

A vakcina alkalmasságával kapcsolatban mindenről a magyar szakemberek döntenek

Itthon2020.11.12, 13:35

Természetesen részesei vagyunk az összes európai vakcinaprojektnek, de figyeljük Kínát és Oroszországot is. Ha ott előbb találják meg az ellenszert, akkor behozzuk Magyarországra, de ennek van egy speciális engedélyezési eljárása - mondta a közösségi oldalán közzétett videóban Menczer Tamás, a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország megjelenítéséért felelős államtitkára.

Koronavírus: Szijjártó Péter elmondta, mikor érkezik az orosz oltóanyagminta

Life.hu2020.11.12, 05:43

Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

Szijjártó Péter: Másfél héten belül érkezik az orosz oltóanyagminta

Itthon2020.11.11, 21:00

Másfél héten belül érkezik Magyarországra a koronavírus elleni orosz oltóanyagminta - mondta a külgazdasági és külügyminiszter szerda este az M1 aktuális csatornán.

Így működik a koronavírus elleni vakcina, amelyből már decemberben érkezhet Magyarországra

Tudomány2020.11.11, 20:38

Az előzetes eredmények alapján az emberek több mint 90 százalékát képes megvédeni a Pfizer-BioNTech páros koronavírus elleni védőoltása – jelentette be a két vállalat hétfőn. Több újfajta RNS-alapú vakcina is fejlesztés alatt áll, és úgy tűnik, a Pfizer készítménye lesz az első. Az Európai Unió 300 millió adagra szóló szerződést köt a két céggel, decemberben már Magyarországra is érkezhet a vakcinából. Mik azok az RNS-vakcinák, és miért övezi nagy várakozás a védőoltást?

300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni az EU a Pfizertől és a Biontechtől

Nagyvilág2020.11.09, 18:37

Az Európai Unió 300 millió adag oltóanyagot fog vásárolni a Pfizertől és a Biontechtől - jelentette be az Európai Bizottság elnöke hétfőn, miután a két cég közölte: kilencven százalékban hatásos lehet az általuk kifejlesztett kísérleti oltóanyag az új típusú koronavírus ellen.

Koronavírus: jövedelmező üzlet lehet a védőoltás

Life.hu2020.11.09, 12:23

Évi tízmilliárd dolláros üzlet lehet az új koronavírus elleni vakcina a fejlett országokban a The Guardian című brit napilap által idézett elemzők számításai szerint.

Koronavírus: vakcinagyártásba kezd Magyarország

Life.hu2020.11.09, 09:47

A magyar kutatók minden megtesznek azért, hogy felvegyék a harcot a koronavírussal. A már meglévő sikeres terápiák mellett folyamatosan új gyógymódokat igyekeznek felfedezni, ráadásul még az ellenszer gyártásába is belekezd az ország.

Nagyon hamar engedélyezhetik az első oltóanyagokat Németország szerint

Nagyvilág2020.11.08, 20:36

A német szövetségi kormány reményei szerint nagyon hamar megkaphatják a forgalomba hozatali engedélyt az új típusú koronavírus (SARS-Cov-2) elleni első oltóanyagok - mondta Angela Merkel német kancellár vasárnap.

Koronavírus: Orbán Viktor miniszterelnök szerint ez lesz a megoldás a járványra - Videó

Life.hu2020.11.08, 06:53

Szombat este, a közösségi oldalára feltöltött videóban Orbán Viktor arról beszélt, hogy az oltóanyag lesz a megoldás a járványra, ami belátható időn belül meg fog érkezni Magyarországra.

Kiderült, mikor érkezhet meg a koronavírus elleni oltás Magyarországra - Videó

Life.hu2020.11.02, 19:07

Dömötör Csaba a Mokka vendége volt. A Miniszterelnöki Kabinetiroda államtitkára többek között elárulta, mikorra várható a koronavírus elleni vakcina, és azt is, hogy miért van szükség a további szigorításokra, illetve a szabályok következetes betartatására.

Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet az oltóanyag-vásárlásról

Itthon2020.11.02, 16:40

Magyarország Kínával, Oroszországgal és Izraellel is egyeztet a koronavírus elleni oltóanyag vásárlási lehetőségeiről - közölte a külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Facebook-bejegyzésében.

A koronavírus védőoltás szétosztásáról tárgyaltak az uniós vezetők

Nagyvilág2020.10.29, 23:29

Az európai uniós tagországok vezetői abban állapodtak meg, hogy amint elérhetővé válik a koronavírus elleni biztonságos oltóanyag, méltányos módon osztják el az uniós országok között - mondta Charles Michel, az Európai Tanács elnöke Brüsszelben, az uniós tagállamok vezetőinek informális videokonferenciáját követően csütörtökön.

Elloptak több mint tízezer adag influenza-oltóanyagot Mexikóban

Nagyvilág2020.10.17, 11:27

Több mint tízezer adag influenza-oltóanyagot loptak el Mexikóban egy forgalmazó cégtől, egy héttel az után, hogy 38 ezer egységnyi rákgyógyszert zsákmányoltak tolvajok.

Mikor készül el az első koronavírus-vakcina, és mikor ér véget a világjárvány?

Gazdaság2020.09.29, 08:59

Jelenleg több mint 150 fajta koronavírus-vakcinát tesztelnek világszerte, és egyre többen reménykednek abban, hogy rekordidő alatt sikerül piacra dobni a megfelelőt. A legoptimistább vélemények szerint ez akár már idén megtörténhet, de a jövő év eleje mindenképp reálisnak tűnik. Ezután következik a tömeggyártás, a szállítás, a tárolás és a lakosság beoltása, és néhány hónap alatt teljesen legyőzhetjük a járványt. Az élet akár 2021 elején visszatérhet a rendes kerékvágásba, a jövő nyárra pedig teljesen leküzdhető lehet a járvány. Bemutatjuk, hogy jelenleg melyek a legígéretesebb vakcinák, és azt is elmondjuk, hogy a szakértők mikorraa ...

Koronavírus: kiderült, miért állították le a vakcina a tesztelését

Life.hu2020.09.17, 11:40

Lehetséges, hogy nem az oltóanyag számlárája írható az a betegség, amely miatt leállították az Oxfordi Egyetem és az AstraZeneca gyógyszercég koronavírus-vakcinájának tesztelési programját - olvasható a dokumentumban, amelyet szerdán töltött fel honlapjára az Oxfordi Egyetem.

Az Európai Bizottság 400 millió euróval támogatja az Egészségügyi Világszervezet oltóanyag-vásárlási kezdeményezését

Nagyvilág2020.08.31, 17:15

Az Európai Bizottság 400 millió euró (142 milliárd forint) értékű garanciával támogatja az Egészségügyi Világszervezet (WHO) kezdeményezését a koronavírus elleni oltóanyag felvásárlására - jelentette be hétfőn a brüsszeli testület illetékes szóvivője.

Publikálják az orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit

Nagyvilág2020.08.17, 13:40

Az első orosz Covid-19-vakcina klinikai tesztelésének eredményeit hétfőn nyújtják be publikálásra egy tudományos folyóirathoz - mondta Alekszandr Gincburg, az oltóanyagot kifejlesztő Nyikolaj Gamaleja Nemzeti Járványügyi és Mikrobiológiai Kutatóintézet igazgatója az Interfax hírügynökségnek.

Világhírű zenészen tesztelik a koronavírus elleni oltóanyagot

Life.hu2020.08.14, 20:02

Andrew Lloyd Webber önként jelentkezett a koronavírus elleni oltóanyag tesztelői közé.

Indiában gyártanák az oltóanyagot a szegényebb országok számára

Nagyvilág2020.08.08, 10:42

Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára - tudatta a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) pénteken.

Bizonytalan az oltóanyag a Covid-19 ellen

Life.hu2020.08.04, 19:07

A vakcinafejlesztéssel kapcsolatos nagy remények ellenére nem biztos, hogy valaha megtalálják a tökéletesen hatékony megoldást a koronavírus ellen - nyilatkozta Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója.

WHO Magyarország: Összehangoltan keresik az oltóanyagot, de bizonytalan, mikorra lesz eredmény

Itthon2020.07.10, 16:17

Összehangolt erőfeszítések folynak a világon a koronavírus elleni oltóanyag kifejlesztésére, de egyelőre nem lehet megmondani, hogy mikor lesz kész a vakcina - mondta az Egészségügyi Világszervezet (WHO) magyarországi irodájának vezetője pénteken Budapesten, egy angol nyelvű sajtóbeszélgetésen.

Japánban már embereken tesztelnek egy koronavírus elleni oltóanyagot

Tudomány2020.06.30, 13:53

Az oszakai egyetemi kórházban megkezdődött egy koronavírus elleni oltóanyag klinikai tesztelése embereken - tudatta kedden az NHK japán közszolgálati televízió.

A magyar koronavírusteszt lehet az alapja a magyar oltóanyag kifejlesztésének

Itthon2020.06.26, 12:30

Az új, magyar fejlesztésű Covid-tesztre épülhet a koronavírus elleni magyar oltóanyag kifejlesztése - mondta Kásler Miklós, az emberi erőforrások minisztere a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában pénteken.

Nagy-Britanniában megkezdték a koronavírus-oltóanyag gyártását

Nagyvilág2020.06.18, 21:23

Nagy-Britanniában megkezdődik az új típusú koronavírus okozta Covid-19 betegség elleni oltóanyag gyártása - tudatta csütörtökön a brit egészségügyi miniszter.

Az AstraZeneca vezérigazgatója bízik benne, hogy sikeres lesz az oltóanyag

Nagyvilág2020.05.24, 15:05

Derűlátóan ítéli meg az új koronavírus elleni oltóanyag sikerességének esélyét az AstraZeneca gyógyszeripari óriáscég vezérigazgatója.

Antitesteket termeltek a koronavírus-elleni oltás tesztelői

Tudomány2020.05.18, 19:24

Pozitív előzetes eredményeket mutatott az mRNA-1273 nevű Covid-19 elleni oltóanyaga a klinikai tesztelések első fázisában: a vakcina olyan, a koronavírust semlegesítő antitesteket állított elő, amelyeket a betegségen átesett emberek szervezetében mutattak ki - jelentette be hétfőn a Moderna amerikai biotechnológiai cég.

Pozitív eredményeket mutatott ez egyik oltóanyag a klinikai tesztelések eső fázisában

Life.hu2020.05.18, 18:40

Pozitív előzetes eredményeket mutatott az mRNA-1273 nevű Covid-19 elleni oltóanyaga a klinikai tesztelések első fázisában: a vakcina olyan, a koronavírust semlegesítő antitesteket állított elő, amelyeket a betegségen átesett emberek szervezetében mutattak ki - jelentette be hétfőn a Moderna amerikai biotechnológiai cég.

Ha sikeres a brit oltóanyag, őszre több tízmillió oltás készülhet

Nagyvilág2020.05.17, 21:18

Ha sikeresnek bizonyul az új koronavírus ellen kidolgozott, már a tesztelés szakaszában járó brit oltóanyag, őszre több tízmillió egységnyit lehet belőle gyártani - mondta vasárnap a brit kormány egyik tagja.

Nemzeti oltóanyaggyár lesz Magyarországon - mutatjuk a részleteket

Itthon2020.05.08, 16:21

Magyarország célja, hogy - hasonlóan a legtöbb területhez - önellátó legyen az oltóanyaggyártásban is - mondta az emberi erőforrások minisztere, miután a hazai oltóanyaggyártás létrehozásának elősegítésében való együttműködésről írt alá megállapodást a Debreceni Egyetem (DE) és a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) képviselője pénteken Budapesten.

Nemzeti oltóanyaggyár épülhet

Itthon2020.05.08, 12:28

Müller Cecília országos tisztifőorvos az Operatív Törzs pénteki sajtótájékoztatóján elmondta, hogy pénteken együttműködést írt alá Kásler Miklós miniszter, valamint Szilvássy Zoltán, a Debreceni Egyetem rektora, melynek célja egy nemzeti oltóanyaggyár létrehozása és megvalósítása.

A gyógyszerkincs újragondolása fegyver lehet az új koronavírus ellen

Tudomány2020.05.02, 09:59

Soha nem látott tudományos összefogás kovácsolódott össze az új koronavírus-kutatások kapcsán Magyarországon. A szakemberek addig keresik és tesztelik a potenciális hatóanyagokat, amíg meg nem találják a leginkább hatékony antivirális szert a fertőzés ellen. Pontosan mi történik most a hazai és a külföldi laborokban? Hányféle koronavírus terjed az országban? Léteznek-e ennek mutációi? Mit tudunk az új kutatások alapján a kórokozó mechanizmusairól? Többek között ezekre a kérdésekre adott választ az Origónak Jakab Ferenc professzor, a Pécsi Tudományegyetem (PTE) Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoport, valamint az Orrszágos ...

Koronavírus: szeptemberre elkészülhet a vakcina

Life.hu2020.04.12, 14:34

Az oxfordi egyetem professzora szinte biztos benne, hogy szeptemberre elkészül a koronavírus elleni vakcina.

Európában is indulhat a koronavírus elleni oltás tesztelése

Nagyvilág2020.04.03, 09:49

Kétszáz osztrák, német és dán önkéntesen a jövő héten megkezdődik egy új koronavírus elleni oltóanyag, az APN01 emberi tesztelése, jelentette be csütörtökön az osztrák Apeiron Biologics. Ezzel az Egyesült Államok után Európában az emberi vakcinázás szakaszába lép a Covid-19 vírus elleni küzdelem - írja a V4NA nemzetközi hírügynökség. 

Mutatjuk a négy legígéretesebb antivirális szert koronavírus ellen

Tudomány2020.03.31, 19:28

A COVID-19-vírussal szemben alkalmazható ellenszerek és vakcinák fejlesztése számos laborban egyszerre folyik most a világban. Soha nem látott összefogás keretében zajlik a legtöbb fejlesztés, a munkafolyamatok gondos felosztásával az egyes országok között – tette közzé ma a Pécsi Tudományegyetem Szentágothai János Kutatóközpont Virológiai Kutatócsoportja a közösségi oldalán.

Egyelőre nincs oltóanyag a koronavírus ellen

Life.hu2020.02.14, 14:34

Dr. Szlávik János infektológus főorvos a kamerák előtt elárulta, egyelőre nincs oltóanyag a koronavírus ellen.

Már tesztelik a koronavírus elleni oltóanyagot

Nagyvilág2020.02.11, 07:16

Ezer fölé emelkedett a koronavírus okozta betegség halálos áldozatainak száma Kínában. Hétfőn 108 ember halt bele a fertőzésbe, ezzel a halottak száma 1016-ra emelkedett. Eközben már kísérleti fázisba ért a koronavírus elleni oltóanyag fejlesztése.  

Ekkor érhet az országba az influenzajárvány

Life.hu2019.11.06, 12:30

Várhatóan december végén, január elején érkezik Magyarországra az influenzajárvány.

Horváth Ildikó: Jövő hét végén a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag

Itthon2019.11.05, 11:44

Jövő hét végén már a patikákban lesz az influenza elleni oltóanyag, a rizikócsoportba tartozók és a 60 év felettiek számára az 1,3 millió adag ingyenes vakcina már elérhető - közölte az egészségügyért felelős államtitkár kedden Budapesten.

Most először fejlesztettek ki vakcinát a genitális herpesz ellen

Tudomány2019.09.23, 18:55

Felcsillant a remény, hamarosan szabadalmaztatják azt az oltóanyagot, ami a nemi herpesz terjedésének megakadályozására szolgál. A vakcina minden korábbi kísérletnél jobb eredményeket ért el. Jelenléte azért is létfontosságú, mert világszerte tízből egy ember már megfertőződött a vírussal.

Oltóanyagot fejlesztettek ki kutatók a macskaszőr-allergiára

Archívum2019.08.28, 15:10

Jó hír a macskaszőrre allergiások számára: hatékony oltóanyagot fejlesztettek ki a kutatók.

Áttörés a sertéspestis elleni védekezésben?

Gazdaság2019.08.23, 16:49

Az afrikai sertéspestis (ASF) elsősorban Ázsiában pusztít, ahol komoly gazdasági károkat és emelkedő élelmiszerárakat hoz magával. Kutatók egy olyan oltóanyag kifejlesztésén dolgoznak a sertéspestis ellen, amellyel megőrizhető a világ sertésállománya.

Áttörés: hűtés nélkül is eljuthatnak a vakcinák a fejlődő országokba

Tudomány2019.05.24, 13:53

Kanadai kutatók egy teljesen új módszert dolgoztak ki, amivel még a leginkább hőérzékeny oltóanyagokat is képesek hűtés nélkül tárolni. A meglepő, cukoralapú módszerrel tárolt vakcina-minták még a sivataghoz hasonló körülmények között is működnek, akár heteken keresztül. A szakemberek szerint ez az újfajta vakcinatárolás forradalmasíthatja az egészségügyet, különösen a fejlődő országokban, ahol nagyon nehéz lehet az oltóanyagok biztonságos szállítása, amelyek számtalan életet mentenek meg.

Az influenza és a pneumococcus ellen is véd egy új vakcina

Tudomány2019.05.22, 13:17

Az évente együttesen több millió ember halálát okozó influenza és a pneumococcus baktérium ellen egyszerre hatékony védőoltást fejlesztettek ki az ausztráliai Adelaide-i Egyetem kutatói.

Gyógyszeripari nagyberuházás Magyarországon

Gazdaság2019.01.15, 15:38

A Ceva-Phylaxia Oltóanyagtermelő Zrt. új állatvakcina-gyártó üzemet, valamint kutatási és fejlesztési központot épít a Pest megyei Monoron csaknem 10 milliárd forintból. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a beruházás bejelentésekor elmondta, hogy a francia tulajdonú cég 8,17 milliárd forintos befektetését a kormány további 1,63 milliárd forinttal segíti.

Az eddigieknél hatékonyabb HIV-elleni oltóanyagot teszteltek

Tudomány2018.07.10, 12:16

Új, az eddigieknél hatékonyabb, HIV-vírus elleni oltóanyagot teszteltek sikerrel - írta a BBC hírportálja.

Ebola elleni oltóanyag Kongóba juttatásán dolgozik a WHO

Tudomány2018.05.14, 04:43

Négyezer adag Ebola elleni oltóanyagot szerzett be az Egészségügyi Világszervezet (WHO), és azon dolgozik, hogy azt mielőbb eljutassa a Kongói Demokratikus Köztársaságba - közölte vasárnap az ENSZ szakosított szervezetének afrikai igazgatója.

Szombaton kezdődik a rókák őszi vakcinázása

Gazdaság2017.09.27, 14:42

Szombaton kezdődik és október 14-ig tart a rókák őszi veszettség elleni országos vakcinázása – tájékoztatott honlapján a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).

Jövő hétre újra lesz oltóanyag a fertőző agyhártyagyulladás megelőzésére

Itthon2017.01.14, 17:18

A jövő hétre újra kapható lesz a fertőző agyhártyagyulladás megelőzésére kifejlesztett meningococcus B vakcina - közölte szombaton az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet.

Demcsák Zsuzsa a legkényesebb témákról is tud beszélgetni lányával

Life.hu2016.09.26, 10:04

A műsorvezető bármit meg tud vitatni a lányával, Tamarával, akár éjszakába nyúlóan is képesek beszélgetni a legkomolyabb, sokszor kellemetlen dolgokról – így a felnőtté válás lépcsőfokairól is.

Fogamzásgátló oltóanyagot fejlesztettek ki kutyáknak

Life.hu2015.10.14, 13:30

Már egyetlen vakcina is elég lehet ahhoz, hogy hatékony legyen a Chilei Egyetem által kifejlesztett fogamzásgátló módszer.

Százezer vakcina nem érkezett meg időben

Itthon2015.03.30, 15:16

Hogyan fordulhat elő, hogy nincs elég oltóanyag? Elképzelhető, hogy emiatt nem kapják meg a kötelező védőoltásokat a csecsemők? Egyedi eset a mostani, vagy máskor is megtörtént már? Ezek a kérdések foglalkoztatják leginkább az édesanyákat, miután kiderült, hogy a gyártó várhatóan nem tudja a szerződés szerinti határidőre szállítani az úgynevezett ötkomponensű vakcinát. 

Csak átmeneti a probléma a DiPerTe oltóanyaggal

Itthon2015.03.30, 14:53

A Hungaropharma Zrt. szerint csak rövid ideig tartó késedelem, átmeneti probléma alakul ki az ötkomponensű DiPerTe oltóanyag szállításában. Időben legyártották a szükséges mennyiséget, de a rutin minőségellenőrzés során kisebb eltérést észleltek.

Januárra készül el az Ebola elleni oltóanyag

Life.hu2014.10.22, 14:03

A vírust túlélők véréből nyerik ki az ellenszert, majd használják fel a betegek gyógyításához.

Meghalt a lipcsei klinikán ápolt ebolás beteg

Life.hu2014.10.14, 12:22

Meghalt keddre virradóra az az Ebolával fertőzött afrikai beteg, akit múlt hét óta egy lipcsei klinikán kezeltek.

Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag Ebola ellen

Archívum2014.10.13, 13:31

Oroszországban fél éven belül lesz oltóanyag az Ebola-vírus ellen - jelentette ki az orosz egészségügyi miniszter. Közben újabb Ebolás eset bukkant fel Texas államban.

Népszabadság: Újra állami kézbe kerülne az influenza-oltóanyag előállítása

Itthon2011.09.28, 07:25

"Erősen foglalkoztatja" az egészségügyi ágazat vezetőit, hogy hogyan lehetne ismét állami kézbe venni az influenza elleni védőoltások előállítását. A feladatot jelenleg ellátó Omninvest Kft.-vel 2019-ig szóló szerződése van az államnak.

Tesztelik az új AIDS elleni vakcinát!

Life.hu2011.01.06, 19:56

A kutatók már 14 éve dolgoznak a hatékony AIDS elleni oltóanyagon, ám eddig nem sikerült olyat létrehozni, ami tökéletesen védene a fertőzéssel szemben.

Ötmillió H1N1-vakcinát hív vissza egy amerikai gyártó

Nagyvilág2009.12.23, 13:26

Idővel veszít hatékonyságából, ezért visszahív majdnem ötmillió H1N1-vakcinát egy amerikai gyógyszergyártó. A gyógyszerengedélyezési hivatal szerint az érintett vakcinák nagy részét már felhasznélták, és egyáltalán nem szokatlan, ha az oltások idővel gyengébbek lesznek.

H1N1: 800 ezer adag vakcinát hívnak vissza Amerikában

Life Network2009.12.16, 08:25

Az amerikai egészségügyi hatóságok 800 ezer adag H1N1 vírus elleni vakcinát hívnak vissza, mivel az nem biztosít megfelelő védelmet az influenza új fajtája ellen.  

Jobb lett a vártnál a Novartis eredménye

Archívum2008.04.21, 09:20

A Novartis AG svájci gyógyszergyártó első negyedévi adózott eredménye a vártnál nagyobb mértékben, 10 százalékkal 2,31 milliárd dollárra nőtt elsősorban oltóanyag eladásának erőteljes  bővülésére és a dollár gyengülésére.

Magyar vakcinát is kért a WHO a madárkór ellen

Itthon2007.07.08, 20:17

Magyar madárinfluenza elleni oltóanyagal tölti fel raktárait a WHO - értesült az MTV Híradója. Az egészségügyi világszervezet a fertőzés által leginkább érintett térségekben létesít oltóanyagraktárakat, ezekbe Magyarországon kívül még három országból szállítanak vakcinát.

Járvány miatt zárják be a japán egyetemeket

Nagyvilág2007.05.26, 18:02

Kanyarójárvány miatt újabb egyetemek rendeltek el tanítási szünetet szombaton Japánban. A főleg gyermekeket veszélyeztető betegség terjedését a kormány nem tudja megállítani, mivel a szigetországban nincs elég oltóanyag a kór ellen.

Újabb H5N1-gyanús esetek Egyiptomban

Nagyvilág2007.02.11, 00:51

Hat személyt szombaton kivizsgálásra kórházba szállítottak Egyiptomban, miután a madárinfluenzáéhoz hasonló tüneteket mutattak - jelentette a az egyiptomi MENA hírügynökség. Januárban ketten haltak meg az országban olyan vírusváltozattól, amely ellenálló a Tamiflu, a járvány megfékezésére kifeljesztett oltóanyaggal szemben.

Soron kívül rendeltek tetanusz oltóanyagot

Itthon2006.11.30, 18:07

Soron kívül kellett tetanusz oltóanyagot rendelni, mert az eddig használt oltóanyag engedélye idén áprilisban lejárt, az új készítmény pedig még nem kapott engedélyt a forgalomba kerülésre. Az eddig felhalmozott készletek kimerültek, ezért németországi törzskönyvvel rendelkező készítményt szerzett be az Országos Tisztifőorvosi Hivatal.

Gyerekeken is tesztelni kell az oltóanyagot

Itthon2006.09.06, 17:33

Elengedhetetlen, hogy gyerekeken is kipróbálják a madárinfluenza elleni oltóanyagot - közölte szerdán az országos tiszti főorvos. Az egészségügyi miniszter és a Magyar Tudományos Akadémia elnöke azt kéri, hogy ebben az esetben csak a felnőtteken végrehajtott vizsgálatok után kerüljön sor a gyerekkísérletekre.

Visszahívják a hatástalan oltást kapott csecsemőket

Itthon2006.05.03, 16:26

A háziorvosok keresik meg azoknak a csecsemőknek a szüleit, akiket azzal az oltóanyaggal oltottak be, amelyikről utólag kiderült, hogy hatástalan. A Belgiumból származó oltóanyagot a gyerekek szülei gyógyszertárakban szerezték be, hogy modernebb készítményt adassanak be gyerekeiknek. Az oltás beadását 1200 csecsemőnél kell megismételni.

Hatástalan oltást kapott 1200 csecsemő

Itthon2006.05.02, 17:13

A szállítás során vált hatástalanná az a Belgiumból érkezett oltóanyag, amellyel 1200 csecsemőt oltottak be. A torokgyík, a szamárköhögés és a tetanusz ellen védő oltásokat így újra be kell adni.

Kína engedett a WHO-nak madárkór-ügyben

Nagyvilág2006.03.22, 07:43

Kína felhagyva korábbi ellenkezésével hajlandó átengedni az Egészségügyi Világszervezetnek néhány madárinfluenza vírusmintát. Az ázsiai ország állítólag azért tartotta eddig vissza a mintákat, mert maga akarta kifejleszteni az oltóanyagot.

A magyar oltóanyag módszerét akarják az oroszok

Itthon2005.11.18, 16:53

Csak a jövő év eleji törzskönyvezés után lehet megbecsülni, hogy mekkora hasznot hozhat az országnak a madárinfluenza ellen kifejlesztett magyar vakcina. Az oltóanyag, illetve az előállítási technika iránt jelenleg több ország érdeklődik, köztük India és Oroszország is. A vakcinából egyelőre 25-30 ezer ampullát gyártottak le.

Már a patikákban az influenza elleni vakcinák

Itthon2005.11.04, 17:19

A héten várhatóan valamennyi háziorvoshoz megérkezik az emberi influenza elleni vakcina. Az ÁNTSZ idén is 1,3 millió oltóanyagot oszt ki, elképzelhető azonban, hogy ez kevés lesz a madárinfluenza-pánik miatt. A humán oltóanyag nem véd a madárinfluenza ellen, de csökkentheti az emberről emberre terjedő mutáns kórokozó kialakulásának esélyét.

Magyarországon nincs forgalomban a Hexavac nevű vakcina

Babalapozó2005.09.29, 09:42

A Nyitott Kapu Közhasznú Alapítvány nemrégiben közleményben adta tudtul, hogy a német hivatalos szervek tájékoztatása szerint 5 év alatt 33 német kisgyermek halt meg a Hexavac nevű, többkomponensű oltóanyag beadását követően. A Babázó gyermekorvosaként szükségesnek tartom a magyar anyukák megnyugtatását.

A lakosság még nem kap a madárkór-vakcinából

Itthon2005.09.26, 16:04

Az egészségügyi miniszteren, a népegészségügyi kormánymegbízotton és az országos tisztifőorvoson próbálták ki először a madárinfluezna elleni magyar védőoltást. A száz önkéntesen elvégzett emberi tesztelés célja egyelőre csak az, hogy kiderüljön, megfelelő-e a hazai oltóanyag-előállító technológia. A lakosságot egyelőre nem kell beoltani, de ha kitörne a világjárvány, annyi vakcina készülhet, hogy akár exportálhatunk is belőle. A fejlesztésre fordított pénzösszeg a tisztifőorvos szerint államtitok.