sztrók

címke rss
Az utcán esett össze Schobert Norbert - megrázó videó

Az utcán esett össze Schobert Norbert - megrázó videó

Nehéz időszakot élt át Schobert Norbert, aki két évvel ezelőtt kapott sztrókot egy reggeli futását követően. Akkor azt mondta, hogy ez egy intő jel volt számára azért, hogy kicsit lassítson a tempón, ne hajszolja túl magát. Az elmúlt évben még több stressz érte, amikor kiderült, hogy több millióra büntették meg vállalkozását, melyet ezek után meg is szüntetett. Most elérkezettnek látta az időt, hogy megmutassa haláltusáját, amit a sztrók közben vívott, hiszen a biztonsági kamerájuk mindent rögzített. 

Főzés közben jelentkezhet először az agyvérzés első tünete

Life.hu2023.08.19, 16:04

A sztróknak van néhány olyan tünete, amiről szinte mindeni hallott már, mint például az egyik arcfél és száj megereszkedése, bénulása és az elmosódott beszéd. Azt azonban kevesen tudják, hogy vannak olyan jelek is, amelyek hetekkel előbb jelentkezhetnek, mint maga az agyvérzés. 

Kávé helyett is fogyaszthatod és a sztrók ellen is harcol néhány falat finomság

Life.hu2023.08.15, 11:03

Bár azt még további kutatásoknak kell kideríteniük, hogyan, de a legfrissebb vizsgálatok szerint az étcsokoládé - kis mennyiségben - jó hatással van a szív és érrendszer állapotára. 

Hatalmas dologra készül sztrókja után a 96 éves Baranyi László

Tévé2023.06.24, 11:49

Nemrég írtunk róla, kórházba került a Família Kft. Szép nagypapája. Baranyi László fél arca lebénult, nem tudott beszélni, kiderült, sztrókot kapott. A színész akkor arról beszélt, szeretne még pár évet kapni az élettől. 

Megszólalt sztrókja után a 96. születésnapját ünneplő Baranyi László

Tévé2023.06.15, 08:29

Ahogyan arról már korábban beszámoltunk, kórházba került a Família Kft. Szép nagypapája. Baranyi László fél arca lebénult, nem tudott beszélni, kiderült, sztrókot kapott.

Kiderült, milyen állapotban van a nemrég sztrókot kapott Baranyi László

Life.hu2023.06.13, 23:00

Ahogyan arról mi is beszámoltunk, közel egy héttel ezelőtt sztrókot kapott Baranyi László. Egy ideje érezte már, hogy nincs minden rendben az egészségével, de félt, hogy mi fog kiderülni, ezért húzta az időt.

Így kapott sztrókot a Família Kft. sztárja

Tévé2023.06.13, 13:18

Lebénult Baranyi László fél arca, nem tudott beszélni, de a felesége azt hitte, csak bolondozik.

Az alvászavar növeli a stroke kockázatát

Tudomány2023.06.09, 14:10

Az alvászavarokkal küzdő emberek 16 százalékkal nagyobb eséllyel kapnak stroke-ot, mint azok, akik jól alszanak - derült ki egy új amerikai tanulmányból, amelyet a The Guardian csütörtökön ismertetett.

Sztrókot kapott a magyar színész: "Nagyon megijedtem, azt hittem, itt a vége"

Life.hu2023.06.08, 21:51

Sztrókot kapott Baranyi László: érezte, hogy valami nincs rendben, de húzta az időt, mert félt attól, hogy mi fog kiderülni. 

Szörnyű hír érkezett a Família Kft. régóta betegséggel küzdő sztárjáról

Tévé2023.06.08, 15:21

Mint azt korábban írtuk, több egészségügyi problémával is küzdött Baranyi László, a Família Kft. nagypapája, akinek nagyon hirtelen kezdett el romlani az állapota. A 95 éves színésznek először a koronavírus gyengítette le a szervezetét, majd színházi balesete és az azt követő sorozatos elesések. Nemrég egy csodaszerrel próbált gyógyulni és bízott abban, hogy visszatérhet a színpadra. Most szörnyű hírek érkeztek a színészről.

Előző
Következő