oltás
címke rss- kapcsolódó címkék:
- koronavírus
- vakcina
- COVID-19
- járvány
- koronavírus-járvány
- Legfrissebb
- Legrégebbi
Vietnám engedélyezte a Szputnyik V vakcina használatát
Az orosz hírügynökség (TASS) beszámolója szerint Vietnámban is engedélyezték a hatóságok a Szputnyik V koronavírus-elleni vakcina használatát.
- címkék:
- Vietnám
- oltás
- Szputnyik V
- Címkefelhõ »
Sorban állnak a kínai vakcináért a gyöngyösi háziorvosnál
Egy nap alatt több mint negyvenen kérték Mangó Gabriella gyöngyösi házorvostól a kínai koronavírus elleni oltást. A doktornõ a Ripostnak azt mondta, szinte mindenki elfogadta a vakcinát, akiket behívtak oltani. A többség már nagyon várta, hogy sorra kerüljön, és eddig nem tapasztalta, hogy bárkinél mellékhatások jelentkeztek volna.
- címkék:
- Gyöngyös
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Az oltásokért és a gazdasági kapacitások globális újraelosztásáért zajlik a verseny a világban
Egy teljesen új világ köszöntött ránk, politikai és gazdasági szempontból egyaránt, és ebben az új világban újrarendezõdnek az erõviszonyok, ami versennyel jár - mondta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön az idei nagyköveti értekezleten.
- címkék:
- Szijjártó Péter
- oltás
- Címkefelhõ »
Karikó Katalinék felfedezése a HIV-vakcinához is közelebb viheti a tudományt
A messenger RNS technológiát használnák fel a HIV fertõzés elleni védõoltáshoz is. Karikó Katalinék felfedezése ehhez is közelebb viheti a tudományt.
A baloldal hagyja abba az oltásellenes kampányát!!
Csütörtökön a Fidesz közleményben reagált Gyurcsányné újabb hazugságára. A nagyobbik kormánypárt továbbra is azt kéri a baloldaltól, hogy hagyja abba az oltásellenes kampányt.
Orbán Viktor: Versenyt futunk az idõvel. Mindenki oltassa be magát! - videó
Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos közösségi oldalán megjelent egy bejegyzés, amelyben arra buzdítja az embereket, hogy oltassák be magukat.
- címkék:
- Orbán Viktor
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Az antitestvizsgálatok már jelzik az oltás hatékonyságát
Brit kutatók csütörtökön ismertetett vizsgálati eredményei szerint a lakossági antitestvizsgálatok már egyértelmûen jelzik a koronavírus elleni oltás hatékonyságát.
Az IBM QR-kódos vakcinaigazolványa repülõre, étteremben és koncerteken is belépõ lehet
Mutáns koronavírus: egy harmadik adag oltás lehet a megoldás
A Pfizer megkezdte új kutatásait a koronavírus mutációkkal kapcsolatban.
- címkék:
- védõoltás
- oltás
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhõ »
Tudósok és politikusok a kínai vakcina mellett
Szerdán Magyarországon is megkezdõdött az oltás a kínai Sinopharm-vakcinával, miután minden tudományos elemzés megállapította, hogy az oltóanyag nemcsak biztonságos, hanem az egyik leghatásosabb is a koronavírus ellen. Az elsõ szállítmány 275 ezer ember beoltására lesz elegendõ, és 18 év felett bármilyen korosztály számára beadható, ráadásul a dél-afrikai mutáció ellen is hatékonynak bizonyult. A Sinopharm-vakcinát nemcsak a magyar tudományos világ és a szakemberek dicsérik, hanem más uniós országok is beálltak az érdeklõdök sorába a Magyarország által kitaposott utat követve.
- címkék:
- Kína
- oltás
- vakcina
- Sinopharm
- Címkefelhõ »
Szigorít a belépési szabályokon Lengyelország
Egyre több uniós ország akar kínai vakcinát rendelni, követve Magyarországot és Szerbiát
Magyarország és Szerbia után egyre több uniós tagállam alkalmazná a kínai Sinopharm-vakcinát. A brüsszeli közös vakcinabeszerzési program ugyanis továbbra is lassú ütemben halad. A német egészségügyi miniszter is elismerte, hogy szükség van a kínai vakcinára. Az uniós országokon kívül egyre több államban már használják is a kínai oltást. Kutatók szerint az oltóanyag eléri a 86 százalékos hatékonyságot, ráadásul a koronavírus újabb variánsai ellen is véd - számoltak be a Hír TV tudósításában.
Folyamatosan viszik a kínai vakcinát a háziorvosokhoz - képek
"Utálom, hogy mindig ezt csinálod" - Már semmi nem tartja vissza Korda Györgyöt idegesítõ szokásától
Korda Györgyöt és Balázs Klárit is beoltották a koronavírus ellen, így a házaspár életébe visszatérhet egy régi szokás, amivel az énekes õrületbe kergeti párját.
Az emberek szabadsága múlik az oltásokon Németországban, mégis rengeteg hibát követtek el
November óta tartanak Németországban a szigorú járványügyi szabályok. Ugyan az emberek már vágynak a szabadabb életre, de az országba érkezõ kevés oltóanyag miatt úgy tûnik, hogy csak õszre érik el a nyájimmunitáshoz szükséges átoltottsági szintet. A gazdaság viszont eközben alig mûködik, és a társadalmon belül is egyre nagyobb feszültséget generál a jelenlegi helyzet. Sokan nem értik azt sem, hogy a kormány miért nem vásárol az orosz és a kínai vakcinából az oltási kampány felgyorsításának érdekében, miközben ezeket a vakcinákat más országokban sikeresen használják. Szakértõ segítségével mutatja be az Origo a válsághelyzetbe kerültt ...
Soron kívül kaphattak oltást a vezetõk rokonai a Pesti úti idõsotthonban
A Pesti Srácok a Pesti úti idõsotthon belsõ ügyeire rálátással rendelkezõ forrásai szerint egyes vezetõ beosztású dolgozók nem veszélyeztetett korcsoportú rokonaiknak is juttattak az intézmény dolgozóinak és lakóinak szánt koronavírus elleni vakcinából. A lap azt írja, hogy információik szerint csak ebben az egy, fõvárosi fenntartású intézményben legalább 4-5 személy kaphatott soron kívül vakcinát. Az ügyben érintett lehet egy már nem ott dolgozó személy is, valamint több, magas beosztású vezetõ is.
Az oltási terv átalakítását sürgeti Németországtól egy vezetõ járványügyi szakember
Az új típusú koronavírus (SARS-CoV-2) elleni oltási kampány tervének gyökeres átalakítását sürgeti a súlyos vakcinahiány miatt a szövetségi kormánytól Németország egyik vezetõ járványügyi szakembere.
Hosszú Katinka megkapta a covid-19 elleni vakcinát
Áder János, Kék Bolygó címû podcastjának hétfõn közzétett adásában Hosszú Katinkával beszélgetett, ahol Katinka elmondta, hogy már õ is megkapta az elsõ adag Pfizer-védõoltást.
Megkezdték a GSK/Sanofi-vakcina klinikai tesztelését
Hétfõn megkezdõdött a brit GlaxoSmithKline (GSK) és a francia Sanofi gyógyszeripari vállalat közös fejlesztésû, fehérjealapú, koronavírus elleni vakcinájának klinikai tesztelése.
További ötmillió dózis Novavax-vakcinát kap Ukrajna Indiából
Az Indiában tartózkodó ukrán küldöttség megállapodott még további ötmillió dózis, koronavírus elleni Novavax-vakcina beszerzésérõl az indiai Serum Institute vállalattal - jelentette be hétfõn Makszim Sztepanov ukrán egészégügyi miniszter a Facebookon.
- címkék:
- Ukrajna
- oltás
- vakcina
- oltóanyag
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Az elsõ adag oltóanyag március elején érkezik meg Koszovóba
Március elsõ hetében érkezhetnek meg az elsõ adag, koronavírus elleni oltóanyagok Koszovóba - jelentette ki hétfõn Isme Humolli, az Egészségügyi Világszervezet (WHO) pristinai irodájának vezetõje.
- címkék:
- Koszovó
- járvány
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Montenegróban is elkezdtek oltani az orosz Szputnyik V vakcinával
Az orosz hírügynökség (TASS) értesülései szerint Montenegróban is elkezdõdött az oltás a Szputnyik V vakcinával. Az elsõ dózisokat idõs otthonok lakói kapják majd meg.
- címkék:
- Montenegró
- oltás
- vakcina
- Szputnyik V
- Címkefelhõ »
Új hajótípust indítanak a Dunán, ahova csak oltott utasokat várnak
- címkék:
- Duna
- hajó
- oltás
- koronavírus
- Spirit of Danube
- Címkefelhõ »
Kiderült: ez csökkentheti a koronavírus elleni vakcina hatását
A mentális betegségek nem csak az immunrendszerünket rombolják le, de egyes gyógyszerek hatóanyagainak a felszívódását is csökkentik.
Elképesztõ: nagymamának öltözött két nõ, hogy hamarabb oltást kaphasson
Egyesek tényleg mindenre képesek azért, hogy minél hamarabb megkapják a vírus elleni védõoltást. Két nõ nagymamának öltözöt a vakcináért.
Aki nem oltatja be magát, elõbb vagy utóbb biztosan elkapja a koronavírust
Ismét komoly fordulóponthoz érkezett a koronavírus helyzet: a harmadik hullám elején járunk.
Horvátországban vásár- és sportcsarnokokban alakítottak ki oltópontokat
Több városban is oltópontokat jelöltek ki Horvátországban a 65 évesnél idõsebbek és krónikus betegek beoltására - írta vasárnap a helyi sajtó.
Szerbiában az AstraZeneca vakcinája is elérhetõ már
Megérkezett a brit-svéd AstraZeneca gyógyszergyár és az Oxfordi Egyetem által kifejlesztett vakcina elsõ szállítmánya vasárnap Szerbiába, ezzel már négyféle koronavírus elleni oltóanyag érhetõ el az országban.
Megérkezett a harmadik hullám, csak a lakosság beoltása jelenthet megoldást
Nemcsak a környezõ országokban, hanem Európa-szerte is újból növekedésnek indult a koronavírus-fertõzöttek száma. Müller Cecília országos tisztifõorvos csütörtökön már arról beszélt, hogy Magyarországra is megérkezett a járvány harmadik hulláma, és felhívta rá a figyelmet, hogy továbbra is fegyelmezetten kell védekezni és megvárni, hogy a lakosság kellõ aránya rendelkezzen már védõoltással a nyitás elõtt. Vannak olyan európai országok is, ahol ismét rendkívül súlyossá kezd válni a helyzet. Szlovákia például egészségügyi segítséget kért, mivel túlterheltté vált az egészségügy, Hollandiában erõszakos tüntetések hátráltatják a védekezéést, ...
- címkék:
- Európa
- járvány
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Elsõk közt oltatta be magát az ausztrál kormányfõ
Scott Morrison ausztrál miniszterelnök az elsõk között vette fel az új koronavírus elleni védõoltást vasárnap, a hétfõn kezdõdõ országos oltási kampány nyitányaként.
Koronavírus: az új cél az hogy július végére minden brit felnõtt megkapja az oltást Nagy Britanniában
A brit kormány új célkitûzése az, hogy július végére a teljes brit felnõtt lakosság megkapja a koronavírus elleni oltást - közölte vasárnap Boris Johnson brit miniszterelnök. A december 8-án kezdõdött nagy-britanniai oltási kampány elsõ célja az volt, hogy február 15-re az oltási menetrend elsõbbségi listáján szereplõ legveszélyeztetettebb lakossági csoportok mindegyik tagja - 15 millió ember - megkaphassa a koronavírus elleni oltásnak legalább az elsõ dózisát. Ez a cél a határidõ elõtt egy nappal, múlt vasárnap teljesült.
Közel félmillió oltást is beadhatnak a következõ 2 hétben Magyarországon
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetõség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak - közölte az oltási munkacsoport vezetõje szombaton a közmédiával. György István kiemelte: ahhoz, hogy ezeket az oltásokat ténylegesen el lehessen végezni az kell, hogy aki értesítést kap, fel is vegye az oltást.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Ekkor kezdõdhet meg a kínai vakcinával az oltás Magyarországon
Magyarország már öt, koronavírus elleni vakcinával rendelkezik, ezek közül néggyel már oltanak, a kínai vakcinával a jövõ héten kezdõdhet meg az oltás - közölte a koronavirus.gov.hu oldal. A kormányzati portálon tudatták: péntekig összesen 737 267 ember oltására elég oltóanyag érkezett az országba. Az amerikai-német Pfizer-BioNTechtõl 334 717, a kínai Sinopharmból 275 ezer, a brit-svéd AstraZenecától 84 950, az orosz Szputnyikból 22 800, az amerikai Modernától 19 800 ember oltására elég vakcina jött.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- kínai vakcina
- Címkefelhõ »
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer adag oltás beadására lesz lehetõség
Szerdától két hét alatt több mint 465 ezer koronavírus elleni oltás beadására van lehetõség, ez több, mint amennyi embert eddig összesen beoltottak - közölte György István, az oltási munkacsoport vezetõje szombaton a közmédiával.
Kedvezõ az orosz vakcina fogadtatása a vidéki oltópontokon
A veszprémi oltóponton kedvezõek a tapasztalatok, mindenki idõre megérkezett, az érintettek lelkesen fogadták az orosz vakcinát - mondta Bujdosó László, a veszprémi Csolnoky Ferenc Kórház osztályvezetõ fõorvosa.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Soron kívül oltatta be barátait az argentin egészségügyi miniszter, menesztették
Távozni kényszerült posztjáról pénteken Ginés González García argentin egészségügyi miniszter, miután fény derült arra, hogy barátainak soron kívül biztosított koronavírus elleni oltást a minisztériumban.
- címkék:
- Argentína
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Szlovákia nagy mennyiségû orosz vakcinát vásárol
Igor Matovic szlovák miniszterelnök a kormány elõzõ esti ülésén hozott döntésnek ellentmondva pénteken azt mondta, Szlovákia mégiscsak vásárol a koronavírusos betegség elleni Szputnyik V orosz oltóanyagból.
Így oltották el a kigyulladt raktárat Budafokon - videó
Nagy erõkkel vonultak ki a tûzoltók péntek délután Budafokra, ahol kigyulladt egy raktárépület. A tûz egy közeli lakóépületre is átterjedt, de végül sikerült megfékezni a lángokat.
- címkék:
- Budafok
- tûz
- oltás
- raktár
- Címkefelhõ »
A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti az oltást megtagadókat
A Vatikánban akár elbocsátás is fenyegetheti azokat, akik nem hajlandók beadatni maguknak a koronavírus elleni oltást, kivételt csak azok élvezhetnek, akik érvényes orvosi igazolással bizonyítják, hogy nem ajánlott számukra a vakcina - jelentette csütörtökön az AP amerikai hírügynökség.
- címkék:
- Vatikán
- oltás
- kirúgás
- oltásellenesség
- Címkefelhõ »
Schmuck Andort is beoltották koronavírus ellen: ezért kapta meg most a vakcinát
Schmuck Andor soha nem gondolta volna, hogy betegsége miatt elõnyben részesül majd.
Jakab Péter a kamuvideók után az oltások ellen próbál hergelni
Jakab Péter, a Jobbik elnöke az elmúlt idõben egyre gyakrabban hamisít meg videófelvételeket és interjúkat úgy, ahogy a maga számára kedvezõbbnek hiszi. A baloldali párttá váló Jobbik a járvány elleni védekezés hátráltatásával és a vakcinával kapcsolatos álhírek terjesztésével próbálkozik. Jakab például az Országgyûlésben ismét támadta az oltóanyagokat, a szakembereket kuruzslóknak nevezte, a konzultációt, amelyen az embereket az újranyitásról kérdezi a kormány, pedig bohóckodásnak hívta.
Újabb európai ország fogadja karantén nélkül a beoltott utazókat
Óriási baki: azért kapott volna soronkívül védõoltást egy férfi, mert 6 centi magasnak hitték
Soron kívül be akartak oltani egy brit férfit, mert azt hitték, mindössze 6 cm magas.
Szlovéniában április elsején kezdenék meg a lakosság tömeges beoltását
Szlovéniában továbbra is nagy a bizonytalanság azzal kapcsolatban, hogy ki mikor juthat majd hozzá a koronavírus-elleni védõoltáshoz. Jelko Kacin, a tömeges oltás logisztikai részéjért felelõs nemzeti koordinátor a helyzet tisztázása végett a 24Ur "Este" címû mûsorában osztott meg fontos információkat.
- címkék:
- Szlovénia
- oltás
- vakcina
- Címkefelhõ »
Így érzi magát az oltás után Korda György
Vége a várakozásnak, Korda György is megkapta a koronavírus elleni oltás elsõ adagját.
Spanyolország a vakcina útlevéltõl várja a turizmus újraindulását
A koronavírus-járvány a turisztikai szektorra és a vendéglátóiparra mérte a legnagyobb csapást, Spanyolországban pedig abban reménykednek, hogy a nyári szezont meg lehet menteni a vakcina útlevél bevezetésével.
- címkék:
- Spanyolország
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Egyre közelebb a tömeges oltás - és egyre többet hazudik róla a baloldal
Milliók haltak meg szerte a világon a vírus miatt, egyre több országban tombol a vírus harmadik hulláma, a magyarországi baloldal politikusai pedig továbbra is a vakcinák ellen kampányolnak. Mindebbõl pedig jól látszik stratégiájuk: a járvány elhúzódásával több lesz a beteg, a halott, aminek reményeik szerint politikai-gazdasági következményei lehetnének. Ennek megfelelõen a baloldal vezetõ arcai, így Gyurcsány Ferenc, Hadházy Ákos, Jakab Péter és Szabó Tímea egytõl egyig beálltak a sorba, és minden erejükkel megpróbálják gyengíteni az oltási hajlandóságot. Összegyûjtöttük a legmegdöbbentõbb oltásellenes megnyilvánulásaikat!
Ezzel a magyar kalkulátorral kiszámolhatja, mikor kaphatja meg az oltást
- címkék:
- Pál Tibor
- oltás
- sorrend
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Korda György megkapta az oltást, még a tûszúrást sem érezte
A napokban kapta meg az elsõ adag koronavírus elleni oltást Korda György, és a jövõ hónap elején kell jelentkeznie háziorvosánál a második vakcináért. A 82 éves sztár részletesen mesélt arról, mennyire várta már, hogy megkapja a védõoltást, és azt is elmondta, hogyan érzi most magát.
Mexikóban már több mint egymillió védõoltást adtak be
Mexikóban a hatóságok már több mint egymillió oltást adtak be egészségügyi dolgozóknak, valamint idõseknek tavaly év vége óta a koronavírus ellen - derült ki szerda este az egészségügyi miniszter helyettesének sajtóértekezletén.
- címkék:
- Mexikó
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Nincs kivétel, az oltás az oltási terv szerint zajlik
A Koronavírus Sajtóközpont közleménye szerint nem oltják soron kívül semelyik élelmiszer-áruház raktárosait sem - olvasható a Magyar Nemzet cikkében.
Szerbiától kap oltóanyagot Montenegró
Montenegró szerdán kétezer adag Szputnyik V koronavírus elleni vakcinát kap Szerbiától, és további kétezer adag érkezik a szomszédos országból néhány napon belül - jelentette be Jelena Borovinic Bojovic montenegrói egészségügyi miniszter a podgoricai közszolgálati televízió internetes oldalának beszámolója szerint.
Önkéntes alapon, soron kívül oltják az élelmiszer-áruházak raktárosait
Az országos oltási tervhez képest hamarabb vehetik fel a Covid-19 elleni vakcinát az egyik piacvezetõ, hetente több millió magyart kiszolgáló áruházlánc élelmiszerraktárainak alkalmazottai. Az önkéntes lehetõségrõl ezen a héten nyilatkozhat a dolgozói kör – tudta meg a Magyar Nemzet. Az élelmiszer-biztonság megerõsítésére kezdeményezett hatósági akcióban az elsõ nagy kereskedelmi szereplõnél rövidesen indul a soron kívüli oltási program, amihez várhatóan a többi lánc logisztikai központjaiból is csatlakoznak.
Ozzy Osbourne megkönnyebbült az oltás után
Ozzy Osbourne megkapta a koronavírus elleni oltás elsõ dózisát, és azt mondja, megkönnyebbült.
Politikai és gazdasági érdekeket szolgálnak az oltóanyagok kritikái
Kásler Miklós, az emberi erõforrások minisztere nemrég közösségi oldalán tett közzé bejegyzést, amelyben kiemeli, hogy az NNK által elvégzett vizsgálatot követõen immár nagy mennyiségben áll majd rendelkezésünkre a hagyományos, bevált technológiával elõállított vakcina.
- címkék:
- Kásler Miklós
- Kína
- oltás
- vakcina
- Címkefelhõ »
Ilyen mellékhatás jelentkezett Jakupcsek Gabriellánál miután megkapta a koronavírus elleni védõoltást
Nemrég megkapta a koronavírus elleni védõoltás Jakupcsek Gabriella. A mûsorvezetõ elmondta, hogy a vakcina beadását követõ napokban nem érezte jól magát.
Újabb európai országban kezdõdik meg az oltás
Észak-Macedónia megkezdi a koronavírus elleni védõoltások alkalmazását, elõször a fertõzöttekkel foglalkozó egészségügyi dolgozók kapják meg a vakcinát - közölte a Vesti.mk szkopjei hírportál kedden.
Orbán Viktor: Nem majd, hanem gyorsan kell minél több vakcinát szerezni
"Az Oroszországgal kötött megállapodás értelmében egymillió ember beoltására elegendõ oltóanyag érezik Magyarországra három hónap alatt. A kínai vakcina ügyében is sikerült megállapodást kötnünk, két és fél millió ember beoltására elegendõ vakcinát vásárolunk a Sinopharmtól. Ez azt jelenti, hogy Magyarországon már öt hatékony és biztonságos vakcina rendelkezik engedéllyel. Ami a tömeges oltás megkezdésének kulcsa" - mondta Orbán Viktor a közösségi oldalára feltöltött videóban.
Az AstraZeneca-vakcinával is megkezdték az oltást Romániában
Romániában megkezdték hétfõn a koronavírus elleni oltást az AstraZeneca vakcinájával is, amelyet a 18 és 55 év közötti felnõttek immunizálására használnak.
Szlovénia lazított a határátkelési szabályokon
Áttörést hoz a vakcina a koronavírus-járvánnyal szemben
Látványosan szorul vissza a koronavírus-járvány azokban az Európai Unión kívüli államokban, amelyekben idõben és többfajta vakcinával kezdtek el oltani. Nagy-Britanniában, Izraelben és az Egyesült Államokban brit, dél-afrikai, brazil és más mutációk terjedése ellenére egyre kevesebb a regisztrált napi új fertõzött, illetve a halottak száma is csökken. A magyarázat egyértelmû: a gyors és tömeges oltási folyamat, ami az EU-ban elmaradt Brüsszel több hónapos késlekedése miatt. Magyarország kormánya is azt a stratégiát követi, mint az oltásban sikeres államok, nevezetesen: minél többfajta vakcinából minél többet szerez be.
Megkezdték az oltást Bosznia-Hercegovinában
Megkezdõdött a koronavírus elleni oltások beadása Bosznia-Hercegovinában pénteken, a legelsõ vakcinákat az ország többségében szerbek lakta részének egészségügyi dolgozói kapják meg - tudatta a Banja Luka-i RTRS közszolgálati televízió.
A magyar tudós szerint ezért nem kell tartani a koronavírus-vakcina által kiváltott allergiás reakciótól
Karikó Katalin szerint nagyon kevés esély van rá, hogy a Pfizer vagy a Moderna vakcina súlyos allergiás reakciót váltson ki.
Most már biztos! Hamarosan érkezik a védettséget igazoló okmány
A mai Kormányinfón Gulyás Gergely adott tájékoztatást a kormány döntésérõl a védettségséget igazoló okmánnyal kapcsolatban.
- címkék:
- védõoltás
- járvány
- oltás
- igazolás
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Kiderült, ennyi embert oltottak be eddig koronavírus ellen
Szerdáig 294 624 embert oltottak be, több mint 117 ezren pedig már a második oltást is megkapták - ismertette Gulyás Gergely.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhõ »
Koronavírus elleni oltás: kiderült, mi lesz az érvénytelen tajszámmal rendelkezõkkel
Kiderült: érvénytelen tajszám esetén is beadják a koronavírus elleni vakcinát.
Súlyos hiba történt: a Pfizer után másodikként Modernával oltották be a pácienst Zsilvásárhelyen
A romániai Zsilvásárhelyen egy kórházi asszisztensnõ tévedésbõl a Moderna által gyártott emlékeztetõ oltást adta be az egyik páciensnek, akit elõzetesen a Pfizer/BioNtech-féle vakcinával oltották.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- baki
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Valószínûleg a vírus brit mutációja miatt nõ újra az esetszám Magyarországon
Jelen lehet Magyarországon is a koronavírus brit mutációja, és valószínûleg ez állhat az esetszámok növekedése mögött is - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus fõorvosa csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! címû mûsorában.
Károly herceg és Camilla is megkapták a koronavírus elleni vakcina elsõ adagját
Károly herceg és Camilla megkapta a covid-oltás elsõ adagját, hála Boris Johnsonnak, aki február 15-ig szeretné beoltani az egyesített oltásügyi bizottság (JCVI) által legveszélyeztetettebb kategóriába sorolt embereket.
A 4 legveszélyesebb tévhit a koronavírus elleni oltással kapcsolatban
Miközben már világszerte elkezdõdött a koronavírus elleni oltások beadása, továbbra is sok álinformáció és tévhit kering a vakcinával kapcsolatban. Jöttünk, hogy ezekkel leszámoljunk!
Elton John és Michael Caine videóban bátorít a koronavírus elleni oltásra - videó
A 73 éves Elton John popénekes és a 87 éves Michael Caine színész humoros videóban hívta fel a brit idõsek figyelmét az oltás fontosságára. Nagy-Britanniában jelenleg a 70 év felettieket oltják, és már 12,6 millió ember megkapta a vakcinát.
Korai lenne még a korlátozások enyhítése, nincsenek elegendõen beoltva
Jelenleg a hazánkba érkezett oltóanyagok kiszállítása zajlik az orvosi praxisokba. A Pfizer/BioNTech-vakcinával oltanak a háziorvosi praxisokban, az AstraZeneca szerével a krónikus betegeket fogják kezelni. A Szputnyik V vakcinákkal pedig a fõvárosi oltópontokon fognak oltani – mondta Müller Cecília országos tisztifõorvos az Operatív Törzs szerdai online sajtótájékoztatóján.
Megkapta az oltást Budapest II. kerületének egyik legidõsebb polgára
A II. kerület egyik legidõsebb polgára, a 102 éves Számadó Lászlóné a múlt héten kapta meg a koronavírus elleni védõoltást.
- címkék:
- Varga Mihály
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Ettõl függ, hogy õsszel szükség lesz-e újabb oltásra
Nem biztos, hogy õsszel újra meg kell ismételni a koronavírus elleni védõoltást. Ez nagyban függ az akkori járványügyi helyzettõl, illetve egyéb tényezõktõl.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- Virológus
- Címkefelhõ »
A Szputnyik V gyártója benyújtotta az engedélyezéshez szükséges papírokat az EU-nak
Az orosz hírügynökség és a The Moscow Times értesülései szerint az orosz szuverén vagyonalap, a Russian Direct Investment Fund (RDIF) benyújtotta a Szputnyik V koronavírus-elleni vakcina engedélyezéséhez szükséges kérelmet, amelyet az Európai Gyógyszerügynökség (EMA) el is fogadott.
- címkék:
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Szputnyik V
- Címkefelhõ »
Iránban is elkezdték beoltani az embereket a Szputnyik V vakcinával
Iránban megkezdõdött kedden a koronavírus elleni oltási kampány az orosz Szputnyik V védõoltással - jelentették iráni hivatalos források.
Megkezdik a hatvan év alatti krónikus betegek oltását
Az Operatív Törzs munkacsoportjának vezetõje, György István elmondta, hogy az orosz vakcinát a kórházi oltópontokon kezdik alkalmazni, az AstraZeneca vakcinájával pedig megkezdik a 60 év alatti krónikus betegek oltását.
- címkék:
- betegség
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- COVID-19
- Címkefelhõ »
Meghaladta a 12,5 milliót a beadott oltások száma Nagy-Britanniában
A vasárnap ismertetett legfrissebb adatok szerint meghaladta a 12,5 milliót a koronavírus ellen beadott oltások száma Nagy-Britanniában. Az újonnan kiszûrt fertõzések, a kórházi kezelésre szorulók és a halálozások száma továbbra is jelentõs ütemben csökken. A brit kormány vasárnap közölte, hogy nem tervezi "oltási útlevelek" meghonosítását.
- címkék:
- Nagy-Britannia
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Müller Cecília: Most van itt az ideje az oltakozásnak!
A kiegyensúlyozott magyar járványügyi adatok ellenére sem szabad hátradõlni, most van itt az ideje az oltakozásnak - hangsúlyozta az országos tisztifõorvos vasárnap a közmédiának nyilatkozva.
Zökkenõmentes az idõsek beoltása
Zökkenõmentesen halad az idõsek beoltása a koronavírus elleni vakcinával Miskolcon és Székesfehérváron - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
Oroszországban júniusig az összes jelentkezõ megkaphatja a védõoltást
Oroszországban júniusig minden jelentkezõ megkaphatja a Covid-19 betegség elleni védõoltást - jelentette ki Kirill Dmitrijev, az orosz oltóanyagok fejlesztését finanszírozó Oroszországi Közvetlen Befektetési Alap (RFPI) vezérigazgatója a Rosszija 1 televíziónak.
- címkék:
- Oroszország
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Folytatódik az idõsek beoltása
Folytatódik a regisztrált idõsek beoltása az ország több pontján, vasárnap estig 40 ezren kapják meg a koronavírus elleni vakcinát - hangzott el az M1 aktuális csatornán vasárnap.
- címkék:
- oltás
- idõsek
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Koronavírus-oltással csapott be egy álorvos egy asszonyt és a lányát Tápiószõlõsön - videó
Egy férfi orvosnak öltözve jutott be egy tápiószõlõsi asszony házába, majd azt hazudta nekik, hogy a koronavírus elleni oltásért fizetni kell, sõt, büntetést kapnak, ha nem oltatják be magukat.
- címkék:
- rendõrség
- csalás
- oltás
- koronavírus
- Címkefelhõ »
Gyurcsányék fejezzék be az oltásellenes kampányukat!
A Fidesz közleményben szólította fel a baloldalt, hogy fejezzék be az oltásellenes kampányukat.
Brüsszel már szinte könyörög az orosz vakcináért
Az Európai Bizottság elnöke nemrég beismerte, hogy Brüsszel teljesen elhibázta nemcsak az oltási kampány megszervezését, hanem a vakcinák beszerzését is. Az EU rengeteg hibát követett el már a járvány kezdetétõl. Szimbolikus politizálásba kezdtek Brüsszelben, majd alkudozni próbáltak, végül késõn és rossz szerzõdéseket kötöttek a gyártókkal. Így óriási hátrányba került az unió Nagy-Britanniával és Izraellel szemben. Eddig csak a Pfizer-, az AstraZeneca- és a Moderna-vakcinákat engedélyezték, miközben a Szputnyik V és a kínai Sinopharm készítményeivel már több millió embert oltottak be sikeresen. A magyar kormány ezért állapodott megg ...
Így készüljön az oltásra - fontos tudnivalók
COVID-19 - Íme, az országos lista a tervezett oltóhelyekrõl
Dr. Kunetz Zsombor egészségügyi szakértõ nyilvánosságra hozta azt a listát, melyen megyékre és intézményekre lebontva látható az oltóhelyek tervezett száma.
- címkék:
- oltás
- koronavírus
- COVID-19
- oltóhelyek
- Címkefelhõ »
Orbán Viktor: Aki gyors, életet ment, aki lassú, életet veszít
A gyorsaságot nevezte a legfontosabbnak a koronavírus elleni vakcina beszerzésében Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, miután tárgyalt cseh kollégájával, Andrej Babissal.
Elõbb oltják be az illegális migránsokat Svédországban
Felháborodást váltott ki politikai körökben, hogy a skandináv ország oltási rendjében az illegális, papír nélküli migránsok elsõbbséget élvezhetnek a koronavírus elleni oltás beadatásának folyamatában, írja a V4NA.
- címkék:
- Svédország
- oltás
- migráns
- Címkefelhõ »
Egy hétvége alatt akár egymillió embert is be tudnak oltani Magyarországon
Napi 400-500 idõs, 80 év feletti embert oltanak be a Magyar Honvédség Egészségügyi Központban a Pfizer és a BioNTech cég közös vakcinájával - közölte az intézmény fõigazgatója pénteken Budapesten.
A tagállami kormányok engedélyezhetik oltóanyagok használatát
Az Európai Unió bármely tagországában kiadhat a kormányzat szükséghelyzeti használati engedélyt az új típusú koronavírus elleni oltóanyagokra, de ilyen esetben a termékkel kapcsolatos felelõsséget nem a gyártó, hanem a kormány viseli - mondta Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke egy pénteki lapinterjúban az oltási kampány Magyarországon alkalmazott megoldásairól.
Az idõsek körében magas az oltási hajlandóság
Az idõsek körében magasabb az oltási hajlandóság, ami helyes is, mert õk a koronavírus által legveszélyeztetettebb csoport - mondta a Dél-pesti Centrumkórház infektológus fõorvosa az M1 aktuális csatornán csütörtök este.
- címkék:
- Szlávik János
- oltás
- idõsek
- Címkefelhõ »
Itt vannak az elsõ hajótársaságok, amelyek csak beoltott utasokat engednek a fedélzetre
Szakértõk szerint szükség lenne más vakcinákat is megvenni Csehországban
A csaknem 11 millió lakosú Csehország minden lakosának beoltására elegendõ vakcinát rendelt a koronavírus ellen - közölte szerdán Katerina Bathová immunizálásért felelõs koordinátor.
Esztergályos Cecília az oltásról: "Én már meg akarom menteni a világot"
Esztergályos Cecília színmûvésznõ már nagyon szeretné visszakapni a régi, jól megszokott életét, így mindent megtesz ennek érdekében. Férjével, Fonyódi Péterrel együtt elsõként regisztráltak a koronavírus elleni oltásra.
Megkapta a második koronavírus-vakcinát Müller Cecília - fotó
Február 3-án megkapta Müller Cecília országos tisztifõorvos a vírus elleni vakcina második adagját.
Nagyon sikeres az orosz vakcina Argentínában
Az Infobae.com szerint Argentína mindent megtesz annak érdekében, hogy mihamarabb megkezdõdhessen az orosz Szputnyik V vakcina gyártása az országon belül is, errõl már Moszkvában folynak az egyeztetések.
Mexikóban engedélyezték, Ausztria vizsgálná a Szputnyik V vakcinát
A The Moscow Times arról számolt be, hogy Mexikóban is engedélyezték az orosz Szputnyik V vakcina használatát.
- címkék:
- Mexikó
- oltás
- vakcina
- koronavírus
- Szputnyik V
- Címkefelhõ »