nyugdíjas

címke rss

Rohamoznak a nyugdíjasok az olcsó fürdőbelépőért

Itthon2015.01.13, 16:23

Készült a rohamra, ezért 30 százalékkal megnövelte a nyugdíjasoknak járó kedvezményes fürdőbelépők keretösszegét a kormány. Ennek ellenére most sem kizárt, hogy – a tavalyi évhez hasonlóan – idő előtt le kell zárni a pályázatot, hiszen 72 óra leforgása alatt 10 ezer pályázat érkezett a Magyar Nemzeti Üdülési Alapítványhoz. 

Hatvanon túl is sokan utaznak

Archívum2015.01.04, 06:52

Magyarországon közel hárommillió nyugdíjas él, akikben a turisztikai szektor is egyre nagyobb potenciált lát. Bár még mindig a gyógyfürdők számítanak az idősebb korosztály első számú célpontjának, ma már a kínálat egyre színesebb, és a kereslet is egyre inkább bővül.

Ámokfutó nyugdíjas Keszthelyen

Itthon2014.12.08, 10:06

Egy kocsi kerekeit is kiszúrta az a keszthelyi férfi, akit több dologgal is vádolnak. Az egyik a garázdaság, de a férfi mindent tagad. 

Megvan, melyik a legboldogabb és legelégedettebb korosztály

Archívum2014.12.05, 09:24

Egy friss kutatás szerint a 20-as éveik elején járó fiatalok évről-évre egyre boldogabbak és elégedettebbek az életükkel.

Néhány nyugdíjassal kivételt tenne a Fidesz

Itthon2014.12.02, 17:44

A Fidesz szerint akár adójogi szabályokat is módosítani kell, hogy ösztönözzék a nyugdíjasok munkavállalását a hiányszakmákban - mondta Tuzson Bence az Országgyűlésben napirend előtt.

Idősekre vadászott a kaposvári rabló

Itthon2014.11.11, 09:40

A kaposvári színház parkjában támadt idős emberekre a kaposvári rabló, aki az erőszaktól sem riadt vissza – utolsó áldozatát a táskájánál fogva csapta földhöz.

Így tegyél félre, ha le vagy égve: ezek a nyugdíj-előtakarékosság módjai

Life.hu2014.10.21, 12:23

Úgy tűnik, hazánkban nincs még igazán hagyománya a hosszú távú befektetéseknek, sem annak, hogy félretegyünk a nyugdíjas esztendőkre. Pedig ha az inaktív éveidben is szeretnéd megőrizni jelenlegi életszínvonaladat, nem árt már ma gondoskodni későbbi jólétedről. Vagy már tegnap!

Sétabottal csapott le az agresszív nyugdíjas

Itthon2014.09.15, 10:03

Sétabotjával támadt egy kamionra egy nyugdíjas férfi egy baranyai településen. Nem tetszett neki a tempó.

Bérletre adják a kenyeret Óbudán

Itthon2014.09.10, 17:25

Bérletre ad olcsó kenyeret a Magyar Máltai Szeretetszolgálat: az októberben induló jótékonysági programban 20 szelvényes bérletet kapnak a belső-óbudai rászoruló családok és nyugdíjasok, akik száz forintért vehetnek egy kilós veknit. Hogy ki számít rászorulónak, az önkormányzat dönti el - a hajléktalanoknak nem jár bérlet, pedig örülnének neki.

Több ezer nagymama az iskolapadban

Itthon2014.09.08, 10:28

Több ezer nyugdíjast oktatnak ingyen a Zsigmond Király Főiskola  idősképzésein.

Gazdira várnak a nyugdíjas rendőrkutyák

Life.hu2014.09.05, 16:21

Az Országos Rendőr-főkapitányság Dunakeszi Oktatási Központja gazdát keres azoknak az ebeknek, akik hosszú évek rendőrségi szolgálata után most nyugdíjba vonulnak. 

Legenda horgonyoz a Parlament előtt

Itthon2014.08.15, 16:26

Átadták a Lajta Monitor Múzeumhajót pénteken a látogatóknak, a legrégebbi úszóképes hadihajót a Parlament előtt létrehozott kikötőben lehet megnézni. Ilyen típusú múzeumhajóból összesen kettő van a világon, a másik Chilében. Az Origo az első látogatókkal lépett a 143 éves páncélos fedélzetére. 

Szexre hívja a nyugdíjasokat a német köztévé

Life.hu2014.05.28, 16:29

A német közszolgálati televízió, az ARD nyugdíjasokat keres dokumentumsorozatához. Az idős párok egyikének szexelnie is kell a kamera előtt.

Tessék megnyugodni, nem kell fizetni

Archívum2014.05.22, 06:44

Bár a kormány már 2011-ben azt tervezte, hogy visszavágja az utazási kedvezményeket, az illetékes minisztérium szerint ez most sincs napirenden. Egyelőre marad az évi 104 milliárdos költségvetési támogatás, amellyel egy, Európában páratlanul bonyolult és gáláns rendszert működtetünk.

Fürdőznének még a nyugdíjasok

Gazdaság2014.01.25, 15:12

Tiltakoztak az idősek a kormány fürdőpályázata miatt, mert keveslik, hogy csak 15 ezren kaphatnak 2500 forintért olyan belépőt, amellyel legalább ötször, de akár 33-szor is bemehetnének gyógyfürdőkbe. Két hét alatt lezárták a pályázatot. A nyugdíjas szervezetek nehezményezik azt is, hogy nem nyugdíjasbarát módon, interneten kellett pályázni.

Amikor a csodafotel visszaüt

Itthon2014.01.22, 10:45

Átverés-e, ha tízszeres áron sóznak ránk egy kétes értékű szuperfotelt vagy edénykészletet? Jogilag nem az, és ezt a keményen ki is használja sok termékbemutató szervezője. Az idén már könnyebb védekezni az emberek hasába lyukat beszélő eladók ellen, de a termékbemutató így is ingoványos terület marad, ahol érdemes résen lenni.

Fürdőjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok

Travelo2017.10.06, 13:13

Fürdőjegyre pályázhatnak a nyugdíjasok

Fürdőjegyet kapnak a nyugdíjasok

Gazdaság2013.12.23, 09:37

Jövőre fürdőjegyet kaphatnak a nyugdíjasok az Erzsébet-programban. 2500 forintot fizetnek, 10-25 alkalommal fürödhetnek.

Szarvason nem adóznak az üdülő nyugdíjasok

Travelo2017.12.08, 16:07

Legalábbis hetven év felett január elsejétől. Az idegenforgalmi adót mindenki másnak felszámolják éjszakánként Szarvason, igaz a 400 forintos díj helyett már csak 250 forintot.

Fogadja el az állam ajándékát!

Gazdaság2013.12.16, 09:31

Három jó döntéssel 206 ezer forintot kaphat ajándékba, aki még decemberben lép - legálisan, a magyar államtól. Egy a bökkenő: ehhez hosszabb időre félre is kell tudni tenni.

Így nyúlják le idős szeretteid félretett pénzét

Archívum2013.12.07, 15:52

Állandó, gyötrő fájdalmakra kínálnak eszközöket a különböző termékbemutatókon, amelyek szórakozási, kimozdulási lehetőségnek is számítanak az idősek számára. Ők azok, akiket könnyen átvernek. A termékbemutatókat tartó cégek január közepétől szigorúbb ellenőrzésre számíthatnak. Vajon végleg eltűnnek a hiszékenység vámszedői?

Tüntetnek az ír nyugdíjasok

Gazdaság2013.10.23, 09:03

Több ezer nyugdíjas tüntetett Dublinban az egészségügyi reform és a megszorítások ellen.

A magyar öregek nem úsznak a boldogságban

Itthon2013.10.01, 20:11

Svédországban a legboldogabbak az öreg évek, Afganisztánban a legborzalmasabb hatvan felettinek lenni. Az öregedésről szóló első globális felmérés okoz meglepetéseket.

Kedvezményekkel való visszaélés miatt ellenőrzik a szegedi nyugdíjasokat

Itthon2013.09.29, 11:35

A sok visszaélés miatt minden nyugdíjast adategyeztetésre szólít fel a szegedi környezetgazdálkodási vállalat, hogy igazolják, mi alapján jár nekik az 50 százalékos szemétszállítási kedvezmény - írja a Delmagyar.hu.

78 évesen is csúcsformában az atléta

Archívum2013.09.26, 16:51

Évtizedeken át fiatalabbakkal versenyzett Grandad Jhalman Singh, aki ennek ellenére sorban nyerte az érmeket.

3000 Ft-os utalvánnyal kedveskedik Papcsák a zuglói nyugdíjasoknak

Itthon2013.09.12, 17:07

Zugló önkormányzata csütörtökön megszavazta Papcsák Ferenc polgármester előterjesztését, amely szerint minden kerületi nyugdíjas 3000 forintot, az első választók pedig 2000 forintot kapnak karácsonyra - írja az Index. A választás előtti osztogatás 76 millió forintba kerül, miközben az önkormányzati dolgozók fizetésére nincs pénze a kerületnek.

Magányosak, ezért lopnak a tokiói nyugdíjasok

Nagyvilág2013.07.09, 13:53

Egyre több Japánban a 65 éven felüli bolti tolvaj, számuk idén Tokióban a 19 éven aluli tolvajokét is meghaladta. A rendőrség szerint a jelenség oka az anyagiak mellett elsősorban az idősek magányossága.

Tudjuk, hogy rossz lesz nyugdíjasként

Gazdaság2013.05.16, 15:33

Tudjuk, hogy nyugdíjasként is dolgoznunk kéne, csak talán egészségünk nem engedi, vagy nem lesz elég munkahely. A nyugdíjas évekre való felkészülés alacsony szintje változatlanul globális probléma, és a vizsgált országokban tavalyhoz képest kissé romlott is az ezt tükröző index értéke - állapítja meg az a kutatás, amelyet 12 országban végeztek el az Aegon megbízásából.

93 évesen is megfordulnak utána a nők

Life.hu2013.02.26, 21:49

A 93 éves Charles Eugster idős kora ellenére sokkal energikusabb és fittebb, mint sok húsz-harmincéves fiatal. A Svájcban élő kétszeres nagypapa mindent megtesz, hogy teste a legjobb formában legyen, mivel imponál neki, ha megfordulnak utána a strandon a fiatalabb, hetvenéves hölgyek.

A nyugdíjasok között veri az MSZP a Fideszt

Itthon2013.01.22, 11:54

Az Ipsos kutatása szerint hónapról hónapra rendkívül magas a pártoktól elfordulók aránya, azonban januárban alig változott a pártok támogatottsága. A Fidesz tábora 1,5 milliós, az MSZP-é 1,3 milliós.

Vascsővel verték az ózdi testvérpárt

Itthon2013.01.10, 16:19

Kétezer forintot zsákmányolt az a két fiatal férfi, aki hétfőn brutálisan megvert egy idős testvérpárt Ózdon. A két öreget vascsővel verték, az egyikük meghalt, a másikuk még életveszélyben van.

Nem 13. havi nyugdíj, hanem pluszpénz lesz

Gazdaság2013.01.10, 10:35

Nem állítják vissza a 13. havi nyugdíj rendszerét, hanem csak egyszeri kompenzációt kaphatnak az év végén a nyugdíjasok - írja a Magyar Nemzet.

Felmerült a 13. havi nyugdíj ötlete

Gazdaság2013.01.09, 16:17

A 13. havi nyugdíj újbóli bevezetésén gondolkodik a kormány - értesült az Index. Miután a Fidesz 2014-ben erősen épít a nyugdíjas szavazókra, az államkincstárban már háttérszámítások folynak, vajon elő lehet-e teremteni a jóléti intézkedés fedezetét, körülbelül 300 milliárd forintot.

Mégsem özönlenek Magyarországra a német nyugdíjasok

Itthon2013.01.07, 15:51

Német idősotthonokkal foglalkozó szakértők cáfolták a német nyugdíjasok kelet-európai beáramlásáról szóló híreket.

Olcsó magyar luxusra vágynak a spórolós német nyugdíjasok

Itthon2012.12.29, 09:28

Egyre több német nyugdíjas költözik magyar idősotthonokba, hogy kényelmes körülmények között élje le a hátralévő idejét. A német otthonokhoz képest jóval kevesebbet kell fizetni, ingyenes a fodrász, és még a háziállatokat is várják. Kicsit tartanak tőle, hogy átverik őket, de a német árakat sokan nem tudják megfizetni, úgyhogy mégis belevágnak. A magyar valóság viszont egész máshogyan fest, a lepukkant idősházakban kicsik a szobák, és rossz a vécé.

Nyugdíjas tanár nem kap majd végkielégítést

Itthon2012.11.10, 19:53

Megszűnik a Start kártya; a nyugdíjas közalkalmazottnak, például egy tanárnak nem jár majd végkielégítés, ha kirúgják; a munkaügyi központhoz elektronikus levélben is be lehet jelentkezni. A többi között ezt tartalmazza az a foglalkoztatási jellegű törvényeket módosító javaslat, amelyet a kormány szombaton nyújtott be a parlamentnek.

Orosz atomnyugdíjasok jönnek jövőre Harkányba

Itthon2012.10.30, 07:26

A gyógyfürdőbe több százezer, korábban atomenergiával foglalkozó dolgozó érkezhet pihenni.

Százéves férfi gázolt el több gyereket Amerikában

Nagyvilág2012.08.30, 11:57

Egy százéves férfi gázolt el gyerekeket Los Angelesben, miután nem vette észre, hogy autója gurulni kezdett. Négy gyerek kórházba került.

140 milliót talált a kinyittatott széfben a NAV

Gazdaság2012.08.09, 15:48

Több mint 200 millió forintot költött el rövid idő alatt egy tatabányai nyugdíjas, ezért vizsgálatot rendelt el nála a NAV. 170 milliós adóhiányt találtak nála, amit nem fizetett be, ezért kinyittatták a banki széfjét, ahol 140 millió forintot találtak.

Villám csapott az ágyába, de túlélte

Időjárás2012.08.01, 13:47

Villám csapott egy 75 éves férfi ágyába Szerbiában az éjszakára nyitva hagyott ablakon át, miközben a nyugdíjas békésen aludt. Sinisa Cvetkovic túlélte a villámcsapást.

Elfordultak a nyugdíjasok a vállalkozástól

Gazdaság2012.05.21, 09:20

Az egyszerűsített vállalkozói adó változása és a korhatár alatti nyugdíjasok átsorolása miatt jelentősen csökkent a nyugdíjasként egyéni vállalkozásból is élők száma. A többi egyéni vállalkozói kategóriában növekedés vagy stagnálás volt az első negyedéves adatok szerint.

Időseket megverő rablókat fogtak el

Itthon2012.05.16, 14:13

Nyolc embert vett őrizetbe a rendőrség Karcagon, miután több idős embert is brutálisan megvertek, majd kiraboltak a városban és környékén május elején.

Ingó-bingó énekes lopta el a nyugdíjasshow-t Rogán elől

Itthon2012.04.24, 20:18

Rogán Antallal lépett színpadra kedden délután az Operettszínházban a korábban az MDF-fel és az MSZP-vel is közösen akciózó Schmuck Andor, a Tisztelet Társasága több száz nyugdíjasa előtt. A közönség felhördült, amikor Rogán a tisztes nyugdíjakról beszélt, és megtapsolták, amikor megígérte, hogy beírja az idősek védelmét a büntető törvénykönyvbe, de jobban tetszett nekik Oszvald Marika akrobatikus teljesítménye és az egyik énekes csípőmozgása.

Gondosabban kell eljárni a kockázatos életjáradéki szerződéseknél

Archívum2012.04.10, 12:46

A tapasztalatok szerint számos esetben történik visszaélés az életjáradéki szerződések megkötése során, ezért a jelenleg tapasztalható gyakorlathoz képest jóval körültekintőbbnek kell lenniük a jellemzően idős aláíróknak, valamint az ügyekben eljáró jogászoknak. A Sors-Társak Közhasznú Egyesületének elnöke szerint már az is előrelépés lehetne, ha az okiratokat készítők még a szerződések aláírása előtt megpróbálnák informálisan kikérni a többnyire idős tulajdonosok családtagjainak, rokonainak véleményét (amennyiben vannak ilyen személyek).

Halott férje mellett tette le a gépet

Nagyvilág2012.04.04, 09:33

Számottevő repülési tapasztalatok nélkül hajtott végre kényszerleszállást egy 80 éves amerikai nő az Egyesült Államokban, miután a férje szívrohamot kapott és meghalt a családi kisgépükön. A nőt a fia navigálta kényszerleszállás közben.

Változtak a nyugdíjasok utazási kedvezményei

Itthon2012.03.21, 19:40

A korábban kiállított nyugdíjasbérlet-igazolványok április 30-ig használhatók. Április 30-a után a nyugdíjasok utazási kedvezményére a "nyugdíjasok utazási utalványa" helyett az "ellátottak utazási utalványa" jogosít majd fel.

Hetvenéves kábítószer-terjesztőt fogtak

Itthon2012.03.13, 16:08

A bajai nyugdíjas azt a szert árulta, amelyet a fia hozott Hollandiából.

Megölt két orvost egy ámokfutó nyugdíjas Németországban

Nagyvilág2012.03.06, 00:32

Egyelőre nem tudni, hogy miért ölte meg két orvosát egy 78 éves nyugdíjas Németországban hétfőn. A 78 éves férfi egy asszisztensnőt és egy rendőrt is megsebesített, majd önmagával is végzett.