olimpiai bajnok
címke rss- Legfrissebb
- Legrégebbi
Bajnokok köszöntője
Nem véletlenül mondják, hogy a bajnokok eredményeiben mélyen benne vannak a szülők, mert az ő támogatásuk nélkül, nem jutnának olyan magasra. Anyák napján kiváló sportemberek mondanak köszöntőt a háttérben "dolgozó" legnagyobb erőknek! Szász Emese és Knoch Viktor olimpiai bajnokok, Kiss Norbert Európa-bajnok autóversenyző, Varga Katalin para kajak-kenu olimpikon és Magyar Petra utánpótlás-válogatott floorball versenyzőtől, Nagy Ferenc: Édesanyám című versét hallhatjátok.
Magyar "legek" az olimpiák történetében
Ahogy a tudományokban, úgy a sportban is hagytunk (és reméljük még hagyunk) világraszóló nyomot magunk után. Kiemeltünk pár magyar csodát, de szerencsére maradt még bőven egy következő fordulóra. Megpróbálod?
Meghalt a volt szovjet olimpiai bajnoknő, akit azzal vádoltak, hogy férfi
A 83 éves Tamara Pressz, aki az 1960-as és 1964-es olimpián három aranyérmet nyert, hétfőn este Moszkvában meghalt. Élete kész regény, hirtelen visszavonulását pedig a mai napig homály fedi.
A híres olimpikon is a koronavírus elleni vakcina mellett kampányol: ezért tartja fontosnak
Nagy Tímea is a reklámarca lett a koronavírus elleni vakcina fontosságának.
Tinik, akik legyőzték a világot
Mi még javában hegyezgettük a ceruzánkat, amikor ezek a 13-14 éves lányok, fiúk, kemény felkészülések után, olimpiai bajnokok lettek a nagyok között. Ismered a történetüket? Kvízünkből sokat megtudhatsz róluk!
Elhunyt az olimpiai bajnok dzsúdós
Hetvenegy éves korában elhunyt Szergej Novikov orosz cselgáncsozó, aki 1976-ban, Montréalban olimpiai bajnoki címet szerzett a Szovjetunió színeiben a plusz 93 kilogrammosok súlycsoportjában.
Meghalt az olimpiai bajnok dzsúdós
Hetvenegy éves korában meghalt Szergej Novikov orosz cselgáncsozó, aki 1976-ban, Montréalban olimpiai bajnoki címet szerzett a Szovjetunió színeiben a plusz 93 kilogrammosok súlycsoportjában.
Igaly Diána élete képekben
Tragédia: elhunyt a sportlövő olimpiai bajnok, Igaly Diána
56 éves korában koronavírusban hunyt el a 2004-es olimpiai bajnok. A hírt Sinka László, a Magyar Sportlövő Szövetség főtitkára is megerősítette.
Minden idők legjobb tornásza már nem zárja ki, hogy a párizsi olimpiáig folytatja
Simone Biles négyszeres olimpiai bajnok tornász nem zárja ki annak a lehetőségét, hogy az idén nyárra halasztott tokiói olimpia után a párizsi játékokon is elindul.
Királytól érmet, trónörököstől becenevet, halálfélelemből aranyat
Egyeseknek ma már „csak" egy uszoda. Ááá, pedig... A kor szupersztárja, a magyar sport többszörös „elsője", az úszó, az építész, a focista, az atléta, a szövetségi kapitány, a sportújságíró (egyszusszra menne?). Akit a görög trónörökös nevezett először Magyar Delfinnek, s aki úgy nyert 3 ezüstöt, hogy abból kettő arany.
Olimpiai bajnok sportoló karambolozott a mentő autóval a Blaha Lujza térnél
Egy olimpiai bajnok vízilabdázó karambolozott mentőautóval a Blaha Lujza téren történt szörnyű balesetben.
Elveszítheti olimpiai aranyát az orosz súlyemelő
Március elsejei hatállyal felfüggesztették versenyzési jogát a doppingváddal illetett orosz súlyemelőnek, Okszana Szlivenkónak, aki azzal számolhat, hogy vissza kell adnia olimpiai aranyérmét.
Az ötszörös olimpiai bajnok sztárúszó egy év szünet után versenyez ismét
A világ leghíresebb úszói közé tartozó amerikai Katie Ledecky egy évi szünet után először versenyez a héten.
Hiába élvezte a közös munkát, otthagyta edzőjét az olimpiai bajnok klasszis
Az Egyesült Államokban készül tovább Wayde van Niekerk, a férfi 400 méteres síkfutás olimpiai címvédője és világcsúcstartója.
A bíróság felmentette a doppingolással vádolt olimpiai bajnokot
Egy olaszországi bíróság megszüntette a büntetőeljárást Alex Schwazer olimpiai bajnok gyaloglóval szemben, akit doppingolással vádoltak.
Különleges képpel jelentkezett Hosszú Katinka - fotó
Hosszú Katinka saját Facebook-oldalán jelentkezett egy új képpel, amelyen valószínűleg edzés közben látható a háromszoros olimpiai bajnok úszónő.
Néha Hosszú Katinkának sem sikerül elsőre egy gyakorlat - videó
Hosszú Katinka nem tétlenkedett szombat reggel sem, és edzéssel indította a napot. Ahogy az általa posztolt videó mellé is írta, van, amikor nem sikerül elsőre egy gyakorlat, de olyankor nevet egyet az ember és újra nekifut a dolognak.
Doppingvétség miatt felfüggesztették az olimpiai bajnok sportolót
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (WA) felfüggesztette Brianna McNeal olimpiai és világbajnok gátfutó versenyzési jogát.
Keleti Ágnes élete képekben
Felfüggesztették az olimpiai bajnok tornászt
A Nemzetközi Torna Szövetség (FIG) felfüggesztette az olimpiai bajnok Oleg Vernyajev versenyengedélyét.
Az olimpiai bajnok Vesznyina visszatér a versenyteniszbe
A női párosban olimpiai bajnok orosz teniszező, Jelena Vesznyina bejelentette, hogy folytatja pályafutását.
Marad a kétéves doppingeltiltás az olimpiai bajnok cselgáncsozónak
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a fellebbezését, így érvényben maradt Rafaela Silva olimpiai és világbajnok brazil cselgáncsozó kétéves doppingeltiltása.
Börtönbe kell vonulnia az olimpiai bajnok sportolónak: ezért kerül rács mögé
Gyorshajtás és kábítószer-birtoklás vádjával hét hónap börtönbüntetésre ítélték Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutót.
- címkék:
- olimpiai bajnok
- börtön
- sportoló
- Címkefelhő »
A teniszsztár, aki a cipőjét sem tudta befűzni, majd a világranglista 839. helyére zuhant
A korábbi világelső teniszező, a háromszoros Grand Slam-győztes, kétszeres olimpiai bajnok, Andy Murray nehéz időszakon van túl. A 2018-ban és 2019-ben is csípőműtéten átesett játékos igazi visszatérése a 2021-es nyári olimpia lehet. Ő a címvédője a férfi egyesnek teniszben, legutóbb Rióban és előtte Londonban is megnyerte ezt a számot, és Tokióban újra győzni szeretne.
Csaknem havi egymillió forintot kap Shane Tusup Hosszú Katinka után
A háromszoros olimpiai bajnok úszóval, Hosszú Katinkával elért eredményeinek köszönhetően még mindig komoly összeget kap havonta Shane Tusup - írta a Blikk.
A kétszeres olimpiai bajnok teniszező Tokióban is címet védene
Andy Murray kétszeres olimpiai bajnok brit teniszező reméli, hogy versenyezhet a tokiói ötkarikás játékokon.
Valóságshow-ba készül egy négyszeres olimpiai bajnok
Mo Farah négyszeres olimpiai bajnok brit hosszútávfutó részt vesz a Magyarországon is ismert, Celeb vagyok, ments ki innen! című televíziós valóságshow-ban, hazája atlétikai szövetsége szerint ezzel veszélyezteti tokiói felkészülését.
Szexuális erőszakkal vádolják az olimpiai bajnok sportolót
Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják Conseslus Kiprutót, a kenyaiak akadályfutó olimpiai bajnokát.
Szexuális erőszakkal vádolják az olimpiai bajnok sportolót
Kiskorú sérelmére elkövetett szexuális erőszakkal vádolják Conseslus Kiprutót, a kenyaiak akadályfutó olimpiai bajnokát.
Szívműtétje után újra versenyezhet az olimpiai bajnok síelő
Megkapta az orvosi hozzájárulást, így szívműtétje után újrakezdheti élsportolói pályafutását az északi síben olimpiai és világbajnok Bernhard Gruber.
- címkék:
- olimpiai bajnok
- verseny
- szívműtét
- síelő
- Címkefelhő »
Visszatért sérülése után az olimpiai, világ- és Európa-bajnok magyar vízilabdázó
Súlyos térdsérülését követően pénteken a Tatabánya ellen tért vissza Varga Dénes, az FTC-Telekom Waterpolo olimpia- világ- és Európa-bajnok vízilabdázója.
Letartóztatták az olimpiai bajnok sportolót
Letartóztatták hazájában a tekvondós Ahmad Abugaust, Jordánia első és eddigi egyetlen olimpiai bajnokát.
Letartóztatták Jordánia egyetlen olimpiai bajnokát
Letartóztatták hazájában a tekvondós Ahmad Abugaust, Jordánia első és eddigi egyetlen olimpiai bajnokát.
Koronavírusos lett az olimpiai bajnok tornász
Megfertőződött a koronavírussal Ucsimura Kohei, háromszoros olimpiai bajnok japán tornász.
Pozitív lett a kétszeres olimpiai bajnokunk koronavírus-tesztje
A kétszeres olimpiai bajnok, Nagy Tímea is elkapta a koronavírust.
Az ötszörös olimpiai bajnok úszó szinte már úszni sem tud 25 évesen
A korábban a világ legjobbjának is megválasztott Missy Franklin visszavonulása óta is szenved, most egészen durva részletet árult el mindennapjairól. 25 évesen alig tud úszni az ötszörös olimpiai bajnok úszó.
Pénteken ismét Kolonics György-emlékfutás
Ahogy több mint egy évtizede mindig, úgy idén is október 23-án, pénteken lesz a Kolonics György-emlékfutás. A hagyományos Duna-parti programon nemcsak futni, hanem sárkányhajózni is lehet.
Koronavírusos lett a hollandok olimpiai bajnok úszója, így nem jön Budapestre
Nem indulhatott el Budapestre, a Nemzetközi Úszóliga (ISL) versenysorozatának e hét végi nyitóeseményére Femke Heemskerk, a hollandok olimpiai és világbajnoka, mivel megfertőződött a koronavírussal.
Gyász: elhunyt a magyar labdarúgó
Elhunyt Fatér Károly, a Csepel SC olimpiai bajnok labdarúgója - adta hírül a csapat, saját oldalán.
Liu Shaolin Sándor is elkapta a koronavírust
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázónak, Liu Shaolin Sándornak pozitív lett a koronavírustesztje, ami a fiatal sportolót is meglepte, mivel egyáltalán nincsenek tünetei.
Hosszú Katinka különleges helyről köszöntötte a követőit - fotó
Hosszú Katinka hivatalos Facebook-oldalán jelentkezett egy képpel hétfőn kora reggel, amelyen a leírás szerint épp a jégfürdőben tartózkodott. A háromszoros olimpiai bajnok úszónő egyébként onnan kívánt boldog hétfő reggelt mindenkinek és azt is, hogy vágjunk bele a hétbe.
Összetört a magyar olimpikon - Meghalt a kisebbik a lánya
Nincs is annál nagyobb tragédia, mikor egy szülőnek kell eltemetnie a gyermekét - ezzel kell most szembenéznie Hegedűs Csaba, olimpiai bajnok birkózónak.
Kokaint találtak az olimpiai bajnok Petter Northug otthonában
Kokaint találtak a rendőrök Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó otthonában.
- címkék:
- kokain
- olimpiai bajnok
- Címkefelhő »
Kokaint találtak a kétszeres olimpiai bajnok lakásán
Kokaint találtak a rendőrök Petter Northug kétszeres olimpiai bajnok norvég sífutó otthonában.
Három és fél év kihagyás után újra versenyezni fog az olimpiai bajnok kenus
A Magyar Nemzetnek nyilatkozott Peking olimpiai aranyérmes kenusa, aki 37 évesen több mint három és fél év kihagyás után rajthoz állna az országos bajnokságon.
Betegségben elhunyt Finn Christian Jagge, műsikló olimpiai bajnok
Finn Christian Jagge, műsikló a 1992-es téli olimpia bajnoka 54 évesen hunyt el. Régóta küzdött betegségével, felesége tudatta a szomorú hírt.
Elhunyt az olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázó
Hetvenkét éves korában meghalt a szovjet színekben kétszeres olimpiai bajnok vízilabdázó, Alekszandr Kabanov, aki orosz szövetségi kapitányként is számos sikert aratott.
Elhunyt Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó
Elhunyt Kárpáti György, háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó. Ő volt minden idők legfiatalabb magyar vízilabdázó olimpiai bajnoka.
Műtét után három hónapos kihagyás vár az olimpiai bajnokra
Megműtötték a kétszeres olimpiai bajnok kenyai atléta, David Rudisha bokáját, három hónapos kihagyás vár rá.
- címkék:
- olimpiai bajnok
- műtét
- sérülés
- Címkefelhő »
Gyászol a sportvilág: meghalt az olimpiai bajnok hokijátékos
61 éves korában elhunyt Alekszandr Geraszimov olimpiai bajnok jégkorongozó.
- címkék:
- sport
- halál
- olimpiai bajnok
- hoki
- Címkefelhő »
A Liu tesók is alávetették magukat a koronavírus-tesztnek
Az olimpiai bajnok rövidpályás gyorskorcsolyázó Liu testvérek számára is rosszkor jött a koronavírus-járvány, hiszen fontos versenyük maradt el emiatt. A Life.hu-nak elárulták, milyen hatással van rájuk a kijárási korlátozás.
Ismét visszavonult a hatszoros olimpiai bajnok sportoló
Befejezte pályafutását Viktor An, aki hat olimpiai aranyérmével a rövidpályás gyorskorcsolyázás történetének legeredményesebb képviselője.
Elhunyt az olimpiai bajnok atléta, Hartwig Gauder
Elhunyt Hartwig Gauder olimpiai bajnok német atléta, aki a gyaloglás egyik meghatározó alakja volt a 80-as években.
A kertjében ugrotta meg az év eddigi egyik legjobbját a rúdugrás olimpiai bajnoka - videó
Renaud Lavillenie, a franciák rúdugró olimpiai bajnoka saját kertjében akkorát ugrott, amellyel az idei világranglistán a nyolcadik helyre kerülne.
- címkék:
- rúdugrás
- olimpiai bajnok
- kert
- Címkefelhő »
Májusra halasztották az olimpiai bajnok ökölvívó mérkőzését
Oleksandr Usyk a cirkálósúly vitathatatlan királyaként ment fel a nehézsúlyba, hogy ott is felérjen a csúcsra. Ennek a tervnek a következő állomása eredetileg egy március 28-ai meccs lett volna az angol Derek Chisora (32-9, 23KO) ellen. Ezt az összecsapást 6-8 héttel elhalasztották az ukrán öklöző kisebb könyökproblémái miatt.
Szívbetegsége miatt hunyt el a háromszoros olimpiai bajnok, Peter Snell
80 éves korában hunyt el az új-zélandi származású háromszoros olimpiai bajnok, Peter Snell.
- címkék:
- halál
- olimpiai bajnok
- szívbetegség
- Címkefelhő »
Ötéves börtönbüntetést kapott a kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozó
Ötéves börtönbüntetésre ítélték Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót - közölte az MTI.
Börtönbe megy az olimpiai bajnok
Ötéves börtönbüntetésre ítélték Peter Seisenbacher kétszeres olimpiai bajnok osztrák cselgáncsozót szexuális zaklatás miatt.
Könyv jelent meg a nemrég elhunyt Dömötör Zoltánról
"Lőj, lőj, lőj! Dömötör lőj...GÓL!" címmel megjelent Jocha Károly könyve a november 20-án elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázóról, a tokiói ötkarikás játékok hőséről.
Elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó
84 éves korában elhunyt Dömötör Zoltán olimpiai bajnok vízilabdázó.
Kilencvenhat évesen elhunyt Harrison Dillard olimpiai bajnok
Kilencvenhat évesen elhunyt Harrison Dillard amerikai olimpiai bajnok atléta.
Lebénult a háromszoros olimpiai bajnok sportoló
Mellkastól lefelé lebénult Pete Reed. A brit evezős legenda sorozatban három olimpián (2008, 2012, 2016) nyert olimpiai aranyérmet, emellett ötszörös világbajnok is.
Mi köze Tarzannak Hajós Alfrédhoz? - Férfiak, akik halmozták a sikert
Két magyar férfi a kiváló példa arra, hogy még egy olimpiai bajnoki cím után sem áll meg az élet. Mindkettejük hatalmas sikereket mondhat magáénak az úszás sportágban, de más területeken elért eredményeik miatt is világhíresek.
Visszavonul a kanadaiak háromszoros olimpiai bajnok jégtáncospárja
Visszavonul az élsporttól Tessa Virtue és Scott Moir, a kanadaiak háromszoros olimpiai bajnok jégtáncospárja.
Bundázás miatt börtönbe is kerülhet az olimpiai bajnok sportoló
A 2010-es Liege-Baston-Liege kerékpárverseny végeredményének befolyásolása miatt akár hathónapos börtönbüntetést is kaphat az olimpiai bajnok kazah Alekszandr Vinokurov, valamint az ötkarikás bronzérmes orosz Alekszandr Kolobnyev.
Elhunyt Ambrus Miklós egykori olimpiai bajnok vízilabdázó
Elhunyt Ambrus Miklós olimpiai bajnok vízilabdás. 86 évesen, hosszan tartó betegség után távozott az élők sorából.
Elhunyt Reviczkyné Köteles Erzsébet olimpiai bajnok tornász
Elhunyt Reviczkyné Köteles Erzsébet olimpiai bajnok, illetve háromszoros ezüst- és egyszeres bronzérmes tornász. 95 évet élt.
Visszavonul az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó
Felhagy a versenyzéssel a dél-koreaiak kétszeres olimpiai bajnok női gyorskorcsolyázója, a 30 éves Li Szang Hva.
Meghalt az olimpiai bajnok kézilabdázó
Az orosz kézilabda egyik kiemelkedő alakja, Szergej Pogorelov mindössze 45 évesen meghalt. Az egykori kézilabdázó már egy ideje nem válaszolt a telefonhívásokra, végül a lakásán talált rá holtan az édesanyja.
87 éves korában elhunyt dr. Martin Miklós olimpiai bajnok vízilabdázó
87 éves korában elhunyt dr. Martin Miklós olimpiai bajnok vízilabdázó.
Meghalt az olimpiai bajnok magyar úszó
Életének 94. évében meghalt Popper Imréné, Novák Ilona olimpiai bajnok úszó.
Risztov Éva olimpiai bajnok úszó a gyermekkoráról és az élsportról mesélt
Risztov Évát a köztudat egyfajta hősként kezelte, miután többéves kihagyás után, a 2012-es londoni nyári olimpián aranyérmet szerzett a 10 kilométeres nyílt vízi úszásban. A már visszavonult sportoló, akit sokáig csak „ezüst lányként" emlegettünk, most őszintén mesél gyermekkora és az élsport szövevényes kapcsolatáról, valamint az édesanyja feltétel nélküli támogatásáról.
Elhunyt Matti Nykänen, a finnek négyszeres olimpiai bajnok síugrója
Elhunyt a finnek négyszeres olimpiai bajnok síugrója, Matti Nykänen. A hírek szerint már hosszú ideje beteg volt.
Meghalt az olimpiai bajnok magyar focista
Életének 78. évében meghalt Ihász Kálmán, a klub olimpiai bajnok, életműdíjas labdarúgója.
98 éves lett a legidősebb olimpiai bajnokunk, Keleti Ágnes
Az ötszörös olimpiai bajnok Keleti Ágnes január 9-én töltötte be a 98. életévét, vidámsága és humorérzéke pedig még mindig a régi.
Ezért tiltották el másfél évre Pars Krisztiánt
2019. júliusig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztiánt, most végre az is kiderült, miért.
Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos kiborult az Exatlon Hungaryben
A Bajnokok csapatát erősítő Dombi Rudolf olimpiai bajnok kajakos kiborult az Exatlon Hungary című műsorban. A pontot ugyanis a Kihívók szerezték meg.
Amikor még a teljesítmény számított
Nem akármilyen nevek jöttek össze hétfő délután a Nagy Béla Fradi Hagyományőrző Egyesület rendezvénytermébe, ahol a Magyar Olimpiai Bajnokok Klubjával közös rendezvényen egykori pályatársak, barátok, tisztelők köszöntötték a napokban 75. születésnapját ünneplő Szűcs Lajost és a Németországban élő Hesz Mihályt, valamint a náluk tíz évvel fiatalabb Magyar Zoltánt, a Nemzet Sportolóját. Mindhárman koruk legjobbjainak számítottak nemzetközi szinten is, és összeköti őket a Fradi család is, hiszen legnagyobb sikereiket mindannyian a Ferencváros színeiben érték el. Szűcs Lajos labdarúgó olimpiai bajnoki címe mellett világválogatott is voltt, ...
Gyönyörű kismama: megmutatta babapocakját Kovács Katalin
Kovács Katalin egykori kajakos megmutatta babapocakját: immár a 26. hétben jár.
Három magyar arany az ifjúsági olimpián
Aranyérmet nyert Rendessy Eszter a kajakosok gyorsasági versenyében a nyári ifjúsági olimpián, Buenos Airesben. Később újabb két magyar arany született, mert a férfi 200 méteres pillangóúszásban Milák Kristóf is győzött, ezt követően a 400 méteres női gyorsúszásban Késely Ajna is aranyérmes lett.
Tízgyerekes családból az olimpiai aranyig: Csikó, a birkózás Puskása
Kocsis Ferenc olimpiai aranyérmes, világ- és Európa-bajnok kötöttfogású birkózó, Prima-díjas mesteredző, akinek több tanítványa is a világ legjobbjai közé birkózta magát: Farkas Péter és Majoros István olimpiai bajnokok lettek, de kezei alatt edződött az Eb-győztes Deák Bárdos Mihály is. A birkózó Hírességek Csarnokának tagja többek között arról is beszélt az Origónak, melyik magyar versenyzőtől vár aranyérmet az októberi budapesti világbajnokságon, mesélt feleségéről, Szabó Gabriella Európa-bajnok asztaliteniszezőről, élete fordulópontjáról, a moszkvai elsőségről, jégkorongról, de az is szóba került, hogy ragadt rá a Csikó név.
Eltemették Kulcsár Győző négyszeres olimpiai bajnok párbajtőrözőt
Megházasodott Ryan Lochte, olimpiai bajnok úszó
Szűk körben mondta ki a boldogító igent Ryan Lochte szerelmének, akivel már van egy közös gyermekük.
Kórházba szállították Michael Johnsont: sztrókot kapott
Az 50 éves Michael Johnson kisebb sztrókot kapott, de szerencsére már jobban van, és a kórházból is hazaengedték. A sztrókot átmeneti agyi keringési zavar okozta, sokszor ez előzi meg az agyvérzést.
Második babájával várandós Kovács Katalin kajakos
Közösségi oldalán jelentette be a gólyahírt Kovács Katalin olimpiai bajnok kajakos: miszerint második gyermekével várandós.
Így él most az egykori olimpikon, Farkas Péter
50 éves lett az egykori olimpia bajnok birkózó, Farkas Péter.
A Liu testvérek öröme: baba érkezett a családba
Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó testvérpárnak, Liu Shaolin Sándornak és Liu Shaoangnak megszületett a kishúga, Kelemen Kelly Ria. A 3570 grammal és 55 centiméterrel világra jött baba egészséges, ahogy az édesanya, Kelemenné Szabó Szabina is jól érzi magát – számolt be a Blikk.
Elhunyt a háromszoros olimpiai bajnok Irena Szewinska
Hetvenkét éves korában elhunyt Irena Szewinska, a lengyelek háromszoros olimpiai bajnok atlétája. A tízszeres világcsúcstartó halálát rákbetegség okozta.
- címkék:
- olimpiai bajnok
- atléta
- Címkefelhő »
Nem gyógyult az olimpiai bajnok sérülése, fájdalmas döntést hozott
Felhagyott a súlyemeléssel a kétszeres olimpiai bajnoknő, Hszu Su-Csing. A tajvani sportoló fájdalmas és hosszú ideje nem gyógyuló térdsérülése miatt döntött a visszavonulás mellett. Döntése ismertetésekor azt is közölte, hogy a jövőben edzőként, az utánpótlás-nevelésben akar dolgozni.
A súlyemelő Christine Girard hivatalosan is olimpiai bajnok
Christine Girard hivatalosan is olimpiai bajnok lett - tudatta honlapján vasárnap a budapesti székhelyű Nemzetközi Súlyemelő Szövetség (IWF).
Filmproducer lett a háromszoros olimpiai bajnok magyar vízilabdázó
Film készült az amputált lábú úszó- és vízilabdabajnok Halassy Olivérről, melynek producere a háromszoros olimpiai bajnok vízilabdázó, dr. Kiss Gergely.
Átmeneti edzőváltás az olimpiai bajnok orosz jégkorong-válogatottnál
Oleg Znarok helyett Ilja Vorobjev irányítja szövetségi kapitányként az olimpiai bajnok orosz jégkorong-válogatottat a májusi, dániai világbajnokságon.
Másfél évre eltiltották az olimpiai bajnok Pars Krisztiánt
Jövő év júliusáig mindennemű sporttevékenységtől eltiltották az olimpiai bajnok kalapácsvető Pars Krisztiánt – értesült az SzPress Hírszolgálat.
Meghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő
Váratlanul meghalt Alekszandr Kurlovics kétszeres olimpiai bajnok súlyemelő pénteken - adta hírül a sportág budapesti székhelyű nemzetközi szövetsége (IWF).
Orbán Viktor: Érdemes ezen az úton továbbmennünk a világ élvonala felé
Ahogy arról már beszámoltunk, Orbán Viktor miniszterelnök Áder János köztársasági elnökkel és Kövér Lászlóval, az Országgyűlés elnökével fogadta és kitüntette a téli olimpia érmet és pontot szerző sportolóit. Az erről készült videót megosztotta a Facebook-oldalán.
Az olimpiai bajnok Knoch Viktor a vb után dönt a folytatásról
Knoch Viktor megvárja a montreali világbajnokságot, utána dönt, hogy folytatja-e a versenyzést. Az olimpiai bajnok gyorskorcsolyázó a Magyar Időknek nyilatkozva azt is közölte: egyelőre csak a világbajnokságig néz előre.
Interjú az olimpiai aranyérmes magyar gyorskorcsolya-váltó csapatával: videó
Nem várt sikert hozott a téli olimpia, elsőként ért be a célba a magyar gyorskorcsolya-váltó. A fiúk a Life.hu riporterének elmesélték, mit vártak a versenytől, és mi lesz ezután.
Aranyos gyerekrajzok készültek a téli olimpiai bajnok magyar hősökről
A magyar sport első téli olimpiai aranyérmét a Burján Csaba, Knoch Viktor, Liu Shaolin Sándor, Liu Shaoang összetételű férfi rövidpályás gyorskorcsolya-váltó szerezte a phjongcshangi téli olimpián. Azóta mindenki a történelmi sikerről beszél, a gyerekek pedig le is rajzolták a csodás sikert.