Novák Katalin

címke rss

Novák Katalin: Mintegy hatvan százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma 2010 óta

Itthon2020.07.01, 14:11

Mintegy hatvan százalékkal nőtt a bölcsődei férőhelyek száma az elmúlt tíz évben, a bölcsődei ellátást nyújtó települések száma pedig a duplájára nőtt - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán a XVI. kerületi Napsugár Bölcsőde új részlegének átadóján.

Korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv

Itthon2020.07.01, 10:19

Igazi korszakváltást jelent az egy éve elérhető családvédelmi akcióterv - jelentette ki Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek nyilatkozva.

Novák Katalin: Bízom benne, hogy az Ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható

Itthon2020.06.30, 10:45

Bízom benne, hogy az Ön pártjában Adolf Hitler méltatása nem elfogadható, gondolom, azért nem reagáltak rá eddig, mert az Önökhöz hazánkról érkező elfogult tudósítások nem tartalmazzák a magyar baloldal vállalhatatlan kijelentéseit - olvasható Novák Katalinnak, a Fidesz alelnökének nyílt levelében, amit Iratxe García Péreznek, az Európai Szocialisták és Demokraták európai parlamenti frakcióvezetőjének küldött. Mint arról korábban részletesen beszámoltunk, László Imre, a Demokratikus Koalíció újbudai polgármestere egy múlt heti testületi ülésen pozitívan beszélt a náci tömeggyilkos Adolf Hitlerről. László kijelentésétől egyetlen balooldali ...

Online nemzetközi konferenciát tartanak Európa cenzúrázatlanul címmel

Itthon2020.06.29, 22:13

Online nemzetközi konferenciát tartanak Európa cenzúrázatlanul címmel július 8-án 10 órakor, amelyen részt vesz Orbán Viktor miniszterelnök, Aleksandar Vucic szerb elnök és Janez Jansa szlovén miniszterelnök - jelentette be Novák Katalin, a Fidesz alelnöke hétfőn az InfoRádióban.

Megint nőtt a születések száma

Itthon2020.06.28, 09:49

A kormány azt szeretné, ha azok, akik Magyarországon gyermeket vállalnak, nem lennének hátrányban azokhoz képest, akik a gyerektelenség mellett döntenek, sőt előnyhöz is jutnának - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.

Novák Katalin: Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok

Itthon2020.06.24, 14:04

Minden Erzsébet-táborban lesznek fertőtlenítőpontok, ahol a gyerekek tudják a kezüket fertőtleníteni - mondta a koronavírus-járványra utalva az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Gyálon.

Novák Katalin: Jelentősen emelkedik a csecsemőgondozási díj összege

Gazdaság2020.06.23, 10:14

A korábbi 70 százalékról a bruttó fizetés 100 százalékára emelkedik jövő év július 1-jétől a csecsemőgondozási díj (csed) összege - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár keddi sajtótájékoztatóján, Budapesten.

A járvány idején helytálló nőket díjazza a Nők Magyarországért Klub

Itthon2020.06.22, 15:42

A koronavírus-járvány idején helytálló nők munkáját díjazza a Nők Magyarországért Klub; a bruttó 5 millió forinttal járó, négy kategóriában kiírt elismerésre július 15-éig bárki jelölhet, és a díjnak bárki jelöltje is lehet - közölte Novák Katalin, az egyesület alapító elnöke hétfői budapesti sajtótájékoztatóján, a Petőfi Irodalmi Múzeumban.

Csaknem nyolcvanezer gyerek vehet részt a napközis Erzsébet-táborokban

Itthon2020.06.19, 15:32

Csaknem nyolcvanezer gyerek vehet részt idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Zánkán, a jövő tavaszra megújuló Erzsébet-tábor sajtónyilvános bejárásán.

Az amerikai konzervatív média is beszámolt a magyar családpolitikáról

Itthon2020.06.15, 13:52

„A családbarát kormányzás legfrissebb eredményei az amerikai Breitbart nevű portál érdeklődését is felkeltették. A cikkben többek között beszámolnak a gyermekvállalási kedv, a születések, illetve a házasságkötések számának emelkedéséről" - írja Facebook-oldalán a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár. Novák Katalin komoly eredménynek tartja, hogy külföldön is mintául szolgál a magyar családpolitika.

Eltörölhetik a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos adót

Itthon2020.06.13, 10:42

A Fidesz két alelnöke, Novák Katalin és Kósa Lajos közösen kezdeményezte az illetéktörvény módosítását, amelyről részletesen a Mandiner online-nak adtak interjút. Ebben elmondták, a törvénymódosítással a testvéreket segítené a kormány, mégpedig úgy, hogy eltörölnék a testvérek közötti öröklés és ajándékozás után fizetendő 18 százalékos illetéket. Hangsúlyozták, "az államnak nincs keresnivalója a családi vagyonokban", és korábban már eltörölték az egyenesági rokonok közötti örökösödési és ajándékozási illetéket, majd ezt a házastársakra is kiterjesztették.

Novák Katalin: Valódi segítséget nyújt az ökumenikus segélyszervezet a rászorulóknak

Itthon2020.06.12, 16:35

Valódi, kézzelfogható segítséget nyújt a Magyar Ökumenikus Segélyszervezet a rászoruló gyerekeknek - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken Budapesten, a szervezet közösségi pontjának újranyitásán.

Fokozottan vigyáznak a biztonságra az Erzsébet-táborokban

Itthon2020.06.04, 10:54

Fokozottan ügyelnek majd a biztonságra, és betartják a koronavírus-járvány miatt érvényben levő aktuális járványügyi előírásokat a június 29-től induló napközis Erzsébet-táborokban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: Minden eddiginél több gyermek vehet részt a napközis Erzsébet-táborokban

Itthon2020.06.03, 13:46

Minden eddiginél több, százezer gyermek vehet részt idén a napközis Erzsébet-táborokban - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők

Itthon2020.06.02, 10:19

Könnyebben juthatnak hozzá a családtámogatásokhoz a külföldről hazatérők, mert a babaváró támogatás igénylésénél az eddigi 180-ról 90 napra csökken az elvárt magyarországi tb-jogviszony igazolásának időtartama - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az M1 aktuális csatornán.

Egyszerűsödnek a csok és a babaváró hitel igénylésének feltételei: itt vannak a részletek

Life.hu2020.05.30, 10:18

Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a Facebook-oldalán.

Novák Katalin: Egyszerűsödnek a családtámogatások igénylésének feltételei

Gazdaság2020.05.30, 10:02

Egyszerűsödnek a családi otthonteremtési kedvezmény (csok), a babaváró támogatás és a jelzáloghitel-elengedés igénylésének feltételei, valamint bővül az igénylők köre a Magyar Közlönyben péntek éjjel megjelent kormányrendelet értelmében - közölte Novák Katalin szombaton a Facebook-oldalán.

Novák Katalin a Le Figarónak: Az elmúlt tíz évben a magyarok visszanyerték a kormány munkájába vetett bizalmat

Itthon2020.05.29, 16:26

Amikor 2010-ben a Fidesz másodszor is kormányzati szerepbe került, a mély politikai, gazdasági és erkölcsi válságban lévő Magyarország lakossága megint megtanult bízni a kormány munkájában, és újra felfedezte a stabilitást és a biztonságot - idézte pénteki számában a Le Figaro című francia napilap Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkárt.

Novák Katalin: Drasztikusan nőtt az igény a bölcsődékre, óvodákra

Itthon2020.05.22, 10:18

Drasztikusan megnőtt az igény a bölcsődékre és az óvodákra az elmúlt napokban, a bölcsődés korúak mintegy 15 százaléka, az óvodásokkal együtt a gyerekek több mint 10 százaléka járt ügyeletre - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: Szeptember 10-ig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra

Itthon2020.05.15, 15:53

Szeptember 10-én éjfélig lehet pályázni az Idősbarát önkormányzat díjra, amelynek pénzjutalmát idén egymillióról másfél millió forintra emelték - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteken, a család nemzetközi napján.

Novák Katalin: Nem kötelező a 40 órás tanfolyam az örökbefogadóknak

Itthon2020.05.14, 11:51

Nem kötelező elvégezniük a 40 órás tanfolyamot az örökbe fogadni szándékozó szülőknek - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin: Egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyermekek örökbefogadása

Itthon2020.05.12, 17:05

A jövőben egyszerűbb és gyorsabb lesz a gyermekek örökbefogadása, az erről szóló törvényjavaslatot kedden nyújtják be az Országgyűlésnek - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára keddi sajtótájékoztatóján.

Több mint két és félszer több forrást biztosít a kormány a családok számára

Gazdaság2020.05.09, 17:18

A kormány több mint két és félszeresére növelte a családoknak nyújtott támogatásokat - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szombaton a kormány Facebook-oldalán közzétett videóban.

Több milliós kormányzati támogatást kapnak a diabéteszesekkel foglalkozó szervezetek és centrumok

Itthon2020.05.07, 10:39

Csütörtökön írják ki az 1-es típusú diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek és a gyermek-diabéteszcentrumoknak szóló pályázatokat - közölte Novák Katalin a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Minden gyereknek kötelező ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak

Itthon2020.05.06, 15:22

Minden gyermeknek kötelező bölcsődei, óvodai és iskolai ügyeletet biztosítaniuk az önkormányzatoknak a koronavírus-járvány ideje alatt - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán.

Novák Katalin: A járvány után is mindenki el fogja tudni tartani a családját

Itthon2020.05.05, 16:33

A magyar kormány mindenki számára garantálja, hogy a koronavírus-járvány után is képes lesz tisztességes munkából ellátni a családját, továbbá annyi munkahelyet fognak teremteni, amennyit a vírus "elpusztít" - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az MTI-nek telefonon.

Novák Katalin: Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson

Nagyvilág2020.05.04, 23:13

A Die Welt című konzervatív német lap "Kívánjuk, hogy Németországban a CDU és a CSU egyedül is kormányozhasson" címmel interjút közölt a hírportálján hétfőn Novák Katalin Fidesz-alelnökkel, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárával, aki Donald Tuskot durcás kisgyerekhez hasonlította.

Novák Katalin: Bebizonyosodott, hogy a Magyarország elleni politikai támadások alaptalanok

Itthon2020.05.04, 21:11

Věra Jourová, az Európai Bizottság alelnöke egyértelművé tette, hogy alaptalan politikai támadások érték Magyarországot a koronavírus-törvénnyel kapcsolatban. Itt az ideje, hogy azok, akik a lejárató hazugságkampányhoz asszisztáltak, most önmérsékletet gyakoroljanak, és bocsánatot kérjenek a magyar emberektől! - jelentette ki Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közösségimédia-oldalán.

Majdnem 1000 család énekelt, mondókázott és ringatózott együtt anyák napján

Itthon2020.05.03, 15:08

Idén a Ringató és a FICSAK egy olyan műsorral készült anyák napjára, ahol biztonságban, otthonról, de mégis át tudjuk élni a zene és a közös éneklés által a szeretetet, együtt tudjuk ünnepelni az édesanyává válást. Közel 1000 család és gyerekeik énekeltek együtt ma, az "Ezer család énekel otthonról a Ringatóval" műsor alatt.

Novák Katalin: Egyre többen mernek igent mondani a gyerekvállalásra

Itthon2020.05.03, 09:14

Egyre többen élhetik meg azt, hogy mit jelent édesanyának vagy édesapának lenni, vagyis egyre többen mondanak igent az életre, a gyerekvállalásra - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában. Hozzátette, a párkapcsolatok stabilitását jelzi, hogy egyre több fiatal házasodik és kevesebb a válás, ez pedig többek között a kormány kiszámítható, családtámogató politikájának eredménye.

Novák Katalin: kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítani

Life.hu2020.04.30, 14:32

Mostantól kötelező bölcsődei és óvodai ügyeletet biztosítaniuk azoknak az önkormányzatoknak, amelyek a koronavírus-járvány miatt bezáratták ezeket az intézményeket - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a M1 aktuális csatornán.

Csütörtöktől kötelező a bölcsődei és óvodai felügyelet biztosítása

Itthon2020.04.30, 09:53

Az önkormányzatok nem kérhetnek pénzt az ügyeletért, annak ideje alatt az étkezést is biztosítaniuk kell, egy csoportban legfeljebb öt gyerek lehet, a szülőknek pedig nyilatkozniuk kell arról, hogy tudomásuk szerint nem fertőző beteg a gyerekük - mondta Novák Katalin a részletekről.

Kötelező lesz az óvodai, bölcsődei ügyelet megszervezése

Itthon2020.04.28, 09:40

Április 30-tól kötelező lesz megszervezni az óvodai és bölcsődei ügyeletet egy hétfőn megjelent kormányrendelet szerint. Az előírás a munkahelyeknek is lehetőséget ad, hogy gyermekfelügyeletet biztosítsanak.

Újabb gazdaságvédelmi és családtámogatási intézkedésekről döntöttek a héten

Gazdaság2020.04.26, 12:03

A héten a bankok többségénél már közvetítették a vállalkozásoknak az új növekedési hitelprogramot. A kormány további családtámogatási lépésekről döntött, és az MFB Csoport 1500 milliárd forinttal segíti a gazdaság újraindítását. Emellett aláírták a Budapest-Belgrád vasútvonal hitelszerződését, a nemzetközi olajpiacon pedig hihetetlen mélyre süllyedt a kőolaj ára. A hét gazdasági összefoglalója.  

Novák Katalin: Több gyerek született az év elején a családközpontú politikának köszönhetően

Itthon2020.04.24, 14:19

A kormány következetes, családközpontú politikájának köszönhetően 1200-zal több gyerek született az év első két hónapjában, mint egy évvel korábban - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornának adott interjújában. Az államtitkár azt is hozzátette, hogy 40 éve nem házasodtak annyian, mint most.

Novák Katalin: Több könnyítést vezetett be a kormány a családtámogatásoknál

Itthon2020.04.24, 10:29

Több könnyítést vezettek be a családtámogatásoknál, így például a babaváró támogatást a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet alatt született gyerekek után utólag, a veszélyhelyzet utáni két hónapban is lehet igényelni - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a TV2 Mokka című műsorában.

Ingyen tehetik le a nyelvvizsgát és a KRESZ-vizsgát a kisgyerekes anyák

Gazdaság2020.04.23, 11:41

Július elsejétől a cseden, gyeden és gyesen lévő anyák is igénybe vehetik a nyelvvizsga-, a KRESZ-tanfolyam- és a KRESZ-vizsgadíj visszatérítésének lehetőségét - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Novák Katalin: A családtámogatások tabut képeznek

Itthon2020.04.22, 09:32

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyi államtitkára a Heti Tv Pirkadat című műsorában a családtámogatási programokról beszélt, amelyek a mostani koronavírus-járvány alatt sem álltak le, de szóba került még több örömteli demográfiai adat is.

Novák Katalin: A családtámogatások egyikét sem fenyegeti veszély

Itthon2020.04.21, 10:29

Nem csökken az érdeklődés a babaváró támogatás iránt a koronavírus-járvány ideje alatt sem - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára kedden az Inforádióban.

Novák Katalin: A koronavírus az ellenségünk, nem az Európai Unió és az Európai Néppárt

Itthon2020.04.17, 17:10

Brüsszelnek inkább a koronavírussal kellene foglalkoznia, nem Magyarországgal. Magyarország és az Európai Unió elképzelései pedig nem összeegyeztethetetlenek, csak sok tekintetben eltérőek. Hasonló a helyzet az Európai Néppárt esetében is - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Valeurs actuelles című francia jobboldali hetilapnak adott interjújában.

Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja

Itthon2020.04.15, 11:55

Elindult a Fidesz angol nyelvű honlapja, hogy rendszeresen, hiteles információt nyújtson a nagyobbik kormánypárt aktuális döntéseiről - közölte Novák Katalin, a Fidesz alelnöke. A honlap a www.fidesz.hu/int linken érhető el. Kiemelte: a honlap célja az, hogy véget vessen a tömegesen megjelenő álhírgyártásnak.

Novák Katalin a Breitbartnak: Működnek a magyar családvédelmi intézkedések

Itthon2020.04.09, 15:39

Beváltak a magyar családvédelmi intézkedések, amelyek tömeges bevándorlás helyett a családok támogatásával kezelik a demográfiai problémákat, ez év első hónapjában ugyanis 9,4 százalékkal emelkedett a születések száma – írja a Magyar Nemzet a Breitbart konzervatív amerikai hírportál londoni kiadásának Novák Katalin államtitkárral készített interjújára hivatkozva.

Novák Katalin: Továbbra is igényelhető minden családtámogatás

Itthon2020.04.09, 09:56

Továbbra is igényelhető minden családtámogatás - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Orbán Viktor ma jelenti be a vírus elleni további intézkedéseket, a főváros idősotthonában már négyen haltak meg

Itthon2020.04.09, 08:08

895-re emelkedett az új típusú koronavírussal fertőzöttek száma Magyarországon. Gulyás Gergely kancelláriaminiszter arról beszélt, hogy a kormány partnerként tekint a járvány elleni védekezésben az önkormányzatokra. Novák Katalin államtitkár pedig közölte, hogy a járvány ellenére is a családokat segíti a kormány, tehát megmaradt például a csok, az autóvásárlási kedvezmény, és a bölcsődéket is tovább építik. Közben a Pesti úti idősek otthonában 4 idős ember meghalt. A WHO arra kéri az európai országokat, hogy ne enyhítsék túl hamar a kijárási korlátozásokat. Spanyolországban, Olaszországban, Németországban, Ausztriában, Hollandiában ...

Novák Katalin: A családokat segítjük a járvány idején is

Itthon2020.04.08, 13:36

A kormány megvédi a családtámogatásokat, így megmaradt például a csok, az autóvásárlási kedvezmény, és a bölcsődéket is tovább építik - jelentette be Novák Katalin szerdán.

Novák Katalin megmutatja, hogyan kell szájmaszkot varrni - videó

Itthon2020.04.08, 10:10

Novák Katalin, az EMMI család- és ifjúságügyért felelős államtitkára közösségi oldalán megmutatta, hogyan kell szájmaszkot varrni. A rövid felvételből kiderült, hogy mindössze negyedórát vesz igénybe, és egyszerűen elkészíthető. 

Novák Katalin: Hogy kerül színező az Operatív Törzs tájékoztatójára? – videó

Itthon2020.04.05, 15:22

Novák Katalin, az Emmi államtitkára videósorozatában a Facebook-oldalán kétnaponta mutat be olyan embereket, akik ebben a rendkívüli helyzetben nap mint nap helytállnak, és hozzájárulnak ahhoz, hogy a koronavírus-járvány idején is működőképes maradjon Magyarország. A sorozat első részében Gál Kristófot, az ORFK szóvivőjét ismerhetjük meg.

Novák Katalin: A családok biztonságérzetének fenntartására is törekszik a kormány

Itthon2020.03.25, 09:49

A családok biztonságérzetének fenntartására törekszik a kormány - mondta Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár szerda reggel az M1 Aktuális csatorna reggeli műsorában.

Tizennyolc terv nyert a bölcsődeépítési pályázaton

Itthon2020.03.02, 12:49

Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a díjátadón azt mondta, soha nem volt ekkora igény a bölcsődékre, mint most, ezért fontos, hogy azokat minden igénynek megfelelően fejlesszék, bővítsék. A bölcsődeépítési ötletpályázat nyertes tervei ehhez remek mintaként, segítségként szolgálnak. 

Az szja 1 százaléka idén is felajánlható a Nemzeti Tehetség Programnak

Itthon2020.02.28, 14:24

Novák Katalin azt mondta, idén is felajánlható a személyi jövedelemadó második 1 százaléka a Nemzeti Tehetség Program (NTP) javára. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerint a tehetséges magyar fiatalok támogatása nagyon jó befektetés.

Novák Katalin: Családpolitikánk konzervatív, de modern, talán haladó is

Itthon2020.02.27, 17:45

A kormány családpolitikájával tág mozgásteret akar adni a fiataloknak, és meg akarja őrizni az országban a hagyományos család jelentette értékeket, amit egyesek ultrakonzervatívnak tartanak, pedig csak konzervatív, de modern, sőt talán haladó is - mondta a család- és ifjúságpolitikáért felelős államtitkár, a Fidesz alelnöke egy francia nyelvű hírportálon csütörtökön megjelent interjújában.

Novák Katalin rangos lengyel kitüntetést kapott

Itthon2020.02.19, 21:38

Andrzej Duda lengyel államfő a Lengyel Köztársasági Érdemrend parancsnoki keresztjével tüntette ki Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát "a lengyel-magyar kapcsolatok mélyítéséért tett elévülhetetlen érdemeiért". A kitüntetést szerdán Marlena Malag munka-, családügyi és szociálpolitikai miniszter adta át a budapesti lengyel nagykövetségen.

Novák Katalin: A következő generációk jelentik Európa jövőjét

Itthon2020.02.18, 19:58

A következő generációk jelentik Európa jövőjét - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár kedden Brüsszelben a fiatalok felnőtté válásáról szóló nemzetközi konferenciát megelőző sajtótájékoztatón. Azt is mondta, változásokra van szükség ahhoz, hogy a keresztény-konzervatív oldal újra megerősödjön Európában.

Van hová fordulniuk a kapcsolati erőszak áldozatainak

Itthon2020.02.17, 14:36

Országos kampányt indít a kapcsolati erőszak áldozatainak védelmében az Ökumenikus Segélyszervezet. Arra akarják felhívni a figyelmet, hogy van hová fordulniuk a bántalmazottaknak - mondta Gáncs Kristóf kommunikációs igazgató hétfői budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: A magyar családtámogatás nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő

Itthon2020.02.13, 18:18

A magyar családtámogatási rendszer nemzetközi összehasonlításban is kiemelkedő, sokféle segítséget kapnak a családok, és ami ennél is fontosabb, családbarát környezetben élhetnek - jelentette ki a család- és ifjúságügyért felelős államtitkár csütörtökön Veszprémben.

Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon

Itthon2020.02.12, 11:33

Reneszánszát éli a házasságkötés Magyarországon, harminc éve nem kötöttek annyi házasságot, mint 2019-ben - miondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára

Novák Katalin: Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is

Itthon2020.02.08, 10:08

Szoros az együttműködés Washington és Budapest között a családpolitikában is - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára Washingtonban, miután amerikai politikusokkal és kutatóintézetek vezetőivel folytatott megbeszéléseket.

Fidesz: Karácsony azonnal hívja vissza Brüsszelből a gyalázkodó Jávort!

Itthon2020.02.06, 11:54

Láng Zsolt, a Fidesz-KDNP fővárosi frakciójának vezetője méltatlannak tartja Jávor Benedeket arra, hogy a budapestieket és a magyar fővárost képviselje Brüsszelben, mert elfogadhatatlan, közönséges bejegyzést engedett meg magának Novák Katalinnak, a külügyekért felelős Fidesz-alelnök római látogatásával kapcsolatban. Korábban Novák Katalin nyílt levelet írt Karácsonynak.

Novák Katalin nyílt levelet írt Karácsonynak a gyalázkodó Jávor Benedek miatt

Itthon2020.02.05, 14:47

Elvárom, hogy olyan embereket nevezzen ki felelős beosztásba, akik nem gyalázzák mások emberi méltóságát – olvasható abban a nyílt levélben, melyet Novák Katalin, a Fidesz külügyekért is felelős alelnöke írt Karácsony Gergely budapesti főpolgármesternek.

Novák Katalin tiltakozik Niedermüller Péter gyűlöletkeltése ellen

Itthon2020.01.29, 10:47

Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár véleménycikke a Mandiner hasábjain jelent meg.

Novák Katalin: Eddig 600 milliárd forinthoz jutottak a családok a családvédelmi akcióterv keretében

Itthon2020.01.26, 09:55

Eddig 600 milliárd forinthoz juttatta a családokat a kormány a családvédelmi akcióterv keretében - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az MTI-vel.

Novák Katalin: A Néppárt egy része durva házasságtörést követett el

Itthon2020.01.25, 11:41

Már nem egy centire, hanem kilométerekre vagyunk a Néppárt egyes részeitől. Heteken belül döntést kell hozni arról, hogy közösen kell-e folytatni, vagy külön-külön - mondta Novák Katalin az atv.hu-nak A Fidesz alelnöke azt is hozzátette, hogy a február 3-i néppárti gyűlésen nincs napirenden a Fidesz maradása vagy távozása. Novák Katalin azt is mondta, hogy a Néppárt durva házasságtörést követett el a Sargentini-jelentés elfogadásakor, "a megcsalás az megcsalás".

Novák Katalin: A magyar családtámogatások híre eljutott a világ legtávolabbi részére is

Itthon2020.01.24, 11:34

A magyar családtámogatások híre eljutott a világ legtávolabbi részére is - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára péntek reggel az M1 aktuális csatornán.

Novák Katalin: 2010-ben gazdasági, politikai és morális válságból kellett visszahozni Magyarországot

Itthon2020.01.21, 22:57

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a magyar családpolitikáról tartott előadást egy magas szintű szakértői fórumon az ír fővárosban - számolt be az MTI.

Novák Katalin: Emelkedik két, az 1-es típusú diabétesszel élőket segítő eszköz támogatása

Itthon2020.01.18, 13:42

A kormány célja, hogy a legkorszerűbb ellátásban részesüljenek az 1-es típusú diabétesszel élő gyermekek - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár egy szombati budapesti rendezvényen.

Az Egyesült Államok szerint Magyarország tölti be a vezető szerepet a családpolitika területén

Itthon2020.01.17, 10:41

A magyar családpolitikát érdeklődés és elismerés övezi Washingtonban - jelentette ki az MTI-nek csütörtökön Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyekért felelős államtitkára, aki Alex Azar amerikai emberi erőforrás- és egészségügy-miniszter meghívására látogatott az Egyesült Államokba.

Novák Katalin a Magyarország elleni balliberális brüsszeli támadásról

Nagyvilág2020.01.16, 18:10

Az Európai Parlament csütörtöki szavazásán több néppárti képviselő is támogatta a Magyarország elleni koncepciós eljárás folytatását. Novák Katalin, család- és ifjúságügyért felelős államtitkár az ATV kérdésére mindezt úgy értékelte, hogy amikor a Fideszben majd dönteni fognak az Európai Néppártban (EPP) való maradásról, egészen biztosan emlékezni fognak a történtekre.

Novák Katalin: Nincs szükségünk arra, hogy Manfred Weber demokrácialeckéket adjon nekünk

Itthon2020.01.15, 10:40

Magyarországon nem szokás valakit letorkollni azért, mert véleményt fogalmaz meg. A Néppártban mostanság igen? - tette fel a kérdést Novák Katalin Manfred Webernek. 

Novák Katalin: Egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt

Itthon2020.01.14, 10:24

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn Berlinben azt mondta, egyre nagyobb az érdeklődés Németországban a magyar családpolitika iránt. Novák Katalin vezető német politikusokkal tárgyalt és részt vett A munkavállalás és a család összeegyeztethetősége mint a gazdaság és a politika közös feladata című tanácskozáson, amelyet német ipari és kereskedelmi kamarák szövetségének (DIHK) közreműködésével szerveztek.

Novák Katalin: A Néppártnak meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését

Itthon2020.01.14, 10:20

Az Európai Néppártnak (EPP) meg kell erősítenie jobbközép elköteleződését. Ezt mondta Novák Katalin, a Fidesz alelnöke a közmédiának hétfőn Berlinben, ahol vezető német politikusokkal tárgyalt.

A családvédelmi akcióterv 2019 egyik legnagyobb hozadéka volt

Itthon2020.01.11, 10:41

A családvédelmi akcióterv keretében olyan lehetőségek nyíltak meg a magyar fiatalok előtt, amelyre nemcsak Magyarországon nem volt korábban példa, de nemzetközileg is ritkaság - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Az államtitkár azt is hozzátette, tavaly július óta már százezer családnak tudtak segíteni valamilyen támogatással, ezeken belül pedig a babaváró hitel a legnépszerűbb támogatási forma. 

A mai naptól Rácz Zsófia a fiatalokért felelős helyettes államtitkár

Itthon2020.01.08, 17:05

Az Emberi Erőforrások Minisztériumának fiatalokért felelős helyettes államtitkárává nevezték ki szerdán Rácz Zsófiát – mondta Novák Katalin, a minisztérium család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek nyilatkozva.

Vietnamot is érdekli a magyar családpolitika

Nagyvilág2020.01.06, 17:30

Magyarország kötött segélyhitelekkel támogatja Vietnam gazdasági és szociális fejlődését, együttműködik vele az idegenforgalom növelése, a szakképzés és a családtámogatás területén - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin: Két újabb támogatással folytatódik januártól a családvédelmi akcióterv

Itthon2019.12.30, 11:48

A jövő év elejétől, január elsejétől két újabb támogatással folytatódik a családvédelmi akcióterv - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára hétfőn az MTI-nek adott interjújában.

Novák Katalin: Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában

Itthon2019.12.28, 10:22

Óriási lehetőség rejlik a magyar családpolitikában - mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Hírlapnak adott, szombaton megjelent interjúban.

Január 1-től ingyenesek a meddőségkezeléshez szükséges gyógyszerek

Itthon2019.12.22, 08:39

Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában.

Ingyenesek lesznek a meddőségkezelésben használt gyógyszerek és beavatkozások

Itthon2019.12.19, 16:59

Január elsejétől ingyenessé válnak a meddőségkezelésben használt, jelenleg is finanszírozott gyógyszerek és meddőségi beavatkozások - jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön sajtótájékoztatón, Budapesten.

Emelkedik két, cukorbetegséggel élőket segítő eszköz támogatása

Itthon2019.12.19, 10:46

Emelkedik két, 1-es típusú diabétesszel élőket segítő eszköz támogatása, valamint a jövőben az ilyen gyermekeket nevelő szülők is igénybe vehetik a gyermekek otthongondozási díját és az ápolási díjat - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön az M1 aktuális csatornán.

Jelentős támogatásokat nyújtanak az 1-es típusú diabétesszel élőknek

Itthon2019.12.18, 12:13

Jelentős támogatást nyújt a kormány januártól az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekeket nevelő családoknak és a felnőtteknek egyaránt – jelentette be Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten, sajtótájékoztatón.

100 millió forintos pályázatot ír ki a kormány diabéteszesekkel foglalkozó civil szervezeteknek

Itthon2019.12.12, 17:43

A kormány új intézkedéscsomagjának köszönhetően jelentős támogatásokat kapnak az 1-es típusú diabétesszel élő gyerekek és családjaik, jelentette be Novák Katalin az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, miután Nyitrai Zsolt kiemelt társadalmi ügyekért felelős miniszterelnöki megbízottal diabétesszel élőket támogató szervezetekkel egyeztetett csütörtökön.

Új stratégiai megállapodást kötött az Emmi a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal

Itthon2019.12.11, 16:24

Új stratégiai megállapodást kötött az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkársága a Nemzeti Ifjúsági Tanáccsal (NIT). A dokumentumot Novák Katalin államtitkár és Hegedűs Zoltán, a NIT elnöke írta alá szerdán Budapesten újságírók előtt.

Gyorsabb, olcsóbb és mindenki számára elérhető lesz a meddőségkezelés

Itthon2019.12.11, 14:48

A kormány minden döntésénél figyelembe veszi a családok érdekeit - hangoztatta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Budapesten.

Novák Katalint a Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották

Itthon2019.12.07, 13:51

Novák Katalint, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkárát a konzervatív Nemzetközi Női Demokrata Unió alelnökévé választották helyi idő szerint pénteken Washingtonban.

Magyarország több országgal tervez szoros együttműködést családvédelmi ügyekben

Itthon2019.12.05, 10:17

Magyarország szoros együttműködést tervez családvédelmi ügyekben az Egyesült Államokkal, Lengyelországgal és Brazíliával - jelentette ki Washingtonban Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára, aki családpolitikai konferencián vett részt szerdán az amerikai fővárosban.

Novák Katalin különleges előadása a családról - videó

Itthon2019.12.01, 13:59

Novák Katalin is felszólalt a Fidelitas XVI. tisztújító kongresszusán, ahol rendhagyó módon egy slammel lepte meg a közönséget. A Fidelitas ezt követően megválasztotta az ifjúsági szervezet élére – Böröcz László utódjául – Illés Boglárkát.

Magyarországon egyre több nő nevel gyereket, miközben a munkájában is sikeres

Itthon2019.11.27, 20:40

Magyarországon egyre több nő működtet sikeres vállalkozást, a cégtulajdonosok körében arányuk 40 százalék – mondta Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériuma család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán az MTI-nek a Design Terminal rendezvényét követően.

Novák Katalin: A kormány mindent megtesz az élet védelmében

Itthon2019.11.26, 07:19

Novák Katalin angolul szólalt fel egy hálaadási gálavacsorán, amely a magyar-amerikai együttműködést ünnepelte a vallási kisebbségek védelmében. Az eseményt a II. Nemzetközi konferencia a keresztényüldözésről című rendezvény keretében tartották.

Novák Katalin: A kormány célja a fiatalok által vágyott gyerekek megszületésének támogatása

Itthon2019.11.25, 16:31

A kormányzat továbbra is várja a Népesedési Kerekasztal javaslatait, ahogy 2010 óta, mert a cél változatlan: a demográfiai helyzet javítása, a fiatalok gyermekvállalásának támogatása - mondta az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a civil szervezet megalakulásának 10. évfordulóján, hétfőn.

Novák Katalin: Mától indul a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogram

Itthon2019.11.22, 15:49

Már jelentkezhetnek a Stipendium Peregrinum ösztöndíjprogramra azok a fiatalok, akik a világ legjobb egyetemeire szeretnének felvételizni - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára pénteki, budapesti sajtótájékoztatóján.

Novák Katalin: Átlagosan harminc százalékkal nő a bölcsődei szakdolgozók bére 2021-re

Itthon2019.11.20, 20:28

Átlagosan harminc százalékkal nő minden bölcsődei szakdolgozó bére 2021-re - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin: Tavaszra elkészülhet a gyermekvédelmi stratégia

Itthon2019.11.19, 17:52

Várhatóan jövő tavaszra elkészül a kormány gyermekvédelmi stratégiája - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára egy a gyermekjogi világnap alkalmából tartott keddi budapesti rendezvényen.

Nem hagyják, hogy az ellenzék harmadosztályú cirkuszt csináljon a parlamentből

Itthon2019.11.18, 15:57

Átlépte az 50 ezret a babaváró támogatást igénylők köre, valamint elérte a 20 ezret a nagycsaládosok autóvásárlási kedvezményére jelentkezők köre is – jelentette be Novák Katalin, az Emmi államtitkára az Országgyűlésben. A napirend előtti felszólalásokban elhangzott az is, hogy a kormánypártok nem hagyják, hogy az ellenzék cirkuszt csináljon a parlamentből.

Újabb intézkedésekkel segíti a kormány a cukorbeteg gyerekeket

Itthon2019.11.14, 16:31

Az egyik legfontosabb intézkedés, hogy az 1-es típusú cukorbetegséggel élő gyerekek szülei is megkaphatják a gyermekek otthongondozási díját, vagyis a GYOD-ot - jelentette be Novák Katalin család- és ifjúságügyért felelős államtitkár.

A nyugdíjasok mellett a nyugdíjszerű ellátásban részesülők kapnak nyugdíjprémiumot

Itthon2019.11.11, 14:12

A kormány 2,6 millió embernek fizet nyugdíjprémiumot, összesen 52 milliárd forint értékben, amelyet a novemberi ellátással együtt fizetnek ki - közölte Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.

Novák Katalin: A család az egyik legfontosabb egészségvédő faktor

Itthon2019.11.08, 09:12

A család az egyik legfontosabb egészségvédő faktor; a családokba történő befektetés az egészségügyi prevenciót is erősíti - mondta Novák Katalin család- és ifjúságügyekért felelős államtitkár a Magyar Nemzet pénteki számában.

Novák Katalin: A nőknek is van helyük a politikában

Itthon2019.11.07, 16:22

A nőknek is van helyük benne a politikában. Ők másképp, sokszor empatikusabban közelítik meg a problémákat - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára csütörtökön Budapesten a TEDx Dunapart konferenciáján.

Novák Katalin: Rég nem volt annyi házasságkötés Magyarországon, mint most

Itthon2019.10.26, 11:33

A Központi Statisztikai Hivatal (KSH) adataiból jól látszik, hogy ismét nagyobb becsülete van a házasságnak - jelentette ki Novák Katalin, az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára a Magyar Nemzetnek.

Novák Katalin: 1956 mércéjének kell a jelenben és a jövőben is újra és újra megfelelnünk

Itthon2019.10.24, 07:44

Novák Katalin elmondta: 1956 mércét állított a magyarság elé, és ennek a mércének kell megfelelnünk a jelenben is, és a jövőben is. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára Kolozsváron beszélt erről, a forradalmi évfordulón a kolozsvári magyar főkonzulátus által szervezett gálaműsor előtt.

Novák Katalin: Harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek

Itthon2019.10.09, 13:17

A magyar gazdaság növekedésének köszönhetően már harmadik éve részesülhetnek nyugdíjprémiumban az idősek, a juttatás idén minden eddiginél magasabb összegű lesz - jelentette ki az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) család- és ifjúságügyért felelős államtitkára szerdán Szegeden.

Novák Katalin: A kormány a jövőben is folytatja a kora gyerekkori intervencióval kapcsolatos fejlesztéseket

Itthon2019.10.07, 20:45

Átadták a Budapesti Korai Fejlesztő Központ XI. kerületi Bártfai utcai felújított épületét hétfőn. A beruházást a kormány 400 millió forinttal támogatta.